Élet és Irodalom, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-03 / 40. szám - Somlyó György: Elégia és szonett. Rilke nyomá(ba)n • vers (7. oldal) - Molnár Gabriella: Hold • kép (7. oldal) - Szerdahelyi Szabolcs: A céltábla közepén. Beszélgetés labdarúgásunk helyzetéről • interjú • Zalka András, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökhelyettese, a TF sportjáték tanszékének tanszékvezető tanára (7. oldal)
SOMLYÓ GYÖRGY: Elégia és szonett Rilke nyomá(ba)n (Barogne-i templom — Murot-i kastély, 1986—9—15) Angyal! ha volna olyan hely... de még a temetőben se volt hely olyan a netalán máshitűnek ha nem éppen hitetlennek csak a templom külső falában virul örökre a tiszta ellentmondás Rózsája mert hajléktalan ki és az mind hajléktalan ha nincs hajléka vagy ha van (Ad notani Kosztolányi) láttam őket a hajléktalanokat akiket ezzel az édesdeden eufemisztikus névvel illettek a keserves Leholban lakozókat mintha csak egy századvégi versből lépnének elő enyhén avatag illatú szobákból pedig csak az ingyenkonyha bűzéből léptek elő amikor gyerekkoromban megláttam őket és hasonlítottak biedermeier nevükre és nem hasonlítottak rám és én se hasonlítottam rájuk pedig mindnyájan hasonlítunk mindannyiunkra amily bizonytalanul vagyunk mi otthon e megfejtett világban hajléktalan sej hal ki és az mind hajléktalan ha volt ha nincs hajléka vagy ha van Most itt lakik ő ahol először járta át ez a fény s ez a szél a Völgy fölött ő aki itt sem lakott Mindig csak azt az időt élvén amikor már nem lesz soha háza annak akinek most sincs Még áll ez a ház ahol nem lakott Hullám és kő közt ha lenne itt csak sávnyi de biztos tiszta emberit talajtalanul puszta szegélyt Mert nincs sehol maradás Duinói partfok--------------------------— Muzat-i jegenyefák Itt élte le utolsó évadát (szonettektől elégiákig) (mert ne hidd hogy bárkit hiányzik annak aki csak lenni akar) hajléktalansága kastélyaiban A CÉLTÁBLA KÖZEPÉN Beszélgetés labdarúgásunk helyzetéről A mexikói világbajnokság óta már sokan kifejtették véleményüket a magyar csapat szerepléséről. Az egyik legilletékesebb azonban még nem nyilatkozott: Zalka András, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökhelyettese, a Testnevelési Főiskola sportjáték tanszékének tanszékvezető tanára. Évtizedek óta több szállal kötődik a labdarúgáshoz. Volt aktív játékos, és 1957 óta mindig betöltött valamilyen tisztséget az MLSZ-ben. 1959—61-ig a szövetségi kapitány mellett a magyar labdarúgó-válogatott edzője. A hatvanas években az FTC első csapatánál edző, majd az utánpótlás vezető edzője. 1968-tól egy évtizeden keresztül a TF rektorhelyettese, 1978—84-ig rektora. Több labdarúgásról szóló szakkönyv és számos cikk, tanulmány szerzője. — Születtek hivatalos állásfoglalások a magyar labdarúgó-válogatott mexikói kudarcáról. Az ön személyes véleménye szerint mivel magyarázható a csapat leszereplése? — Úgy gondolom, hogy elsősorban szervezeti, szakmai hibák vezettek a látványos bukáshoz. Ha azonban a konkrét okot kell meghatároznom, akkor szerintem az volt a legfőbb hiba, hogy a szövetségi kapitány tevékenysége felett megszűnt minden szakmai kontroll. Hangsúlyozom, hogy én ma is kiváló szakembernek tartom Mezey Györgyöt. Alaposan ismerem, mert annak idején a TF-en tanára voltam, majd később itt dolgozott a tanszékünkön. Persze, a kontrollvesztésben elsősorban nem ő a vétkes, hanem a felsőbb sportvezetés, az MLSZ, és személy szerint én is. A vb-kudarc utáni