Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. december (1. évfolyam, 204-228. szám)
1875-12-01 / 204. szám
hetik rövid idő alatt, mert hiszen évek óta áldoz az ország ezen tanulmányozás czéljaira, — közzé kellene tenni a tanulmányozás eredményét, és elsősorban felszólítani az illető vidékeket, — hogy mennyivel akarnak hozzájárulni, mert szerintem az a legelső kiindulási pont. Átalában a közlekedési eszközökhöz hozzájárulni elsősorban kötelessége az illető vidéknek, mely a legtöbb hasznot húzza belőle. Csatornáknál, hol az előny háromszoros, t. i. az ipar és kereskedelem emelésére szolgál, és a földet is közvetlenül termékenyíti, tehát értékét emeli, ez még inkább áll. Ezeket átalánosságban elmondván, felszólalásom czélja egyenesen két rovatra vonatkozik. Itt szerepel e rovatban a Béga csatorna 62,600 frttal. Méltóztatnak emlékezni, hogy 1875-ben a rovatból 19,800 frtot törültünk. Most ez újból beállittatik. A t. miniszter úr ezt egyszerűen azzal indokolja, hogy az akkor i. i. 75-re tervezett járatások most már halaszthatlanok lettek, és ezenkívül a töltések fentartására hozzájárulásként 20,000 kívántatik, és végre az itteni toroki és ujvár-aurelházi vonalon rendszabályozási munkák folytatására 10,200 frt. Beismerem, hogyha nem lehet csatornákat építeni, iparkodni kell legalább a létezőket fentartani, de oly képen fentartani, mint a Béga-csatorna tartanak fenn, erre én az itt előirányzott összeget oly túlságosnak tartom, hogy bátran állíthatom, hogy ez kidobott pénz, legalább azon összeg, mely a különleges építkezésre és beszerzésekre vonatkozik és 50,000 frtot tesz. Múlt nyáron alkalmam volt azon vidékeket bejárni és kérdezősködtem a Béga csatorna építéséről és illetékes helyen aként értesültem. — az, miniszter úr jobban fogja tudni, hogy tulajdonkép az már nem is mondható csatornának. Annak a csatornának az a különös tulajdonsága van, hogy éppen azon időben, midőn hasznát kellene és lehetne venni, t. i. a gabonaszállítás idejében, aug. és szept. hónapjaiban éppen nincs benne víz. Tehát költünk pénzt, hogy akkor legyen benne víz, mikor senki sem veszi hasznát, és mikor szükség volna rá, mikor olcsóbban és rövidebb uton lehetne vinni a gabonát, akkor a csatorna haszonvehetetlen. Ily körülmények között költeni reá 5000 frtot nem látom czélszerűnek. Itt látom a rovatokban, hogy a védgát fentartására előirányoztatik bizonyos összeg. Kérdezősködtem azon védgát iránt és értesültem, hogy az rozséból van csinálva, úgy hogy előre lehet tudni, hogy minden 2—3 évben elpusztítja a víz, sőt ha árvíz van, akkor az már két-három hó múlva is megtörténik. Ezt józan és okszerű gazdálkodásnak nevezni nem lehet. Hogy valaki egy rész épület fentartására évenkint 30-40 ezer frtot költsön, holott 3—4-szer annyival új házat építhetne, ez helytelen eljárás. 62,000 frt egy milliónak kamatját képviseli. Tudom, hogy a csatorna építése bele kerül pár millióba, de inkább költök kamatként kétszer 62,000 frtot, hogy legyen csatornám, mely hasznavehető, mely szolgálván a közlekedésnek és forgalomnak, a termékenyítvén a földet, emeli az adóképességet, mintsem hogy úgy költessék el ft pénz, hogy annak semmi nyoma se maradjon. Én helyeslem azon 5,700 frt költséget, melyet a miniszter úr előirányzatba hoz, a vizépitmények fentartására és miután itt specifikálva nincs, úgy hiszem, hogy e vizépitmények alatt csak a védgátakat értheti mert alig hihető, hogy különleges építések fentartására fordíttassék ezen összeg, mint hogy az indokolásban említés nincs róla, hogy az által a csatorna valóban csatornává válnék. Úgyszintén köszönettel venném, hogy ha a miniszter úr felvilágosítást adna azon kifejezésről, mely az indokolásban van, hogy ezenkívül, a töltések fentartására hozzájáruláskép 20,000 frtot. Ezen kifejezésből „hozzájáruláskép“ az tűnik ki, hogy másvalaki is, talán a vidék hozzájárul, mert máskülönben nem lenne e kifejezésnek értelme. Hogy hozzájárulni kell valakinek, az bizonyos, de e tekintetben óhajtandónak tartom, hogy az ily meglehetősen fontos rovatnál, ne érje be a miniszter úr pár sornyi indokolással , hogy szükséges, mert a javítás elhalaszthatatlan , hanem legyen szíves bennünket azon helyzetbe hozni, hogy mind azt részletesen bírjuk megítélni. Elnök figyelmezteti szónokot, hogy az, amit a föntartásról mondott, az az utána következő szakaszban foglaltatik. Helfy Ignácz: Engedje meg a t. elnök ur, hogy igazoljam magamat. Én az átalános czimnél feljegyeztettem magamat a viziutaknál, hogy megbíráljam azon politikát, mely a viziutaknál követtetek és átalános