Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)
1878-05-20 / 139. szám
XII. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre.............................. 20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre..................................... — Egy hóra.......................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. TÁVIRATOK. Királyhelmecz, május 19-én. (Az „Egyetértés“ távirata.) A királyhelmeczi választókerületben, mely báró Sennyey Pál lemondása folytán üresedésbe jött, a függetlenségi párt részéről nagy lelkesedés között Horváth József királyhelmeczi ügyvéd léptettetek fel. Megválasztatása bizonyos. Pétervár, máj. 19. Az „Agence Busse“ fel van hatalmazva mindazon hírek meghazudtolásával, melyek azt állítják, hogy az oroszok Konstantinápoly felé közelednek és oda benyomulni szándékoznak. Ezen elrémítő hírek a konstantinápolyi háborúspárt manőverjei, melyek a londoni kabinethez közeledést óhajtanak, de a pétervári kabinethez való közeledést meg akarnák gátolni. Az orosz csapatok mozgásai egészségi szempontból történtek. A pétervári hírlap ugyan ezen szellemben nyilatkozik. Gorcsakoff herczeg valamivel jobban érzi magát, de nagy gyöngességénél fogva nem dolgozhat huzamosan. Trepoff város kapitány külföldre utazik gyógyíttatása czéljából. Paris, máj. 19. (Az „Egyetértés“ távirata.) A franczia hirlapok megbotránykozásukat fejezik ki a felett, hogy Vilmos német császár elleni merénylet következtében rendeletek hozatnak a porosz kormány által, melyek a szállás, sajtó- és gyülekezési szabadságot megszorítják s azt mondják ,hogy azon golyó, mely elhibázta Vilmos császárt, a szabadságot szivén sebezte meg. Azt hiszik Párisban, hogy ezen merényletet a rendőrség szervezte s ennél fogva nem szükség, hogy befejezett jóstehetséggel bírjon valaki, hogy felfedezze, micsoda kéz volt az, mely a pisztolyt megtöltötte. NEW YORK, május 19. Orosz részről az alkudozások gőzösök vásárlása végett folytattalak. Berlin, máj. 19. Szemben másféle értesítésekkel Wolff bureauja kijelenti , miszerint a minisztérium ismételt bővebb tanácskozás után egyhangúlag elhatározta, hogy a javaslatot a socialdemokratia kihágásai ellen elő fogja terjeszteni. London, máj. 19. Egy a sajtó segélyalapja javára adott évi bankettnél, melyben Salisbury elnökölt, ez azt mondá: a nemzeti és hazafiui érzület egybenhangzása szerencsés előjel ezen nagy, majdnem legnagyobb válságban. Azt hiszi, miszerint e nehézségek szerencsés vége a hazafiság egységétől függ, mely magát minden veszélynek kiteszi, kivévén becsülete vesztésének. Beust gróf egy tetszős, politikailag színtelen beszédet tartott. Versailles, máj. 19. A tegnapi kamaraülésben hosszabb vita után a clerikális Mun választásának igazolása az enquête bizottság jelentéstételéig elhalasztatott. Teisserance miniszter egy törvényjavaslatot terjesztett be a tuileriák ujjonnan építése felett. Wodilia, máj. 19. (Az „Egyetértés“ távirata). Két mértföldnyire délkeletre Filipopeltől tegnap csata volt a pomákok és oroszok közt. Az oroszok százada Tambow ezredéből voltak a támadók, Miriew százados alatt. Az oroszok előbb tüzeléssel, utóbb szuronyszegezve igyekeztek a pomákokat szétverni, de mind a két támadásuk visszavezetett. Utóbb az orosz csapatok egy gyalogzászlóalj és két hegyi ágyú által erősítést kaptak, mi a pomákokat visszavonulásra inditotta s ezek legjobb