Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. november (1. évfolyam, 180-203. szám)

1875-11-25 / 199. szám

IX. évfolyam. Előfizetési dl]: ▼ Időkre postán vagy hely­­ben házhoz hordva Egy évre.... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S kr&jozár. Hirdetési dl]: e hasábot petitsor egyszeri hirdetése 18 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden irde­­tésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos 80 krajczár.f­ox­ittklaj. es 199. szám Csütörtök, 1875. november 25. Szerkesztői Iroda: Budapest és IT. megyeháztér 6. sz. hova a lap szellemi részit illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el, Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­tér 9. sz. Vodiáner F. nyomdájában Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS is MAGYAR UJSÁG“-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az •Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Vodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre.................................5 frt. — kr. Félévre......................................10 frt. — kr. Egy hóra.........................................1 frt. 80 kr. Önálló Vám­terü­let és védvám. Napi kérdés, habár nem képezi is a kép­visel­őház jelen vitatkozásainak tárgyát. A lét és nem lét feltételeként foglalkozik vele az ország, a sajtó, az egész közvélemény, s a meg­indult eszmeharcz nemcsak nagy mértékben terjed a társadalmi és politikai körök min­den rétegében, de alakot is kezd ölteni az átalános agitáczió, s immáron meggyőződéssé válik mindenfelé az eddig itt-ott csak sejtelem­ként ápolt ama tudat, hogy a nemzetgazdasági politikánk folytán megszületett köznyomor el­­viselhetlenné vált terheinek könnyitésénél ez is oly gordiusi csomó, a­melynek szétvágása ál­lami létünk vagy dicstelen bukásunkkal szo­rosan összefügg. „Magyarország nyomora a vámkérdés. Magyarország fejlődése, ipari, ke­reskedelmi, állami, kulturális jövője összefügg a vámkérdéssel ... Ez ma az anyagi jobblét, a kincstári egyensúly, az adóreform, a gazda­sági önállóság fejlődésének, a kormány fenma­­radásának és a nemzet jövőjének kérdése.“ És Magyarország egyik mérge a közös vámterület. Magyarország érdekeinek egyik gyilkolója a közös vámterület. Magyarország haladásának, közgazdasági fejlődésének, virág­zásának egyik legfőbb, legjelentősebb akadálya a közös vámterület. S a­míg Magyarország fel nem szabadul ez iga alól, nem nyer szabad kezet egyrészt a többi államokkal szemben ön­­állólag védekezésére, másrészt érdekei biztosí­tására olyan módon, a­mint azt a saját java megkívánja, addig financziái változásáról, sorsa jobbra fordultáról álmodozni legalább­is kép­telenség. Önálló vámterület kell nekünk, ez a mi államunk betegségének egyik speczifikus gyógy­szere. S minthogy a kormány határozottan ki­nyilatkoztatta, hogy e téren épen ellenkező irányt akar követni, legbeavatottabb közlönye pedig magyarázni is igyekezett a közös vám­terület fentartása mellett Tisza által tett lapi­­dáris nyilatkozat indokait, s az önálló vám­terület és védvám kérdését taglalva ama nyilatkozatra jutott, mikép­p az önálló vámte­rület hívei mindig a védvámosok arzenál­jaiból szedik elő fegyvereiket“, — talán nem lesz felesleges újra is ismételve reflektálnunk röviden amaz érvekre, a­melyek minket ez utóbbi ellenében, eltekintve egyéb körülmé­nyektől, pusztán financziális szempontból ha­tározottan a teljesen önálló vámterület melletti harczolásra késztetnek. Nem áll az, hogy a védvám a nemzet­gazdasági, az