megjegyzéseimet illustráltam a költségvetésben előforduló két ponttal. — Miután tudom, hogy az elnök az időkímélés tekintetéből és a házszabályok fentartása czéljából szólt közbe , legyen szabad megjegyeznem, hogy tessék elhinni, hogy kevés ember van a házban, ki oly őszintén törekszik beszédét úgy berendezni, hogy mentős kevesebb időt raboljon mint én (Derültség) Pl. a közlekedési tárca átalános tárgyalásán tartózkodtam a felszólalástól, mert gondoltam, hogy rövidebb lesz, ha a részleteknél, azon eseteknél teszem megjegyzéseimet. Azonban ezt meg kellett bánnom, mert mihelyt a részleteknél felszólaltam, maga a t. elnök úr mondta azt, hogy jobb lett volna észrevételeimet az általános vitánál elmondani. Épen azért elhatároztam magamat tegnap, hogy felszólalok a Béga csatornánál, de miután a Kulpára nézve is italában arra, amit a t. miniszter úr a csatornázásra nézve mondott, megjegyzésem van, időnyerés végett elmondom azt most egy pár szóval e pontnál. A Kulpára nézve csak azon megjegyzésem van, hogy nincs semmi kifogásom az ellen, hogy a miniszter úr ezen szabályozások folytatására bizonyos összeget vegyen fel. Sőt tekintettel arra, hogy a Károlyváros fiumei vasút jövedelmezővé, ha valaha lehet, csak úgy lesz, hogy ha a közlekedést más úton kiegészítjük, szükséges lenne elsősorban a sziszek-károlyvárosi vasutakat kiépíteni. Miután azonban erre ez idő szerint fájdalom pénz nincs, igen helyes, hogy legalább pótolva legyen ez az által, hogy a másik t. i. a vizivonal, amely azon közlekedési vonalat kiegészíti, hozassék rendbe. Hanem erre a czélra megint azt hiszem, a fölvett összeg nagyon kevés és tartok tőle, hogy ez megint oly haszontalanul kidobott pénz lesz, amely a főczélnak meg nem felel, pereznyi költekezésre pedig igen sok. Tehát erre nézve bátor vagyok felvilágosítást kérni. Egyszersmind bátorkodom jelezni, hogy a Béga csatornánál 50,000 frtnyi törlést fogok indítványozni, fentartva a többi összeget. Péchy Tamás közlekedési miniszter szerint, szónok ha látta is a Béga csatornát, de annak valóságos viszonyait s körülményeit nem vette figyelembe. E folyó, hogy a közlekedésnek megfeleljen, legalább három millió forintot igényel, amit most kiadni lehetetlen s igy csak a múlhatatlanul szükségesre kell szorítkozni. A többség az előirányzatot megszavazza, valamint a fentartásra előirányzott 219,154 frtot is, Helly módosítványa e szerint elesik. A dunai hajózási akadályok elhárítására 50,000 frt, tiszai átmetszésekre 150,000 frt, a Temes folyó hajózhatóvá tételére 60,000 frt vita nélkül megszavaztatik. Az államkezelés alatt nem álló folyók szabályozásának előmunkálataira és sürgős munkákra segélyképen 30,000 frt. — Markhot János itt eme módosítást adja be: „A viziutak fentartása és építkezésére vonatkozó 5. czimbe felveendő. A Vág- Nyitra- és Zsitva folyó szabályozására : költségek fejében 100,000 frt. — Pongrácz Lajos kifejti, hogy a rakonczátlan Vág folyó csupán Trencsén megyében 5 — 600 hold termékeny földet fenyeget folytonosan, miért is pártolja előtte szóló módosítását. — Péchy T. közi. miniszter nem helyesli az indítvány elfogadását, pusztán az ország anyagi helyzetének szempontjából. — A többség a tételt megszavazván Markhot indítványa elesik. Műszaki tanulmányok előmozdítására ösztöndíjul 5000 frt, — a drávaszabályozási munkákra 20,000 forint, — a horvátországi Dálya folyó torkolatánál árbiztositási munkálatokra 13,432 frt, — valamint a fedezetül felvett 629 frt, — továbbá műszaki egyének kiképeztetésére s utazási ösztöndíjakra 3000 frt, vasúti gyakornokok kiképzésére 5 ezer frt. vita nélkül elfogadtatik. Uj vasútvonalak tanulmányozására 10 ezer frt. — Simonyi Ernő kiemeli, hogy ezen czim alatt e ház időről időre több 100,000-re menő összeget szavazott meg; eddigelé azonban a minisztérium ezen irányban semmi, de még a legkisebb eredményt sem képes előmutatni, ennélfogva ő és Helfy a különvéleményben mint haszontalanul a többi után kidobandó pénz megkimélését kívánván, ezen összeget törlendőnek véleményezi. — Péchy T. közi. miniszter védi a tételt. Madarász József: Csatlakozom Simonyi Ernő képv. társam különvéleményéhez, csatlakozom pedig annál inkább, mert a t. miniszter úr a napokban, midőn Helfy képv. társam a vasúti felügyelőségeknél vagy pedig egy bizonyos oly központi személyzetnél kivánt leszállítást, melyhez nem járult a t. miniszter úr, ugyanakkor előadta már, hogy igenis szükséges, hogy ezen egyének száma most fenntartassék, mert ezek által készíttetnek a zimonyi vasút előmunkálatai is, és ezen kívül a többi vonalakat is ezek tanulmányozzák. Ha