Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)
1960-01-16 / 3. szám
Ismerd meg sportegyesületünket A BEAC történetéből A LEGTÖBB EGYETEMISTA hallott már valamit félfüllel a BEAC-ról, esetleg látta is már valahol a titokzatos négy betűt, de nem gondolta volna, hogy neki is van valami köze hozzá. Pedig van. Vagy legalábbis kellene, hogy legyen. A BEAC ugyanis az ELTE sportklubja. Illő tehát, hogy jobban megismerkedjünk vele. Kezdjük talán a személyi adatokkal. Neve: Budapesti Egyetemi Atlétikai Club. Alakulási éve: 1898. Szakosztályainak száma: 14. Tagjainak száma: 741. Ismertető színe: fekete. Volt egy koraszülött testvére. 1887-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem keretében jött létre Magyarországon az első egyetemi sportklub, de a magas klubdíj és a megfelelő létesítmények hiánya miatt nem volt életképes. A második kísérlet dr. Záborszky István, dr. Eötvös Lóránd és Szemere Miklós messzemenő erkölcsi és anyagi támogatása folytán teljes sikerrel járt: 1898 december 6- án megalakult a BEAC. Első tanárelnöke Eötvös Lóránd lett, bizonyítva ezzel, milyen nagy jelentőséget tulajdonít a sportnak az egyetemi oktatásban betöltendő szerepéről. A sportklub a múltban nem tudta maradéktalanul betölteni hivatását. Az egyetemi hallgatók kedvezőtlen társadalmi összetétele nem tette lehetővé nagy tömegeken nyugvó, virágzó főiskolai sport kialakulását. A BEAC ENNEK ELLENÉE szép sikerekkel dicsekedett. 1912-ben ifjú Prokopp Sándor a céllövésben olimpiai bajnokságot nyert. 1936-ban pedig Csik Ferenc aratott szenzációs győzelmet a 100 m-es gyorsúszásban és nyert aranyérmet. A BEAC vívógárdája mindig nagy erőt képviselt. Itt vívott Bay Béla (ma a vívók állami edzője), Berzsenyi Barnabás, Palócz Endre, az olimpiai harmadik helyezett Gerevichné Bogáthy Erna és a BEAC-ban edzősködött Gerentsér László, a híres vívómester is. BEAC-tag volt Bácsalmási Péter, aki jelenleg az atléták szövetségi kapitánya, dr. Földessy János, a kitűnő sporttörténész, évekig sikeres labdarúgó szövetség kapitánya, Rajki Béla, a vízilabdázók sikereinek kovácsa. A BEAC labdarúgók olyan sikerrel dicsekedhetnek, mint a Ferencváros és az Újpest legyőzése. A BEAC atlétikában volt mindenkor a legerősebb. Gajzágó, Mattyasovszky, Bácsalmási, Csányi Sándor, az olimpiai helyzeti Somody István és Várszegi József szerzett különösen sok győzelmet, a múltban. A FELSZABADULÁS UTÁN a BEAC nem szerepelt önállóan. A budapesti egyetemek a Bp. Haladáshoz, az egységes főiskolai sportklubhoz tartoztak. A főiskolai sportot így erős klub reprezentálta, de egyedül nem volt képes a hallgatók sportigényét kielégíteni. 1957- ben a Haladás meszűnt. Helyette újra alakult a BEAC, az OSC, a MAFC és a TFSE. Ezek az egyesületek ma már egyedül is felvennék a versenyt a Haladással, az pedig természetes, hogy a négy sportkör lényegesen több hallgatót tud foglalkoztatni és ennek ma, amikor minél nagyobb tömegeket akarunk bekapcsolni a sportba, rendkívül nagy a jelentősége. 1958-ban nagyszabású versenysorozattal ünnepelték meg a BEAC fennállásának hatvanadik évfordulóját. Az egyetem megmutatta, hogy magáénak vallja a sportklubot. Az oktatók és a hallgatók egyaránt kivették részüket az előkészítésben és a lebonyolításban. A versenyeken szovjet, lengyel, svéd és angol versenyzők vettek részt. A sikerrel záruló versenyek külföldön is ismertté tették a BEAC nevét. Csörgő Gyula (Folytatjuk). EGYETEMI LAPOK AZ Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja Megjelenik minden szombaton Felelős szerkesztő: Arkus József Telefon: 185—200. Kiadta: Hírlapkiadó Vállalat Bp., Vill.