rendben vonultak vissza a hegyek közé és ott eltűntek. A csata harmadfél óráig tartott és az oroszok 15 halottat vesztettek és 22 sebesültjök van. Róma, máj. 19. (Az „Egyetértés“ távirata.) A köztársasági szellemű „Dovere“ czimű hírlap elleni sajtóperben egy a királyi családot sértő czikkért a szerkesztőt az esküdtek fölmentették. Paris, május 19. (Az „Egyetértés” távirata.) A Beranger utczai robbanás alkalmával egy kis leányka tetemesen megsérült s ezt legközelebbi helyre a Szent Károly zárda apáczáihoz vitték. Az apáczák a gyermeket nem akarták befogadni, mondván, hogy zárdájuk nem kórház. A Mai napon ismét 11 hullát ástak ki, ezek közt négy nőét. A romok alatt még mindig tűz található. Budapest, május 19. Az olaszországgali vámtárgyalások váratlan akadály folytán egy időre halasztást szenvednek. A franczia törvényhozásban ugyanis, — mint a Bud. Corr. írja — nem uralkodik nagy kedv, a franczia-olasz vámszerződést most azonnal letárgyalni, és ennek következtében kénytelen az olasz kormány, az olasz képv. házban már elfogadott autonóm vámtarifajavaslatot a szenátusban is minél előbb letárgyaltatni. Ez igénybe veszi azon szaktanácsosok jelenlétét, kik Olaszország részéről ki vannak jelölve, Bécsben a vámtárgyalásokat vezetni. Míg tehát az autonóm vámtarifajavaslat, az olasz törvényhozás mindkét házában meg nem szavaztató, részünkről nem kezdődhetnek a vámtárgyalások Olaszországgal. Miután ily körülmények közt nem képzelhető, hogy az olasz-franczia vámszerződés,mint terveztetett, június 1-én életbe léphetne, nem okoz semmi nehézséget többé az osztrák-olasz vámszerződésnek — mely tudvalevőleg május végével lejár — még egy hónapra való meghosszabbítása, és miután a kormány az 1877: XXVII. t.-cz. 2-ik §-a értelmében már fel van hatalmazva arra, ezen szerződést is junius végéig meghosszabbítani, nem lesz e tekintetben külön törvényhozási intézkedés. A két kormány az olasz kormánnyal kötendő újabb szerződés, illetőleg annak meghosszabbítását csak rendelettel fogja köztudomásra hozni. Jövő héten — írja a „Bud. Corr.“ egyidejűleg a delegátiók tárgyalásaival fog a két kormány azon módozatok megállapítása fölött tanácskozni, melyek a kiegyezési tárgyalások kedvező befejezése után átmeneti időszakul mindenesetre szükségesek lesznek. Ezen átmeneti intézkedések, ha az új gazdasági kiegyezés július 1-jével életbe is lép, különösen a vámtarifára és a bankra nézve lesznek szükségesek. Az egész vámtarifa alkalmazása egész terjedelmében azonnal alig lehetséges; néhány nem lényegtelen vámtétel azonban minden további nehézség nélkül alkalmazható, így nevezetesen néhány pénzügyi vám, esetleg életbe léphet azon intézkedés is, hogy a vámok aranyban fizetendők. Mindezen intézkedések életbe léptethetők, tekintet nélkül arra, fognak-e addig a külállamokkal bizonyos megállapodások létrejönni vagy nem. 139. szám. A világ kiállításji>61. Saját levelezőnktől. — Paris, május 18. Minden világkiállításnak rendesen egy oly része, mely a legkeresettebb s igy az egésznek mintegy központját képezi. Ilyen volt például az 1867-diki párisi világtárlaton, a köröket képező kiállítási épületeknek legbelsőbbike, melyből, mint középpontból sugaranként terjedtek szét a többi csarnokok, — ilyen volt a bécsi nemzetközi kiállítás Betunde-ja, s végre a mostani kiállításon ilyen központ az „idegenek utczája.