Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)
1960-01-02 / 1. szám
. A gyerekek néha hazugságversenyt rendeznek. Azt igyekeznek eldönteni, hogy ki tud nagyobbat füllenteni. Néha felnőttek is játsszák ezt a játékot, s az anekdota-kincsek gyűjtői több ilyen jól sikerült, valóban szellemes hazugságot tartanak nyilván. Néhány esztendeje azonban egyes lapok versenyen kívül bekapcsolódtak ebbe a hazugságversenybe. Ha Magyarországról írnak, igyekszik mindegyik nagyobbat füllenteni,, mint versenytársai. Ez a hazugságverseny 1959-ben is folytatódott, nem kevés derültséget okozva. Az év nagy hazugságai sorában mindjárt januári keletű a nyugatnémet Süddeutsche Zeitung Norbert Lebert nevű újságírójának füllentése: „Az esti órákban érkeztünk a Margitszigetre. A Duna másik partján fekszik a város, melyet egykor Párizssal lehetett összehasonlítani. Most sűrű, áthatolhatatlan sötétség borítja. Csak kontúrokat és árnyékokat láttam ...” A New Times of Burma február 12-i száma arról világosította fel olvasóit, a Reuter hírügynökség budapesti jelentésére hivatkozva, hogy „Magyarországon kevés a szemüveg s ezért összegyűjtöttek egy ötszáz darabból álló készletet, amelyet kérésre kölcsönadnak.” Sacha Carnegie is alighanem rászorult volna egy kölcsönszemüvegre, mert a Scotsman című angol lapban közölt tudósítása szerint azt látta Budapesten a Mátyás-pincében, hogy: „A nagy pince étterem zsúfolásig tele volt. Túlságosan elegánsnak éreztük magunkat nyakkendőinkkel, simára kefély hajunkkal. Az emberek nyakukat nyújtogatva bámészkodtak ránk, a helyiség távolabbi részében székekre álltak fel, hogy jobban lássanak minket.” A párizsi Figaro minden más lapot megelőzve tudatja olvasóival az amerikai United Press hírügynökség bécsi jelentését „a Magyarországon dühöngő vörös terror újabb 61 áldozatáról”. „A budapesti rádió jelentése szerint a sátoraljaújhelyi börtönben történt szökési kísérlet során 50 rabot megöltek, 11-et pedig később végeztek ki. A jelentés szerint a szökési kísérlet vasárnap történt... Semmi más részlet nem ismeretes .. .** A körülményekhez tartozik, hogy a Kossuth-rádió idézett egy cikket, amely az 1944(!) március 22-én történt sátoraljaújhelyi eseményekről emlékezett meg. Ezen a napon a börtönbe zárt kommunista foglyok hősi, halálra szánt kitörési kísérletet hajtottak végre, s ez a kísérlet követelt 61 halottat. Ez a „részlet” azonban „már nem ismeretes” a Figaro előtt... Április tréfás hónap. De P. R. Lang, a„ svájci Badener Tagblatt riportere komolyan írja le, hogy: „A magyarok gyakran azért keresik fel a futballpályákat, hogy egyszer kedvük szerint kiordíthassák magukat.” A nyári kánikulában alaposan megizzadhatott Inge Santner kisasszony, akinek „Ajakrúzs és nylon holmi Ilonkának” című cikkét a Weltwoche közölte. Elég, ha enynyit idézünk belőle: „öreg, szenvedő dámáknak nincs más kívánságuk, minthogy haláluk előtt piros nylontáskájuk legyen. Fiatal asszonyok szájuktól vonják meg a falatot, hogy férjüknek plasztikgallért vegyenek, amelyet én a «legutolsó divatának gondolnak.’' A New York Times-nál ugyancsak szörnyű lehetett a kánikula. Erre utal, hogy „bizalmas értesülésként” közli: „A moszkvai filmfesztiválon most mutattak be egy Magyarországon készült filmet. A film tárgya az 1956. évi magyarországi kommunistaellenes felkelés. Az egyetlen dolog, amire kíváncsiak vagyunk, vajon bemutatják-e ezt a filmet Magyarországon?’ Kiderült, hogy kérdezve is lehet hazudni. Ugyanis a „Tegnap” című filmünkről van szó, amelyet a moszkvai filmfesztivál előtt egy fél évvel már bemutattak Magyarországon, s hónapokig vetítették zsúfolt házak előtt. A nyári szakaszt a hazugságversenyen egy E. PN. szignójú svájci újságíró zárja be, aki a La Suisse című lapban így írt: „A néhány vendéglőben és kávéházban a munkanapokon szegő(Folytatás az 1. oldalról) . Már kettőből levizsgáztunk, mindkettőnknek „jó"-ra sikerült. Most van egy kis szünetünk, takarítunk, aztán folytatjuk tovább a tanulást. Öreg diákok, fiatal, kedves lányok. És mennyire szeretik ezt az otthonos kis szobát! Hazai csomagok A szülők is segítenek vizsgázni. Segítenek, és megdöntik azt a régi tételt, hogy csak egyedül készülhet fel vizsgára az egyetemi polgár. A szeretet, a féltés és a segíteni akarás talál járható utat mindenre. Sok szülő feljött karácsonyra Budapestre, hogy itt töltse el az ünnepeket gyermeke mellett. Nehéz a vizsga, a gyerekek nem utazhatnak haza, minden percüket tanulásra fordítják. Jönnek hát a szülők. Csomagokkal, ajándékokkal és együtt ünnepelnek néhány órát. A csomagokból erőt adó finom falatok kerülnek elő, meg kis karácsonyfa, szaloncukor és díszek. Ünnepelnek, örülnek a családnak és aztán folytatják a tanulást Lőkös Ágnes harmadéves matematika-fizika szakos hallgatót — a gólyák szeretett kismamáját — is az édesanyja látogatta meg, mert Ági ma, huszonhetedikén, vizsgázott jelesre. — Ehhez a jeleshez anyu is hozzájárult — mondja Ági boldogan —, most együtt megyünk haza. Szilveszterezni? — Igen, meg tanulni. Otthon van a vőlegényem, de könyveket is viszek — vágja rányomban. Két vizsgára készülök fel otthon, anyu finom konyhája sokat segít nekem. A tűzkeresztség Jó, hogy nem jött velem fotoriporter (ő is vizsgázott), kényes pillanatot örökíthetett volna meg a filmszalagja. Lauter Róza elsőéves magyar —német szakos hallgató most öltözik át. Vizsgázott, ünnepi sötétkék ruhában, szép eredménnyel. — Erre a vizsgámra otthon készültem. Örülök, hogy jól sikerült. Szüleim nagyon izgultak értem. Első vizsgám volt az egyetemen. •— Miből kollokvált? — Lélektanból. Kissé nehezen ment a fejembe. Féltem. Most olyan jó, hogy túl vagyok rajta. A következő vizsgáktól már nem félek ennyire, átestem az első tűzkeresztségen — meséli mosolyogva. L. Komolkowski elmeszüleménye a Neue Bünder Zeitungból: „Magyarországon nem emelték fel a családi pótlékot, melynek összege bármilyen számú gyermek után is csak hatvan forin. Megszűnt az a korszak, amikor házasságon kívül született gyermekek jogegyenlőséget és az anyák szülési szabadságot élveztek.” Mindenki tett, nincs tovább? No, a hazugságverseny még korántsem zárult le. Az év nagy hazugságait alighanem jövőre követik az újabbak, így megy ez már esztendők óta. Magyarország kis ország. A hazugságbajnokok viszont annál nagyobbakat hazudnak róla, így megy ez már több mint tíz éve, így volt nemcsak 1959-ben, hanem 1953-ban, 1957-ben s azelőtt is. S honnan tudjuk, hogy jövőre is így lesz? 1860-ban is meg kell élniük valamiből a jó uraknak ... Őstörténetből jeles Sok lány van itthon. A kötelességtudat tartotta itt őket. Jól szeretnének vizsgázni. Aki elutazott, az is megjött ma, 27-én. Megjöttek óriási csomagokkal. Utánpótlást hoztak a szoba-családnak. A legtöbb szoba ugyanis négy, hat nyolctagú család. Szeretik, féltik egymást és segítenek egymásnak. A karácsonyi sütemény a közös asztal közepére kerül és csábítgatja az ittmaradt hallgatókat. Orrcsiklandó vanília, narancs, citrom illat terjeng a szobákban. Engem is megkínál süteménnyel Vajda Ilona elsőéves magyar-történelem szakos hallgató. Nem akart lekenyerezni, hiszen ő már 17-én levizsgázott őstörténetből, jelesre, karácsony előtt lélektanból jóra. Most hát pihenhet. A karácsonyt Kádártán szüleinél töltötte. Szülei tszcs-ben dolgoznak. — Szüleim örültek az eddigi eredményemnek. Azt mondták, csak így tovább! Szobatársnője, Sárkány Viola elsőéves régész-történész szorgalmasan tanul a másik ágyon. Lélektanvizsgára készül. Őstörténetből Viola is jelesre vizsgázott. Csak