önálló vámterület pedig a tisztán pénzügyi érdekek politikája. Kellő vagyonosságú, fejlett kereskedelmű és iparú államokkal szemben állhatna e tétel, de hazánk spec­iális viszonyai között sem pusztán az előbbi, sem pedig tisztán az utóbbi tekintetek szem­pontjából kiindulnunk nem szabad. Magyaror­szágnak a közös vámterület fentartása mellett védvámot létesítnie lehetetlen olyan módon, hogy annak bármily csekély nemzetgazdasági eredménye mutatkozhatnék, a­mint arról a kor­mány maga is meggyőződött, mikor a vámszer­ződés revisiójának tárgyalásába bele­bocsát­kozott. S ez oly természetes dolog, hogy lehe­tetlen ezt be nem látnia annak, a­ki nem vak. Épen most időzik Chlumeczky osztrák miniszter a fővárosban, hogy kormányunkkal ez ügyben megállapodásra jusson, s az első értekezlet is teljesen állításunk igazsága mel­lett bizonyít. Ausztria a közös vámterület ke­retén belül csak látszólagos engedményeket nyújthat. Ausztriának az a haszna, a­mi nekünk kárunk s az érdekek ily homlokegyenes ellen­tétében neki nincs érdekében fentartania a közös vámterületet, ha egyszer lehetségessé teszi ránk nézve annak elérését, a­mi ne­künk kell. Nekünk kell mindenekelőtt az, hogy a Magyarországra nagy mértékben szállított c­ikkekre nézve önállóan vámtételeket állapít­hassunk meg, hogy azok behozatala megkeves­­bíztetvén, saját e nemű iparunk fejlődése té­tessék lehetővé. Nekünk kell az, hogy a mi or­szágunkba hozott czikkekért fizetett vámok a saját pénztárunkba folyjanak, nem pedig,­­ hogy a közös vámhivatalok által szedetvén be, a k­ö­z­ö­s kiadások fedezésére fordíttassa­­nak. Nekünk kell az, hogy a külfölddel folyta­tott kereskedelmünk többlete azok által élvez­­tessék, a­kik e többletet előidézték, a defic­it pedig pótoltassék azok által, a­kik annak tény­leges okozásához legfőbb mértékben hozzá­já­rniuk. Egészen világosan szólva: önálló vámte­rület kell nekünk olyan módon, hogy egyebek között például a dohány és dohánygyártmá­nyok, gyarmati áruk és déli gyümölcsök, szőtt és kötött áruk, bőrök, üvegek, sör és apró áruk behozatalát saját tetszésünk szerint vet­hessük vám alá. Ha nekünk az itt felhozott tételek máso­­dika 22 millió forgalmi deficzitet okoz (mint 1873-ban), most vám alá vetjük e czikkeket s el fogjuk érni azt, hogy mig a behozatal csök­kenése folytán a deficzit például 10 millióra fog leszállni, másrészt a saját pénztárunkba folyó vámpénzekből jelentékeny összeget fogunk beszedni államkasszánk javára. A szőtt és kötött áruk 126 milliónyi deficzitjét is ily módon mindenesetre leszállíthatjuk leg­alább is 100 millióval s a vámpénzek itt is sa­ját javunkra fordíthatnak. És így lesz ez mind­azon czikkekkel, a­melyekre az ország­nak nincs okvetlen szüksége, s a­melyek fogyasztása inkább csak élvezetek ki­elégítéséből történik. S míg a vámtételek ily módon való meg­állapításából dir­ekt hasznot húzunk a so­rompóknál, másrészt önkényt folyó szükségét okozzuk azok itt benn leendő produkálásának s így kereskedelmünk és iparunk okvetlen fejlődésével indirekt után is bizonyára leg­alább olyan hasznot nyerünk, mely pénzben ki­fejezve sokkal felül fogja múlni az eddigi defi­­c­itek millióit. De másrészt tisztán specziális vi­s­zo­n­­yaink között fontos az önálló vámterületnél azon körülmény is, hogy a vámok jövedelme nem az eddigi arányban fogna beszámíttatni a közös költségek fedezéséhez, a­mennyiben Magyarország kvótájának törlesztésére olyan arányban fordíthatná a vámjövedelmeket, a­milyenben azok növesztéséhez bevitele által