Élet és Irodalom, 1979. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-07 / 27. szám - Szikszai Károly: Illusztráció • kép (3. oldal) - Száraz György: Naptár (3. oldal) - Csányi László: Babák népviseletben (3. oldal)
Szikszay Károly: Illusztráció SZÁRAZ GYÖRGY ROVATA A Jövendőmondás nem egyéb, mint sus egymás után következő dolgoknak egymás mellé áll(NOSTRADAMUS) PESTI HÍRLAP NAPTÁRA, 1933.: „... meglehet, hogy 2033. embere, aki majd porlepte könyvtárak mélyéből véletlenül kihalássza ezt a kötetet... szánakozó mosollyal fog visszagondolni fantáziátlan őseire, akik száz esztendővel előbb szegényes képzeletükkel nem bírták utolérni az elkövetkezendő idők valóságát.’’ KÉPES KRÓNIKA, 1926. 11. 28.: „A jövő nem hozhat nagyobb meglepetéseket, mint amilyeneket a múlt már megvalósított.’’ PESTI HÍRLAP NAPTÁRA, 1933.: „Száz esztendő múlva ki sem kell majd szállnunk hálókocsinkból, hogy Budapestről néhány nap alatt eljussunk Kairóba, vagy akár Fokvárosba.” SZENT-GYÖRGYI ALBERT, 1972.: „Utódaink egymillió év múlva ugyanolyan kétkedő érzelmekkel gondolnak majd vissza ránk, ahogy mi az első majomemberre, aki megpróbált a két hátsó lábára állni.” MAGYAR SZÓ, 1979. IV. 28.: „Az ember őse már 3 600 000 évvel ezelőtt egyenesen járt, mint mai utóda — erre a következtetésre jutott egy nemzetközi szakcsoport.” ARTHUR KOESTLER, 1978.. . a homo sapiens feltehetőleg egy rendellenes biológiai faj, a fejlődés egyik tévedése.” CICERO, i. e. I. sz.: „A természet megszabta az embernek, hogy magánál szebbet ne tudjon elképzelni.” .. avagy a korrekció: Atomháború után a csimpánz lemászik a fáról, szétnéz, megvakarja a feje búbját és felszól a párjának: — Na, anyjuk, kezdhetjük elölről. " PESTI HÍRLAP NAPTÁRA, 1933.: „A jövő század emberének életét nem keserítik nemzetközi, politikai bonyodalmak, hiszen a technika ... egyetlen érdekcsoportba kovácsolta a nemzeteket.” KOMSZOMOLSZKAJA PRAVDA, 1967. XII.: „... az új kérdések oly szédítő egymásutánban vetődnek fel, hogy napjainkban a jövő a szó szoros értelmében szembejön velünk.” NÉPSZABADSÁG, 1970. XII. 25. MARX GYÖRGY: „A legérzékenyebb lelkiismerettel tépelődő gondolkodók... féltik a pszichikailag kiskorú emberiséget a fizikai koraérettség veszélyeitől.” ... avagy a szorongás: — Doktor úr, nem tudok aludni. — Vegyen be altatót. — Próbáltam. Elalszom tőle, de azt álmodom, hogy nem tudok aludni. SCIENCE ET VIE, 1970. 7. sz. SZENT-GYÖRGYI ALBERT: „Negyvenéves korom után tanulmányozni kezdtem a kvantummechanikát... Tudtam, miről van szó, de mindez nem volt a véremben, és kerülnöm kellett minden vitát ezekről a kérdésekről még középiskolásokkal is, akiknek agyukban és vérében volt az atom. Mai világunk olyan emberek uralma, akiknek agya még az atomkor előtt megszilárdult.” ARTHUR C. CLARKE:A JÖVŐ KÖRVONALAI, 1968.: „Ha egy kiváló, de korosabb tudós azt állítja valamiről, hogy lehetséges, majdnem bizonyosan igaza van. Ha azt állítja, hogy valami lehetetlen, nagyon valószínű, hogy téved.” PESTI HÍRLAP NAPTÁRA, 1933.. ......a XXL század embere ura lesz életnek és halálnak... Megifjithatjuk a szervezetet és élettartamát szinte korlátlan időkig hosszabbíthatjuk meg.” NEVEZEST, 1966. 