Élet és Irodalom, 2009. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-20 / 47. szám - Payer Imre: Ex libris • Pollágh Péter, Bajtai András, Berka Attila,Székelyhidi Zsolt könyvei (25. oldal)
- kortárs teológia - szerzetesi spiritualitás - válogatás más kiadók vallásos könyveiből - saját gyerekkönyvek - egyedi képeslapok Mm Új budapesti boltunkban - PANNONHALMA® (V. ker., Károlyi M. u. 19.) apátsági termékek is kaphatók! 2009. NOVEMBER 20. EX LIBRIS PAYER IMRE Az utóbbi évtizedekben számos olyan művet olvashattunk, amely az ideologikus világmagyarázatok, kollektivizmusok leleplezéséről, ironikus lebontásáról szólt. Mára mintha nem lenne mit lebontani. Természetessé vált a romállapot. Illetve a független, a szétszórt nyelvi vagy életegységeket akár egy összetartó eszme gyengülő hatásának híján már nem is lehet romnak nevezni. Egy mai fiatal szerző az ideológiák és azok lebontása utáni (beszéd) helyzetben van. Fiatalok könyvei közül választottam, ezekről írok. A kötetekben a művekbeli szereplőket - legyenek akár lírai ének vagy epikai figurák - semmiféle hagyományos társadalomképi vagy mélylélektani képlet nem eredezteti. Ugyanakkor mégis hatalmas egzisztenciákat mozgatnak közben, de másképp, mint a korábbiak. Mindegyikük menthetetlenül egyedül van. De miből ered ez az egyedüllét? Összefüggésben van a nyelvhez való viszonnyal, hisz a nyelven keresztül értjük, értelmezzük magunkat és a létünket. A tárgyalt szerzők nyelvszemléletéből ered (het) ez az izoláltság, így merül fel a lét és a nyelv (ellen)ereje is az alkotásban. Igen, a nyelvhez való viszony köti össze ezeket az egyébként különféle műveket. A nyelvhez való viszonyuk kommunikációelméleti, szemiotikai, kultúrtechnológiai megalapozású. Ily módon ugyanakkor felmerülhet, hogy mintegy kívül kerülve a nyelv művészeti létén, akadályozottá válhat számukra akár maga az alkotás. Ugyanakkor a szerzők nagyobbik része körömszakadtáig védi saját szubjektumát, míg a világ, a másik ember elhatárolandó objektum. Akkor is, ha mindezt totális életkudarcként élik meg. Kétfajta módon reagálnak a (nyelvi) helyzetre. Egyrészt a hermetikus vagy posztavantgárd jellegű magánszöveg-univerzum megteremtésével. Másrészt olyan privát és eltorzult érzelmességgel, amely az írás folyamán folyamatosan a kifejezés materialitásával, medialitásával küzd. Mind a négy szerző az úgynevezett legújabb irodalmi beszédmód képviselőjeként is tárgyalható, noha nemzedékileg is összetartoznak. Éppen tíz év választja el egymástól a legfiatalabbat, ő, Bajtai András 1983-ban született, és a legidősebbet, Székelyhídi Zsoltot, aki 1973-ban, Pollágh Péter 1979-ben, Berka Attila 1976- ban. Tíz év ide vagy oda, ami a szépirodalom történetiségét illeti, mégis mintha inkább ugyanazon a napon születtek volna. Pollágh Péter: Vörösróka 1968 után elsősorban a nyugati országokban az életforma-forradalmat kísérve sokan eltávolodtak a hermetikus jellegű költészettől. Visszatérést hirdettek meg a köznapi valósághoz, noha az ideologikusság elutasításával s ezzel összefüggésben a nyelv kritikájával együtt hirdették ezt meg. Dieter Leisegang vagy Jürgen Theobaldy nevét említhetjük meg ezen poétika képviselőjeként, és velük rokonítható ebből a szempontból Petri György költészete is. Pollágh Péter lírája mintha viszszatérne e korszakküszöb elé. Hermetikus jellegű. És mégsem erről