tehát ez való, mint a közlekedési miniszter úr maga is mondja, hogy t. i. azon nagy személyzet, melynek leszállítását kívánta Helly t. képv. társam, akkor a rendes fizetésért, az utalványozott pótlékért és a nagy mennyiségű úti költségért és napidíjakért ezen tanulmányozásokkal is megtehetik, részemről csatlakozom Simonyi t. képv. társam óhajtásához. — A többség a tételt megszavazza. Nyugdijakra 190,000 frt, — a budapesti dunai ész szabályozására 606,Ono fr és a fiumei kikötőre 530,000 fr vita nélkül megszavaztatik. A budapesti összekötő vasútra 1 mil. forint irányoztatik elő. — Mocsáry Géza felemlíti, hogy az 1874-ben az államvasutak üzletéről megjelent statistika 25-ik lapján az foglaltatik, hogy az összekötő vasút került eddig elé összesen 2 millió 990,305 frt 75 krba, a pénzügyi bizottság jelentése szerint pedig az összes költségek 2.188,920 frban vannak felvéve, e szerint valószinüleg vagy ezen jelentés, vagy az 1874-iki üzlet kimutatás e tárgyban téves adatott tüntet fel, továbbá azon kérdést intézi a miniszterhez, váljon a kereskedelem tekintetében helyesnek s czélszerünek tartja e azt, hogy azon öszekötő vasútnál, amelynek hidja már majdnem készen van, s ez a mint a pénzügyi bizottság jelentése alapján hinni lehet még ez évben mulhatlanul el is fog készülni, a többi munkálatok és azok költségei a kitűzött terv szerint 3 évre osztattak fel, úgy azon pálya a közforgalomnak csak 3 év alatt adatnék át? Péchy T. közi miniszter szerint a híd valóságos költsége 2.188.920 frt, a vonalra nézve pedig megjegyzi, hogy azt minden rövidsége mellett is teljes lehetlen 3 évnél rövidebb idő alatt kiépíteni. — Ezzel a ház a tételt megszavazza. Magyar államvasutak rendikvüli szükséglete. Különféle bevételek 8.100,000 frt, kiadás 5.136,355 frt. — A pénzügyi bizottság itt a bevételekben 7.616,000 frtot ajánl megszavazásra. —A ház ez utóbbi összeget, meg a kiadási tételt változatlanul szavazza meg. —A pénzügyminiszteri tárczában előirányzott vasúti bevételek 2.480,000 fttal változatlanul elfogadtatnak. Rendkívüli szükséglet. — Budapesti dunarest szabályozása: a) szabályozási munkákra 576,000 frt. b) előmunkálat és felügyeletre 30,000 frt. összesen (I s. czim) 606,000 frt. II. czim. A fiumei kikötő építésére 530,000 frt. III. czim. Budapest összekötő vasútra 1.000.000 forint, összesen 2.136.000 frt. — változatlanul elfogadtatik A magyar államvasutak rendkívüli szükséglete. — A hatvan-miskolczi vonalon hidak átalakítására 70,000 frt. Madarász József kérdi, hogy miután tavaly 150.000 főt már megszavaztatott és ez idén második részlet fejében ismét 70.000 forint kéretik, nem fog-e a jövő évben új 70.000 forint kéretni, és úgy áll-e a dolog, hogy ez által a munka már teljesen be fog fejeztetni. Második kérdése az, hogy hiszi, hogy midőn a költségvetési előirányzat következtében tett kiadások a számvevőszék elébe fognak megvizsgálás végett jönni, akkor úgy a múlt évi 100,000, valamint az ez évre megszavazott 70 ezer és most megszavazásra ajánlott 30,000 forint részletesen ki fognak mutattatni, ki fog mutattatni, hogy mennyibe kerültek az államnak. Csak arra nézve kérne felvilágosítást. Péchy T. közi miniszter szerint ez lesz e czélra az utolsó összeg, azonban a zákány-zágrábi vonalon még lesz újabb szükséglet. — A 30,000 frtot a ház ezzel megszavazza. Több átereszre Péczel és Isaszegh közt 6000 ft,— a budapesti főnök helytartására 25,000 frt vita nélkül elfogadtatik. — Tíz szabványos hídmérlegre 30,000 frt, — egy mozdony mérlegre 10.000 frt irányoztatik elő. E két tételt a p. ü. bizottság töröltetni kéri. — A Ház elfogadja a p. ü. bizottság javaslatát. Átrakodási csatornákra a miskolczi pályaudvaron 17,000 fr megszavaztatik, a tűzi fecskendőkre 10,000 frt töröltetik. A gépgyár kiadásai: Rendes szükséglet. Átalános kiadások 60,000 frt, műhelyekre 90,000 frt, gyártási költségek 390,000 ft, összesen 540,000 frt megszavaztatik. Rendes fedezet összesen 560,000 frt. — Simonyi Ernő ismétli, hogy azon igazgatótanácsnak mely úgy a gyárra, mint a vasútra kiterjeszti működését, egyátalában nem látja szükségét, s így az megszüntetendő volna. Ő úgy tudja, hogy ez az igazgatótanács létezik, hanem annak költségeit a költségvetésben sehol fel nem találja. — Péchy T. miniszter azt válaszolja, hogy igenis benne van a költségvetésben, de nem a jelenlegi igazg. tanács, hanem az, amely felállittatni szándékoltatik. — Az előirányzatot a többség 2000 frt levonással megszavazta. Ezzel a közm. és közi. minisztérium költségvetésének tárgyalása befejeztetett. * Következett a kereskedelmi minisztérium költségvetésének tárgyalása. — Rendes szükséglet Közp. igazgatás. Irányi Dániel: Úgy óhajtottam volna, hogy mielőtt a jelen költségvetés felett, az átalános tárgyalás megindul, a kormány azon interpellációra válaszoljon, melyet hozzá Horánszky képv.