1. 2. VLAGYIMIR LVOV: „Igen, anyagi és testi halhatatlanság! Halhatatlanság vérben és húsban, ezen a napsugarakban fürdő világon, melyet annyira szeretünk.” MAGYAR NEMZET, 1979. II. 10. PETHŐ TIBOR: „... a művesek, műszívek, esetleg műagyak beépítésénél hol húzható meg az élet és a halál, vagy az ertber és műember választóvonala?” MAGYAR NEMZET, 1966. I. 30. PETHŐ TIBOR: „Alpha—60: egy filmben szereplő elektronikus agy ... amely azután az automatika kiszámíthatatlan törvényei szerint önmagát fejlesztő készülékké alakul át... és uralma alá hajtja egy egész városállam lakosságát.” MAGYAR SZÓ, 1979. IV. 21. LOUIS BRANSCOMBE: „A jövő komputertechnikájában ... van egy másik lehetőség is: olyan háromdimenziós memóriasejt, amely képes megújítani önmagát.” OSWALD SPENGLER: „A gép az ördögé: így érezte ezt mindig az igazi hit!” PESTI HÍRLAP NAPTÁRA, 1935.: „...távolból irányítható gépemberek a jövő nagyvárosában a rendőrség szerepét fogják betölteni... Szörnyű acéllábaikon belegázolnak majd a tüntető tömegbe, forgó gumikancsukákkal osztogatva a halálos csapásokat, és könnyfakasztó gázokat fújtatnak.” NEUE ZEIT, 1966. 1. 2. VLAGYIMIR LVOV: „Miként az erdész gondozott erdővé változtatja a vad bozótot, úgy fogja átalakítani az ember először a naprendszert, azután... az egész tejútrendszert.” MAGYAR NEMZET, 1967. VÁMOS IMRE: „2000 táján ... rendszeres rakétajárat közlekedik majd a Föld, a Hold, a Mars és a mesterségesen előállított bolygók között, ahol a túlnépesedés következtében megszaporodott emberfölösleget telepítik le.” ... avagy a naprendszer betelepítése. Házaspár az áruházban. A férj sorra próbálja a cipőket, végre odaszól az eladónak: — Ezt megveszem. Jó kényelmes. — Te hülye! — sziszeg a feleség. — Tudod, mi van a lábadon? A cipődoboz. ÚJ SZÓ, 1979. VI. 3. GYEREKDOLGOZAT: „Ha nagy leszek, űrhajósvárosokat fogok építeni. Oda nagy űrhajókon mindenki eljöhet és annyi túróspalacsintát ehet, amennyit csak akar.” KINCSES KALENDÁRIUM. 1908. ......a jövő század házaiban a konyha helyét laboratórium foglalja el, amelyben a szakácsnő marhapörkölt helyett lecitinpirulákat fog készíteni.” MAGYAR HÍREK, 1979. 11. 10. PETHŐ TIBOR: „Az élelmiszertermő területek növelhetők, például az Amazonas medencéjében.” MAGYAR SZÓ, 1979. V. 4.: „Az Amazonas völgye, amely az emberiségnek szükséges oxigénmennyiség mintegy 50 százalékát állítja elő, komoly veszélybe került az erdőirtás következtében.” ... avagy az élelmiszer-probléma: — Mit csinálsz, fiam, ha három almát kell elosztanod négy embernek? — Kompótor, tanár úr. NÉPSZABADSÁG, 1970. XII. 25. MARX GYÖRGY: ..Nemsokára biológus-mérnökök rendelésre alkotják meg a kívánt alkatú növényeket, állatokat — talán embereket is.” MADÁCH AZ EMBER TRAGÉDIÁJA: LUCIFER: Nagyon vénül az ember, hogyha már Lombikhoz tér, midőn organizál. NÉPSZABADSÁG, 1973. X. 7. DÉRY TIBOR: „Elbájoló látomás: a föld egész felületét elborító nagyüzemi búzatáblák között a tűző napsütésben