Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1983 (25. évfolyam, 1-18. szám)
1983-04-27 / 6. szám
Bevezetés a falukutatásba Az utóbbi időben sokat hallhatunk a hazafiságról, arról, hogy a felnövekvő generációk mennyire érzik magukénak ezt a kis országot , mit és menynyit tesznek sorsuk alakításáért. Annak a folyamatnak, hogy a joghallgatók ismerjék meg szűkebb környezetüket, váljanak értő és aktív részeseivé az ország formálásának, része a karunkon működő falukutató speciális kollégium. Az ELTE ÁJTK Statisztika Tanszéke hirdette meg ezt a speciális kollégiumot, amely a II. félév óta működik dr. Kovacsics József professzor vezetésével. A speciális kollégium elsődleges célja annak a Fényes Elek-i gondolatnak a megvalósítása, amely szerint „meg kell ismertetni önmagunkat önmagunkkal”. Ezt mi egy-egy falu életének alapos vizsgálatával szeretnénk elérni, s ezáltal még többet megtudni elődeink életéről, szokásairól, közelebb kerülni szülőföldünk történelméhez. Úgy érzem, ez a falukutatás több ok miatt is hasznos: részletes adatokat tudunk meg a választott falu múltjáról, s ezzel néprajzi, történelmi ismereteink is bővülnek. Lemérhetjük azt is, hogy a jelentős történelmi, politikai események hogyan hatottak a települések kis egységeire , az ott élő emberekre. Fokozatosan elsajátítjuk azt, hogy milyen szempontok szerint kell egy községet vizsgálni, s hol kell a szükséges adatokat megkeresni. E feladat mellett a statisztika tantárgy keretében tanult ismeretek egy részét is gyakoroljuk és alkalmazzuk, így a speciális kollégium konkrét segítséget is ad a majdani gyakorló jogászoknak. A kutatómunka során több olyan probléma is felmerült, amire nem számítottunk: pl. megtanultuk azt, hogy nem elég kiírjui az adatokat, hanem figyelni kell arra is, hogy mit jelentenek a számok, öszszehasonlíthatók-e. Az eddig leírtakból is kitűnik, , hogy nagy feladatot vállaltunk. Ezt bizonyítja az is, hogy öten évfolyamdolgozatot írnak az itt gyűjtött anyagból, egyikünk pedig doktori értekezést ír Vas megyéről. A falukutatás jellegéből adódik, hogy ez a falukutató speciális kollégium nem egy féléves foglalkozás, hanem több éven át fog működni, tevékenykedni. Ebben a félévben február óta rendszeresen heti 1 alkalommal 1,5-2 órát van együtt 12 tagú csoportunk. Az első foglalkozáson elméleti útmutatót kaptunk. Kovacsics professzor beszélt arról, hogy milyen formában tanulmányozták már a községeket. Hallottunk pl. az Országos Községi Törzskönyvbizottság munkájáról, a községi adatok tárolásáról, stb ... Fölhívta egyben a professzor a figyelmünket olyan könyvekre is, amelyek segítik majd munkánkat, így pl. Kiss Lajos „Földrajzi nevek etimológiai szótárára”, Győrffy György „Magyarország történeti földrajza” c. könyvére stb. A második foglalkozáson választottunk községeket , s mivel három megyében különösen nagy a forrásanyag, ezért Vas, Zala és Veszprém megyei falvakat választottunk. A foglalkozásokon az alapadatokat gyűjtjük ki, emellett kaptunk olyan — számunkra nehezen hozzáférhető — adatokat is, amelyeket az Országos Levéltár külön- böző összeírásaiból (adóösszeírás, urbárium) írtak ki. Ezen adatok felhasználásával táblázatokat töltünk ki: a népesség számadatairól, a népmozgalom alakulásáról, lakóházakról, a lakosság foglalkozási megoszlásáról, földterületről stb. Az adatokkal összefüggésben a falvak történetét is kutatjuk, helytörténeti