így tovább, lányok, szedjetek össze minél több jelest! Jó munkát, eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk nektek! M. M. 1959 legnagyobb hazugságai nyesen öltözött vendégek láthatók ! „Magyarországon és a többi ’ ' (népi deil’ikratiskus országban házasságkötéskor megkérdezi az anyakönyvvezető: „Svét vagy három hónapon át kívánnak házasságban élni?5* Ezekben az országokban a gyerekek majd felét intézetben tartják, mert a szülőket nem érdekli a nevelés.” és a szem kevés dologgal találkozik, amelynek ne lenne állandó szegénység nyoma. Este, ha betekintünk egy ablakon, meggyőződhetünk róla, hogy a bútorzat kevés, a falak üresek és a függönyt alig ismerik. A tömeg nélkülöz, azonban méltósággal teszi ezt.. Lám, elmúlik a kánikula, s kellemes hűvösben jobban működik a fantázia, mert egy W. P. nevű újságíró már ezt eszeli ki az Argauer Tagblatt című újság számára: „Aici Magyarországon valamelyest jól akar lakni, a háború utáni évekhez hasonlóan, kénytelen az élelmiszerf eketézúv és harácsolok szolgálatait igénybe venni.’' Hans Tachani a Luzerner Neueste Nachrichtenben így hazudik: „Az Astoria Szállóban csak akkor fűtenek, ha külföldi vendégek vannak.” Ez legalább egyfajta gondolatmenettel igaz. Ugyanis az Astoriában mindig fűtenek és mindig vannak külföldi vendégek. Ha tehát nincsenek külföldi vendégek, akkor nincs fűtés. Jó, mi? November 1. Halottak napja. A zürichi Die Tat még akkor is hazudik. Vizsgák után - új esztendő és új vizsgák előtt EGY HANG KÓRUSBAN Messze a tanártól, az asztal túlsó sarkánál ülök, mások által fedezve. Hallgatok. És a barátom? Ő sem készült a szemináriumra. De ő szem előtt van, tehát látszólag részt vesz a munkában. Végszókat ismétel... félhangosan morog ... Hogy mit, azt talán ő sem tudja ... Aztán hosszan figyel, hogy mikor szólalhat meg. Óh, csak egy szót mondhatna önállóan, hangosan, egyedül. E pillanatban a figyelem élő szobra. A tanár most feltesz egy kérdést. A személyeskedést megelőzve a csoport kórusban felel. Barátom is támogatja a kórust. Hangos, édes-bús zöngés és zöngétlen affrikáták és spiránsok hagyják el ajkát a tüdőből kiáramló levegő és a hangképző szervek harmonikus együttműködése eredményeként.— A nyelvemléktár... — sóhajtja felszabadultan. Valamennyi kínjától és kellemetlen érzésétől menekült meg. Az élet egész értelme és a megszólalás kimondhatatlan öröme, boldogsága reszket a hangjában. Igen. Fél óra után végre megszólalhatott, így szép az élet! És nem is olyan rossz ez a szemináriumi foglalkozás ... — oszy — A Petőfi-genezis revíziójának legújabb eredménye: A KÖLTŐ NEM NEMESI SZÁRMAZÁSÚ! Petőfi Sándor költeményeit olvasgatva, nem is gondolnánk arra, hogy e közismert és szinte kristálytisztán előttünk álló költő életművé■ben milyen sok még a megoldatlan és tisztázatlan kérdés — hiszen Petőfi olyan magától értetődő számunkra. A Petőfi-irodalom lassan már át-tekinthetetlen lesz a kutató számára, ám a kutatás még ma sincsen egyértelműen lezárva. Sok monográfiát és pályaképet olvashattunk már a költőről —, de valljuk csak meg: egy igazi, mindenre kiterjedő, marxista szemléletű Petőfi-értékeléssel még nem találkoztunk. Ugyanez áll az életrajzra is: FERENCZI szorgos, de helyenként nagyon is kritikátlan munkája óta nem történt újabb kísérlet Petőfi életútjának körvonalazására. De hogy tovább menjünk: még az egyetemi oktatás is adós egy megnyugtató Petőfi-portréval, mert a két érdekelt tanszék között rendszerint a „földre esik” a Petőfi-kollégium. Pedig Petőfi mélyreható elemzése nélkül aligha érthető meg helyesen a reformkor és a 48 utáni korszak irodalma. Petőfit ismerjük, de nem ismerjük jól, sok még a törés, melyet a kutatások fognak csak áthidalni és betölteni. Örömmel jelenthetjük, hogy ez a munka