Élet és Irodalom, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1967-03-11 / 10. szám - Nemes György: Tíz éve • 10 éves az ÉS (1. oldal) - Bojár Iván: Ülő asszony • kép (1. oldal) - Szerkesztőség: Körkérdés: 1. Milyen feladata van ma hazánkban egy irodalmi-politikai hetilapnak? 2. Mennyiben felel meg elképzeléseinek az Élet és Irodalom? • Baranyi Gyula, Barcsay Jenő, Benedek István, Boldizsár Iván, Dobozy Imre, Erdei Ferenc, Fekete Gyula, Fodor József, Földeák János, Garai Gábor, Goda Gábor, Granasztói Pál, Hegedüs András, Illés Endre, Juhász Ferenc, Kadosa Pál, Kardos László, Karinthy Ferenc, Kassák Lajos, Keres Emil, Keszi Imre, Kovács András, Köpeczi Béla, Lengyel József, Lukács József, Major Máté, Molnár Géza, Pach Zsigmond Pál, Palotai Erzsi, Pamlényi Ervin, Psota Irén, Rényi Péter, Somogyi József, Szabó Magda, Thurzó Gábor, Veres Péter és Vészi Endre válaszolnak (1. oldal)
KÖRKÉRDÉSÜNKRE VÁLASZOLNAK: Baranyi Gyula, Brcsay-Csemedik István, Boldizsár Iván, Dobozy Imre, Erdei Ferenc, Fekete Gyula, Fodor József, Földeák János, Garai Gábor, Goda Gábor, Granasztói Pál, Hegedűs András, Illés Endre, Juhász Ferenc, Kadosa Pál, Kardos László, Karinthy Ferenc, Kassák Lajos, Keres Emil, Keszi Imre, Kovács András, Köpeczi Béla, Lengyel József, Lukács József, Major Máté, Molnár Géza, Pach Zsigmond Pál, Palotai Erzsi, Pamlényi Ervin, Psota Irén, Rényi Péter, Somogyi József, Szabó Magda, Thurzó Gábor, Veres Péter, Vészi Endre (1-9. oldal) NEMES GYÖRGY: 1957. március 15-én jelent meg először az Élet és Irodalom. E szerint lapunk most tíz éves. Tíz év általában nagy idő. Bár nem ugyanaz, ha egy tíz éves kislányról vagy egy tíz éves gépkocsiról van szó. Az előbbit még serdülőnek se nevezzük, az utóbbit mindenképpen kivénhednek tartjuk. Nem így van az újsággal. Egy tíz éves lap lehet öreg is, lehet fiatal is. A tűnő évekkel megcsontosodhat, de meg is fiatalodhat. A The Times nem azért agg, mert idestova 200 éves. Agg volt már 100 éves korában. Ahhoz képest, hogy a nagy brit napilap születése óta kereken hatvanezerszer jelent meg, az Élet és Irodalom — mint hetilap — egy szót se szólhat 520 megjelenésével. Mi fiatalnak érezzük magunkat, s ez a legfontosabb! E tíz év alatt lapunk háromszor kezdett új szakaszt. A megújulás szándéka mindig tiszteletet érdemel, ha nem is mindig eléggé eredményes. A legtiszteletreméltóbb volt a kezdés. Lapunk a szellemi és irodalmi élet még el nem csitult zűrzavarában alakult. Az Élet és Irodalom első főszerkesztője, Bölöni György beköszöntő cikkében így jelölte meg a lap tennivalóját: „Igyekeznünk kell véget vetni a válságnak, hogy újra létrejöjjön a megszakadt kapcsolat az írók és a közönség között.” Ne tagadjuk: sok ellenérzés fogadta e kísérletet. De azoknak lett igazuk, akik bíztak a népi hatalom erejében. S ez teremtette meg a nyugodt alkotás lehetőségét, nemcsak általában, az irodalmi életben is. Még Bölöni életében, majd halála után Mesterházy Lajos vezetésével jutott el a lap a konszolidáció új szakaszához. Újjászerveződött az írószövetség, és az „És” 1959 őszétől négyéven át Szabolcsi Miklós, majd Dobozy Imre főszerkesztése alatt a szövetség TÍZ ÉV lapjaként befejezhette a konszolidáció türelmes munkáját az irodalmi életben. „Hetilapunk hasábjain a magyar irodalmi élet egész változatos, gazdag színképét igyekezünk bemutatni” — olvashattuk az új szakaszt bevezető cikkben. E második időszak érdeme, hogy — egy nagyvonalú és megértő kulturális politika szellemében — fokozatosan nyilvánosságot biztosított minden hazájához hű magyar írónak, függetlenül korábbi magatartásától. Nekünk, akik 1963 őszén új szakaszt kezdtünk, már könnyebb dolgunk volt. Csaknem minden író publikált, de gondunk volt: fölsorakoznak-e nálunk hétről hétre, hogy segítsék a nagy feladatot, a szocialista ízlés formálását, a szocialista