egy-egy szülészeti klinika áll, és nappali folyamatos munkával. Egyéb növények, állatok, amik nem fog alá valók, kihaltak ...” NEVEZETT, 1966. I. 2. VLAGYIMIR LVOV: „Az emberi agy a katalizátor ahhoz, hogy az univerzum fejlődésének más utat szabjon ... Tevékenysége nyomán új flóra és fauna keletkezik.” MINORITY OF ONE, 1970. SZENT-GYÖRGYI ALBERT: „A következő világháborúnak csak egy győztese lesz, a svábbogár, melynek a legerősebb sugárzás sem árt.” NÉPSZABADSÁG, 1979. IV. 16. SZALAI SÁNDOR: „... azzal is számolnunk kellene, hogy valami teljességgel előreláthatatlan történelmi vis maior erősen módosíthat bármely általunk kidolgozott jövőképet.” ... avagy a módosítás: — Itthon a gazda? — Igen, de nem soká. Holnap temetik. ARNOLD TOYNBEE, 1967.: „...kétmilliárd év áll rendelkezésünkre; a csillagászok szerint Földünk addig lesz az emberi életre alkalmas.” KARINTHY után: — Mennyit tetszett mondani? Billiót vagy milliót? — Billiót. — Hálistennek! Már úgy megijedtem. FLAMMARION, XIX. sz.: „A Föld már csak egy nagy gyászos temető lesz, amely néma csöndben forog egy Köröses csillag körül... És a Nap végül kialszik” MAGYAR NEMZET, 1979. IV. 4. BEKE MIKLÓS: „Az előrejelzéseknek általában az a hibájuk, hogy... tudnak ugyan mondani valamit az ezredfordulóról, de a holnapról fogalmuk sincs... A legfölkészültebbnek hitt kutatóintézetek sem fogták föl teljesen, mi játszódott le Iránban.” ... avagy a jövőkutatás. — Hány óra, Jean? — öt perc múlva nyolc, mylord. — Nem azt kérdeztem, hogy öt perc múlva mennyi lesz, hanem azt, hogy most mennyi. NÉPSZABADSÁG, 1979. IV. 16. SZALAI SÁNDOR: „Ami Magyarországon 2020-ban lesz, az... igen sokban függ saját magunk és utódaink akaratától... valamint sok más... rajtunk kívül álló tényezőtől. És mégis: a jövő egyes elemei már megvannak jelenünkben, illetve továbbhatnak múltunkból a jövőre.” BLÜI 1979. JÚLIUS 7. CSÁNYI LÁSZLÓ Babák népviseletben A szándék világos volt és félreérthetetlen, s miközben a szép hagyomány ápolását akarta szolgálni, arra is jó volt, hogy megmozgassa a gyerekek képzeletét, gyarapítsa ismeretét, fejlessze ügyességét. A példát Erdély adta, a sepsiszentgyörgyi népi babagyűjteményt másutt is bemutatták, s úgy tudom, mindenütt nagy sikere volt. Hatása eljutott Tolnába is: öltöztessetek babát, botból és rongyból — mondták a gyerekeknek, vagy csináljatok csatakrozit, esetleg olyant, amit a néprajzi könyvek színes és hiteles képei kínálnak. A kísérlet végeredményben nem sikerült. A tolnai gyerekek kedvetlenségét vagy esetleg közönyét nem oldotta fel az alkotás remélt öröme, a hivatalos buzdítás sem volt elég hatásos, s végül a szekszárdi kiállítást tulajdonképpen a szociális otthonok öregjei mentették meg, akik néhány napig elsütkéreztek örömtelen gyerekkoruk kihunyó fényében. A népművészet ma divat és sikk, a panelotthonok előszobáinak falán színes cserepek függnek, néhány párna, terítő is kerül a legtöbb lakásba,a vitrin üvegfala mögött pedig sok helyen népviseletbe öltöztetett babák sorakoznak, s tervezők és készítők szívesen emlegetik, hogy az