Élet és Irodalom, 1997. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)

1997-07-04 / 27. szám - Kovács Zoltán - Tarnói Gizella: Virágot Mihaliknak • Sasad Rt. (3. oldal)

KOVÁCS ZOLTÁN-TARNÓI GIZELLA: Virágot Mihaliknak Évi rendes közgyűlését tartotta nemrégiben a Sasad Rt.­­ megala­kulása óta a negyediket s mint eddig már három alkalommal, úgy most sem fizetett osztalékot a részvényeseknek. A tagság elkesere­dése egyre nagyobb. És nem pusztán az osztalék sokadszori elmara­dása miatt, hanem azért is, mert a Sasad Rt. a szemük láttára, az ő kárukra lesz egyre kisebb, hiszen a menedzsment az elmúlt években a cég leányvállalkozásain keresztül hozzávetőleg két és félmilliárd névértékű részvényt forgatott át egy olyan gazdasági társaságba, amelynek ma már nem is a Sasad Rt. a tulajdonosa, hanem az átfor­gató, vagyis saját elnök-vezérigazgatójuk, dr. Mihalik László, tulajdo­nostársai pedig ifj. Mihalik László és Pálfiné Mihalik Natália. A sző­kébb család, Idősebb Mihalik az említett közgyűlésen kifejtette, hogy a Sasad tőzsdére készül, ezért van szükség a részvények koncentrá­lására, ami közgazdaságilag természetesen érthető, a tagság nem is ezt, hanem azt nem érti, hogy mindez miként járhat együtt az Rt. és a részvényesek látványos elszegényedésével, de legalábbis fizetés­­képtelenségével. A hajdani ötezer hektár helyett nevesítés, kárpótlás és az indokoltnál tetemesebb földeladás és -átadás miatt ma már 1300 hektárra zsugorodott földön működik az Rt., s míg fénykorában a termelőszövetkezet egy közepes nagyságú falunak nyújtott megél­hetést, ma alig néhány száz embert foglalkoztat. Egyébként pedig hogy miként szolgálhat példaként épp a Sasad Rt. a nemkívánatos külföldi földvásárlási lehetőségekre, az ma még beláthatatlan. Ki az a Mihalik? Mihalik László a rendszerváltásig a szocialista agrárszféra középkáderei­nek megszokott életét éli (legfeljebb csak több helyszínen, mint az átlag: ez a tizenharmadik munkahelye). Alap­jában unalmas, érdektelen élet, amit olykor színesít csak a pártos kiállás egy-egy váratlan lecsapás befolyásos emberekre, például a frissiben kine­vezett Hütter Csaba miniszter vendé­gül látása, egyébként inkább csak mű­balhék. Hangos és látványos botrány a szövetkezeti postabontó ajtaja előtt, amiért fölbontják Németh Miklós mi­niszterelnök állítólagosan hozzá inté­zett magánlevelét - a veszekedés he­lye jól kiválasztott: közel a porta, a bü­fé, az ebédlő, a titkos ügykezelés, így tengernyi ember értesülhetett arról, hogy a magyar miniszterelnök szemé­lyes levélben fordult dr. Mihalikhoz. Karrier ez is, kicsit szocialista, kicsit simlis, kicsit bugris, viszont egészen meggyőző tud lenni kézbesítő asszo­nyok, titkosító előadók és éppen arra járók körében, akik - ne feledjük — egyszer még szavazni fognak fontos közgyűléseken, s már nem is olyan messze az idő. Mostan azonban még a kádári sim­­lik. A közpénzből fizetett tetemes te­lefonszámlák, a szövetkezeti TMK-val fölújíttatott magánépületek, és per­sze a múlt rendszer speciális vívmá­nyai, a közép- és felsőkáderi lét alap­elemei, a nem szigorú számadású bi­zonylatok, a készletek „elfekvővé” nyilvánítása, a leszállított ár, a szolgá­lati gépkocsi sofőrrel, plusz a benzin­pénz