Élet és Irodalom, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-19 / 29. szám - M. J.: Két fiú - feketében • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Dercsényi Dezső: Panta rhei • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (ordas): Ki meri? • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - K. G. Gy.: Családi horoszkóp • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Somos Béla: A villamoslépcsők öröme • vers (9. oldal) - Kertész Ákos: Nyaktekerészeti mellfekvenc • páratlan oldal (9. oldal) - Szikszai Károly: A szokásos életkép • kép (9. oldal)

KÉT FIÚ - FEKETÉBEN Ha­­ először járnék Szentendrén, már a Duna-parton megfutamod­nék a tömeg elől. Ha először ró­nám a kedves város szűk utcáit, még a macskaköveket is megcso­dálnám, hogy nem roppannak meg a bel- és külföldi turisták lába alatt. Ha először nézném a kira­katokat, először kukkantanék be a boltokba, megrémülnék az érték, a jó ízlés meg a bóvli és a giccs kí­nálata láttán. A plakátoktól pedig megzavarodnék: annyi a műsoros est, nappali bolondság, annyi helyen lehet beléptidíjért templomot néz­ni, macskazenét hallgatni, hogy az emberben feltámad a nosztalgia,­­és bemenekül a Nosztalgia kávéház belső termébe, hogy legalább an­nak örülhessen: a túlméretezett turizmus innen még nem tüntette el a szép faliszőnyegeket, a diszk­rét tárgyakat és az udvariassá­got. A személyes emlékek, az el­ső Templom-téri vigasságok máig is őrzött fényképei, a szobám falán függő, kenyérből készült „pofa", főiskolás produkciók legjobb pilla­natainak agyamban tárolt „film­je” csábít csak fel a dombra, s az újabb csalódásra felkészülten ve­szem meg vendégeimnek a húsz­­forintos jegyeket a régi térre. A vendégeknek minden tetszik. Számomra kevesebb az újdonság, s több az olyan kirakodó­mester, akivel hol Óbudán, hol a Marcibá­­nyi téren, hol meg a Balatonnál találkozom. De vannak még csodák is. Ellenállva a szép és méregdrága tárgyak, meg a vásárinak is sab­lonos egyebek vonzásának, már távoznánk, amikor gyökeret ver a lábunk. Két fiú, egy markáns ar­cú, vékony, csupa­ szellem fiatal­ember és egy tüneményesen gye­rekképű kölyök mozog fent fekete trikóban a színpadon. Lent széke­ken, füvön, kövön ülő elbűvölt gyerekek és felnőttek gyűrűje. A Markáns behozza a Kölyköt, pon­tosabban, egy robotot hoz be, mint kirakati bábut. És mozgatni kezdi.. A robot engedelmes. A robot fel­lázad. A robot utóbb puszit kap egy kislánytól és két nagylánytól is. Már többen csuklanak a neve­téstől, illetlenül vihog valaki. Csak utóbb észlelem: én vagyok az. .Mire Teli Vilmos és a kis Teli gyerek számos sikertelen alma­lövő kísérlet után Rossini zenéjé­re jóízűen megeszi az almát, a te­nyerek vörösek a tapstól. A Duna-parton, a túlzsúfolt ut­cákon még csípős glosszát szeret­tem volna írni Szentendréről. Tí­már Tamás és Méhes Csaba pan­tomim-műsora, két csillogó tehet­ség felfedezése megfosztott a glosz­­szaíráshoz szükséges iróniától. Csattanót csak a műsorvezető köz­lése adott: Tímár és Méhes tagja a moszkvai VIT-re utazó művész­csapatnak. Nem kell nekik sok sikert kí­vánni. Meglesz. M. J. KERTÉSZ ÁKOS: Nyaktekerészeti mellfekvenc Hívtak a srácok, hogy men­jek pingpongozni, mondtam ne­kik, hogy sajnos, gyalázatosan