Élet és Irodalom, 1993. január-június (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-05-21 / 20. szám - Szászi Júlia: Kultúratörténeti együttélés • interjú • Bécsi beszélgetés Hegyi Loránddal (7. oldal) - Kollár József: Johann Reuchlin • vers (7. oldal) - feLugossy László: rajza • kép (7. oldal)
urnán ig. * Kultúratörténeti együttélés Bécsi beszélgetés Hegyi Loránddal Két múzeum között ingázik: a Modern Művészet Múzeuma Bécsben két épületben működik. Dr. Hegyi Loránd igazgatói kinevezése lassan hároméves, a munkát két és fél évvel ezelőtt, 1990. október 1-jén kezdte meg. A kezdeti nehézségek után a magyar művészettörténész megbecsülést és elismerést vívott ki: öt évre szóló szerződésének meghosszabbítását az illetékes miniszter és alkancellár jóval lejárta előtt szorgalmazza, és mert a további munkához a feltételeket is biztosítják, majdnem bizonyos: Hegyi Loránd 2000-ig a Modern Művészetek Bécsi Múzeumának igazgatója marad. — Milyen volt a kezdet? — Nehéz. Egyébként sem könnyű belecsöppenni egy teljesen más pénzügyi struktúrába, kitanulni annak rejtelmeit, elsajátítani a szponzorok megnyerésének tudományát, kipuhatolni a kapcsolatfenntartás módját aminisztériummal. Mindehhez még az idő is kevés volt, hiszen december közepéig készen kellett lennie a negyvenmillió schillinges költségvetésnek, és a következő évre szóló kiállítási tervnek. Az elmúlt két és fél évben volt időszak, amikor nem sokat lehetett önről olvasni. Mostanában viszont többet, mégpedig általában elismeréssel. — Minden bizonnyal most válik láthatóvá a munka eredménye, hogy a nagyon nagy változtatások nem átmeneti jellegűek, hanem koncepcióba illeszkednek. Bécsben a modern művészetek múzeumának két helyszíne van: a gyönyörű barokk Palais Liechtenstein, és a Huszadik Század Múzeuma nevét viselő modern épület. Korábban ez utóbbiban évente négy - öt kiállítás volt, míg a palotában állandó gyűjtemény kapott helyet. Tizenhárom éven át ehhez senki nem nyúlt hozzá. Én minden helyszínt bevontam a kiállításrendezésbe, tudatos struktúra szerint, és a korábbinál gyakrabban változtatva. Ez majdnem háromszorosra növelte a bemutatók számát, s értelemszerűen egy-egy kiállítás legfeljebb két hónapig van nyitva, sokkal nagyobb a forgás és a lehetőség. Igaz, a munka is felpörgetett, ami sokaknak nem tetszett, a közönségnek azonban igen , harminc százalékkal nőtt a látogatók száma. A legkellemesebb meglepetés az volt, hogy az első féléves kiállítási időszakban milyen sokan jöttek el, egy-egy megnyitóra 1500- 1600-an. — Melyek a tartalmi súlypontok? — A Barokk Palota a festményeknek kínál jó bemutatási lehetőséget, a Schweitzer Garten-beli modern épület, ahol jószerivel falak sincsenek, inkább a szobrászat, az installációs és objekt művészet számára kedvező. Ennek tudatában dolgoztam ki az öt évre szóló kiállítási programot, amelynek megfelelően a Palais Liechtensteinben évente kétszer, télen és nyáron, a 70-es, 80-as, 90-es évek modern festészetének egy-egy — bécsi kiállításon még soha nem szerepelt — kiemelkedő alakját mutatjuk be. A két nagy kiállítás között kisebb, kevéssé ismert, radikálisan kortárs művészeket állítunk ki. Néhány név a nagyok közül: Pierre Soulage, Georg Baselitz, Marcian Raysse. A változás sokféle: ott kezdődik hogy évente kétszer lebontjuk a korábban érintetlen gyűjteményt, emellett olyan modern festőóriások jutnak el, akiket itt még soha nem állítottak ki. A huszadik századi múzeumban évi hat rendezvény kap helyet. Közülük az egyik afféle felfedező-kiállítás: egy-egy ország, egy-egy régió mutatkozik be. Ilyen volt a Kortárs Itália, ilyen a most megnyílt Kortárs Izrael, és ilyen volt az „Absztrakció Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban”. Az országbemutatókkal nem az egzotikumot keressük: Délnyugat-Európa, Közép-Kelet-Európa az egyik súlypont, a másik az európai kultúrához kapcsolódó távolabbi földrész: a távol-keleti prai országokra gondolok, Latin- Amerika, de Izrael is ide tartozik. Spanyol és skandináv bemutatkozás szerepel a tervekben. Ezek a rendezvények a képzőművészeten túl