Élet és Irodalom, 1967. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1967-07-01 / 26. szám - E. Fehér Pál: Beszélgetés Valentyin Katajevvel • interjú • Katajev orosz író (4. oldal) - Reich Károly: Lány és ló • kép (4. oldal) - T. Gy.: Kassák-művek külföldön (4. oldal)

E. FEHÉR PÁL MOSZKVAI LEVELE. Beszélgetés Valentyin Katajevvel Valentyin Petrovics Katajev hetven­éves múlt januárban. Ő az egyik legfiatalabb szovjet-orosz író. Tavaly a Szent kúttal lepte meg ol­vasóit. Voltaképpen a szovjet „új re­gény” program­ műve ez a kis könyv. Most itt a folytatás, A feledés füve. A Novij Mir idei 3. száma közölte. Em­lék és gondolat különös ötvözete ez is, akár csak a Szent kút. Mondatok, me­lyek újabb gondolatokat asszociálnak. A feledés füve látszatra memoár. Katajev Bunyinra és Majakovszkijra emlékezik. És a fiatalságra. Mindenre. „Én ugyanoly határtalan vagyok, mint az anyag, melyből vétettem” — kezdi. És rögtön megismerjük Katajev szellemi fiatalságának „titkát” is: „Az élet túl­ságosan leköt bennünket, s ezért már régen nem késztet csodálatra környeze­tünk változatossága. De ha egy napra megszabadulunk a földi gondoktól, azonnal átérezzük, hogy részei vagyunk a mindenségnek, vagy más szavakkal: megérezzük a lét örök frisseségét és újdonságát. A tárgyak megújulnak és más, magasabb értelmet kapnak.” Memoár lenne A feledés füve? Kata­jev maga is kétli. Sokkal inkább az idő regénye. „A múlt vonatkozásában a jövő feltétlenül jelenné lesz. De a jö­vőhöz viszonyítva a jelen múlttá vo­nül. Hogyan térek el ezek között a fogalmak között én?” Így meditál az időtől, s ebben az értelemben Bu­nyin és Majakovszkij ellentétes egyénisége is jelképpé magasodik. Bunyin — Ca­fe-Az Anvers melletti Middelheim­­park a világ legjelentősebb és leg­jobb lehetőségekkel rendelkező szabadtéri múzeuma. A Belgium minden részéből származó fák kö­zött hatalmas és különlegesen szép arányú zöld terek helyezkednek el, valóságos szabadtéri termek, me­lyek teljes értékükben tudják be­mutatni a monumentális szobrokat is. A park egy részét időszaki ki­állítások számára tartják fent. A Lettres francaises arról tudó­sít, hogy a Prágai Modern Galéria kezdeményezésére érdekes szobrá­szati kiállítást rendeztek itt Kelet- Európa öt országának munkáiból A kiállításon részt vevő országok: Csehszlovákia, Magyarország, Len­gyelország, Románia és Jugoszlá­via. Ez a kiállítás — írja a francia lap kritikusa bizonyítéka annak, milyen jelentős utat tett meg ezek­nek az országoknak szobrászata”. Kiemeli a kritikus a román Após­fedés füve”, az elmúlás őszi szépsége; Majakovszkij — „a forradalom ódája”, a diadalmas tavasz. A feledés füvében, a módszer újdon­ságán túl, az egyetemesség eszményére is fel kell figyelni. Nem hiszem, hogy véletlen lenne példaként egyszerre elfo­gadni két egymásnak annyira ellent­mondó embert és művészt, mint Bu­nyin és Majakovszkij volt. Az pedig kü­lönösképpen valószínűtlen, hogy em­berségük mai megidézése véletlen asszo­ciáció eredménye legyen. A magyarázat nagyon egyszerűnek látszik: Bunyin­­ban pontosan úgy, mint Majakovszkij­ban, vagy Mandelstamban