Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-04-03 / 14. szám
„Fugát ultimó ánkszakt, na mój dusu ánkszakt! — Ezután az utashoz fordulva : — rúgó humillimé, én vagyok a’ fogadós, mit tetszik kívánni?“ ,Szobát!‘ — szóla csodálkozva az utas, és nem minden boszankodás nélkül, mert hiszen fogadós uram már rég hallható, hogy Inában sürgetett szobát. A’ Pagát boldog tulajdonosa nyájasan szóla, kártyáit rendezve : „Tüstint, Johann ! Johann ! — Mindjárt itt lesz, bocsánatot kérek. — Ki a’ fórhánd?“ A’ kártyázást nagy tűzzel folytatók, ’s miután a’ Johann név, mellyel a’ világ valamennyi pinczéreinek legalább két harmada büszkélkedik, még néhányszor harsányan szélnek bocsátaték, és a’ magát minden ármányok daczára szerencsésen megnyeretett, vagy megyei jegyzőkönyvi írásmód szerint megnyerődön, az óhajtva várt szobapinczér csakugyan elökullogott. 2. SZOBÁNYITÁS. Ne méltóztassék a’ nyájas olvasó csodálni, hogy a’ szobanyitást külön rovatban tárgyaljuk, mert tapasztalni fogja, hogy az valóban nem csekély bajjal jár. Hiában, magyar fürdőben vagyunk, ’s tudhatja, mindenki, hogy nálunk Magyarországban sokkal könnyebben megy a’ becsukás, mint a’ megnyitás, akár erszényről, akár egyébről legyen szó. Tehát a’ szobapinczér megjelent, ’s álmosan urára tekinte, ki, kártyát osztva, félvállról kérdé : ,Van üres szoba ?‘ „Épen csak egy.“ — felele a’ szolgálatra termett emberek eleven paródiája. ,Hol?‘ „Az első emeleten.“ ,Hátul ?‘ „Nem, mindjárt elől.“ „Jól van, nyisd fel ezen uraságnak.‘ ,,A’ kulcs a’ szobaleánynál van.“ ,Keresd elő.” „Mindjárt, Ánka! Ánka!“ Szép név, gondolá a’ fáradt utas, és a’ távozó pinczér után tekinte, azután pedig majd a’ kártyázókat vizsgálta, majd fáradt lovai fölött sajnálkozott, melylyek mégsem szabadulhattak ki a’ hámból. Ánka hangzók majd közelről, majd távolból, majd viszhanggal, majd a’ nélkül, de hasztalan, ’s az uj fürdővendég már boszankodni akart a’ vendégfogadásra, ki annyira belemerült a’ kártyázásba, hogy boldogtalan vendégét még csak nem is látta többé ; azonban mért neheztelt volna rá, hiszen ő most kártyázása által egyszerre három vendéget mulattatott, három pedig a’ politikai és társadalmi jogegyenlőségnél fogva mindég nagyobb figyelmet érdemel, mint egy. Hosszas kiáltozás után megjelent a’ szobaleány, öltözetét rendezgetve, hogy a’ vendég láthassa, mikép nemcsak nagy városokban vannak csinos szobaleányok. ,Szobát tetszik parancsolni ?‘ — kérdé nyájasan Anka. „Igen, igen, lelkem, csak nyissa meg hamar, elmúlt már egy órája, hogy itt várakozunk.“ ,Mindjárt.‘ A’ szobaleány zsebében motozott, ’s nagy gonddal kérésé a’ kulcsot. Először kivett belőle gyüszüt, gombolyt, tőtartót, azután czukrocskákat, egy darab fekete kenyeret, egy falat piskótát, két gerezd fokhagymát, egy üvegcse köllni vizet, egy törött tükördarabkát, kis fésűt, olvasót kék klárisból, egy arany karpereczet sárgarézből, egy béna koppantót, egy fanyelű bicskát, két fügét, egy darabka sajtot, három almát, két mogyorót, egy körtét, — mind hiában, még a’