Egyenlőség, 1916. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-02 / 1. szám
1915 január 2״ EGYENLŐSÉG hogy a világtűznél gyorsan megfőzzék leveseket. Bezzeg־ a túlfűszerezett leves egyszerre megkozmásodott, még maguk is megégették ujjaikat. A megrögzött antiszemita agitátorok sajátságos szemmértékén persze nem változtathat a legóriásibb perspektíva sem; legyenek akár magyarok, akár németek, vagy franciák, a világháború roppant kavargásaiban sem látnak másokat, csak zsidókat és nekik a zsidó innét is, onnét is az ellenség. Persze ez időszerint kényelmes ellenség, aki ellenében nem kell a háborús front tűzveszedelmét államok, csak útszéli rebujokból, szerkesztőségi kuckokból és egyéb lesipuskás rejtekekből lődözhetik el tiltott dum-dumjaikat. Ám folytonos ráirányzásukkal éppen csak azt érik el, hogy igenis meglátják még a világforgatagban is a zsidókat, de úgy látják, hogy mint katonák, mint hazafiak, mint polgárok az ilyen megkülönböztetésről semmit sem tudva, teljes odaadással osztoznak, véreznek és szenvednek a többiek sorában. A világháború, ha az exkluzív ,,zsidókérdés“ szempontjából tudja nézni valaki, bizony nem más, mint az antiszemitizmus vádaskodásainak és uszításainak hirtelen és tömeges felperzselése. Vallási ellentét!־ F*aji ellentét! Gazdasági ellentét! Az antiszemitizmus eme főárucikkeit, amelyekből, mint szellemi tápszerekből, tábori konyhákat szeretnének ellátni, éppen ott a hadiszerve־ zetek milliói között, már az első pillanatban méregtartalmú hamisítványoknak ismerik fel. Ki tudott e témákról a frontokon, ahol mindenkit egy eszmény tüze forraszt össze és egy óriási sors viharzása sodor tova, ahol mindnyájuk vére egybefolyik az áldozati medencébe? De messze-messze a frontoktól, ott, ahol az antiszemita izgatók vigyorogva settenkednek, a háború villámainak egyegy hirtelen odalövelt fénycikkázása szánalmas és komikus helyzetekben mutatja meg őket. Ők ugyan most is, a világháború szörnyű ellentétei és végzetes szakadásai között is sajátságos szolidaritásukat igyekeznének érvényesíteni, mégis a legteljesebb ellenmondások között vergődnek. Mily mulatságos, hogy például az a vád, amivel az „igaz oroszok“ szövetsége gyilkos pogromokra izgatja az orosz csőcseléket, teljes ellentéte és cáfolata annak, amivel a német antiszemiták házalnak polgártársaik között. Igazában ebben a világháborúban olyan óriási arányokban, mint még soha azelőtt, ismerhetjük meg, a népélet ősi elemeit és látjuk újra egyszerű formájukra redukálva az államok alakulásának természetes feltételeit. De ime, semmit sem fedezhetünk fel ez óriási evolúciókban, ami az antiszemitizmus hangzatos elméleteit igazolná, úgymondott tudományos alapozásaival egybevágna. Milyen szerepe van itt a vallási felfogások különbözőségeinek? A háború szenvedéseiből fakadó lelki válságok kétségtelenül mindenütt erősítették a benső vallásos sugallatot, de éppen azért annál inkább széjjelszórták a szervezett felekezeti szellem ellentétességeit és előítéleteit. A keresztény vallásnak alapelveinél fogva nemzeteket egyesítőnek, háborúellenesnek kellene lennie, de a világháború lényeges jellege éppen az, hogy a „par excellence“ keresztényeknek mondott népek milliónyi tömegekben mészárolják egymást, amellett a római pápa, a legnagyobb és a legegységesebben szervezett keresztény egyház fejedelme semmi közvetítő befolyást nem képes érvényesíteni a katholikus népek és fejedelmek között. Vallási tekintetben legfeljebb az izlám varázslata sugárzik új erővel, de mifelénk a katholikus és protestáns népek — még egyházi képviseleteik útján is — állandó barátságot és érdekközösséget fogadnak a szultáni kalifátus tekintélye alá foglalt muzulmán közösségek irányában. Ennek az erős szövetséges köteléknek nálunk közvetlen gyakorlati hatása is nyilvánult abban, hogy az izlámot, amelynek pedig egész vallási szociális szervezete bizonyos ellentétet jelent társadalmi és kultúrái berendezésünkkel, törvényhozásunk az elismert vallások közé iktatja. Hová lett még a faji ellentétek problémája, amelyet az utolsó évtizedekben rendszeres célzattal és hunyorgató hamis tudománynyal anynyira igyekeztek felfújni? Ezt a világháború legelső tanulsága valósággal a levegőbe robbantotta. A tiszta germán faj fensőbb származása, kiváltságos hivatása, jövő világuralma volt itt és ott a katedrák tanítása, pártok jelszava, propagandaszervezetek kürtharsogása. A világháború legszembeszökőbb képlete pedig az, hogy éppen a germán fajiság két vezérnemzete, a német és az angol a leghalálosabb ellenségeskedésben, a legáltalánosabb, valóban a legmélyebb néprétegekig beható pokoli gyűlölségben törnek egymás vesztére. Micsoda nevetséges, bohócos bálfiguraként forog és kereng az idők rettenetes viharában a hirhedt Houston Chamberlain, az angol származású német író, akit fura faji elméleteiért a német antiszemitizmus már-már az új század prófétájának igyekezett felmagasztalni, bárha képmutató inspiráltságának és zagyva áltudományának kijelentéseivel legfeljebb a kor legarrogánsabb széltolójának nevét és címzését érdemelhette ki. A 19-ik századról írott nagy művében a német nagyság mellett az angol protestáns fejlődést is a germán faji szellem és faji fizikum legteljesebb virágzásának dicsőítette. Ma a háborús sovinizmus hunyászkodó szolgálatában épp oly dagályos pukkadozással a mai angolságban nem lát egyebet, mint korrupciós elfajulást és állati önösséget, amit szerinte persze a zsidó befolyás mozdított elő. Vájjon ez a próféta nem saját antiszemitasága kapufélfájára akasztotta fel máris magát? Nyilván az antiszemitaság nagymesterének ily .