pingpongozom, de szívesen elkí­sérem őket,­­így aztán leballag­tunk a pingpongszobába, én a fal mellé ültem szembe a ping­­ponghálóval, hogy a pingpong­asztal mindkét térfelét egyfor­mán lássam, a srácok kedvesek voltak, jól játszottak, én pedig, bár nem tudok pingpongozni, remekül éreztem magam, és a fejem jobbra-balra ingatva­­ fi­gyeltem a játszmát, ahogy a pingponglabda ide-oda pattant a pingpongasztalon, és egyszerre eszembe jutott, eszembe jutott, hogy soha még sportújságban vagy napi­lap sportrovatában leírva nem láttam, rádióban, televízióban nem hallottam ezt a szót, hogy „pingpong”, csak mindig azt, hogy ASZTALITENISZ. Hivata­los ember, vagyis sportújságíró, rádió- és tévériporter tollán, ajakon meg nem jelenhet ez a megvetett köznyelvi kifejezés, ugyanakkor nem-hivatalos nor­mális közembert nem láttam még, aki asztalitenisz-labdával és asztalitenisz-ütővel asztalite­niszezett volna asztalitenisz-asz­talon ... Hogy van ez ? A pingpong idegen, (föltehe­tően) japán eredetű. Nyilván ezért kellett a nyelvből kiirta­ni, holott, holott akinek fülei vannak a hallásra, hallja, hogy a ping­pong a magyar nyelvérzék szá­mára is rendkívül kifejező hangutánzó, hangfestő szó, mely tárgyát nemcsak jelöli, ha­nem mintegy ábrázolja, hordoz­za is, ezenfelül tökéletesen be­leillik a magyar nyelv hang­rendjébe, nem véletlen, hogy a köznyelv pillanatok alatt asszi­milálta, mert a magyar nyelvet beszélő ember, ha nem HIVA­TALOS, szinte hallja-látja, ahogy a kis kaucsuklabda ping és pong a zöld asztallapon. Az -ng hangcsoport, különösen hangutánzó, hangfestő szavaink­ban, igen gyakori. Itt van mind­járt a hang vagy származéka, a hangulat főnevünke. De,­ gong, harang, cseng, bong, dong, dong; vagy a hangulatfestő igék: leng, borong; vagy Tóth Árpád gyö­nyörű Verlaine-fordításában: zsong, jajong, búsong... nem elég? Akkor ott az ing (inog) az ing, amit hordunk vagy a szellentés közönségesebb kifeje­zése (ugyancsak teljes értékű magyar szól), és­­ a sor még folytatható tetszés szerint. Ugyanilyen gyakori (és magya­ros!) nyelvünkben az i-o hang­­váltakozás, különösen kettőzések­­ esetén, ha az i hang etimoló­­giailag veláris eredetű. Alap­­helyhatározóink: itt-ott, ide-oda, innen-onnan. Továbbá: hipp­­hopp, tip-top, tipeg-topog, líg­­lóg, szíve-szóra, gimbelem-gom­­bolom, izeg-mozog stb. Ha mind­ez így igaz, miért kellett a pingpongot asztaliteniszre nya­­katekerni, ami hosszabb, nem képszerű, és legalább annyira idegen, mint a pingpong? A tennis angol szó, ugyebár, ez nem vitás. És az asztal? „... valamely szláv nyelvből, vö. pl. óegyhszl stok ’trón’, meg­felelői ’szék’ és ’asztal’ jel.­ben bg., szbhv., szlov., cs., t., b­., or., kisor.” — tessék csak ellenőriz­ni a BÁRCZI-ban! Hát épelméjű nemzet vagyunk mi?! Jó, ne általánosítsunk, ma­radjunk a tárgynál: ép nyelvér­zékű nép vagyunk mi?! Szük­ségünk van nekünk a sportban is (másról most ne beszéljünk) egy normális, köznapi magyar és egy hivatalos nyelvre? Apropó sport. Javaslom a SPORTHIV­ATALOSAK-nak, hogy ezt az egyszerű, nyelvünk­ben rég meghonosodott, min­denki által használt szót, hogy SPORT, köznyelvi szennyezett­sége és idegen eredete okán sürgősen hivatalítsák-magyarít­­sák át, például így: TELJESÍT­MÉNYORIENTÁLT VERSENY­SZERŰ TESTKÉPESSÉG 1 FOG­LALATOSSÁG. 