* Blaha Lujza tér 8. Felelős kiadó: Csollány Ferenc Negyedévi előfizetési díj: 8 forint Terjeszt) az ELTE, KISZ és SZB Szikra Lapnyomda Tavaly vagy tavaly előtt, már nem emlékszem pontosan, érdekes műsorszámot hallottam a rádióban. Arról szólt, hogy egy sofőr elgázol valakit az utcán, de nem ő a hibás. Mégis nagyon bántja a baleset. Felkeresi az áldozatot a kórházban, és megmagyarázza neki, hogy ő nem tehet semmiről, s ezt a beteg el is hiszi. Végül megtudtam, hogy „A Szabó-család" című folytatásos rádiójátékot közvetítették. A darab nagyon tetszett, és sajnáltam, hogy nem az elejétől hallhattam, úgy biztos, még jobban élveztem volna. Egy másik alkalommal hazaérkezve szüleimet a rádió mellett találtam. Közölték, hogy addig nem kapok vacsorát, míg be nem fejeződik a műsor. Kénytelen voltam én is közönség lenni. De nem bántam meg! A műsor megint tetszett. Arról szólt, hogy egy házaspár titokzatos módon összevész, bár lehet érezni, hogy szeretik egymást. A fiú szülei mindent megtesznek, hogy kibékítsék a fiatalokat. Éppen megnyugodtam, hogy most már nem lesz mi baj, mikor semmeglepetésszerűen befejezték az adást. „A többit a hallgatók képzeletére bízzák?” — csattantam fel. És felelt a bemondó: „A Szabó család” című folytatásos rádiójátékot hallották!’’ — No hála istennek, legalább meghallom a végét — könnyebbültem meg! Nem tudjátok, ki volt az a házaspár? — Dehogynem — felelt anyám. — A férfi a sofőr rokona. — Aha! De különben is az a lényeg, hogy egy sziporkázó darab és neves színészek játszanak benne! A mikor legközelebb dramatizált történetet hallottam egy kislányról, aki elhanyagolja a tanulást, mert szerzett magának egy vőlegényt, a Ferit, már nem is csodálkoztam, hogy ez is „a Szabó-család’’. A kislány az Ica, a fiatal férjnek, a Bandinak és a sofőrnek a testvére. A sofőrt Lacinak hívják és még egy előző folytatásban , amit nem hallottam, szerelmes lett Angélába, aki viszont annak az embernek a felesége, akit Laci elgázolt. És amikor kihúzzák a békekölcsönkötvényt, amit a mama elzálogosított még előadáson kívül, hogy a férjének télikabátot vegyen, Szabó bácsi elmegy ahhoz a nyugdíjas banktisztviselőhöz, aki intézte az ügyletet. Ez egy nagyon rokonszenves bácsi, visszaadja a kötvényeket, csak éppen azt nem, amelyikkel ötvenezer forintot nyertek. Azt megtartja magának. Az előadásból ugyan ez nem derül ki, de egy-két folytatás múlva okvetlenül ki fog derülni. Ugyanis a mama azt mondja: úgy egyezett meg a bankkal — a tisztviselőn keresztül —, hogy nem ugyanazokat a kötvényeket fogja visszakapni. És egy népes családban csak akad valaki, aki rájön, hogy ilyen kikötést a bank nem tesz! Nagyon jó ez a folytatásos rádiójáték! Izgalmas, fordulatos és mindenkit érdekel, mert mindenki szeret találgatni. Mi például egy félóráig találgattuk, hogy a legutóbbi folytatás milyen összefüggésben van az eddigiekkel és az ezután következőkkel. Tudniillik érdekfeszítően és a valósághoz híven mutatta be ez, hogy Szabóék házában milyen pletykásak az aszszonyok, egymásra és Szabó bácsira fogják, hogy nyitva hagyta a vízcsapot a mosókonyhában, amitől több pincét elöntött a víz. A folytatás