“ Jól teszi mindenki, ha mielőtt a kiállított tárgyak megszemlélését megkezdené, előbb ezen igen érdekes utczát látogatja meg, melyben a kiállító nemzetek mindenkinek holléte felől, magának kimerítő tájékozottságot szerezhet. Mi is felkeressük tehát ezen utczát, amelyhez az üvegpalota főhomlokzatának jobb felől eső csarnokán át juthatunk el. Belépve ide, azonnal észre fogjuk venni, hogy csupán az egyik oldal van házakkal beépítve, míg az utcza másik felét, a műcsarnokok nagyon egyhangúan épült oldalai képezik. A másik vagyis jobboldal azonban annál élénkebb s változatosabb képet nyújt, mert itt vannak mindazon idegen nemzetek épületei, melyek e világtárlaton részt vesznek. Ezen nagyon különböző alakú és kinézésű épületeket fogom ezúttal leírni azon sorrendben, miként azok egymásután következnek. Első sorban Anglia áll és pedig több rendbeli épületet mutatva be, melyek mindenike hű utánzata az angol építészeti modornak. Minthogy e nemzetnek kiállítása rendkívül nagy helyet foglal el az üveg palotában, úgy ennek megfelelőleg az idegenek utczájában is, mely a palota hosszába nyúlik el, szintén a tekintélyes rész jutott neki. Különféle épületeinek sorát — melyek Sir Gilbert Badgrave londoni építész terves felügyelete alatt készültek, egy vörös téglaház kezdi meg, mely egy divatos lakház, aranyozott keretű ablakokkal s angol ízlésben bebutorolva. Közeléhez a walesi herczeg pavillonja áll, tizenhetedik századbeli Ízlésben építve, mely úgy külsőleg mint belső berendezését illetőleg, valóban herczegi lakocskát tüntet fel. A bemenetet félmagasságban, divatos vertvas ajtó zárja, melyen belépve, márványpadozatú terembe jutunk, e mögött egy elölről nyitva álló étterem látható, míg jobbról és balról két-két egymásba nyiló szoba van, valamennyiek faragott fabútorzattal bebutorozva. Az emeleten egy díszes terem és a herczegné kék selyemmel bútorozott öltözködő szobája, valamint még két más vendégszoba létezik. Következik egy veres agyagból készült csinos emeletes ház, melynek homlokzat ékitése, valamint a ház minden egyébb része Angolországból került készítmény, mi által e ház, egyszersmind egy kiállítási tárgyat képez. A legközelebbi épület egy faragott faház, igen szép külsővel, míg végre egy falusi lakház rekeszti be az angol épületeket, mely az britt építési modort hű utánzatban tükrözi eredeti vissza. Ezen házak közti kis tereket, csinos kertecskék valamint három kapu foglalja el, ezek egyike egy angol nyaraló aranyozott kert kapuját, a másik kettő pedig falusi udvarok kapuit ábrázolják. Ennyi épülete van az angolnak egymagának, mig a többi nemzetek mindenike csak egyegy házzal bir, sőt van ezek között olyan is, mely két államnak képezi tulajdonát, minő a Svéd- és Norvégház, a minő az osztrák-magyar államok épülete. Tovább folytatva utunkat, az észak-amerikai Egyesült-államok czélszerűen épült házát taálljuk, mely azon híréből világszerte ismert amerikai házak egyike, melyek szétszedve, vasutakon továbbítani s tetszés szerint beosztva, a legkülönfélébb czélokra lehet berendezni. Homlokzata igen élénk színezetű s az Egyesült-Államok czimereivel van feldíszítve. Tervezője az amerikai Petit Henrik. Svéd és Norvégiának, mely közvetlen Amerika mellett áll itt, mint mondom, közös háza van fenyőfából építve, s egy raktárt állítva elénk. Ennek bal oldalán álló fatorony, egy a tizedik században divó templom tornyot tüntet fel. Középen