ősi formakincset támasztják fel. Egyebet nem is tehetnek, a népművészet ma már többé-kevésbé egységes egész, leltározott és feldolgozott múlt, amit legföljebb néhány újabb adalék gazdagíthat, s bár hatását mindenütt meg lehet találni, mai gyakorlatában — nemcsak nálunk — alig több, mint a bevált régi formák ismétlése, variálása. A sokszor idézett múlttal azért zavarban vagyunk, mert a régiségben nehéz egyértelműen meghúzni a népi művészet határvonalát. A XIII. századi egregyi templomot, melynek tájjal együttélő szépségével nem tudok betelni, szívem szerint népi alkotásnak tekintem, mert aligha kétséges, hogy mestere egyszerű falusi pallér volt. A Jánosréti vagy a Jakabfalvi Mesternek az esztergomi múzeumban látható táblaképein is ott a népi ihletés, ám a művészettörténet már régen kisajátította őket, ahogy a magyar parasztbarokk néhány megmaradt szép emlékét is. Az érzékelhető gyökerek ugyanis nem nyúlnak mélyre. Révai Miklós felhívása a XIX. század fordulóján, melyben paraszti dalok gyűjtését sürgette, nem talált visszhangra, Kisfaludy, Czuczor maga írt „népdalokat”, Kriza a Vadrózsákba saját verseit is felvette, Liszt pedig, aki a Sárközben igazán a néppel találkozhatott, még nem hallotta meg azt az ősi zenét, amit csak Vikár, Bartók, Kodály fedezett fel. A századforduló körül megindult tervszerű gyűjtés óta többször elhangzott az „utolsó pillanat” reménykedő és szemrehányó emlegetése, ami egyébként még ma is tart, még mindig az „utolsó pillanatban” vagyunk, mert a múlt még most is ad valamit elmerült kincseiből, jóllehet a sokat emlegetett hagyomány is csalóka, mert a híres sárközi népviselet például már száz évvel ezelőtt is felhasznált, rendszerint Bécsből származó ipari terméket, akkor pedig egy lány valóban „egy hold föld árát” öltötte magára. Úgy gondolom, jobb szembenézni a tényekkel. A népművészet illúziója állandóan átjárja napjainkat, s közben elfelejtjük, hogy amit ma állítunk elő, végtére iparszerű termelés eredménye. Az ítélettel mégis legyünk óvatosak: van piaca, ami ugyan önmagában gyönge érv, de aki sárközi szőttest vagy halasi csipkét vesz, végtére egy olyan kultúra emlékét viszi haza, amely fölött évszázadok emléke lebeg, akkor is, ha közben változtak a termelési eszközök s egyedi alkotás helyett rendszerint mindenki tömegárut kap, ami magán viseli az áru minden ismérvét. Mert azt se feledjük, hogy a népművészek vagy iparművészek képzelete, alkotó kedve között, kétszeresen is: nemcsak a múlt tudományosan szentesített formakincséhez és eszményéhez kell ragaszkodniuk, hanem a megbízó szervezet lehetőségeihez, technikai kapacitásához, esetleg a szövetkezeti elnök ízléséhez, sőt üzleti szempontjaihoz is, mert terv és kivitelezés régen kettévált, valaki elkészíti a rajzot, amit más sző meg, s azt is a kapacitás vagy éppen az árpolitika szabja meg, hogy kártolt vagy fésűs gyapjúból „vitelezzék-e ki”, amit annak előtte a tervezői képzelet anyagában is megfogalmazott. Nagyobb, s más természetű baj, hogy az elmúlt évben is élelmes nyugati üzletemberek járták a vidéket vagy