csattanója, hogy a csapot senki sem hagyta nyitva, hanem csőrepedés történt. T10V LJ hát, érzem temindenki nevében szólok, amikor azt kérem, csak be ne fejezzék a történetet! Hiszen a szereplőket egykét kivétellel régi ismerősként üdvözöljük, aggódunk sorsukért, és kimondhatatlanul kíváncsiak vagyunk, vajon nem vész-e össze ismét Irén és Bandi, felgyógyul-e a baleset áldozata, elveszi-e feleségül feleségét Laci, ő mit fog ehhez szólni, ha életben marad, leu és Feri egy pár lesznek-e, megkapja-e mégis jogos nyereményét a Szabó-család, és végül, megjavítják-e a csőrepedést a mosókonyhában. Túl népes „A Szabó-család" Várjuk egyetemünk röplabdakedvelő hallgatóit A BEAC egyik legfiatalabb szakosztályának edzésére látogattam el, megtudni, hogy mit produkálnak egy év alatt, alakulásuk óta. Vizsgaidőszak van, ennek ellenére elég szép számmal voltak jelen a férficsapat edzésén a Mező utcai technikum tornatermében. Leleszi Imre joghallgatót, a férfi csapat edzőjét kértem meg, hogy számoljon be a szakosztály egyéves működéséről. — Kielégítően zártuk ezt az évet — mondotta az edző. — Mind férfi, mind női csapatunk túljutott a kezdeti nehézségeken. Férfi csapatunk eredményeiről annyit, hogy tavasszal megnyertünk egy felszabadulási villámtornát, az Országos Főiskolás Bajnokságon pedig holtversenyben a negyedik helyen végeztünk, ami — ha tekintetbe vesszük, hogy az első három helyezett I., illetve II. osztályú csapat volt — elfogadható eredmény. Női csapatunk jobban szerepelt ezen a bajnokságon, az OSC mögött a második helyet szerezte meg. JUBILAL A BEAC Székely György rektorhelyettes a megnyitót mondja: Kárteszi Ferenc, a BEAC tanárelnöke és Várszegi József ügyintéző elnök A suttogó Ajánljuk e művet az Európa Könyvkiadó azon munkatársainak, akik Agatha Christie regényeinek népszerűsítésében felülmúlhatatlan érdemeket szereztek a „műfaj kedvelői” szemében. Meg nem értett munkásságuk jutalma és további serkentője legyen e szerény kis írás, hogy még nagyon sok olyan alkotás lásson napvilágot, mint „A nyaraló gyilkosok”, vagy a „Temetni veszélyes”, stb.) Paródia II IV. kicserélte az első kereket. A vezető ezen annyira elcsodálkozott, hogy egy kirakatba vezette a kocsit. A kirakatban üldögélő „Ökörcsorda” nevű gengszterbanda valamennyi tagja szörnyethalt... öt óra volt. Élet költözött a helyiségbe. A ventillátor forgott és apró vércseppeket spriccelt a falakra. A magnetofon pedig hangosan énekelt. „Nem akartam, nem akartam, Késes Joe koszos fejét mégis, mégis lekapartam’*• Késes Joe erre felkászálódott. —Non! — mondta tört angolsággal. Felkapta fejét az ablakból és elhagyta a bárt. Ekkor Miss Anita óvatosan kibújt a Coca-colás dézsából és megírta különös végrendeletét. Mikor kész volt, egy tyúkszemvágó kést döftek a mellébe. Meg se nyikkant. Csak akkor esett kétségbe, mikor már a szoba másik végéből hallatszott a csoszogás. Ujjlenyomatok a késen ... Kiderül, hogy ki a gyilkos, és akkor... borzasztó! — Uram... a kést... kiáltotta a menekülő után — a kést ittfelejtette... Gúnyos kacagás volt a felelet. — Ez nem lehet igaz! — nézett sírva a távozó után és belemászott egy másik hordóba. Majd csengően felkacagott. A hordóban volt még némi káposzta. — Szeretlek Joe! — lihegte jóllakottan és két dollárt dobott a Wurlitzer mellé. Aztán felkapcsolta a villanyt, mert ugyanis ő oltotta el úgy öt óra tájban. A vekker nyolcat mutatott. Dermedt undorral nézett a maradék káposztára: savanyú káposzta volt. Azt pedig nem szerette. (A lektor az asztalra ejtette az utolsó kéziratlapot is. Nagyon jó! sóhajtotta. — De legalább még egy gyilkosság kellene. Tudja, a kiadó miatt...