Irodalmi Ujság, 1954. július-december (5. évfolyam, 16-41. szám)
1954-09-04 / 25. szám - Pándi Pál: A nap jegyese. Nagy László új versei • könyvkritika • Nagy László: A nap jegyese (3. oldal) - Tadeusz Fangrat: Pécs városa délben • vers • Lengyelből fordította: Radó György (3. oldal) - Papp László: Furulyaszó • vers (3. oldal) - (I. B.): Visegrádi-utca (3. oldal)
1954 szeptember 4. Irodalmi Uság Rangos név a Nagy Lászlóé az új magyar költészetben. A legjobbak között tartjuk számon. Már indulásakor figyelmet ébresztett: friss, és üde hangja, egyéni látása, népi színekkel ízes stílusa erősen megkülönböztették verseit a fordulat éve táján jelentkező fiatal kommunista költők még gyakran egyhangú kórusában. Olyan különbözés volt ez, ami a nagyratermettség, az erős egyéniség jele, különbözés „A közösség hasznára...” — ahogy egyik régebbi versében Benjámin László írta. Ez a különbözés azt jelentette, hogy a költő még közelebb került a felszabadult nép és ország eszmei és érzelmi világához, hogy paraszti osztályösztöne pártos, tudatos népszeretetté teljesedett benne. Nem az emberi magatartás, nem az eszme különbözött, hanem a költői hang, a költői látás, az írói egyéniség — s kell-e mondani, hogy a művészetben csak erős alkotói egyéniség által bontakozhat teljessé és teljesebbé az eszme? Ma is bennünk csengenek még az 1949-ben írt Tavaszi dal emlékezetes sorai: A nap jegyese Nagy László új versei Állok a rozsdás, dérütött réten, gyermekidőmet visszaidézem. Harmatban, zöldben íme látom, szivetszorító kis ballagásom. Sok tényező hordozza ebben a gazdag lírában a költő eredeti alkotó egyéniségét. Már szóhasználata, stílusa, egy-egy hangütése figyelmeztet erre. A kényes kanca nyihit, aztán „rebben a bundás lipicai kanca”. Azt írja a traktoros lányokról, hogy a széllel „teljes termetük verekedik”. ..vas reménybe" öltözik a költő s mint a láng, tűzterebéllyel akar lengeni, a „fázókhoz egyre közelebb”. Hangjában a markáns képalkotás expresszív ereje vegyül harmonikusan egy tiszta, gyakran régies hangulatú líraisággal. „Csíp a hóharmat” című verse szép példája költői tónusok töretlen ölelkezésének: Csip a hóharmat, levél emésztődik, Ideje jött a zabládén erőknek. Völgyek ölében rettenetes kölykök, vaksin gomolygó ködök nevelődnek. Dalos madárnak ég nem nyílik többé, mérgesebb már a fellegek futása, megjön a tél, ó, mért kellett elhagynom szivednek forró udvarát Zsuzsánna bolgár nép sorsát idézi meg előtte Bojánna tánca, akkor konkrétak eszméi, szinte fogható a valóságuk. De ha a máról, a jelenről szól a költő, akkor valahogy ellenben képes szárnyán az élő élettől, akkor olyanná légiesül, mintha az eleven élet helyett ködöt kellene formálni szavaival. Kivétel persze van, ide tartozik a Traktoroslányok c. költemény s a maguk nemében remekbeszabott szerelmes versei: Sóhegyek tövében, Virágének, Csip a hóharmat, Nyári ének, Fagyok jönnek, stb. De olyan jelentős verseiben, mint a Bolyongó, Tűz-szivárvány, Rapszódia, elvonttá válik a jelen képe, kevés az, amit a költő a való élet nagy kérdéseiről mond. Félreértés ne essék: ez az elvontság nem a kifejezés mikéntjére vonatkozik, hanem a vers tartalmára, a gondolat elvontságára az élet valós lüktetésétől. Nem hiányzik ebből a költészetből a költői állásfoglalás, az élet, az ember, az igazság mellett. De ezeken a nagy fogalmakon nem izzik át Nagy László verseiben a mi életünk markáns valósága. Legfeljebb átdereng itt-ott. Pártom, te kardos angyalom, öledben én sem áthatom, tüzes csikódat ellopom, kényesek kertjét tipratom. Újra elolvasva első kötetét, („Tűnj el fájás”) ismerős versek, strófák, képek köszöntenek ránk. Az öreganyám, a Sajnálom, a Reggeli előtt című költemények erős kezdő hangjai Nagy László lírájának; tömör és egyéni zamatú költői