megindult, sőt — túljutott a kezdeti stádiumon. Az Irodalomtörténeti Intézet a közelmúltban tűzte napirendre a Petőfiéletrajz újraírását és az életmű újraértékelését. A legfrissebb eredmények még decemberben nyilvánosság elé kerültek, gondolunk itt PÁNDI PÁL és MEZŐSI KÁROLY dolgozataira, s az új esztendő elején fog megjelenni DIENES ANDRÁS, a neves Petőfi-biográfus első közleménye a költő származásáról, mely minden bizonnyal meg fogja bolygatni irodalmi közvéleményünket. Ez az érdekes tanulmány, mint a Petőfi-életrajz első fejezete, december 18-án került megbeszélésre az intézetben és egészült ki a munkatársak észrevételeivel. Nagyon jelentős állomása ez Petőfi-kutatásunknak, valóságos revíziója az eddigi Petőfi-genezisnek. (Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy szerény adatfeltáró munkámmal közvetlenül is részt vehetek a csoport tevékenységében , s így közelebbről ismerem a kutatás nehézségeit és legújabb eredményeit.) Jelen vázlatunkban előlegezni kívánjuk ezért Dienes András nagyobb lélegzetű tanulmányát — kiegészítve az értekezlet megjegyzéseivel — ily módon a Petőfi-származás új levezetése elsőként az „Egyetemi Lapok”-ban kerül publikálásra. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy rövidke vázlatról van szó csupán — mely egy nagyon valószínű és helyenként egészen belátható hipotézisen alapszik —, de így is annyi meggondolásra ad alkalmat, hogy bizonyára felkelti a hallgatóság érdeklődését, talán észrevételeit is — amit nagyon szívesen várunk. Egy további cikkben szeretnénk utóbb beszámolni a költő születéshelyének kérdéséről is , amely szintén az ellenvélemények kereszttüzében áll. Azt hisszük, nem kell arra is kitérnünk, hogy miért fontos a Petőfi-genezis tisztázása. Ahogyan egy népet sem ismerhetünk kielégítően, eredete és előtörténete nélkül, úgy egy életmű megértéséhhez is feltétlenül szükség van erre. Az első származáselmélet RHÉDEI PRIKKEL-CSERGHED—FERENCZI nevéhez fűződik, melyet az irodalmi utókor — sajnos, kritikátlanul elfogadott, ahelyett, hogy az elmélet forrásait kereste volna. Csak 72 évvel utóbb, 1958-ban tett kísérletet Dienes András, az eddig elfogadott nemesi származás megdöntésére, teljes sikerrel. Szlovákiai kutatóútja során kiderült, hogy Petőfinek semmi köze sincsen a Pozsony megyei Petrovicsok nemesi leveléhez és fényes címeréhez — melyet az uralkodó osztály irodalomtörténete oly szívesen idézgetett — egyszerűen azért, mert a költő NEM IS VOLT NEMESI SZÁRMAZÁSÚ. Az említett három geneológus PETROVICS MÁRTONRA vezette vissza a családot, aki 1667-ben I. Leopoldtól nemességet kapott, melyet VÁGÚJHELYEN hirdettek ki. Márton egyik fia, GYÖRGY, még 1754. előtt elhagyta a család későbbi lakóhelyét, KAJÁLT és a nyitrai AGÁCSRA költözött. Itt született meg György négy fia — köztük TAMÁS, a költő nagyatyja, aki öccsével, JÁNOSSAL 1770 körül ASZÓDON tűnt fel, és 1773-ban másodszor is megházasodott. Új feleségétől, SALKOVICS Zsuzsannától három lánya és három fia született, közöttük a költő atyja: ISTVÁN. (1791. Aszód.) Petrovics István a család régi hagyományát, a mészárosmesterséget örökölte és hamarosan a szakmával járó vándorútra kelt, MAGLÓDON járva ismerte meg későbbi feleségét, a költő anyját, HRÚZ MÁRIÁT. De csak jóval később, 1815-ben vette feleségül és ezután költöztek Szabadszállásra, ahol István a városi hússzéket bérelte. Csergheő még a család címerét is tudni véli: a címer főmotívuma egy i.könyöklő páncélos kar, felette ötleveles aranykoronával. Ferenczi érdeme, hogy kétkedve fogadta el elődjei adatait — de jobb híján el kellett fogadnia. Az elmélet téves: az agácsi és aszódi Tamás azonosságát nem lehet belátni. Sajnálatos véletlenről van szó, nevek egyezéséről, véletlen feltűnésekről —, amint