— Már nem megy — válaszoltam kimerülten. — Próbálja meg! Két hét után aztán beállítottam. — Lesz még egy gyilkosság. — Hogyan? — sóhajtott a lektor. — Így! Előkaptam aktatáskámból egy nagyobb kalapácsot és egyenletes csapásokkal szétvertem a saját fejem. — Na, végre! — sóhajtott a lektor. Aztán úgy saját magának dünnyögte: — A befejezést hozzáírom. Ez is lett olyan, mint egy Agatha Christie regény. Biztos kiadja az Európa Könyvkiadó... Nem tévedett. A „Nyaraló gyilkosok” megjelenése után „A suttogó árnyék” látott napvilágot félbőrkötésben, famentes papíron. (K. A. —O. I.) Öt óra volt. A Temető utcai „Ölni kellemes Jockey”-hez címzett lokálban hirtelen kialudt a villany. Félelmes sötétség tátongott. Baljós csend feszült a levegőben. Késes Joe megszeppenve lapult a falhoz és ijedtében lenyelte két centes Bad Girl feliratú rágógumiját. Egyszerre csak úgy érezte, hogy földöntúli erő ragadja meg a nyakánál fogva. Elvesztette az eszméletét. Mikor magához tért, már halott volt... Robert Clayton főfelügyelő , a és elgondolkozva hajolt letépett fejű hulla fölé nagysokára felkiáltott. All right! Itt gyilkosság történt! — Kinyiffantam — bólintott a hulla. Feje cukorspárgával volt az ablakhoz kötözve. Különös — morogta Clayton és ösztönösen a revolveréhez kapott. — Ne mozduljon! — sziszegett mögötte egy magnetofon. Clayton elkáromkodta magát. — Ilyen körmönfont gyilkossal még sohasem volt dolgom. — Nem bizony! — hallotta a parkett alól. Ahogy lehajolt, borzalmas ütést érzett a tarkóján. — Szép kis ütés volt! — kiáltotta a főfelügyelő, aztán ravaszul eldőlt, mint egy zsák krumpli. Nem is mozdult többet. III. Tehetséggel működött, kár érte — hajolt mosolyogva Clayton fölé a 234-es hullaszállító kocsi sofőrje. — Miért ütötted le, Bill? — kérdezte kurtán valaki. — Hiszen még a felügyelő úr parancsolta... — Ahá, már emlékszem — sápadt el a magándetektív, akit az alvilági körökben félhivatalosan Sápadt Spiclinek neveztek. Később megnyugodott. És ideiglenesen főbelőtte magát. — Nincs szerencsém — mondta a sofőr, aztán futni kezdett, mert eszébe jutott, hogy nyolc órakor kell hasbaszúrni a „Víg tehén’’ fogadó csaposat. — Állj vagy lövök — kiáltotta utána lord Socesley, a Scotland Yard főportása. Késő volt. A sofőr egy robotnagát. És — káté —gó autó alá vetette a lokálban dühöngött a /I patriotizmus. Lord Locesley berúgta az ajtót. — Hé, boys — szólt finoman — keljetek fel! A két hulla nem akart mozdulni. Tényleg halottak voltak. — Már nyomon vagyok — suttogta a lord — még csak azt, kell megtudnom, hogy ki a gyilkos. Valószínű a gyilkos ölte meg ezeket. — No, ne mondd! — csúfolódott mögötte egy dallamos hang. A tegezés felháborította. Megfordult. Érezte, hogy szorul a hurok. Az egyik sarokból zöld szem hunyorgott szaporán. Rávetette magát. A tizenkétlámpás Siemens rádió izzóporrá tört. Feltápászkodott. — Csak hidegvér... biztatta magát reszkető hangon és óra- Zsebéből kivett egy sonkás szendvicset. Már éppen az ötödiket fogyasztotta, mikor a feje felett sejtelmes duruzsolást hallott, majd elzúgott a füle mellett valami, ösztönösen eldobta magát. Olyan