Élet és Irodalom, 2004. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

2004-10-29 / 44. szám - Megyesi Gusztáv: A tornatanárokról • Élet (4. oldal)

Árkádia-perek BORBÉLY SZILÁRD (Folytatás a 3. oldalról) A debreceniség lényegét, amelyet ő vezetett be a köztudatba, akképpen foglalta össze, hogy a debreceniek szerint az a jó debreceni, aki köztünk lett, köztünk nőtt és köztünk meg is maradt. Csokonait renegátnak tar­tották, és annak számít ma is, hiába telt el kétszáz év halála óta. A múlt év december 2-i, a Cso­­konai-év megtervezésével foglal­kozó első és - akkor még nem tud­tuk - utolsó kuratóriumi ülésen arra tettek ígéretet a város képvi­seletében jelenlévők, hogy a Cso­­konai-emlékévet a Közgyűlés fel­veszi a nagyrendezvények sorába, és ennek a státusnak megfelelően az új költségvetés tervezése során a programoknak kijáró költségvetési forrást szán az esemény méltó megünneplésére. Ekképpen lehe­tett volna biztosított a megemléke­zésnek a költő jelentőségéhez mél­tó lebonyolítása.15 Ám a Közgyűlés nem szavazta meg a nagyrendez­vény címmel járó költségvetési tá­mogatást. A Csokonai-emlékév meghirdetésekor elhangzó, a 2003-as év valamilyen pénzmarad­ványából a 2003-as eseményekhez rendelt 2,5-3 millió forintnyi ösz­­szeg 2004-ben sem növekedett. Az alpolgármester ennek a keretnek a felhasználásáról ekképpen nyilat­kozott: „Hárommillió forintot szántunk a programokra, amiből - hogy a megemlékezés országos is legyen - egymillióval támogatjuk a Duna Televízió Csokonai-filmjét, ötszázezerrel pedig a helyi televí­zió alkotását.”16 Miközben az al­polgármester által a Csokonai-év eseményei között megmosolyogta­tó módon mindig első helyen em­legetett virágkocsi, melyből kettő is volt, darabja hatmillió forintba került, a városi költségvetés ennek az összegnek a negyedét rendelte az egész, nagy csinnadrattával be­harangozott emlékévhez. * Visszagondolva, ha ártottam vala­ha Csokonainak, az egy alkalom­mal történt. 2001 nyarán részt vet­tem a városházán egy szűk körű megbeszélésen, amelynek a célja nem derült ki. Valamiképpen az igazából nem létező városi kultu­rális életéhez kapcsolódott, és fe­ledhető is volt, mert minden ered­mény nélkül zárult. Az utána kö­vetkező levezető beszélgetésekben jeleztem, hogy hamarosan Csoko­­nai-évfordulók következnek, és jó lenne erre időben gondolni. Készí­tettem is erre az alkalomra egy írásbeli emlékeztetőt, amelyet át­adtam a polgármesteri hivatal kul­­túrájának. Ekkor a város egyik, nevét elhallgatni kívánó kulturális csúcsvezetője nevetgélve megje­gyezte, hogy ha ma élne, Csokonai is bizonyosan fideszes lenne. Bár ilyen összefüggésben addig sosem jutott eszembe Csokonairól gon­dolkodni, de túl a felvetés nyilván­való szűklátókörűségén és tájéko­zatlanságán, mégis szöget ütött a fejemben. És meggondolatlanul azt találtam mondani, hogy nem, amennyire megismertem, már ha egy halott embert a szövegeiből meg lehet ismerni, sokkal inkább liberális volna az, aki kozmopolitá­nak tekintette magát, és barátai, példaképei, mecénásai pedig szin­te kivétel nélkül szabadkőművesek voltak. Megjegyzésem nem aratott sikert. A mosoly eltűnt. A levegő kicsit megfagyott. Olyan volt ez, ahogy mondani szokták, mint ami­kor akasztott ember házában köte­let emlegetnek. De erre csak ké­sőbb jöttem rá. Több szó nem is esett szegény Csokonairól. Azt hi­szem, akaratom és szándékom elle­nére, a Csokonaival szembeni alapvető bizalmatlanságnak ekkor adtam irodalomtörténeti alapot. A Csokonai-emlékév sorsa, megle­het, ekkor pecsételődött meg. Bizonyára vannak, akik azt gon­dolják, hogy elhamarkodott már mérleget vonni a Csokonai-emlék­év teljesítményéről. Magam ezt nem így látom. Immár minden el­dőlt. Bár 