Ellenőr, 1870. október (2. évfolyam, 16-46. szám)

1870-10-09 / 24. szám

gett s körü­lbelül három hónap múlva újra saját régi énjének engedtetik át. S­t.­­ G­e­r­m­a­i­n a száműzött Stuartok részben újra épült, részben romokban he­verő fészke jelenleg szintén ment minden veszély­től s noha még nem lakják sebesültek, tetején a vörös keresztes lobogót hordja. E két hely elég szerencsés helyet foglal el, egyik sem esik közel az ostrom szinteréhez. Egészen másként áll a do­log azonban Meudon és St.-Clouddal. Napoleon hg. fényes lakhelye s a császár kedvencz magá­nya a csata kellő vonalában feküsznek. Meudon körül az erdőket porosz előőrsök foglalják el, a kert fel van dúlva, a palota tömve katonákkal, ágyak, derekaljak, székek tarka rendetlenségben egymáson hevernek; a számtalan banketet látott ebédlő rögtönzött kivonakhelylyé jön. St.-Cloud­­b­a­n mindig talpon állnak a németek; a csatáro­zások itt sokkal gyakoriabbak, mint más helyeken s golyók fütyölnek a lombok között. A császárnő boudoi­ját, a koronahgy játszószobáit hadfiak fog­lalják el, kiket minden pillanatban leteríthet a­­Szajnán átrepülő franczia golyó. Kereskedői nyelven fejezve ki magunkat: a forgalom lanyha, a vidéki nép csak félve jő a piaczra vajával és gyümölcsével, s nagy az ag­godalom a városiak közt az élelmiszerek mikénti beszerzése végett, ha Páris ostroma még hosszú időre nyúlnék. Nyomorról még legkevésbé sem lehet szó s a lakosság, látva a porosz katonák becsületes magaviseletét, napról napra nyugod­­tabb, hogy azonban nem bánnák, ha valamely áradat elseperné a kontyos vendégeket, az na­gyon természetes. Párisból sem hír, sem hírlap ; van nekünk azonban itt Versaillesban egy kis lapunk, az „Union Libérale“, mely egy levélből állva helyi híreket s hivatalos közzétételeket közöl s mely minden kicsinysége mellett is érdekes fejezetet fog képezni a háború történetében. Első hasábján ott találjuk az ellenséges tábor közepette a sept. 25-én megválasztott városi tanács tagjainak neveit, olva­sunk benne továbbá polémiát egy másik helyi lap­pal, majd a porosz parancsnoknak egy proklamá­­cióját, végül egy öt soros jelentést Strassburg elestérő. Menjünk most a főhadiszállásról az előőrsi vonalra. A németek erélyes készülődéseket tesz­nek; az ágyúzást még nem kezdették meg, mivel nehéz ágyukat várnak. S a király bármennyire nem szeretné a pompás város nagyszerű épületeit halomra lövetni, mégis bizonynyal inkább lerom­bolja azokat, semhogy felsülve térjen vissza Né­metországba. Én részemről legalább félek, hogy ha az alkudozások meghiúsulnak, oly bombázás fog bekövetkezni, mely egész Európát sajnálkozás­sal tölti be, mert borzasztó lesz a rombolás, mi­helyt az ágyú párviadal kezdetét veszi s a mostani aránylag csendes napokat, midőn csak itt-ott hal­lunk ágyudörgést, rémítő pusztítás napjai fogják követni. Strassburg, Pest régibb lakói ismerik a bombáztatás élményeit s igy r­e­a­l­i­z­á­l­h­a­t­j­á­k maguknak a rajnai nagy­város kinézését is U­h­r­i­c­h capitula­­tioja után. Egy angol levelező — October 1-én — következőleg ir róla. Egy német, ki Hamburg leégését látta volt, azt mondja, hogy ama nagy tűz pusztításainak látmánya távolról sem volt oly rettentő, mint a­mit szemlélünk Strassburg rombadúlt részein. Szent Péter kaputól a nemzeti kapuig valami félmért­­földnyi vonalon, alig maradt fen egyetlen fal a több százra menő házakból. Itt ott állott egy-egy épület. Egyet megnéztem, oldalán és tetején bombák mentek át. Némelyek szétrobbantak a­­ behatolás alatt s romlást idéztek elő mindenfelé, sf Függönyfoszlányok, tört üvegek s