Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-10 / 41. szám
árpát termesztik, ezeket a termelvényeket ősszel vetik, és tavasszal aratják. A tengerparttól 20—30 kilométer távolságra már nem lehet földet művelni. A füves pusztai területeken a nomád állattenyésztés a lakosság fő foglalkozása, de az állattenyésztés is legfeljebb a partoktól 100—150 kilométer távolságra hatol be. Onnan kezdve veszi át uralmát a sivatag, amelynek éghajlata teljesen elüt a partvidéktől. Ott már mindenütt meghaladja a 20 fokot az évi középhőmérséklet, sőt a középső részen a 25-öt is. Ezeken a helyeken július középhőmérséklete mindenütt 30 fok felett van, sőt olykor az 50 fokot is eléri. Líbia büszkélkedik Afrika rekordmelegével. Ezt Aziziában, a Tripolitól délre fekvő oázisban mérték, plusz 58 fokot. Ez a kivételesen nagy forróság aránylag elviselhető, mert nagyon alacsony a relatív páratartalom, mindössze 10—20 százalék, sőt sok helyütt ennél is kevesebb. A forró nappalokkal rendkívül hideg éjszakák váltakoznak. Hajnalra a téli évszakban gyakran nulla fok alá süllyed a hőmérséklet. Így például Sebha-oázisban mértek már mínusz 4,4 fokot, Zellában pedig mínusz 2,8 fokot. A déli magaslatokon nem ritka a mínusz 10 fok hideg sem. A napi 30—35 fokú hőingadozás ellen jól véd a sivatagi arabok és berberek bevált ruházata, a gyapjúból készült fehér színű burnusz. Líbia területének 90 százalékán nincs rendszeres eső. Hónapok múlnak el felhők, és évek minden csapadék nélkül. Ha mégis 5—6 évente egyszer megered az eső, abban sincs sok köszönet, mert rendszerint pusztító felhőszakadás zúdul alá, néhány óra leforgása alatt 100 milliméternél is több csapadékot adva. Ilyenkor pár órára az évekig üresen tátongó tarvölgyek vájatai, a vádik megtelnek vízzel. Ha a karavánokat a vádikban lepi meg a felhőszakadás, nehéz a szennyes áradat elől menekülniök. Az alacsony relatív páratartalom az oka az erős párolgásnak. A műszerek tányérjaiból ott évente 5000—6000 milliméter víz párolog el, hazánkban ez az érték 400—500 mm. Az erős párolgás miatt 4—5 liter az emberek napi létfenntartó vízszükséglete. Ha pedig valaki eltéved a sivatagban, és 24 óráig nem jut vízhez, bizony menthetetlenül elpusztul. A tanulni vágyó ifjúság Az ország 1,8 millió lakosának 88 százaléka mediterrán területen élő, letelepült d arab. Úgy 6—8%-a ma is túlnyomórészt nomád életet folytató berber. A nomád berberek sátrakban élnek, nincsenek bútoraik, hogy a vándorlást megkönnyítsék. Líbiában a nőknek a függetlenné válás évében, 1951-ben még semmi joguk sem volt. A háremben élték le életüket, onnan nem mozdulhattak ki. Sem iskolába, sem moziba, sem üzletekbe nem járhattak. Azóta nagyot változott ott a világ. Bevezették a kötelező népiskolázást. Bár tanterem- és tanereőhiány miatt három „műszakban” tanítanak, a tanköteles gyermekeknek csak háromnegyede jut el iskolába, mert nehéz a kóbor életű berberek gyerekeit iskolába járatni. Két egyetem is megnyitotta kapuit Líbiában, a két fővárosban. A főként külföldi professzorok részben arab, részben angol nyelven oktatnak. Az ország nagy súlyt helyez az oktatási színvonal növelésére és a köznevelők megfelelő képzésére. A nők elnyomott helyzetén is nagy változás tapasztalható. Például 1943-ban 69 oktatási intézményben 6574 gyermek tanult, de közülük egyetlenegy sem volt leány. 1953-ban 42 ezer tanulóból már 5000, 1963-ban pedig az iskolába járó 170 ezer tanulóból 35 ezer volt a leány. Ugyanebben az évben úgy 1200 hallgató tanult a két egyetemen, közülük egyharmada nő. Ezenkívül több száz líbiai diák tanult külföldön, elsősorban amerikai egyetemeken. 1963 óta a nők szavazhatnak. Óriási haladás ez az iskoláztatás és a nők egyenjogúsága terén, de még mindig sok a tennivaló. A felnőtt lakosságnak legalább a fele mindmáig írástudatlan, pedig a pallérozott fejű emberekre, kiváltképp a mérnökökre, technikusokra óriási szüksége van az országnak. A kőolaj Líbia gazdasági és társadalmi élete 1961 óta gyökeres változáson ment keresztül. Azelőtt ugyanis fő bevételi forrása az angol és amerikai légi támaszpontért fizetett bér, valamint a második világháború maradékaként összegyűjtött ócskavas volt. Merőben megváltozott a helyzet a kőolaj felfedezése óta. 1937-ben, még az olasz gyarmati időkben fedezték fel az első olajnyomokat az algériai határ közelében. De az olaszoknak sem tőkéjük, sem — a háború kitörése miatt — alkalmuk nem volt arra, hogy megkezdjék a kőolaj kitermelését. Zelten-oázisban 1959-ben mélyítette le az első olajat adó fúrást az amerikai