2003. december 2-a óta a kuratóriumot hivatalosan nem oszlatták fel, de nem is hívták ösz­­sze. És noha már a Polgármesteri Hivatal lapjában is napvilágot lá­tott a Csokonai-emlékév nyomorú­ságos voltát kritikusan bemutató jegyzet,17 amelynek a megállapítá­saival maradéktalanul egyetértet­tem, de felháborított, hogy mind­eközben a felelősség kérdése nem vetődik fel. Ekkor, az emlékév Csokonaihoz méltatlan eljelenték­­telenülése és a városi vezetés cini­kus nemtörődömsége láttán dön­töttem úgy, hogy lemondok kura­tóriumi tagságomról, ha még léte­zik, mert immár reménytelen más­ként használnom és tennem bár­mit Csokonai „érdeke” védelmé­ben.18 Már csak a szánalmas végjá­ték van hátra: a méltatlanul jelen­téktelen történések feltupírozása. Az alpolgármester hiperbolikus, ám a tényekkel több mint laza kap­csolatot tartó nyilatkozatai. Mint például az, hogy „tudományos em­lékülések sora”19 követte volna az emlékév megünneplését. Valamint az elszánt ártatlanság bizonygatása és a felelősség elhessegetése várha­tó. És mindez anélkül fog történni, hogy önvizsgálatra késztetne bár­kit is a város vezetésében. A Csokonai iránti kegyeletsértő tiszteletlenséget nehezményező észrevételeimet kellemetlenkedés­nek, egy gyerekes, felnőni képte­len ember fanatizmusának, gyűlöl­ködésből származó személyes tá­madásnak és hasonlóknak kíván­ják beállítani­, azok, akik nem is­merik sem a város, sem az iroda­lom történetét. A sértettségre tör­ténő hivatkozás forrása a város kulturális életét és a város vezeté­sét súlyos szavakkal illető, a Debre­ceni Disputa körkérdésére adott vá­laszaimban lelhető fel.21 Az ott megfogalmazott kritika Debrecen kulturális érzéketlenségét iroda­lomtörténeti távlatba állítva, és to­vább élő, rossz hagyományként mutatta fel. Kazinczy akként fogal­mazott Csokonaival kapcsolatban annak idején, hogy Debrecen szin­te élvezte, hogy megalázhatja a szellem világában legmagasabbra jutott szülöttét. Az Árkádia-per ki nem mondott tétje ugyanis az volt, hogy Kazinczy azt szerette volna kikényszeríteni: a város, amely éle­tében megnyomorította Csokona­it, halála után kénytelen legyen belátni tévedését, és állítson maga emléket, vagy tűrje el, hogy mások állítanak méltó oszlopot a költő­nek. Debrecen tudta, ahhoz, hogy a Kazinczy által tervezett emlékmű - és ehhez képest a síremlék anya­ga, formája, a rá vésendő szöveg valójában mind mellékes - megva­lósulhasson, felül kellene bírálni a Csokonairól alkotott, megvető és lekezelő ítéletét. De Csokonainak a várost illető súlyos kijelentései és szellemének szervilizmustól, elfo­gultságtól mentes, Debrecen men­talitásával azonban homlokegye­nest ellenkező mivolta a város nar­­cizmusán mély, mind a mai napig be nem gyógyult sebet ejtett. Úgy látszik, Csokonait jó szívvel és hát­só szándékok nélkül, felemelke­dett lélekkel és nem lesunyt szem­mel, a nagyságnak kijáró szeretet­teljes alázattal és nem pökhendi gőggel ünnepelni - kétszáz évvel halála után - még mindig nem le­het Debrecenben.­­ Az obeliszknek a Kollégium előtti parkba történő áthelyezését bejelentő hír indoklá­sa ekképp hangzott: „A gesztus szimboli­kus lehetne, hiszen annak az iskolának a parkjában helyeznék végső nyugalomra, amely megvált tőle. Ott lenne méltó helye a költőnek, nem a jelenlegi parkban, ahol elhagyatva, elfelejtve áll - mondta Túri Gábor alpolgármester...” (Cs. E., F. Gy.). A város elköltöztetné Csokonai síremlékét, Haj­dú-bihari Napló, 2003. október 24.