Élet és Irodalom, 2000. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-19 / 20. szám - Sausic Attila: Az német áfium • televíziókritika • Big Brother (RTL II) (22. oldal) - Fencsik Flóra: Valami bűzlik • televíziókritika • Akták (RTL Klub) (22. oldal) - Fáy Miklós: István még király • zenekritika • Szörényi-Bródy: István, a király. Nemzeti Színház (22. oldal)
SAUSIC ATTILA: Televízió Az német áfium Rosszabb mindig lehet. Vegyük az egyik alaphelyzetet, amikor, már túl a dolgon, kiderül, hogy nincs papír a gurigán, a víztartály üres és beragadt a zár - ki kiabál szívesen olyankor segítségért? És néha mégis kell ordítani. Hasonlóan van a tévéműsorokkal. Mert most létrejött egy szintézis, a „reality-tévé”, vagyis a valóságot hazudni műfajainak egyesítése. A címe Big Brother. Hollandból nyomult át németbe és és jön majd ide magyarba is bizton, nemhiába vagyunk ezer éve Európában. Legalább négy dolgot vittek végig és hoztak össze itten úgy, hogy nem lesz könnyű felülmúlni. Az első az „igaz történet”, amiből színészek és forgatókönyv híján, mivel történet nincs, illetve amennyire igen, azt „az élet írja”, egyszerűen annyi maradt, hogy „igaz”, a második a „valódi emberi problémákkal”, amiért-hála-feleségem-a-tacskónkkal szerű kérdésekkel viaskodó talk-show, amiket azért jó nézni, mert „istenem, mennyi hűje van”, a harmadik az internetes kukkolni éjjel-nappal, hátha végremagához nyúl valaki, a negyedik pedig, hogy pénzért mindenre, mondjuk, nyilvános fingóversenyre is (tényleg volt ilyen), kapható valaki. Mármost konkrétabban van egy világtól elzárt szállás Köln mellett, ahol kamerák figyelik majdnem mindenütt és szüntelenül a benne élőket, amit azután esténként háromnegyedórára megvágva látni az egyik német adón, ahogy ezt Lovasi Látnok már előre megírta. Csak azért majdnem mindenütt, mert például pisi-kaki közben nem, legfeljebb zuhanyozásnál akad, ha úgy állnak a kamerába, cici-popsi, vagy éjszakánként, infravörössel, ütemes motozás a paplan alatt, nagyjából ezek voltak idáig a csúcs, de hát mi izgatja ma már az embert, talán, ha állat állattal. Tehát még így megvágva is dögunalom, pont olyan, mint az élet maga, főleg, ha az ember tudja, hogy figyelik, körmöt reszel, fogat mos, heverészik, piszkálja magát, beszél érdektelen hülyeséget, legfeljebb orrát túrja tébolyultam ha néha megfeledkezik. De hogy legyen feszültség, annyit mégis előre kimondtak, hogy a tízből, akik az elején beköltöztek, a végén, száz nap után, csak egy marad és azé lesz majd 250 ezer márka. Ez pedig úgy megy, akik bent vannak, most már csak nyolcan, hetenként kijelölnek maguk közül (titkos) szavazással kettőt, akiket valamiért nem bírnak, rá egy hétre pedig a nép szavaz telefonon, hogy közülük ki az, akinek tényleg mennie kell. Amellett Big Brother, vagyis a produkció, időnként feladatokat ad, amiket meg kell csinálni, aztán van egy kis fülke is, ahol a Nagy Testvérhez, illetve az összes tévénézőhöz lehet beszélni, lelket kiönteni, hogyki, kit, miért utál, vagy bármit. Haraptak a dologra egyből az embervédők persze, először, hogy betiltsák, de aztán csak bojkottra hívott fel egy különös egységfront belügyminisztertől katolikus püspökig. És most kompromisszum született, hogy éjszakánként egy órára kikapcsolják a kamerát, legyen mikor a jelölteknek zavartalanul gyúrni