saját használatra is. A szolgálati lakásban üzemel a 06/26/49065 hí­vószámú telefon. Termelőüzemtől került dr. Mihalik kizárólagos haszná­latába, az állomás a Sasad nevén fu­t. Évi díja 150 és 200 ezer forintra rúg, ami ma már nem mondható magas­nak, akkoriban azonban ez havi bon­tásban is nagyobb összeg, mint egy dolgozó átlagos havi keresete. Ne fe­ledjük, 1987-88-at írunk. A villanyfű­tésű, nem éppen átlagos családi ház energiaköltségét ugyancsak a cég áll­ja, téli hónapokra vetített 30-40 ezer forintos terheléssel, a tizenkét havi fűtési díj két sasadi fizikai dolgozó egész évi bruttó munkabére. Aztán persze unalmas lesz az is, az ember mégsem képes egész életét végigtele­fonálni, még ha az ingyen van is, a la­kás fölfűtésének is vannak határai - különben fölpüffednek a bentlakók -, ilyenkor új fellegek lovagolandók meg, Mihalik gazdasági igazgató el­határozta hát, hogy elnök lesz. Még éppen jó időben, mert közeledik a rendszerváltás. * A korábbi elnök, Czinczok György 1989. december 30-án kéri nyugdíjaz­tatását. Ez némiképp meglepi a tagsá­got, hiszen korábban erről nem volt szó. Távozása körülményeiről máig el­lentmondóak az információk. Tartja magát egy vélemény, miszerint Mihalik megzsarolta őt a hollandok­nak vagonszámra szállított virághagy­mák és a Sasad által gyártott Leó-jég­­krém ügyének feltárásával, kétségte­len azonban, hogy a politikában is új szelek fújdogálnak már. A tagok szerint a korábbi elnök tisztában volt azzal, kinek adja át a vezetést, de nem is bánta, mert azt is tudta, hogy távoz­ta után a pokol elszabadul, bizonyítva, hogy a Sasad történetében a tizen­négy évével ő volt a leghatalmasabb. Mihalik sejti, hogy egy szimpla vá­lasztáson ő aligha nyer, ezért rettene­tes előkészítő munkába kezd. Ugye, 1990-et írunk, és bár a korábbi elnök megbízatása csak júniusban jár le, hasznosnak látszik egy mielőbbi, le­hetőség szerint márciusi választás , s mintha a Sasad életében ez egy jelen­téktelen ügy volna, a zárszámadó és terv­elfogadó közgyűléssel összekap­­csoltan meg is rendezik. Sürgős a bo­nyolítás azért is, mert ugyanebben a hónapban lesz negyven év után Ma­gyarország első szabad választása, nem volna jó addig várni a sasadival, ráadásul az újonnan megválasztandó elnök majd elmondhatja, hogy nagy­jából a kommunista rendszer meg­­dőltével egyidőben került az elnöki székbe. Megalakul a jelölő Bizottság, s egy­szerre, egyidőben több helyütt is megjelennek a bizottsági tagok és be­jelentik, hogy a többi munkahelyen is kihalik a jelölt. Előkerül az önélet­rajz is, amit ott helyben felolvasnak és amiből legott kiderül, hogy Mihalik a pártállam üldözöttje (ez igaz is, bár nem politikai okból). A kőkemény agitáció ellenére több helyen is fölve­tődik, hogy hirdessenek pályázatot az elnöki posztra, ám hogy mégis egye­dül Mihalik neve kerül a szavazólap­ra, azt az idő rövidségével indokolják (máig nem tudni, hogy ki hova sie­tett) , továbbá azzal, hogy a Sasad éle­tében többes jelölés még nem volt (ennyit a pártállam elutasításáról). Mindehhez járul még az, hogy akko­riban már tartanak Mihaliktól. Ek­korra érnek be ugyanis a korábbi pártállami simlik gyümölcsei: Hütter miniszter látványos fogadásának gyü­mölcse, üvöltözése