Élet és Irodalom, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-13 / 2. szám - Tasi József: A Dokumentum és a Munka repertóriuma • Tájékozódás • Magyar irodalmi folyóiratok (Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei) (7. oldal) - Cs. Kovács László: Szobor-terv • kép (7. oldal) - Molnár István: Magyar irodalom egy lengyel kislexikonban • Tájékozódás • A világ íróinak kislexikona (Wiedza Powszechna) (7. oldal) - Iszlai Zoltán: Kertész Péter • interjú | Beszélgetés fiatal írókkal (7. oldal)
1973. JANUÁR 13. TÁJÉKOZÓDÁS A Dokumentum és a Munka repertóriuma Tavalyi, október 21-i számúak-en hírt adtunk a Petőfi Irodalmiúzeum Bibliográfiai Füzeteiről, és ismertettük a Botka Ferenc szerkesztette sorozat első kötetét, Lakatos Éva: Magyar irodalmi folyóiratok című művének első részét. Az év utolsó napjaiban megjelent az említett füzet folytatása, s a Csütörtöktől az Erdély című szépirodalmi folyóiratig terjedő második résszel immár 282 sajátosan részletező címleírást tartalmaz Lakatos Éva folyamatosan megjelenő sorozata. Ugyancsak most jelent meg a várva várt bibliográfiai csemege, Kassák Lajos folyóiratainak, a Dokumentumnak és a Munkának a repertóriuma. Bibiliográfusa, Kálmán Lászlóné, rövid ismertetést ad a folyóiratok történetéről, közli a számok megjelenésének idejét és terjedelmét, majd a folyóiratok általa kidolgozott szakrendszere alapján feldolgozza a teljes anyagot. A tájékozódást megkönnyítő rövid annotációkat is közöl. A névmutatót Letz Miklós állította össze. Könnyű megjósolni, hogy a Dokumentum és a Munka repertóriumát a kutatók majdnem annyit fogják forgatni, mint az 1959-ben kiadott Nyugat repertóriumot, s a jól szerkesztett kötet az irodalom(és a munkásmozgalom!)történeti segédkönyvtárak nélkülözhetetlen darabja lesz. A vállalkozás jelentőségének elismerése mellett hadd szóljunk néhány szót a repertórium hiányosságairól. A Dokumentum bemutatásakor említés nélkül hagyja a szerző, hogy ez a folyóirat, melynek az 1926-os év végén és a 27-es év elején mindössze öt száma jelent meg, a hazai szürrealizmus legfontosabb orgánuma volt. (Olyan közismert művek, mint Illyés híres kritikája a budapesti telefonkönyvről vagy — a repertóriumból értesülünk róla — „Új francia költők vagy a bemázolt szultánok cilinderben” című tanulmánya mellett, a Dokumentum közölte Illyés szürrealista korszakának majdnem teljes verstermését, közte az Újra föl című nagy versét; Déry Tibor, Nádass József és természetesen a szerkesztő szürrealista költeményeit.) További hiányosság, hogy a két folyóiratról szóló irodalomjegyzékből kimaradt Déry, Nádass és Vas István emlékiratainak megemlítése és Bori Imre alapvető tanulmányára — A szürrealizmus ideje — sem hivatkozik a szerző, pedig ezek ismerete nélkül a húszas-harmincas évek magyar avantgardjáról nehezen alkothatunk hű képet. Azt már csak kiegészítésként közöljük, hogy a Dokumentum — a kortárs folyóiratokhoz hasonlóan — könyvkiadói feladatokat is vállalt; három verseskötetet is megjelentetett (Kassák, Nádasi és Kristóf Károly könyveit). Sajnálatos, hogy a Munkát ismertető rövid tanulmány nem említi A mi életünkből című fotókönyvet, pedig ez a kiadvány volt a hazai szociofotó első jelentkezése. Egy makacs sajtóhibáról is hadd szóljunk: Panait Istrati neve a névmutatóban is tévesen szerepel. Ezek a megjegyzések