csalódás, a labdarúgást ért kritika hullámai mind közelebb „araszolgatnak” a vezetők rétegéhez, és ez jogos! — Érvelése azt sugallja, hogy a kontroll megvalósítása csupán elhatározás kérdése, és a jövőben majd jobban vigyázunk. Nem gondolja, hogy itt egy — a sportéletünkben következetesen érvényesülő — törvényszerűségről van szó? — Magyarországon a sport fejlődése megrekedt. Amíg a gazdasági életben a vezetés egésze mindenütt a decentralizálás irányába haladt, addig a sportban és főleg a labdarúgásban — különösen az utóbbi három évben — ellentétes tendenciát mutatott. Elmesélek egy jellemző esetet. Tavasszal, a mexikói döntőre készülve az MLSZ szűkebb vezetése illetékes OTSH- vezetőkkel együtt megtárgyalta a labdarúgó-válogatott felkészülési tervét, amely három részből állt. Az előterjesztés tartalmazta a részletes, napokra, órákra lebontott programot, valamint a felkészülés és az ösztönzés anyagi szempontjait. Ezeket megtárgyaltuk, és amikor a szakmai részhez értünk, elakadtunk. Rákérdeztem, ekkor Mezey György megszólalt: „Bandi bátyám, ezzel te bizonyára nem fogsz egyetérteni, de a szakmai felkészülési terv titkos.” — Ilyenkor le kell mondani, hiszen aki a helyén marad, az vállalja a felelősséget. — Gondoltam is rá, de arra kértek, hogy maradjak, ne zavarjam meg a felkészülést. Ki merné vállalni, hogy akadékoskodásával esetleg megtöri a csapat lendületét? A sikeres szövetségi kapitány többször le akart mondani, ha nem teljesítik feltételeit. Végül is úgy döntöttünk, hogy mindenben támogatjuk. — Így alakulhatott ki, hogy a nemzeti válogatott felkészítése néhány ember magánügye lett, az MLSZ pedig csak segédkezett hozzá. Mit tett ön ez ellen? — A szervezeti hibákkal az egyén rendkívül nehezen tud szembeszállni, még akkor is, ha látja őket. Én legalábbis nem éreztem magam elég erősnek ehhez. A dolgok érdemi változtatásához ilyenkor a legmagasabb szintű politikai döntés szükséges, ami most már, a világbajnokság után meg is valósult. A magamfajta szakember csak azt teheti, hogy a legjobb tudása szerint elemzi az eseményeket, szakvéleményt ad. Ez részemről megtörtént. — Feltételezem, hogy a magyar labdarúgók kondicionális állapotáról pontos adatai voltak a szakvezetésnek. Ezek ismeretében mégis mi indokolta azt a határtalan optimizmust, amely szerint még világbajnokok is lehettünk volna? — Ha egyszer beindul a „gépezet”, akkor a résztvevőknek már nincs nagyon más választása, mint az önámítás. Ráadásul átmenetileg még látványos sikerek is elérhetők. A kételynek itt már nincs helye, mert valóban csak rontja a még meglevő hatásfokot is. Nem véletlen, hogy szakmai fenntartásaim miatt fokozatosan kiszorultam a vezetésből, a világbajnokság színhelyén sem voltam kinn, egyszerűen szóba sem kerültem az utazókeret összeállításánál.— Akkor hogyan tudott részt venni az MLSZ szakmai értékelésének elkészítésében? — A szakmai értékelésben én egyáltalán nem vettem részt. De nem is ez a lényeges, hanem az, hogy nem készültek el a részletes jelentések, amelyek alapján értékelni lehetett volna világbajnoki szereplésünket. Legalábbis hozzám nem kerültek el, mint ahogy nem láttam az edzésnaplót sem, nyilvánvalóan az is „titkos”. Helyesebben készült egy formális jelentés, amely szerint minden tökéletes rendben zajlott, és a kudarc érthetetlen — de hát ez komolytalan és elfogadhatatlan. — Nekem viszont az a benyomásom, hogy az illetékesek nem is nagyon erőltették ezeket a jelentéseket. A szövetségi kapitány