Ellenfény, 2019 (24. évfolyam, 1-2. szám)
2019 / 1. szám
FÓKUSZBAN: A TRAFÓ iuÁl kxriMsA*. AMzÍ@jUaÁ A TRAFÓ nemrég ünnepelte a 20. születésnapját. A Kortárs Művészetek Háza indulásakor elsősorban a hazai és a külföldi kortárs táncelőadások számára biztosított bemutatkozási lehetőséget, de azóta jóval szélesebbé vált a repertoárja, a tánchoz hasonló súllyal vannak jelen programjában színházi produkciók is. Az azonban állandó maradt a Trafó működésében, hogy elsősorban független társulatok munkájára épít, így mindaz, ami a független szférával történik, érinti a Trafót is, bár ők maguk önkormányzati költségvetési intézményként működnek. 2018 végén beszélgetett SÁNDOR L. ISTVÁN a Trafó két vezetőjével: SZABÓ GYÖRGY, az alapító, aki 2012-ig igazgatója is volt az intézménynek, és BARDA BEÁTA, a jelenlegi igazgató, aki 2006-tól dolgozott programszervezőként a Trafóban, 2007-től pedig művészeti vezetőként tevékenykedett. A beszélgetésben szó esett a Trafó két évtizedének sikereiről és kudarcairól, jelenlegi törekvéseikről, tágabban a kortárs művészet, illetve a független társulatok helyzetéről, a kultúrpolitika azon döntéseiről, amelyek meghatározzák a független szféra létét. A Trafó 20 éve - Meg lehet fogalmazni, hogy ebben a két évtizedben mit képviselt, hogyan működött a Trafó? Barda Beáta: Hát húsz év elég hosszú idő... - Bizonyára voltak a Trafónak is különféle korszakai, amelyekhez eltérő törekvések kapcsolódtak. Ezek nyilván összefüggtek a világ változásával is. Biztos voltak olyan pillanatok is, amikor úgy éreztétek, hogy váltani kell. Szabó György: Hogyne! Évszámokhoz kapcsolódóan tudok erről gondolkodni. 1998 októberében nyitottunk, de az első években nem nagyon ment a Kortárs Művészetek Háza, így az első korszakunk akár válságkorszaknak is nevezhető. Ez egészen 2002-ig tartott. De jött Frenák, és szerencsére egyéb tényezők is közrejátszottak abban, hogy végre beindult a Trafó. Olyan sikeres hely lettünk - és a közönség körében is akkora igény alakult ki ránk, hogy minden művész ide akart jönni előadást csinálni. Közben pedig iszonyatosan kevés volt a pénz, így óriási nyomás nehezedett ránk. Nagyon kevesen voltunk, és nagyon kicsi pénzből gazdálkodtunk... Barda Beáta: Mert most meg sokan vagyunk, és rengeteg a pénz... (nevetés) Szabó György: Most is kevesebben vagyunk, mint kéne, de akkor még lehetetlenebbek voltak a feltételek. El is mondtam a fővárosi önkormányzatnál és a minisztériumban, hogy így nem tudjuk folytatni a munkát, mert összeroppanunk. Akkor Bán László volt a minisztériumban, és ő egyetlen megoldást látott: átsorolni bennünket művészeti intézményből színházzá, amit a minisztérium meg is csinált, így színházi intézménnyé váltunk, amit én vereségként éltem meg, de nem lehetett másképpen finanszírozni a működésünket. - Azért volt erre szükség, mert a színházi struktúra részeként biztosabb és magasabb finanszírozáshoz jutottatok? Szabó György: Igen, bár én nem akartam a színházi struktúra része lenni. De egyedüliként voltunk művészeti intézmény a kategóriában, így gyakorlatilag a struktúrán kívül álltunk, ezért problémás volt a finanszírozásunk. Az átsorolás eredményeként egy számunkra idegen rendszerbe kerültünk bele, mi lettünk az egyetlen színházi intézmény, amelynek nincsen társulata. - A Thália működött még 1997-től társulat nélküli befogadó színházként, de most már nekik is van társulatuk. Szabó György: Visszatérve a Trafó korszakaira, 2005-ig tartott a sikerekben gazdag időszakunk. Majd megnyílt a Müpa, és ennek hatására a nézők nagy része elpártolt tőlünk. Világossá