nem csorbítják a bibliográfus érdemeit, hiszen úttörő vállalkozás kezdetén vagyunk. Tasi József tCJWJiOOXl i: SJ- Magyar irodalom egy lengyel kislexikonban A Wiedza Powszechna varsói ismeretterjesztő kiadó gondozásában, több írói kislexikon után 1972 közepén megjelent A világ íróinak kislexikona második kiadása, amely a három évvel korábbinak a javított és jelentősen bővített változata. A 80 000 példányban kiadott kislexikon bemutatja a világirodalom mintegy kétezer jelentős alakját, közöttük harminc magyar írót is. A magyar költőket és írókat bemutató Andrzej Sieroszewski irodalmunk jó ismerője és fordítója. A klasszikus és XX. századi magyar irodalomnak körülbelül egyforma helyett adott. Ismerteti Ady, Arany, Babits, Balassi, Bessenyei, Csokonai, Darvas, Déry, Eötvös József, Fejes, Gárdonyi, Háy, Illés Endre, Illyés, Jókai Mór, József Attila, Katona, Kazinczy, Kosztolányi, Kölcsey, Madách, Mikszáth, Molnár Ferenc, Móricz, Németh László, Petőfi, Sánta, Vörösmarty, Zrínyi és Lukács György munkásságát. A kötet 216 illusztrációja között találjuk Ady, Illyés, Jókai, József Attila, Petőfi és Vörösmarty arcképét is. örömünkre szolgálhat, hogy a kislexikon röviden informál klaszszikusainkról. De ha a lengyel olvasó meg szeretné ismerni műveiket, gyakran hiába keresi fordításukat. Tudomásunk szerint Lengyelországban ismeretlen Bessenyei, és ma szinte hozzáférhetetlen kiadványokban találhatjuk csak meg Babits, Katona, Kazinczy, Kölcsey vagy Zrínyi lengyelre fordított munkáit, önálló kötetben jelentek meg viszont Jókai, József Attila, Kosztolányi, Madách, Mikszáth, Molnár Ferenc (A Pál utcai fiúk tizenegyszer!), Móricz és — bár 1971-ben igen kis példányszámban — Petőfi művei. A kiadvány nem jelzi, de megemlítjük, hogy a második világháború idején Budapesten megjelent két lengyel nyelvű Ady-versesfüzet. Lukács György munkásságát részben lengyelül is megismerhették az irodalom teoretikusai, az esztéták és a kritikusok. Az Ember és világnézet című folyóirat Lukács életének és tevékenységének szentelte 1972/8. számát. Élő íróink közül csak azok neve került be a kislexikonba, akiknek műveit a lengyel olvasók is megismerhették. Néhányuknak több kötete is megjelent lengyelül, mégpedig elsősorban a 60-as években, vagy a közelmúltban. Az előző kiadásban még nem szerepelt Fejes Endre és Sánta Ferenc. Most azért kerültek a kiadványba, mert lengyelül is napvilágott látott a Rozsdatemető, a Mocorgó, illetve a Húsz óra, Az ötödik pecsét és Az áruló. (A kislexikon megjelenése után adták ki a Jó estét nyár, jó estét szerelem című regényt.) A Wiedza Powszechna sorozatában megjelent már a Szovjetunió európai népeinek önálló írói lexikona, a francia, belga és provanszál irodalom az olasz, valamint az angol és amerikai írók kislexikona. A következőkben egy-egy kötetet szentelnek a német nyelvterület alkotóinak, a skandináv íróknak, a nyugati és déli szláv irodalomnak. Néhány éven belül a magyar írók is hozzájutnak egy hasonló kislexikonhoz, albán, újgörög és román kollégáik társaságában. Ez a kötet még A világ íróinak kislexikonánál is bővebb és alaposabb tájékoztatást ad majd irodalmunkról. Molnár István Cs. Kovács László: Szobor-terv SS““ Kertész Péter írókkal Kertész Péter 1937-ben, Karcagon született. 27 éves korától ír, verseket és kritikákat. Szerepelt az Első ének (1968), valamint a Költők egymás közt (1969) című antológiákban. 