hozzájárul. — Az épen itt időző osztrák mi­niszterrel tartott értekezleten is felvettetett e fontos kérdés s ugyan mi módon történhetnék annak megfejtése a közös vámterület fentar­tása mellett legkedvezőbb esetben is ?! Hiszen kormányunk talán nem is bolygatja még ér­demlegesen a közös vámterület melletti véd­vám eszméjét sem, csak azt kívánja, hogy a qvótához fogyasztásunk arányában számíttassék a közös vámok jövedelme, s Chlu­meczky már­is kinyilatkoztatta, hogy az osz­trák kormány ebbe épen nem, legfelebb bizo­nyos minimális összeg meghatározásába egyezhetik bele! Továbbá egy jelentős következménye volna ezenfelül az önálló vámterületnek itt benn az országban, egy oly körülmény, melynek jóté­kony hatása semmi esetre sem maradhatna el.­­ Indirekt után meg volnának ugyanis adóz­tatva azok, a­kik a behozott czikkeket, vagy az azokból készült gyártmányokat ténylege­sen fogyasztják. Mert most úgy áll a dolog, hogy például a dohánygyártmányok, vagy a szőtt és kötött áruk forgalmi defic­itjét az egész nemzet fedezi, holott e czikkeket jelentékeny mértékben csak egyes rétegek fo­gyasztják, így: a dohány speczialitásokat a nép nem igényli s azon 12 milliónyi defíczitet, mely például a dohány gyártmányoknál 1870- ben s azóta hasonló mértékben felmerült, — bizonyosan nem a nép okozta, valamint amaz 50 milliónyi forgalmi defíczitet sem, a mely az öltönyök, divat, pipere és selyem­áruk tételénél szokott előfordulni, de azért ezek behozatalának többlete folytán mindenki szegényedik, mert mindenki fizeti az állam­­pénztárba azon adót, melynek nagy részét a vámokon befolyó, s tisztán a fogyasztók által fizetett összeg volna hivatva fedezni. Ezek azon tekintetek, a­melyek szemmel tartása mellett az önálló vámterület helyett a közös vámterület fentartása melletti védvám­mal megelégednie nem lehet senkinek. De ezek pusztán pénzügyi és nem­zetgazdasági tekintetek s bár a vámkér­dés körül megindult harczot önmagukban is eléggé indokolják, van a dolognak ezenfelül más oldala is. Nem akarunk a fontos politikai tekintetekre hivatkozni, de megemlítjük morális hasznot, mely hazánkra az önálló a vámterület létesítése által háramlanék. Ezt pedig a kormány nem érheti el a mostani vám­állapot mellett létesítendő legkitűnőbb védvám megalkotása által sem­ volna bár annak czél­­szerűsége oly valószínű, a­mely bizonyos az, h­ogy Magyarország irtózik a féloperáczióktól, Magyarország önálló vámterületet akar, és Magyarország jövőjének alapfeltételét a vám­kérdés ez értelembeni megoldása képezi. —K­. Chlumecky osztr. kereskedelmi miniszter Budapestre jött, hogy a magyar kormán­nyal a vámkérdésben megállapodásra jusson s főleg, hogy ennek beleegyezését az angol pótszerződés felmon­dására kieszközölje. Ettől függ az osztrák kormány válasza, melyet a vámkérdésben hozzá intézett in­­terpellációra adni szándékozik. A tegnap és tegnapelőtt Andrássy gr. jelenlé­tében Budán folyt tárgyalásokról eme részleteket veszt a bécsi „D. Ztg.“ — A tárgyalás az osztrák és magyar keresk. és vámszövetségen kivül kiterjedt a külfölddel meguyitandó keresk. és vámszerződé­sekre s a bankkésre is, mely utóbbi azonban egy Bécsben tartandó külön értekezlet tárgyát fogja képezni, melyre Tisza és Széll miniszterek fognak felrándulni. — Az osztrák és magyar vám- és keresk. szövetséget és a külállamokkal kötendő keresk. szerződéseket illetőleg a magyar kormány az Ausztriának teendő minden engedményt attól tesz függővé, hogy az Ausztriában befolyó jöve­delmi adóból a Magyarország által