edények, ágy­nemű, könyvek, bútordarabok, vakolat, tégla, fa­­töredékek mind összevissza elegyedtek. Épen csak néhány hirlapot láttam egy szögletben. Valószínű hogy az asztalon hevertek, midőn a pusztulás történt. Sept. 8-dikáról volt az utolsó szám. A félig zúzott falnál megmaradt egy vén hollandus óra. Kezei mutatták a romlás idejét: 9 óra 15 perc­, mert ekkor állott meg kétségtelenül a rá­hulló kő és tégladaraboktól megrongáltan. S mint­hogy az ostromütegek tüze többnyire este dühön­gött, reggel pedig elgyengült, merném állítani, hogy ezen házat sept. 8-án esti 9 óra után egy ■negyeddel érte a nyomorúság. Tulajdonosának ízléséről már nem csak sejtelmi,­ hanem bizonyos véleményt mondhatok. A fölső szobák tele voltak tömött madarak és bogarak gyűjteményével. Egy bombadarab a lepkeszekrények egyikébe csapott s nehány pillangót elvitt a meghagyott gombos­tűkről. A madarak idétlenült tömegekben hevertek TÁRCZA. Zadig­. vagy: A végzet Keleti történet Voltairetól. „Moabdart e szavak anynyira megrenditék, hogy elméje zavarodni kezdett. Az isteni szózat, melyet én hangoztattam és Missus zsarnoksága elég volt, hogy megfosszák őt ítélő tehetségétől s néhány nap múlva megörült. „Őrültsége, mely az ég büntetésének látszott lenni, jeladás volt a lázadásra. A forradalom ki­ütött, mindenki fegyvert fogott, s Babylon, mely oly sokáig volt tétlen renyheségbe­­ merülve, most szörnyű polgári harcz színhelyévé­lön. Engem ki­hoztak szobrom rejtekéből s egy párt élére helyez­tek. Cador Memphisbe sietett, hogy téged vissza hozzon Babylonba. A hyreaniai fejedelem, midőn e szomorú híreket meghallotta, azonnal eljött sere­gével s Chaldaeában egy harmadik pártot alakí­tott. Megtámadta a királyt, ki hóbortos aegyptusi nejével sietett eléje . Moabdar a csatatéren halt meg számtalan seb következtében , Missuf a győ­ző kezeibe került. „Szerencsétlenségem úgy akarta, hogy magam is egy hyreaniai csapat foglya lettem, mely épen akkor vitt a fejedelem elé, midőn Missufot is oda hozták. Talán szereted hallani, hogy a fejedelem engem szebbnek talált az aegyptusi nőnél, de alig­ha szívesen hallod azt, hogy engem szeráljába szánt, kérlelhetlen határozottsággal adta tudtomra hogy mihelyt visszajön egy katonai vállalatról, melyre indulóban volt, azonnal hozzám jön. Kép­zelheted fájdalmamat. Moaddárhoz mi sem kötött többé. Zadigé lehettem volna, s e barbár bilincsei közé kelle kerülnöm! Rangom és érzelmeimnek megfelelő büszkeséggel feleltem neki. Mindig azt hallottam, hogy az ég a hozzám hasonló egyéne­ket bizonyos jellem­nagysággal ajándékozza meg, mely egy szóval, egy tekintettel vissza sújtja a legalázatosabb tisztelet mélyébe azokat, kik azt megsérteni merészlek. Úgy szóltam, mint királyné, de úgy bántak velem, mint szolgálóval. A hyrea­niai engem egy szóra sem méltatva fekete eunuch­­jának azt mondá, hogy én ugyan vakmerő vagyok, de ő szépnek talál; elrendelte, hogy gondja legyen reám, s hogy a kegyeneznek életmódjában része­sítsen, hogy ez által felüditse kellemeimet, s hogy mél­tóbb legyek kegyeire, ha neki tetszeni fog en­gem azokkal megtisztelni. Azt felelem neki, hogy megölöm magamat, ő nevetve válaszolá, hogy az ember nem oly könnyen öli meg magát, s hogy megszokta ő már az ilyen szóbeszédet. Ezzel ott hagyott engem, mint ha egy papagájt zárt volna állatseregletébe. Mily állapot a mindenség első ki­rálynéjára, sőt mi több, azon szívre nézve, mely Zadigé volt!