Élet és Irodalom, 1999. január-június (43. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-08 / 1. szám - Stefanovits Péter: rajza • kép (1. oldal) - Kovács Zoltán: Az intenzív szakasz (1. oldal)
Esterházy Péter: Kis magyar glosszák ❖ Orbán Ottó: Falfirkák (A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról) ❖ Gyekiczki András: Fejezet egy irattár regényéből - avagy hogyan lett Markó György a Történeti Hivatal elnöke? ■i· Ketten egy új könyvről - Italo Calvino: Amerikai előadások (Almási Miklós, Kovács Eszter) ❖ ÉS Irodalom: Nádasdy Ádám, Petri György és Pintér Lajos verse Kiss Ottó, Lábass Endre, Parti Nagy Lajos és Zoltán Gábor prózája I ÉLET ÉS IRODALOM I IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 96 FT 1999. JANUÁR 8. KOVÁCS ZOLTÁN: Az intenzív szakasz A képernyőn egy fiatalember látszik, úgy hívják, Répássy Róbert. Fejét enyhén oldalra fordítja, állát fölveti, tekintetét megemeli, és úgy beszél, hogy kifényesedik belé a homloka. Energikus, határozott, a szeme negyven másodperce nem rebben. Fideszes politikus. Arról beszél, hogy milyen jó lesz majd, ha a magyar parlament háromheti váltásokban működik, úgymint egy hét plenáris ülés, egy hét bizottsági munka, egy hét választókörzeti tevékenység. Azt fejtegeti éppen, hogy ez azért lesz majd jó, mert jó lesz. „A parlament ellenőrző szerepe a kormánypártokat is terheli, nemcsak az ellenzéket” - mondja, s a felelősség szó kiejtésekor láncolatok futnak szét a szemgödrében, arca mélázó lesz, a vállára nehezedő kormányzati teher legföljebb ha megatonnában mérhető. Vele szemben Kóródi Mária szabaddemokrata képviselő ül, és a lehetetlent kísérti, ugyanis megpróbálja önálló pályára állítani ezt a géperejű serénységet, amelyikkel a sors erre a reggelre ugyanabba a stúdióba parancsolta őt. Olyanokat mond, hogy a parlamenti munka folytonossága, azonnali interpellációs lehetőség, és hogy némi aránytalanság a feladatok között, hiszen jól tudni, hogy a pillanatnyi választási törvény szerint a képviselők tekintélyes részének nincs is saját választókörzete, minthogy jó részük listán jutott a Házba. Ezek hallatán Répássy Róbert fejét enyhén oldalra fordítja, állát fölveti, pupillái kitágulnak, füleinek fesztávolsága megnő. A korábbinál is energikusabban magyarázza, hogy a háromheti váltás föltétlen jó lesz, jobb, mint a korábbi, mégpedig azért, mert jó lesz. Ez egy magyar reggel. Az ember hirtelen arra gondol, hogy tíz éve úgy hitte, mostantól akkor az életről szól minden: a tévé, a rádió, a sajtó. Az élet is az életről szól majd. Hogy hol élnek az emberek, mit csinálnak, és miért éppen úgy. Sorsokról és valós élethelyzetekről, igazi helyszínekről, és a tudósítások onnét érkeznek, ahol az élet zajlik . Mondjuk üzemcsarnokból, pályaudvarokról, menekülttáborokból - mindennapos, valamint térség- és időspecifikus helyszínekről. Ez sem így történt, lassan tíz éve már, hogy a magyar élet többnyire tévé- és rádióstúdiókba szorult, ilyen-olyan érdekviszonyok szerint manipulált hírekben jelenik meg - reggel, délben, este beszélő fejek jelentik a valóságot. Az elején időkoordinátáit vesztett, a húszas évekből ittfelejtődött dzsentri közölte napi gyakorisággal, hogy az imént beszélt Kohl kancellárral telefonon és németül. Később izzadékony baloldali politikusok halandzsáztak lépcsőházi előremozgás közben a kamerába, mígnem mára kibújt kötött pulóveréből és színre lépett a verbalizált erő. Tán ha hídfestők képesek ilyen energikusan állványozni, mint amilyen dinamizmussal artikulál a hazai polgári bázis. Futballszövetség? Médiakuratórium? Nosza, lássuk, mit lép a másik! Mi bólogatunk egyetértőleg, igen, civilszféra, ámde emeljük már figyelmeztetőleg ujjúnkat, konstruktív együttműködés csakis azzal, aki nekünk tetszik. Egyébként felügyeleti jogok, ügyészi vizsgálat, felfüggesztés kilátásba helyezése. De a stúdióban már másik fülpár nyúlik, másik ádámcsutka koppan, a digitális életrevalóság ezúttal esélykiegyenlítésről fejteget, melynek jegyében azon fáradoznak, hogy ellenzéki politikusnak minősítsenek amúgy definit kormánypárti embereket. Stratégiai kérdések ugyanis ezt indokolják. A kormánypárti politikus még minden erejét összeszedve igyekszik