nyelv, bensőséges lírizmus jellemzi ezeket az állóképekből kimozduló költeményeket A természetből vett hasonlatok és metaforák erősen átszövik első verseit; érzik már, hogy a költő szemléletében, kifejező eszközei között igen nagy és sokoldalú szerepe lesz a tájnak, a természetnek. A költői szemléletnek ez a határozott egyéni vonása érvényesül új tartalmú költeményeiben is. Nagy László egyike volt az elsőknek, akik a népi demokratikus ország újszerű témáit énekelték meg, akik a polgári esztétizmus terhei nélkül álltak szívvel-lélekkel és tollal a szocializmus, a szocialista irodalom oldalára. Ez tükröződik első kötetének számos széprészletű költeményében, gondolok itt a Rohambrigád, Vera, Piros búzával, Hazafelé hajnalban, Kályhácska, Dombon című verseire. Friss szemlélet, az új élet nagykedvű szeretete sugárzik ezekből a költeményekből, a faluról, a parasztságból jött költő népi atmoszférájában. Második kötete, A tüzér és a rozs, egészében nem váltotta be az első kötet ígéretét. Vannak szép költemények ebben a gyűjteményben, mindjárt a címadó, vagy A csengő, Gereblyéző lányok, Jövőt építsen, néhány erős bulgáriai költemény, s van számos szép részletet mutató verse, mint az Anya, Ének egy igaz elvtársról, Vadászok, stb. De a kötet egészében a határozott politikai arculattal nem párosul a gazdagodó líraiság; sok alapos, elszürkülő vers, prózai megoldás, érzik, erősen érzik ezen a köteten a sematizmus térhódítása. Számos verse azt a benyomást teszi ránk, mintha Nagy László eldobta volna eredeti költő-egyéniségét, művészetének egyéni sajátosságait, ízét és színeit s valami új, de jellegtelenebb ruhával próbálkozna. Rossz kísérlet, káros csere. Azt az eszmei igényt, amit „A tüzér és a rozs” című kötet egésze jelez, saját művészi egyéniségével kell érvényesítenie a költőnek ahhoz, hogy a teljes költészet fényében világítson a gondolat. De tegyük tüstént hozzá: nemcsak a kifejezés szürkeségében, prózaiságaiban mutatkozik a sematizmus ebben a kötetben, hanem a szemléletben is. Az élet éleit letompító látás, a dolgokat mindig kerekre formáló készség nyomai ebben a kötetben is érezhetőek, ha nem is képviselte Nagy László a hurrá-optimizmus szélsőségeit. * Új kötete, ma nap jegyesen kiemelkedő irodalmi esemény. Érett művész, kiforrott alkotói egyéniség műve ez a kötet, újabb költészetünk élvonalában a helye. Az első kötetben megmutatkozó eredeti költői látás itt egyenletesen és megerősödve jelentkezik; stílusa, verseinek formai karaktere egyaránt megkap. Eltéveszthetetlen Nagy László hangja új irodalmunk kórusában. Virágénekének hangütései jól mutatják egyénisége tömör-zamatos lírizmusát: Vas-fiú, aki voltam, a Hadtól elomoltam. Mutatcujjad jégcsap, gidaként leégetek csak. Mindened én lehetnék, bajom, ha elkergetnéd. Folyamodom hát hozzád, fordítsd felém az orcád! Vagy „Dérütött réten” című költeményének első strófájában milyen teljesen pitatkozik meg ennek az erős költőegyéniségnek eredetisége. Költői egyéniségének legjellegzetesebb hordozói a gazdag képek. Valóságos képerdővel lepik el képzeletünket Nagy László versei; bennük sehol kitaposott, járt út, de mindig izgalmas, váratlanul táruló ösvények. Télen „a föld légzése elszorult ’, „S fönn a fellegek sűrű csomóját dúlja már — gyémánt beggyel a nap, az égbeli szép gúnár” (Tél). „A földesúr síremléke — márvány, múltból bús jelkép. — Vörös, mint a béres vére, — fényes, mint a verejték.” Lehetne sorolni a példákat tovább. Ideidézhetnénk a „Gyöngyszoknya” vízió nagy képeit, a „Szeretők”, az „Esti képek” strófáit: megannyi erős bizonyság Nagy László gazdag képalkotó készsége mellett. A hasonlatok és metaforák egy nagyon tömör költői stílus alkotóelemei. Nagy László néhol már egészen odáig tömöríti versei nyelvezetét, hogy szinte a lehetőségen túl