ár a tegnapi napon intézett. A nyerendő válasz kétségkívül a mai tanácskozásnak egyik legfontosabb tárgyát, egyik legfontosabb kérdését világosította volna fel. De miután ezen óhajtásom már teljesült, nem marad egyéb hátra, mint, hogy anélkül szóljak a szőnyegen levő tárgyhoz. T. ház! A tárcza, melynek költségvetése előttünk fekszik, a közgazdasági életnek három legfontosabb szervét foglalja magában, a földmivelést, az ipart és a kereskedelmet. Fájdalommal tapasztaljuk, hogy mindez a három szerv évek óta szenved, sorvadoz. A földmivelés, az egymást követő rész termések súlya alatt görnyedez, hozzájárulván még a marhavész is, a súlyos adók és egyéb terhek és mindenek felett a féktelen uzsora. A kis ipar pang megrendelés hiányában. Ha vannak megrendelései, az átvevő nem fizet, a gyárak vagy leszállítják a munkát, vagy épen amint nem hiányoznak rá példák, eloltják a tüzet. A kereskedelem hanyatlik. Ez rövid szavakban foglalva közgazdasági életünk mai képe. S mivel, hogy ilyen szomorú, azon kötelesség háromlik reánk, a nemzet képviselőire, hogy e bajok kulforrását kutatván, azok orvoslása iránt a lehető legrövidebb idő alatt intézkedjünk. Nem várja tőlem senki, hogy így fogván fel kötelességemet, e pillanatban néhány titkár, vagy mit tudom én, pár segédfogalmazó fizetésének törlését indítványozzam. Midőn felebarátom a vízben fuldokol, én nem a víz felszínén úszkáló kalap után kapok vagy hogy más, talán erőteljesebb, de nem kevésbé találó hasonlattal éljek, midőn a súlyos beteghez az orvost hívják, az kétségkívül — bocsánatot kérek a netán triviális kifejezésért — nem a lábujján talán létező megkeményedett bőr eltávolítását, hanem a heveny baj megszüntetését tartja legelső kötelességének. A bajok, melyekben a közgazdaság szenved, véleményem szerint a következő négy fő okból származnak . Az első, melyet már említettem, az egymást követő szaktermés; a második a permanensé vált hitelválság; a harmadik a vámközösség, a negyedik egy önálló banknak a hiánya. Engedje meg a t. ház, hogy mind a négy bajt szemügyre vegyem és azoknak mikénti orvoslása iránt mondhassam el rövid szavakban véleményemet. (Halljuk.) A résztermések meggátlása, amelyekkel a gondviselés több éven át meglátogatott az emberi hatalmat meghaladja , az által nem orvosolhatók , de igenis enyhülhet azoknak hatása évek múltával, ha a mezei gazdák a magok egyoldalú termelését többoldalúvá változtatják, ha a sík földet a pusztaságot befásitják, ha — amint tegnap igen helyesen figyelmeztetett a közi, miniszter úr, csatornákat építünk, melyek szárazság idején öntözésre, bő esőzések idején a fölösleges vizek levezetésére alkalmasak. Ilykép az égalji csapásokat is mérsékelni lehet, de ez hosszú időt, hosszú tanulmányozást és nagy befektetést igényel, nekünk pedig a pillanat bajait kell orvosolnunk. Ami a hitelválságot illeti, én t. hát mialatt a külföldön éltem, minthogy közgazdasággal különösen foglalkoztam, úgy a Francziaországban mint Angliában és Amerikában időközönként dúlt válságokat figyelemmel kisértem, ezeknek lefolyását vizsgáltam és azt tapasztaltam hogy , mig egyrészt ugyanazon okok idézték elő ott, is a mik itt a pénz és hitel válságokat, t. i. a túlságos vakmerő speculatio, a féktelen nyereségvágy, az önerejével számot nem vetés, úgy másfelől meggyőződtem arról, hogy azon országokban e válságok sokkal rövidebb idő alatt folytak le, és ha miként a vihar nagy pusztításokat vittek is véghez ezek, oly károsak, oly vészt hozók nem voltak, mint azon hitelválságok, melyek nálunk és Ausztriában dúltak. A hitelválság miként tudjuk, három év előtt május havában tört ki s azóta több vagy kevesebb megszakítással mindig tart, meg megszűnik és újra kitör. Tudjuk, hogy e napokban is a budapesti piaczon 14, mások szerint 12 köztük a legjobb hitelvezégek megbuktak. Vannak kik három négyszer annyi vagyonnal bírnak, mint mennyit passivaik tesznek, de mivel pillanatnyilag nem képesek váltóikat beváltani, bukni kénytelenek. A többi országokban ahol ily hitelválságok kitörnek a bankok, némely helyütt a kormányok igyekszenek ezeket enyhíteni, nálunk én részemről ez irányban vajmi keveset tapasztaltam. Láttam, hogy odaát a bécsi kormány az iránt tett indítványt, hogy a bank ada felfüggesztessék, a magyar kormány ezt nem ellenezte és az