Egyetemes Filológiai Közlöny – XXV. évfolyam – 1901.
III. Philologiai programmértekezések - Teveli Mihály, Csokonai „A lélek halhatatlanságá”-ról írt tanítókölteménye, Császár Elemér
14. Teveli (Maurer) Mihály : Csokonai «A lélek halhatatlansága »-ról írt tanítókölteménye. (Körmöczbányai áll. főreálisk. 3— 26. 1.) — Teveli Mihály Közlönyünknek múlt évi folyamában (303. s k. 1.) kimutatta «A lélek Halhatatlansága» czímű költemény alapján azt a hatást, melyet Csokonaira Tiedge Urania czímű költeménye tett. Jelen dolgozatában fölhasználja a megállapított eredményt és szélesebb alapon, Pope-ot, Rousseaut is belefoglalva a tárgyalásba, megadja Csokonai ódájának a világirodalmi hátteret. A legnagyobb hibája az értekezésnek tulajdonképen nem a szerző lelkét terheli, hanem a helyet, ahol megjelent. Mint programmba szánt értekezést nem akarta a maga tudományos szárazságában meghagyni, hanem a laikus közönség követeléseivel számot vetve bevezetésül röviden közölte Csokonai élete rajzát, azután részletesen a költemény tartalmát. Mind a kettő bátran elmaradhatott volna, ha a kettős, tudományos és népszerű, feladatot nem akarta volna összefonni, annál inkább, mert csak ártanak az értekezés egységének, kerekségének. A tartalmi kivonat egyébként is szárazon van megcsinálva. Csokonainak művészi formába öntött philosophikus gondolatai. Teveli prózájában annyira ellaposodnak, hogy aki még nem olvasta a költeményt, ebből a kivonatból nem kap kedvet az olvasására. Fontosabbnak tartjuk az értekezésnek tudományos felét. Teveli nem fog a « forráskutató »-k megszokott elfogultságával a munkához, nem keres mindenütt közvetetlen átvételt, ahol tulajdonképen a gondolkodás közhelyei szolgálnak forrásul, hanem kritikailag állapítja meg, van-e egyáltalán átvétel és mennyire terjed, a tartalomra magára vagy a formára is. Megállapítja, hogy Csokonai Pope-ból (Essay on Man) egy pár strófát lefordított — ez az egyetlen fordítás az ezer sorra terjedő költeményben — azonkívül fölhasználta egyes gondolatait, képeit, Rousseauból (Emile) még kevesebbet vett át, de még a Teveli kimutatta egyezések egy részét is bátran lehetne a tárgy rokon voltának betudni. Tiedge már nagyobb mértékben járult hozzá a költemény megszületéséhez, az egész óda terve, fölépítése érezteti az Urania hatását, több helyen pedig a gondolat megfogalmazása is egyenesen Tiedgere utal. Mindamellett helyesen állítja Harasztival szemben,*) hogy «A lélek halhatatlansága» amint van, eredeti, önálló költemény, mely részleteiben is teljesen Csokonai munkája, az ő szellemének dicsősége. Ennek az állításnak megfogalmazása és bizonyítása egyik része az értekezés tudományos felének, és ez a rész annál inkább tarthat számot az elismerésünkre, mert megint adatot szolgált arra nézve, hogy Csokonait joggal emeljük ki a múlt század végének idegeneket utánzó költői közül. A másik eredményt még fontosabbnak tartjuk, mert nem általánovéleményt erősít meg, hanem egy régi tévedést igazít helyre. Ezt a fenséges bdát eddigelé művészi formájú halotti búcsúztatónak tartották, melyet Csokonai a temetésre, fölszólításra írt. Teveli bebizonyítja annak a pár napnak történetével, mely Rhédeyné halála és temetése között lefolyt, valamint a költemény egyes részeinek beható vizsgálatával, pontos egybevetésével, hogy ennek a véleménynek nem lehet hitelt adni. *) (Csokonaiban se keressünk eredetiséget» stb. (Csokonai Vitéz Mihály 316. 1.). — Haraszti különben később maga is helyreigazította tévedését (Abafi Figyelője XIX, 13. id. Teveli).