saját hovatartozását meghatározni, autonóm identitásról beszél, hitről és életpályáról, a beszélgetés végére nem marad azonban más, mint az összeomlás és a keserves fölismerés: immáron nem önmaga dönt önmagáról, hanem a közjót megjelenítő erőkoncentrátum. A magába roskadás biztos jele aztán az, amikor a saját magától megfosztott, kormánypártiságtól eltiltott kormánypárti ún. köztes megoldást keres és úgy nyilatkozik, hogy akkor most ő mától a kritikus kormánypárti, ami jelentéstartományát tekintve a fából ötkarikához közelít, történelmi távlatait illetően pedig legendás időket idéz, amennyiben immáron polgári élethelyzetben elevenül meg az egykori tagkönyv nélküli kommunista szindrómája. Ami a tevékenység technológiáját és stratégiáját illeti, az a politikai szférában nagyjából a „hogyan alakítsunk egyszerű többség birtokában minősített többséget igénylő viszonyokat”, míg a vállalati sávban ez a „hogyan érvényesítsük akaratunkat markáns kisebbségünk tudatában?" politikai gondolkodás jegyében körülhatárolható. Ha például ez utóbbit egy közelmúltbéli A Hét című műsorban elhangzott riport mentén a Mal Rt-vel összefüggésben tekintjük, akkor ennek a műveletnek főbb állomásai a következők. A cél tehát: váltsuk le az igazgatóság elnökét, mert az a múlt ciklusból ittfelejtődött pártkatona. Mint az hamar kiderült, menetből ez nem kivitelezhető, meg kell küzdeni a ténnyel: tulajdoni hányadunk ehhez kevés, mindössze huszonöt százalék körüli, a pártkatona pedig nem távozik magától, és ami még a történethez tartozik, hogy a pártkatonával nem állunk szóba. Csak hümmögünk, orrot szívunk, kikapcsoljuk a telefonunkat, fejünket elfordítjuk. Sajnálatos tény továbbá, hogy a cég jól működik. Az egyetlen kelet-közép-európai olajipari cég, amelyik mértékadó nyugati kimutatások szűk vizsgálati listáján szerepel. Mármost ilyen nemzetgazdasági szempontból kulcsfontosságú társaság esetében kapóra jöhet például egy jól fejlett gázkitörés, továbbá fölemlíthető tény, hogy a péceli telepen egy asszony összecserélt két hordót. Kellő összpontosítással már ez utóbbiból is vízióvá növeszthető a magyar energetika megroppanása (e tárgyban lásd még Z-né esetét a Postabankkal, amely néhány szervilis lapszerkesztővel és egy vizeletét fogni alig képes rendőr dandártábornokkal térségi bankpánikká nagyobbítható - már kis odafigyeléssel is). A cég szakmai lejáratásával egyidejűleg kijelentjük, hogy „azt szeretném, hogy a közgyűlésen egy olyan igazgatóság kerüljön a cég élére, amelyiket az ÁPV Rt. maximálisan el tud fogadni” (...) „a közgyűlés majd tisztázza azt, hogy milyen változások lesznek az igazgatóságban, esetleg a menedzsmentben.” - Gransperger Gyula, elnök-vezérigazgató. Vagyis a helyzet a korábbihoz képest annyit változott, hogy a mobilizált agilitás immáron nem elégszik meg az ottfelejtett pártkatona eltávolításával, már a menedzsmentet óhajtja leváltani. Hogy ez nem a közgyűlés hatásköre, és ha az lenne, akkor is jelentékeny nehézségekkel fenyeget a cégtulajdonlásban mutatkozó keservesen kicsiny hányad, az e helyt nem érdekes, ráadásul ez a kijelentés sok egyéb mellett kiválóan alkalmas az egyébként jól működő menedzsment morális szétrohasztására, ami megkönnyítheti az érkezők diadalmas bevonulását. És persze az sem mellékes, hogy kik kerülnének az amúgy elismerten kiválóan működő, olajos szakemberekből álló menedzsment helyére — vélhetően az a tízegynéhány multifunkcionális fiatalember, akiket az elmúlt dekádban a lakosság megismert. Mert aki tud mondjuk könyvszakmai kérdésekben dönteni, az képes megbirkózni energetikai kérdésekkel is, sőt otthon van a sportdiplomáciában, eljár alkotmányjogi és művészetpolitikai kérdésekben, és dönt arról, hányan üljenek a parlamentben, persze mindezt csak azok után, hogy befejezi a hétvégén félbehagyott freskót és színpadra állítja végre valahára azt a nyomorult Parsifalt. Minek annyit nyavalyogni, csinálni kell. Lapunk megjelentetéséhez különösen értékes támogatást kaptunk azoktól, akik tavalyi jövedelemadójuk egy százalékával segítették az Élet és Irodalmat. Kérésünk idén is ugyanaz: rendelkezzenek a mi javunkra! Élet és Irodalom Alapítvány Adószám: 18001776-1-42 Stefanovits Péter rajza