is megritkítja a névelő használatát, ami olykor már-már mesterkélten is hat. De nyelvi zártsága, stiláris fegyelme egyik ereje ennek a költészetnek, s talán nem kell külön is részletezni, hogy ez a karakteres nyelvi tömörség szorosan összefügg a tisztáin és határozottan megvésett képekkel, a képalkotó fantázia világosságával. Verseinek formájában is érezzük az eredetiség igényét: Nagy László költeményei bővelkednek a magyaros-hangsúlyos és trochaikus sorok változataiban. Erő és biztonság érzik az Aszály eredeti formakezelésében is, vagy a változó szótagszámú, párosan rímelő sorok összehangolásában. Nagy László ura a nyelvnek és a formának. Ez a gazdagság párosul nála a víziók méretéig táguló költői szemlélettel, azzal a kivételes lírai erővel, amely zökkenő nélkül tudja olykor szinte kozmikus távlatokba növelni a költeményt. Legszebbek azok a versei, amelyekben a gondolatok tágulnak naggyá, ahol a tartalom növeli meg a vers horizontját. Ilyen a Tűz-szivárvány, az Aszály, a remek Bolgár-tánc, a Farsangi ének a legjobbak közé tartozó Rapszódia, stb. Ezeknek a költeményeknek zöme az igaz, erős élet pártján álló költő vallomásában cseng ki. Szinte ars poétikával zárul a Tűzszivárvány: A legszebb dal fölszálljon, emberben vérré váljon, legyek a szivek tálján örökös tűzszivárvány. Az „Aszály” a nép gondját is értő és tudó emberséget emeli magasra, a Farsangi ének a maszkos örömöt táncolókkal szemben a vas remény igazát csendíti, a Rapszódiában pedig magatartást mutatóan vall életszemléletéről a költő. Jelentős versek ezek, egyikemásika kiemelkedően nagy költemény. Érzik bennük, hogy költői inaséveinek legjobb hangját folytatja bennük költő, folytatja és tágítja-erősíti naggyá.a Nagy László új versei sok tekintetben fejlődést mutatnak, megnőttek nyelvi és formai szépségben, problematikussá, elvonttá vált ez De a költészet eszmeileg. Ez az elvontság nemcsak abból adódik, hogy Nagy László költői látásának sajátossága bizonyos hátrálás a közvetlen valóságtól, hogy annál tisztábban is többet lásson belőle. Ez is jellemző Nagy László verseinek zömére, de ez a módszer, a költői látás dolga, s hiba lenne ezt nyersen ideológiára lefordítani. De Nagy László költészetének más természetű elvontságáról is szó van itten. Ez a nyelvében, képeiben és formáiban oly érzékletes költészet korántsem ilyen határozott a valósághoz kapcsolódó gondolatokban. Elmosódó ezeknek a gondolatoknak körvonala; hellyel-közzel az az érzése az olvasónak, hogy a költőben szinte csak absztrakt képzetei élnek az eleven életnek. Pedig ha a múltról beszél (Esti képek, öregasszony), vagy ha az aszály szorítja ökölbe kezét, vagy a Mi az oka ennek? Mi az oka annak, hogy a szabad ország életének bátorhangú dalosa új kötetében távolodik ettől az élettől, néha szinte csillag-távolból érnek el hozzánk szavai? A választ maguk a versek adják meg — az egyetlen hiteles feleletet a fenti kérdésre. Egyik jelentős új versében — „Jártam én koromban, hóban” — írja a költő. Köröttem kusza az élet, kusza a sorsom. Vértezz hitel, hűséggel állik, akkor én a halálos ágyig beléd fogódzom. A vers strófáin felhők úsznak át, a helyét nem találó, zaklatott lélek felhői. S ezek a sorok nem állnak egyedül Nagy László kötetében. Az elbizonytalanodás, a megtorpanás, néhol az elkedvetlenedés keserű hangulatai fel-felütik fejüket verseiben. Az a valóság, amely néhány esztendővel ezelőtt készségesen futott a versbe a költő tolla nyomán, most inkább kérdőjeleken keresztül mutatja magát. Ami ebben a kötetben szembefordulás az irodalmi szürkeséggel, valóságot torzító sematizmussal, ami szembefordulást jelent a gépiesen hurrázó magatartással, önállótlan, léleknélküli életszemlélettel — mindezt örömmel üdvözöljük, mint Nagy László kötetének egyik vezető motívumát. De