Egyetértés, 1877. június (11. évfolyam, 130-159. szám)

1877-06-30 / 159. szám

szabad kezet enged a muszkának Európában mind Ázsiában, hogy bizalmat színlel, mikor nem hisz, nem hihet az orosz diplomatia ígéreteinek, hogy bűnös tétlenségét Salisbury Lord üres frázsijai­­val takargatja, miszerint „egy eszméért, vagy egy agyrém ellen háborúba menni őrültség, hogy ha előbb-utóbb háborúnak kell lenni, akkor in­kább csak utóbb mint előbb“.­­ De ha mentséget nem találunk a kormány magatartására, magyarázata könnyen feltalálható. Ugyanis nem­zetet, kivált kereskedő nemzetet vár s pénzáldo­­zásra alig lehet lelkesedés nélkül rábírni, már pe­dig azon osztály, melynek a jelen kormány a ki­folyása : a tory párt, lelki betegségnek, csendes őrültségnek (a mild insanity) tekinti a lelkesedést, a nép azon osztálya pedig, a­mely könnyen lelke­sül, mely egy hatályos szónoklat által a forró pontig, az önfeláldozásig felhevülhet, még most is a rég megszokott liberális, ellenzéki vezérek után indul. Boszantó a dologban az, hogy a kormány közegei untalanul Ausztria s Magyarhonra utal­­gatnak. Ha a Duna hajózásáról van szó, az, az osz­trákokat, meg magyarokat illeti, kik nem fogják engedni, s nem engedhetik, hogy a folyó torko­latai muszka kézre kerüljenek. — Az alduna tartományokról ? Már azt épen nem tűrheti Magyarország, hogy azok egy nagy szláv birodalomba egyesítes­­senek. A magyar Kormány pedig — úgy látszik — vissza­adja a bókot : hadd merjen csak a muszka Konstantinápolyhoz nyúlni, majd igy s úgy, s mit nem teend az angol. Ott áll a két úri vendég a salon ajtaja előtt, „aprés vous monsieur“ de már csak „aprés vous“ öné az első lépés, s igy viszonyos hajlongás és bókolás, de egyikök sem lép át a küszöbön. De hagyjuk a „nemszeretem“ politikát, hadd mondjak el inkább egyet-mást ártatlanabb, de a magyar olvasót nem kevésbé érdeklő dol­gokról : F­r­e­t­w­e­it úr, ki évek óta oly áldásos si­kerrel működik a magyar unitáriusok érdekében itten úgy mint Amerikában, újabb bizonyságát adó ügybuzgóságának. Az unitáriusok ez évi gyűlése ugyanis, tekintve az itten is érezhető idők mosto­­haságát, tetemes megtakarítást határozott budge­­tében eszközölni, többi közt az egynéhány itten tanuló erdélyi ifjak számára eddig megadott sti­pendium törlése is indítványba hozatott. A­miről Fretwell ur — ki épen távol némethonban volt — távsürgöny által tudósittatván, saját ügyeit félben­­hagyva, ide sietett, s az ő erélyes közbenjárása ál­tal épen két­ szótöbbséggel, az erdélyiek javára döntetett el a kérdés. Ifjabb Fahrbach Fülöp karmester ur leg­újabb „Hazai Emlék“ czimü magyar indulóját az itteni magyar egyletnek ajánlotta. Táborszky & Parch nemzeti zenemű­kiadó czég pedig ezen indulóból száz példányt s valamennyi kiadványa­inkból egy egy példányt küldöttek — bérmentesen — egyletünknek, a választmány örömmel véve ezen szívélyes megemlékezést, hálaérzetének jegy­zőkönyvben adott kifejezést, és a jegyzőkönyv ki­vonatát a nevezett uraknak hivatalos uton meg­­küldendi. Dr. B­o­t­h Mátyás itt lakó honfitársunknak idősbbik fia Bernát, a­ki atyja pályáján (a gyógy­gymnastika) működik, e napokban jegyezte el ma­gának a világhírű szónok, parliamenti tag s ex­­miniszter Bright John kedves leányát, Bright Lilly kisasszonyt. G­e­r­s­t­e­r Etelka tegnap előtt történt első itteni föllépése a legfényesebben sikerült, de erről úgy mint a jelen saison folytán itt működött szá­mos magyarhoni művészekről többet legközelebbi levelemben. D. A képviselőház a kérvények, illetőleg a keleti vita befejezése és a delegátusok megválasz­tása után több tárg­gyal nem foglalkozand. — A f­e­l­s­ő­h­á­z hétfőn, legkésőbb kedden fogja tár­gyalni és elintézni a gyámügyi javaslatot. Az o­r­­szággyűlés valószínűleg júl. 6. vagy 7-én na­poltatik el szept. 15-ikéig. A három kiegyezési bizottság legfelebb szept. 1-én kezd működése folytatásához, hogy a szept. 