igényelt quota évenkint kifizettessék. — Chlumeczky oda nyi­latkozott, hogy nem tartja magát felhatalmazott­nak a kívánságra reflektálni, Andrássy gr. azonban, ki oda törekszik, hogy az osztrák ipar igényei ma­gyar részről minél nagyobb méltánylásban része­süljenek (?) , egy közvetítő indítványt tett, mely szerint az igényelt quota helyett évenkint bizonyos megszabott átalányösszeg fizettessék a bejövendő fogyasztási adóból, melynek­­ nagysága további tárgyalás alanyát ké­pezné. A magyar kormány még nem foglalt állást e közvetítő indítván­­nyal szemben s követeli, hogy a quota mindenek előtt elvileg megállapíttassék. Csak e feltétel alatt akar az angol keresk. szerző­dés és a pótegyezmény, valamint átalában a keresk. és vámszerződések felmondásába beegyezni, külön­ben azzal fenyeget a Tiszakabinet, hogy teljesen önállóan fog eljárni. — A keresk. szerződések kö­zül eddig csak a németországi tárgyaltatott tüze­tesebben s megállapodás jött létre arra nézve, hogy egy autonóm minimális tarifa ne vétessék alapul a külföldi szerződések megköté­sénél. A bankkérdést illetőleg a kormányhoz közel álló körökben beszélik, hogy Széll Kálmán a közelebbi napokban élénk tárgyalást­ folytatott egy franczia konsortium képviselőjével az önálló ma­gyar jegybank felállítása iránt, mi azonban telje­sen meghiúsult.­­ (E sorok nem nagy hitelesség­gel bírnak ugyan, de van bennök sok, ami mégis valószínűnek látszik.) A képviselőház mai ülésében a pénzügy­minisztérium költségvetésének tárgyalása kez­dődött meg. Simonyi Ernő volt az első szónok, ki mondott egy hatalmas beszédet, melyet alább egész terjedelmében adunk s melyre felhívjuk az olvasó figyelmét. A pénzügyi bizottság ma d. e.­ra 10 órakor tartott egy rövid ülést, melyben a horvát határőrvidéki telekkönyvi kire­­d­eltségek szaporí­tásának költségeit tárgyalta és elfogadta. A költsé­gek, melyek ezen szaporításból erednek 20,000 ftra rúgnak, mely összeget a bizottság helybenhagyta. A véderő bizottság ma csütörtökön d. u. 5 órakor ülést tart, melynek tárgyait az ujonczo­­zési és a katonai nyugdíj­­javaslat képezendik. A frétvárosban a Szederkényi-párt ma esti 7 órakor gyűlést tartván, megjelent azon Sze­derkényi Nándor is,­s a következő nyilatkoza­tot tette: „Önök nagyrabecsült meghívására ismét megjelentem, s irányomban tanúsított megtisztel­tetésükért, valamint első megjelenésem alkalmá­val, úgy most is, csak legmélyebb hálámat nyilvá­níthatom. Mint tegnap volt szerencsém előterjesz­teni, én úgy vagyok meggyőződve, hogy az idő rö­vidsége miatt a párt nem képes szervezkedni úgy, hogy azon elveknek, melyeket én képviselek, győ­zelmet biztosítsunk. Már ez is nagyon örvendetes, hogy pár nap alatt önök választó­kerületében n­é­­hány száz választó csoportosult s hangot adott az ipart s kereskedelmet képviselő választókerü­let részéről annak, hogy a kormány jelöltjeivel, s így az általuk képviselt elvekkel megelégedve nincs. Megérti ezt az ország, s megértheti a kormány is, — s ha most elveiknek győzelmet 24 óra alatt nem biztosíthatnak is, fenmarad e mozgalom csírája a jö­­vendőre, s én hiszem, hogy az idő majd győze­lemre érleli ezt. Ismételve kérem önöket, hogy miután mindenki meggyőződhetik arról, hogy 24 óra alatt — habár néhány száz választó csoporto­sulva van is, de ott, hol 4 ezerre megy a válasz­tók száma, győzelemre vezető pártot alkotni nem lehet — méltóztassanak engemet a jelöltség alól felmenteni, s a további intézkedéssel az 50-es bi­zottságot megbízni.