magukat vagy egymást. Mert ketten már összejöttek, szerencsére, mivel a nézőknél nyilván csak a műsorkészítők izgultak jobban, hogy legyen már valami, szinte hallani lehetett, ahogy drukkolnak közben, „gyerünk, basszatok már, vagy minket basznak meg” - miként a Der Spiegel írta. Mindez önmagában is elég szörnyű, amit tovább fokoz, ahogy meg van csinálva. A hétvégi show-műsorokban asztrológusok és motivációedzők (tehát ilyen is van) sejtik a jellemeket, akiket viszont, leszámítva a németül azért perfekt két díszkülföldit, egy félvér lányt, meg egy macedón autószerelőt, úgy sikerült kiválogatni, hogy megfeleljenek egy tökéletesen érdektelen, de nagyon is jellemző típusnak. A harminc körüli fiatalok a nyugati társadalom német változatának szocializációs termékei, a coolság és az üresség, a célszerű kooperáció és a számító konkurencia, jellemálarcuk mögötti védtelenségük miatt persze sajnálatra méltó képviselői, akik olyanokat mondanak életmottóként a kamerába, mint a szőke délnémet Manuela, hogy „egyetlen farok sem olyan kemény, mint az élet”, ami megfordítva is elég nagy hülyeség. És ezt nézik, egyre többen. És úgy tesznek, mintha lenne valami. És tényleg van valami. Csak mikor lesz vége? (Big Brother - RTL II) A darab jó. Furcsa módon most is jó. A környéke ugyan bűzlik a kis és még kisebb politikai machinációktól; volt rendszerváltó darab, és nevezték kádárista musicalnek, értelmezték vadmagyar tombolásnak, most pedig éppen józan, polgári okosság, jobbközép mértékletesség - de ez a lényegen nem változtat. Vagyis éppen az egyik lényegeset mutatja: az István, a király úgy járja körül a maga témáját, hogy minden oldallal együtt van, érveket ad ide is és oda is, és ami még fontosabb, jó számokat oszt Istvánnak is, Koppánynak is. A zene és a történet értelmesen, röviden fölvázol egy problémát, megmondja, hogy mi lett a nóta vége, de a történelmi tények ismeretében sem csinál mártírt a vesztesből, és nem is hülyézi le. Ebből a szempontból az István, a király olyan, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, más szempontból pedig még mindig az a legjobb benne, hogy mennyire nem olyan, hogy nem egyszerűen egy bevált, nemzetközi, zenei műfaj magyar nyelvű változata, hanem a népzenei elemekkel fölerősítve valami különös, egyedi, és (bár még aVeled, Uram bemutatója előtt vagyunk) a jelek és a sikertelen kísérletek szerint folytathatatlan. Ami akkor pillanatnyi sikernek, a rendszer türelmének és a türelmetlen közönség igényének pontos kitapogatásának látszott, az ma is jól funkcionáló zenés színpadi mű, amelyen olyanok tapsolnak vasárnap délelőtt, akik nem is éltek még a bemutató idején. Bár buszokkal hozzák a diákokat, ez nem november hetediki ünnepség, a lelkesedés nagy, őszinte. Időközben lejjebb ment a közönség átlagéletkora, és az István, a király bizonyos szempontból ifjúsági darabbá fog átalakulni - de ez olyan szilárd remekművekkel is megtörtént mint mondjuk A kőszívű ember fiai, úgyhogy nincsen benne semmi rossz. Inkább az a furcsa, hogy az Isturának talán az alkotók sem szántak ennyire hosszú életet, a szöveg ugyanis időnként zavaróan ernyedt, mintha legyintettek volna, hogy egy lemezre, néhány estére jó lesz. Mondok néhány példát. Koppány egyik felesége azt énekli: „elhalmozol engem kéjjel”. Micsoda marhaság ez? Vagy István