ez ki fog derülni. Dienes az agácsai matrikulák hiányában a nemesi jegyzőkönyveket vizsgálta át, amelyekből kiderült, hogy az agácsi Petrovicsok több okból sem lehetnek Petőfi ősei. A nemesség — amely rendkívül féltékeny volt kiváltságaira, s a visszaélések elkerülése végett időnként elrendelte a nobilitás bizonyítását. Okmányokkal és tanúkkal kellett bizonyítani a törvényes leszármazást a nemességet szerző őstől. Az agácsi Petrovicsok, mint „ARMALISTICA FAMILLIA”, 1770 februárjában álltak a bizottság elé. A jegyzőkönyvek szerint az agácsi Petrovicsok címere nem azonos a Csergheő által megadott címerrel, egészen más: egy puskát tartó páncélosvitéz, s a család foglalkozása sem a Petőfiéknél hagyományos mészáros mesterség, hanem a vízimolnárság. Szavahihető tanúk —, akiket okmányok idéznek is — bizonyítják, hogy Petrovics György a század ele- Amikor a hóhért akasztják Amikor a hóhért akasztják ... hm ... furcsa szituáció lehet. Azonos mesterségek pusztító és fölöttébb kínos találkozása... Ördög tudja, de ez a hasonlat (mentségem: minden hasonlat sántít) jutott eszembe a következő kis történetnél: Az egyetem egyik ismert és fiatal költője verstanból közepest (3) kapott. Hogy mit jelent ez a közepes — azt pontosan nem tudom. S bár,igaz, a kitűnő professzor nem illetődön meg a költő személyétől, de ismeretes, hogy áldott jó szíve van ... Hogy mit csinált a költő a közepes verstan osztályzat után? Még be sem csukta maga mögött az ajtót — földhöz csapta az indexét. És elhatározta, hogy ezután ... Valami nagy szent elhatározás született benne. Némileg megnyugodva szállt fel a 49-esre. Behúzódott a hátsó perron egyik sarkába, és rezignált hangon sóhajtott bele a csúcsforgalmi lassúságba: „ ... hej, gyi te Sárga!” Akárki akármit mond, belőle nem lesz formalista költő. Jóból — jeles Ez aztán kellemes meglepetés! S. I. negyedéves hallgató december 18-án jóra (4) vizsgázott tudományos szocializmusból. Nem rossz jegy a négyes, de érezte, hogy jobb is lehetett volna. Csakhogy egy kérdésben nem értett vele egyet a vizsgáztató ... A karácsony előtti nap délelőttjén kopogás hallatszott az Újságíró Tanszék ajtaján és a tudományos szocializmus két oktatója lépett be. S. J.-t keresték. Nem volt ott. Az indexe viszont igen. Fellapozták és a négyes kollokviumból pillanatok alatt jeles lett. És Sz. elvtárs mosolygós bűntudattal magyarázta, hogy a vizsgán nem értettek egyet abban a bizonyos kérdésben — a tankönyv a hibás. A tankönyv, amely enyhén szólva nem a legjobban sikerült. (Menthető ez azzal, hogy gyorsan készült?!) Mikor elmentek, a hallgatók nevetve csodálták az új, kijavított osztályzatot, amelyet — ezt a tévedést mindenki megbocsátaná! — „rossz helyre írtak be. (A történeti hűség kedvéért megjegyzem, hogy az index tulajdonosa azóta „kénytelen volt” politikai gazdaságtanból is jelesre kollokválni. Ugyanis oda került az a bizonyos javított jeles. Csak egy diák A vizsgám tíz órakor kezdődött. Fél kilenc előtt néhány perccel határozott léptekkel igyekeztem a főfolyosó felé. A mintás kőkockákon cipőm diszkrét nyikorgása erősen felnagyítva visszhangzott a reggeli csendben. Néhány lépéssel a folyosó torkolata előtt ijedt tanakodást hallottam, majd futóléptek zaját. Befordultam. Tőlem négy lépésre X. tanár ajtaja előtt két lány állt ijedt, elszánt arccal. S vagy tizenöt méterrel arrébb pedig két másik lány igyekezett láthatatlanná lenni a folyosó homályában. Elnevettem magam. Aztán vagy három lépés után visszafordultam: — Ma nem vizsgáztatok ... A két arcon már csak kedves ijedtség tükröződött és szavamra megkönnyebbülve nevettek fel. A fekete hajú két társa után kiáltott, hogy jöjjenek vissza, mert nem a tanár jött. Csak egy diák. Csak? De akkor miért ijednek meg ... ? ^ (