Egyetértés, 1877. április (11. évfolyam, 78-102. szám)

1877-04-08 / 83. szám

hogy észrevették, miszerint a kártyának, mel­­­lyel játszik, mind a két lapjára a háború van festve. Mint újabban értesülünk, való ugyan, hogy a jegyzőkönyv aláírása után tartott konferencián az osztrák-magyar, és a német nagykövet nem vol­tak jelen, de az is bizonyos, hogy a jegyzőkönyv aláírásakor nemcsak Anglia és Olaszország, hanem a többi nagyhatalom részéről is létettek a jegyző­könyv tartalmát megszorító, s az orosz tervek kár­tyavárát halomra döntő nyilatkozatok. Mint Konstantinápolyból távirják, a porta hétfőn válaszol szóbelileg a hatalmak ügyviselőinek a jegyzőkönyvre nézve, s azután e választ körjegy­zékben is megküldi a kormányoknak, de már előre tudhatjuk, hogy a válasz miként fog hangzani. Tudjuk ugyanis, hogy a török kormány a jegyzőkönyvet a parlament elé terjeszti s ennek határozata értelmében fog válaszolni. A parlament azonban már a föliratban is ki­mondta, hogy idegen beavatkozást az ottomán nem­zet nem fog megengedni s ez elhatározása mellett kész föláldozni életét és vagyonát. Alig hi­hető tehát, hogy az e tárgyban hozandó újabb határozat máskép üssön ki, s így csakhamar be­következik azon időpont, melyben az orosz ulti­mátum fenyegetése tén­nyé, a biztosítottnak állí­tott béke háborúvá, de ugyanekkor az aláirt jegyzőkönyv a hatalmak nyilatkozatai ér­telmében semmivé v­á­l­a­n­d. * Háborús hírek. Daczára a Londonban aláirt jegyzőkönyvben a békére nézve kifejezett várakozásoknak, úgy az orosz, mint a török biroda­lom azon területéről, melyek az esetőleges harcztér közelében vannak s a hadműveletek kiindulási pontjait képezendik, mind sűrűbben érkeznek oly tudósítások, melyek az ellenségeskedések mielőbbi megkezdődését gyaníttatják, így például az orosz déli hadsereg köréből a következőket írják: Miklós nagyherczeg befejezte 12 napig tartó közszemléjét s igen meg van vele elégedve, habár még mindig törekszik javításokat tenni, így a reserve zászlóaljak mozgósítását is elrendelték. Ezek, számra nézve 46-an, Bessarabiába küldettek, hogy innen esetleg Romániába menjenek át. sereg legnagyobb része Berdan-fegyverekkel látta­­­tott el. A nagyherczeg 14-én fog Bessarábiába in­dulni s állítják, miszerint ezen inspectió volna a kezdete a hadi mozgalmaknak. A mozgósítás meg­szüntetésére átalában semmi jel. Ellenkezőleg Ben­der, Tiraspol s Olviopolnál mindennemű hadisze­rek vannnak fölhalmozva. Az ukrajnai reservisták szakadatlanul a Pruth­ felé vezettetnek. Most kö­töttek szerződést 4800 lóra, melyet Galaczban kell átadni. A hadsereg esetleges átmenetele Romániá­ban a legkisebb részletekig­ szabályozva van s a tisztek utasításokat kaptak, hogy minő podgyászt vihetnek át a határon. Viszont a török kormány is mindent elkö­vet, hogy az orosz támadásnak a siker mennél nagyobb kilátásával ellentállhasson. Ámbár nem­rég azon jelentést vettük, hogy a porta már beál­lította a hadikészülődéseket; most, mióta a lon­doni jegyzőkönyvet aláírták, arról értesülünk, hogy a török dunai hadsereget folyvást erős­ítik, az utóbbi időben 32 ezer embert gyűjtöttek itt egybe. Ah­m­ed Ejub pasa azonban mindezzel elégedet­len,s azt óhajtja, hogy legalább 200 ezer ember gyüjtessék itt egybe. A sereg zöme — 75 ezer ember — Vidinnél van, míg Dobrudsát, hol alig 12 ezer áll, elhanyagolják, azon nézet miatt, hogy az oroszok a békekötés daczára Szerbiának neutralitását sem fogják respektálni­­ a tartományi csapatok szerve­zése és mobilisatiója is folyamatban van. A cser­keszek újból szerepet játszanak, de Sadyk pasa erélyes intézkedéseket tett, hogy a keresztények ne legyenek bántalmazva. Tripolisból 11 láda arczpénz érkezett meg, melyből a hadsereg 3 évi zsoldhá­­tralékát fizetik ki, mely bizonynyal emelni fogja a hadsereg jó hangulatát, mely különben most is bí­zik a győzelemben. A hadsereg jól van fegyelmezve s hadiszere is elég. Ruscsukban, Widdinben, Silis­­triában, Várnában és Sumlában 420 jó ágyú van elhelyezve. Widdinbe most küldtek­­ 5 Krupp féle ágyú­ üteget. Legnagyobb baja a hadseregnek, hogy tisztikara kevéssé van katonailag vezetve. E­közben a portának újabb belügyi zavarok készülnek az