15-én összeülendő országgyűlésen előterjeszthesse valamennyi kiegyezési javaslatra vonatkozó jelen­tését, beleértve a vámtarifát is. A delegátusok megválasztása mindkét parla­mentben legközelebb megtörténik. Összeülések napja még nincs meghatározva, s valószínűleg csak a quotának a két törvényhozás által leendő meg­állapítása után, — tehát november eleje előtt ne­hezen— fognak összeülni. A h­á­bb­o­r­ú. A „Politische Corresponded“ péter­­vári levelezője, midőn a múltkor megc­á­­folta a Gforcsakoff-féle jegyzék létezését, fölemlítette, hogy majd a dunai átkeléskor fog talán Oroszország valami manifestu­­mot intézni a hatalmakhoz. Most csak­ugyan jelent meg egy manifesztum, de ez nem a hatalmakhoz, hanem a bolgár nép­hez szól, fölhíván ez, hogy sorakozzék az orosz zászló alá és segítse elő az orosz fegyverek sikerét; mi épen nem felel meg a c­ár azon nem nagyon régen tett nyilat­kozatának, hogy nem szövetkezik a forra­dalommal. A hatalmak, köztök Ausztria- Magyarország is, ha akarnának, okulhat­nának ez újabb szószegésen is, hogy men­­nyire lehet bízni a czári szóban. Épúgy visszautasította a czár azon föltevést is, mintha Szerbiát ő háborúra akarná bírni; de gondolható-e, hogy azon esetben, ha Szerbia belemegy a háborúba, ezt a c­ár akarata vagy legalább­is jóvá­hagyása nélkül tenné? Már pedig bizo­nyosnak tekinthetjük, hogy Szerbia nem marad békében. Újabban ugyan nem jött harczias hír Szerbiából, s egy belgrádi távirat szerint a jul. 1-jén megnyitandó Szkupstina fő­tárgya a pénzügyi állapotok javítása lesz , de nem képzelhető, hogy a háború is szóba ne jöjjön ; sőt föltehetjük, hogy szkupstina csak azért hivatott össze, hogy a a háború megindítását elhatározza. * * * * A dunai harcztéren teljes erőből harczol­­nak. Nikápoly, Lisztova, Ruscsuk-Gyurgyevo és a Dobrudsa a harcz színhelyei. Ruscsuk és Gyur­­gyevo közt még most is ágyuharcz folyik s a két város rettentő képét nyújtja a pusztulásnak. A Do­­brudsában a török csapatok nem törekednek a túl­nyomó erővel előrehaladó ellenségnek útját állni, hanem csak kisebb csatározásba bocsátkoznak vele, hogy előnyomulását mennél fárasztóbbá tegyék. Ni­­kápolynál, illetőleg Turnu-Magurellinél és Sisztovánál azonban mindkét részéről nagy hadseregek viaskodnak. Lisztovánál, hol az orosz fővezér, Miklós nagyherczeg is jelen van, sikerült az oroszoknak a Dunán átkelni, és a várost, melyet a törökök elmulasztottak meg­erősíteni, kemény harcz után elfoglalták. Az itt levő török sereg is csekélyebb, hogysem sikeresen ellentállhatna, hanem azért csak lépésről-lépésre húzódik hátrább, és az oroszoknak minden talpalat­nyi föld elfoglalása tömérdek áldozatokba kerül. Turnu-Magurellinél, hol maga a czár is je­len van, s mely pont fő átkelési helyül volt ki­tűzve, az oroszok átkelése eddig nem sikerült. Nemrég említettük, hogy a törökök e helyre ki­váló figyelmet fordítanak, de az oroszok is e tá­jon vontak össze legnagyobb sereget. A czár je­lenléte azonban nem volt képes az átkelési, bizo­nyosan legnagyobb erőfeszítéssel párosult kísérlet­nek a sikert megadni s az itt kifejtett erőlködés minden sikere csak abból áll, hogy Nikápolyt bombákkal fölgyujtották. Természetes, hogy az átkelés e ponton le­hető teljes meghiúsulása nem nagy jelentőségű, mert szükség esetében az itt levő hadak Lisztová­nál akadály nélkül átkelhetnek, hanem a kudarcz megvan, s a czárnak nem lesz azon öröme, hogy nevével kapcsolatban levő sikert távízhasson a czár­­nénak Pétervárra. A Dobrudsában M­a­c­s­i­n­o­n és H­i­r­s­o­­v­á­n kivül, a török őrségek elvonulása folytán, most már S­z­a­k­c­s­a és Tulcsa erődök is orosz kézben vannak. * A montenegrói harcztár rejtélyes ese­ményére nézve még máig sem érkezett felvilágo­sító hír. E távirat szerint a Herczegovinában tá­borozó összes török rendes csapatok, beleértve a Metkovics mellett állókat is, parancsot kaptak, hogy Albániába vonuljanak, hová a Mosztár-Met­­kovics közti raktárakban őrizett élelmi­szerek is átszállittatnak.