“ Látható megilletődéssel vette a gyűlés a nyi­latkozatot, s zajos éljenzéseivel tanusita, hogy mennyire nehezen esik ennek eleget tenni. Majd Verhovay Gyula lépett a szószékre, s erőteljes felvillanyozó szónoklatával festette a helyzetet, s a Szederkényi lemondása után fenma­­radt két jelölt jellemzésénél szűnni nem akaró él­jenzés kiséri azon kifejezését, hogy elveikre nézve egyik jelölt olyan Schvarcz, mint a másik. Figyelmeztette a pártot, hogy maradjon fen, s már most igyekezzék a jövendő győzelemre fentartani a mozgalmat. Ezután az elnök a gyűlést feloszlató, s az 5- es bizottságot kérte fel, hogy tanácskozásra együtt maradjanak. vérrel kezünkben szántottunk-vetettünk, hogy az alatt szomszédaink a mi hátunk által fedve s védve iparunk kifejleszthetésére fordithaták erejüket; nem elég volt az, hogy a századok hosszú során, harczias állapotunknál fogva jó­formán a szomszéd osztrák ipar gyarmataivá lettünk, mint India Ang­liának — s igy teljesen nyers termő ország sorsára jutottunk, az ipar áldásait s jótéteményeit az anyagi gyarapodás s cultura terén nem élvezhettük, mindez nem volt elég: az 1867-ik évben kötött szerződé­sek, ez állapot fentartását rendelők el. Hogy az osztrák tartományok bennünket, ipa­ruk egyeduralma s monopóliuma alá hajtani igye­keztek s igyekeznek, az emberi dolog, és természe­tes. Minden szentnek maga felé hajlik fa keze, s kivétel alatt Ausztria sem áll. De hát mi sem akarunk különbek lenni e te­kintetben a szenteknél, s így az is természetes, hogy a mi kezünk is­ kell, hogy magunk felé hajoljak, az az , hogy az i­p­a­r, a becsületes­ munka s fáradság gyümölcsét, magunkévá tegyük. Erre jogunk van, ezt senki nem vitathatja el. Ha jogunk van hozzá, s e jog elérőre czélunk, kell hogy e czélnak termé­szetes eszközeit is használjuk. Az osztrák tartományok ipara, századokon át kényelemben fejlődhetvén, minden kellékeket ma­gukhoz ragadtak, melyek az ipar és kereskedelem fejlődése s felvirágzásának létfeltételei. Ilyen a bank, mely a hitel fő forrását képezi, melyből az itteni fiók utján, nekünk is juttatnak ugyan igen szerény cseppeket, úgy azonban, hogy e cseppek kamatlábait is a bécsi érdekek intézik el — ré­szünkre is. Ilyen létfeltétel a közvetett adó­­z­á­s intézése, mel­lyel az államokban egyes ipar­ágakat teljesen tönkre lehet tenni, s viszont felvi­rágoztatni. E téren az osztrák ipar érdekei bizto­sítva vannak azon törvény által, mely kimondja, hogy a közvetett adózás, azonos rendszerben az osztrákokéval intézendő, s az ő kormányuk bele­egyezése nélkül nem módosítható. S míg e közve­tett adózás fenálló rendszere, csakugyan biztosítja is az osztrák ipar érdekeit, s a magunk iparának érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyja. Az ipar s kereskedelem létfeltétele ezeken kívül az, hogy az biztositassék a külről jövő túl­szárnyalás ellen. Ausztria e létfeltételt is magához ragadta, úgy, hogy Magyarországgal közös vámte­rületet képezvén kifelé, teljesen az ő érdekei­nek megfelelőleg intéztették a vám­feltételeket, befelé pedig, Magyarország irányában szabad kezet biztosított magának úgy, hogy ez ország, az ő — kívülre jól megvédett iparának, teljesen szabad terévé tétetett, s biztositatott. így, egy országnak, ha az állam kíván lenni, s nem csupán szerény öltözőkben, s viszonyok kö­zött élő, szántó-vető indián — nem existálhat. Csak Anglia tarthat így magának indiai gyarmatokat, túl az európai cultúra légkörén, a földteke másik felén, de Európában ez nem maradhat fel, hogy egy ország ily helyzetben, mint a­hogy most