önvédelmet megnehezíteni. Nem elég, hogy a nyugati szláv tartományokkal szom­szédos törzsek nyílt lázadásban s Montenegróval szövetségben vannak, most már Kréta szigetéről is új izgatásokat jelentenek. A krétai görögök tudvalevőleg nem vettek részt a parlamenti vá­lasztásokban, azon okból, mivel ők a török al­kotmányban kimondott egyenjogúsítás kedvéért nem akarnak lemondani régi szabadalmaikról. A krétai előkelőbb görögök nem­rég kijelen­tették a nagyhatalmak köztük lakó konsulai­­nak, nem különben a török főkormányzónak, hogy híven ragaszkodnak ugyan az állam fejéhez, de jogaikról s szabadalmaikról nem mondanak le. S ha a török kormány azokat folyton lábbal tiporja, akkor a dolgok majd nemsokára más fordulatot vesznek, s az ország békéje és nyugalma veszé­lyeztetve lehet. Ha, úgy mondanak, arra kénysze­rítik őket, hogy jogaik védelmére fegyvert fogja­nak, akkor nemcsak mostani statútumaik fentartá­­sát, de régi, évszázados szabadalmaikat is fogják követelni. A görögök legközelebb 3 helyi gyűlése­ket tartanak, az újabb eseményekkel szemben kö­vetendő eljárásról tanácskozandók. Ily körülmények közt, mint egy konstantiná­polyi mai távirat jelenti, a porta gyorsan igyek­szik a miriditákat meghódolásra bírni, hogy ha az ellenségeskedések ápril 13-án újra megkezdődnek, a miriditák ne támogathassák a montenegróikat. A cormonsi vámszedők, Kovács Jó­zsef tisztelt barátunk, kinek Kossut­hnál tett látogatásáról pár nap előtt megemlékeztünk, nem­rég egy igen érdekes és kedélyes levelet kapott Kossuthtól, melyből adjuk a következő részt: A 12 üveg tokaji tegnap megérkezett. Még­pedig oly épségben s­s jó állapotban: a minőben folyadék áruk ritkán jutnak idáig, részint azért, mert a dugaszolás és göngyölés, kereskeedelm­i szempontból nagyon fontos mesterségében hazánk­fiai rendszerint még igen középszerűen ügyesek; részint mert a cormonsi vámszedők az iható com­­moditások megízlelésében nagyon ügyesek. Csak­hogy néha torkukra is fér az ütvágy. Minap hat üveg „Sós borszeszt“ hozattam Pestről, azt a Brázay Kálmán-félét. Szemeimet szok­tam vele mosogatni. Mert biz azok meggyengül­tek. Háromnegyed század óta nézek velők, s oly tömérdek roszat láttam velők e hosszú időn át, hogy bizony belefáradtak a nézésbe. Nem tudom miként történt, de biz azt a sós borszeszt Cor­­monsban „Kirschwassernek“ nézték, s annak is lajstromoznák be. S a Kirschwasser eszme olyan­­ erővel hatott nyeldeklőjükre, hogy nem bírtak el­­lentállani a kisértésnek. Neki álltak hárman a kósto­lásnak. Onnan gyanítom, hogy hárman, mert a hatból három üveget nyitottak ki. Hanem sebtiben jól találtak mindhárman hörpenteni, mert oly mérgesen csap­ták vissza, hogy mind a három megkóstolt üveg­cserepekre törve érkezett meg. Képzelem még most is szidnak, hogy ily átkozott Kirschwasserrel élek. Az ön aranyszin Tokajija csodálatosan kike­rülve ezt a fótumot. Alkalmasint egy (mirabile dictu) bornemisza vámos lehetett megérkezésekor szolgálatban, különben alig hiszem, hogy üvegcse­rép alakban nem kaptam volna meg mind a 12 üveget ha megtalálják kóstolni. — Mert hát az üvegnek természete, hogy törékeny portéka. Ők nem tehetnek róla, ha eltörik a hosszú út közben. Azt meg jól tudják, hogy a tört üveg nem beszéli el, hogy hova lett a­mi benne volt. A Franczia határon az ilyen „stickli“ nehezebben járja , mert azok az ármányos francziák vastag üvegekben eresztik útnak boraikat, a­mik nem könnyen tör­nek, s 5—6 centiméter hosszú s a palaczk nyaká­nál kétszerte vastagabb dugót erőszakolnak bele, hogy ugyan legény legyen, a ki hozzá bir jutni, a kóstoláshoz. De azok a tokaji üvegek olyan tö­rékenyek, mint a muranói hires hólyag üveg, s oly kis dugóval vannak bedugaszolva, hogy egy jó körmös publicanus puszta körmével is hozzá­jut a kóstoláshoz. Hát lesz ez könnyű préda a szom­­júhozónak. Ez tréfa beszéd. De már az komoly va­lóság, hogy a magyar bor száz perczentet nyerne a világkereskedelmi piaczon, ha oly tisztességes palaczkokban, s oly jól dugaszolva s oly szépen eliquirozva szállíttatnék, mint a Franczia. A ke­lendőségen igen nagyot lendít a kiállítás, stb. stb. Visszaélések nyilvános munkálatok kiadásánál és orvoslásaikról. Országgyűlésünk