énekében: „szólj, Istenem, nyilvánulj meg nekem”. Nem lehetett volna ennél jobbat kitalálni? De akár a nagy kórust is megnézhetjük, amelynek mindjárt az első sora „Felkelt a napunk” egy szótaggal rövidebb a kelleténél, úgy jönne ki jól a dallamra, hogy „felkelt a mi napunk”, csak az itt hiányzó „mi” már szerepel a következő sorban, az urunk előtt. Ezeken már nem is lehet segíteni, mert a mű annyira része lett a populáris zenei köztudatnak, hogy minden változtatás csak kizökkentené a hallgatót. Azonban más dolog a mű erénye, és más a színházi előadás, vasárnap délelőtt a Nemzetiben. A hervasztás már az előadás előtt megkezdődik, ugyanis nincs árok, nincs zenekar, félplayback az előadás, a hangszeres szólamok és a kórus rögzített zene, amire ráénekelnek a szereplők. Igazi, minőségi női közreműködője nincsen az előadásnak, a legjobb a Rékát éneklő Auksz Éva, kis csinos, fegyelmezett hölgy, erőteljes színpadi személyiség nélkül, a legrosszabb a Gizellát éneklő Csömör Csilla (ahogyan a vidékről felutaztatott ifjúság a szünetben mondta: a csaj a Barátok közöttből), aki kellemetlen hangon, hamisan fújta el a nótáit. Iglódi István rendezése nem kriminális, de álságos. Semmi lényeges, semmi igazán találó nincs benne, de végig mozgatja a szereplőket, járkálnak körbe-körbe, forog a színpad, és ettől lendülete van az előadásnak, mégha a lendület nem is vezet sehová. Jelen pillanatban mindenképpen túlzásnak tűnik az is, hogy a darab végén hangszórókból elgitározzák a Himnuszt. Egyrészt nem tartozik szorosan a darabhoz, másrészt zavarba hozza a közönséget, hogy most mit csináljon, felálljon vagy sem, végül felállunk, amitől álló ünneplést kap az arra érdemtelen előadás, de ami a legfontosabb: az István, a király előadása ma nem nemzeti tett, hanem színházi vállalkozás, ezzel az erővel a My fair lady végén is kiállhatna valaki, hogy eltrombitálja az angol himnuszt. A két férfi főszerep a néhai Rockszínház két sztárjának, Csengeri Attilának és Földes Tamásnak jutott. Egyikük sem tudja feledtetni az ősbemutató főhőseit. Istvánként Csengeri Attila nem énekel rosszul, jól bírja a magasságokat, de a hang vékony és meglehetősen jellegtelen. Nem egyszerű töprenkedő lesz így Istvánból, hanem gyenge személyiség, mamlasz a mama szoknyájánál. Földes Tamás jó fazon, alacsony, széles, erőteljes, ügyesen is játszik, de ma már túl magas neki a szólam, azok a hangok, amelyeket annak idején Vikidál torokból, erőteljesen meg tudott fújni, nála gikszeresek, fejhangok, kínosak. A Nemzeti igazi állapota azonban a mellékszereplők közreműködéséből olvasható le egyértelműen. Laborcot Sándor Dávid énekli, akinek semmi egyéb erényét nem sikerült felfedeznem, mint hogy le tud ugrani egy három méter magas falról, de ha tényleg csak ennyire képes, akkor miért nem a TE-ről szerződtetnek valakit. A három korrupt főúr közül csak Kocsis György mutatott hajlandóságot a korrekt színjátszásra, mellette Botár Endre még nem aludta ki magát az első jelenetére, összevissza hadonászott, az ostoba tánclépéseknél mindig rossz felé emelte a lábát, végül elesett lefelé a lépcsőn. A második felvonásra kávéval segíthettek a helyzeten, mert újabb baleset nem történt. Végezetül még egy kérés a vezetőséghez: legyenek olyan szívesek és szóljanak annak az úrnak, aki a zárókórusban püspöki ruhában