Élet és Irodalom, 2003. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)
2003-12-19 / 51-52. szám - Gábor Áron: munkája • kép | illusztráció | grafika | rajz (IV. oldal)
130 pont Az adóreform nehéz kenyér. Tökéletes adórendszer nincs. Az a legjobb rendszer, amit a társadalom legnagyobb része egyértelműen elfogad, amit az adócsalás eltűnése bizonyít. Messze vagyunk ettől. Nem reménytelen azonban elmozdulni ebbe az irányba, ha felismerjük a választható adórendszerek belső logikáját, és a nép okos, jól tájékozott gyülekezete kiválasztja azt a változatot, amely egyszerre és leginkább megfelel a verseny és a szolidaritás bizonyíthatóan összehangolható nemes eszméinek. Az adórendszer egészének összhangja Noha az állampolgár számára elsősorban a szemé■nyi jövedelemadó jelenik meg szembetűnő mindennapi fenyegetésként, nem feledkezhetünk meg az elvonások egyéb csatornáiról. Olvasói figyelem és hely hiányában nem foglalkozom a vámokkal, jövedéki adókkal és a társadalombiztosítási járulékkal, és mindössze a legutóbbi változások miatt szentelek egy-egy pontot az általános forgalmi adónak és a társasági nyereségadónak. Az áfa mint végső soron a fogyasztást terhelő adó vi■izonylag jól működik, és az egységes európai piac versenysemleges alapját képezi. Gondunk a világviszonylatban is kiugróan magas határkulccsal van. Ha belépünk az Európai Unióba, majd nemsokára a pénzügyi unióba is, akkor a 25 százalékos legmagasabb kulcs tarthatatlan lesz. Ha euróban minden ár azonnal összehasonlíthatóvá válik, akkor ezzel nem leszünk versenyképesek. Nehéz lecke, mert ha csökkentjük a határkulcsot, akkor csökkenni fog az adóbevétel, de ha nem csökkentjük, akkor is, mert az üzleti forgalom, a végső fogyasztás növekvő része távozhat Magyarországról. A 25 százalékos kulcs mérséklését érdemes lett volna már most elkezdeni, hiszen a költségvetési bevételkiesés fékezésének követelménye a határkulcs fokozatos, évente legfeljebb egy-két százalékpontos csökkentését tenné csak lehetővé. A társasági nyereségadó világviszonylatban is meg■lehetősen alacsony, mindössze 18 százalékos kulcsának további, kettő százalékpontos mérséklése viszont fölösleges lépésnek tűnik. Versenyképességünk érdemi javítása ilyen kicsi elmozdulással aligha remélhető. Ha valami egyáltalán, akkor a termelési célú tőkebefektetések teljes adómentesítése, illetve ami ezzel egyenértékű, a (gépi) beruházások teljes értékének azonnali, a befejezés évében történő leírása (költségként való azonnali elszámolása) volna javasolható. Ez húzná meg igazán a hazai termelő-beruházásokat, így végső soron a gazdasági növekedést, ami még jelentős induló adóbevétel-kiesés mellett is nagyon megérné. A költségvetési jövedelemközpontosítás mértéké■ nek csökkentése - a 44. pontban vázolt okokból kifolyólag - mindenképpen elsőrangú feladat. Nem mindegy azonban, hogy melyik jogcímen beszedett adóból engedünk el sokat. Még kevésbé mindegy, hogy milyen mértékű és milyen ütemű lesz az államháztartás áramvonalasítása, hiszen a költségvetés hiánya semmiképpen sem növelendő. A kívánatos adóreformnak tehát nemcsak a választandó adórendszer belső logikáját kell figyelembe vennie, hanem össze kell hangolni azt a közkiadások érdemi csökkentésével is. Bárhogyan történjék is a jelzett mértékek beállítása, egy biztos: az adómentes alapjövedelem elismerése növekvővé teszi az