lexikonok, és a rendelkezésünkre álló irodalom ismerete révén. Célunk a községek komplex vizsgálata, amelyben igen nagy segítségünkre van Kovacsics professzor hasznos útmutatásával, tapasztalatával. Az adatok elemzése, a falvak történetének feltárása mellett foglalkozunk majd a helynevek megfejtésével, térképek, grafikonok készítésével. Ehhez a munkához a községeknek — a speciális kollégiumon megkapott — térkép anyagát is felhasználjuk. Szeretnénk még, ha a választott községeket nem csupán könyvekből ismerhetnénk meg, ezért a nyáron kirándulást szervezünk a speciális kollégium résztvevőinek. Budapest, 1983. április 1. Basa Ildikó I. éves jogász Milyen (legyen) a szeminárium? A könyvtár tanszéket a felszabadulás után, 1949-ben hozták létre. Az első években, az X. szigorlat után, a III. évfolyamtól lehetett felvenni, s a képzés csak 3 évig tartott. Jelenleg „A” szak, s egyetemünkön 5 éves könyvtáros képzés folyik. Fülöp Géza, a könyvtár tanszék docense magyar— német könyvtárszakon végzett, majd az Akadémiai Könyvtárban, később az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségében dolgozott. 1959-től tanít a tanszéken. Kutatási területe a felvilágosodás és a reformkori könyv-, könyvtár- és sajtótörténet, valamint az olvasóközönség viszonya. Az irodalomtudományok kandidátusa. — Kívülállónak elég nehéz elképzelni, milyen szemináriumok vannak a tanszéken? — Az I. félévben egy ún. proszemináriumot tartok. Ennek a célja az, hogy a hallgató megismerje a kutatómunka eszközeit, segédkönyveit, továbbá egyfajta beveztést ad a tudományos munka módszereibe. Ebben a félévben nem dolgozatot, hanem beszámolót kell készítenie. A II. félévtől az 1. szigorlatig tart a magyar könyvtörténeti szeminárium. Itt már a hallgatónak szemináriumi dolgozatot kell írnia — 8-10 gépelt oldal terjedelemben —, alkalmazva a proszemináriumon elsajátított munkamódszereket, s felhasználva a megismert segédkönyveket. A VI. félévtől kezdődik a szakdolgozati szeminárium, amelyben minden félévben szemináriumi dolgozatként a szakdolgozat 1—1 fejezete készül el. — Miért tartja fontosnak a szemináriumi képzést? — Én elvileg a szemináriumi oktatást a legfontosabb egyetemi képzési formának tartom. Oda kellene elvezetnie, hogy a szakdolgozatot, majd az egyetem utáni tudományos kutatómunkát készítse elő. Sajnos, ez a gyakorlatban csak kevéssé valósul meg. — Szavaiból úgy tűnik, nem tartja kielégítőnek a szemináriumok jelenlegi formáját... — Egyáltalán nem tartom kielégítőnek! És erről nem a hallgatók tehetnek! A legfőbb problémát abban látom, hogy túl sok az írásbeli feladat. Minden félévben, minden szakjukból kell szemináriumi dolgozatot írniok, van amikor többet is. Emellett még más irodalmat is fel kell dolgozniok. A hallgató elaprózza az idejét. Szerintem egy félévre bőven elég egy szemináriumi dolgozat. Pl.: ha valaki történelem—könyvtár szakos, az egyik félévben történelemből, a másikban könyvtárból írjon szemináriumi dolgozatot. Ha kevesebb lenne a szemináriumi dolgozatok száma, több idő jutna egyre. A bő szakirodalom alapján, kisebb témakörben, mélyebben lehetne utánajárni egy-egy problémakörnek. A másik probléma, hogy általában nem tudjuk élményszerűvé tenni a szemináriumokat, sőt gyakran az előadásokat sem .Emlékszem, én egy féléven át hallgattam Horváth János professzor úr Tinódielőadását. Elmondta életét, vázolta a kort, elmondta, hogy