megtörtént. Láttuk azonkívül azt, hogy odaát bizonyos segélyegyleteket állított a kormány, de minálunk Magyarországon, kivéve azt, hogy az osztrák nemzeti banknál aziránt közbejárt, hogy a magyar hitelintézeteknek, különösen a takarékpénztáraknak talán 5 millió forintnyi előleget adjon, egyéb intézkedést, a magyar kormány részéről a hitelválság enyhítésére nem láttam. Sőt nem látom, nem tapasztalom, hogy jelenleg is valami erélyesebb intézkedéseket tenne szemben azon, nem tudom való-e, de mint állítják, való eljárásával az osztrák nemzeti bank fiókjának, amely szerint nem csak hogy a hitelt élvező cégeknek a hitelt nagyon is megszorította,hanem midőn azt hallja,hogy valamely adósság ingadozik, aláírótársát is, noha hitele kétségtelen, mégis felszólítja, hogy váltsa be ő a váltót, különben jövőre nem számíthat kölcsönre, így állván a dolog s nem lévén készpénze sem az egyiknek, sem a másiknak, ha hitelét egészen tönkre tenni nem akarja uzsorások karjaiba dobja magát, és előbb-utóbb tönkre megy. Egyébiránt a hitelválság elvégre is mind amellett, hogy már régen tart, meg fog szűnni; a korhadt fák ki fognak dőlni és utánuk ki fog dőlni sok egészséges is. De utoljára a vihar, a pusztítás nem tarthat örökké. Azonban még akkor is fenmarad azon másik két ok, amely Magyarországon az egészséges közgazdasági élet fejlődését akadályozza, fenmarad a vámközösség és az önálló bank hiánya. Pedig a hitelválságnak egyik oka épen az önálló bank hányában keresendő, valamint keresendő abban, hogy a vámközösség mellett az ipar nem fejlődhetvén, a kereset, a hitel, a bizalom, naprólnapra fogy, a pénzszűke napról-napra növekszik. Kut. ház! valamint minden szabadságnak, úgy a kereskedelmi szabadságnak is őszinte híve, barátja vagyok ; de én más országok példájának tanulmányozásából azt láttam, hogy a kereskedelmi szabadságnak csak czélunk szabad lenni, azt rögtön elérni nem lehet, nem tanácsos. Minden ország, amely a maga iparát kifejlesztette, amelynek ipara virágzik, előbb a védvámok rendszerét kisérlette meg, ipara a védvám szárnyai alatt növekedett nagyra. így tett Francziaország, mely mai napig is a védvám uralma alatt áll; Így tett maga Angolország is, ahol jelenleg a szabad kereskedés elve uralkodik. Anglia 1842-ig részint véd-, részint tiltóvámok alatt állott, és csak azon évben változtatta meg az eddig követett rendszert, teljesen pedig csak 49-ben szakított a régivel. A többi országok azonban mai napig is védvámokat alkalmaznak. Anglia bátran tehette ezt, tehette azért, mert ipara és kereskedelme már akkor annyira ki volt fejlődve, hogy a többi országokkal aggály nélkül szembe szállhatott. De vajjon oly helyzetben van-e Magyarország t. hát, hogy iparának védelemre többé nem lenne szüksége ? Vajjon nem azt tapasztaljuk, nem azt látjuk-e, hogy az osztrák ipar sokkal magasabb fokán áll a fejlődésnek, mint áll a mienk? Vajjon gyárosaink bukása nem azt bizonyítja-e részben, hogy azon védelem, mely a külföld irányában fenáll, nem elegendő, nem azt, hogy az osztrák gyárakkal versenyezni képtelenek. T. ház! Ezek, úgy hiszem, oly igazságok, melyeket kevés ember, kevés tagja e háznak fog kétségbe vonni. Vannak azonban, kik a sorompókat, melyeket Magyarország és Ausztria közt felállítanak, azért tartják veszélyeseknek, mert, úgy mondják, ha mi az osztrák ipargyártmányok ellen állítanánk fel vámokat, az osztrák kormány viszont a mi nyers terményeinket fogná vámokkal sújtani. Először te hát én nagyon eltévesztett vámpolitikának tartanám azt, mely a nyers terményekre, élelmiszerekre adót, vámot róna. Ezt elhagyta a többi ország. 1872-ben életbe léptetni akarta ugyan Francziaországban Thiers, de már a következő évben, miután maga megbukott, az ő intézkedése a törvényhozás által megszüntettetett. Az élelmiszerek, nyersanyagok, melyek a gyárak táplálására szükségesek, mainap mindenütt vámmentesek, nem hiszem ennélfogva, hogy az osztrák kormány oly rövidlátó lenne, hogy a maga népességének élelmére, a maga gyárainak táplálására szükséges anyagot megvámoltatná. Igaz, hogy nemcsak egyes emberek, miként ezt miniszterelnök úr mondá, hanem néha kormányok, néha nemzetek is a szenvedély által elragadtatják magukat, de erre kell, hogy némi okot szolgáltasson az, aki ellen indulatra gerjednek. Mi magyarok nem szolgáltatunk szomszédainknak erre okot, amit mi kívánunk, az jogos, az törvényen alapszik. A vámsorompók felállíthatása a 68-ks törvény által az országnak biztosítva van; jogtalant ennélfogva sem kívánunk és méltatlanul sem kívánunk eljárni! Én nem akarom t. ház nagy vámokkal sújtani, valamint