tárgyalásainál újabban na­gyobb szerepet játszott a kereskedelmi ministerium­­nak a nyomtatványok dolgában kötött szerződése, és a közoktatási ministerium­ által a vallásalapítvá­­nyi jószágok 18 évre való bérbeadása. Mindkét esetben oly botrányos eljárás lett constatálva, mi­n­t mi szeplőtlenségében büszkélkedő Tisza Kál­mán ministeriuma alatt, egyáltalában nem vártunk volna. De nem csak az említett két ministeriumban tapasztalunk az országra káros eljárásokat. Találni ilyeneket az állam által kiírt nyilvános munkála­toknál, legyen ez akár közvetlenül az állam saját munkája, akár pusztán csak közvetített, azaz fel­ügyelete alatt álló. A visszaélések légiót képeznek, és mivel minden téren észlelhetők, bátran rend­szeresítésükről lehetne értekezni. Egyelőre szorítkozunk a nyilvános munka­kiadásoknál előforduló szokásosabb visszaélésekre. Az építkezési téren előfordult több rendbeli visszaélések legnagyobb kifejezést nyernek az utób­­bi időben épült valutáinknál. Mely bajok minded­dig csak részben orvosolják, kerülnek az ország­nak minden esztendőben egy millió forintnál töb­be, mi bizonyára a még függő vasúti pótkövetelé­sek 1­­‘tisztázása alkalmával tettemesen szaporodni fog. És mivel pótkövetelések majdnem kivétel nél­kül minden nyilvános munka befejezésénél elő szoktak fordulni, szükségessé válik visszatekinteni azok eredetére, ha segíteni akarunk. Az építések körül előforduló visszaélések következő főbb osztály­zatokba sorozhatók. 1. A munkakiadásnál a nyilvánosság kikerü­lése vagy merőben azáltal, mivel pályázatot, árlej­tést nem hirdetnek, tehát kéz alatt adják ki, vagy a hirdetésnek közzé­tétele csupán szűk olvasó körrel bíró lapokban, vagy végtére olyannyira hiá­nyosan szerkesztve jelenik meg, hogy részint ala­kilag, részint érdemileg, vagy mind kettőnél fogva meg ne feleljen czéljának. 2. Oly építési feltételek szerkesztetnek, melyek által a be nem avatott visszariasztatik, oly annyira, hogy vállalkozni nem mer. Kivonnak tőle absurd dolgokat, lehetetlenségeket. Magából értetődik, mi­szerint az ily fajta feltételek pusztán csak szem­fényvesztésre készültek. Szándék sincs azokat a ,, k­i s­z­e­m­e­lt “ vállalkozó ellenében érvényesíteni. Nem is szokásos. 3. Hiányos tervek, költségvetések kiigazítása, vagy azoknak nevezetesebb változásai következtében nem kevésbé gyenge szakképzettségű, csekély gya­korlattal bíró ellenőri közegek intézkedései alkal­mával stb. bármikor fosimilázh­at a vállalkozó na­gyobb kisebb pótköveteléseket. 4. A szerződésben előre nem látott munkák elrendelése által, kivált oly esetekben, mikor az előirányzott és kialkudozott ár mellettinek men­­­nyiségét leszállítják, ellenben a pótlag elrendelt és új alku tárgyát képező munkanemek mennyiségét felemelni kényszerülnek. Szántszándékosan kerültük a „force majeur“ név alatt ismeretes okokat, mivel csak a termé­szetes tőlünk nem függő viszonyokat képezik. Ép oly kevésbé lehetünk tekintettel a különféle ellen­őrző közegeknél, némelykor elég sajnosan tapasz­talható erkölcsi romlottságra, melyek ellen részint a czélszerű ágyberendezés és vezetés, és utolsó stá­diumban csak az államügyész biztosíthat ben­nünket. Jelen érvelésünk tehát a bajok legeslegelső kútforrásával, a munkálatok kiadásánál előforduló visszaélésekre szorítkozand. Szabadjon állításaink bebizonyítására az utolsó két év alatt kiadott számos nyilvános, helyesebben közmunkálatok egyik másikát röviden felemlíteni. Az elkövetett cselszövényes út többnyire oly szembeszökő, hogy minden további megmagyarázástól megkímélhetjük a tisztelt olvasót. Első eset: A „Budapesti Közlöny“ m. é. 89. sz. 2577. lapján április hó 19-én a háromszori hirdetés elsejeképen jelent meg a Szegszárd-bátai dunai védgátnál teljesítendő munkálatokról. Biztosíték 15,000 frt állampapír vagy készpénzben. A mun­kálatok a m. k. közmunka- és közlekedési minisz­térium által jóváhagyandó terv szerint végzendők és a szerződés megkötésekor azonnal megkezdendők. A zárt ajánlatok a biztosítókkal ellátva m. é. ápril 22. este 6 óráig Pécsváradon „a kormánybiztosnál Lejtényi Györgynél“ benyújtandók, ki a társaság nevében a munkát oda itéli és a szerződést