­­ E hit még sűrűbbé teszi a tö­rök mozdulatok indokait borító fátyolt. * Az ázsiai harcztéren mint a legújabb hí­rekből kitűnik, Mukhtár pasa döntő csatát nyert hétfőn az oroszok fölött. Hétfőn ugyanis, reggel 7 órakor Melikoff tábornok 16.000 emberrel s 24 mi benne tiszta és világos elhomályosítni, hogy vak eszköz legyen kezekben. Nem igy volt Hüsfalun ; az egykori Turkevy mindég az erkölcs utján vezeté a népet, e pályán iparkodta megtartani Vizaknay, s minden alka­lomkor lelke egész buzgóságával erre oktatá az agg lelkész. De elvesztegetett ut is volt a rabszolgakeres­kedőknek választáskor ide fáradni, hogy lelkeket vásároljanak. E nép nem dorbézolt a hitszegés árán‘soha, mulatott, ha volt öröme saját emberségéből, s nem várta, hogy szivét megvásárolják; a­kit szeretett, megtisztelte úgy, mint saját erejéből kitelt, mint hivatalos parancs folytán soha sem tehette volna. Villámcsapásként sújtott a mulatók közé azon rémhír, hogy az erdőben, a kevésbé járt, s több­nyire csak fahordásra használt uton haladó kocsi alatt a meredek feletti híd leszakadván, az a haj­­meresztő mélységbe zuhant. Ez végét szakítá az ünnepélynek, s aki csak tehette, lóhalálában sietett a helyszínére, ágyúval megtámadta a zevini török hadállást, hol 10.000 ember és 8 ágyú volt. Délben az ütközet az egész vonalon kifejlődött. Az oroszok elszántan támadtak a törökök elsánczolt állásaira, de minden erőlködéseik daczára sem bírtak eredményhez jutni, sőt naplementekor teljesen visszavezettek, s nagy rendetlenségben vonultak vissza. Veszteségük 3000 ember, míg a törököké csak 500 volt. A győzelem érdeme Feizi pasáé, ő vitte a vezényletet. Az oroszok balszárnyát M­u­k­h­t­á­r pasa bekerítette Sangirnál, Z­e­i­d­e k­á­n mellett. * Romániába újabb orosz csapatok érkeznek. Az orosz IV. hadtest tegnap vonult be Belgrádon át Romániába, ezenfelül egyéb kiegészítő csapatok is vannak útban Plojestin át a Duna felé. F. hó 27-én egész nap tartott Viliin bombázása; a kala­­i­áti ütegek lövöldözték a bolgár partokat is, hol a törökök földhányásokat­ kezdtek. Egy török üteg meglövöldözte Florentinnól a „Fehér“ nevű Bu- Budapestről vásárolt hajót, de nem tett benne kárt. 25-én a basi-bozákok átcsaptak Beket táján és Osz­­troveni és Orcseni falvakat kirabolták. Az hallat­szik, hogy a Turn-Szeverin felé indulni kész orosz katonaság Ausztria­ Magyarországnak Szerbiát il­lető újabb felszólalása következtében ellenparancsot kapott. * Lengyel lapok szerint Ostensacken sorra bejárta a magyar-lengyel határhelyiségeket. Min­­denütt kém­centrumokat szervezett, a legerősebbet Podvoloczyszka környékén. Legink­ább a gabonake­reskedőket használta e czélokra. A magyar hatá­­ron is keresett barátokat. A magyar quota-küldöttség tagjai a hétfő reggeli gyorsvonattal utaznak Bécsbe, a­hol még az­napon, hétfőn, a bizottság ülést tart, a­melyre megkaphatni véli az osztrák második üzenetet. A magyar küldöttség köreiben azt hiszik, hogy a quota-ügy néhány nap alatt annyira mindenesetre tisztáztatik, hogy a bizottság me­gállapodhatik az országgyűlés elé terjesztendő jelentésben, melyet a törvényhozás az őszi időszakban fog tárgyalni. Az orrszággyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Gorove elnök megnyitván, elő­terjesztette a kijelölő bizottság által megállapított névsort, mely szerint a delegatióba kijelöltet­nek: rendes tagokká: Apponyi Albert gr., Balogh Imre, Bánhidy Béla b., Baross Gábor, Bittó István, Bujanovich Sándor, Csengery Antal, Csernatony Lajos, Éber Nándor, Ernuszt Kelemen, Faik Miksa, Harkányi Frigyes, Horváth Gyula­, Hegedűs Sán­dor, Márkus István, Missich János, Molnár György, Nagy György, Pécsy Manó gr., Prileszky Tádé, Prónay József, Pulszky Ágost, Budics József b., Somssich Imre gr., Szeniczey Ödön, Szilágyi De­zső, Szivák Imre, Szlávy József, Tisza Lajos, Ti­sza László, Tóth Vilmos, Várady Gábor, Wahr­­mann Mór, Vizsolyi Gusztáv, Wodianer Albert b., Zsédényi Ede, Mrazovics Mátyás, Pejacsevich László gr., Voncina János, Kraljevich Frigyes.