viharos gyorsasággal külföldre szerződhetett. A vb után lényegében ugyanaz folytatódott, ami előtte volt. Nem az a baj, hogy a felkészülési és az értékelési folyamatokból egyaránt kikapcsolták a szakmai fórumokat? Egyáltalán, mit jelent az, hogy a szakmai értékelést a „szerkesztőbizottság” készítette? — A szervezeti szabályzat szerint a felkészülést az MLSZ elnökségének és az edzőbizottságnak kellett volna felügyelni és jóváhagyni. A világbajnokság közeledtével azonban a döntési folyamat leszűkült néhány emberre. A világbajnokság után ők alakították meg a szerkesztőbizottságot, és elkészítették azt a bizonyos értékelést, amit — mint tudjuk — az újonnan alakult Állami Ifjúsági és Sporthivatal nem fogadott el. — Bizonyára sokakat megdöbbentett az a vb utáni közlés, hogy valójában két MLSZ létezett. Az egyik, amiről mindannyian tudtunk, csupán alibitestület volt jogkör nélkül, a másik a háttérben, az OTSH-ban működött tényleges hatalommal, de felelősség nélkül. Ez a kettősség már önmagában elég ahhoz, hogy egy struktúra ne működjön jól. Egyáltalán, miért vállalták, hogy eljátsszák ezt a hálátlan szerepet? — A magyarázat a sportszövetségek jelenlegi, struktúrájában rejlik, tehát nemcsak a futball sajátja. Minden szövetségben vannak profi vezetők, élükön a főtitkárral, és van az elnökség, amely társadalmi munkásokból áll — a minisztertől kezdve a nyugdíjasig —, így ez utóbbi némi társadalmi kontrollt jelent. Egyfelől tehát létezik az állami fegyelem, másfelől pedig a társadalmi munkások fantáziája szabadon szárnyal. Lényeges azonban, hogy egyik sem választott, hanem kinevezett testület. Az MLSZ hatáskörébe csak rutinjellegű döntések tartoznak: a bajnokság lebonyolítási rendje, fegyelmi ügyek, és így tovább. Az érdemi határozatokat a sportvezetés hozta meg, sőt volt olyan kérdés is, amely politikai döntést igényelt, mint például a külföldre szerződések ügye. Gyakran előfordult, hogy ha az MLSZ hozott egy rendelkezést, akkor azt föntebb megváltoztatták — és ez az eddigi rendszerben korrekt volt. De az is előfordult, hogy lényeges kérdésekben egyetlen személy döntött — például abban, hogy ki mehet „külföldre edzőnek ”, és mi csak az újságokból tudtuk meg. Ilyen esetekben hiába tiltakoztunk. Holott ugyanekkor például a gazdaságban ellentétes tendenciák érvényesültek, megszűntek a trösztök, a vállalatok külkereskedelmi jogot kaptak, és még sorolhatnám tovább. — Ilyen helyzetben miként tudta érvényesíteni saját érdekeit a terület, mondjuk, egy megye? —. Legálisan sehogy, hiszen az MLSZ nem alulról építkezett. Az érdekképviseletet a gazdasági és a politikai vezetők kapcsolatrendszere pótolta, s ez magában rejtette a visszaélések lehetőségét. A sport társadalmi funkciói miatt a vezetésben is képviselni kellene a társadalmi érdeket. A sport organizációja nem lehet olyan, mint egy fegyveres testületé, vagy mint a vízügyi hivatalé. Noha az MLSZ-nek nem volt befolyása a sportág érdemi történéseire, kárpótlásul — ahogy lenni szokott — lefelé hűbéri jogokat kapott. 