alakult a magyar irodalomtudatban Tinódi képe, megrajzolta a maga Tinódi-portréját is, s utolsó alkalommal pedig elhívta Török Erzsi énekesnőt, aki Tinódi-dalokat énekelt. Máig is emlékezetes élményben volt részünk! — A tanszék hogy tudja megoldani a szemléltetés gondját? — Sajnos nem állunk jól. Szemléltető eszközeink az egyetemen belül nagyon szegényesek. Könyvtári, látogatásokkal tudjuk ezek hiányát némileg pótolni. Pl.: minden évben elviszem az elsősöket az MTA ősnyomtatványtárába, később nyomdalátogatáson veszünk részt. — Egyetért ön azzal a véleménnyel, hogy egy ideális szeminárium kb. 6-8 fős, s tulajdonképpen csak beszélgetés? A szakirodalom alapján a hallgató önálló véleményt formálna, s ezt az órán megvitatnánk, s így akár szemináriumi dolgozatra sem lenne szükség? — Nem, illetve csak részben. Először a létszámról. Kezdetben a tanszékünkön nagyon nagy évfolyamok voltak 50-60 fővel. Ez kb. 3 szemináriumi csoport, s 17-20 emberből állt. Jelenleg egy évfolyamon 10-12 fő van, s ez a nagyság véleményem szerint megfelel egy jól együttműködő szemináriumi csoportnak. Azzal semmiképpen sem értek egyet, hogy egy szeminárium csak beszélgetésből álljon. Szemináriumi dolgozatra szükség van! A szeminárium célja a tudományos alkotó munkára való nevelés, amely nem lehet csak beszélgetés. Az írás gondolkodási fegyelemre nevel. — Végül is hogyan képzelne el egy szemináriumot? — Abból indulok ki, hogy én nem anyagkövető szemináriumot tartok. Véleményem szerint nem baj az, ha a szeminárium nem párhuzamos az előadással. (Jelen esetben a könyvtörténeti szeminárium a könyvtörténeti előadással.) A diákoknak nagy választási lehetőséget kell adni. A jelenlegi elsősök mindössze tízen vannak, de én témaként 40-nél is több feladatot soroltam fel. Valamikor egy félévben csak egy témakört adtam ki szemináriumi tételekre bontva, Kner Izidor és Kner Imre gyomai nyomdájának a történetét és könyvművészeti jelentőségét. Téma volt: Knerék gazdálkodása, a nyomda technikai eszközei, Kner magyarságtudata, művészeti és kiadói koncepciója stb. Jónak is indult, a legnagyobb baj azonban a rengeteg átfedéssel volt. Véleményem szerint a vizsgákra (szigorlatokra) való felkészülésnek célszerű módszere az lenne, ha a hallgatók az alapvető szakirodalom alapján sajátítanák el a törzsanyagot. Előadásokat és szemináriumokat viszont az anyag azon részéből választanának, amely iránt a leginkább érdeklődnek. Önállóan dolgoznák fel tehát a vizsgás ismeretanyagot, s önálló elmélyült, komoly munkával készítenék el szemináriumi dolgozataikat, egy speciális, az érdeklődésükhöz közel álló terület fontos problémaköréből. Kozák Péter BALSZERENCSÉS VERESÉG KISTEXT-BEAC 2-1 (1-0) REAC: Kovács L. — Papp, Bujtor, Eördögh, Balogh A. (Somoskői 67. perc) — Auer, Lantos, Gyurgyák, Piskolty — Rosta, Altbacher. Edző: Korpa Ottó. Góllövőnk: Altbacher a 49. percben. (Ahogy Korpa Ottó edző, elmondta, pénteken kitűnő hangulat uralkodott a játékosok között, s nem tartja elképzelhetetlennek a győzelmet sem. Igen nagy szükség lett volna a két pontra, egyre jobban éleződik a harc a kiesés ellen. A 26. percben volt az első helyzetünk, Gyurgyák 15 méteres lövése suhant el a jobb kapufa mellett. Négy perc múlva ugyancsak ő volt a főszereplő, 18 méterről fordulásból lőtt a bal sarok mellé. A kirúgást követően Rosta kissé elhamarkodott, 18 méterről megeresztett lövése szinte ugyanott kötött