1985. JÚLIUS 19. »' ■í‘ páratlan oldal PANTA RHEI A Hérakleitosznak tulajdonított mondás lassanként muzeális jellegű emlékekre is kezd jellemző lenni. Fél százada foglalkozom középkori kőfaragványokkal, de ma, ha vala­melyik jelentősebb darabról írok, törni kell a fejem, hol van? Illik ugyanis megjelölni, hol találja az olvasó, a kutató. A Magyar Nem­zeti Múzeum átadta ugyan farag­ványait a Magyar Nemzeti Galé­riának, de néhány ott maradt a ki­állításán, s újabb esztergomi, viseg-g­rádi, pöstyéni darabok kerültek hozzá. Ezt még megértem (ha nem is helyeslem), hiszen a múzeum a magyar történet egészét akarja be­mutatni. Legutóbb a tévéből arról értesül­tem, hogy Alexandra Pavlovának, József nádor fiatalon meghalt fe­leségének csontjai az ürömi sírká­polnából megérkeztek Budapest­re és a Vár egykori Habsburg­­kriptájában találnak (ideiglenes, végleges?) nyugvóhelyet. Az indok, hogy Ürömön nincsenek biztonság­ban. Valóban, a kriptát évekkel ez­előtt feltörték (nota bene, a vár­beli kriptát is), de a Szépművészeti Múzeumból is elloptak képeket, mégsem a múzeum anyagát szállí­tották el „biztonságosabb helyre”, hanem javítottak a képek, szobrok őrlésén. József nádor azért építtetett Ürö­mön felesége hamvainak kápolnát, hogy ott nyugodjanak. II. Sándor cár renováltatta, és bizantinizáló ikonosztázt is emeltetett. Ez sincs, és az 1783-ban Szentpétervárott ké­szített ikon sincs biztonságban, esetleg vigyük őket Szentendrére? Akkor a klasszicizáló későbarokk sírkápolnát is le lehetne bontani, mert nincs benne semmi. Nem kel­lene inkább a biztonságáról gon­doskodni? A műtárgyak mozgását nehéz nyomon követni. De talán a halot­tak földi maradványait ott kellene hagyni és méltón megőrizlt ab­byá utódaik temették. Dercsényi Dezső KI MEDI? Úgy hozta az a kacér sors, hogy évtizedekkel ezelőtt Szinyei-Merse Pali osztálytársam volt a gödöllői gimnáziumban, Dankó Pista pedig évfolyamtársam az egyetemen. Petőfi Sándor felettem járt. Ha jól tudom, később állami gazdasági igazgató lett belőle, valahol az Al­földön. Katalógusolvasáskor kö­vetkezetesen bekiabáltuk, hogy „Elesett Segesvárnál”... Deák Fe­renc és Horti Miklós (ő minden­esetre „h” és „y” nélkül) a későb­bi generációkhoz tartozóan kop­tatta a padokat ugyanott. Kereszt­anyám a Lőcsei Fehérasszony volt, nyugodjék békében, hiszen Géczy Juliannának hívták. Az ő esetében a család — anyám részéről — még történelmileg is stimmelt, a többieknél azonban a véletlenek játszhatnak össze. Mert a névváltoztatásoknál is előfordul­hatnak véletlenek. Azt azonban még bajjal se tudom elgondolni, hogy mai germán Schickelgruber, joggal megiszonyodva ettől az omi­nózus névtől, a Hitler családnevet kérje az ottani hatóságoktól. Azt sem hiszem, hogy a hazánkban ne­tán előforduló Szalasjánok erőst Szálasiak kívánnának lenni..... Ezek után a Magyar Televízió elénk tárja Kémeri doktort. Mife­lénk első szereplését éppen Csányi László glosszázta meg a megyei lap hasábjain, aki persze, nem a 48-as kormánybiztos mártírral, ha­nem egykori olvasószerkesztőmmel azonos. A harmincas évek nem is enyhén jobboldali Kémeri Nagy Imréjére sokan emlékeznek a meg­­lettebbek közül. Ilyenek azonban egyelőre még szép