“ E szavakra Zadig Astarte térdeihez borult s könyeivel áztatá azokat. Astarte gyengéden feleme-­ lé őt, s folytatta elbeszélését­. „Egy barbár hatal­mában voltam, s vetélytársnője egy hóbortos nő­nek, a kivel együvé zártak. Missus elbeszélé nekem kalandját Aegyptusban, a vonásokból, melyekkel téged leirt, az időből, a tevéről, melyen voltál, s minden körülményből azt következtetem, hogy te voltál az, a­ki érte küzdött. Nem kételkedtem, hogy Memphisben vagy s elhatározom, hogy oda vonulok vissza. „Szép Missus — mondám vetély­­társnőmnek — te sokkal kellemesebb vagy, mint én, és sokkal jobban fogod mulattatni a hyreaniai fejedelmet, mint én: könyitsd meg szökésemet; te magad fogsz uralkodni s engem boldoggá tehetsz az által, hogy megmenekülsz vetélytársnődtől.“ Mis­sus segítségemre volt menekülésemnél s én titokban eltávoztam egy aegyptusi rabszolganővel. „Már közel voltam Arabiához, midőn egy Arbogar nevű hires rabló kezeibe estem, ki keres­kedőknek adott, el, ezek pedig e várba hoztak, melynek ura Ogul. Megvett a nélkül, hogy tudná, ki vagyok. Kéjelgő ember, ki csak tobzódásra gondol s azt hiszi, isten nem teremte egyébre, mint hogy egyék. Teste oly nagy terjedelmű, hogy minden pillanatban közel van a megfuláshoz. Or­vosa, a­kire nem igen hallgat, ha jól emészt, s zsar­­nokilag uralkodik rajta, ha nagyon sokat evett, s most elhitette vele, hogy meggyógyítja egy rózsa­vízben főtt basiliskkal. Ogul kezét ígérte rabszol­ganői közöl annak, a­ki ez állatot neki meghozza. Láthatod, hogy én reátok bízom, hadd vetekedjenek e szerencséért, és soha kevesebb kedvem nem volt e basiliskát megtalálni, mint a­mióta az ég megengedte, hogy viszont láthassalak ! * Ezután Astarte és­ Zadig elmondák egymás­nak mind­azt, a mivel régen elfojtott érzelmek, szerencsétlenségeik és szerelmek törté el a legne­mesebb és legszenvedélyesebb szíveket, s a szere­lem szárnyas szellemei Venus körébe vivék sza­vaikat. • A nők mit sem találva tértek­ vissza Ogul­­hoz. Zadig eléje vezetteté magát s következőleg szólott hozzá: „A halhatatlan egészség szálljon le az égből, hogy gondját viselje élted minden napjának ! Én orvos vagyok ; betegséged hírére hozzád siettem s egy rózsavízben főtt basiliskát hoztam számodra. Nem tartok ugyan igényt arra, hogy engem nőül végy; csak egy babyloni fiatal rabszolganő sza­badságát kérem tőled, ki néhány napja van birto­kodban; ha pedig nem volnék oly szerencsés ki­­gyógyíthatni a kegyelmes Ogul­a magasságát, bele­egyezem, hogy én maradjak helyében rabszolgáid között.“ Az ajánlat elfogadtatott. Astarte Zadig ina­sával Babylonba ment, s megígérte, hogy haladék­talanul küldönctőt küld, a­ki mindenről értesítse. Búcsúzásuk épen oly gyengéd volt, mint találko­zásuk. A viszont találkozásnak és az elválásnak pillanatai az élet két legfontosabb időpontját ké­pezik, mondja Zend nagy könyve. Zadig úgy sze­rette a királynőt, a­mint esküvő neki, a királynő pedig sokkal jobban szerette Zadigot, mint a­hogy mondta. Azalatt Zadig következőleg szólt Ogulhoz: „Az én basiliskámat, kegyelmes uram, nem lehet megenni; gyógyerejének a pórusokon át kell bel­sődbe hatolnia. Egy felfújt s finom bőrbe burkolt kis tömlőbe tettem őt. E tömlőt neked gyakran teljes erődből el kell dobnod magadtól, s én azt mindannyiszor visszavetem neked; néhány napi mértékletes életmód után meg fogod látni, mily eredménye van tudományomnak.“ Ogul az első nap egészen oda volt, s azt hitte, megöli a fáradtság; a második napon már kevésbbé fáradt el s jobban aludt; nyolcz nap múlva visszanyerte legszebb éveinek minden ere­jét, egészségét, könnyűségét és vidámságát. „Labdáztál és józanul éltél — mondá most neki Zadig; — tanuld meg, hogy a természet nem ismer basiliskát; hogy az ember mindig jól érzi magát józan élet és testmozgás mellett, s hogy a művészet, mely mértéktelenséget és egészséget akar összeegyeztetni, épen olyan légből kapott, mint a bölcsek köve, a csillagjóslás és a mágusok theologiája.