a Németh Miklós­tól érkezett állítólagos magánlevél felbontása miatt, s főleg azért, mert látható: nyerje esetleg bárki más is a választást, ilyen elnökhelyettessel képtelenség együtt dolgozni. Mind­ehhez járul továbbá Mihalik ordibáló stílusa. Jóérzésű emberek ma is kön­nyes szemmel gondolnak egyik-másik fórumra, amikor az elnök egészen egyszerűen kiüvöltözte őket a terem­ből. A választás módszere egyébként a tőről metszett diktatúra, de e kate­górián belül is az elképzelhető leg­­ocsmányabb. Egyetlen jelölt van, de szavazáskor még csak az igen vagy nem bejelölésének a lehetősége sem adott, ugyanis aki egyetért, annak nincs más teendője, mint urnába dobni a cédulát. Aki nem ért egyet a jelölttel, annak nemleges szavazata csak úgy érvényes, hogy bemegy a fül­kébe, és ott helyben húzza át a jelölt nevét, de ez még mindig nem érvé­nyes, ha nem ír be mindjárt ellen­­jelölti nevet. Hogy ez miért fontos, az csak a társaság további történetének ismeretében lesz majd érthető, noha már akkor is minden nyilvánvaló. Ami az imént vázolt módszerhez kap­csolódik még, az a körülmények együttese. A szavazásra a zárszámadó közgyűlés szünetében kerül sor, azaz fél óra alatt kell ezerháromszáz szava­zónak voksolnia, egy-egy szavazófül­kére kétszáz ember jut. A közgyűlé­sen szigorú rendben osztják fel az üléstermet, hogy az föntről áttekint­hető legyen, s hogy ez megfelelő eredménnyel jár, az aligha vitás, ha tudjuk: az akkori ellenszavazók közül a következő évben már senki nem dolgozik a Sasadnál. A Sasad részvény­­társasággá alakul Mihalik elnök lett tehát, és ener­gikusan lát a téesz részvénytársaság­gá alakításához. A feladat egyszerre látszik könnyű­nek és nehéznek, hiszen akkoriban minden, ami a korábbi korból ma­radt - mint pl. a téesz -, az hivatal­ból üldözendő, nehézséget okoz vi­szont az, hogy a jogszabály egy úgy­nevezett „lebontásos fázist” iktatott be, ami annyit jelent, hogy először minden téesz-tagnak névre szólóan meg kell kapnia a földjét, s majd ha ez megtörtént, dönthet arról, hogy óhajt-e földje révén részvényessé len­ni. A Sasad vezetése mintha nem vet­te volna elég komolyan ezt a törvé­nyi rendelkezést, ugyanis anélkül ké­szíti el az átalakulási tervet, hogy rendezné azok helyzetét, akik nem kívánnak téesz-tagok lenni, továbbá alapjában véve formális, voltakép­pen tartalmi hibát követ el, amikor még a tagosítás előtt nyilatkozatot kér a téesz-tagoktól. Ilyenformán ők voltaképp nem egy konkrét földterü­letről rendelkeztek, hanem legföl­jebb valamiféle eszmei hányadról - a Legfelsőbb Bíróság további kilenc pontban megállapított hiba mellett e kettőre hivatkozással is utasította el az átalakulási kérelmet, így a Sasad 1992 januárjától újra termelő­szövetkezeti formában működik to­vább. Ideológiai vita veszi kezdetét, noha alapjában véve gazdálkodási kérdés­ről van szó. Ideológiaivá avatja minde­nekelőtt az, hogy egy sok rossz, többé­­kevésbé a múlt rendszerhez kötött gazdálkodási formát váltott volna föl egy másik, egy minden szempontból kapitalista formáció, és ezt akadályoz­ta meg ítéletével a bíróság. Vagyis a részvénytársasági formát ambicionáló Mihalik az új, a korszellemhez jobban igazodó elképzelést képviseli, szem­­bem­indenki