széles ajtó vezet az épületbe, melynek jobb felét Norvégia, bal felét pedig Svédhon foglalja el. Itt van tehát a világkiállítás központja, hol reggeltől estig hullámzik a nagy sokaság, megásva egyik-másik nagyobbszerű ház előtt, bámulva, s birázgatva azokat, vagy amelyiken nincs felirat, találgatva, mely nemzetnek tulajdonát képezik, amiből azután furcsa beszélgetések kerülnek ki, mi a szomszédoinak gyakran nagy mulatságára szolgál. Most egy csarnok következik,mely az üvegpalotát szeli keresztül, s mindjárt ezután, Olaszországnak ma ízléssel készült csarnoka foglal helyet. Ez áll a boltívből, melyeket gyönyörű csíkozott, zöldes márvány oszlopok tartanak. Ezen boltivek közül a középső kétszer akkora mint a többi s valamennyit sötét veres függöny ékesíti. Az egész oszlopcsarnok igen inpozáns kinézéssel bir, melyet még emel a homlokzatra festett sokféle czimer, valamint több olasz művész arczképe. Soká azonban itt sem időzhetünk, mert feltett szándékunk szerint az egész utczán végig akarunk sétálni, odább megyünk tehát s találjuk egymás mellett a japáni és chinai épületeket. A japán ház, az utczától egy kissé beljebb esik s előtte vastagon faragott kaput találunk, melytől jobbra s balra kis virágágyak foglalnak helyet. Az egész, építmény, egy japán ház homlokzatát igyekezik utánozni, melyen az utcza felől eső ablakok teljesen hiányoznak. Építette Maeda japán mérnök s a japán kiállítás biztosa. A chinai lakházat, — mely a chinai osztály mérnöke Mons-Sun-Sing-Kung felügyelete alatt készült — leírnom alig szükséges. Képzeljen mindenki magának egy, az eléggé ismeretes, chinai stylben épült házat, koczkásra festett falaival, négyszögü s jól elzárt ablakaival, tükrökkel vagy fényes bádoggal kirakot homlokzatával s felfelé kanyarodó házfedelével, s előtte áll az idegenek utczájában látható chinai ház. Egy igen díszes külsejű magas egy emeletes ház elé érkezünk most, mely az egész utczában a leggazdagabban van felékesitve. Ez a mór ízlésben épült spanyol ház, melynek falfestményei különösen szépek, miáltal az épület meglepő kinézést nyer. A spanyoloknak tőszomszédját képezi a magyar és osztrák közös épület, a divatosan kifestett oszlopcsarnok. Ennek részletes leírását már olvashatta a tisztelt közönség e lapok hasábjain, amiért is itt csak azt említjük meg, hogy ez épület Korompay György Bécsben lakó hazánkfia tervezete szerint készült. Ezzel körülbelül eljutottunk az utcza felére, s igy még sok más érdekes és változatos épület van még hátra, melyeket legközelebbi czikkünkbe fogunk ismertetni. m Hétfő, 1878. május 20. Szerkesztői Iroda: Budapest, IV. hímző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. Mező-utcza 1. as. hová az előfizetési pénzek küldendők. Az európai háború előtt. — Saját levelezőnktől. — Uées. május 19. Ki a német és muszka diplomaták szereplését figyelemmel kiséri, lehetetlen hogy meg ne akadjon azon különbség előtt, mely a két államvezér diplomatái közt észrevehető. Bismarck herczeg komolysága és merevensége Suwaloff és Ignatieff sikamlóssága mellett, még komolyabbnak még merevenebbnek tűnik fel. Pedig mégis közös azon czél, melyet az egyik és a másik is el akar érni. A muszka igazi kaucsuk ember, ki a legszűkebb hézagokon is átfúrja magát, majd eltűnik, majd a föld alatti üregekbe sülyed, majd a légben röpül, Amerikában hajókat keres, a börzéken pénzt, ázsiai sivatagjaiban