Egészségügyi munka, 1988 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-01 / 11. szám
hető, egyszeri étkezéskor kevesebbet kell fogyasztani, viszont naponta gyakrabban. Megterhelő a gyomor számára — írja Csokonai — a sózott, füstölt és kövér húsból készült eledel. Az utóbbi elkészítésére tanácsot is ad: „lassú tűznél süsd, vagy maga kevés levében lassan főzd. Ha kemény pedig a hús, főzd ki a levét, vesd el a húsát”. Egyébként a hús fogyasztásakor mindig javasolt egy kevés kenyeret is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte korát megelőzve harcolt az alkoholfogyasztás és a dohányzás ellen. Mindenkit óva intett a pálinkaféléktől. Legjobb italnak a forrásvizet tekintette, a részegítő borok helyett pedig a tokaji bort helyezte előtérbe, mivel az gyógyító erővel rendelkezik. A költő mindenkinek tanácsolta, hogy ne pipázzon, mert az káros a légzőszervekre. Egészségügyi tanácsait a mozgás jelentőségével fejezte be, a legfőbb és elkerülhetetlen orvosság — mondotta. Mai értelemben ezt sportolásnak is tekinthetjük. Mozgás után javasolta, a pihenést, és csak ezt követően az étkezést. Csokonai jól ismerte a belső szervek működését, hiszen Földi János barátjától sokat tanult, ebből fakadóan meg tudta ítélni, hogy egészségi állapota egyre romlik. Az 1800-as években régi tüdőbaját ismételt tüdőgyulladás súlyosbította. Utolsó korszakának alkotásai közül való a „Tüdőgyulladásomról” című verse: „Fojtó szirokkónak hevétől isznak tüdőhólyagjaim, S a kriptáknak fagyos szelétől Borsódznak minden tagjaim. Szívem megett egy láthatatlan Kéznek nyila belőve áll, S mellem csontboltjában irgalmatlan Sarkával rugdos két halál” Csokonai Vitéz Mihály költészetét és munkásságát csak a Nyugat nemzedéke ismerte fel újra. Mindössze harminchárom évet élt, azonban törhetetlen munkakedvét mindvégig áthatották a felvilágosodás eszméi, melyek — még ha csak érintőleg is — életének egy bizonyos szakaszában kiterjedtek az egészségnevelés területére. IRODALOM [1 ]Ferenczy Miklós: Orvosi Hetilap 123. évf., 2973—2974. p. 1982. [2] Szauder József: A magyar irodalom története 1849-ig. Gondolat, Budapest 1968. 248—265. p. [3] Szentgyörgyvölgyi Gábor: Orvosi Hetilap, 123. évf. 1114—1115. p. 1982. [4] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Budapest 1980—1981., utánnyomatsorozat, III. köt., 679. p. 35 0