Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-01-02 / 1. szám
BÉCS, december 14. 1848. Tudja meg minden magyar, hogy bécsi honfitársai sem feledték el hazájukat, ’s nem feledték el ennek leghatalmasabb véd angyalát — a’ nemzetiséget. Ez eszmét már régóta táplálom elmémben ; de mindeddig olly kicsinyszerűnek ’s mindennaposnak tartom azt, hogy annak nyilvános kimondására nem tudom magamat még elhatározni. Most azonban e’ részben már egy perczet sem szabad többé késlekednem, ha a’ hanyagság, vagy tán háladatlanság vádjával nem akarom terhelni lelkiösmeretemet. — Tudja meg tehát minden magyar, hogy vannak Bécsben is magyarok, kiket a’ nemzetiség legszentebb eszméje egyesít. Talán valami bécsi magyar társulatról, vagy bécsi „magyar körről“ szólandok? Illyenek itt elszórtságunknál, meg a’rang és hivatás következtébeni elkülönözöttségnél fogva, ’s némi legyőzhetlen akadályok miatt nem alakulhatnak, ’s tudtommal eddig még nem is léteznek. Akarat tán nem hiányzanék ; mert csak azon magyar tudja, milly kedves a’ bár azelőtt soha sem látott honfitársával való találkozás , ’s pár percznyi magyar társalgás , a’ ki távol házi tűzhelyétől idegen elemek között azt egy időre nélkülözni kényteleníttetett. Olyanok vagyunk, mint az együtt növekedő , folyton czivódó testvérek , kik csak akkor tudják meg, mennyire szeretik egymást, ha őket a’ sors egy időre elválasztotta. De magyar társulatokra nincs is annyira szükségünk , mint inkább más, az egyes Bécsben lakó, vagy egy időre ide ránduló magyarokat egyesítő eszközökre. A’társulatok, bármilly nyilvánosak és szabadelvűek legyenek azok, mindig csak többé kevésbbé elkülönözött köröket képeznek, mellyekbe a’jövevény vendég csak némi meggondolás után mer belépni, ’s belépése után a’ legnagyobb lélekéberség mellett sem képes magát tüstént otthonosítni. ’S ez egészen természetes ; a’ legvendégszeretőbb háziúr sem képes a’ házában először megjelenő vendéget minden részből kivetköztetni. Aztán a’ társulatokban részvétel bizonyos terhek ’s kötelességek teljesítését igényli, ’s a’ dolog természetében fekszik, hogy valamelly társadalmi kör tagjai egyszersmind állandó lakói legyenek azon városnak, mellyben a’ társulat létezik. — Tudjuk azt, hogy a’ fiatalság kiválólag a’ barátság kora, ’s ez azon kor, mellyben mindenki legtöbb ismerőst szerez, ’s a’ legtöbb emberrel jó érintkezésbe. Az ifjúnak szinte életszüksége a’ hasonló szelleműekkel való gyakrabbi találkozás és társalgás. A’korosabbakat és nőszülteket más érdekek vezérlik , ’s inkább csak kis körre korlátozzák; az ifjú ellenben az egész világgal is érintkezésbe szeretne jutni, ’s jól esik neki, ha e’ részbeni törekvéseiben más hasonló szellemüeket’s érdeküeket is lát oldala mellett, kiknek néha karjaiba kapaszkodhatok. Képzeljük már most, miként érzi magát az először csaknem egészen ismeretlenül Bécsbe jött ifjú. Más nemzetbeli kor- és bajtársai őt ki nem elégíthetik ; szellemünk , szokásaink , életmódunk, érdekeink ’sat. az övéiktől egészen különböznek, ’s hivatásunkban is — bárminő legyen az — velők egészen egy úton nem járhatunk. Ez tán az oka, hogy minden Bécsbe jött magyar ismét hazájába óhajt visszatérni; ’s ha ezt kitűzött czéljánál fogva nem teheti, magyart keres , kivel társalkodhassék , minden hazájából ’s hazájáról jött hír örömmel lepi el kebelét, ’s ha azt társával közölheti, ha fölötte eszméket válthatnak egymással : szinte azt képzeli, hogy kedves honában van. Hátha még egy épen Magyarországból jött barátjával vagy ismerősével találkozik?! — öröme a’ korlátokon túlcsapong , a’ kérdések ’s feleletek végnélküliek, ’s a’ tán már eltágult kapocs közöttük szorosabbá válik; a’ kik hónukban csak látva ismerték egymást, itt elválaszthatlan barátokká lesznek. — Ezt minden magyar tapasztalja, ki hazájától egy időre megválva Bécsbe jött; érzi ezt más nemzetbeli is , ha idegen elem közé jut,’s haza szokásai csak gyönge gyökerekkel is hatottak bensőjébe. — Illy körülményekben örvend mindenki, ha honfitársra akadhat, ’s ha hazájáról és annak mozgalmairól időnkint értesülhet, ’s örvend még inkább, ha e’ két körülményt valahol egyesülve találhatja. Illy szempontból kell tán magyarázni azt, hogy a’ hivatásukban bővebb kiképezhető» miatt Bécsbe jött magyarok (főleg orvosok), ’s azon honfitársaink, kiket hivataljok e’ városhoz köt, egymást mindenkor felkeresik, és hogy szabad óráikat legörömestebb egymással ’s együtt töltik. Minthogy a’ magyarországi eseményeket legelőbb 's legbővebben közük a’ hírlapok : nem csoda, ha ezek csakhamar nélkülözhetlenek lesznek illy szövetségekben. Bizonyítja ezt több olly baráti kör, mellyek nem kevés magyar hírlapot járatnak Bécsbe. — Egy magyar hírlapot! — milly kevésre becsüljük ezt hazánkban; naponkint csaknem húszat is olvashatunk, ’s csak kevesen tudjuk, mit tartalmaz egyik is. — De illyféle kis szövetségek által — hogy ismét a’ tárgyra térjek — a’ közszükség és óhajtás nincs kielégítve, a’ jövevény magyar illy módon csak ismerőseinek föllelése után juthatott magyarok közé , ’s hivatásábani fáradozása mellett milly ritkán történhetett ez illy nagy városban, kiki könnyen képzelheti. Talán épen ez utóbbi körülménynek kell tulajdonítanunk azt, hogy a’ magyar ifjak egy kávéházat szemeltek ki, mellyben szabad idejöket együtt tölthessék, ’s egymássali társalkodás közben a’ magyar hírlapokat olvashassák. — Hogy a’ magyar hírlapokat nem a’ kávés tartotta, azt kiki amúgy is tudni fogja; ’s hogy így az olvasni akarók magok kényszerűltek azokat megszererezni, az önkint érthető. Egy illy úgynevezett „Magyar kávéház“ már a’ „Magyar Kurir“ ideje óta létezik, ’s a’ magyar nemzetiség fejlődésével, meg a hírlapok szaporodtával a’résztvevők száma is szaporodott. A’ hírlapokat közös költségen járatják az olvasók, kiki akaratja szerint járulván a’ közös czélhoz.