állt a színpad szélén, a nézőtéri bal oldalon, hogy amíg a színpadon áll, közönség előtt, addig ne piszkálja az orrát. Köszönöm. (Szörényi-Bródy: István, a király - május 14., Nemzeti Színház) Zene FÁY MIKLÓS: István még király ÉLET ÉS|·__________22 IRODALOMI FENCSIK FLÓRA: Televízió Valami bűzlik Rég nem éreztem olyan kínosan magam a tévé előtt, mint az RTL Klub vasárnap esti Akták című műsora láttán. Egy ember nyílt színi, ország-világ előtti meghurcolásának, megszégyenítésének, személyiségi jogokkal nem sokat törődő tönkretételének lehettünk tanúi - meggyőző bizonyíték nélkül. Nem ismerem 111 Mártont, csak a képernyőről, mint bárki más. Akkor jegyeztem meg rokonszenves arcát, halk, de határozott kiállását, amikor szép hazánkban divatba jött a színes bőrű diákok verése. Tudható róla, hogy emberjogi aktivistaként megszállottan töri magát a menekültekért, tárgyal, érvel, hadakozik, segít, a táborokat járja, hatóságoknál kilincsel. Nem ismerem a vasárnapi riportban elővezetett állítások hátterét, ellenbizonyítékom sincs, csak annyit éreztem, de azt határozottan, hogy valami bűzlik. S hogy ezt a műsorvezető Bárdos András orra is jelzi, s éppúgy feszeng a stúdióban, mint én nézőként a képernyővel szemközt. S hogy a mocskoló vádak mögött nincs hiteles bizonyíték. Van egy „perdöntő”, alig hallható, angol nyelvű magnófelvétel, amelyen 111 állítólag azt mondja színes bőrű vendégének: „kiss me”, s ez a két szó a szexuális zaklatás tényét lenne hivatott bizonyítani. A műsorban többször elhangzik, mennyire kiszolgáltatottak ezek az emberek - az viszont láthatólag fel sem merült a műsor készítőiben, hogy épp kiszolgáltatottságuk miatt tán a vádló ellenfél vásárolta meg vallomásukat (amelynek heves taglejtések, megemelt hang és sokkoló vágások igyekeznek nyomatékot adni). Nem szívesen találgatnám, kiknek érdeke a nemzetközileg ismert jogvédő lejáratása. Csak ösztönöm és emberismeretem ad vészjeleket - azután a másnapi újságban megtámogatja sejtéseimet a Helsinki Bizottság feddhetetlen erkölcsi tekintélyű elnökének, a terep alapos ismerőjének, Kőszeg Ferencnek nyilatkozata arról, hogy a riport teli van pontatlansággal, és hogy a két nigériai szereplő nem túl szavahihető. Mármost 111 az elmúlt évek során, mint elhangzott, hétezer emberen segített. Hogy lehet, hogy épp csak ezt a kettőt szólaltatják meg? Olvasom, 111 beperli rágalmazóit. Addig is facsarja orrunkat a szabad, független, méltán népszerű kereskedelmi csatornából vasárnap este kiáradt csatornaház. (RTL Klub-Akták) ÉS-filmklub május 24-én az Örökmozgóban Grigorij Alekszandrov: Volga-Volga (1938) A nyári hónapokban az ÉS-filmklub szünetel, ősszel újra találkozunk. Tehát május 24-én fél hétkor az Örökmozgóban Váncsa István választott fimje, Grigorij Alekszandrov: Volga-Volga (1938). Meghívott vendégünk Szilágyi Ákos. Mindenkit szeretettel várunk. A Budavári Királyi Palota Évszázadai című konferencia a Budapesti Történeti Múzeumban Budavári Palota E-épület, Királypince 2000. május 30-31. 