ki, ahol az előbb Gyurgyáké. Ezután Piskolty lőtt jó helyzetből mellé, majd jött a KISTEXT válasza. A 36. percben Bujtor nagyon hibázott, az ellenfél 20 méteres lövését a későn és rosszul elrugaszkodó Kovács már csak a kapufa belső élére tudta tolni, onnan a KISTEXT középcsatára elé pattant a labda, aki három lépésről félmagasan az üres kapu közepébe helyezett: 1-0. Nagyon elkeseredtek a játékosok, szinte már beletörődtek a vereségbe, amikor a második félidő 4. percében az addig enerváltan játszó Altbacher megrázta magát. A jobb szélen az alapvonalnál kapott labdát, befelé csinált négy cselt, majd mikor már túl volt az őt támadó négy védőn, 5 méterről a kapus hasa alatt a bal sarokba lőtt: 1-1. Átvettük az irányítást, ám játékosaink belesétáltak a lescsapdába vagy az ellenfél védői vágták fel kitörő játékosainkat. (Egy ízben Rosta ugorhatott volna ki a védők közül, nem volt les, de ő érthetetlenül azt hitte, hogy a bíró sípolt. Másszor a kitörő Altbachert húzták vissza mezénél fogva.) A 85. percben mégis a mi hálónkban táncolt a labda. Bujtor újabb hibáját kihasználva a hazaiak csatára 10 méterről lőtt, a labda lecsúszott lábáról, ám Kovács későn vetődött, és a labda a jobb sarokban kötött ki, 2-1. (Kovács Lajos: Sajnos nem láttam a lövést az előttem állóktól...) A BEAC csapatának mérlege: 21, 3, 8, 10, 19-34, 14. A házi góllövőlistát Altbacher vezeti 6 góllal a 4 gólos Eördögh előtt. Az „Egyetemi és Főiskolai Labdarúgó Bajnokság hírei: BEAC—Kaposvári Tanárképző Főiskola 3-0 (1-0). BEAC —Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola mérkőzésen az ellenfél nem jelent meg, így a BEAC az első nyolc csapat közé jutott. Kaposi Péter Színiszövetkezet a Kossuth Klubban A közelmúltban fergeteges sikerrel kezdte működését az ország első színházi szövetkezete. Neve: Magyar Színkör; a sikeres premierdarab: Székely János: Dózsa; sikerrevivői: Bessenyei Ferenc színművész, Sík Ferenc rendező. Hogyan lehet egy színházszövetkezet? Ma már egyszerű a válasz: ez is kisvállalkozás! Másfél-két éve azonban hiába volt együtt a társulat, működésükhöz nem volt megnyugtató legális lehetőség. A Művelődési Minisztérium segítségével megtalált formában 1983 januárjától kezdték meg a munkát. A TIT Budapesti Szervezetének központjában, a Kossuth Klubban leltek otthonra. A patinás intézmény vezetői nemcsak helyet biztosítottak számukra, de még jelentős segítséget is nyújtottak a megfelelő színházi körülmények kialakításához. Hogyan is működik ez a nem mindennapi szövetkezet? Hasonlóan a többihez! Itt is az elnök áll az élen. A legmagasabb fórum itt is a közgyűlés. Ott döntenek új tagok felvételéről, a műsortervről és még sok fontos közös dologról. Nem tudom a többi szövetkezet önellátói, vagy sem, a Magyar Színkör az. Az elszámolás náluk is zárszámadás-szerű: az előleget csak siker esetén követi a végelszámolás. Itt is egy közös törekvés érdekében dolgozik mindenki! Szövetkezeti céljuk a magyar dráma népszerűsítése. Ennek szellemében tűzték műsorukra Sütő András: Nagyenyedi fügevirág és Bethlen Miklós—Nemeskürty István: Noé galambja című színművét is. Bánffy György, aki a két mű főszereplője, illetve előadója, a Noé galambjáról a következőket mondotta: Ma ifjúságunk jelentős része példaképek nélkülinek érzi életét. Ennek a történelmi tájékozatlanságban vélem egyik okát felfedezni. A tájékozatlanságot szeretnénk csökkenteni, és a