mással, aki ellent­mond. Hogy a nagy sietségben saját jogi apparátusa tévedett vagy nem té­vedett, hanem bízott a bírósági slend­­riánságban, azzal immár nem foglal­kozik senki. Ő maga is hatékonyabb­nak látja eleinte azt, ha ebben a kriti­kus pillanatban beveti a már koráb­ban is a közelében sertepertélő médi­­a-gyorsosztagot: sikeres piár­munkával bármi rendezhető. Úgy gondolja, hogy aktivizál néhány akkoriban ép­pen spiccen lévő újságírót - így példá­ul Havas Henrik Sasad história cím­mel figyelemreméltóan rövid idő alatt irodalmi fércmunkát lapátol össze (a gratulációkat egy metál Mercedesben fogadja), Juszt László pedig tévéinter­júk sorát szervezi számára a Nap-tévé­ben­­, de jól mozgósítható közgazda­­sági szatócsokat is fölvonultat, így pél­dául a késő-kádári korban speciel in­novációban nyomuló Mezei András költőt. Mihalik azonban azt is tudja, hogy bár a média fontos, hosszú tá­von, amikor az ügyek túlkerülnek a hangulati tartományon és érdemben dőlnek el, ahhoz a föntebbi színezők már kevesek. Megszerzi hát a jelentős átalakulásoknál rendre felbukkanó Sárközy Tamás szakértelmét, vele te­kintik át a sikeres átalakuláshoz szük­séges korrekciókat, sőt, a professzor, hogy minden rendben történjék, vál­lalja annak az átalakuló közgyűlésnek a levezető elnöki tisztét is, amelyiken a megfelelőképpen alulinformált és a sok ordibálástól már amúgy is nagyjá­ból kedveszegett, helyenként megfé­lemlített tagság majdan megszavazza az átalakulási kérelem újbóli benyúj­tását. Az újbóli átalakulást előkészítő köz­gyűlést 1993. március 16-ra hívják össze. A tájékoztató szövege szerint a részvénytársasággá alakulást a tagok több mint 32 százaléka kezdeményez­te. A szöveg figyelmes továbbolvasása a mostani helyzetre tekintettel külö­nösen fontos: „A szervezeti változás elsődleges célja az eddig felhalmo­zott vagyon eredményes működteté­se, amely egzisztenciális biztonságot és hosszú távú munkalehetőséget je­lenthet aktív szövetkezeti tagok és al­kalmazottak számára, ugyanakkor ez előnyös a nyugdíjas szövetkezeti ta­gok és nem szövetkezeti tag üzletrész­tulajdonosok számára is.” Hogy azon­ban a kiválni szándékozó tudja, mer­re hány centi, a közgyűlés előtt a té­­esz-elnök minden szakcsoportvezetőt egyenként magához hívat. A bensősé­ges beszélgetések legfőbb mondan­dója, hogy ajánlatos együtt tartania csapatát, a renitenseknek ugyanis munkahelyük megszűnésével kell szá­molniuk. Az Rt. vagyonát a DRT Hungary Kft. - melynek korábbi magyarországi ügyvezetője, Kupa Mihály éppen aktív pénzügyminiszter - értékelte a 1992. június 30-i állapot szerint, éspedig hozzávetőleg öt és fél milliárd forint­ra. A neves szakember cége valószínű­leg az alelnökasszony révén kamatoz­tathatta szaktudását az Rt-ben, ugyan­is Székelyné Jakab Enikővel évfolyam­­társak voltak. Az 1993. szeptember 21-i Vagyonmegosztó Közgyűlés meghívó­jában közült a tagsággal, hogy két megoldás között választhat. Ha részvé­nyes lesz, földjét egységesen 4000 Ft/aranykorona értékben váltják rész­vényre. Megjegyzendő, hogy ez az ér­ték akkor lenne reális és arányos, ha a Sasad egész földtulajdonán mezőgaz­dasági termelés folyna, tudni kell azonban, hogy a föld nagyobbik része belterület, budaörsi