Élet és Irodalom, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-15 / 7. szám - I. Z.: Volt-e munkás Svájcban? • Tájékozódás (6. oldal) - Vásáry István: Hátrahagyott magyarok • Tájékozódás (6. oldal) - Maurer Dóra: Térnyújtás • kép (6. oldal)
híreink A PRÁGAI MAGYAR KULTÚRA TERVEI Cseh és szlovákiai művelődési és társadalmi intézményekkel karöltve, a prágai Magyar Kultúra gazdag programot készít felszabadulásunk harmincadik évfordulójára. Csehszlovákia több városában: Prágában, Zdár nad Sázavouban, Trebicben, Valaské Meziriciben, Ceské Budejovicén, Karlovy Varyban és Füleken „magyar napokat” rendeznek; a hangversenyeken kívül számos kiállítás és különféle vetélkedő is lesz. Frantiskovy Lázneban és Karlovy Varyban kiállítás nyílik Budapest százéves történetéről, áprilisban pedig a prágai Hadseregházban lép föl a budapesti munkásőrség énekkara. A jubileumi programot a Magyar Kultúra előadás-sorozata egészíti ki. A magyar ifjúság kulturális neveléséről Bíró Zoltán, a magyar— csehszlovák irodalmi kapcsolatokról Sziklay László tart előadást. A magyar és csehszlovák ellenállási mozgalom kapcsolatait Godó Ágnes történész ismerteti Prágában, Ceské Budejovicén, Tyn nad Vltavouban és Füleken tartandó előadásokban. ÉBRED AZ ÁLOMGYÁR „Az emberek újra szórakoznak, felejteni akarják a gazdasági krízist és a súlyos személyes gondokat” — jelentette ki William J. Immermann, a Twentieth Century Fox gazdasági vezetője. A hetvenes évek elején elparentált hollywoodi „álomgyárak” újjáélednek. Filmjeik egymilliárd százmillió nézője 1974-ben csaknem két milliárd dollár bevételhez juttatta a producereket. A Spiegel szerint a második világháború óta ez volt a legmagasabb évi forgalom Hollywoodban. SAJTÓNK KÜLFÖLDÖN Kiegészült a legújabbkori külföldi magyar sajtó történetének alapcímtára. Németh Mária 1972- ben közreadott sajtóbibliográfiája után (mely a nyugati magyar nyelvű lapok leírását tartalmazta) most a szomszéd szocialista országok címjegyzéke és adattára jelent meg, az 1945—1970 közötti időszakról, Kemény G. Gábor összeállításában. A kutatók számára nélkülözhetetlen kiadvány a Csehszlovákiában, Romániában és a Szovjetunióban — részben a Kárpátontúli területen — megjelent magyar nyelvű periodikumokon kívül a két- és több nyelvű időszaki sajtótermékeket is számba veszi. AMERIKAI KÖNYV ALLENDÉRŐL Allende utolsó napjai címmel könyv jelent meg az Egyesült Államokban. A munka főként az 1973 szeptemberi chilei államcsínyt megörökítő fényképdokumentumok és a szemtanúk elbeszélései révén aratott nagy sikert. Szerzői, Florencio Varas, a londoni Sunday Times című hetilap riportere és José Vergara, latin-amerikai író, szemtanúi voltak a fasiszta államcsínynek. THE HUNGARIAN PEN A magyar irodalom külföldi bemutatását és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését szolgáló The Hungarian PEN — Le P.E.N. Hongrois 15. száma részletet közöl Déry Tibor A napok hordaléka című kötetéből, és Ungvári Tamás írásával köszönti a 80 éves írót. Illyés Gyula, Vas István, Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Fodor András és Gergely Ágnes versein kívül helyet kapott Kassák Lajos egy költeménye is. Robert Graves, a budapesti tartózkodása alkalmával elmondott verseiből ad közre. A mai magyar prózát