van szó. Az övé nem az ideológiakritika előtti, hanem az utáni hermetizmus. Egyes verseinek és kötete egészének szintjén érződik a nagyon alapos kidolgozottság, megszerkesztettség. Az, hogy Pollágh valóban fel akarja építeni a maga külön nyelvi univerzumát, amely ellensúlyozza a valóságos élet esetlegességeit. Mindez a későmodernitás programjának egyik hangsúlyos tétele is volt. E szisztematikus nyelvi építmény jellemzője, hogy kötetét mintegy al-nyelv-univerzumra, két könyvre osztotta fel. Az első részben mintegy reprezentálódik ez a nem a személyes vagy kollektív vallomásra, hanem az elvont beszédhelyzetre épülő poétika. Ennek lehet a főhőse a Vörösróka, amely a szöveg jelentéspotenciáljaként hős. Pollágh Péter műve a szavak újraértelmezését tűzte ki célul. Nem jelentésegységekről, hanem jelentéskötegekről beszélhetünk az ő esetében. Képalkotása erősen távolodik a valóságtükrözéstől, de úgy, hogy nem mond le a nyelv értelemegész alkotó képességéről. A jelentés a konstruktív misztikában teremtődik meg. A hermetikusan öntükröző nyelv, még inkább a szó építi ezt a világot. A szerzőnek kulcsszavai is vannak, mint a cukor vagy a tükör. A szó a misztikával határos. Illetve szétszakítandó Maya-fátyolként akadályt és titkos jelzést jelent a tökéletes és üres, de egyben misztikusan teljes jelentéshez (A Dédi dala). Utóbbi költemény a kötet második részének záródarabja, ez a rész a családi felmenőnek állít hermetista emlékművet. Persze százszázalékos hermetista költemény nem létezik. Pollágh Péter kötetében is feltűnik egy Budapest-életérzés, ott van a párkapcsolatok közvetett emléke is. A szövegköziség szempontjából látszólag leginkább Ady Endrét emeli ki, ami azért is sajátos, mert az ő erősen alanyi poétikája sok tekintetben ellentéte volt az inkább Mallarméból, Ungarettiből stb. kiinduló személytelen hermetizmusnak. Ebben a kötetben ő A Tükör Embere. Az igazi nagy előd azonban érezhetően Pilinszky János. (Palimpszeszt-Prae, Budapest, 2009. 108 oldal, 1790 Ft) Bajtai András: Betűember Bajtai András költészetének fő törekvése a szerző identitásának a megalkotása, amely törekvés azonban mindig kudarcba fullad. Ezzel függ össze, hogy költészetének nyelvi magatartása nem a tökéletesnek feltételezett, zárt nyelvi titokból, hanem a mediális csatornák tökéletlen egymásra hatásából vezeti le a jelentésképződés vereségét. A dezintegráció mindent áthat. A névről a szótár, a színről a kifestőkönyv jut a szerző eszébe (Lángos séta). Ugyanakkor a készletszerű, eszközhasználatú nyelvszemlélet kudarcát mutatja fel az alkotásban és az identitásalakulásban ez a költészet. Az identitás az Én-Te viszonyból eredne. Csakhogy a Te oldal sérült, és éppen az észlelésben süket, vak - s ezáltal az Én befogadására, a vele folytatott kommunikációra alkalmatlanná válik. A könyv nagyon is elősegíti azt, hogy kiterjesszük, általánosítsuk akár az ehhez fűződő jelentésadást. Mintha a hagyományos, metafizikus, logocentrikus világ vált volna süketté, vakká. Ehhez kapcsolódva számolódik fel az öszszefüggés a különféle mediális csatornák (szín, hang, nyelv) között is. A költemények fikciós világában minden csupa frusztráció, szorongás, kényszer, nehézkedés. Csak tűrni lehet, akarni, cselekedni nem. A lírai én szenved, iszonyatosan szorong, nem tud aludni, barátnője elhagyta, bizarr figurák csatlakoznak hozzá megmagyarázhatatlan okból. A műbeli jelentés nem a nyelvből ered, nem a hagyományból. A nevet adják. De kik? Egy ellenséges világ ismeretlen képviselői, elnyomó hatalmi szándékból. Bajtai András költészetében az eddigi recepció kiemelte a filmes hatást - leginkább az úgynevezett trash horror filmeket. De mindez legfeljebb a témák szintjén jelentkezik, a nyelvi magatartást nem hatja át. QAK-Prae, Budapest, 2009. 