­­ Póttagokká: Andrássy Mihály, Antoneszky István, Beöthy Algernon, Bethlen András gr., Boross Bá­lint, Lehoczky Egyed, Mariásy Kálmán, Molnár Antal, Peretti Alajos, Poór Antal, Szüllő Géza, Ku­­kuljevics Iván. — A közigazgatási bizottságba: Végh Aurél, a II. bíráló bizottságba: Perczel László. Az értekezlet a kijelölést helyeslő tudomásul vévén, véget ért. A határőrvidéki vasút ügyében a következő félhivatalos sorokat közlik : Azon közlemény, hogy a határőrvidéki vasút ügyében Széll Kálmán pénz­ügyminiszter úr Mollináry irányában teljes sikert aratott volna, teljes redtificátiót igényel, mert abból áll az egész, hogy ezen törvényjavaslatra nézve végleges megállapodás jött létre a magyar kormány részéről, és legközelebb törvényjavaslat is terjesz­tenik ez iránt elő, de határozottan kijelenthetjük — legalaposabb tudomás szerint, — hogy győzelem­ről vagy sikerről dr. Mollináry ellenében egyálta­lán szólni nem lehet, valamint annk szüksége nem forgott fönn. Mollináry, a határőrvidéki közigazga­tás főnöke e kérdést illetőleg többször tanácsko­zott a magyar kormán­nyal, és Széll Kálmán pénz­ügyminiszter, teljes egyetértésben vele, és az ál­tala képviselt érdekek méltányos és teljes kiegyez­­tése mellett állapította meg végleg a magyar kor­mány nevében a törvényjavaslatot. ORSZÁGGYŰLÉS: J. jágai se adhatnak­ életjelt magukról, de a kormánynak érdekében van az ellenkező felfogás érvényesítése és ennélfogva a több­ség a miniszterelnök indítványát elfogadta. Azután a keleti vita fölötti discus­­sio következett, melyben M­árkus Ist­ván ömlengett a bécsi diplomatia politi­kája mellett és magáévá tette Kállay ultra­orosz eszméit a pauslavismusról, pártunk részéről pedig Orbán Balázs, az ügy hivatott szónoka, ki a törökországi viszo­nyokat 14 évi ott tartózkodás után is­meri, szólalt fel kitünően, semmivé mor­zsolva Kállay, Pofit, Márkus és társaik szláv szellemű beszédeit. A nagy tetszést aratott beszéd tömör kivonatát alantabb találják olvasóink. Paczolay elállt a szótól: Irányi hol­nap fog beszélni. ü. A képviselőház ülése ]unius 29-én. Elnök: G­h­y­c­z­y Kálmán. A kormány részéről jelen vannak : Tisza K. Széli K. Perez«­ B. Péchy T. Trefort Ag. Szende B. Be­­dekovich­ K. Elnök: A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetvén, — bemutatja J­á­s­z-N­a­g­y-K­u­n-S­z­o­l­n­o­k megye közönsé­gének felterjesztését, mely szerint Somogy megyének a köz­igazgatósági hatóságok előtt tett hamis eskü, és a közigaz­gatósági hatóságok által lezárolt tárgyak elsikkasztásával elkövetett zártörések iránti feliratot pártolja. Bemutatja Bihar megye közönségének felterjesztését, mely szerint pártolja Somogy megye abbeli feliratát, hogy az osztrák­magyar birodalom megakadályozza azt, hogy Oroszország bármi­nemű terület nagyobbodást nyerjen és Törökország feloszlásával határainkat Szlávországok gyűrűivel körül ne vegye,­­ továbbá Hód - Mezővásárhely város közönségének felterjesztését a török birodalom integ­ritásának fenntartása iránt és az iránt, hogy az euró­pai Török birodalom keresztény alattvalóinak sorsa a török fennhatóság mint egyedüli illetékes hatalom utján rendez­­tessék. Bemutatja Győr szab. kir. város felterjesztését, mely szerint Székesfehérvár szab. kir. városnak a törvény­kezésünk körül tapasztalt számos hiányok orvoslása iránti feliratát pártolja Mindezen feliratok és kérvények a kérvényi bizottsághoz utasittatnák. Elnök jelenti: Barras I. lemondván képviselői állásról, helyette a második biráló bizottságba és a közigazgatási bizottságba egy-egy tag választandó, és mivel holnap kü­lönben is választások fognak történni, kéri a házat elren­delni, hogy a második bíráló bizottságba és a közigazgatási bizottságba holnap egy-egy tag választassák. [Helyeslés.] Ezután emlékezetébe hozza a háznak, hogy azon előterjesztés egy része iránt, melyet a múlt szombati ülésben a miniszterelnök úr tett, a ház még határozatot nem hozott, jelesül a kor­mány részéről az kivántatott, hogy azon há­rom bizottság, melyhez a kiegyezési törvényjavaslatok utasítva vannak, műkö­désüket a szünet alatt saját megállapodásuk szerint de úgy folytassák, hogy átvehetvén időközben a német kereskedelmi szerződést is, jelentésüket a háznak, midőn szeptember havában ismét össze­jön, azonnal megtehessék. Kérdi a házat, elfo­gadja-e a miniszterelnök