szimpóziumokat, filmvetítéseket, művésztalálkozókat is jelentenek. Másrészt itt a nagy festők kiállításaival párhuzamosan nagy szobrászok, installációs művészek bemutatóit rendezzük meg. A két épület így remekül kiegészíti egymást — ez is titka a sikernek. Ugyanilyen jelentőségű az a strukturális változás, hogy folyamatos a 80-as, 90-es évek művészetének bemutatása, valamint a teljes nemzetközi nyitás. — A múzeumigazgatás fontos feladata a beszerzés. — Eddig száztíz művet vásároltam a múzeumnak, és sikerült elérnem, hogy a Ludwig Alapítvány — amely a múzeum szponzora — ugyancsak az én javaslatom alapján költi el beszerzési keretét. Az eredetileg kapott összeget ez évre sikerült megduplázni, a jövő évre a minisztériumtól kapott vásárlási keretem 12 millió schilling lesz. Most, hogy a beszerzés egy kézben van, itt is igen következetes programot lehet megvalósítani: a beszerzések nyolcvan százaléka a 80-as, 90- es évek művészetét öleli fel, húsz százalékban pedig sikerült a 45 utáni művészet néhány — 60-as, 70-es évekbeli — alapművét beszerezni. — Nem csak Bécsben rendez kiállítást. Júniusban Velencében is, a biennálén. — Az idén a velencei biennálén a nagy központi kiállításon és a nemzeti bemutatkozáson kívül egy harmadik egység is lesz: a város különböző részein tíz nemzetközi projekt valósul meg. Az a megtiszteltetés ért, hogy ezek egyikére kértek fel. A tíz kurátor között nagy nevek vannak — Adelina von Fuerstenberg vagy Barbara Rose. Engem nem mint bécsi múzeumigazgatót vagy magyart hívtak meg, hanem mint Hegyi Loránd művészettörténészt. A tíz kurátor tíz témát javasolt, egységben a biennále központi témájával, ami a multikulturalitás, a transznacionalitás és a kulturális nomadizmus. Az én témám: Közép-Európa mint történelmileg évszázadok alatt kialakult multikulturális, transznacionális régió, amiben a szellemi emberek a kulturális nomadizmus jegyében utaznak. Példa rengeteg van: vegyük a cseh-zsidó Kafkát, aki németül írt. A sok kicsi nemzet, a sok nyelv, vallás — ez mind Közép-Európa, amely például a Monarchiában egymás mellett, nemzetek feletti struktúrában élt. Az akkor kialakult multikulturalitás ma minden politikai esemény ellenére óriási potenciális kulturális értékként jelenik meg. Ezt pozitívan kell nézni, nem pedig egymás ellen uszítani a kis nemzetecskéket. A kiállításom címe: A művészet együttélése. Ebből a régióból származó kortárs — olasz, osztrák, szlovén, szerb, magyar, cseh, szlovák — művészek együtt állítanak ki. Számunkra nagyon fontosnak tartom, hogy magyar művész eddig csak a nemzeti pavilonban kapott helyet, most először van mód a velencei nemzetközi kiállításon is jelen lenni. A másik aspektus történelmi: a közép-európai kulturális kommunikáció, amelyik már a hetvenes években a nyugatra és keletre feloszlott blokkban gondolkodó Európa helyett a kulturális régiók szabadságára építette a maga elképzeléseit. Negyven év blokkpolitikája nem mossa el négyszáz év kultúrtörténeti együttélését. Szászi Júlia fe Lugossy László rajza y ’· ■ .. INTERJÚ 1993. MÁJUS 21. KOLLÁR JÓZSEF: Johann Reuchlin Szavakat tanulok, szavak tanulnak engem. Legtöbbször tudom, mit nem jelentenek, hogyan nem szabad használni őket, kinek a szájába nem valók. a szavak legjobban a költőket és szeretőket szeretik — néha a filozófusokat—, de az ostobák szájából kifordulnak. a szavak nem szeretik a nagy szavakat, a központi ünnepek tomboló álviharait. a szavak nem szólnak önmagukról, de hallgatásuk tiszteletet ébreszt az eretnekek, a vértanúk és Szókratész iránt. szavakat tanulok, szavak tanítanak, szeretem, ahogy a butákat kifigurázzák, a hazugokat leleplezik, ahogy megmutatják a gondolatok tisztaságát vagy homályát. szeretem az okosan egymásba öltött szavak isteni szigorát, kegyetlen kérlelhetetlenségét, a kifent szópengéket, szópajzsokat hideg ésszel forgató lovagok póztalan bölcsességét . szeretem a szavakat, mert ők az egyetlen kapcsolat köztem és gondolataim között, ők kapcsolnak össze halálommal és adják a célt amiben, kételkedhetek, szeretem őket, mert tanítanak, szavakat tanulok, meghalni tanulok...?