és Katajev­­ben benne élt és él, a tiszta emberi hang követelése, az undor a torokban rekedő macskazenétől, a teljes emberség és a harmónia igénye. A Szent kút az álmok jogait követel­te. A feledés füve — a tisztaságot mu­tatja be, ellentétes pólusokon. Elolvastam A feledés füvét — és el­utaztam azonnal Katajevhez, Peregyel­­kinoba. — Valentyin Petrovics, az egyik születésnapi köszönőben olvas­tam, hogy a Szent kúthoz ha­sonló könyvet akart írni egész életében. Igaz ez? — Igen, hogyne. Mindig szeret­tem volna kipróbálni, hogyan megy az írás anélkül a bizonyos racionális mag, előre eltervelt tű, a lengyel Külön és Beres, vala­mint a horvát Ruzsics famunkáit, melyek modern és szabad formák­ban a legősibb struktúrákat tudják megvalósítani. A magyar Schaár Erzsébetnek Szék című bronz szob­rát illusztrációban hozza a lap, s azt írja róla: „a színpadkép által ihletett formákat rögzíti tartós konstrukciókká.” Egy üvegezett pavilonban néhány különleges munka található, me­lyeknek — a lap szerint — a futu­rista és a kubista szobrászat mes­terművei között lehetne a helyük. Ebben a részlegben Magyarország Vilt Tibornak nemrégen, Párizsban kiállított kis bronzait mutatja be. „A kiállítás egésze — foglalja össze véleményét a Lettres Fran­caises — végtelenül változatos és érdekes, s azt bizonyítja, hogy ezekben az országokban a kísérle­tezés már tradíció, és hogy a leg­merészebb újítások is közvetlenül támaszkodnak a legősibb hagyomá­nyokra.’5 konstrukció, határozott szerkezet nélkül. Amikor csak a tollamra, meg az emlékezés véletlenjére bí­zom magam. Mindent meg akar­tam írni. Nemcsak magamat, ha­nem a világot is, mert együtt va­gyunk a valóság. Illetve: én va­gyok a valóság. A valóság — szá­momra — bennem és rajtam ke­resztül létezik. — Azt jelentené ez, hogy a mo­dern művészeti irányok hívéül szegődött? — A modem azt jelenti, hogy új. Ezt vállalom. Mindig újat akar­tam írni. Egyébként­ pedig az a vé­leményem, hogy túlságosan sok mindent csomagolnak a modern­ség fogalmába. — Minek nevezné módszerét? — Az, amit csinálok: materia­lizmus. A legszigorúbb értelemben az. Az anyag meghatározza a lé­tet, a tudatot, az öntudatot. Ez nem realizmus. Más, is, meg több is annál. A Szent kútban például egy testi tényből indultam ki. Megoperáltak. Nem vagyok fiatal, minden eshetőséggel számolnom kellett. És felidéztem akkor ma­gamnak sok mindent. Nem rend­szerbe szedve, hanem inkább sür­gősségi sorrendben. Ahogy a vélet­len megteremti a sürgősség sor­rendjét. “ Ez új Katajevet jelent. A feledés füve más képletet mutat, mint a Távolban egy fehér vitorla. — Igen. Most egy új Katajev él. Egy új író. És műveimmel cáfolok mindent, amit korábban csináltam. A Kis vasajtó a falban, a Szent kút, valamint A feledés füve, amit az idén fejeztem be — valóban egé­szen új és egészen más. Azt hi­szem, ez nem realizmus. Vagyis... túlságosan sokat játszottak ezzel a szóval. Nehezen állapítható már meg, hogy konkrétan mit is jelent a realizmus. A művészetnek a létet kell tükröznie. Ez a materializmus követelménye. Én most ezzel a módszerrel tudom magam kifejez­ni. Ezért írok