meg­köti. Hiszen ezen védgáttársulat kötelezettségeinek eleget nem tevén, törvény értelmében királybiztos neveztetett ki, tehát egyesegyedül határoz és intéz­kedik minden társasági ügyben. Ezen kihirdetésben bukkanunk két nevezete­sebb visszaélésre, ugyau: 1-szer. Majdnem lehe­tetlenség, hogy a tudomást szerző vállalkozó egy április hó 19-én megjelenő hirdetés folytán Pécs­­váradra menjen, a terveket és költségvetéseket ta­nulmányozza, valamint azok minőségéről a helyszí­nen a Szekszárd-Báta dunamenti vonalon meggyő­ződjék és végül ajánlatot Pécsváradon április hó 22-én esti 6 óráig beadjon, 2-szer. A királyi biztos, hogy mint akarja a munkálatokat azonnal megkezdetni és tervsze­rűen végrehajtatni, mikor azok még jóvá nem is hagyattak? Hátha változást találnak elrendeltetni? És az eddig teljesített munka szükségtelenné válik? Kinek zsebéből fog az a vállalkozónak megfizettetni. Második eset. Ugyanezen társulattól és ugyanezen kormá­nyt biztos Lejtényi György aláírásával, — ki egy­szersmind a m. k. pécsváradi uradalom főtisztje, — megjelent a „Budapesti Közlöny“ in. é. sept. 24-én 219. sz. számában, azonkívül még két fővá­rosi magyar és egyik német lapban egy árlejtési hirdetmény a Szegszárd-bátai védgáton teljesítendő munkálatokról. Ezen hirdetmény szerkesztése uni­­cumnak mondható. Ugyanis tartalmaz a vállalkozás előtt ismeretes csekélységeket, azonban semmi olyast nem, mit mulhatlanul tudni kell, mielőbb valame­lyik vállalkozó csak egy lépést tegyen a tudomásra hozott vállalat irányában. Nem tesz említést a muka minősége és mennyiségéről, váljon ez pusztán szál­lítás, föld, kőmives, ács s. a t. munka. Ez oly ke­vésbé említi meg az előirányzott mu­nk­ái­atok pénz­összegét és a leteendő biztosítékot. Határnapja m. é. okt. 23-iki este 6 óra Szegszárdon. Utána járván ezen ügynek, kaptunk 10 nap múlva — becsületes dij lefizetése mellett — oly építési feltételeket, melyek úgy vannak szerkesztve, hogy arra ismeretlen vállalkozó egyátalán nem reflektálhat. A különösség kedvére felemlítjük a főbbeket. Követelnek 10 °/C biztosítékot készpénzben, vagy magyar állampapirosban. A teljesített munka­­árából visszatartanak 1()°/C-ot, és ha ezen összeg a biztosítékot­ eléri, az utóbbi visszaadatik. Ezen pusz­tán földmunkából álló munkálatoknál kikötnek az ideiglenes átvétel után még egy évi jótállást, mire a végleges átadás bekövetkezik. Ezen összes idő­szakok alatt kezeskedjék a vállalkozó minden néven nevezendő károkért, ideszámítva az árvíz okozottat is. Végtére az egyes fizetéseknél nem adnak kész­pénzt, hanem a kormánybiztostól mint a társulat ez idei törvényes képviselőjétől a társulat nevében, egy a teljesített munkabérről szóló kötvényt (6%-tóli kamattal,) mely kötvény azonnal kifizettetik, mi­helyt a társulat jelenlegi tartozásai fedezve lesznek. Mi megkísértettük a legjobb országos hitelű pénzintézeteinknél, ezen kötvények lombardirozta­­tását. Mind Budapesten, mind Bécsben kereken utasították vissza. Ilyen és ehez hasonló el­j­árás dívik nálunk. Ki ne ismerné fel ebben a titkos szándékot, a ma­gány­érdeket, melynek áldozatul esik a közjó. Itt volna elősorolandó a sok, állam által biz­tosított és folytonos ellenőrzés alatt álló vasutaknál dívó munkák kiadása. Szabály ezeknél: semmiféle munkálatot nem hirdetni és­ mindent megbízás út­ján adni ki. Eg­y-egy pályázat kihirdetése fehér­holló-képen szerepel. Az utolsó két évben alig akadhatunk egy­-másikra. Ali okból kerülik a nyil­vános kihirdetéseket, itt tárgyalni messze vezetne. Egyelőre constatáljuk a tényt. Ha tehát­ megszava­zunk 16 millió lrtot, mit évenként — minimum — kamatbiztosított vasutainknak az adófillérekből pó­tolni tartozunk, esik belőle annak egy jó része a köz alatt kiadott munkálatoknál fentartásra, rekon­­strálásra és terjeszkedési építésre. A vasutaknál ez ellen a kormány­­ közvetlenül is fölléphet, mivel eddig többnyire komoly intézkedéseinek köszön­hető, ha azok mindenféle szállításokat, legyen ez: sin, ászok, váltófa, szén, olaj, sat, sat. anyagot rendszerint kellő nyilvánossággal szoktak hirdetni. (Vége jövő számunkban.) A fővárosi közraktári végrehajtó bizottság ma délután K­a­m­m­­e­r­m­a­y­e­r polgármester el­nöklete alatt ülést tartott, melyen mindenekelőtt elhatározta, hogy miután a közraktári tervek már vagy két hete állanak közszemlére kitéve az új városház egyik termében, azok onnan holnap visszahozassanak az ó­városháza tanácstermébe, hol azonban továbbra is megtekinthetők lesz­nek.