­­ Az át­gondolatlan indoklás nem érvelt, csupán kinyilatkoztatott: homályban maradt, hogy vajon miért volna mindez jó, ha a Kollégi­um nem „rehabilitálta” azóta, hogy „meg­vált” a poétától? Bár nem tűnik túl diplo­matikusnak, hogy ezt a szándékot az alpol­gármester oktrojálja rá az érintett intéz­ményre, amelynek vezetői ezt követően sem vállalták sem az ötlet praktikus részét, sem a benne mindenképp megbúvó „szim­bolikus” cselekvést, hanem épphogy hatá­rozottan tovább passzolták a kiváló építész­nek, Csete Györgynek. 2 Fábián György: Ami a sírt is megrázkódtatja, Hajdú-bihari Napló, 2003. október 27. 3 A Csokonai-emlékév történetével kapcsolatban nyomon követhetőek az események az alábbi internetes újság honlapján: www.vagy.hu A Kulturkraft rovaton belül lelhetők fel a vonat­kozó anyagok. 4 Tar Sándor: Kölcsey, ÉS, 2003/40. Erre szükségét érzete Debrecen város fideszes polgármestere, hogy olvasói levélben vála­szoljon: Kósa Lajos: Tar Sándor Kölcsey-siral­­mához, ÉS, 2003/42. A következő számban, ugyanabban, amelyben Tar Sándor Csoko­nai című írása is napvilágot lát, még fontos megjegyzéseket fűz Lukovics András: Város­kép a Kölcsey, ÉS, 2003/46. 3 Tar Sándor: Csokonai, ÉS, 2003/46. 6 Túri Gábor: Csokonai, Tar és Debrecen, ÉS, 2003/47. 2 M. László Ferenc: Még Csokonai, ÉS, 2003/48. Megtalálható még: www.vagy.hu-n) - de er­re a levélre már nem érkezett a megszólítta­­tott alpolgármestertől válasz. ^ A Gulyás Gábor által készített interjú 2003 novemberében jelent meg, és a www.deol.hu internetes városi újság oldalán lelhető fel.­­ Az Árkádia-per néven ismert vita anyaga megtalálható újraközölve. Csokonai emlékek, szerk.: Vargha Balázs, [Bp.] MTA, 1960, 281-299. és 596-598. 10 A síremlék történetével kapcsolatban és az ex­­humáció folklórjával kapcsolatban lásd a kö­vetkező összefoglalót: http://utcanev.atw.hu * * Hihetőbb, hogy ez a Csokonai-legendák közül való. Azonban az igaz, hogy az em­lékmű alapjainak elhelyezkedéséből ítélve, ami a sír feltárásakor került napvilágra, mégiscsak volt valami alapvető bizonyta­lanság Csokonai földi maradványainak va­lóságos helyét illetően. Malán Mihály: Csokonai Vitéz Mihály exhu­­mációjának eredményei, Annales Biologicae Universitatum Hungáriáe, 1954, 251-261. 13 Szerény javaslat. Kézirat. A szöveg megtalál­ható a Debrecen MJV Polgármesteri Hiva­talában. 14 Kácsor Zsolt: Botrányba fullad a Csokonai­­emlékév­?, Népszabadság 2004. szeptember 30. 13 A kuratórium ajánlását a tagok javaslatait és megfontolásait a kuratórium elnöke összegezte A „ Csokonai-kuratórium ” javaslata az emlékév lebonyolítására című dokumen­tumban. A szöveg, amely megtalálható a Debrecen MJV Polgármesteri Hivatalában, formálisan is alig néhány pontjában telje­sült, szellemében pedig egyáltalán nem. 161/0. 17 Gulyás Gábor: Honjában legbujdosóbb ma­gyar, Debrecen, 2004. szeptember 15. 18 Borbély Szilárd: Jelentéktelen Csokonai, Haj­dú-bihari Napló, 2004. szeptember 17. 19 Dombi Margit: Támadás sértettségből, Ma­gyar Nemzet, 2004. október 1. 20 Uo. 21 S. Varga Pál: Van vagy nincs? Ha van, miért nincs? Debreceni Disputa, 2004/7-8., 0-19. Kádár Katalin munkája B­iedermeier étterem családias hangulat korhű környezet eredeti receptek alapján készült ételek romantikus háttérzene 1066 Bp., Mozsár u. 12. Tel.: 331-8942 www.biedermeier-restaurant.hu ÉLET ÉS!· S­űrű és sötét fellegek tornyosulnak a tornataná­rok feje fölött. A tervek szerint ugyanis január­tól elveszik a testnevelő tanároktól azt az ősi jo­got, hogy tanév végén leosztályozzák a gyerekek tor­naórán tanúsított produkcióját, ezután csak szöveges értékelésre lesz módjuk. Az elképzelés, hol másutt is, mint a kormány által benyújtott költségvetési tör­vénytervezetben szerepel, amelyről szilveszterig tar­tó kilátástalan vita várható a parlamentben, ám a probléma már most tovább mélyítette a két Magyar­­ország közti árkot. Az egyik tábor kitörő lelkesedéssel fogadta a ter­vet, szerintük egy-egy rossz érdemjegy után