Élet és Tudomány, 1964. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-29 / 22. szám
AZ IGAZI KÖZÖSSÉG Munkatársai ezt az eljárást sértésnek, megalázásnak tekintették, és elvesztették munkakedvüket. Végül is tiltakoztak e „közlési” mód ellen. A brigádvezető belátta, hogy emberibb, „humánusabb” bánásmódra, közvetlenebb, személyibb módszerre kell áttérnie, ha megfelelő szinten akarja tartani a közösségi szellemet és a brigád termelékenységét, ha biztosítani akarja azt, hogy a közösség az eltávozók helyébe lépőket megfelelően és könnyen asszimilálni tudja. Mert a jó közösség funkciójához ez is hozzátartozik. Az ember kétféleképpen végezhet valami tevékenységet: semlegesen, rutinszerűen, tárgyilagosan, mintegy a feladattól elidegenedve vagy pedig felajzottan, egész személyisége teljes belevetésével. Míg az első tevékenységformában a személyiség nem érzi magát érdekeltnek, a másikban annál inkább. Az énbevetés a közösségi ember teljes értékű részvételének feltétele. Szélsőséges megnyilatkozási formája az önfeláldozás. Az igazi közösséget az különbözteti meg a formálistól, hogy tagjai folyamatosan, teljes énbevetéssel és legjobb képességeik szerint hajlandók elvégezni feladataikat. Ha a csoport vezetőjéből hiányzik az érzék ahhoz, hogy észrevegye munkatársainak efféle törekvéseit vagy ennek hiányát, és nem képes — megfelelő bánásmóddal—fölébreszteni az egyenletes és következetes énbevetést, akkor tömérdek erőfeszítést fecsérel el hiába, és sok lehetőséget elmulaszt kiaknázatlanul. A nagy társadalmat, több millió főnyi népi államunkat kisebb közösségek, lényegében egészen szűk létszámú intim csoportok alkotják. Ezek produktivitásától függ az egész közösség értéke, teljesítménye. Ezért olyan lényeges foglalkoznunk a kicsiny együttesek megfelelő vezetési stílusával. Dr. Harsány István KÉRDEZZ-FELELEK Vitális István sepsiszentgyörgyi olvasónk kérdezi: Valójában hogyan halt meg Semmelweis. Azt is olvastam már róla, hogy elborult elmével elmegyógyintézetben fejezte be életét, de azt is, hogy boncoláskor megsértette a kezét és az akkor kapott vérmérgezés okozta a halálát. Dr. Székely Sándor, szerkesztőbizottságunk tagja válaszol: Semmelweis Ignác, a legnagyobb magyar orvos halálának okát a legújabb kutatások teljesen tisztázták. A régebbi irodalomban általában úgy írták, hogy Semmelweis elméje elborult, ezért barátai elmeintézetbe — egy bécsi magángyógyintézetbe — szállították, ahol vérmérgezésben halt meg. Boncolási lelete egyértelműen gennyvérűséget (szepszis, vérmérgezés) állapít meg. Beszállítása után hamarosan ez végzett vele. Úgy hitték, hogy paralysis progressiva tört ki rajta. Ez azonban egy olyan vérbajos eredetű elmebaj, amely okvetlenül bizonyos csontelváltozásokkal is jár. Nemrégiben kihantolták Semmelweis földi maradványait — és nem találtak a csontokon ilyen elváltozásokat! Tehát Semmelweisnek nem volt vérbaja, következésképpen nem lehetett paralysis progressivája sem. Semmelweis a megbetegedése előtti napokban még cikket írt. A kézirat elemzése is teljesen ép elmebeli állapotot mutat és Semmelweis elmebaja ellen szól. Hát akkor miért vitték elmeintézetbe? Semmelweisen minden bizonnyal az ún. szeptikus pszichózis tört ki. Gennyes fertőzés esetén, néha az első tünet a pszichózis, a nyugtalanig- eszméletzavar, amely megtévesztheti a környezetet. Annak idején az orvostudomány még nem volt annyira fejlett, hogy felismerték volna Semmelweis betegségének igazi okát, tehát tulajdonképpen tévedésből vitték elmeintézetbe, mivel a szepszis — ,,vérmérgezés’’ — nála elmebajhoz hasonló nyugtalanságot, izgatott állapotot idézett elő. Persze, ha felismerték volna a bajt, sajnos, ez sem segített volna rajta. Annak idején nem voltak még antibiotikumok, meg szulfamidok, amelyekkel ma már meg lehet menteni a szepszises beteget. Nem egy boncoló orvos halt meg szepszisben, mert boncoláskor megsértette a kezét, így járt Semmelweis is. Ezért mondjuk azt: ugyanaz a betegség végzett vele, amelynek a legyőzéséért ő tette a világon a legtöbbet — hiszen a gyermekágyi láz sem egyéb mint szepszis, vérmérgezés. 1014