a többi külföld, úgy az Ausztria által behozandó termékeket, iparczikkeket sem, én a magyar gyáraknak, a magyar iparnak nem akarok heverő párnát készíteni, pusztán pajzst akarok adni kezébe, amellyel a túlságos verseny ellen megvédhesse magát. Nincs, és nem lesz tehát az osztrák kormánynak és törvényhozásnak oka arra, hogy ellenünk visszatolással éljen. Aztán, minek utána azt hiszem, az osztrák tartományokkal kereskedelmi szerződésre akarunk lépni, ha ily feltételt szabna erőnkbe, kétségtelen, hogy a magyar kormány nem fogadná el. És ha a mi beleegyezésünk, tehát szerződés nélkül önállólag magas vámtarifát állítana fel a mi nyersterményeinkre, akkor mi viszont az ausztriai iparczikkeket nagyobb vámmal sújthatnók, mint tennék különben, ez esetben pedig nem mi fogjuk megsínyleni, te hát! hanem meg fogják sinteni szomszédaink, mert az ő gyáraik elvesztvén a magyar piaczot, kénytelenek lesznek megszüntetni munkájukat, a magyar piacz elzárásával képtelenek lévén a többi országokkal versenyezni. De különben is, én nem teszem fel, hogy Ausztria, a velünk egy fejedelem alatt álló birodalom oly ellenséges vámpolitikát akarjon követni Magyarországgal szemben, minőtől a többi idegen országok irányában tartózkodik. Vagy a többi országok ellen is fog hasonlóképen védvámokat állítni fel a nyers termékekre nézve? Ha ezt teszi, akkor a verseny egyenlő leend Magyarország, Oroszország és Románia között, ez esetben pedig mi egyátalán nem felünk, hanem ha csak ellenünkben alkamazza ezen vámokat, akkor miként már előbb mondottam, teljesen feljogosítana arra, hogy mi meg az általános vámtarifát őrá alkalmazva ezt oly magasra emeljük, hogy az ő ipartermékei Magyarországba ne jöhessenek, a többi külföldi termékekkel ne versenyezhessenek. De ez, uraim, a kérdésnek csak egyik oldala, másik oldala a pénzügyi nem kevésbé fontos. A közös vámok, ha a zárszámadásokat megvizsgáljuk a múlt években egyre másra 15—17 milliót jövedelmeztek. 76-ra mindössze 12 millió van előirányozva, miből Magyarországra 2 millió s gondolom 600,000 frt esik. — Én nem vagyok azon helyzetben, hogy tisztán és egész hitelességgel kimutathassam azon forgalmat, mely Magyarország és Ausztria közt létezik, különösen hogy a behozatalt apodictie adhassam elő. Vannak, de nem tudom mely alapon, kik azt állítják, hogy a behozatal 400 és néhány milliót meghalad. Én azon adatok alapján, melyekkel bírok, 300 milliónál többre nem becsülöm és annálfogva azt veszem számításaim alapjául. Ha 300 millióra rúg a behozott áruk értéke s ha ezen érték után csak 7—8%-nyi vámot szedünk, — pedig ezt senki sem fogja soknak találni, — akkor a vámok czímén Magyarország 21— 24 millió jövedelmet húzhat, s ha ebből — sokat mondok — 3—4 milliót kezelési költség fejében levonunk, marad 20—21 millió. Ha ezt az eddigi bevétellel, a mostani jövedelemmel összehasonlítjuk, vagyis azon két millió 600,000 frthoz mérjük, mely a 76-ki előirányzatban foglaltatik, lehetetlen első tekintetre át nem látnunk az óriási különbséget, mely a magyar kincstár javára esnék, hogyha önálló vámterülettel bírnánk. Nem is szólok azon hátrányokról, melyek a vámközösség mellett a fogyasztási adók tekintetében, s a tekintetben léteznek, hogy bennünket némely adók behozatalában akadályoztatnak. Midőn az adóügyi bizottságban a fényűzési adókat tárgyaltuk, nem egyszer maga az. elnök úr, mint akkori pénzügyminiszter kénytelen volt bevallani, hogy ezen ezen adó talán czélszerűbb lenne annál, amelyet indítványoz, de miután vámközösség létezik köztünk és Ausztria közt, lehetetlen, hogy a magyar czikkeket megadóztassuk, holott azok Ausztriában adómentesek. Mondom, nem is szólok a vámközösségnek a létező vámegyezménynek ezen hátrányos oldaláról; nem szólok pedig azért, mert ezt maga a kormány is belátja, s a mint tudom, az alkudozások, melyeket megindított, — ezen hátrányok elhárítására voltak irányozva. — Hogy ezen alkudozások meghiúsultak, azon én megvallom, egyátalában nem búsulok, sőt ha azt tudnám, hogy ezen meghiúsult alkudozásoknak és a rá következett fölmondásnak az lenne következménye, amit óhajtok, t. i. az új alkudozásoknak önálló vámterület alapján megindítása , annak csak örvendenék. Nem is hiszem, hogy a kormány az eddigi tapasztalatok után más utat válasszon. Hogy eddig a vámközösség alapján folytatta a tárgyalásokat, azt természetesnek találom, mert ezen utat a törvény szabta meg, de miután meggyőződött arról, hogy az eddigi alkudozások czélra nem vezetnek, reménylem, hogy ezentúl csakugyan az önálló vámterület alapján fogja megindítani az új