ebbeli előterjesztését. Helfy Ignácz: A miniszterelnök azon kije­lentésével szemben, hogy a házat királyi leirat ál­tal kívánja szétoszlattatni, szólal fel. Megjegyzi, hogy alkotmányos szokás szerint a miniszter ezen szán­déka merő ellenkezésben áll a miniszter azon ja­vaslatával, hogy a bizottságok ezen elnapolás alatt is működjenek. Minden alkotmányos fogalom sze­rint azon idő alatt, midőn az országgyűlés a feje­delem által van elnapolva nincs országgyűlés, ha pedig nincs parlament, nincs bizottság sem s ennek működnie nem szabad. E tekintetben az angol alkotmányra hivat­kozik. Különben nem akarja kétségbe vonni a ko­rona elnapolási jogát, de szükségesnek tartaná al­kalomszerű időben ezen királyi jogot, úgy mint minden más alkotmányban körül­írni. Ő azt tartja, hogy a­mikor kétely forog fönn arra nézve, akarja­­­ magát az országgyűlés elnapolni, a kormány ta­nácsolhatja a fejedelemnek az elnapolást, és ha a fejedelem helyesli, az országgyűlés elnapoltatik. De mikor az országgyűlés önként megállapodik abban, hogy el fogja magát napolni, minek bele­vonni a koronának jogát? Tisza Kálmán miniszterelnök: Hivatkozik arra, hogy nem egy, de több praecedens van arra, hogy midőn a ház rescriptum által elnapoltatok, bizottságai a munkásság folytatására köteleztettek, s Ő ezt helyesnek tartja igy — kéri a házat a határozatot meghozni úgy, a mint indítványozva volt. (Helyeslés a középen.) Zsedényi Ede: Például hozza fel, hogy 1875- ben is dolgozott a pénzügyi bizottság az alatt, a­mig a ház reskriptummal szét volt osztva. Paczolay János­ elismeri, hogy erre volt eset, de a­mi megtörtént, abból nem az követke­zik, hogy jól történt. Mikor az országgyűlés szü­netel, akkor ennek kifolyása, az egyes bizottság ke­vésbé működhet­ik. Zsedényi Ede személyes kérdésben szól­lal fel. Szontágh Pál, (csanádi): Azt hiszi, annak megbirálására, hogy miként napoltassanak el az szegeket megtágitá, s ugyanazon gerenda korhadt vége ácsszeggel lévén,az oszlophoz erősítve, annak is egyik horgát kiteszi té. Hihetl­en gyorsasággal tel­­jesité ezen munkát, mindamellett, hogy néhány­szor körülvizsgálódott, s fülét a földre hajtá hall­gatózni. És ezt tévé most is, rémitőt kelle halla­nia, mert felegyenesedvén, fejéhez kapott, s inogva hátrált. Valami vérfagylaló volt mozdulataiban. A babonás, ha keresztúton éjfélkor szellemet idéz, s már a lánczok csörgését véli hallani, rémültebb kétségbeeséssel nem kapkodhat maga körül, mint tévé a rejtélyes egyén; lázasan lépett néhányat a híd felé, de rögtön tántorogva hátrált vissza; a holdvilágnál óráját néző, összerázkódék s ismét a földön hallgatódzott. Kétségbeejtő perczek lehet­tek, látszott, mily reszkető kézzel emeli kendőjét arczához, hogy verejtékét letörölje. Romházy feszült kíváncsisággal nézte az egész jelenetet. Egyszerre úgy rémlett neki, mintha távolból kocsizörej közelednék. Oly érdekkel szem­léli az előtte lefolyó eseményt, mintha egy ideg­­feszítő regény olvasásába merült volna. Élvezetét megirigylék a felhők, mert ép midőn leroskadni látta az ismeretlent, sűrü tömegben nyomultak a nyájas hold elé, s áthatlan sötétség jön. Aki utolsó fillérét teszi játékra, türelmetlenebbül aligha várja a koczkavetést, mint várta Romházy a hold elő­bukkanását, annál is inkább, mert most már tisz­tán hallotta, hogy kocsi közeledik, de a világítás soká késett. Végre ismét lemosolygott a hold tel­jes fényben. Romházy úgy járt, mint midőn álmából föl­ébredt, minden eltűnt. Hiába keresték szemei az éji kalandort, annak még árnyékát sem találta. — Ez ügyes gazember, gondola, s ha valami veszedelmes műveletbe fogott, azt sem tudom, kit vehetnék elő? Jobb lesz magamnak is a távozás. Ekkor közvetlen közelében egy bokor mögül elfoj­tott sóhajt vélt hallani. Megfeszité figyelmét, s nemsokára meggyőződött, hogy alig egy lépés vá­lasztja el, csak kezét kellene kinyújtani s megra­gadhatná üstökét az éji madárnak, s jól hallá, az ott rejtőzködőnek mint vaczognak a fogai. Lelketlenebb két állat aligha volt az egész rengetegben, s mindkettő ugyanazon