Élet és Tudomány, 2017. január-június (72. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-13 / 2. szám

lékeztettek. Körülöttük fogzománc és dentin is felgyűlt. „Először nem tudtuk, mit is jelentsen ez. Némi kutatás után azonban rájöttünk, hogy ennek a gorgonopsziának szinte tankönyv szerin­ti összetett odontómája van” — mondta Whitney. 255 millió évével messze ez a leg­régebbi ismert odontóma, és talán az első eset, melyet nem emlős­ben vettek észre. Sidor elmondta, odontómákat korábban már jelen­tettek ősi fajok, valamint megkövült mamut és szarvas vizsgálatakor. Ezek az esetek azonban nem voltak 1 mil­lió évnél idősebbek. Mivel ennek a synapszidának odontómája volt, ez azt jelzi, hogy ez az emlősökre jel­lemző állapot már jóval azelőtt léte­zett, mielőtt az első emlős megjelent. „Ez a kutatás jól mutatja, hogy a maradványok hogyan képesek a jelen­legi életünkre vonatkozó információkkal ellátni minket - még azokra a betegsé­gekre vonatkozóan is, melyek az emlős­örökségünk részei. Kívülről nézve sosem vettük volna észre, hogy ennek a lény­nek odontómája volt” — mondta Sidor. Forrás: University of Washington A légzés ritmusának hatása az agyra A Northwestern University (USA) kutatói elsőként mutatták ki, hogy a légzés ritmusa elektro­mos aktivitást hoz létre az emberi agyban, mely elindítja az érzelmi ítéle­tek alkotását és az emlékek felidézését. Ezek a viselkedésre gyakorolt hatások attól függnek, hogy az ember be­vagy kilélegzik-e, és hogy orron vagy szájon át lélegzik-e. A tanulmány, melynek egyik szerzője Jay Gottfried neurológusprofesszor, a Journal of Neuroscience hasábjain jelent meg. A kísérletben a személyek gyor­sabban tudtak egy félelmet tükröző arcot felismerni, amikor belégzéskor találkoztak az arccal, mint amikor kilégzéskor. A kísérleti személyek nagyobb valószínűséggel emlékeztek egy tárgyra, ha a belégzés alatt talál­koztak vele, mint ha a kilégzés alatt. Ez a hatás megszűnt, ha a légzés szá­jon át történt. „A kísérletünk egyik legnagyobb ered­ménye az, hogy drámai a különbség az agy aktivitásában az amigdala és a hippokampusz területén a belégzést és a kilégzést összehasonlítva. Felfedeztük, hogy amikor az ember belélegzik, akkor neuronokat stimulál a szaglókéreg, az amigdala és a hippokampusz területén, és az egész limbikus rendszerben”— mond­ta a tanulmány szerzője, Christina Zelano, a Northwestern University Feinberg School of Medicine neu­rológus munkatársa. Az amigdala a limbikus rendszer része, az ér­zelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában vállal szerepet. A hippokampusz pedig a nagyagy egy része, a halántéklebeny csúcsában, a hatrétegű agykéreg alatt található képlet, mely összetett információk, események memorizálásában játszik szerepet. A Northwestern University kuta­tói akkor figyeltek fel az agy akti­vitásában tapasztalható különbségre, amikor hét epilepsziás pácienst ta­nulmányoztak, akiket agyműtétre jegyeztek elő. Egy héttel a műtét előtt egy sebész elektródákat ül­tetett a páciensek agyába, hogy azonosítani tudja, honnan ered­nek rohamaik. Ez tette lehetővé a kutatóknak, hogy közvetle­nül a páciensek agyából nyerje­nek elektrofiziológiai adatokat. A rögzített elektromos jelek azt mutatták, hogy az agy aktivitása a légzéssel összekapcsolva ingado­zott. Az aktivitás azokon az agyi területeken jelent meg, melyek az érzelmeket, emlékeket és szagokat dolgozzák fel. Ez a felfedezés ahhoz a kérdéshez vezette a kutatókat, vajon azokra a kognitív funkciókra, melyeket általában ezekhez a területekhez társítunk — különösen a félelem feldolgozása és az emlékezés —, szintén hatással van-e a légzés. Az amigdala az érzelmek, különö­sen a félelemmel kapcsolatos érzel­mek feldolgozásának helye. A kuta­tócsoport 60 embert arra kért, hogy laboratóriumi körülmények között hozzanak gyors döntést érzelmek ki­fejezését illetően, mialatt a kutatók megfigyelték a légzésüket. Az ala­nyoknak olyan képeket mutattak, melyen vagy félelmet, vagy megle­petést tükröző arc szerepelt, és jelez­niük kellett, amilyen gyorsan csak tudták, hogy az egyes arcok mely érzelmet fejezik ki. Amikor az arcokkal belégzés alatt találkoztak, gyorsabban felismerték, hogy félelmet tükröző arcot látnak, mint amikor kilégzés alatt találkoz­tak az arcokkal. Ugyanez nem volt igaz a meglepetést kifejező ar­cokra. Ez a hatás eltűnt, amikor az alanyok ugyanezt a feladatot A szájon át történő légzés alatt haj­tották végre, így a félelemmel kapcsolatos stimulusra kifejtett­­ hatás csak az orron át való lég­zéskor érvényesült. Egy kísérletben, melyben a me­mória működését akarták érté­kelni, mely a hippokampuszhoz kapcsolódik, ugyanezeknek az alanyoknak monitoron tárgya­kat mutattak, és kérték őket, hogy jegyezzék meg a tárgya­kat. Később arra kérték az ala­nyokat, idézzék fel a mutatott tárgyakat. A kutatók azt talál­ták, a felidézés jobb volt, ha a képekkel az alanyok belégzés alatt találkoztak. Az eredmény arra utal, hogy a gyors légzés előnnyel jár, amikor va­laki veszélyes helyzetbe kerül, mond­ta Zelano. „Ha pánik állapotába kerül az ember, akkor a légzésritmus felgyor­sul. Ennek eredményeképp viszonylag több időt tölt az ember belégzéssel, mint amikor nyugalmi állapotban van, így tehát a testünk veleszületett képessége, miszerint gyorsabb légzéssel válaszol a félelemre, pozitív hatással lehet az agy funkcióira, és gyorsabb, a környezetből érkező veszélyekre adott választ eredmé­nyezhet” — mondta Zelano. A kutatás másik megállapítása a meditáció vagy légzésfigyelés alapvető működését érinti. „Ami­kor az ember belélegzik, akkor bizo­nyos értelemben szinkronizálja az agy hullámait a limbikus rendszerben” — nyilatkozta Zelano. Forrás: Northwestern University Agyhullámok epilepsziás roham alatt Élet és Tudomány ■ 2017/2 ■ 37 o .

Next