tárgyalásokat annyival inkább, mert lehetetlennek tartom, hogy akár a fogyasztási adók, akár a vámvisszatérítések kezelésére oly módot találjon, mely Magyarország érdekeit kielégítse, akár pedig oly közös vámtarifát készíthessen, mely Magyarország iparának, gyárainak érdekeit ne sértse. Azik ok, mely bajainkat eredményezi, az önálló nemzeti bank hiányában keresendő. Nem fogom tehát ezen intézetnek szükséges voltát hosszasan bizonyítani. Önök mindnyájan, de sőt maga a kormány is mélyen meg vannak győződve ilyen intézet felállításának szükségéről. Csupán azon ellenvetéseket akarom megcáfolni, melyek ezen banknak létesítése ellen több oldalról felhozattak. Ki fogom mutatni nem csak azt, hogy ilyen intézetnek létesítése lehetséges; lehetséges pedig a valuta helyreállítása nélkül, — de ki fogom egyszersmind mutatni azt is, hogy az osztrák nemzeti bankkal, vagy bármely bécsi pénzüzérekkel való alkudozás Magyarországnak csak kárára válnék, és az ezek által felállított intézet önálló nemzeti bank nem lehetne. Egy jegybank, t. hát oly nyereséges intézet, hogy arra, ha a kormány pályázatot hirdet, három hónap alatt akár német, akár franczia, akár angol, akár holland vállalkozókat nagy mennyiségben nyerhet. A porosz bank harmadéve 20% osztalékot, a franczia 36-ot fizetett, az osztrák bank szintén nyereséggel dolgozik, s dolgozik átalán fogva minden ilyen pénzintézet. Úgy de azt mondják, hogy a valuta rendezése nélkül Magyarországon nem állítható fel jegybank. Ha azt akarják tehát, hogy oly intézet állíttassák fel, amely pénzjegyeit mindennap arany ezüstben beváltsa, akkor kétségtelenül igazuk van, ilyen intézetet a valuta rendezése nélkül nem lehet felállítni. De ha oly intézettel, oly bankkal beérjük, a minő odaát van Ausztriában, a minő Francziaországban létezik, s a minők mainapság Amerikában léteznek, semmi sem áll annak útjában, hogy a bankot rögtön felállítsuk. Igen de azt olvastuk a lapokban, hogy az osztrák pénzügyminiszter a maga beleegyezését ily bank felállításához ahhoz kötötte, hogy a valuta helyreállíttassék. Mi alapon tehette ezt? Nem tudom te hát, mi jogon mi czímen avatkozhatik az osztrák pénzügyminiszter a magyar bank felállításának ügyébe ? Ha csak azt nem teszem fel, hogy azzal fenyegette a magyar kormányt, hogy ő nem fogja elfogadni a maga pénztárába a magyar jegybank által kibocsátott pénzjegyeket, s talán a quota és az államadósság fejében fizetendő összegeket sem. Ugyde ha a magyar jegybank oly solid, oly biztos szervezetet nyer a minőt én bhirtok, és a minőt annak kétségtelenül a kormány is adni fogna, akkor a magyar jegyek bizonyosan fognak bírni annyi értékkel, annyi hitellel a mennyivel az osztrák nemzeti bank jegyei. Én legalább részemről bármennyire sajnáltam is polgártársaimat, kik pénzszűkében szenvednek, nem szeretném, hogy a jegybank az óvatosság legszigorúbb szabályaitól eltérve olyanoknak hitelezzen, kiknél tökéletes biztonság nem létezik. Tehát a magyar pénzjegyek tökéletesen ugyanoly értékkel fognak bírni, mint az osztrák bank pénzjegyei. Bírni fognak annyival inkább, mert nem hiszem, hogy oly túlságos mennyiségben bocsátatnának ki, amely azoknak értékére csökkentőleg hathatna. Miokon utasíthatná annálfogva vissza az osztrák pénzügyminiszter a magyar pénzjegyeket ? De ám legyen, sőt még azt is megengedem, hogy nemcsak az állam pénztárában, hanem a forgalomban sem fogadtatnának el Ausztriában pénzjegyeink — ámbár az osztrák kormányok hatalma, úgy hiszem, nem terjed ki arra, hogy a kereskedőknek vagy iparosoknak megtiltsa a magyar pénzjegyeknek elfogadását, valamint nekem nem tilthatja meg senki, hogy akár franczia akár porosz, akár bármiféle pénzjegyeket elfogadjak és ha találok mást, ki azokat tőlem elveszi, neki átadjam. De tegyük fel, mondom, még azt az esetet is, hogy nemcsak a kormány pénztárában, hanem a közönséges forgalomban sem fognak elfogadtatni, mi következik ebből ? Az tisztelt ház, hogy Ausztriával szemben ugyanazon helyzetben leszünk amely Ausztria és Magyarország is van, jelenleg minden más külföldi országgal. Avagy osztrák bankjeggyel vagy az államjegyekkel szoktuk-e fizetni a mi bevásárlásainkat, melyeket Németországban, Angolhonban és Francziaországban teszünk? Nem arannyal, ezüsttel vagy az ottani országban folyó pénzzel kell-e teljesítenünk ottani fizetéseinket. És vajjon nagyobb baj lenne-e az uraim! mint azon állapotnak további fentartása, amely tönkre teszi iparunkat, kereskedésünket ? amely függésben tart oly pénzhatalmaktól, amelyek legalább is nem barátaink ? Tudom ént, hát! hogy az ipar és kereskedelmi