Major Máté (szerk.): ÉPÍTÉS-ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY - A MTA MŰSZAKI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 17. KÖTET (1985)
1985 / 1-2. szám - HAJNÓCZI GÁBOR: Nemzeti építészetünk stíluskérdései az Akadémia székházára kiírt pályázat körüli vitában
az építész is ég e szent czélra versenyezhetni." Majd alább: „Hadd nyíljék már egyszer magyar építészeknek otthon is versenytér, tehetségeikkel imádott hazájoknak áldozhatniok." Fejtegetésében a következő téma a stílusé. „Nekünk nincs építészetünk — írja ,s nem is csoda, de talán lehet még." Nincs tehát szerinte olyan hagyomány, amelyhez az Akadémia épületét tervező építész kötődhetne; ezzel a vállalkozással olyan stílust kell teremtenie, amely nem ismétli tovább a középkori egyházi építészeti elemeket. Nem fog senki sem „góth vagy germán, középkori, tehát jellegzetesen egyházi és német stílusban, vagy görög, római vagy bizánci vagy román modorban" magyar Akadémiát tervezni. Miután elutasította a történelmi stílusok utánzását, vagy helyesebben ezek formaelemeinek felhasználását, Szkalnitzky az építész számára az anyagban találja meg a nemzeti építészet keresett kutatási lehetőségét: „az építész géniusza az anyagban keresse a megfelelő, nemzeti szellemben való teremtés lehetőségét ( . . ."). Szkalnitzky érdeme — gyors és lelkes jelentkezésén túlmenően — az, hogy felvetette a kor magyar építészetének legfontosabb problémáit. Ezt az odaadó lelkesedést a későbbiekben, a pályázat idején tettekre is váltotta. Az igazi főszereplő, Henszlmann Imre csak később kapcsolódott be az Akadémia építése körüli eseményekbe. Miként egy általa készített későbbi összefoglalásban olvassuk, ő júniusban kapott — igaz, hivatalos — értesítést a tervezett építkezésről. Ekkor, Szkalnitzkyhoz hasonlóan, ő is Párizsban tartózkodott. Az Akadémia titkára kereste meg őt, és felkérte, térjen haza Pestre, és vegye kezébe az Akadémia épülete körüli előmunkálatok vezetését. Henszlmann eleget tett a felhívásnak és hazatért, jóllehet az építészeti arányokra vonatkozó kutatásait kellett emiatt félbeszakítania. Személyében a kor egyik legfelkészültebb művészettörténésze került a nagy vállalkozás középpontjába. A nemzeti művészet és ezen belül a nemzeti építészet kérdése már igen korán foglalkoztatta, és mibenlétét megkísérelte először elméletileg meghatározni, hogy aztán programot adhasson kialakítására. Az 1841-ben megjelent „Párhuzam" című műben a „nemzeti jellemzőt" az egyik fontos kategória. A műalkotást a sajátos történeti, táji, éghajlati adottságok „ragadtatják el", teszik jellegzetesen nemzetivé; a nagy költők mindent átgyúrnak nemzetük sajátosságai szerint (Shakespeare rómaijai igazi angolok). Az igazán nemzeti művészet általában emberi közkinccsé válik, de igazán nemzeti mivoltában. Nemzeti karaktert elleplezni és elmosni egy kozmopolita, „általános emberi" jelleg alatt nem lehet. Éppen a legmagasabb rendű nemzeti művészet válik az egyetemes művészet részévé: „De nem válik-e éppen a' nemzeti művészet legfentebb fokán legérthetőbbé, 's legterjedtebbé?"10 E gondolatával már Fülep Lajos nemzeti és egyetemes művészetről alkotott nézeteit előlegezi. 5 Uo. .. idézett szövegrészben meghagytuk az eredeti kiemeléseket. eUo. Henszlmann Imre: Az Akadémia palotájának eddigi története. Kritikai Lapok, 1862. március —júniusi folyam. 8 Henszlmann művészettörténészi jelentőségéről 1. Zádor A.: A magyar művészettudomány történetének vázlata 1945-ig. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, Bp. 1952. 12-14. 9 Párhuzam az ó- és újkori művészeti nézetek és nevelések közt, különös tekintettel a művészeti fejlődésre Magyarországban. Pesten, Landerer és Heckenast, 1841. 10 I. m. 14.