fruszt­rált gyerekek sora lép ki az iskolakapun, sőt, az vol­na helyes, ha minden tantárgyban megszüntetnék az osztályzást, mert irreverzibilis ká­rosodást okoz a gyerekek lelké­ben. Ebben lehet valami, mert egy kettes, de főleg elégtelen osztály­zatnál nyilván sokkal célraveze­tőbb, ha a diploma átvétele óta permanens idegfeszültségben élő tanár szövegesen értékel, és egyes helyett azt írja az értesítőbe, hogy a gyerek menthetetlenül hülye, ami nyilván a vízfejéből következik; a szülő is min­den bizonnyal azonnal helyrejön mentálisan. A má­sik tábor viszont egyenesen népegészségügyi kataszt­rófáról, sőt, nemzethalálról beszél azon az alapon, hogy ha nincs érdemjegy, akkor a gyerek nincs mo­tiválva, és ahelyett, hogy helyes testtartással fészket képezne a gyűrűhintán, egyszerűen le se vetkőzik az órára, vagy ha mégis, gyakorlat közben rágyújt, és ha szól neki a tanár, leköpi. Rosszabb következmény úgyse érheti, mint a gyűrűn. A kérdéshez nem tudok hozzászólni, ám azt két­ségkívül észre kell venni, hogy lám, egy költségveté­si törvénytervezet egészen új értékrendet képes az égre festeni, hiszen ki hitte volna akár még a múlt héten ,is, hogy a világ gyémánttengelyét tulajdon­képpen tornatanárok élőlánca alkotja. Kérdés, jó-e ez nekünk. Nem tudom, hogy a nyájas olvasó hogy van vele, de én még soha nem találkoztam olyan föl­di lénnyel, aki megbukott volna tornából, sőt, én úgy emlékszem, hogy a legbénább osztálytársaim is ötöst kaptak, főleg akkor, ha más tárgyakból jelesre álltak. E sorok írója, példának okáért, az általános iskola hatodik osztályában több fatális tévedésnek köszön­hetően minden tárgyból ötösre állt, kivéve a tornát. Ám, hogy a tornatanár ne rontsa el a kitűnő bizo­nyítványt, s a tanítvány szülei még inkább örömüket leljék kiváló fiúkban, megadta a jelest. Az most más kérdés, hogy később aztán ugyancsak e sorok írója, szintén a fatális véletlenek sorozatából kifolyólag öt tárgyból is bukásra állt a középiskolá­ban, s ezt év végére realizálta is. De nem ez fájt neki igazán, hanem, hogy tornából is csak hármast ka­pott, holott az iskolaválogatott jobbösszekötőjeként öregbítette az iskola jó hírnevét. Azért kaptál csak hármast, magyarázta aztán e sorok írójának a torna­tanár, mert amúgy is annyiból buktál, hogy neked már mindegy, másrészt engem állandóan komolyta­lansággal vádolnak, hogy min­denkinek ötöst adok. Hát most láthatják, hogy én nem tréfálok. Nem hiszem, hogy a helyzet az­óta sokat változott, és bárki ebben az országban komolyan veszi a testnevelés-osztályzatokat, leg­előbb is maguk a tornatanárok, akiket nem kevernek össze azok­kal, akik elméleti szinten élnek a testnevelésből, ennélfogva igen erősen kifejlett a fontosságtudatuk, s most azt követelik, hogy ha tor­nából nincs osztályzás, akkor ne legyen magyarból sem. Mindenesetre az a tény, hogy az új kormány jó­voltából a tornatanárok bekerültek a büdzsébe, még­pedig nem is nagyon messze az autópálya-építési és szociális fejezetektől, több mint gesztus. Mert ugye­bár nem arról van szó, hogy az oktatási tárca, félve a vitáktól, az 589 oldalas költségvetés többi és súlyo­sabb tételei között akarja suttyomban átpasszírozni a törvénymódosítást, hanem arról a reveláció erejével ható közgazdasági felismerésről, hogy ha egy torna­tanár nem osztályoz, akkor az komoly bevételt hoz a büdzsének. Sok tornatanár, sok bevétel; gondolom, Brüsszel már most lázban ég. El tudom képzelni, hogy eljő az idő, amikor minden szinten megszűnik minden rendű és rangú osztályzás, feleltetés és vizs­gáztatás, mi több, mindenki alanyi jogon kap min­denből jelest, akkor lennénk végre minden téren eminens ország. Megyesi Gusztáv a tornatanárokról ELET IRODALOM2004. OKTÓBER 29.

Next