Élet és Irodalom, 1983. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1983-07-01 / 26. szám - Berza László: Tersánszki Józsi Jenő végrendelete (1. oldal)
Koltai Tamás: Záporpróba .RODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP 1983. JÚLIUS 1. XXVII. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM Máriássy Judit: Találkozások a fészekben Két választás (között) Magyarországon : '-‘'T ' vrrrmrrmrm*. »• *. - -- — j.. ..f.-I W. . .1 .« . 9 — .. WMW. Wn&C** KCfV* '&} ß***** sri Icfai/AtffydjJlsk'it mi., 'fii ytuÜ£° wí*G, Vx-^Sf^JiuXj^ nry*». ifelX * i^kLiW*, 'fyAtlfrf, í4*h/ n kfifaM4} r . I .. *yb~in?v ^ ic^tíf ktU^jf *»f- Aaa**H*<£ . Iura', 'le^ä^j&n LM-a JÍiJ v-tfV, yh 1/& 'h fitC/p£i$l2 Jjuföfr VÍ&* JíJÍ$íL%fj , #L <y ^»U^cw. z* itft^WL SfCt~~f mmm ..KS*$*£* V5* Z/fí^^jL gfiy. {( ^ Z r MT fitfpÁÍCM* W&\ "~Wrl a U yQt/Ui, tyruj&b**) ] -%e A Wái'rA <^r * lj _ él f > . y, »/* Lf V- •*•“ j^U UtiíhérU 2sit4*Íp$’ , & Ut £1* *ptrSbá*.fak. aÍH:ri:';;4 . '• i "h? i.-t:r~^:T^süi Egy lap a füzetből * BÉKE-VILÁGTALÁLKOZÓ PRÁGÁBAN A világ 132 országából vettek részt küldöttek a béke-világtalálkozón, melyet június 21. és június 26. között rendeztek meg Prágában. A találkozó zárónapján Felhívás a békéért, az életért, az atomháború ellen címmel dokumentumot fogadtak el. A felhívás sürgeti a nukleáris fegyverkezés befagyasztását, az általános és teljes leszerelést. A magyar küldöttség, amelyet Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá-ának főtitkára vezetett, egyebek közt javasolta, hogy a Béke-világtanács kezdeményezésére augusztus 25. és szeptember 1. között rendezzék meg az európai biztonság hetét. Budapesten ezzel egy időben nemzetközi írót , találkozót tartanak, melynek témája: felelősség ahazáért, az emberiségért. Prágában közzétették Illyés Gyula levelét, amelyet a költő nem sokkal halála előtt írt a magyar békemozgalomnak. Részletek a levélből: „Képzeljük el, hogy a háború kitört. Próbálja beleélni magát abba az olvasó, hogy a napilapon, amit most kezében tart, nem békeszólamok sorakoznak, hanem hadijelentések. Álmodjuk meg kísérletül a rémálmot, hogy ez és ez az ország már nincs, és hogy az atomfelhő határainkhoz közeledik. Akkor tudnánk csak értékelni, mit jelent, hogy aránylagos fegyvernyugvásban élünk és hogy mi az értelme az erőfeszítésnek e béke mindenáron való biztosításáért, az alapokig ható megvalósításáért! Mert képzeljük el az elképzelhetetlent, hogy nem sikerült megvédenünk a békét! A rettenetnek s az önvádnak azzal az erejével, ami akkor töltene el bennünket! Azért kell most tevékenykednünk a lelkiismeretünk megnyugtatására. Vagyis nem puszta szavak szaporításával, nem szép szólamok ismétlésével, hanem tettekkel, ha kell, kockázatot és áldozatot vállalva.” IMtJANSZIOf f«4!»': JENŐ VÉGRENDELETE Huszonöt évvel ezelőtt találkoztam először Tersánszky Józsi Jenővel. Abban az időben nem kényeztették, ezért jövedelmének jelentősebb részét a rádióban elhangzó műveinek honoráriuma jelentette. Regényeit dolgoztam át hangjátékká és hol róla, hol írásaiból válogatott egyórás műsorokat készítettünk a megértőbb szerkesztőkkel. A munka ürügyén összeszoktunk, sokat voltunk együtt, megismerhettem életét. Tudtam, min dolgozik, merre jár. Sokat csavarogtunk együtt Pesten és Budán, és eleget az országban is, író-olvasó találkozókra kísértem el, hogy együtt játszhassunk. Én dicsértem, ő tiltakozott, írói hitvallásáról kérdeztem, ő azzal dicsekedett, hogy Nagybányán nála jobb festő nem akadt. — Faggattam állatregényeiről, ő zenei talentumáról beszélt, és ha kedve kerekedett, furulyáit is. Hogy alakult a Képes Könyv Kabaré sorsa? Válasz helyett a rovásírás rejtelmeibe vezetett bennünket. , Beszélt a maga készítette kis csónakról, amellyel a Fekete-tengerig készült leevezni. (Téténynél a csónak elsüllyedt, így semmi sem lett a hosszú utazásból.) Foglalkoztatta az avarsíp sorsa, Budapest szobrai és minden, ami körülötte élt és állt. Mókázott mindennel és mindenkivel, soha senkit meg nem bántott. Ilyen derűs képet hagyott maga után mindenfelé és nem engedett senkit tragikus perceinek titkába pillantani. Nevettetett, miközben szakmai nyomorgattatását, politikai szutyongattatását takargatta. Kellemetlenkedtek Tersánszkynak? Maga igazolására szólították föl? Színvallásra akarták kényszeríteni, feledve azt, hogy visszafelé az időben szinte karnyújtásnyira még az életét kockáztatta jószerivel idegenekért. Üldözötteknek készített hamis igazolványt, nem késlekedett a nyilasok házába menni, hogy onnan valakit kimentsen. Olyan ■természetesen tette ezt, mintha borért menne. Egyszer bombázás közben indult beszerzőútra. Egy friss bombatölcsérből emelkedett kifelé, amikor a másik gödörből előbújó íróbarátjával találta szemben magát. — Hová megy Jenő? — Borért. És te? — Borért. Együtt mentek tovább. Ismeretségünk során soha nem dicsekedett érdemeivel. Nem szólt félelmeiről sem, csak néhány rám hagyományozott kéziratában találkoztam velük. Voltak félelmei? Igen. Egy kis füzetlapon is erről ír, Berza László (1944.) 