69 oldal, 1490Ft) Székelyhídi Zsolt: Ördöngös Mint Pollag Péter, Székelyhídi Zsolt is szöveguniverzum, nem világszerűség megteremetésére törekszik. Székelyhídi könyve epikai jellege ellenére nem regény. Leginkább a kiáltvány és az esszépróza körözött oszcillál, de vannak benne költői és naplószerű betétek is. A nyelvhez való viszonylatban itt mindent az instrumentalizáltság hat át egy digitális metafizika értelmében, amiben azonban megfordul az eredeti viszonyok hiearchiája. Az internet transzendens értéket kap. A zárt és formális, ugyanakkor mégis önelégült szubjektum istenionizátorprogramon kereshet magának istent, nem az isten találja meg őt. A pozitivista látószög marad, csak megfordulnak benne a hagyományos aktív-passzív szerepek. Nem az ember aktualizálja, reaktiválja a szöveg jelentését, hanem az erőszakolja rá a saját hatalmát. Csak a jelölő szignálok észlelése van kiemelve, a szóban nem történik meg az egész nyelv létteljessége. Ezzel öszszefüggésben a nyelv legkisebb egysége itt a betű, nem a nyelv egészét felidéző szó. Ily módon művi és bonyolult lesz a jelentésképzés. A jelölő kikerül a nyelv létmódjából. Objektum lesz. Székelyhidinél nem az immateriális létmódú nyelv szövegesül, hanem fordítva - a szöveg nyelviesül. Ezért van nagy szerepe könyvében olyan materializációs eljárásoknak, mint az azonos hangzású, de különböző jelentésű szóelemek vagy a számra, mennyiségre (nem a nyelvi létmódot kiemelő) hagyatkozó instrumentum (számítógépes program). És mindez hosszú oldalakon keresztül tematizálódik. A világ eseményei másodlagosak, fő a reflexió. Csak fél mondat utal szülei válására, alig néhány a szerző párkapcsolatainak felbomlására. Székelyhídi könyvében nem az embermegismétli Roland Barthes híres állítását a szerző haláláról), nem a nyelv, hanem a szöveg gondolkodik. Az anyag az aktív, a szellem a passzív. Székelyhídi szerzői alakmása Zsírsátán, az alanyi romantikus beszédhelyzet hűvösen pozitivista antitézise, hasonlóan Madách Ádám és Lucifer kettőséhez Az ember tragédiájában. Erre utalhat a könyv címe is. A szövegköziség szempontja itt is felbukkan. Utalások vannak a könyvben például József Attila vagy Vass Tibor műveire. Ugyanakkor ez a szövegköziség nem posztmodern jellegű. Nem olyan, mint amilyet Esterházy Péter alkotásait olvasva megszoktunk. Inkább a neoavantgárd az eredete, a párizsi Magyar Műhely szerzői jelentékeny szerepet játszottak Székelyhídi Zsolt önművelődésében. (SPN, Spanyolnátha Könyvek 1. Budapest, 2009.183 oldal, 1700 Ft) Berka Attila: Lada Béla nem hal meg A könyv azt sugallja, hogy a létezés a fontos, nem az élet. Nem érdemes élni, de meghalni sem valamilyen úgynevezett érték nevében. Az antikvitásból is jól ismert hübrisz érvénytelenné válik. Ezt az alapérzületet fejezi ki, hogy sok fejezet Lada Béla ébredésével kezdődik, hosszan íródik le az eszméletlenségből az eszméletre térés. Ez az érdekes, mert a továbbiakban, a nap