“ Ogul főorvosa, érezvén, hogy ez ember mily veszélyessé válhat az orvosi tudományra nézve, összeszólalkozott a gyógyszertárnokkal, hogy Za­digot a más világba küldjék basiliskát keresni, s így Zadig, ki mindig meg volt büntetve jó tettei­ért, most közel volt ahhoz, hogy éltét veszitse, a miért egy mértéktelen nagy urat kigyógyitott. Fé­nyes ebédre hívták meg őt. A második fogásnál kellett volna megmérgeztetnie, de mindjárt az el­sőnél egy küldöncz jött hozzá a szép Astartétől. Zadig fölkelt az asztaltól s elment. „A kit egy szép asszony szeret, — mondja a nagy Zoroaster — az minden veszélytől meg van óva e világon.“ (Folyt, köv.) Vasárnaptól szombatig. (Forr a világ. Adjatok! Ollivier és Deák. Széchen ante portás! Vörös mozgalmak. Herczeg Karagyorgyevics Sándor, a közhonvéd és társának a köpenye. Az első dákótörés. Hányadik már . . . ? Jó kívánat.) Ám itt tátong az éhes örvény. Ott bősz habok torlása van .... Forr a világ, forr, mint a tenger, Izgalmasan, borzalmasan. Szász Károly igy kezdte volna „Francziaor­­szághoz“ czimű­ költeményét, ha Tompa meg nem előzi ebben. Csakugyan „ott bősz habok torlása van.“ A porosz-ár a világ­város közvetlen köze­lében , „tátong az éhes örvény“ — Bismarck pickelhaubéje alakjában, mely úgy látszik Parist mindenestől elnyeléssel fenyegeti: jó, rosz szoká­saival. És Páris — minek pedig Szajna mel­­lettisége szójátékra is nyújtott alkalmat — nem veti bájait készséggel a kéjencz karjai közé ? Bájait ? Hisz azoktól megfosztotta azon hite, hogy igy tán csak nem fog „tetszeni.“ A csapongó, pezsgővérű ifjú lányka határozott, nyugodt jön, az öröm által hullámzásba hozott belső kedély­­mozgalom szülte tekintetet, a merészség és csüg­­gedés, a fáradhatlanságot és lankadást c­élzó ve­gyes érzetek által életre hívott belső háború köl­csönözte tekintet váltja föl; az eddig tiszta, gond­talanságot tükröző homlokbarázdáit nem rejt­heti el. Páris akkor, Páris ma! Ki tudja úgy volt-e szebb, vagy így szebb-e ? Akkor volt-e szebb, midőn a kényelem ezer ne­mét találta benne föl az is, ki pedig nem kereste azt, vagy most szebb-e, midőn a legcsekélyebb kényelem sem kínálkozik még azok számára sem, kik pedig keresve­ keresik azt? Akkor volt-e szebb, midőn boldog volt az ifjú, ha kedvese üres per­­czeit arra szentelte, hogy nyugodtan olvashassák ki egymás szemeiből a hű szerelmet; vagy most szebb-e, midőn boldog az ifjú, h­a kedvese min­den idejét tőle távol tölti, enyhítvén ott, hol enyhítésre,, segítvén ott, hol segítségre van szükség? Akkor volt-e szebb midőn az Antoinet­­te-ek csak énekelték a „Piff paff“-ot, vagy most szebb-e, midőn — mindmegannyi újkori amazon — az éneket ténynyel is illusztrálják ? De hisz a nyomorban nincs szépség! Pedig, mi Páris nyomora azon városok nyomorához, me­lyek egyben megelőzték az irányadó világvárost: a lőpor föltalálójának „áldhatásában.“ Pedig, mi Páris nyomora, azon városok nyomorához, melyek — anélkül, hogy a schleswig-holsteini Sonder­­burg hely­ségének korcsmárosával fölirták volna házak fehérre meszelt homlokzatára: „Ich wollte, der König kehrt hier ein, Und ich soll sein Hofmundschenk sein.“ itt egy csomó toll, ott lábak, orrok.