vagy Budapest környéki, egyre jobban felkapott épí­tési terület. Ha a tag nem szándéko­zik részvényessé lenni, természetesen kiválhat Földje lesz ugyan, de - mint azt már mindenki előre tudja - mun­kahelyét elveszíti. A Vagyonmegosztó Közgyűlés előtt mindenkit egyenként felkeresnek, és egyszerre két papírt kap aláírásra: az egyik a neki járó föld helyét és nagyságát határozza meg, a másik egy nyilatkozat, hogy a földet beviszi az Rt-be. Aki csak az egyiket ír­ja alá, annak földje ma már sokat ér, de munkahelye már több mint há­rom éve nincs. A napi megélhetésért küzdő nagy többség akkor még nem sejti, hogy sokáig ragaszkodása ellené­re sem marad meg munkahelye, csak éppen földje sem lesz. Beindul az Rt Az Rt-vé alakulás időpontjának közeledtével nagyon felgyorsulnak az­ események, az igazgatóság ten­nivalója rengeteg. Az év első hét hónapjában hozott mindössze ti­zennyolc határozattal szemben az év hátralévő részében több mint negyven határozat születik. Dönte­ni kell mindenekelőtt arról, hogy a már meglévő kft-kben ki lesz a vezető, illetve milyen új kft-ket kell létrehozni, milyen személyi felál­lással. A személyi döntések különö­sen érdekesek annak tükrében, hogy az igazgatósági üléseken rendre jelen lévő vezetők névsora így fest: Mihalik László, Bukvai Jó­zsef, Székelyné Jakab Enikő, Do­bos Csaba, Kátai Péterné, Zalay Etele, Preiner Kálmán és Gyúró Ferencné. Nos, csak a Sasad Rt. 100 százalékos tulajdonában lévő Pénzügyi és Vállalkozói Központ Kft. (PVK) és a Sasad Vagyonkeze­lő Kft. élén nem kerül sor változta­tásra, az ügyvezetők: Mihalik és Székelyné, a főkönyvelő is mindkét helyen marad Gyúró Ferencné. Személycserére kerül sor azonban a Sasad Vagyonkezelő Kft. 100 szá­zalékos tulajdonában lévő Sasbusiness Kft. élén, az új ügyve­zető Gyúróné (és hogy ne kelljen sok időt tölteni az információk áta­dásával, a főkönyvelő is Gyúróné), a Sasflóra Kft-ben az új ügyvezető Preiner Kálmán, a főkönyvelő pe­dig a már jól bevált Gyúróné. (A Rt. számos cégének alapos ellenő­rizhetősége kitűnően megoldott, a Sasad Rt. Felügyelő Bizottságának elnöke ugyanis Gyúróné.) Néhány nap késéssel a Sasfruit is új ügyve­zetőt kap Bukvai József személyé­ben. Új kft-ket is létrehoz a Sasad Vagyonkezelő: a Sasinter ügyveze­tője Barabás Péter, a Sasvállalkozá­sé Kátai Péterné. Valamennyi régi és új kft fő tevékenységi köre az in­gatlanhasznosítás. Az Rt-vé alakulás utáni jegyzőköny­veire már kezdettől különös gonddal ügyel a vezetőség: az aláírt példányo­kat nem kárhoztatják irattári kezelés­re, valamennyit saját szekrényeikben, fiókjaikban tárolják féltő gonddal. Nem is szabad másra bízni az ügyke­zelést, kívülállótól ugyanis nem vár­ható el a bonyolult akták közötti ak­tuális eligazodás. A vagyonmérlegek­ből például néha több változat ké­szül, függően attól, hogy ki előtt kell ecsetelni a cég vagyoni helyzetét, a kisrészvényesek előtt-e, akkor ugyanis minél kevesebb a vagyon értéke, an­nál jobb (alacsony árfolyamon lehet részvényt venni), vagy az aktuális hi­telkérelem címzettje előtt, amikor nyilván minél magasabb a vagyon ér­téke, annál nagyobb összegű hitelt le­het kapni. (folytatás a 10. oldalon) F. Farkas Tamás rajza 1997. JÚLIUS 4. ÉLET És­z IRODALOM

Next