1972-ben jelent meg az első verseskötete. — Miért mondják mindazok, akik önről írtak, hogy szomorú költő? „Hangulatjelentése” olvastán — bevallom — én néha mosolyogtam. — Ez azért van, mert csak a könyvem első versét — életérzés, szomorú vagyok — olvasták el, s azt is betű szerint értelmezték. Innen származik az én „legendás”, már-már röhögnivaló szomorúságom. Kritikusaim harmada valósággal költőnemzedékem mottójává koronázta ezt a tőmondatot. Pedig a szomorúság nem kizárólag az „útjukat kereső fiatal költők” életérzése. Én magam alapvetően derűs vagyok. Még akkor is, ha ítészeim második harmada szerint „szomorúságomon nem lehet csodálkozni”. „Csodálkozni”, szomorúságon! Ebben a kurta sorban egy lehetséges életérzést poentíroztam. El tudom képzelni, hogy volt vagy lesz egyszer olyan költő, aki megírja a következő verset is: ÉLETÉRZÉS: VIDÁM VAGYOK. Nyilván az a „megtévesztő”, hogy egyes szám első személyben írok. Belátom, lehet úgy is csinálni, hogy a poéta egyes szám második személyben tegeződik önmagával, és akkor alibije van. De hogyan szólna ez a vers az egyes vagy többes szám bármely másik személyében ?! És még valami: a szomorúság, még a tartós szomorúság sem feltétlenül pesszimizmus. Vagyis én bizakodó vagyok a magam, a barátaim, a szomszédaim, a házmester, a fűszeres, a Rudi pék, a Vasas és az emberiség sorsát illetően, de mert vigyorogni megállás nélkül nem tudok — és nem is akarok —, hát megesik, hogy olykor szomorú vagyok. — Amikor jelenlegi munkahelyén, a Kulich Gyula téri Shell kútnál felhívtam, azt mondta, hogy abbahagyta az írást. Elment tőle a kedve? — Csak átmenetileg nem íróik Rövidesen gyermekünk születik, s mert legnagyobb fájdalmamra a kihordásban és a megszülésében közreműködni nem tudok, hát igyekszem méltó (ugye így jelzik?) fogadtatásáról gondoskodni. Vagyis pénzt, sok pénzt keresek. Újságíróként vagy költőként ez aligha sikerülne, így lettem „benzinköltő”. De bármennyire is „való anyag” a benzin, mégsincs költészete. Benzint mérni vitathatatlanul humánus cselekedet, mégse akad kutas, aki humanizmusból csinálja. — S mi lesz ha nem bírja majd abbahagyni ezt a munkát? Ha megszokja a „havi tízessel” együttjáró életet? — A havi tízessel semmilyen élet nem jár együtt. Ha nem dolgozom, akkor alszom, eszem vagy költségvetéseket csinálok. A létminimum felett nem a pénztől függ az ember életszínvonala, hanem attól, hogy milyen kapcsolatai vannak. Mert hiába van egy kalap pénzem, ha nem tudom kedvemre kibeszélgetni magamat a barátaimmal. Nekem hiába mesélik a széntrógerek, hogy zuhanyozás után ők a „tanik az éjszakában”. Ezek a fickók álmukban is pincékben roskadoznak. Párhetes kutas koromban újra és újra azt álmodtam, hogy minden rendszámhoz tartozik egy kis, egy közepes meg egy nagy karton, és én ezekre a kartonokra könyvelem az úrvezetők különböző tételeit. Két trauma egyetlen álomban, merthogy anyagkönyvelő is voltam. Mégsincs furcsább számomra, mint a csak költő költő. Én szabadúszóként megfulladnék. Tehát: rövidesen újra újságíró leszek; minden szívfájdalom és nosztalgia nélkül hagyom el a benzinkutat. — Milyenek a találkozásai az ismerősökkel a kútnál? Nem furcsálkodnak, értetlenkednek? — Inkább bámulnak. A filosz csaknem mindig meghatódik, ha valakit dolgozni lát. (Nem