kamarák valamint a vámközösség, úgy a bank tárgyában is más véleményt és más tanácsot adtak a t. miniszter úrnak,úgy de minden tisztelettel,mellyel ezen testületek iránt viseltetem, legyen szabad megjegyeznem, hogy oly dologban nemcsak értelmiségre, hanem függetlenségre is van szükség, én pedig a mi kereskedőinknek, a mi nagy iparosainknak függetlenségét az osztrák bank irányában határozottan kétségbe vonom. A mi kereskedőink, a mi nagy iparosaink akár az itteni bankfióknak,akár pedig egyenesen a bécsi banknak és az avval összeköttetésben és viszonyban álló bécsi pénzkirályoknak alattvalói. Ezektől én mindenben inkább, mint e kérdésben fogadok el a tanácsot és a tényekkel, a tapasztalással számolok, nem pedig az ő véleményökkel. Mielőtt bezárnám beszédemet, lehetetlen — mert most jut csak eszembe — nem cáfolni meg azon ellenvetéseket, amelyeket nemcsak a kereskedők, hanem fájdalom! a földmivelő osztályok részéről is az önálló vámterület ellen hallanunk lehet. A kereskedők ? A kereskedőknek mindegy, bárhonnan származnak az áruk, csak ők azokon nyerjenek, ők nem törődnek azzal, vájjon Magyarországon van-e ipar, virágoznak e a gyárak? Az osztrák,franczia,angol árui nekik egyaránt kedvesek, ami előttök fő szempont az, hogy minél nagyobb legyen a nyereség. A földmivelő osztály, az mindenesetre hazafiasabb indokokból indul ki, de az ő ellenvetése véleményem szerint, szintoly kevéssé állhat meg. Attól fél, mint már említettem, hogy ha a mi terményeink az osztrák határoknál meg fognak vámoltatni, ez esetben nem leszünk képesek más országokkal a versenyt kiállni. Én ezt már beszédem elején nagy részben megcáfoltam, most ezúttal csak arra akarom figyelmeztetni a mezei gazdákat, hogy legyen bár úgy, hogy egy ideig amiatt, hogy vámokat állítunk határainkon, némi terheket kellene is viselniök, legyen bár úgy, hogy drágábban kellene fizetniük némely czikkeket, amelyekre szükségük van, én úgy ismerem a mi földmivelő osztályunkat, a magyar nemzetnek zömét, javát, hogy az ily áldozatoktól nem fog visszariadni. (Egy hang : De el fog pusztulni.) Nem fog elpusztulni, mert azon gyárak mellett, amelyek önálló vámterület felállítása következtében fel fognak állni, azon gyárak mellett a piaczi árak sokkal jobbak lesznek, a forgalom sokkal élénkebbé fog tétetni, a földmives a maga terményeit sokkal biztosabban fogja elárusíthatni, mint most, mert a piacz küszöbe előtt lesz s a piacz sokkal biztosabb leend, mint a mostani, a midőn csak akkor adhatja el a gazda terményeit, midőn egyrészt Magyarországban bő, másrészt a külföldön szűk termés volt, akkor az ő vevői állandóak lesznek úgy, hogy — véleményem szerint — semmi esetre sem fog szenvedni veszteséget. De különben is megtérül az, mit a vámok révén a nagyfogyasztó közönség netalán fizet; megtérül a mondott módon kívül az által, hogy nagy része a mi munkás osztályunknak, mely különösen télen dolog nélkül hever, akkor elfoglaltatást nyer, s nemcsak a gyárosok, hanem a munkások is keresetre találván, az ország adóképessége emelkedni fog, és ezúton is közvetlenül és közvetve pénzügyeinken és anyagi helyzetünkön segítve lesz. (Igaz a baloldalon.) T. hát! a helyzet rendkívül komoly és a segítség sürgetés. Ne késsenek uraim! a segítséggel mert romok romokra halmozódnak. Vigyázzanak, nehogy azon romok alá a nemzet jólétével önöknek jó hírneve a nemzetnek önökben vetett bizalma s hite is eltemettessék; vigyázzanak, nehogy ezen romok felett érzett hazafius fájdalmukhoz ama keserű öntudat is vegyüljön: „segíthettünk volna a haza bajain és nem cselekedtük!“ (Helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Kaas Ivor b. hangsúlyozza, hogy számitó ésszel, egész önzéssel és nem elfogult szenvedéllyel állunk szemben, midőn az osztrák védvámos politikával találkozunk. — Gazdasági követelménye az iparűző osztrák tartományoknak: monopóliuma az egész monarchia piaczain, politikai iránya a centralismus, vagyis Magyarország államjogának megbuktatása az ország vagyoni erejének kiszivattyúzása, annak gazdasági tönkretétele által. Sem a czél, sem az eszközök nem újak előttünk. Közös vámterület osztrák érdekben készült vámtarifákkal 8 közös pénzforgalom az osztrák nemzeti bank monopóliumával, ez teszi gazdaggá Ausztriát, ez tartja függésben Magyarországot. Szónok szerint a vámközösség Magyarország gazdasági összes érdekeivel ellentétben áll s anyagi helyzetünknek nagy kárára válik, kárára mezőgazdaságunknak, iparunknak, kereskedelmünknek, pénzforgalmunknak, és hogy az Magyarország érdekeivel a két állam különböző közgazdasági tenné