­ Némelyek azonban épen maradtak. A háztulajdonos értesített, hogy a gyűjtemény egy lakójáé volt, ki 15 évet fordított rendezésére. A­mi a házat illeti, ennek romlását elég bölcselkedőleg vette, mert bizo­nyosnak hiszi a kártérítést. Csak fizessék meg veszteségét, bánja is ő, akár a német, akár a franczia legyen is az úr Strassburgban. Mások azonban nem így beszéltek. Panasz­kodtak ugyan a kár miatt, de meg vannak győ­ződve, hogy a dolognak még nincs vége s el van­nak készülve egy második bombáztatás eshetősé­gére is, mert hisznek a francziák jövetelében s a németek kiűzetésében. E hitet nem tudják indo­kolni egyébbel, mint a megemlékezéssel, misze­rint Francziaország nagy dolgokat műveit 1793- ban s ismételheti ezeket. E vélemény valódi hit­ágazattá kezd lenni minden francziánál. . . . A­mint önök is tudják, a köztársasági kor­mány Valentin urat nevezte volt ki kormány­­biztosnak az al-rajnai megyében, rábízván a Strassburgba jutás útjának kitalálását. V­a­l­e­n­­­tin úr nem is habozott. Átöltözve parasztnak, ér­vényesítő német nyelvtudományát s összebarátko­zott a porosz katonákkal Bischeimban. Itt aztán kitanuló, hogy déli 1 órakor leggyengébb az ost­­romtűz és az őrök ébersége, mert hát ebéd ideje van. Ez órában ballagott át a porosz vonalakon, a vízzel tölt sánczig, hol egy ugrás­­ után úszni kezdett a vár felé. A francziák azonban lövéssel fogadták, szerencsére, sikertelenül. Kiabált rájuk, hogy ne bántsák, hanem engedjék partra szállni s aztán fogják el, mi meg is történt, egy két újabb lövés után. Midőn a kormányzó előtt állott, kivet­te inge alul s megmutatta a megyefőnöki kinevez­­tetéséről szóló hivatalos értesítést. Rangja és ha­tásköre elismertetett azonnal s este már egy proclamatióban tudata megérkezését és működésé­nek kezdetét. Egyéb­iránt Strassburg bámulato­san szedi rendbe magát. A boltok nyitva, a pi­­aczok népesek; a kereskedés megújult, s a raj­nai vasúti híd készen lesz két hét alatt. Francziaország. A „Moniteur Universel” oct. 3. száma a toursi kormány következő proklaraatióját közli, melyben a nemzetet folyó hó 16-ára az alkotmá­nyozó gyűlésbe leendő választások eszközlésére hívja fel: „Francziák!“ „A párisi kormány által oct. 16-ára tűzött választási határnapot oct. 2-ára tettük, azon re­ményben, hogy kedves Jules Favre-ünknek sike­rül a porosz kormányt engedményekre bírni, lé­pései azonban eredményre nem vezettek.“ „Nekünk jutott a megtiszteltetés, hogy a kormányt, mely e pillanatban nem szállhat Fran­­cziaországhoz, képviseljük. Az é s a magunk ne­vében hívjuk fel tehát ma polgártársainkat a köztársasági élet legmagasztosabb s legfontosabb tényének végrehajtására. Nyilatkozzék az átalá­­nos szavazat, jusson köztudomásra a nemzet óhaja, üljön össze a nemzeti alkotmányozó gyűlés. Hoz­zák meg az események s a párisiak hősiessége a szabadulás óráját! Ha még harczolnunk kell, lehelje maga e gyülekezet a Párisi felmentendő seregbe a hazafiság és becsület lelkét, hadd lássa az ellenség, miként nyomul előre az egész fran­czia nemzet, mint egy ember, imádott hazánk ta­­posói ellen. „Polgárok! ti felfogjátok az előttetek álló nagy lépés egész fontosságát, teljes szabadságot hagyunk nektek, a hatóságok nem fognak nyo­mást gyakorolni akaratotokra, a hivatalos jelölt­ségek közmegvetésben részesültek. Fontoljátok meg­ a kérdést azon 15 nap alatt, mely képvise­lőitek megválasztásától még elválaszt benneteket. Nincs szükség csoportosulásokra, viharos gyűlésekre. A nemzetek történetében ennél komolyabb és ün­nepélyesebb helyzet soha nem fordult elő. Fájdalommal emlékezvén meg azon polgár­társainkról, kiket az ellenség tőlünk elszakít, re­méljük, hogy az általunk megválasztandó képvi­selők annál inkább meg fognak emlékezni azon dicső feladatról, melyet nemcsak saját nevökben teljesítenek, hanem egyszersmind a távollevőké­ben is, kik részükről a polgártársaik által legér­demesebbekül kikiáltottak kezeibe teszik le man­dátumaikat.