összjövedelem adóterhelését anélkül, hogy egynél több adókulcsot kellene alkalmazni. Ez óriási előny. Ha az egyetlen kulcs nem magas, akkor teljesítményvisszatartó hatása nincs, mert ugyan az összjövedelemre vetített adóteher az adómentes alapsáv miatt folyamatosan nő, a jövedelem legutolsó egységére kivetett adó azonban már sohasem emelkedik tovább. Az adómentes alapjövedelem feletti többletet egyet■len kulccsal terhelő személyi jövedelemadó-rendszer igen jól megfelel az arányos közteherviselés elvének is, mert a magasabb jövedelműek nemcsak abszolút, hanem viszonylagos mértékben is több adót fizetnek. Nagyon fontos azonban, hogy ez az állítás kizárólag akkor igaz, ha a rendszerben az égvilágon semmiféle adókedvezmény nincs. Ebben az esetben még egy hallatlan előny mutat■kozik: a bevallás olyan egyszerű, hogy postai levelezőlapon elvégezhető. Képzeljük el, mennyi munkaórát és milyen komoly mértékű társadalmi költséget lehetne ezzel megtakarítani, tudja a szolidaritást. Eljött az ideje annak, hogy visszavonjuk a jómódúakat támogató, felesleges jóléti kiadásokat. A családi pótlékot és minden egyéb, gyermekek után járó juttatást ismét és kizárólag rászorultság alapon kell folyósítani. Ha az 56-60. pontokban vázolt vagy azt közelítő adóreform megvalósul, akkor a kiskorú eltartottak számát eleve figyelembe veszi az adómentes alapjövedelem. Ezenfelül érdemes a gyermekek után még több támogatást nyújtani mindazoknak, akiknek elegendő adómentes alapjövedelmük sincs. A rászorultsági elv szigorú alkalmazása így a szegény sorsú sokgyermekeseknél valóban kiegészítheti a család jövedelmét az adórendszerben elismert adómentes alap mértékéig. Különleges esetben, például fogyatékos gyermekek nevelése esetén, még azon túl is. A személyi jövedelemadó radikális reformja feltét■ lenül megszünteti a lakáshitelek törlesztéséhez ma igénybe vehető adókedvezményt is. Ezen túlmenően szükséges a lakásépítéshez, -vásárláshoz felvehető hitelek kamattámogatásának teljes leépítése is. Ez ordítóan szolidaritásellenes közkiadás, mert elsősorban a folyósító pénzintézeteket, másodsorban pedig a minél nagyobb hitelt felvenni képes gazdagokat támogatja. A fennmaradó ártámogatások túlnyomó többségének m megszüntetése úgyszintén adna néhány tízmilliárd forintnyi költségvetési megtakarítást. Nem igaz például, hogy minden nyugdíjas szegény, így a 65 éven felüliek ingyenes városi utazása nem indokolt. (Ráadásul ez csak a nagyvárosi nyugdíjasokat kedvezményezi a falusiak rovására, ami ellentmond a horizontális szolidaritás elvének is.) A közlekedési vállalatok önérdekből nyújthatnak akár jelentős kedvezményt is, hiszen a közlekedés fix költsége óriási, ezért - főleg nem csúcsforgalmi órákban - nagyon jól jön az olcsó viteldíjat fizető utastól származó mégoly csekély többletbevétel is. Ugyanez vonatkozik a háztartási energia, víz, csatorna és szemétszállítási díjakra is. Közüzemek esetében minden ártámogatás a jómódú nagyobb fogyasztókat támogatja. A valóban rászorulóknak közvetlen támogatást kell adni a szóban forgó szolgáltatás díjának kifizetésére szolgáló célzott csekkek formájában. Ezek fedezete is csak részben lenne a költségvetés. A szolgáltató vállalatok nyereségének egy része, illetve a teljes díjat fizetők önkéntes adományai szépen kiegészíthetik az állami segítséget. Ha már a költségvetési (ár)támogatásoknál tar■ tunk, fontos megemlíteni, hogy hazánk állami jövedelem-újraelosztási rendszere kevéssé hatékony és rendkívül pazarló olyan területeken is, amelyek csak távolról tartanak rokonságot a hazai munkaerő árával. A felesleges közkiadások lefaragásának igen széles tere van. Agrártámogatásra anélkül költünk egyre többet, hogy a hatékony export növekedne, az eladhatatlan termékfelesleg apadna. A MÁV és a MALÉV évek hosszú sora óta feneketlen hordó, szolgáltatásuk minősége javulásának és nyereséges működésük megalapozásának legcsekélyebb jele nélkül. Az pedig már egyenesen nevetséges, ha nem volna oly szomorú, hogy nyilvános, áttekinthető verseny híján autópályát a magyar síkságon egy kilométerre számítva kétszer olyan drágán építünk, mint horvát szomszédaink hegyen-völgyön át. Az adóreform és a jóléti reform vázolt radikális lé■pései a költségvetés hiányának és terjedelmének csökkentése, a költségvetés szerkezetének korszerűsítése révén egyszerre és ugrásszerűen javítaná a hazai munkaerő nemzetközi versenyképességét és a társadalom szolidaritását, valódi esélyegyenlőségét. Közvetlenül szolgálná ugyanezt az állami munkaerőpiac gyökeres reformja is, közben ez a szám a legtöbb átmeneti gazdaságban csökkent. Ennek eredményeképpen ma az uniós tagságra váró tíz ország közül nálunk a legmagasabb az állami alkalmazottak aránya az összes foglalkoztatotton belül. Pályaelhagyás veszélyéről ilyen körülmények között nem lehet beszélni, ellenkezőleg: az állami túlfoglalkoztatás folyamatosan kiszorítja a magánvállalkozásokat a munkaerőpiacról. Hogyan lehetséges ez, hiszen az állami alkalmazottak bére rendszerint jelentősen elmarad a magánszektorban dolgozók állagától? Úgy, hogy a nagyvonalú és fedezetlen béremelések után nálunk az állami alkalmazottak jövedelme harminc százalékkal meghaladja a magánszektorban dolgozók jövedelmének átlagát! Világviszonylatban egyedülálló torzulás. 77. Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban a magánvállalatoknál elérhető tipikusan magasabb kereset tartalmazza azt a kockázati prémiumot is, ami a magánszektorbeli munkahelyek jóval gyakoribb megszűnése miatt indokolt lehet. A költségvetési intézmények dolgozóit állásuk nagyobb biztonsága mellett gyakran béren kívüli juttatások (korkedvezményes nyugdíj, utazási támogatások, ruhapénz, ingyenes étkezés, olcsó üdülés stb.) is megilletik. 78. Hazánkban egyedülállóan torz helyzet jött létre azáltal, hogy a költségvetési szféra dolgozóinak fizetése nemcsak lényegesen meghaladja a magánszektor átlagát, hanem erre még igen komoly kedvezmények (pl. lakáshitel állami kezességvállalással) is rakódnak. Mindez olyan körülmények között, amikor az állami munkahelyek biztonsága nemcsak jóval nagyobb a vállalati szektorbeliekhez képest, hanem formális követelményekhez fűzött merev bértáblázatok az állami alkalmazottak jövedelmét elszakítják egyéni teljesítményüktől. 