2000. május 30. kedd Elnök: Bodó Sándor, a BTM főigazgatója 9.00 Beköszöntő I. A királyi palota mint építészeti együttes, a palota építéstörténete a legújabb kutatások alapján 9.10 Magyar Károly (BTM): A királyi vár építészete a középkor végéig 10.30 Kelényi György (ELTE): A budai királyi palota története a XVIII. században 10.50 Farbaky Péter (HILD-YBL Alapítvány): A budai királyi palota a historizmus korában II. 10 Prakfalvi Endre (Magyar Építészeti Múzeum): Adatok a Budavári Palotaegyüttes 1945 utáni történetéhez Szünet 2a. A budai királyi vár és várnegyed mint politikai, gazdasági és kormányzati központ a középkorban 11.50 Spekner Enikő (BTM): A XII. századi budavári királyi szálláshely. (Szempontok a korai királyi rezidencia kérdéséhez) 12.10 Kubinyi András (ELTE): Buda, Magyarország középkori fővárosa 12.30 Végh András (BTM): A királyi udvar személyiségei a középkorban 12.50 Bessenyei József (Miskolci Egyetem): Budai kereskedők a XVI. században 13.10 R. Várkonyi Ágnes (ELTE): A Szent Korona és a budai vár Szünet Elnök: F. Dózsa Katalin, a BTM főigazgatóhelyettese 3. A királyi vár és várnegyed mint katonai erődítmény 14.30 Kedves Gyula (Hadtörténeti Múzeum): A budai vár szerepe az 1849. évi tavaszi hadjáratban 14.50 Basics Bea (MNM): A budai várpalota ostromainak ábrázolásai 15.10 Ságvári György (Hadtörténeti Múzeum): Gárdák, díszbandériumok Budavárában Szünet 4. A királyi vár és várnegyed egyháztörténeti szerepe 15.40 Beke Margit: A királyi palota egyháztörténeti vonatkozásai a XVIII. században 16.00 Schwarcz Katalin (BTM): Mária Terézia látogatása a budavári klarisszáknál 1751 -ben 16.20 Vita, megbeszélés az előadásokkal kapcsolatban 2000. május 31. szerda Elnök: Szvoboda-Dománszky Gabriella, a BTM tudományos titkára 2b. A budai királyi vár és várnegyed mint politikai, gazdasági és kormányzati központ az újkorban 9.00 Fazekas István (Bécs, Haus Hof und Staatsarchiv). A budai királyi palotára vonatkozó források a bécsi Főudvarmesteri Hivatal (Oberhofmeisteramt) levéltárában 9.20 Ujváry Gábor (Bécs, Collegium Hungaricum): A budai királyi palota a „neobarokk társadalomban". A palota és a nagypolitika a két világháború között 9.40 Georg Kugler (Bécs, Kunsthistorisches Museum): Über Ordensonnaten der vier Österreichischen Hausorden: Goldenen Vlies, Stephans, Leopolds, Eisene Krone Szünet 5. A királyi palota művészeti, kulturális szerepe 10.20 Ilsebill Barta-Friedl (Bécs, Kaiserliche Hofmobiliendepot): Die Geschichte des Kaiserliche Hofmobiliendepot (rövidített fordítás) 10.40 Rostás Péter (BTM): A budavári palota Mátyás terme 11.10 Szvoboda-Dománszky Gabriella (BTM): A budai vár belső díszítése 11.30 Lovay Zsuzsa (Iparművészeti Múzeum): A Thék gyár bútorai a budai királyi palotában 11.50 Rózsa György (BTM): A budai Várpalota lotaringiai falikárpitjainak sorsa 12.10 Szatmári Gizella (MNG): Az Ybl-Hauszmann-féle palotaszárnyak szobrászati díszítése, a Habsburg-terem 12.20-12.40 Alföldy Gábor: A királyi Várkert az újkorban Szünet Elnök: Holló Szilvia Andrea, a Kiscelli Múzeum igazgatóhelyettese 14.00 Garas Klára: A budai vár egykori gyűjteménye - képek a Szépművészeti Múzeumban 14.20 F. Dózsa Katalin (BTM): Az udvari díszruha és változásai Szünet 15.20 Földszinti kiállítótermek: tematikus vezetés A Budavári Királyi Palota Évszázadai című kiállításon. Farbaky Péter: A királyi palota a historizmus korában. Holló Szilvia Andrea: Az újkori történelem budai várhoz kapcsolódó emlékei. F. Dózsa Katalin: Udvari élet a XVIII-XIX században A konferencián való részvétel ingyenes. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. LI 2000. MÁJUS 19.