katonákat majd ezzel, majd amazzal akar szövetkezni ; küldi Bécsbe, Berlinbe Ignatieffet, Suwaloffot, Angliának Batumot, Ausztriának Boszniát ígérgeti, bolondítja közönséget mindenütt, ez pedig angyali türelmet a tanúsít, megemészti az Agence Busse és Journal de Petersbourg lapdacsait, anélkül hogy megcsömörölnék azoktól. Ha csak Mászkaország és Anglia forogna kérdésben, akkor lehetne még reménysége a többi Európának, hogy a háborút lokalizálja, de nem kell felednünk, hogy itt nem a nemzetek és kormányok, hanem egyes monarchák szeszélyei, rokon- és ellenszenvei határoznak. — Vilmos császár kimondotta — ez még a Hoedel-féle merénylet előtt történt — hogy ő ugyan öccsét „cserbe nem fogja hagyni“, Suwaloffnak pedig éppen a merénylet előestéjén kijelenté, „hogy a legrosszabbra is el kell készülniük.“ Ezen nyilatkozatot oly hangon ejti ki szájából, mely bizonyos érdekközösséget föltételez Muszka és Németország közt. Vilmos császár annyira hősiesnek tekinti iskolamesterekből és tanácsosokból alakított hadseregét, hogy kész lesz egész Európának a keztyűt lába elibe dobni, azonkívül pedig még az otthon nyugtalankodó social demokratiát is féken tartani és masregelezni. Nemrég a „bleue Freie Pressernek londoni levelezője egy kérdést vetett fel arról, milyen nagy Anglia hadserege. Kivévén egy tételt — a török hadsereget — a többinél mind igen csekély számokat állított fel és Ausztriát egészen kihagyta a combinatioból, mint szövetségest, pedig Ausztriának akár akarja, akár nem, ép úgy be kell a háborúba menni, mint mind azon szövetségesnek, kiket a „Neue Freie Presse“ londoni levelezője, előszámlál, mert midőn a szomszédban a két felbőszült ellenség parittyázza egymást, lehetetlen, hogy egy vagy több kő ne röpüljön át a határon, mely Ausztriát oly érzékenyen fogja találni, miszerint ha még a szarvozrunál vastagabb bőrrel bírna is, lehetetlen, hogy ne érezze és neki dühödik ő is a háborúba mint támadott, vagy mint támadó. Ez utóbbira azonban vajmi kevés kilátás van. Ha pedig mégis belé vitetik e háborúba, akkor föl lehet tenni az osztrák-magyar hadseregről, hogy egészen másképen fog harczolni, mint harczolt Magentánál, Solferinónál és Sadovanál, mikor úgyszólván bottal kergették be az osztrákmagyar hadsereg nagy részét, midőn otthon mindenki Ausztria vereségéért imádkozott, mint ez a maga nemében egyetlen példaként áll a történelemben. Azt hisszük, hogy meggyőződésünket, mely szerint az európai háború elkerülhetlen, mindenki osztja és belátja azt is, miként fognak a hadviselő felek csoportosulni; hogy az egyik oldalon Moszka és Németország, a másikon az egész többi Európa fog állani, noha ezen második csoportban van egy állam is, mely sokkal inkább szeretne a másik oldalon állan s ha szerit tehetné, már régóta ott is állana. De a végzet rántja magával, hogy oda ne mehessen, hanem azon helyen álljon meg, melyet neki a viszonyok kitűznek. Ezen másik állam Ausztria-Magyarország, melynek kormánya a leggyarlóbb paródiája Richelieu herczeg bibornok kormányának, ki mig a német protestánsokat a császár ellen segítette, othhon a hugenottákat tette tönkre. Csak az a különbség Eichelieu és az osztrák-magyar kormány közt, hogy emennek államférfiai melle körül nem igen található azon érez vért, melyet Horácz említ föl, és sem a Lajthán innen, sem a Lajthán túl nem igen lelhetni oly anyagból gyúrt