Élet és Tudomány, 1986. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-15 / 33. szám
pai hírű — ma azonban leginkább csak névről ismert — Kapisztrán? A nápolyi királysághoz tartozó Cape strandban született 1386-ban (az idén emlékezhetünk meg ennek a 600. évfordulójáról), 1416-ban belépett a ferencesek rendjébe. 1439-ben „comissarius”-ként megrendszabályozta a szentföldi ferenceseket, hittérítőként pedig megfordult Itáliában, Burgundiában, Franciaországban és Flandriában. 1451 után Közép-Európában tűnt fel, s itt a huszitizmus ellen küzdött. Lengyelországban és Morvaországban a zsidók ellen lépett föl; közülük sokat tűzhalálra ítélt (csupán Boroszlóban, a mai Wroclawban negyvenegy ember lelte így halálát). Magyarországon eleinte az ortodox (a bizánci keresztény) vallás híveit üldözte és próbálta megtéríteni őket. Ezt az álláspontot csak a nándorfehérvári ostrom napjaiban változtatta meg: „A rácokat, a szakadárokat, az oláhokat, a zsidókat, az eretnekeket vagy a pogányokat — ha ezen nehéz időben velünk akarnak harcolni — barátilag fogadjuk. Most a török ellen kell harcolnunk.” Kapisztrán a magyar ferencesek egy kis csoportjával áprilisban indult el Budáról, hogy több mint két hónapon át Baranya, Bács, Bodrog és Csanád megyében kereszteseket toborozzon. Kiváló szónok és fanatizálni tudó egyéniség volt. Nem csoda, hogy tömegesen csatlakoztak hozzá a szegények. Öklét — mivel szülőföldjüket féltették — különben is könnyen szólíthatta hadba a török ellen. A keresztesek toborzása, kiképzése és állomásoztatása dolgában Hunyadi szükségesnek látta, hogy minél szorosabban együttműködjön Kapisztránnal. A szerzetes már július legelején elvitt egy kisebb keresztes csapatot Nándorfehérvárra, majd Péterváradnaka mai Újvidék részének vette az útját. Ott Hunyadival megbeszélték a további teendőket. Eközben a keresztesek zöme e két város között, Nándorfehérvártól félszáz kilométernyire, a Duna jobb partján elterülő Szalánkeménnél gyülekezett. A hadba szállásuk azonban elhúzódott — így Hunyadi és Kapisztrán serege kívül rekedt az ostromlott váron. A 80—90 ezerre tehető török had július 3-án a félkörben körülvette Nándorfehérvárt. Felállították a lövegeket (huszonhét óriási ágyú és hét hatalmas mozsár is farkasszemet nézett a védőkkel), a török flotta pedig fölfelé elzárta a Dunát. II Mehmed egyrészt ki akarta éheztetni a védőket, másrészt meg ágyúival le akarta rombolni az erősség falait, hogy ezután egy döntő rohamban már szinte nyílt tereljen ütközhessen meg a védők egyre kisebbre fogyó seregével. Az addig sikert sikerre halmozó szultán — nyomasztó túlereje tudatában — magabiztos volt, bár jól emlékezhetett arra, hogy atyjának, II. Murádnak 1440-ben többhónapos ostrom után sem sikerült bevennie Nándorfehérvárt. Bizonytalanságra adhatott volna okot az is, hogy a Nándorfehérvár elleni felvonulása közben nem tudta elfoglalni a szintén a Duna partján elterülő Szendrőt (a szultán felhagyott a falak törésével, és úgy vonult tovább fő célja felé). Ráadásul Hunyadi serege a közelben gyülekezett! Mindezek ellenére — vagy talán épp ezért — a szultán nem engedélyezte, hogy a Duna bal partján bevessék a ruménai hadtestet. E döntésével megfosztotta flottáját a túlparti szárazföldi támogatástól — ennek végül nagy szerepe volt abban, hogy Hunyadi sajkásai július 14-én áttörték a szultán