így. Ezért akartam mindig ilyen könyveket írni. Csak korábban nem jöttem rá erre. — És a módszer lényege? — Én a ..movizmus” híve va­gyok. Mi az, hogy híve?! Én va­gyok az alapító! A movizmus — a szocialista realizmus felsőbb fo­ka. Meghökkentő? Nézze kérem, ennek a szónak kétféle értelmezési lehetősége van. Ha ukránul értel­mezem, akkor a „mova” — a szót jelenti, franciául viszont a „mau­­vais” — rosszat jelent. Az a véle­ményem, hogy jól írni ma már nagyon könnyű. Az irodalmi tech­nika viszonylag könnyedén elsa­játítható. Tehát rosszul kell írni, a lehető legrosszabbul, ha azt akarom, hogy felfigyeljenek rám. Olyan rosszul, hogy az már szinte tökéletes legyen. Ez a dialektika. És rosszul írni egyáltalán nem könnyű. Sőt, én azt hiszem, hogy sokkal nehezebb, mint jól írni. — Tehát le kell rombolni a tra­díciót? — Én író vagyok és nem ideo­lógus. Vegyünk egy példát. Mond­juk A feledés füvét. Négy évig ír­tam. Most, hogy megjelent, leve­let kaptam szomszédomtól, Kor­­nyej Csukovszkijtól Szomszédok vagyunk itt, Peregyelkinoban, de ő mindig levelezik. Azt kérdezi ebben a levélben, hogy milyen műfajt akartam írni. Neki nagyon tetszik a mű, sőt az is tetszik, hogy olyan meghatározhatatlan, de mégis... Azt hiszem, éppen ez a meghatározhatatlanság a jó­ ösz­­szegezést akartam adni. Az én éle­temet meg a természet életét. És emléket állítani két nagy írónak, Bungyinnak és Majakovszkijnak. Ellentétes egyéniségek? Igen. De mi is ellentétekből lettünk, és azokból vagyunk. ” Azt említette az imént, hogy mindent megcáfol, amit korábban írt. A feledés füvében pedig ezt olvastam: „Én nem ismerem el az öncenzúrát. Amit megírtunk — megírtuk.” — Ma már mindent másképpen írnék meg. Ez minden író termé­szetes állapota. Az örök meg-nem­­elégedés. Újat próbálni! A pillana­tonként újuló világot újként ér­zékelni és új módon kifejezni. (Még arról beszélgettünk, hogy leg­utóbb 1964-ben járt Magyarországon. Ott, a Gellért Szállóban, szép őszi reg­geleken írta a Szent kutat. És hogy a magyar pálinka ördögien erős, de ép­pen ezért jó. Közben elárulja, hogy ál­talában tollal ír, de a Távolban egy fe­hér v­óslát géppel írta. Egy ujjal pö­työghetett, de gyorsan. „Viszonylag gyorsan” — teszi hozzá. Egyébként most is ifjúsági regényt ír. Az lesz a címe, hogy OV, avagy Pcsolkin a kis­fiú és Maruszka, a kislány. Ez a mű ugyanazzal a módszerrel íródik, mint a Szent kút és A feledés füve. Sok ka­land. Sok emlék. Sok líra. „Az ifjúság­nak lesz ..Megkérdeztem: „Mit jelent a címben az az OV?” Mosolyog: „Az az én titkom, a hőseim és az olvasóim számára.”) Kassák-művek külföldön Kassák Lajos, a magyar iroda­lom nagy öregje az idén töltötte be nyolcvanadik születésnapját, amelyet a külföld is megünnepelt. Szülővárosa,­­ Érsekújvár a közel­jövőben díszpolgárává szándé­kozik avatni. Egy érsekújvári is­kola falán három hónapja em­léktábla hirdeti, hogy falai közt tanult, annak idején a gyermek Kassák. A szlovákiai magyar fia­talok két hónapja megalakult kul­turális klubja is Kassák Lajos nevét vette föl. A Neue Zürcher Zeitung május 13-i száma Werner Daheim tol­lából közölt