államférfiakat, mint Richelieu volt. A franczia aristokratákról hogy mindent feledtek és semmit azt mondották, sem tanultak. Nem lehetne e azt éppen úgy Európa kormányairól mondani ? Mennyi példa áll előttük! Mi sokszor sikerült nekik az absolutismust érvényesíteni, de azért mégis az eszmék század vége felé ott állanak haladtak és a XIX. nemzetek és kormányok, hogy hátra lépés majdnem lehetetlenné vált. Ledöntöttek a bálványok, melyeket egykor imádott a világ. Hová lett a hierarchia, az arisztokratia! Ne feledjék a kormányok, hogy Guttenberg és Fulton a nemzeteket annyira közel hozták egymáshoz, hogy az eszmék nem ismernek sem tengeri sem földi határokat s a népszabadság megváltó órája köréig. A mohamedáni felkelők programmja. — Saját levelezőnktől. — Gallipoli, május 9. kelés. A pomák felkelés — mint minden más felépugy rendszeresítve van s több kerületre beosztva. — Eddig van 36 kerületük, ugyanannyi vezetőjük és egy főbb kormányuk — mely innét veszi rendeleteit, innen küldetnek segítségre emberek. — Most csak egy fővezér odaküldetésén töri az itteni tizek tanácsa fejét; — azt hiszem, majd fog akadni oly sok bolyongó tábornok közül — vagy a mexikói hősök egyikéből — tehát ezen is leend segítve. A felkelők programmja ez: I. Minden igazhitű muzulmán meggyőzetett az AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCÁJA. Egy bűn története. — Hugo Viktor legújabb regénye. — MÁSODIK KÖTET. (19. Folytatás.) A lap czíméből csakis a kezdő P . . . betű volt olvasható, a többi ki volt tépve. — A hírlapon véres kéznek nyoma volt látható. Valószínűleg valamely sebesült, az asztal azon pontjára támaszkodott, hol a hírlap feküdt. Amint lapozni kezdtem, szemeim ezen sorokon akadtak meg: „Hugó Victor rablásra és gyilkolásra hivja fel a népet.“ Az Elysée jónak látta ily modorban jellemezni kiáltványomat, melyet Baudinnek mondottam tollba, és mely e mű első részében olvasható. Ellöktem a hirlapot, ugyanekkor lépett a szobába a torlasz védőinek egyike, a kisebb. — Pohár vizet kérek, mondá, felkapta a vizes kancsót és mohón inni kezdett, és ezzel a zsebéből elővett kenyeret és kolbászt jó étvággyal kezdte fogyasztani. Alig, hogy ez megtörtént, közvetlen közelben, egymásután következő lövöldözést hallottunk. A sötét éj csendjében e hangok hasonlók voltak ahhoz, mintha fával rakott terhes szekérről a rakományt a kövezetre hajigálták volna. — Mindjárt kezdődik a dolog ! szólalt fel komoly és nyugodt hangon a torlasz másik védője. — Megehetem még kenyeremet ? kérdé a kisebb. — Igen! válaszolt a másik. Ezzel a kisebb hozzám fordult és így szólt: — Képviselő polgártársa mint hallja, a katonaság támadásra készül. Most már meneküljön ! — Hiszen ön itt marad! válaszolok neki. — Nekünk van fegyverünk, önnek pedig nincs. Meggyilkolnák önt, anélkül, hogy az ügynek szolgálatot tenne. Ha még puskája volna! így azonban ismételnem kell, hogy távozzék ! — Nem tehetem , várok valakit. Ö még most sem akart tágutni, de én megszorítottam kezét, és azt mondom neki: — Bízza reám ! Megértette, hogy engem a kötelesség tart vissza, és nem zaklatott tovább. Néhány percznyi csöndre szünet állott be; a torlasz védője folytatta étkezését; a csendet csakis a haldokló hörgése zavarta meg. E peremben tompa, súlyos, zajos hang ütötte meg fülünket. A vén asszony felugrott székéről és elkiálta magát: — Ez ágyúlövés volt ! — Nem, válaszolt a torlasz