szemlélet erősítését. Gondunk volt az is: lehet-e egy hetilap irodalmi újság, ha nem az írószövetség hivatalos orgánuma? Gondunk volt az is: meg tudjuk-e győzni az írókat arról, hogy a vers és a novella mellett — mely elsősorban az irodalmi folyóiratokba való — az írói érdeklődés mindig, mindenkor kiterjedt más műfajokra is, melyek viszont a mi hetilapunkba valók? Gondunk volt az is: lehet-e vitákat indítani, és nem is elsősorban az irodalom területén? Gondunk volt az is: lehet-e a megszokottnál egyértelműbb, néha élesebb hangú kritikákban mérlegre tenni az irodalmi és a művészeti élet jelenségeit? És ha megtesszük, nem riasztjuk-e el ezzel éppen a megbíráltakat, akikre mint külső munkatársakra a lapnak szüksége van? Nem sorolom tovább gondjainkat. Azok az évek során nem csökkentek — szaporodtak. És az elsoroltak is csak részben és időlegesen tűntek el. De vannak biztató jelek is. Ilyen az, hogy hetenkint 20—30 író írása jelenik meg az És-ben. Ha állandó kolumnistáinkat nem számítom, ez 1000 írói publikáció egy évben: vers, novella, tárca, cikk, napló, riport, szociográfiai írás, jegyzet. Sajnos, egy hetilap nem közölheti az év elején az előző év számainak tartalomjegyzékét. Ha megtenné, kiderülne: lapunkban több író publikál, mint bármely folyóiratban. És amit fontosnak érzek: ezek nem csupán egy irányzat, egy kör, egy szemlélet képviselői. Elfogultság nélkül próbáljuk értelmezni a szövetségi politikát. Biztató jel lapunk példányszámának növekedése is. Ha minden héten feltüntetnénk a példányszámot, nem kellene szégyenkeznünk. 1963 őszén, mikor lapunk átalakult, 17 000 példányban jelentünk meg. Most 26 000 példányban. Ez a 9000-nyi többlet örvendetes. Az ország minden négyszázadik lakosa megveszi az És-t. Nem vagyunk tömeglap, nem is lehetünk, de azért nem bánnánk, ha több olvasónk lenne. Ez nem kis részben tőlünk is függ. Alighanem sok mindent meg kell fogadni a minket ért kritikáktól. Azokból is, amelyek a körkérdéseinkre adott válaszokból a szomszéd hasábokon olvashatók. És mindehhez őszintének kell lennünk, mert ma már lehet őszintének lenni. És bátornak kell lenni, mert ma már nem kell nagy bátorság bátornak lenni. És nem szabad azt gondolni, hogy vannak kényes kérdések, mert kényes kérdések nincsenek. És nem szabad azt hinni, hogy bármely irodalmi irányzat monopóliumát szolgálni vagyunk a világon. Egyetlen monopóliumról lehet csak szó: a tehetséges írások monopóliumáról. De ezeknek is olyanoknak kell lenniök, hogy hatásosan segítsék a szocialista tudat formálását. Akkor a második évtized sikeresebb lehet, mint az első. *ELET 10 Bojár Iván: Ülő asszony s KÖRKÉRDÉS Két kérdést intéztünk a magyar irodalmi és kulturális élet néhány jeles egyéniségéhez. 1. Véleménye szerint milyen feladata van ma hazánkban egy irodalmipolitikai hetilapnak? 2. Mennyiben felel meg elképzeléseinek az Élet és Irodalom? Az alábbiakban közöljük a beérkezett válaszokat. BARANYI GYULA, az Új írás főszerkesztője: Emlékszem, mennyi aggály fogadta néhány évvel ezelőtt azt a szándékot, hogy az irodalmi hetilap nyíltan kiírja cégérére a politikai jelzőt. Holott minden valamirevaló irodalmi orgánum politizál: nem lehet a progresszív irodalmi folyamat prókátora anélkül, hogy bele ne avatkoznék a közgondolkodás és a közéleti cselekvés (azaz a politika) alakulásába. A politika műhelye különben is egyre inkább decentralizálódik; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy sok olyan tennivaló, amelyet elsőnek az irodalmi publicisztika, az És feszegetett, azóta hivatalos kormányprogram lett (gondoljunk hirtelenében a népszaporulat és a családvédelem ügyére). Irigylem az Est, mert rengeteget tehet azért — lévén egy mozgékony, gyors átfutású és nem utolsósorban: gyorsan fizető hetilap —, hogy közkinccsé tegye azt a hallatlanul izgalmas folyamatot, amely a nemzetközi