bokor mögött vonta meg magát. országgyűlés ülései, a kormány van hivatva. Nem fogadja el azon állítást, hogy a bizottságok az alatt, a­mig a ház kir. leirat folytán szünetel, ne működhessenek. Tisza László hasonló értelemben nyilat­kozik. Paczolay személyes kérdésben szólal fel. Nem mondta azt, hogy a bizottságok ne működ­jenek. Csak mint elvet állította fel azt, hogy igen kérdéses és részéről el nem fogadható, hogy midőn a parlament el van napolva, akkor a par­lamenti bizottságok működhessenek. Ő ezt elvileg állítja, és fogja végig, a­míg él, állítani. Somsich Pál nem talál okot a miniszter­­elnöki előterjesztés el nem fogadására. Szilágyi Dezső szerint, hogy ha egyszer a fejedelem elnapolási jogával él, mit neki a törvény az országgyűlés működésének felfüggesztésére nézve ad, ha ezen jog gyakorlásakor az elnapoló bizonyos megszorításokat azzal nem köt össze, akkor az egész parlamenti működés fel van függesztve, és ezen felfüggesztés kiterjed úgy a ház bizottságára mint a teljes ülésre. (Helyeslés balról.) Tisza Kálmán néhány észrevételt tesz , mely után Elnök felteszi a kérdést: elfogadja-e a ház a miniszterelnök azon javaslatát, hogy azon há­rom bizottság, melyhez a kiegyezési törvényja­vaslatok utasítva vannak, működésüket a szünet alatt is saját megállapodásuk szerint, de úgy foly­tassák, hogy át­vévén idő közben a kormány­tól a vámtarifát és esetleg a német kereske­delmi szerződést, jelentősöket a háznak, midőn A ház a javaslatot elfogadja. Következik a napirend. Felolvastatik harmad­szor a sajtók használatával nyers répát feldolgozó czukorgyárak ál­t­a­l fi­z­e­t­e­n­dő fogyasz­tási adónak az 1877/e évi megállapításáról szóló törvényjavaslat­­a elfogadtatván, hozzájárulás végett a főrendekhez fog áttétetni. Következik a kérvények tárgyalása, a ke­leti kérdés ügyében megindult vita folytatása. Márkus István : Beszéde kezdetén Folyt múltkori beszédére reflektál. Nagy megütközéssel hallotta az aposztrófot, mely most már másodszor jelenik meg Pon­t beszédének csattanós záradéka képen, mert másodszor halljuk már tőle a provo­­catiót Filippire, a polgárháború csatájára. Azon törpe minoritásnál, hogy ne mondja elszigeltség­­nél fogva, melyben Pofit a ház tagjai közt van, némi tartózkodásra érzi magát kötelezve válaszában. De constatálja azt, hogy Pofit mint megbízás nél­küli ügyvéd lépett fel és lép fel mindig, midőn nem magyar ajkú polgártársaink aspirációit az or­szág zömének érzületeivel ellentétbe akarja hozni. Áttérve a keleti kérdésre, előre bocsátja, hogy ő külügyi kormányunk politikája iránt a kezdettől fogva bizalommal viseltetett s egy pillanatra se látta azon lázas rémképeket, a­melyek a minisz­terelnök múltkori beszéde által a semmire reduká­lódtak. Nem lehetne érdekeink közt helyesebb sor­rendet és viszonyt, megállapítani monarchiánknak mint békés és fejlődésének feltételeit önmagában bíró hatalomnak legegyszerűbb és természetesebb érdeke az, hogy a keleti status quo, Törökország barátságos és kényelmes szomszédsága megmaradjon. Az esetre,­ha tőlünk nem függő viszonyoknál fogva nem volna lehet­séges, következik második már sokkal kényszerítőbb érdekünk, hogy a török hatalom örökségébe musz­kaország ne üljön. Azt véli, hogy jó eleve számot kell vetni erőnkkel, és ha azt látjuk, hogy a vi­szonyoknál fogva az elsőnek megóvására "képtele­nek vagyunk, mondjunk le róla előre, és igyekez­zünk minden erőnket egy kedvező positióban, a második czél megvalósítására koncentrálni. Érdekeink kijelöléséhez nem annyira a török integritás megcsorbítása, mint inkább az orosz hatalomnak a Balkán félszigetre való kiterjeszke­dése az, a­mi bennünket életérdekeinkben megtá­madna. Ez iránt különben alig van kétség, mert hisz épen a török integritás legbuzgóbb védői szá­jából hallott oly nyilatkozatot, hogy a keleti ke­resztény népek felszabadulása vagy más állami szervezkedése ellen semmi kifogásuk nincsen, ha ez nem muszka hódítás és befolyás által történik. Csak tán az iránt lehetne kétség: váljon a török inte­gritás megcsorbítása elválasztható-e az