méltatlanul elfeledett nagy egyéniségek meg- és bemutatásával példaképeket szeretnénk állítni a fiatalok elé. Ezért újítottuk fel a nagyformátumú politikusról, hajdani erdélyi kancellárról, Bethlen Miklósról szóló színművet. A tájékozott olvasó joggal kérdezheti: Hogyan kerül a repertoárba, a magyar drámák közé Szókratész védőbeszéde? A társulat elsődleges célja mellett helyet szeretne adni színháztörténetünk korábbi nagy sikereinek is — tekintet nélkül a szerző nemzetiségére. Ezért szerepel a februári műsorban a Haumann Péter nevével fémjelzett Platón-mű. A Magyar Színkör feladatának tekinti a magyar népművészet támogatását is. Ez kifejeződik az idei budapesti tavaszi fesztiválon való tevékenykedésükben is. Ott ugyanis a hivatásos művészet eseményeinek rendezése mellett népművészeti programokat is szerveznek. Gondoskodnak egy köröndi székely fazekasmester kiállításának rendezéséről, a fesztivál zárónapján pedig hagyományőrző kirakodóvásárt és táncházat tartanak. Terveik, elképzeléseik alapján úgy érzem nyugodtak lehetünk e szövetkezet jövője felől. Céljuk a jó színházi élmény, fizetségük a taps és a bevétel. Kívánunk a Magyar Színkörnek gazdag termést! Ifj. Gyukics Péter Az esztétikai kategóriák története Az esztétikai kategóriák többségükben olyan fogalmakból alakultak ki, amelyek eredetileg konkrét jelenségekre vonatkoztak, a tárgyi világ dolgait jelölték. A „harmónia” eleinte kapcsokat, szögeket, szerződéseket jelentett, a „mérték” a test súlyát vagy térfogatát, a „katarzis” közvetlen érzéki megtisztulást, az ízlés érzéki észlelés volt, a „groteszk” a díszítés meghatározott típusa stb. A szerzők az elemzett kategóriák kiválasztásakor éppen ezeket a fogalmakat tartották szem előtt, melyek az esztétikának mint tudománynak az eredetével, keletkezésével, alakulásával, létrejöttével függnek össze, s csupán az ember társadalmi gyakorlatának fejlődésével váltak önálló esztétikai kategóriákká. A könyv mindegyik fejezete önálló. Egy-egy kategória kialakulásának történetét követik nyomon a szerzők az antikvitás, a középkor, a reneszánsz és az újkor idején, mert az esztétikai kategóriák keletkezésének és kialakulásának korszakaira fordítanak különös figyelmet. Az esztétika forrásait, ismeretelméleti és társadalmi gyökereit kutatják. A kötet szerzői közül Alekszej Fjodorovics Loszev (1893—), szovjet filozófus, klasszika-filológus, esztéta. A 20-as években az idealista dialektika alapján elemezte a műszi alkotás sajátosságait és kísérelte meg a művészet univerzális logikai modelljének felállítását. A 30-as évektől az antikvitás és esztétikája felé fordult figyelme. Műveinek legfőbb erénye az eredeti források gondos elemzése, nagy filológiai és történelmi ismeretanyag felhasználása. Mindez írásait az antik esztétikatörténeti irodalom élvonalába sorolja. Hatalmas vállalkozása a görög esztétika történetének megírása. A marxista irodalomban egyedülálló, V. P. Sesztakovval írt rövid összefoglaló műve, Az esztétikai kategóriák története (1965), melyben a szép, a mérték, a harmónia, a mimézis, a katarzis, az allegória stb. fogalmainak fejlődését kíséri végig az antikvitástól a középkoron keresztül az újkorig. A kategóriák történetében tükröződnek az esztétikai törvények, a társadalmi tudat és valóság közötti összefüggések, a művészet történelmi funkcióváltozásai, valamint az esztétikai értékelés történelmi típusai. (Gondolat)