­­ Ezután a múlt ülés jegyzőkönyve ol­vastatott fel, mire a közlekedési miniszter egy márczius 29-ről keltezett, leiratát hozza tudomásra az elnök, mely leirat a fővár, által a közraktá­rak létesítése körül kért kedvezményekről s an­nak feltételeiről szól. A miniszter a kért ked­vezményeket a következőkben és következő fel­tételek alatt adja meg. 1. A programaiban megjelölt dunaparti területeken a főváros közrak­tárt építhet, de csakis e czélra használhatja a te­rületet, és pedig 50 évi időtartammal, mely idő alatt az á­l­l­a­m t­u­l­ajd­onjo­gá­n­a­k elisme­réséül annak évi 1 arany bért fizet, ennek letelte után pedig a főváros uj egyezséget köt. 2. A kor­mány a partépitési és térszinfeltöltési, dunako­­trási stb. szóval építésre s használatra alkalmas térszín előállítását átalány összegben vállalja ma­gára; egyelőre azonban a főváros gondoskodjék a földmunkák s­partépések kiviteléről s fedezze ennek költségeit a fölveendő nagy kölcsönből. Az átalányt a kormány 700 ezer forintban állapítja meg, s a fővárosnak 5 perc­ kamatái megfi­zeti a nyereményt kölcsön alap bevételéből, asze­rint, a mint azok befolynak. A terültet használata az egyességi idő tartama alatt díjmentes, s az idő alatt az­­ arányon kívül semmi egyéb illetéket nem követelhet azoktól az állam. A főváros mint raktártulajdonos vagy en­gedményese a raktár megnyitásától kezdve 30 évig adómentességben részesül s a közraktári jegyek bélyegmentesek, s a zálogjegyekre első átruházá­suk alkalmával első fokozatú bélyeg alkalmazandó. 4. Az összekötő vasút a pályaudvartól a rak­tárig, a vasúti vágányt az állam építteti ki min­denesetre, hanem a többi vasúti felszerel­vényt, a közraktáraknál a főváros eszközli, mert ő húzza a hasz­not belőle. E kedvezményeket a miniszter azon feltéte­len kívül, hogy e terület csakis közraktári czélra lehet használni, ahhoz köti még, hogy a raktárak a tervbe vett raktározási képességgel vezessenek ki s ha vál­toztatás téteznék, ehhez miniszteri jóváhagyás kell, és nemcsak a támfalak, hanem az összes közrak­tári épületek tervei jóváhagyás végett felterjeszten­­dők. Az államvasutakkal szerződés kötendő a va­súti üzletre nézve, melynek számára az kizárólag átengedendő. A kedvezményekben a miniszter ezzel az engedmények véghatáráig ment, s kívánja, hogy a feltételeket a főváros egyetemesen fo­gadja el. A leirat nagy izgatottságot szült. Minden­­nekelőtt Raik Miksa szólt általánosságban, s a leiratnak mindjárt hangja ellen kikelt. Vajjon kegy az, a­mit a miniszter itt ígér? — nem,­­kötelesség, melyet ráró a hu­szonnégy millió kölcsön fölvételéről szóló törvény, mely a rakpart kiépítését országos érdekben elő­írja. A miniszter a feltételek egyetemes el­fo­­dását kívánja, s mintegy ultimátumot ad, mond­ván, az áldozatok legvégső határáig ment a ked­vezményekben a leiratban foglaltakkal Mire való az egy arany évi bér? — nem látja át. Azon leglényegesebb pontot, hogy a partépítés és ter­rain fel­töltés a főváros előlegén történjék, csak úgy fogadhatná el, ha a kormány a kamat és törlesz­tési részletek iránt a jótállást elvállalja. Steiger Gyula a kormány kötelességét hangsúlyozza a segédkéz-nyújtás irányában, és pe­dig az 1870. X. t. ez. 3-ik szakaszára támaszkodva, mely szerint a rakpart kiépítése, tekintettel­ a közraktárakra, tett a 24 csönből feladatává téve a kormánynak. milliós kör­A kér­déses terület nem az államé, hanem a fő­városi pénzalapé az u. azon t. sz. 5., 6., 7. és 8. §§. értelmében. Az 50. év ellen is kifogása van; azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy ily fel­tételekkel, (pláne, ha egyetemes elfogadásáról van szó a feltételeknek) lehetetlen lesz a közraktárak fel­építése, mert vállalkozó ilyenre nem találkozik. Fuchs Gusztáv erre tesz észrevételt, hogy a kormány csak 700,000 irtot akar áldozni, holott az többe be fog kerülni, a kormány helybe ha­gyást