mellesleg: én nem vagyok filosz.) Többségük — erős kivétel Lázár Ervin — „nem aláz meg holmi borravalóval”. Nyilván azt hiszik, jópofáskodni álltam ki ebben a bohócruhában az utcára, vagy ami még elképesztőbb: úgy vélik, hogy „tanulmányúton vagyok”. Egy-egy ilyen szorongó átlag tíz percig feltart. Ennyi idő alatt öt-hat mazsolát kiszolgálok. — Kell a benzinkutassághoz valamilyen szakismeret? — Egy darabig hencegtem azzal, hogy megszereztem életem első szakképzettségét. Aztán a kútvezető egy vita során rámpirított, hogy csak betanított munkás vagyok. Két műszak alatt bárki beletanulhat ebbe a mesterségbe. De profi kutas jó ha minden ötödik protekciósból lesz. Van nálunk egy srác, a Professzor (a Shell professzora), élmény nézni, ahogy dolgozik. A nyári kánikula idején még közös partiban voltunk. Szavamra: néha megrészegültünk a hajtástól Ekkor hittem el igazán Moldova csodálatos konzervgyári riportjait. — Kötete fülszövegén olvastam: többek között művészeti előadó, anyagbeszerző, kooperátor, segédmunkás, képügynök és bolti eladó is volt. Nem gondolja, hogy akinek túl sok foglalkozása van, azért hagyja ott őket, mert egyiket sem tudta megszeretni? — Aligha tévedek, ha azt állítom: nem készült még statisztika arról, hogy a foglalkoztatottak hány százaléka dolgozik kedvére való munkaterületen. Ritkán érzelmi kérdés, hogy ki hol és mit dolgozik. Kétezer fix alatt könnyen gazdát cserél a dolgozó. (Nem ritkán: ötezer fölött is.) Hosszas betegeskedés és nyavalygás után úgy döntöttem 1964-ben a Korányi tüdőszanatóriumban, hogy életben kell maradnom. Az aztán vállalt munkáim külön-külön iszonyúak voltak. Mégis azt kell mondanom: gazdagítottak. Kerülném az „életiskola” kifejezést, de valami ilyesmiről lehetett szó. Hivatalnokoskodásomnak egy áramütésszerű felismerés vetett véget. Éspedig az, hogy én is hivatalnok lehetek. Uzsonnádzás közben csengett az asztalomon levő telefon. Felvettem. Engem kerestek. És én azt mondtam: TESSÉK VÁRNI. Hirtelen rádöbbentem, hogy pontosan úgy viselkedtem, mint az a hivatalnok, aki még a mellette levő szobába is telefonon szól át, s aki felháborodik, ha az üzemi újságban azt olvassa, hogy a melós lazsál a munkapadja mellett.e- Es? — Semmi és. Másnap kiléptem. — Nincsenek túl romantikus elképzelései az igazi hivatásról? — Talán igen. Hivatás-ideáljaim közül kettő kísért minduntalan: a rehabilitációs munka és a gyermekotthon. — Bár abból indultunk ki, hogy átmenetileg abbahagyta az írást, ezek után a legnagyobb nyugalommal megkérdezem, hogy min dolgozik most? — Anyagot gyűjtök egy regényhez. Kaptam ugyanis a KOZMOSZ- tól egy szerződést a benzinkútszoryra. A címét már leírtam: PARANCSOLJON, URAM. Ezt a szótársítást már majdnem annyira gyűlölöm, mint a gyermekkorom óta kísértő fasizmust. Néha már a jó nőket is leáramozom. — Mindig ilyen komikus? — Nem mindig. Gyakran szeretnék keményebb lenni. Sajnos, egyre inkább azon kapom magamat, hogy utólag frappánsabb vagyok. Amikor megjelent Róbert László riportkötete, a Whisky bombával, egy ismerősöm belelapozott és rátalált az amíg meghalhat az ember című versemre. Döbbent kérdésére, hogy „te ilyeneket írsz?”, válaszul zavarba jöttem. — Hogyhogy „ilyeneket”? — Hát olyanokat, amelyekkel alkalmasint illusztrálni lehet egy Vietnamról, Kambodzsáról és Laoszról tudósító könyvet. Iszlai Zoltán