4. Mire idemásolom azt a végrendeletet, amelyet már rég hordok zsebemben. Tehát lám. — Nincs kizárva, hogy a mai törvénytelen magyar kormány elvetemültségében még a kapcabetyárságot is fölülmúló pribékjei megölnek. Ürügyük van rá. Feleségem, akivel huszonnégy évet töltöttem közös és egymást támogató munkában, a szégyenteljes és törvényellenes magyar kormányrendelet értelmében rosszul, vagyis 1944. márc. 22-ike után keresztelkedett ki róm. kath. vallásúvá zsidóból. Eddig a Horthy kormány 570 000 sz. alatt kiadott mentesítése védte őt annyira, hogy keserves verítékkel és becsülettel szerzett lakásunkon velem lakhatott. Ez a Védelem nov. 15-ével lejárt az újabb rendelet értelmében is, nejemnek tőlem, csillaggal a mellén, a gettóba kell költöznie holnapután estig. Két szememmel győződtem meg arról a szörnyűségről, hogy zsúfolják össze a Szálasi kormány hóhérai a külföldi védettségű zsidókat. Hát még a magyar, nem védett árja-párokat hova szándékoznak dugni! Elhatároztam tiszta ésszel és csorbítatlan akarattal, hogy a tőlem feleségemet elhurcolni akaró közegeknek ellenállok. Ha közülük csak egyet is lelövök, akkor azt a példát adom magyar sorsosaimnak, mit most már egyetlenül erkölcsösnek tartok. Szálasi vérebeinek viszont nem adok alkalmat, hogy lefülelésem alkalmával nejemmel együtt rajtam a szokásos megkínoztatást elkövessék. Elég adag cián van birtokomban, hogy csak hullámon elégíthessék ki beteges vérszomjukat. Hogy miért nem választom a bújkálás ésszerűbb és jelenleg általános módját a törvénytelen és embertelen rémuralom rendelkezéseivel szemben? Első okául jeleztem, hogy elviselhetetlen már nekem az a birka bárgyúság és gyávaság, amellyel magyar sorsosaim a német-bérenc orgyilkosok parancsára mozognak. Tehát, mint az egész világháborút végigküzdött katona, kötelességemnek érzem, hogy az igazi magyar ellenség ellen, legalább is végső soron példaadó gesztussal éljek. Azonfelül a bujdoklás állapotát csak előzetes puhatolózások után is oly undorítónak és megalázónak tapasztaltam, hogy le kell mondanom róla, mint erkölcsi és testi erőmet meghaladó teljesítményről. Többek között Bpesten élő rokonaim köre is oly kereken utasított el azzal a kéréssel, hogy nejem családjuk körében rejthessem el, néhai húgom okmányaival, tehát teljes biztonságban. Pedig ezek közt a véreim közt kettő is van olyan, akiket pályásként ölemben babusgattam és édes nőném is és akik most a szemem láttára fogadnak be házukba valóban érdemtelen és gyanúsan viselkedő, de pénzes menekült atyafiakat. Tulajdonképpen jelen sorok fő célja ennek a rokoni viselkedésnek megbélyegzése és megbüntetése. Minden jel szerint összegyűjtött munkáim, különösen a külföldi kiadásokat számítva, jelentős hagyatékot képviselnek halálom és nejem, törvényes haszonélvezőm halála után! Ez a hagyaték, miután gyermekeim nincsenek, a vérrokonaimra szállana. Jelen sorokkal azonban tiszta tudattal és ép értelemmel másként végrendelkezem hagyatékom felől, mintsem érdemteleneknek jusson. Maradjon hagyatékom a svéd vöröskeresztre azzal a kikötéssel, hogy jövedelméből mindenka csakis nyomorgó és bárhol élő magyar gyermekeket támogasson, nem véve ki soraiból a magyar zsidókat sem. Ez a végrendelkezésem akkor is teljes érvényű marad, ha netán én és feleségem a mai magyar szörnyűségeket átvészelnénk. Vagyis halálom és feleségem halála után minden vagyonom a svéd vöröskereszté (!) a fönt kikötött céllal. Szokás ilyen levelet bizonyos ünnepélyes szólamokkal kezdeni és fejezni be. Magam részéről bár életemben nem formaságokkal, hanem Istenben soha meg nem tántorodott hittel maradtam igazi jó keresztény, jelen sorokat mégis átokkal végzem az áldás helyett, éspedig következőképpen. Legyenek átkozottak örökre ennek az árnyékvilágnak urai, az Egyesült Nemzetek, Anglia, Amerika, és a Szovjet, ha valaha is, politikai vagy hasznossági okokból megtántorodnak vagy kifáradnak ennek a mérhetetlen tömegű gonosztettnek a megtorlásában, amit a német nácik, ezek a dühöngő őrültek és a magyaroknak hozzájuk méltó és rajtuk csüggő, másik végletben, az elme és akaratgyöngeségben, meg szolgai pribékeskedésben buzgólkodó hitvány töredéke, a magyar nácik elkövették. Ámen! Tersánszky József Jenő ÁRA: 6,— m k