reprezentáló összeállításban Sánta Ferenc, Örkény István és Nemes György novellája mellett Császár István és Simonffy András elbeszélése képviseli a fiatalabb generációt. Olvasható még Arthur Millernek a Budapesti PEN Klubban elhangzott beszéde az atomizálódó színházi közönségről, Somlyó György Jugoszláviában tartott előadása a hagyomány és a kortárs irodalom kapcsolatáról, valamint David Cahrvannek, a nemzetközi PEN megalakulása 50. évfordulója alkalmából tartott megemlékezése, és a Magyar PEN Klub 1973-as tevékenységének krónikája és mérlege. Darvas Józseftől Czine Mihály búcsúzik. A Könyvek rovat József Attila verseinek angol fordításán kívül Benjámin László, Somlyó György, Szabolcsi Miklós, Kardos László, Sükösd Mihály, Gyertyán Ervin, Mezei József, Szobotka Tibor, Jókai Anna és Göncz Árpád könyvét méltatja. HATMILLIÓ LITVÁN KÖNYV Harmincadik születésnapját ünnepli a Vaga Könyvkiadó Litvániában. A szocialista szovjetköztársaság népszerű kiadója három évtizeddel ezelőtt egy év alatt negyvennégy könyvet jelentetett meg 314 ezer példányban, az elmúlt évben pedig háromszázat, összesen hatmillió példányban. A kiadó nemcsak a legjobb litván írók, költők, drámaírók könyveit adta az olvasók kezébe, hanem az országban élő baráti népek alkotóinak műveit is. Az évfordulót a Vaga-kiadó sajátos kiadvánnyal ünnepli: Adam Mickiewicz Pan Tadeuszának fordítását, amelyet a litván irodalomklasszikusa, Mykolaitis Putinas kezdett meg, a mai fiatal költőnemzedék egyik jelese, Justinas Marcinkievicius fejezte be. ECHINOX Nemrég jelent meg a kolozsvári Babes—Bolyai Tudományegyetem háromnyelvű kulturális lapjának, az Echinoxnak összevont száma, amely a román és német nyelvű anyagokon kívül érdekes magyar vonatkozású és magyar nyelven írott cikkeket-tanulmányokat is közöl. A harminchat oldalas újság ezúttal terjedelmének egyhatodát bocsátotta a magyar egyetemi hallgatók-írók rendelkezésére Boér Géza Mi a forradalmiság ma? címmel Gáli Ernővel, a kolozsvári Koraink főszerkesztőjével készít interjút. Gaál György A hazai magyar nyelvű diákszínjátszás múltjával foglalkozik, Falk Katalin és Palotás Dezső Csokonai ars poeticájáról, illetve József Attila egyik verséről közöl eszmefuttatást. Egyed Péter,esszéje egy nemzedék gondolkodástipológiáját vázolja. A kétségkívül legérdekesebb és legértékesebb publikáció a költő Szőcs Géza új versciklusa: Mi, a Hold — A Világsólyom szeme. TÁJÉKOZÓDÁS VOLT-E MUNKÁS SVÁJCBAN? Harmincezren látták 1972-ben a svájci munkásosztályharcok történetének azt a kiállítását, amelyet a zürichi Munkásmozgalmi Intézet és Lenin egykori kedvelt munkahelye, a Társadalomtudományi Archívum rendezett. A zürichi, bázeli, winterthuri, luzerni és St. Gallen-i sikerek után, a hazai munkásság, több mint másfélszázados történetét (1800-tól) bemutató anyagot dokumentumkötetben akarta közreadni a freuenfeldi Huber Kiadó. A szerződést 1973- ban kötötték meg. A zürichi intézetben a helyi egyetem fiatal történészeinek vezetésével csoportmunka kezdődött. Kilenc munkacsoportban valamennyi közreadandó dokumentumot és szöveget megvitattak a történész-szerkesztők a diákokkal és állásfoglalásokat készítettek hozzájuk. A kéziratot 1974. májusában akarták leadni. A kiadó meghirdette a négyszázoldalas művet