M­a­­gyarország áll, teljesen lefegyverezve az ipar minden létfeltételétől — gyarmata legyen egy má­sik országnak, ez nem maradhat fen, mert az ellen­kezésben áll Európa kulturális érdekeivel is, mely e helyen, hol Magyarország áll, egy életképes né­pet kíván, nem pedig azt, hogy Ausztria indiai gyar­mata terjeszkedjék itt. Jogunk is van hozzá, érdekünk is, épen úgy, mint európai kulturális érdek az, hogy hazánk a körülmények és viszonyok által létrehozott gyar­­matszerű helyzetéből kibontakozva, biztosítsa ipa­rának, a létfeltételt s ennek eszközeit. És e tekin­tetben a teendő, a legsürgősebb napirendet képezi, miután, minden hó, minden nap, csak hatványokban mutatja fel a borzasztó helyzet előidézte rombolá­sokat, melyek társadalmilag is tönkretevéssel fe­nyegetik országunkat. A helyzet képét miért festeném önök előtt. Ismerik azt önök, mert a helyzet súlyát viselik és érzik. Okát keresnünk kell abban, a­mit fentebb terjedelmesebben érintettem, mely röviden így fe­jezhető ki, hogy hazánk, a fenálló szerződések kö­zött, gyarmata, sőt több, zsákmánytárgya az osz­trák tartományoknak. Hogy ez így ne maradjon tovább, természe­tes, hogy az eszközök megszerzése első és fő teen­dőnk, mely részletesen elősorolva, feltétlenül érde­keink szerinti intézkedés a közvetett adózásra nézve, önálló magyar bank állítása, s az önálló ma­gyar vámterület létesítése. Oly kérdések ezek, melyek a közvélemény előtt egész érdekeltséggel vitattatnak, sőt, mint önök ezt tudják az osztrák tartományokban is, és Bécsben is agitatio tárgyát képezik. Természetesnek találom, hogy mindezeknek, az osztrák tartományok ellenségei. Hiszen, mint érintem már, minden szentnek maga felé hajlik a a keze s Ausztria ha elvesztené magyar gyarma­tát, épen úgy megérezné azt, mintha Anglia el­vesztené mnd gyarmatait. Hanem azt már nem találom természetesnek, hogy a dolgok igy álltával a szabadelvű kormány, mely az ország megmentését tűzte zászlajára, mi­dőn módjában van, nemcsak hogy mit sem tesz, ha­nem még az osztrák érdekek malmára hajtja a vi­zet, sőt védelmezi az egységes vámterületet, s leg­bizalmasabb hívei, kereken ellenmondanak az ön­­­­álló magyar bank felállításának. Különben érteni vélem az eljárás indokait. A­ki maga lépett a hínárba, tudnia kellett annak, hogy onnan szabadulni sem fog. A jelen kormány falhoz szegeztetett a közösügyi szerződéssel, mely szerint a qvótát az osztrákok 70 °/o, Magyarország 30 °/o-kal fizeti. Midőn e szerződés köttetett, képzel­hetjük, hogy sok mindenféle számitgatások történ­tek akkor. A közönség a színfalak megetti dolgok folyamába avatva nem volt s a pactumok természe­tét nem is ismerhette kellőleg s most sem is­meri még. Nem rég ideje annak, hogy Bécsben az a re­­velatio történt, elég őszinte s nyilt, az, hogy midőn a quota megállapittatott, a vám, bank stb. kérdése mind megvitattatván, az osztrák képviselet csak is úgy fogadta el a 70%-tólit, a 30%-tólival szemben, hogy a vám s bank előnyei biztosítva maradjanak az osztrák tartományoknak. Figyelemmel kisértem a dolgot, s a magyar kormány részéről mély hallgatással fogadtatott e revelatió, pedig ez igen nagyon érdekli a közönsé­get — ha csak válaszul nem vehetjük Tisza Kál­mán miniszter úr nyilatkozatát a közös vámterület védelmére; s egy másik hozzá közel álló nyilatko­zatot, hogy az önálló bank felállítására igényeinket szállítsuk alá. Ha ez válasz, igen-igen súlyosan ható válazs, mely egész jövőnkre nagy befolyású. Azután szóló, a theoreticusok ellen fordul, kik a