igényel a tervekre, hiszen mi magunk építjük a raktárt. Az a czélja e miniszteri lei­ratnak, hogy a város az államnak a közraktá­­­rakban pályau­d­v­a­r­t építsen s üsse helyre Dunaszabályozás hibáit. Indítványozza, hogy addig, míg a kormán­nyal tisztába nem jöhetünk s a feltételek megállapítása kielégítőleg nem si­kerül, a tanácskozásokat hagyják függőben. Hye­­r­o m­i­n­i államtitkár felelt mindezen ellenveté­sekre. Kiemelte, hogy az állam tulajdonjogát a miniszter nem is gondolta, csak a közmunka alapét melyet tényleg a minisztérium kezel. Most tény, hogy a Dunapart sem a főváros, sem az állam tulajdona nem. A miniszter a szabatosabb formu­­lázásra szóló felvilágosítást nem fogja rész néven venni. A­miért az állam az építést a főváros költségén óhajtja e­g­y­e­l­ő­r­e igénybe venni, a jelenlegi pénzkészlet fogyatékos volta az oka. A visszafizetés az állam részéről rövid idő alatt várható lesz. Hogy 700 ezer forint ne lenne elég, nem hiszi, sőt számítása szerint teljesen fe­dezhetők ebből a térszín-helyreállítási munkák. Fuchsnak válaszolva, tagadja, hogy a dunasza­­bályozásnál hibák követtettek volna ij el — s annak megítélésére Fuchs ur nem competens. Áttérvén a leirat részletes tárgyalására, pon­­tonkint hosszabb eszmecsere fejlett ki, melyben a bizottság tagjai majd mindnyájan­" különösen: Fáik Miksa, Wahrm­ann Mór, Steiger Gyula, és K­o­c­h­­meiste­r Frigyes, K­a­m­m­e­r­m­a­y­e­r és Gerlóczy urak, Tolnay igazgató és Hyeronimi államtitkár tevékeny részt vettek. Az első pontnál a főv. hatóság képviselői a főv. tulajdonjogát hangsúlyozták a­ közraktár terü­letén, melyet a törvény szövegéből ki is iparkodott mutatni, bár elismertetett, hogy nem az egész, s hogy szerződést kötni csakugyan kell valakivel," és­pedig a fővárosi pénz­alapot kezelő testülettel — vagyis­­ a kormán­nyal. A szerződés­kötésnél az állam tulajdonjoga nem ismerendő el, jön a hatá­rozat. A második pontot illetőleg hosszabb vita után Fáik indítványára kimondatott, hogy a fő­város elvállalja ugyan, hogy a rakpart és helyszín felöltése stb. költségeire ő előlegezzen 700 ezer irtot; a munkát maga kiviszi s a fölveendő nagy kölcsönben keresi ennek is a fedezetét, de szüksé­gesnek látja, hogy a kormány a 700000 forint visszafizetésére nézve oly kötelezettséget vállal­jon el , a­milyeneket a főváros saját nagy köresemével szemben elfogad, és hogy a visszafizetés idejére nézve szabatos határidőt tűzzön ki. A 3. pontra nem történt észrevétel. A többit illetőleg meg kimondatott, hogy­ az állam­vasúttal­i viszonyt külön szerződés és kezelési szabályok állapítandják meg, a közraktári épületek terveinek jóváhagyás véget­ti bemutatására nézve pedig, az egyéb építkezésekre vonatkozó ilynemű szabályok az irányadók.­­ A feltételek egyetemes elfogadására vonatkozó zárpontra, ezek után persze nem lehetett mit mondani. . ( Ezen észrevételeket a bizottság felterjesztés alakjában javasolja a minisztériumnak bemutatni, hogy ezek szerint tegyen előterjesztést a törvény­­hozásnak. Ráth­ Károly gyáros szóba hozta a tarif­a­­kérdést is, de az jelen alkalommal mellőztetett. A bizottság a 7-es albizottság mára kitűzött véleménye meghallgatására kedden délután 4 óra­kor ül össze, ki „EGYETÉRTÉS" TÁRCZÁJA. AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény. — írta : Pétery Káro­l­y. MÁSODIK KÖTET. — 40-dik folytatás. — — A­mint a múltkor is mondtam, azon vég­zetes éjjeli találkozáskor, én kegyedre soha sem haragudtam, sőt jó kedélyéért, utánozhatatlan hu­moráért szerettem. De mit látok páter, most ve­szem észre, hogy eldobta a kámzsát és világi öl­­tön­nyel cserélte fel a reverendát. — Nagyságos uram, egyszer mindenkorra bátor vagyok megjegyezni, hogy páter Gregor meghalt s eltemettetett s itt Bokry István kérel­mező áll. így nevezték anyai nagybátyámat, s én az ő nevét vettem fel, mert a magamét a kámzsá­val együtt eltemettem. Mondom, egy kérelmező ös­­merőse áll nagyságod előtt, ki igen nagy hálára lesz kötelezve, ha szolgálatába felfogadja. — Igen lekötelez ezen kérésével páterem ; na­gyon örülök, ha szolgálatomba vehetem; csak azt mondja meg páter, mi foglalkozást óhajtana ; le­gyen meggyőződve, hogy