pedig megbízottaikat küldték szét a falvakba, s felvásároltak minden régiséget, rokkát, cserepet, szőttest, válogatás nélkül, amit tudtak. Tolnát hollandusok kedvelték meg, arról azonban nem készült statisztika, hogy mit vittek magukkal. Mert miközben zengnek a pávakörök, s ezrek tapsolnak a néptáncfesztiválokon, népművészetünk valóban pótolhatatlan tárgyi emlékeinek egy részén külföldi műkereskedők gazdagodnak. A szekszárdi kiállításnak egyébként sok látogatója volt, bár pontos számot nem lehet megállapítani, ugyanis aki bármi okból tévedt is be az úttörőházba, látnia kellett, tehát szándékától függetlenül látogató lett. A statisztikának ugyan nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítanunk, a rendezők nem titkolt szándéka is más volt: a megidézett múltnak a gyerek maga alkotta örömét kellett volna szolgálnia, a példát, hogy két keze munkájával teremtheti meg saját világát. A siker azonban csak a látványnak szólt, a szokatlan érdekességnek, ahogy a Néprajzi Múzeum mostanában megnyílt kiállításán is, noha egyelőre nem lehet lemérni, hogy a fiatal látogatók a különlegesség emlékén kívül vittek-e haza valami olyan ösztönzést is, ami felébresztheti a kétkezi munka örömét. De a gyanakvás mégiscsak itt bújkál bennem, mert úgy gondolom, ezek az összeügyeskedett babák valójában a nosztalgia selymeibe öltöztek. A hajdani gyerekjáték, a legegyügyűbb is, egyszerre jelentett okulást és derűt, mert a szegény gyerekben a baba a valóságot megszépítő játék illúzióját keltette, addig a néhány évig, amíg nem fogták dologra. A mai népviseletbe öltöztetett babákkal nem játszanak, a gyerek kezébe se adják, hisz bepiszkolná vagy elszakítaná, mert dísztárgy, esetleg jelkép, üzenet a megszépített messzeségből vagy éppen divattárgy, itthon is, külföldön is. Mert nemcsak nálunk keresett árucikk. Hágában, Trencsénben vagy Firenzében ugyanúgy árulnak angyalarcú babákat, melyeknek a kötényére írt városnév is segíti az emlékezést. De itt már csak az üzleti szempont egyértelmű, s a szerény lakásdísz — souvenir — arra jó, hogy a személyes emlékezés belekapaszkodhassak valamibe. S marad a nosztalgia, melyben természetesen sok a hamis illúzió is. A mai gyerek más világban él, a nyiladozó értelem a technika és tudomány mindennapi csodáival találkozik, amihez az általános iskolai tananyag is igyekszik alkalmazkodni. Nem tudom, ilyen körülmények között olyan fontos-e, hogy csatakrozit eszkábáljanak össze a gyerekek, a hajdani példából viszont megtanulhatják, hogy csak értelemmel és szorgalommal igazodhatnak el a világ szép jelenségei között. Az egykori babafarigcsáló gyerekek örömteli buzgalma erre feltétlenül figyelmeztet. Egyébként a szekszárdi kiállítás bábuit, játékait beszállították a múzeumba, ahol leltározták, beraktározták őket. Száz év múlva egy kutató megállapíthatja, hogy 1979- ben milyen emlékek éltek a gyerekekben a régen elmúlt kor játékairól. S talán annak is marad nyoma, hogy a legtöbb bábu szociális otthonok öregjeinek munkáját őrzi, akik valamikor nagyon régen valóban játszottak is ilyenekkel.