theoriák czimén igyekeznek kilelni a kérdés elől, s a bankszabadság s a szabad kereskedelem eszméjével akarják gyengíteni az ország érdek­kö­veteléseit, az önálló magyar bank s önálló magyar vámterületre. Barátja szóló — úgymond — a bank szabadságnak, épen úgy mint a szabadkereskede­lemnek. De midőn a pénzügyminiszter az adófel­­emelés indokolásnál megelégszik azon kijelentés­sel, hogy „theorizálás ide, theorizálás oda“ nekem pénz kell, szóló is csak azt mondja „theorizálás ide, theorizálás oda, nekünk pénz kell.” Barátja szóló a szabad kereskedelemnek, és mert barátja, és azt akarja hogy a szabadkereskedelem magasan repülő sasa itt is képes legyen versenyre kelni, szükségesnek látja, hogy a pelyhedző s gyenge ipar, a védvám istápjával erősödjék meg,­­ növe­kedjenek tollai, vasszárnyakká. Áttér aztán szőlő a választó­kerület jelen helyzetének fontossága magyarázatára, hogy az ipar­­i kereskedelem városrészének szava, mily nagyhatalom lehet a most napirenden levő bank és vámügy kérdésére, ha azt az ország érdekei szem­pontjából teszi meg. Hosszasabban beszélvén erről végül így szól: csoportosuljanak önök érdekeiknél fogva is azon elvek körül, melyek Magyarország­ban az ipar s a becsületes munka s fáradság gyü­mölcseit e haza­fiainak biztosítják, keresztülvitelük esetében. Ez az önálló vámterület s az önálló ma­gyar bank biztosítása. Önök szava nagy súly leend a mérlegben, ha ez elvek világos kikötése mellett választanak képviselőt. Ne felejt­sék önök a személyt, hanem az elvet, mert ez a lét­ vagy nem lét kér­dése leend. Ha a vámszövetségre nézve elvesztjük a kedvező időt, érdekeinket biztosítani, s 10 évre újra lekötnek bennünket, 10 évet fogunk veszteni, és én nem tudom, ha ez így marad, van-e még 10 év biztosítva hazánk részére a sors könyvében. A­mi személyemet illeti, én önök bizalmát s figyelmét kik hozzám fordultak, megbecsülhetlennek tartom, de alig vélem, hogy az idő rövidsége miatt, képe­sek lehetnek önök, most már, midőn a választás csütörtökön leend, úgy szervezkedni, hogy a válasz­tási kürdtéren tekintélyes számban jelenhessenek meg. Kérem is felmentésüket a jelöltség alól, — s midőn ezt teszem, nem ajánlhatom eléggé figyel­mükbe, hogy most úgy, mint jövendőre, ne késse­nek elvek körül csoportosulva biztosítani a győ­zelmet, úgy a haza, mint mindnyájunk érde­kében ! Szederkényi N­ándornak a terézvárosi választópolgár­okhoz tartott beszédé­ből, nov. 23-án. Ismételten hangsúlyozza, hogy az általa mély hódolattal s köszönettel vett bizalmi felhívást, an­nak tekinti, hogy az ország legelső választó­kerü­letében, mondhatni: az ipar­ s kereskedelem köré­ben, felébredt a tudat és meggyőződés, hogy ha­zánk a jelen rendszer, különösen a jelen kormány alatt, teljesen zátonyra futott, honnan csak azon elvek érvényre emelésével menthetni meg, melye­ket ő­s elvtársai vallanak, mely elveknek összege az, hogy vissza kell szereznünk hazánknak minden idegen befolyástól ment önrendelkezési jogát. Nem elég volt az — folytatja szóló — hogy századokon át, mondhatni — m­ig mi a keleti bar­bárság rohamai ellen Európa s az osztrák tartomá­nyok védfalául szolgáltunk, mig mi e hazában f egy­ Országgyűlés. A képviselőház ülése november 24-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. — Jegyzők: Or­bán, Molnár, Wachter. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, Perczel Béla, Trefort Ágoston, Szende Béla, Péchy Tamás. Az ülés 10 órakor megnyittatván a múlt ülés­­könyve hitelesíttetik. Elnök bemutatja Budapest főváros közönségének kér­vényét az iránt, miszerint a tárgyalás alatt levő törvényja­vaslat által életbe léptetni c célzott közigazgatási bizottság­nak intézménye a fővárosi törvényhatóságra ki ne terjesz­­tessék. — Paczolay János jelenti, hogy az I. bíráló bizottság V­oj­n­i­t­s Jakabot végleg igazolta. Szomjas József a 3-ik bíráló bizottság részéről jelenti, hogy a bizottság Zsigmondy Vilmost igazolta. — Jelenti egyszersmind, hogy e választási törvény foganatosításánál gyakran fordulnak elő mulasztá­sok s kívánatos, hogy ezek szigorúan büntettessenek, a vil. törvény hiányai miatt azonban ez most lehetetlen s az igazoló bizottságok emiatt szemet hunyni kénytelenek. Madarász József óhajtja, hogy a mai nap be­terjesztett jelentésnek e része adatnék ki a jogügyi bizottságnak a tekintetben, hogy ő azon választási törvényben előforduló esetekre nézve vizsgálja meg vajjon azok nem jönnek-e ellentétbe egymással, s adna a képv. háznak jelentést. — A jelentés kiada­­tik a közigazg. bizottságnak. Napirenden van a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása. Simonyi Ernő, T. képviselőház! A jelen kormány azon pro­gramnál lépett a kormányra, hogy az ország pénz­ügyeit rendezni akarja. Miután az ország pénz­ügyeinek rendezése a pénzügyminiszter költségve­tésében van letéve, meg fogja engedni nekem a t. képviselőház, hogy ezen költségvetéshez átalá­­nosságban és egy kissé tüzetesebben hozzá­szóljak. A pénzügyminiszter úr igen jeles, szép ékes­szólással, neki sajátságos szóbőséggel és a meggyő­ződés meleg hangján elmondott két beszédben fej­tette ki pénzügyi politikáját. Én távolról sem vál­lalkozom arra, hogy ezen két beszédre most tüze­tesen feleljek. Igen fontosaknak tartom azon nyi­latkozatokat, melyeket a pénzügyminiszter úr ezen beszédeiben, még­pedig — mondhatom — nagy mennyiségben elmondott, de lehetetlennek tartom, hogy azokra egy beszéd keretében, ha még olyan hosszú volna is, válaszolni is lehessen. — Megle­het, hogy jónak, szükségesnek, sőt talán kötelessé­gemnek fogom tartani más utat keresni arra, hogy ezen beszéd tartalmát tüzetes bírálat alá vegyem. De most csak némelyeket akarok megjegyezni azokra vonatkozólag, miket a pénzügyminiszter úr mondott. T. ház ! Én már a múltkor, midőn az átalá­nos tárgyalás alkalmával felszólaltam, elmondtam, hogy igen komolynak tartom a pillanatot, igen nagy horderővel bírónak tartom a szavazatot, me­lyet a képviselőház ad. Ilyennek tekintette azt a pénzügyminiszter úr is és arra kérte a házat, hogy méltóztassanak azzal az öntudattal szavazni és ha­tározni, hogy Magyarország pénzügyi rendezésé­nek lehetősége és jövője felett döntenek szavaza­tuk által. És ez úgy van uraim! azon politika, me­lyet önök elfogadnak ezen költségvetéssel, azon politika lesz döntő befolyású Magyarország sorsára. A pénzügyminiszter úr kétségkívül igen jeles be­szédeiben oly módon adta elő politikáját, hogy az igen alkalmas volt úgy az észhez, mint a szívhez szólni. Ő a meggyőződés meleg hangján szólt és ez mindig képes magával ragadni azt a kinek szívén fekszik az ország sorsa. De ha a t. ház a pénzügyminiszter úr szó­noklatainak bűvészi hatalma alatt van, ne méltóz­­tassék soha elfelejteni azt, hogy ugyanazon szónok beszélt a képviselő­házhoz,aki ugyanazon ékesszó­­lással, a meggyőződésnek ugyanazon meleg hang­ján éveken át ajánlotta az előadói szószékről azon pénzügyi politikát, a­mely az országot a mostani pénzügyi zavarba ejtette. (Helyeslés a baloldalon.) Midőn a miniszter úr egy uj ösvény követelésére

Next