védője, valamelyik ház kapuját zárták be. Különben jól laktam, tehát mehetek! Ezzel távozott! A lövések ezalatt mind sűrűbben és mind közelebbről hangzottak. — Kísérőm egyszerre a boltajtaján keresztül megjelent, és dúlt arczczal állott meg a küszöbön. — Ön után jöttem, mondá, azonnal távoznunk kell. — Mit jelentsen ez? kérdém székemről fölemelkedve. — Senki sem fog jönni, mindennek vége ! Ezzel elbeszélte, hogy bejárta az egész környéket, és puskát sehol sem kaphatott; érintkezett az egyletek bizalmi férfiaival, kik mjelentették, hogy a további küzdelemben részt nem vesznek, mert a mai nap eseményei a legbátrabbakat is visszarettentették; a boulevardokat halottak borítják, a katonaság vadul kegyetlenkedik. Tudtomra adta, hogy a mi torlaszunkat is rögtön ostromolni fogják, sőt hogy idejötte alkalmával már az ellenkező oldalról is kimért katonai lépéseket hallott; nem marad tehát számunkra más hátra, mint azonnal távozni, annál is inkább, mert jelenlegi helyiségünk „ostobán“ volt választva. Ez épületnek nincs hátulsó kijárata és ennek folytán már most is munkába fog kerülni, hogy innen menekülhessünk. Mindezt szakgatottan, arczából kikelve beszélte el; ebbeli magyarázatát minduntalan a kétségbeesés hangján a következő felkiáltással fűszerezte: — Ó, ha puskám volna! Alig, hogy elvégezte beszédét, felhangzott a torlaszról a jelszó: — „Vigyázz!“ —És közvetlenül utána lövés dördült. E lövésre sortíiz volt a válasz. Néhány golyó a mi kerítésünket is érte, de annak fája sokkal keményebb volt, semhogy átfúrhatta volna. Az ablaküvegek csörömpölve hulltak a kövezetre. — Most már nem is menekülhetünk, mondá nyugodtan munkásom. A torlasz már meg van támadva. Előfogott egy széket, és leült. A torlasz két védője, úgy látszik, kitűnően tudott czélozni, kétszer egymás után adtak sortüzet a torlaszra, de a torlasz ugyanoly gyorsasággal válaszolt. A tüzelés megszűnt, néma csend állott be. — Szuronyszegezve rohannak reánk! mondá a torlasz védőinek egyike, rohamléptekkel közelednek, mondá a torlasz védőinek egyike. — Meneküljünk! mondá a másik, de mielőtt távoztak, utolsó töltényüket is kilőtték. A menekülő harczosok egyike puskáját a fakerítésen keresztül lökte és mi ezt figyelmeztetésnek vettük. Tisztán kivehettük a torlasz két hősi védőjének távozó lépteit. Ugyan e perezben hangos kiáltásokat hallottunk, és a kövezet a puskaagyak csapásaitól viszhangzott. Elfoglalták a torlaszt, mondá a munkás és elfujta a gyertyát. Az utczát, ellentétben a nehány perez uralgó csenddel, baljóslatú moraj töltötte be. előtt A katonák puskáiknál döngették a házak kapuit. Valóságos csoda, hogy a boltajtó elkerülte figyelmüket. Ha csak kezekkel érintik, észrevehették, volna, hogy nincs bezárva, és behatolhattak volna. Egyikük, valószínűleg tiszt, hangosan kiáltó : — Világítsák meg az ablakokat! A katonák káromkodtak. Hallottuk, amint mondák: — Hová lettek e gaz vörösek? Motozzák meg a házakat. Menhelyünkön teljes sötétség és siri csend uralkodott; még a haldokló sem jajgatott, mintha ő is sejtette volna a veszélyt; a kis leány lábamhoz simult. Egyik katona puskájával a hordókra ütött és kaczagva mondá: — Lesz mivel az éjjel tüzelnünk : — Hová lehettek? mondá a másik. Legalább is harminczan voltak. Motozzuk meg a házakat ! — Bah, jegyzé meg a harmadik, mit akarsz ily sötét éjjel kezdeni? Hagyjuk aludni a polgárokat! Lejebb