óhajtását teljesítendem. — Miután a semmit nem tevés kényelmes párnáján nőttem fel, — mond az ex-páter vigyo­rogva, — ha már kérnem szabad s erre felhatal­maz nagyságod, arra kérném, hogy állásom vagy hivatalom mennél kevesebb teherrel járjon és sza­badságom minél kevésbé legyen korlátolva. Bebek felkaczagott. — Legyen meg óhajtása páterem, vagy aka­rom mondani Bokry István uram. Maradjon itt vá­ramban, magára vessen, ha étele, itala és szállása nem óhajtása szerinti lesz. Maga válassza meg teendőit, ám teljesen függetlenül érezheti magát s nekem olykor segít e hosszú téli estét eltölteni s a vadászat elveiben velem osztozni. — Nem úgy értettem én, — mond a páter komolyan. Ily korhelyül, semmit sem téve, szé­gyelleném lopni a napot. Ha már ki kell monda­nom , a mint hallom, a főerdőmester a múlt hé­ten meghalt; ha kívánságom nagyságod túlzottnak nem találja, szeretném helyét elfoglalni. Azt hi­szem, ezen hivatalt képes lennék betölteni s nagy­ságod megelégedésére érdemessé tenni magamat. — Nagyon örülök, hogy óhajtása az enyém­mel találkozik, — mond a várur. — Itt a kezem, ön mától kezdve erdőmesterem. A várnagy közölni fogja fizetését; én teendőit majd magam adom ki utasitásba. Jobb, alkalmasabb embert erre az állásra, ha kerestem volna sem talál­hatnék. — Nagyon köszönöm kérésem ily szives tel­jesítését. Senki sem érzi úgy, hogy kell egy em­bert életre-halálra lekötelezni, mint Bebek György. Azon modor, mel­lyel nagyságod kérésemet telje­síteni méltóztatott — megvallom — elérzékenyí­­tett, rendelkezzék velem bármikor, én örök hálára érzem magam kötelezve.­­— Szolgálat, szolgálatért páter! én nyerek vele, hogy önt szolgálatomba megnyertem. Mig rendbe jön a háztartás vitelével, innen fog min­den szükségessel elláttatni. — Köszönöm ezen ajánlatot, azonban én sze­retnék minél előbb rendbe jönni; a háztartás gondjai asszonyt követelnek, ennélfogva kegyes engedelmével én minél előbb szeretném a házasság jármát felvenni, hogy minden botrány el legyen távoztatva egy tisztességes házasság által. — Hát innen fu a szél páterem? Nagyon örülök ezen elhatározásán. Azt hiszem, széles is­­meretessége körében nem jön zavarba, hogy ta­láljon egy alkalmas erdőmesternét, vagy talán ki is nézte már? — Még nem, nagyságos uram, s azon kör­ből nem szándékozom erdőmesternét választani, mert oly könnyelmű nő, ki egy csavargó baráttal kész volt viszonyt szőni, nem nekem való. Majd kimutatja az ur az én Rebekámat is; azt hiszem, egy pár nap múlva tudathatom nagyságoddal a vá­lasztott nevét s kikérhetem nagyságod kegyes bele­egyezését. Csak azt vagyok bátor kérni, fe­lejtse el páter Gregort, a csavargó szerzetest, az meghalt és eltemetetett, nyugodjék békével. Nem szeretném e profánus nép nevetségének és egy dühös ember boszujának magam kitenni, mert tu­dom, hogy Szerdahelyi mindenre képes. — Legyen nyugodt e tekintetben. Meghalt páter Gregor, éljen Bokry István, szádvári főerdő­­mester. Most menjen a várnagyhoz, ő fog va­csoráról és szállásáról az éjre gondoskodni, s hol­nap mielőtt távozik, tekintsen be hozzám. Kezet nyújtott Bokrynak, ez némán meghajtva magát, a várnagy lakását kereste fel, ki már várt reá a kész vacsorával. XX. Vacsora közben Bokry István elbeszélte a várnagynak jövetele czélját, egyszersmind tudatta vele, hogy a várúr erdőmesterének felfogadta s a várnagy úrhoz utalta évi erdőmesteri fizetése vele közlésére. A várnagy szeme szája elállott ezen hírre, nem fojthatván le egy jó adag irigységet. A várnagy is érdekelve volt e hir által, mert egy rokonát akarta ajánlani ezen jövedelmes, de egyszersmind tekintélyes hivatalra. — Ösmerte már azelőtt öcsém uramat a várur, hogy az első szóra ezen szép hivatalra alkalmazta, melyre oly sok­an vágytak, kik erre régi szolgálatjaikért igényt is tarthattak. — Oh, Bebek ur rég ismer engem, ismerte családomat is, mely bár most el van is szegé­nyedve, hajdan nem utolsó had volt Ugocsa me­gyében. A széles kiterjedésű Bokry nemesi csalá­dot a legutolsó gyermek is ismeri az én me­gyémben. — Nagyon szép, a­kinek ily híres családja van, és hozzá, pártfogás mellett ily tekintélyes hivatalt kap. 50 frt kész­pénz, 40 mérő gabona, két öltözet