szerencsésen esett, hogy a bárpult sarkába beverte a halántékát. Hanyattfekve meredten bámult a plafonra. A pupillái kitágultak a rémülettől. — A gyilkos! — ujjongott Locesley megértőn és meghalt. .. mint az Iliász sokkal Homé- Homérosznál is Homé-rosszabb Elbeszélő költemény, amely épp olyan, vagy az Odüsszeia, de lehet, hogy ezeknél rosszabb. ELCHANG melyben a szerző elmondja, hogy levelet kapott Ágh Istvántól, a somlómelléki Iszkáz községben lakozó fűzfapoétától, » válaszművének sikeres kiötlése érdekében speciális múzsáihoz fordult hathatós megmúzsáztatás reményében. Szép hölgyek, kik tűsarkok lebegő magasából Démoni villámok seregét szórjátok a mélybe, Csalfa szemekkel igézve az egyszerű férfiú-embert, Hozzátok szólok most én, kik vagytok a múzsám! Távoli tájszava int ma felém, hogy nézem a postám: Tömzsi levélen az áll, hogy véste az isteni férfi, Somlai borvedelő és nagyhírű sorkeverő, kit Szült a „Magyar Helikon”, mert lakhelye „aszkrai” Iszkáz. Ott írogatta a mérnökien kiszabott sorokat, majd jól belezárta a széles jóművű borítékba. Lassan emelte kezével a szépszintű postai cikket, Jobb mutatóujját megnyalta a vajpuha nyelvvel, S mesterien odakente a nagyszerű nyálat a költő, slektori öklével párszor megcsapta keményen. Jól leragadt a fedél, míg verte a szentori asztalt. Bölcs művét szaporán elmarta a vasfogu láda, S végre a jókaru postás jött a nagyárnyu levéllel. Most szivemet Sziszifuszhoz méltó gondok emésztik, Míg kongó kobakommal gyötröm erősen a választ. Oh, Pandóra utódai! nagyhírű ősötök egykor Tenger hajt zúdított ránk, nyitva a tágebi hombárt. Egy divatos nylon-cekkert nosza bontani nyomban, Melyből a bőszavu ötlet zúgva beárad agyamba, Es koszorús fejetekről ódát zeng az utókor. ELSŐ ÉNEK melyben a szerző kedves egyeteméről, s többek közt arról énekel, hogyan büntetik az istenek azt a tanárt, akinek füleit nem hatják meg az óra végét jelző csengetés jólszituált hangjai. Három, zengj bősz dalt szaporán tanuló seregünkről, Melyet még a sokajtajú T. O. játszi szeszélye Tétova gólyakorában szabdalt sok pici részre, Majd száz Vizsgaveszély, üllőjén, egybekovácsolt. Oh kiütő, ki talán most ülsz hús pince homályán, És nyalogatsz Bacchus-nedvet, mely anyja a szónak. Hagyd az italt egy percig, tedd el a nagyfülü kancsót. Míg papírra vetett jegyeim böngészed a lángnál. Halljad elébb mint szólok a felépült egyetemről, Melynek öles kapuját öt ló sem nyitja ki egyből. Itt próbálta Bolond hajdan buzogánya ütését, S most a sovány bölcsészhad gyötri súlyán liba-izmát. Szörnyű kilincsén hányszor hagytad egérnyi erődet, Hogy majd fenn elemésszen egészen a végtelen óra. Mert jaj, áradozott végnélkül a bőszavu Mester Szentori hangon a régi világról, míg odalent már Sustorgó fazekak forró fedelét emelintő Csábdalait fütyürészte vidáman a jótűzű menza, S jött száz csiklandó illat, mely kedves az orrnak És minden szájban szaporítja a pavlovi nedvet. Ám egyszer beleunt vén őre a fürge időnek, S majd levetette szegény Hádész feneketlen űrébe. Széklábon hintázva idézte merengve Petőfit: S jaj, a mogorva idő keze feltasztitotta a széket. Földre terült a kevély, megcsörrent pénze zsebében. Mint sarkán lebegő kőszikla a rosszutu bércen, Melyet a gyorsan jött szélvész kiszakít a helyéről, S egy ideig billegve zuhan le a völgybe robajjal,hogy huppant le a székről, verve fejével a padlót. BODA MIKLÓS