Élet és Tudomány, 2008. július-december (63. évfolyam, 27-52. szám)
2008-08-01 / 31. szám
Böbe: Az ember nevelte kis csimpánz rövid idő alatt az ország leghíresebb állatává vált. Hihetetlen tanulékonysága, játékossága számtalan tanulság, vagy kedves történet forrása. Kávét szolgált fel az ország első emberének, az állatkertből meglógva egy közelben élő család vacsoráját tette emlékezetessé, és addig nem volt hajlandó otthagyni választott vendéglátóit, amíg gondozója, Vecsey Ervin motorjával a ház elé nem állt. Akkor felült szokott helyére, a hátsó ülésre és irány az állatkert. Több róla szóló film főszereplője, szorgalmasan mutatja be tanulékonyságát, leleményességét, az egyszerűbb és a bonyolultabb eszközök használatában. Igazi festőművésszé csak 1969-70-ben válik. A nagy kaland 1969 vége: egy forgató csoport, gondozója és Kasza László társaságában a szülőföldjére utazik rokonlátogatóba. A cél: megfigyelni és rögzíteni reakcióit a vadon élő csimpánzokkal való találkozás pillanatában. Böbe megijedt tőlük, azokat választja, akik fölnevelték, akikhez mindennapjai kötik mindenki nagy megkönnyebbülésére. Böbe kalandjainak többségét egy a tanulási folyamat jobb megismerését, a csimpánzok viselkedésének titkait feltárni szándékozó kísérletsorozat részeként élte meg. 1970. november 10-én pusztult el, időre és kismértékben növelték az állatok aktivitását, nem módosult számottevően aktív és passzív periódusaik időtartama és aránya sem. Az elavult, túl szűk bemutató terek még többszörös ráfordítás esetén sem tudnak elegendő változatossá-Móni és Taksony, Csimpánzok, Móni veszprémi, Taksony budapesti születésű. Velük csaknem egyidős társuk,Milla néhány évvel ezelőtt elpusztult. A két veszprémi leányzó emberközelben, „kézben” nevelkedett, öt-hat éves korukig gyakran fordultak elő a látogatók között, együtt hancúroztak a gyerekekkel, tízórait, fagylaltot csentek tőlük és állták a fényképezőgépek, kamerák kereszttüzét. Taksony érkezésével, aki a budapesti csapatban született és nevelkedett, megváltozott az életük, arra számítottunk, hogy talán van esély arra, hogy ők is családdá váljanak. A két nőstény közötti rivalizálás, Milla alárendelt szerepe, majd pusztulása ezt meghiúsította. Emlékezetes „ügyeik” szép számmal akadnak, mert sokan vélik úgy a látogatók közül, hogy a közeli „rokonság” miatt nem is veszélyesek. Ennek az ellenkezőjéről győződhetett meg az a tanárnő is, akitől a táskáját vették el, a kirándulásra szánt több tízezer forinttal együtt. Szerencséjére a „lányokat” nem a pénz, hanem a tükör, a rúzs és a púderos doboz érdekelte, Taksony pedig ennivaló után kutakodott, ezúttal hiába. Az elszedett dolgok többsége - így a pénz is - épségben visszakerült tulajdonosához, néhány narancs és más finomságok ellenében jgot nyújtani. A passzív időszakok csökkentése mindkét esetben folyamatos és az előre megtervezett beavatkozás sorozatot igényel. Az állatkert számára fontos, hogy visszajelzéseket kapjon a közönségtől. Ennek érdekében évente több időszakban készül felmérés a látogatók körében. A minta nagysága meghaladja az 1 %-ot, tehát több mint 2000 kérdőív tucatnyi kérdésére adott válasz kerül feldolgozásra. Az évek során számtalan legendás állat talált otthonra Veszprémben (lásd kis keretes „portréinkat” — a Szerk.), a híres történetek között említhetjük például Lajoskáét, az orangutánét, Goriét, aki az első, Magyarországon bemutatott gorilla volt, vagy éppen Suzyét, az 1991- ben Horvátországból, a háború elől, kalandos körülmények között Veszprémbe menekített indiai elefántét. A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark létezésének eddigi ötven éve alatt elismert, szívesen látogatott, szakmai ranggal bíró intézménnyé vált. Múltja, szellemisége, nyitottsága az újra, a természethez való viszonya magában hordozza a következő ötven esztendő megalapozott reményét. Sigmond István Dreamnight, 2006., a beteg gyermekek számára rendezett állatkerti bábszínház Élet és Tudomány ■ 2008/31 ■ 969