2003. DECEMBER 19. Antireformok az állami foglalkoztatásban Jelenlegi kormányunk másik büszkeségét, a közal■kalmazottak tavaly elindított nagyarányú béremelését szokás azzal indokolni, hogy ez megnöveli a közalkalmazottak versenyképességét, hiszen a megemelt bérrel csökkenni fog a pályaelhagyás veszélye. A pedagógusok és ápolónők munkája nyomán általánosan emelkedik a munkaerő minősége is, tehát a száznapos program keretében végrehajtott béremelés indokolt volt. Volna ebben az érvelésben - és a századforduló kormánya által a köztisztviselők körében kezdeményezett, ugyancsak merészen nagyvonalú béremeléshez fűzött korábbi magyarázatban némi igazság, ha az alábbi feltételek közül legalább egyetlenegy fennállna. Egyrészt, ha hazánkban világviszonylatban alacsony lenne a közalkalmazottak és köztisztviselők létszáma. Másrészt, ha az állami alkalmazottak egyéni bére szigorúan összefüggne egyéni teljesítményükkel. Harmadrészt, ha az állami alkalmazottak közötti verseny kikényszerítené munkájuk minőségének folyamatos javítását. A munkaerőpiac egészének eltorzulása 79. Ez a helyzet őrülten versenyképesség- és szolidaitásellenes. A költségvetési intézmények dolgozóinak magas bérszínvonala, illetve az egyes állami alkalmazottaknak az egyéni teljesítményétől elszakított bérnövekedése előbb-utóbb átgyűrűzik a szigorú teljesítménykövetelmények mellett működő magáncégekhez, hiszen a munkaerő piaca átjárható. Ha aztán a magánvállalatok nem bírják el az akarnoki gazdaságpolitika által közvetített megemelt béreket, akkor bezárják a kaput, és nő a munkanélküliség. 80. Ez rendre így is történik az alacsony termelékenységet és lassú termelékenységi növekedést felmutató ágazatokban, ahol tipikusan éppen az alacsony keresetű dolgozók aránya magas. Nem véletlen, hogy hazánkban ma a textil- és cipőipar utolsó üzemei is gyorsan tönkremennek, az alacsony hozzáadott értéket termelő, összeszerelő jellegű tevékenységet folytató külföldi cégek pedig sorra kivonulnak Magyarországról. Lehet persze örülni annak, hogy az alacsony termelékenységű, kevés hozzáadott értéket termelő gyárak bezárnak, hiszen ezzel a gazdaság egészének termelékenységi színvonala csak nő, ami azt is jelenti, hogy tovább emelkedik a még dolgozók átlagbére. De csak az átlag, sohasem az egyes munkások bére. És azon az áron, hogy éppen a szerény fizetésű dolgozók körében nő a munkanélküliség! 82. Az alacsony termelékenységű és technológiai színvonalú, kevés hozzáadott értéket termelő üzemekből elbocsátott dolgozók rendszerint alacsony szakképzettségűek, legtöbbször betanított munkások. Őket átképezni komoly tudást igénylő, a munkaerőpiac által keresett szakmákra borzasztóan nehéz, sokszor majdnem reménytelen feladat. A betanított dolgozók elbocsátása igen súlyos probléma, mert a nagyon nehezen kezelhető strukturális munkanélküliséget növeli. Tapasztalatból tudjuk, hogy e feltételek egyike sem áll fenn. Magyarországon 1998 óta újra folyamatosan növekszik az állami alkalmazottak létszáma, mi / KOVÁCS ZOLTÁN MEGYESI GUSZTÁV KOVÁCS ZOLTÁNMEGYESI GUSZTÁV: A nyolcvanas évek irodalmi riportok Tizennyolc riport a Kádár-korszak utolsó évtizedéből, többségében . Iiw/M ........ az Élet és Irodalom A NYOLCVANAS(*e'dá*·tenta,odik oldaláról. A magyar rendszerváltás előtti utolsó évek gogoli szatírái. ÉVEK IRODALMI RIPORTOK Kg* € SÍ» MtCOÁUNft BOKROS UVOS ÉLET ÉS ÍR IRODALOM • A jómódúakat kedvezményező támogatások visszavonása A rövid lejáratú népszerűségre törekedő minden■ kori kormánypolitika számára a most tárgyalandó reformok a legnehezebbek. Ezek azok az intézkedések, amelyek esetén a hamis szolidaritás mai prófétái farkast fognak kiáltani. Ha szeretjük a higgadt és szigorú elemzést, akkor nem fogunk megijedni, hiszen tudjuk, hogy a farkas itt van. Báránybőrbe bújtatott ordasunk régóta mézédes szavakkal ha