méltatást Kassákról, az íróról, költőről és festőről, gorkijinak nevezve az „Egy em­ber élete” című önéletrajzi re­gényt, s megemlítve, hogy a ma­gyar mester képeinek, amelyek a zürichi Kunsthaus dadaista ki­állításán is szerepeltek, milyen úttörő, forradalmi jelentőségük volt a maguk idején. Daheim egyébként öt Kassák-verset is kö­zöl cikke után, valamennyit a saját — igen jó — fordításában. A Convergences, a párizsi Ma­gyar Műhely francia nyelvű bul­­letin-je különszámmal ünnepli Kassákot. A szerkesztők cikkein kívül Bernard Noel írásait ol­vashatjuk a magyar avangárd mozgalom atyjáról. A bulletin ezenkívül Anne-Marie de Becker, Andrée Sodenkamp, Jean Rous­­selot, Pierre Groze és Arthur Haulot fordításában közöl Kas­­sák-verseket, s tartalmazza az „Egy ember életé”-nek egyik fe­jezetét is. Lapunkban eszmecsere folyik ar­ról, mit kelene tennünk, hogy a jelentékeny magyar művek frontot törjenek, vagy legalábbis valamelyest „beszivárogjanak” a nyugati irodalmi köztudatba. Nos, Kassák Lajos egyike annak a ke­vés magyar írónak, akinél ez a „beszivárgás” nemcsak remény, hanem egy kicsit valóság is. A brüsszeli Maison du Poete-nél 1964-ben jelent meg az „Hommage a Lajos Kassák”, francia és belga költőfordítók tiszteletadása a ma­gyar mester neje, igen ízléses válo­gatott versgyűjtemény alakjában. Ugyancsak 1964-ben történt, hogy az L Vit című belga avangardis­­ta folyóirat, amelyet a francia köl­tészet egyik legnagyobb szaktekin­télye. Alain Bosquet és a fiatal belga költők „legformabontóbbja”, Rolland Bustion szerkeszt, teljes terjedelmében közölte Kassáknak talán legjelentékenyebb költői al­kotását, „A ló meghal, a madarak kirepülnek” című költeményt, Anne-Marie de Backer kongencális fordításában. 1965-ben hagyta el a sajtót az „Egy ember élete” Prá­gában, csehül, majd az idén a var­sói PSW kiadónál egy Kerényi Grácia szerkesztette költemény­válogatás, Marian Jachimowicz és Witold Wiroszo átültetésében, len­gyelül. A közeljövőben is számos Kas­sá­k-mű jelenik meg külföldön. Az „Egy ember életé”-t az angol Pe­ter Owen is megjelenteti (a ma­gyar Corvinával közösen), s ugyan­csak e munka iránt érdeklődik a párizsi Flammarion cég is. A stutt­garti Collipress rövidesen kiadja — méghozzá bibliofil köntösben — Kassáknak a húszas évek emigrá­­ciós időszakában alkotott és az ak­kori Sturm-kiadványokban napvi­lágot látott legszebb képverseit és grafikáit; a milánói Scheiwiller kiadó pedig „A ló meghal” olasz változatát adja közre a Budapes­ten is járt és a magyar költésze­tért rajongó Paolo Santarcangeli fordításában és előszavával Ez utóbbi kötet érdekessége: album alakú lesz, színes illusztrációi pe­dig Kassáknak a verssel körülbe­lül egy időben született grafikai munkái. S végül még két külföldi Kas­­sák-hír. Az egyik: egy pozsonyi ki­adó a költő válogatott verseinek kétnyelvű — szlovák és magyar — kiadását tervezi. A másik: a buka­resti Editura Tineretului hatvan költeményt tartalmazó, magyar nyelvű Kassák-válogatást ad ha­marosan a romániai magyar olva­sók kezébe.­­ T. GY. • • Öt szocialista ország szobrászati kiállítása Belgiumban

Next