orosz hódí­tás eszméjétől. Ezután így folytatja beszédét : Tény, hogy külügyi hivatalunk ez integritás fentartására irányult törekvésében elment odáig, hol a háború koczkájának elvetése, minden békés actiónak végét, szakította. Ekkor kétségkívül meg­szüntette lépéseit. De hát mit tehetett volna egye­bet ? tán útjába állott volna a véres koczkának ? Elzárta volna az utat a czár seregei előtt ? A pantavismus felől elmondottak tekintetében Kállay nézeteihez csatlakozik. Kállayt — úgy­mond — ki nem tett egyebet, mint hogy ellensé­günk sebhető oldalait figyelmünkbe ajánlotta, és egészen helyesen fejtegette panszlavismus neve alatt ismert nemzeti és vallási jellemű propaganda eredendő gyengéjét: azzal vádolták, hogy tagadta Az éji homály sok titkot, sok bűnt fed, melyből ha véletlen egyik-másik kiderül, oly kép­mutatókat áb­ráz le, kik a világ tiszteletét s ha­talmasok bizalmát bitorolják. Mennyi vagyon, csa­ládi boldogság s élet esik az éji rejtelmek áldo­zatául! Ha valami csoda által az egész földön egy éj történetéről a titok fátyolét föl lehetne leb­­benteni, országok sorsát intéző cselszövények for­rására bukkanhatnánk; megtalálnék egy-egy várat­lanul elvesztett csata okait, a hamis alapot, a­me­lyen az ármányosak emelkedési vagy felgazdagu­­lási lépcsője nyugszik ; láthatnánk hajmeresztő je­leneteket a magányéletből, s milliók romlását elő­idéző cselekvényt valamely részlelkü hatalmastól. Minden corruptiónak sötét és az anyja, pedig isten áldásul adá az­ért, hogy a test általa uj erőt, s a lélek uj tevékenységet nyerjen, de a szörnye­tegek ép úgy árulók a természet ellen, mint áru­lók a becsületesek jóléte, a hit és minden erkölc­­siség ellen. A felejthetően jó öreg Dumas, midőn az ezeregy Fantomot irta, a képzelet világában élt, pedig e földön, az emberek közt találhatta volna meg az igazi vampírokat és kísérteteket, ha a maga helyén és idején keresi. Annyi idő alatt, míg az ezeregy érdekes mesét kigondoló, tízezer­­száz idegfeszitő valóságot találhatott volna, íme kettő a sok közül. Mindkettő annyira lázas, hogy didergésök a bokrot rezgésbe hozza. Volt egy pillanat, midőn Bomházyt valami szelidebb érzelem szállta meg, s elő akart rohanni, hogy az éji kalandort torkon ragadja. Tett is már oly mozdulatot, melyre a leselkedő tigris ereiben a vér meghűlt, s lélegzetét visszafojtva, fejét a bokor közül kidugta, hogy széttekintsen. Semmi nesz, semmi zörej. Csak a szél ingatta a lombokat, su­sogó, s visszahúzódott. Romházy is mást gondolt: mit érdekli őt egy ismeretlen sorsa? vajjon nem rejtőzik-e itt egész banda, s ha ő a dologba ártja magát, nem húzná-e a rövidebbet? s végre, mi kötelessége neki más irányába a gondviselés szerepét elvállalni? Jobb lesz bevárni szép csendben a törté­­nendőket. ITT II II M. - REGÉNY, - Irta­­ DEGRÉ ALAJOS, - ELSŐ KÖTET. - (16-ik folytatás.) — Sejtelmem nem­­ csak­. Én nagyságodat rögtön felismerem, de nem akartam tréfáját el­rontani. — Én is mindjárt láttam, hogy éles eszü emberrel van dolgom, mert ugyancsak czélozga­­tott a százalékokra, melyek a csatornázási üzletből félreeshetnének. — Azt hittem, a tréfát csak tréfával viszo­nozhatom, felelé a tisztartó, s ezzel sietett elpá­rologni. Ha heteken át forrongást idéz elő egy hi­vatalos ünnepély, sikerültebb nem lehetne, mint ez, melyet a nép lelkesedése rögtönzött. A hol a nép szive ép, erkölcse romlatlan, emeljünk kalapot azok előtt, a­kik a népet veze­tik, tegyünk elismeréssel a pap iránt, ki lelküket képezi. Ott, hol a politikusok lelkiismeretlensége, a kormánypártnak — minden áron — többséget haj­­hászó vesztegetései egy független szellem által el­­lensúlyozvák, a nép jó és ragaszkodó, sokat tart a becsületre s szerettei iránt lelkesülni tud; van jó­zan ítélete, míg ámításokkal félre nem vezetik van bátorsága a kísértéseknek ellentállni, míg a fel­­sőbbségi nyomás által el nem szédül, van becsü­­letérzése, mig a vezetők einismusa azt el nem öli; van erkölcse, de az önzők szűkkeblüsége nem irtó­zik bűbájos modorban ingerelni a bűnre, van hite, mig a hitetlenek