előrehaladtával szembetűnővé válik, hogy maga az élet túlságosan közvetített, gépezetszerű, elidegenített. Prózapoétikai szempontból elmondható, hogy a történettöredékek metonímiája látszólag szétesik, de aztán mégis összeáll e létérzés körül. Hiszen nem annyira a külső történések, hanem inkább az azokat kísérő tudati tartalmak a fontosak a könyvben. A létezés lényegisége nem megragadható, csak érzületileg lehet utalni rá. A kifejezés elvi problémájáról van szó. Lét és nyelv viszonyának elvi nehézségéről. A szerző a dilemma érzékelésekor nem a dekonstrukció felé fordul, hanem a nyelven inneni érzékelés és nyelven túli reflexió határainak megközelítésére törekszik. Berka tehát nagyon kötődik a későmodern problematikához. A „létezésszakmában” kíván dolgozni, mint nagy elődje, Ottlik Géza. Bár inkább a korai Ottlik Géza műveihez kapcsolódik, a Hamiskártyásokhoz vagy a Hajnali háztetőkhöz. A klasszikus-modern individuumkép válságának feldolgozásához ő is felújítja, újraírja a XIX. század végi bohém vagy dendi-regényeket, az úgynevezett kávéházi irodalmat, de már a mai horizontból. És ha már Bajtai András esetében szót ejtettünk a filmes hatásról, akkor nem mulasztjuk el megemlíteni Berka Attila esetében sem. Leginkább Krzysztof Kieslowski filmjei hatottak a munkásságára. Sőt Berka esetében már a megformálás mikéntjére is hat a film. A jelenetezésre, a snittszerűségre. Egyfajta papírfilm a könyv. Legfigyelemreméltóbb fejezete úgy kezdődik, hogy a főhős véres fejjel ébred egy kocsmaasztalon, s Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényének kezdőmondataira tér magához. A végén a szereplő bejelenti, hirtelen eszébe jutott, hogyan került ezen ismeretlen környékre, mi történt vele. De ebből a felismerésből semmit sem oszt meg az olvasóval. Hiszen éppen ennek a metafizikai szintre emelt tanácstalanságnak az ábrázolása a fejezet lényege. Lét, élet és nyelv dilemmáját a szerző a könyv végén nem megoldja, hanem feloldja. Mediális csatornát vált. A nyelviségből belép a zenébe. És amikor ez megtörténik, vége a regénynek, elkezdődik a zene. Elhagytuk az eredeti közeget, s aki akar, beléphet egy másikba. Hőse, Lada Béla Miles Davis Bitches Brew című felvételét kezdi hallgatni, s ez a kezdés a regény vége is egyben. Jelzése lehetne mindez a töprengés feladásának, de mégsem így van. Hiszen a spontán, elementáris felvételnek a kultúrtechnológia általi szakadozott megmunkálása ugyanazt a problémakört juttathatja eszünkbe, amelyből a nyelvi alkotás született. Ráadásul a dzsessznek ez a fajta feldolgozása éppen Berka Attila prózapoétikájára emlékeztet. (SPN, Spanyolnátha Könyvek 2. Budapest, 2009.110 oldal, 1700 Ft) A Közgazdasági és Jogi Könyvesbolt (Bp.V, Nádor u. 8.) sikerlistája 1. Vince Mátyás: Kor-képek 1989-1994 (Magyar Távirati Iroda) 2. dr. Gyekiczky Tamás: A Bírósági végrehajtás magyarázata (Complex) 3. Andrew Nagorski: A legnagyobb csata (Park) 4. Jean Ziegler: A szégyen birodalma (Kairosz) 5. David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság? (Kairosz) 6. Linda Himelstein: A vodkakirály (Kelly) 7. Stark Antal: Rögös úton (Nemzetgazdaságunk rendszerváltás előtti és utáni két évtizede) (Akadémiai) 8. Koestler Artúr: Napfogyatkozás (Pallas) 9. Stephenie Meyer: Eclipse (Könyvmolyképző) In. Maklári Tamás: Európa árulása (A hátráló ember) (Studium Bt.) ÉLET ÉS|· IRODALOM