Élet és Tudomány Kalendáriuma, 1956

Kovács György: Vetéstől aratásig

Kovács György: VETÉSTŐL ARATÁSIG Ezernél több hasznos gazdasági tanácsot ad ez a könyv az olvasó­nak, mégsem nevezhetjük a szó megszokott értelmében a szakkönyv­nek. Derűs irodalmi részletekkel tarkítja a szerző a növénytermelés, állattenyésztés sok fortélyának leírását. Miről olvashatunk a könyvben? A gazdasági év hónapjainak megfelelő fejezetekben elsősorban arról olvashatunk, hogy miként kell a földet előkészíteni a vetőmag befoga­dására. Az író szembeállítja a hibás módszerrel a helyeset, az avulttal a születőt. A vetésre, a gyümölcsre a betegségek és állati kártevők nagy sokasága leskelődik állandóan. Hogyan lehet ellenük — például a gabona­üszög, a szövőlepke, a pajzstetű ellen — sikeresen védekezni? Felbecsülhetetlen értékű területeink, a legelők, sok erőtartalékot rejtenek magukban. Szó esik arról is, miképpen lehet ezt a kincset nap­világra hozni. A gyomok elleni védekezés termelésünk egyik legégetőbb kérdése. Illő terjedelemben tárgyalja ezt is a könyv. A növényápolás mellett ismerteti a vegyszeres gyomirtás szélesen kibontakozó lehetősé­geit, biztató kilátásait. A virágzó mezőgazdaság másik tartópillére az állattenyésztés. Jöve­delmezőségét néhány év ala­tлаг kétszeresére emelhetjük, hiszen min­den adottságunk megvan hozzá. A szarvasmarhatenyésztés, a sertéshiz­lalás, a juhtartás, a lótenyésztés és a baromfitenyésztés sok gyakorlati fogását is megismerheti az olvasó. Az új módszerek mellett meg kell becsülnünk a régiek közül is mindazt, ami hasznos, bevált. Ezt a gon­dolatot fejti ki és számos bizonyító erejű példával támasztja alá a szerző. A legfontosabb üzemágak mellett szó esik a házi kertről, méhészet­ről, a selyemhernyótenyésztésről, gazda és gazdasszony néhány apró, házkörüli teendőjéről is, így egyebek közt a szőlő eltevéséről, a borhibák javításáról, a káposzta savanyításáról. Szemléltetően mutatja be a könyv, mit jelent a szakértelem, ez a legolcsóbban hozzáférhető termelési té­nyező a mezőgazdaság dolgozói számára, 228 lap sok képpel. Kve 5.— ÉRDEKES MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVEK Ákos László—Aba Iván: Erdők országa. 206 lap, 1 képtábla, kve 20.— Dr. Fekete Zoltán: Az élő talaj. 62 1. fve — — — — — — — 2,20 Finály István: A magyar pirospaprika. 108 1. fve — — — — 8,50 Hankó Béla: A magyar háziállatok története. 132 1. fve — — — 8.— Jelagin: Álmokból valóság. (A micsurini növénynemesítés néhány eredményéről szóló népszerű könyv.) Ford.: Komló László. 179 1. kve — — — — — — — — — — — — — 12,50 Kovács György: Mezőgazdaságunk új útjain. 264 1. kve — — — 10.— Peterburgszkij: A talaj alapvető tulajdonságai. Ford.: Kotányi Attiláné. 46 1. fve — — — — — — — — — — — 1,40 Torna Ádám­: Erdőgazdálkodás és természetátalakító fásítás Ma­gyarországon. 152 1. 4­­. kve — — — — — — — — — 8.— A fenti könyvek beszerezhetők az ÁLLAMI KÖNYVESBOLTOK­BAN és utánvéttel megrendelhetők a Művelt Nép Könyvesboltban (Bp. XIII., Szt. István krt. 26.), vagy az Állami Könyvterjesztő Vállalat Be­szerzési és Terjesztési Osztályán (Bp. V., Deák Ferenc u. 15.).

Next