nem örülünk annak, hogy a költő az üres derűvel egy viharos-borús, ködös életképet állít szembe, hogy szinte belemenekül a természetbe az emberes valóság elől, s villámba, jégesőbe, felhőgomolygásba önti hangulatát, vagy éppen a képhalmozás, a nyelvi csillogás öncélú örömét keresi. Ez a kötet azt mutatja, hogy dúlnak belső viták a költőben, közte és a valóság között. Elsősorban ez a diszharmónia távolítja őt el életünk eleven kérdéseitől, a gondokban-örömökben felnövő ország lelkének izzásától. Nem azt kívánjuk, hogy Nagy László hallgasson erről, hogy vita helyett harmóniáról írjon. Abból csak rossz költészet kerekedne. De joggal várjuk azt a költőtől, hogy nem rejti tovább is elvont távlatok lepleibe eszméit, nem szublimálja természeti jelenségekké legemberibb és legnagyobb érzéseit, hanem versei homlokára üti azokat. S ha kell, hát megbirkózik a kételyekkel és gondokkal, s nem a vívódásért, hanem az élet a mi eletünk igazságáért. Különben merre tovább? A stiláris és formai megjelenés nagysága mögül hiányzik a tartalmi-gondolati nagyság. Nagyszerű képekben gazdag például a monumentális Gyöngyszoknya című vers. De a természeti képek ereje mellett eltörpül az ember képe, s valami mélységes igazságtalanság, pesszimizmus van abban, ahogy a költő a tehetetlen embert belerajzolja ebbe a tájba, ebbe a versbe, amelynek értelme túlnő az egyszeri jégverésen. S a költemény egyensúlyát már nem billentheti helyre a zárókép fejet emelő szépsége. Ez a kifejezőerő, ez a gazdag képalkotó fantázia, ez a sokhúrú líra többre, nagyobbra méltó és képes, mint amennyire ennek a magas színvonalú kötetnek legjobb verseiben eljut a költő. S Nagy László pályakezdése is magasabbra mutat. „A nap jegyese” jelentős állomás a költő pályáján, hiszen — ami a nyelvi erőt, formát illeti — szinte „megtalálta önmagát”. De az dönti el ennek a formai teljesedésnek az értékét, hogy mire, hová vezet a versek útja. Hogy forró gondolatok, mutató testes igazságok, szabad életre emberek szabaduló lelkét formáló eszmék tüzesítik át és emelik magukkal a képek és hasonlatok gazdag szövevényét, vagy kihűlnek és elridegednek a formai szépségek, a nyelv, a képalkotás öncélú csillogásában és bravúrjaiban. A kötet címe: „A nap jegyese”. Aki a nappal váltott jegyet, az egyszer már a tüzet választotta. Pándi Pál A szovjet írószövetség határozata a Novij Mir-ről A szovjet írószövetség elnöksége megvitatta azokat a hibákat, amelyeket a Novij Mir című folyóirat elkövetett. Alexej Szurkov bevezetőjében elemezte a Novij Mir kritikai rovatának munkáját, s megbírálta Pomerancev, Abramov, Lifsic és Scseglov kritikusok írásait, amelyek „összeegyeztethetetlenek az írószövetség szabályzatának ama tételével, hogy a szovjet irodalom ábrázolási módja a szocialista realizmus". Különösen élesen bírálta Szurkov Pomerancev „őszinteség az irodalomban“ című cikkét, amely „mellőzi a művészi alkotások társadalmitörténelmi értékelését és kétségbe vonja az eszmék hirdetését“, azaz az irodalom ideológiai szervező és nevelő jelentőségét, és azzal szembeállítja az „írói vallomás“ szubjektivista fogalmát. A vitában felszólalt A. Tvardovszkij, a Novij Mir főszerkesztője, aki elismerte, hogy elsősorban ő felelős a folyóirat helytelen irányvonaláért. Több felszólalás után az elnökség határozatot fogadott el a Novij Mir hibáiról és intézkedéseket hozott a lap munkájának megjavítására. A. Tvardovszkij helyett K. M. Szimonovot bízta meg a főszerkesztői tisztséggel. Ezenkívül elhatározta: felszólítja a sajtót, hogy tegyen meg mindent a szovjet írók II. kongresszusa előtti elvi vita kibontakoztatására. Végül felszólította az írószövetség lapjait, hogy tevékenységük a folyóiratok köré tömörülő íróaktíva szakmai segítségén és támogatásán alapuljon. Tadeusz Fangrat Pécs városa délben Történelembe vésett Mecset-félgömb a téren. Mint basa trónol Pécsett: A szeplőtlen fehéren. A város zöld lejtőkön Es szűk utcákban szétfolyt. Míg fent izzik felhőtlen Barackduzzasztó égbolt. S hogy még inkább eltöltsön E táj különös ízzel — Nézem, hogy egy leány jön Fején korsóval-vízzel, Vagy hogy egy paraszt ballag Mérföld hosszú pipával, S elébe üzlet-szalag Árubőséget tálal. Bronzhangon üti feléd Fent az óra a delet. Az élet forró delét Ontja a magyar Kelet. Lengyelből fordította: Radó György --------........................ Papp László Furulyaszó Nyár volt és én kószáltam az erdőn Csaltak a nemjárt kék hegyek Hívtak a csúcsok, messzeségek Dúdoltam egy kis éneket. Ki játszik ily csodaszép. Művész lehet a javából Aki ilyen hangokat csal Abból a kis lyukas fából. Dúdoltam és egyszer abbahagytam. Megszólalt egy kis furulya Ma is visszacseng még fülembe Egyszerű, tiszta dallama. Régi nóta hangzott fel a sípon ősi dallam, évszázados Először vidám, tréfálkozó Majd követte búbánatos. Azután meg napjainkról Szólott a dal: bizakodó Munkát dicsérő, jókedvű Szép jövőről álmodozó. És ezután mit hallottam! Erkeltől a Bánk bán dalát. Egyre jobban érdekelt már: Ki fújhatja a furulyát? Elbúcsúztunk, s azt mondottam: Tanulj fiú és légy merész. Légy az élet hegedűse Világhírű magyar zenész! Elindultam a hang után És a völgyben ráakadtam: Kecskegidát legeltetett Es nótázott szakadatlan. Lehevertem én is mellé Nótáztunk, majd beszélgettünk. Alig akart elengedni, Nagyon jó barátok lettünk. Tíz éves még, bányászfiú, Jó hallású, éleseszű, Dalok zsongnak a szívében S minden álma: egy heget Néztem hosszan ifjú arcát Es csillogó, barna szemét Lehet, hogy még megcsodálj. E kisfiú művészetét. cwsc»cF^›^<sŕ tca?»<^OÉF3^^ca›3^csch ® csak^csak3 csa<sc ® aKSQ ÉsaKSQ^ Visegrádi-utca éhány nappal ezelőtt az a történelmi jelentőségű utca, amelynek egyik házában 1918-ban megalakult a Kommunista Párt, visszakapta nevét és most ismét Visegrádi-utcának nevezik. A Visegrádi utca épp úgy helyet kap a magyar történelemben, mint a ceglédi piac, ahol Dózsa beszélt, mint Tarpa, ahol Esze Tamás bontotta ki a libertást« zászlót és mint a Pilvax-kávéház ... Nehéz volt megérteni, mikor a koalíciós időkben megváltoztatták ezt a nevet és őszintén örül a magyar proletariátus nagy forradalmi múltjának minden ismerője, hogy a Visegrádi-utca végre ismét Visegrádi-utca ... De ez az öröm nem zavartalan. 1945-ben, mikor levették a Visegrádiutca felirású táblákat, az utcát a „Tüzek“ és a „Knyáz Potyemkin“ költőjéről, Kiss Józsefről nevezték el. És most, hogy a Visegrádi-utca visszakapta történelmi nevét, azok a hatóságok, amelyek elkeresztelik az utcákat, megfeledkeztek Kiss Józsefről... Kiss József mellőzése, egy jelentős haladó költő mellőzése megsérti azt a szellemet, amelyet a Visegrádi-utca szimbolizál. A Kommunista Párt a szabadságért és a függetlenségért, a szocializmusért, a kultúráért harcolt — a magyar nép minden jogáért és minden értékéért. Semmi esetre sem felel meg a kommunista szellemnek az, hogy egy jelentős haladó író neve lekerül az utcatáblákról. Bizonyos, hogy itt csak feledékenység történt. Bizonyos, hogy az utcaneveket adó hatóságok új utcát tisztelnek meg azzal, hogy Kiss Józsefről nevezik el. De az is bizonyos, hogy a két átkeresztelésnek egyidőben kellett volna megtörténnie, amikor a Visegrádi utcáról lekerült Kiss József neve ugyanazon a napon és ugyanabban az órában egy másik utcában kellet volna kiszegezni a költő nevét hirdető táblákat. Apróság? Csak látszólag A valóságban nagyon fontos az, hogy a Visegrádi-utcának visszaadvs nevét, ne feledkezzünk meg a Visegrádi-utca hirdette eszmékről, arról hogy a kommunisták igen magasra értékelik a kultúrát és kultúránk haladt hagyományait (I- B.)