A zürichi egyetem konzervatív professzorai erre fölszólították a tartományi felügyelő bizottságot, hogy emeljen vétót a készülő dokumentumkötet ellen. Manfred Vischert, a vállalat irodalmi vezetőjét csakhamar lemondatták. Indokolás: a tervezett „tendenciózus” művel a liberálispolgári Huber-cég kétes hírbe keveredne. A diákmunkacsoportok sajtókonferenciát tartottak, hangsúlyozták, hogy nem ultrabaloldali dokumentumgyűjteményt terveztek, hanem olyan könyvet, amelynek témáival a tradicionális svájci szociáldemokrata párt tanfolyamain rendszeresen foglalkoznak. Sőt, a kiadást a kereszténydemokrata szakszervezeti szövetség is támogatja pénzügyileg. A kéziratot átadták a nyugatnémet Suhrkamp Verlag 1974 tavaszán megnyílt zürichi fiókvállalatának, amely a tervezettnél kedvezőbb áron és nagyobb példányszámban kívánta a történeti dokumentumokat megjelentetni. A Huber-ügyből ezután hamarosan Suhrkamp-ügy lett. A könyvet dr. Unseld, a franfurti kiadóvezető „valóban izgalmas”, „ismeretlen anyagot tartalmazó”,, de „provokatív” összeálításnak nevezte. Beavatkozását a zürichi filiálé alkalmazottai önrendelkezésük csorbításának tekintették. A véleménykülönbségek — Theodor Pinkusnak, a Sonntagban megjelent tudósítása szerint — a zürichi részleg föloszlásához vezettek. A könyv miatt keletkezett botrány után, most már bőven akad kiadó, amelynek kifizetődne, ha közrebocsáthatná a „Svájci munkásmozgalom történetét.” A szerkesztő-munkacsoport azonban már eldöntötte: olyan kis kiadónál jelenteti meg az összeállítást, ahol nem kételkednek abban, hogy a legkonzervatívabb európai országban is lehetett története a munkások mozgalmainak. I. 7. . VÁSÁRY ISTVÁN Hátrahagyott magyarok Ki ne ismerné Julianusnak, a hős domonkosnak, első őshazakutatónknak és szerzetestársainak alakját? Emléküket ma is hirdeti Antal Károly szép szobra a budai Várban, a Halászbástya tőszomszédságában. A magyarországi tatárjárás előtt pár évvel, 1235-ben vágnak neki először, hogy a régi magyar krónikák tudósítása alapján a magyarság keleten maradt töredékeit megkeressék, s Krisztus hitére térítsék. A missziós szándék mellett küldetésük nyilvánvalóan politikai célú is volt, hírszerzés az immár fenyegetően közelgő mongol veszély felől. Julianus megtalálta a keleten maradt magyar testvéreket Matena Hungáriában, azaz a „régi” Magyarországban, beszélt velük magyarul, s fontos értesülést szerzett a mongol hadak közelítő inváziójáról. Úti jelentését Rómában rendtársa, Riccardus jegyezte le, s a legfrissebb hírek szélvész gyanánt terjedtek el az egykorú Európa egyházi és világi köreiben. Mint ahogy Julianusék útját is a magyarság keleti származástudata tette lehetővé, a későbbiekben is ez a tudat volt a magyar őstörténet iránti érdeklődés fő ösztönzője. Mind a magyar nemzeti hagyomány, mind a külföldi krónikás irodalom ugyanis egyaránt tanúsítja, hogy a magyarság valahonnan keletről jött Kárpát-medencei hazájába, a magyar őshaza valahol keleten volt. Ezen az alapvető tényen kívül azonban a leghomályosabb, legkaotikusabb nézetek uralkodtak az őshaza helyét illetően. Más és más korok más és más elméleteket kaptak fel, s koronként változó elnevezésekké illették a feltételezett őshazát, ahonnan a magyarok jöttek. Mai álláspontunk szerint őshaza és a keleti, honfoglalás előtt leszakadt magyar töredékek szállásterületei nem szükségszerűen egybeeső fogalmak, mint azt a régi századok historikusai gondolták. A magyarság ugyanis hosszabb vándorlás során jutott a IX. században a Kárpát-medencébe, s útközben több csoport is leszakadhatott róla. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Julianus már 350 évvel a honfoglalás után talált a Volga vidéki magyarságra, akik ez idő alatt szintén változtathatták szállásterületeiket. Ily módon a XIII— XVI. századból származó, a keleti magyarokra vonatkozó forrásadatokat nem lehet közvetlen bizonyítéknak felhasználni a VIII—IX. századi magyarság lakhelyére vonatkozóan. Azóta, hogy Cseles Márton magyar jezsuita 1695-ben megtalálta a Riccardus-jelentést a Vatikánban, majd Desericzky Ince kiadta először nyomtatásban 1745-ben, Julianusék útja s a keleti magyar töredék a magyar őstörténet sokat tárgyalt és vitatott kérdései közé tartozik. Mi lett a Volga-vidéki magyarság sorsa a mongol kor viharai után, meddig beszélhettek még magyarul, milyen néven szerepelnek a különböző forrásokban? A mongol kor múltával Magna Hungária és magyarjairól hosszú ideig nem esik szó, Julianus és a domonkos missziók is feledésbe merültek. De ez nem azt jelenti, hogy a keleti magyarok megszűntek volna létezni, magyar töredékek még hosszú ideig, évszázadokig élhettek és éltek is a mai Oroszország különböző részein, így hosszú, több mint két évszázados hallgatás után újabb hírek bukkantak fel a keleti magyarokról. Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa 1458-ban írt, de csak 1503-ban kiadott „Cosmographia” című művében érdekes híradást közöl. Reszéltünk egy Veronából származó emberrel, aki azt állította, hogy Lengyelországon és Litvánián át a Tanais forrásához érkezett, azon átkelt, és Barbaráénak azt az egész északi részét átkutatta... A mi Veronáink, akiiről fentebb említettük, hogy a Tanais forrásához ment el, azt mondta, hogy ázsiai Szkítáéban, nem messze a Tanaistól durva, bálványimádó emberek laknak, akiknek ugyanaz a nyelve, mint a pannóniai magyaroknak.” A magyar őstörténet-kutatás, különösen a finnugrisztitva hosszú ideig félreértetteés félremagyarázta Aeneas Sylviust, ugyanis a magyar-vogul-osztják nyelvrokonítás úttörőjét ünnepelték személyében. De lássuk sorjában a dolgokat! Az oroszság a XI. századtól kezdve érintkezik a vogulok-osztjákok őseivel, akiknek az orosz forrásokban Jugra néven szereplő területe az Ural európai oldalán helyezkedett el. Az oroszokat Jugria (a nyugati források ezt a latinosított formát használják) préme vonzotta, s állandó harcok után éppen a XV. században sikerült a vogul—osztjákokat orosz adófizetőkké tenni. A XV. században tehát különösen foglalkoztatta Oroszoországot Jugria, s mert e században a nyugat-európai országok és különösen a pápaság egyre nagyobb diplomáciai érdeklődéssel fordult Moszkva felé, valószínű, hogy Jugriáról, s annak meghódításáról értesülhettek. Ha nincs is rá pontos adatunk, de orosz hagyomány kapcsolhatta össze először Jugria lakóit és a magyarokat, mégpedig kizárólag a két terület lakói nevének etimológiai összekapcsolása alapján (Jugrik a Jugria lakói, ugrik a Magyarföld lakói). Ez az azonosítás, még egyszer hangsúlyozom, csak