ruhához posztó . . . — És a többi, szakítá félbe az exbarát, már tudom könyv nélkül. — Bizony ezen szép bér megérdemli, hogy többször is meghallgassa az ember. A dévai barát látva a várnagy ingerültségét és sejtve okát, feltette magában, hogy még jobban tűzbe hozza. — Higyje el várnagy uram, ha még csak egy évvel ezelőtt nekem megjósolja valaki, hogy erdőmesterségre adom fejemet, szemébe ne vettem volna, hogy még felteszi azt a híres Bokry család ivadékáról, hogy függetlenségét feladva, mások szolgálat­ában keresi kenyerét. Bizony várnagy uram szomorú, és leverő erre még csak gondolni is. De híjába, a kénytelenség sokra ráveszi az em­bert, s megtöri büszkeségét. A várnagy nem fojthatta le többé haragja kitörését. — Valóban öcsém uram, nagyon vétkezett, hogy nemesi gőgjét lefojtva, elvállalta ezen leala­csonyító hivatalt. Annyit mondhatok, hogy sok érdemes ember, ki Bebek urat rég szolgálja, két kézzel kapott volna ezen hivatal után, melyről öcsém uram oly megvetéssel beszél. — Legyen béke közöttünk, várnagy ur, én nem szóltam e hivatalról megvetéssel. Némi kicsin­­lést nem fojthattam el, kitört belőlem a keserű­ség családom mély sülyedése felett. Még egy po­hárral Bebek úr és családja egészségéért, kiket az ég sokáig éltessen. A várnagy ingerültsége mellett sem utasí­totta vissza e felköszöntést, bármennyire bántotta is a dévaj barát boszantó gőgje. — Most már úgy látom, elosztották az éjt , éjfél felé jár az idő, ideje a lefekvésnek, annyival inkább, mert én jókor fel akarok kelni. A­mint búcsúra kezet fogtak, a várnagy ven­dége szeme közzé nézve, kit eddig a pislogó lámpa mellett csak távolról látott — meglepetve kiál­tott fel: — Istenemre mondom, páter Gregor. Úgy látom, farsangi tréfát játszott velem , csak most ösmertem meg, szemeim már egy kissé távolról megtagadják szolgálatukat, innen ezen tévedés. Bokry zavarba jött, de elkészülve ezen jele­netre, csakhamar feltalálta magát. — Tévedésben van várnagy uram, én nem vagyok azon szerencsétlen szerzetes, kinek nevét felemlítette, habár közeli rokonom volt, az ő anyja és az én apám édes testvérek, innen van azon nagy hasonlatosság, mely már annyi embert za­varba hozott. A várnagy bámulva tekintett vendégére, nem tudta mit h­igyjen, oly nagynak látta — igy közelről nézve vendégét — a hasonlatot páter Gregorhoz. — Mondom várnagy uram, hogy már na­gyon sok embert zavarba hozott ezen nagy hason­lat, úgy, hogy ha egymás mellett álltunk, oly egy­formák voltunk, mint az ikertestvérek. Meglehet, anyám megcsodálta, mert­­ én két évvel idősebb voltam unokatestvéremnél. — Hát akkor hogy csodálhatta meg, ha unokatestvérénél két évvel idősebb volt, mond a várnagy vigyorogva. — Nem jól fejeztem ki magamat, én voltam fiatalabb két évvel, — mond Bokry elveresedve a rendre utasításon. — Ez már más, — mond a várnagy. — Ennélfogva Bebek úr mindkettőjüket ismeri. — Oh nagyon jól, én sokszor voltam uno­katestvéremnél a mislyei kolostorban, de ezenkivü­l Homonnai uramnál is többször látott Bebek ur. A megnevezett urnál én négy évig voltam nemesi apród. — Mi lett azon szerencsétlen szerzetesből? Nem hallott róla öcsém valamit, — kérdezé a vár­nagy majdnem súgva. — Szomorú kurt érint meg szivemben vár­nagy ur, unokatestvérem sorsát illető kérdésével. Jól mondja, szerencsétlen, mert azon iszonyú éji jelenet után, néhány napra meghalt, árván hagy­va engem hátra, legjobb barátját és kedves ro­konát. — Ugyan miben halt meg az a derék em­ber, kit dévajsága mellett is mindenki szeretett. A bort nagyon szerette, az igaz s ez néha pajkos tré­fákra ösztönözte, melyek a reverendához nem igen illettek. A nők után annyira bolondult, hogy ez még egy szerzetesnél­­ is feltűnő volt, de ezekért számoljon az ő lel­kiismerete, én nem vetek rá kö­vet, mert különben nagyon víg kedvű, könyörülő s adakozó volt a szegények iránt­i pápista létére, meg kell vallani, hogy elég becsületes volt. — Bizony, bizony várnagy uram, neki meg voltak a maga gyengéi, én ezek ellen nem akarom őt védelmezni. Már most ő túl van a világ rágal­main. Meghalt fiatalon, élete virágában. — De nem mondta öcsém mibe halt meg, már az előbb is kérdeztem. (Folytatása következik.)

Next