azt gúnytárgyává nem teszik. És többnyire azok a nép­erkölcs elrontói, a kik hivat­­vák annak nevelését vezetni, azt a józanság, be­csületesség és munkásság ösvényén vezérelni, a kik kezükben tarthatnák a nép szivét, s abba nemes elveket csepegtetve a hazának és emberiségnek tiszteletre s elismerésre méltó szolgálatot tehetné­nek; de sokan jobbnak látják e szivet elvaditni, a VII. Az erdő rejtelmei. Fáradt tagokkal az ember nem igen kényes a fekhely válogatásában; kimerültség a rész lelki­ismeretet is elaltatja. Bombázó a hosszú gyaloglás, az izgalmas je­lenet, s a hőség által oly le feszültségbe esett, hogy az álomnak ellenállni nem bírt. Azt mondja Calderon: „az élet álom.“ Meg­lehet a kivételeknek, de általánosságban az élet küzdelem, melynek kinos lánczolatát az üdítő álom szaggatja meg. A fáradt munkás mily elégült ha álomra hajtja szegény fejét ! kit emésztő gondok súlya nyom, csak alvásban érez könnyebbülést; az üldözött feledi zaklatott helyzetét, a bűnös levetkőzi vétkeit, a nyomorult fölépül, miként a jótevő álom áldását élvezi. Ki tiltja meg a koldusnak, hogy ne álmodja magát királyi székbe? Ki kergeti el az éhezőt, ha álmá­ban dúsan terített asztalhoz ül. Az epedő szerelmes nem nyeri-e el néha álmában kegyetlen eszményét? A­kinek napjai telvek szenvedéssel, nem keres-e enyhülést az álomban? Nincs a földnek nagyobb kincse, mint az A képviselőház a mai ünnepen is ülést tartott. Az ülés első felét azon kérdés el­döntése fölött támadt vita foglalta el: ha váljon helyes-e, hogy a­mig a képviselő­ház királyi leirattal el lesz napolva, addig a képviselőház bizottságai működjenek. Ez két­ségen kívül elvi jelentőségű kérdés, és tiszta logika szerint könnyen eldönthető akképen, hogy a királyi leirattal szétoszlatott ház nemlétezőnek tekintetvén, eo ipso, bizott­alom, meghódol annak gazdag és szegény, ur és szolga. Az álomban a boldogok a gyönyör egy nemét, a szerencsétlenek pedig véghetlen vigaszt lelnek. Bomházy mélyen és sokáig aludt. És ha való volna az, hogy csak az igazak álma nyugodt, megesküdnék rá az ember, hogy Bomházy a leg­­igazabbak egyike. Késő éjjel ébredt fel, s nem tudta magát tájékozni, hogy hol van ? körül tekintett, szemeit kidörzsölé, s ismét körül tekintett. — Álom volt biz ez! sóhajtá, örökre kár ! oly szép, oly szivemelő volt! azt álmodtam, hogy Turkevy megszöktető Hermosát, s mindkettőt el­nyelte a tenger. Teringette ! milyen költői igazság­szolgáltatás volna az én regényemben. a hold kaczér játékot űzött a földiekkel; néha ritkább felhők fátyolán át félhomályban de­rengett, majd sürün tornyosuló fellegbe rejtőzve mély sötétségbe bob­ta a földet, néhány pillanat múlva — mintegy varázsütésre, nyájas arczat elé­­tüntetve, ragyogó fényben úsztatá az egész tájt, az ezüst sugarak megtörték a fák és bokrok har­matos levelein, a fűszálakon gyémánt fényben csil­logtak a cseppek, s ami sugár a lombokon átrez­­gett, rejtelmes világításba helyzé a tárgyakat . Lám, hogy eltaláltam, mond Bomházy, ezt az éjt az isten is kalandra teremtette. Szint­úgy megifjodom! kár hogy nem ütközöm aka­dályokba, s a czél nem az elérhetlenséggel határos. Ez volna érdekes, ez volna ily éjhez méltó, de nem nyitott ajtó, tárt karok s egy megunt kedves Ízetlen szemrehányásai, a­mik reám várnak. Bi­zony sok képzelődés kell hozzá, ha még oly szép erdőben játszik is velem bájosdit a hold, hogy ezt valami kalandnak tekintsem. No de azért bátorsága előre­ ezzel fölegyenesedett. E pillanatban a hold teljes világítást árasztá. Nesztelen, s óvatosan ereszkedett le Bomházy ismét előbbi helyére, s fejét kinyújtva, lélegzetét visszafojta. Szemei kíváncsian meredtek azon helyre, hol a mély szakadáson át egy hitvány fahíd veze­tett. A hídon valaki lopva dolgozott, vagy­is job­ban mondva rontott. A működő férfi minduntalan körül kémlelődött, fülét a földre fektetve hallga­­tódzott, aztán ismét munkáját folytató, úgy látszik, az összetartó kapcsokat lazítá meg, a keresztbe fektetett gerendában, melyen az egész alkotvány súlya feküdt a (Folytatása következik.)

Next