etimológiai alapon történt, mely történetesen helyes volt, hiszen mind a magyarok ungar neve, mind Jugria neve végső soron az onogur népnévre megy vissza. Ez az etimologizálás csak orosz nyelvi talajon történhetett, hiszen az orosz nyelvben a két név etimológiai kapcsolata nyilvánvaló. Az oroszok sem a magyarok, sem a vogul-osztjákok nyelvét nem ismerhették alaposan, tudatos nyelvhasonlításról tehát, mely egyébként is idegen volt a kor szellemétől, szó sem lehetett. A két nyelv különben is olyan távol volt egymástól a XV. században, hogy ismervén a kor nyelvészeti ismereteit, a két nyelv rokonsága fel sem vetődhetett.• Eddig tehát Jugria és az oroszok Jugria-hagyománya. S mit látunk ebből Aeneas Sylvius közlésében? Először is a Jugria-fogalom egyáltalán nincs benne megemlítve, csak ázsiai Szkítiáról esik szó. A veronai szerzetes itt, nem messze a Don forrásától a magyarral azonos nyelven beszélőket talált. Alig elképzelhető, hogy a veronai szerzetes, akinek az útja hitelességében nincs okunk kételkedni, a vogul-osztják nyelv hallatán a magyarra gondolt volna. E korban a vogul-osztják és a magyar nyelv oly távol áll már, hogy laikus fül semmi rokonságot nem tud fölfedezni köztük. Aeneas Sylvius értesülése tehát csak a mongol korban szétszóródott tényleges magyar töredékekre vonatkoztatható. Hogy földrajzilag hova helyezhető ez a magyar töredék, igen nehéz megállapítanunk, hiszen a korabeli geográfiában ázsiai Szkítia már a Don folyón túl kezdődik. Mindenesetre a „nem messze a Tanais forrásától” laza földrajzi meghatározása nehezen lenne az Ural vidékére érthető, s mert 1483-ban magyarok szerepelnek a rjazanyi területen, legvalószínűbben erre a vidékre gondolhatunk mi is. Ez az 1483-as orosz oklevél a moszkvai és rjazanyi nagyfejedelem megállapodását tartalmazza. A moszkvai nagyfejedelem megtiltja a rjazanyi nagyfejedelemnek, bojárjainak és embereinek, hogy Danyjar cárevicstől, Kaszimov urától elmenekült adófizető embereket fogadjanak be: „És azokat, akik Rjazanyba mentek a cárevicstől és hercegeitől a te nagyatyád Iván Fedorovics nagyfejedelem élte után, böszörmény vagy mordvin vagy magyar (az oroszban Mocsárin alak áll), fekete emberek, akik a cárevicsnerc jaszakot (egy adófajta) adnak, (megparancsolom) neked Iván nagyfejedelemnek és bojársaidnak, hogy ezeket az embereket bocsásd viszsza önként helyükre, mindegyiket oda, ahol lakott, ...”. A magyarok ebben az oklevélben a rjazanyi nagyfejedelemség területén, illetve annak keleti részéből leszakasztott kaszimovi kánság, a moszkvai nagyfejedelemség tatár hűbéres államának területén fordulnak elő, jó 500 kilométerrel nyugatra a Volga szépső folyásától, ahol Julianus magyarokkal találkozhatott. A magyarok — mint ahogy a többi Volga vidéki nép — nyugat felé való vándorlását az Arany Horda, majd utódállama, a Kazányi Kánság kíméletlen adóztatása idézte elő. Legközelebb több mint ötven év múlva hallunk magyarokról egy 1539-es orosz oklevélben. Nem messze Rjazanytól Tyemnyikov városában szerepelnek, más tatár elemek társaságában. Harmadízben 1551-ben tűnnek fel újra a magyarok, mégpedig az orosz évkönyveknek a kazányi hadjáratot elbeszélő részében. A mozsárok, mint ahogy az évkönyvek említik magyarjainkat, a csavasokkal. 1975. FEBRUÁR 15.