számmal aka­duak ... Nomina sunt odiosa ... (ordas) SOMOS BÉLA: A villamoslépcsők öröme A villamoslépcsők öröme gyerekkorod óta igaz ott csüngsz a lépcsőn este, reggel mint az egykori kis csibész . Versenyt ugráltok a veszéllyel Srácok, tujázó gyerekek — Jön a kalauz! Váltsunk lépcsőt! — Szabad kérnem a jegyeket? De nincs kalauz, jegyed is van Még a zsaru se fenyeget Füttyögj — csak a jókedvű szél fújja könnyesre szemedet CSALÁDI HOROSZKÓP Mindeddig nagyon szerettem a­­ horoszkópokat, jólesett olvasni, ■hogy az elkövetkező hónapokban sikert sikerre halmozok, bár a há­­za­séletem egén felhők jelennek meg. Ezek a jóslatok általában ötven százalékig be is teljesedtek, ami igen jó aránynak számít a me­teorológiai előrejelzésekhez képest. A horoszkóp lassacskán a szen­vedélyemmé vált, a lapokat már csak a horoszkópokért vásárol­tam. Így került a kezembe az Or­szág-Világ különkiadványa is, a Nyári Magazin, amelyben igen jó, részletes horoszkópot fedeztem fel. El is kezdtem rögtön tanulmá­nyozni egy új módszer alapján, melyet én találtam ki magamnak. Rájöttem ugyanis, hogy — nős em­ber lévén — nem elég, ha a sa­ját horoszkópomat nézem meg. A teljes képhez — hogy mire szá­míthatok a jövőben — a felesé­gem horoszkópjára is szükségem van. Mert ha például azt olvasom, hogy anyagi helyzetem a Satur­nus pályája folytán súlyosan meg­rendül, a feleségem horoszkópjá­ban pedig azt olvasom, hogy a Merkur jóvoltából" Fortuna a ke­gyeibe fogadja — tudom, hogy­­nincs okom az aggodalomra, leg­följebb egy ideig a feleségem pén­zéből fogok élni. A feleségem a Bak jegyében született, én a­ Halak jegyében, és elég volt egy pillantást vetni a ho­roszkópra, már láttam, hogy a Ha­laik nem sok­ jóval kecsegtet az év hátralévő hónapjaiban. „Sok vá­ratlan kiadásra számíthat — ol­vastam a horoszkópomban —, 42 amúgy sem rózsás anyagi helyze­te tovább romlik.” Ilyenkor van az, amikor az ember már csak a felesége horoszkópjára számíthat. De mi állt a feleségem horoszkóp­jában? „Most itt az alkalom,­­hogy egy kicsit lazítson, feloldódjon.­­A sors kellemes meglepetéseket tar­togat ...” Mi tagadás, ez egy kicsit,bosz­­szússá tett. Amikor én a csőd szé­lén állok, a feleségem akkor kezd el lazítani, és várja a kellemes meglepetéseket. Kíváncsi voltam, vajon mik lesznek a kellemes meglepetések. „Önzetlen, őszinte barátokra lel” — jósolta a felesé­gemnek a horoszkóp. Nekem pe­dig azt tanácsolta az én horoszkó­pom: „Bátran elfogadhatja a ba­rátok segítségét.” . Ez így együ­tt elég nyílt és arcátlan célzásnak látszott, ami felett egy tisztessé­ges ember nem hunyhat szemet, önérzetem azt sugallta, hogy akad még más kiút is a számomra, min­t a feleségem önzetlen barátainak íia segítsége. Az Ország-Világ különkiadváá­­nyának horoszkópja azonban to­vábbra is kegyetlen maradt Fiol­dám. „A túlfeszített tempó kés jó sok gond felőrli az idegeit” — jó­solta Jordonan. Ezzel szemben t­ i­ állt egyidejűleg a feleségem ho­roszkópjában? „A most követke­ző időszak romantikus, boldog szerelmet tartogat. Ne szalassza el! Épp itt az ideje, hogy megis­merkedjen végre a boldogsággal” Ezt már nem tűrhettem tovább-Elrohantam az ügyvédhez. .! Beadtam a válókeresetet. . K. G. Gyl Szikszai Károly: A szokásos életkép

Next