1984-ben egy függeléket csatoltak a versenykiíráshoz, amelyben felhatalmazták az elnökséget, hogy bizonyítékok nélkül is eljárhasson a furcsa mérkőzéseket játszó csapatok ellen — és ezáltal kívül kerültek a jogrendszer határain. — A labdarúgásban 1934-ben olyan volt a helyzet, mint egy ország életében a rendkívüli állapot. Valóban meghoztuk ezt a határozatot, de a szövetség nem érvényesítette, mert keresztülvihetetlen volt, hiszen ha valaki bírósághoz fordult volna, akkor megnyeri a pert. Az én javaslatom akkoriban az volt, hogy ez a bajnoki év legyen „fekete lyuk” — ne hirdessünk bajnokot, ne legyenek kieső csapatok —, de aztán nem került szavazásra. — Gyakran hallani azt az érvelést, hogy méltánytalan bírálni a futball közéletét, hiszen itt is csak azok a visszásságok jelennek meg, amelyek másutt is léteznek, csak a labdarúgás jobban szem előtt van. Tudjuk, hogy van zöldségmaffia. Miért éppen futballmaffia ne volna? — A helyzet itt sokkal rosszabb, hiszen igaz, hogy létezik zöldségmaffia, de legalább van zöldség. A futballban viszont nincs eredmény. Felhívnám azonban a figyelmet arra, hogy az MLSZ a céltábla közepén van, és a jó lövők el is találják. Nem olvastam azonban olyan, a labdarúgással kapcsolatos írást, amely belekotort volna abba, hogy mi, van az MLSZ fölött, és mi van alatta. — Nos, mi van fölötte, és mi van alatta? — Egyrészt nyomon követhetetlen, hogy a futballon kívül és a futball felett álló erők milyen módon folynak bele a labdarúgás ügyeinek intézésébe, miközben legjobb szándékuk ellenére is kárt okoznak, mert csak parciális érdekeket képviselnek. Hatásukra az MLSZ sok esetben kénytelen volt módosítani helyes állásfoglalásait. Amellett soha nem sikerült érvényt szerezni például annak a rendelkezésnek, hogy az NB I-es csapatok vezető edzőinek szerződtetéséhez és leváltásához az MLSZ engedélye, hozzájárulása szükséges. Az MLSZ mindig is kettős nyomás alatt volt, helyzetét felfelé az alkalmazkodás, lefelé pedig a tehetetlenség határozta meg. Ebből le kell vonni azt a következtetést, hogy rossz az a struktúra, amelyben eddig működött. Az MLSZ-nek nem nagyobb hatalom kell, hanem lehetőség, hogy a meglevő, de csak papíron létező hatalmával élni tudjon. Véleményem szerint viszont csak ésszerű hatalmat kellene érvényesíteni. Például a játékosok külföldre szerződését eddig „szakmai, emberi és politikai alkalmasság” szerint bírálta el a sportvezetés. Ebbe aztán sok minden belefért, még az is, hogy az egyik külföldi menedzser félpénzért is szerződést köthetett, míg a másik duplájáért sem. Ez irreális hatalom, és tartalmazza a visszaélés — ha úgy tetszik, a kontrollvesztés — lehetőségét. — A KRESZ ellen is vétenek, mégis szükség van rá. Ha a fennálló rendelkezéseket megsértik, akkor az az egyes emberek tévedése, hibája vagy bűne, és ennek megfelelően felelősségre kell vonni őket. Kellenek a fékek, mert ha nem volnának, akkor a labdarúgók tömegesen szerződnének külföldre, még az alsóbb osztályokból is. Továbbá, a piac nem lehet egyirányú. Jelenleg ugyanis a klubok nem vásárolhatnak külföldről játékosokat, csak eladhatnak. Ha korlátlan lenne az export — import nélkül —, akkor hova süllyedne a magyar bajnokság? A szabályozókat lehet finomítani, javítani, de mindenekelőtt olyanokkal kell betartatni, akik alkalmasak rá. És olyan rendelkezéseket kell hozni, amelyek egyértelműek és betarthatók. Már csak azért is, mert ha valaki egyszer valamilyen pozícióba került, akkor azt is el tudja intézni, hogy a kelleténél jóval tovább ott is maradjon — elsősorban a nyilvánosság kizárása révén. — Ez a huszonkettes csapdája. A sport és a nyilvánosság viszonya nagyon kényes téma. Ha valaki vállalja a véleményét, akkor az nem tesz jót neki. Pedig a hivatalos politika is igényt tart rá. A társadalom más területei ebben a tekintetben is jóval nyitottabbak, előbbre tartanak, mint a sport. Szerdahelyi Szabolcs Molnár Gabriella: Hold