hajóhadát. A vízi győzelemmel a magyarok felszakították a Nándorfehérvár körüli ostromgyűrűt, s a felmentő sereg most már különösebb akadály nélkül közeledhetett egészen a várig. Szilágyi Mihály megfogyatkozott védőserege jócskán megerősödött a Hunyadi vezette reguláris csapatokkal, s Kapisztrán is többször vitt be keresztes erősítést a várba. Az ostrom közben tovább folytatódott. A török július 21-én általános támadást indított. A harmadik rohamban — azt maga a szultán irányította — a támadók be is nyomultak a várba. Egész éjjel folyt az öldöklő küzdelem. Csak hajnalban sikerült egy pihent keresztes csapat segítségével visszanyomni az ostromlókat a fellegvár falai alól. A súlyos veszteségek miatt Hunyadi nem gondolhatott kitörésre , ám a keresztesek égtek a harci vágytól, s másnap a szigorú parancs ellenére is megtámadták a törököket. A csetepatéból hosszú, válságos küzdelem bontakozott ki. A harcot a várból kirontó sereg döntötte el a keresztesek javára. Hunyadi elfoglalta a fedezet nélkül hagyott török ágyúikat, s a szultán csapatai ellen fordították őket. A két tűz közé szorult támadók menekülésre kényszerültek. A 35—37 ezres, reguláris (tehát: képzett) katonákból és a fegyverforgatásban kevésbé jártas keresztesekből verbuválódott keresztény had ekképpen megfutamította a muzulmánok seregét — de arra, hogy a győzelmet igazán kihasználják, a törököt üldözzék és megsemmisítsék (ugyanúgy, mint a későbbiek során még néhányszor) nem került sor. Nemcsak Hunyadi hirtelen halála akadályozta ezt meg, hanem az is, hogy nem volt a feladat végrehajtására alkalmas erejű reguláris had! A belviszályoktól is meggyengült Magyarország képtelen volt ilyen sereget kiállítani, külországból p pedig csúfján a fegyverforgatásban kevéssé jártas keresztesek érkeztek — már az ostrom után. Hunyadi fölismerte, hogy a törököt csakis reguláris csapatok üldözhetik és semmisíthetik meg. A szultán seregén aratott fényes győzelem ellenére pedig már az is sejthető volt, hogy jól képzett katonák nélkül nemcsak a török üldözése reménytelen, hanemmaga az ország is könnyen a terjeszkedő félhold áldozatává válhat. De akkor, a győzelem mámorában valóban komolyan még kevesen gondoltak erre. Ennek hamarosan súlyos következményei lettek. Petrovics István 1046 A DÉLI HARANGSZÓ ESZTENDEJE Febr. 6.: V. László király Bécsből megérkezik Budára; február—március: országgyűlés a Budán (telkenként egy aranyforint rendkívüli adót vet ki a török elleni háború céljára); ápr. 7.: Budára érkezik a hír, hogy II. Mehmed szultán Magyarország ellen készül. jún. 29.: III. Calixtus pápa a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként elrendeli a déli harangozást. júl. 4.: II. Mehmed megkezdi Nándorfehérvár ostromát (a várat Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védi); júl. 22.: Hunyadi győzelmet arat II. Mehmed fölött. aug. 11.: Hunyadi János meghal Zimonyban a táborban kitört pestisjárványban. szept.: V. László Cillés Ulrikot nevezi ki országos főkapitánnyá, és Magyarországra jön, hogy átvegye az elhunyt főkapitány igazgatása alá tartozó királyi várakat; október-november: V. László Futakon tárgyal Hunyadi János fiával, Lászlóval a kezén lévő királyi várak, elsősorban Nándorfehérvár átadásáról; okt. 23.: Kapisztrán János ferences prédikátor meghal. (A Magyarország történeti kronológiájának I. kötete alapján)