marxista gondolkodásban ma zajlik Moszkvától Prágáig, Varsótól Belgrádig és Rómától Párizsig. Eléggé el vagyunk még mindig zárva a nemzetközi eszmeáramlatoktól, és furcsa módon mintha messzebb esne tőlünk Prága, mint mondjuk Párizs. Nem is beszélve Moszkváról. Pedig érdemes figyelnünk, érdemes nagyon odafigyelnünk arra, ami közvetlen szomszédságunkban egy korszerű marxista közgondolkodás — de csak a „szakmánál” maradva —, az esztétika területén is folyik. Mert ezúttal tényleg létkérdés számunkra, hogy elhagyjuk a provinciális önelégültség szellemi szigetét... Ha valaki, hát az is sokat tehet szomszédaink felfedezése, a korszerű marxista közgondolkodás meghódítása érdekében. BARCSAY JENŐ: Mindig élvezettel, nagy érdeklődéssel vettem elő a hetenként megjelenő Élet és Irodalmat. Ez a lap oly sokoldalú, hogy teljesen megfelel egy hetilap igényeinek. Ellenben az utóbbi időben megjelent s ott közölt rajzok leggyakrabban felháborítóan gyöngék, lelkiismeretlenül odavetett blöffök. Véleményem szerint a lap megérdemelne érdekesebb, színvonalasabb műveket, mert a célja ezután is növelni a nagyközönségnek azt a részét, amely nagy érdeklődéssel fordul a képzőművészeti alkotások felé. Tehát, ha a szerkesztőség kvalitásos rajzokkal teszi majd gazdagabbá a lapot, akkor elérte a célját. BENEDEK ISTVÁN: A jó lap úgy funkcionál, szakmám hasonlatával szólva, mint az agy, a szív és a máj együttese. Okos és bölcs, mint az agy, indulatos és bátor, mint a szív, ítélete pedig tárgyától függően jó vagy rossz májú, tehát: IGAZ. Hogy az És ilyen-e? Közelít hozzá. Azt lehet mondani, hogy amikor kérdéseket tesz fel, akkor ilyen. De amikor válaszolni kellene a kérdésekre, akkor elbizonytalanodik. Ha okos, bátor és igaz kérdéseire okosan, bátran és igazul válaszol, jó lap csak akkor lesz majd igazán az És. BOLDIZSÁR IVÁN: íróasztalom mögött van egy Rippl-Rónai rajz. A tízes évek elején rajzolta tollal a kaposvári Turul Nagyszálló levélpapírjára, édesapámnak. Van rajta egy ördögfej, amint a tenyerét nyújtja egy férfinak, akiben apám vonásait vélem felismerni, nem tudni, pénzt ad-e vagy kér-e. A kép felírása: „Legjobb manapság a Reggeli Újság, ami nincs.” Ez a válaszom a kérdés első felére, milyennek képzelek egy irodalmi-politikai hetilapot. Magyarországon az újság mindig sokkal több, mint hírközlő szerv, nemcsak azért, mert a kapcsolat a lap és a nyájas olvasó között szenvedélyes, tehát személyes, hanem elsősorban azért, mert lapalapító nemzet vagyunk és egy kicsit minden olvasó szerkeszt is. Ezért nálunk mindig az a legjobb lap, ami nincs. Ehhez mérik azt, ami van: az Est is, hiszen a kibicnek és az olvasónak semmi sem drága. De még ennél is komolyabbra fordítva a szót, így fejleszteném tovább Rippl-Rónai rajzmondását: „Legjobb manapság az Élet és Irodalom, mert van.” Mert az utóbbi években megtalálta helyét, mondanivalóját, szerepét, függetlenségét és olykor arányait is. Mert állandó rovatai (Faragó, Nagy Péter, Hámos, Eörsi) biztosítják azt a folyamatosságot, ami nélkül nincsen hetilap és folyóirat. Mert van kezdeményezőkedve és folytatóereje. Mert állandó író-újságíró nevei mellé keres és néha talál is fiatalabbakat, máshangúakat. Három dolgot keressek: az elemzést, a mércét és a kipillantást. Kevés az elemző cikk, főképpen a nemzetközi jelenségekkel foglalkozó anyagokban. A mérce nem alacsony, de nem is elég magas; sok az olyan írás, amely éppen megüti. A kipillantásnál pedig a korunkat mozgató eszmékre, irányzatokra és az ezekről szóló vitákra gondolok; ezekről kevés a tájékoztatás, pedig milyen jót tenne nemcsak az olvasóknak, hanem az íróknak is egy kicsit több gondolatiság. Ettől az emberek még kíváncsiabbak volnának arra, mit ír a nagykorúvá vált És. (Mert az irodalomban a békés évek is duplán számítanak.) 11. ÉVFOLYAM 10. SZÁMÁRA: 1,50 FT 1967. MÁRCIUS 11