nyílt térségek vannak, bizonnyal arra menekültek. — Mindegy, ismerték a többiek, motozzuk meg a házakat. E peremben az utcza túlsó végén lövés dördült el. E lövés megmentett. Valószínű, hogy a torlasz két védőjének egyike lőtt oly czélból, hogy minket megszabadítson. — Onnan jött a lövés, kiásták a katonák, ott vannak, és ezzel ott hagyva a torlaszt, mindnyájan arra rohantak, honnan a lövés esett. « Fölemelkedtünk. — Eltávoztak, suttogó kísérőm halkan, gyorsan távozzunk. — Itt hagyjuk e szegény asszonyt? kérdem. — Miattam ne aggódjék, szólt közbe az asszony; nekem nincs mitől tartanom, én ápolónő vagyok. Sebesültek vannak kezem alatt. Mihelyt távoznak, meggyújtom gyertyámat. Én csupán szegény férjemért aggódom, hogy oly soká elmarad ! Lábujjhegyen haladtunk végig a bolton. Kísérőm óvatosan kinyita az utczára vezető ajtót, és kitekintett. Néhány lakos engedelmeskedett a parancsnak, és égő gyertyákat tett az ablakok párkányára. Ez némileg megvilágította az utczát. — Senki! jegyző meg kísérőm, de siessünk, mert mindjárt visszajönnek. Kiléptünk, az öreg asszony betette utánunk az ajtót, az utczán valónk. Áthatoltunk a torlaszon és gyors léptekkel távoztunk. Utunk megint a halott mellett vitt el, még mindig előbbi helyén hevert, hulláját az ablakokból jövő fény félig-meddig megvilágosította, aludni látszott. Alig haladtunk el a második torlasz mellett, már hallottuk a visszatérő katonák lépteit. A lerombolt puszta térségre menekültünk, és itt biztosságban voltunk. Folyton hallottunk puskatüzelést. — A Cséry utcza környékén verekesznek, jegyzé meg kisérőm. Amint a puszta térségről kiértünk, végig mentünk a Halles külvároson, szűk utczáról utczára barangolva, azon veszélynek lévén kitéve, hogy valamely erős járattal találkozunk. Végre a Saint-Honoré utczába értünk. A l’Abre-Sec utcza sarkán elváltunk, mert, mint kisérőm mondá, ketten együtt több veszélynek vagyunk kitéve. Siettem vissza a Richelieu utczába, 19. szám alá. Amint a Bourdonnais utczán áthaladtunk, szemünkbe a szent Eustache téren táborzó katonaság. A torlasz ellen kiküldött csapatok még nem tértek vissza. Néhány zászlóalj maradt ott. A katonák kaczagva társalogtak, és tűznél melegedtek. A hozzánk legközelebb eső tűzben tisztán kivehettük, hogy a torlaszoknál használó szekereket égették. Az elégett kerekek vasa imitamott izzó veres kört képezett. Az éj eseményei a Petit-Carreau utczában. Ugyanezen éjjel, majdnem ugyanazon időben néhány lépésnyi távolságra, gyalázatos tény követtetett el. Midőn a katonaság elfoglalta a torlaszt, melyen Tissié Pétert meggyilkolták, 70—80 fölkelő jó rendben a Saint-Sauveur utczán keresztül visszavonult. Végig haladtak a Montorgueil utczán és azon helyen sorakoztak, hol a Petit Carreau és a Cadrau utcza e helyen emelkedni kezd. A Cséry utcza bejáratánál elhagyatott, elég magas, erős torlasz emelkedett, mely körül a reggeli órákban keret folyt. A katonák elfoglalták, de le nem rombolták. És miért nem? Említettük már, hogy e nap folyamán több ily megoldatlan rejtéllyel álltunk szemben. A szent Dénes utczából érkező fegyveres fölkelők itt megállapodtak és várakoztak. Csodálkoztak, hogy nem üldözik őket. Azt gondolták, hogy a katonaság nem merte őket ezen szűk utczák tömkelegébe üldözni, hol minden kiugró házsarok kitűnő leshely gyanánt szolgált. Vagy talán ellenparancsot kaptak ? (Folytatása következik.) -