“* Barrachin az első zuáv ezred ezredese Wiesbadenből, hol jelenleg belebbezve van, f. hó 2-áról egy levelet intéz az „Indep. beige,,-hez, melyben csodálkozását s felháborodását fejezi ki, a fölött, miszerint a lapok a Clamartnál sept.19-én gyáván megfutott zuávokban az 1-ső ezred zuáv­­jait látják. Ő tehát egész határozottan visszauta­sítja a nem érdemlett megbélyegzést s kijelenti,­­ hogy az 1-ső zuáv ezred nincsen is Párisban, s hogy továbbá ezen ezred bátorsága s vitézsége által az egész hadjáratban a közbecsülést és tisz­teletet vonta magára. Ha tehát Párisban csakugyan van i­ső zuáv ezred, az nem lehet más mint va­lamely ideiglenesen szervezett hadtest.—S valóban, jegyzi meg a nevezett lap. — Trochu je­lentése csakugyan egy ideiglenes 1-ső ziárezred­­ről szóllott. Ulrich Toursban f. há­mán a legna­gyobb lelkesedéssel fogadtatott. Alig érkezett meg, a nép rögtön elözönlötte az érseki palota udvarát, hol a strassburgi hős megszállott. A tömeg öröme határtalan­­volt s vége hossza nem lett a felkiáltá­soknak, melyekkel a tábornokot megjelenésre szólították föl, ki a kormány tagjaitól körülvéve, csakhamar véget vetett a türelmetlen várakozás­nak ; erre harsány hangon törtek ki: az Éljen Uhrich! Éljen ELsass!Éljen Franczia­­o­r­s­z­á­g felkiáltások. A tábornok, mintegy 50 éves alacsony ter­metű férfiú meghalva e lelkes fogadtatás által, a toursi maire üdvözlésére következőleg válaszolt: „Önök bennem a szegény Elsasst éltetik, e hősi földet, a mely egy szívvel, lélekkel franczia, a mely franczia akar maradni s a melyet nincs ha­talom tőlünk elrabolni. E nap hosszú katonai pá­lyám legszebb napja leend és az önök részéről tapasztalt szívélyes fogadtatás emléke követni fog egész síromig.“ „Nincs sir oly hős számára, mint ön tábor­nok ur,“ kiáltott fel Crémieux, kezét Uhrich vállá­ra nyugtatván: „Uhrich nem hal meg, neve élni fog örökre Strassburg neve mellett.“ — Crémieux ezután rögtönzött beszédben ügyesen és nagy ékes­szólással emelte ki a hősnek, és Strassburg váro­sának hallhatlan érdemeit, az ország erélyességét, mely semmi megaláztatást nem fog tűrni soha. Beszélt a vélemények egyesülésének szükségéről, a haza iránti odaadásról. Beszéde után a nép el­oszlott, miután megnyitotta volna elismerésének lelkesült kifejezését Strassburg hős védője iránt. A pénzügyi zavarokról az északi departementokban következőket írják az „Ind. belge“-nek Beauvaisból f. hó 4-éről: Hála a fran­czia bank példabeszédszerű gondatlanságának n­i­n­­csenek apró bankjegyeink. Ez aztán egyes társulatok alakulására adott okot, mely czélul tűzte ki a bajon segíteni, így Lille-ben is alakult egy anonyme társaság 100,000 frank tőké­vel „Banque d’émission de Lille“ czím alatt, mely 5, 10 és 25 frankos jegyeket bocsát forgalomba. Közkézen járnak továbbá a lensi kőszénbánya-társulat igazgatója által kibocsátott 5 frankos jegyek is, melyek mindenesetre nagyobb biztosítékot nyújtanak a közönségnek az előbbieknél. Colmárból Keller a következő kiáltványt intézte választóihoz: „Fegyvereket fogok köztetek kiosztani s életekre állok. Falaink közé egy vitéz és erélyes tábornok érkezett, egyesítsük erőnket katonatestvéreinkével. Egész Elsass kelljen fel, fé­­kezhetlen magatartása mutassa meg a világnak, hogy ő franczia akar maradni. Fegyverre tehát, polgárok, fegyverre! Isten nem engedi megszé­­gyenítetni országunkat, a szent szűz mint Strass­burg és Francziaország védasszonya védi zászlóin­kat és segélyünkre lesz a haza megmentésében. Rheims alatt nem rég a franctizeurök meg­támadták és halálosan megsebesítették a nassaui hget, ki sebében csakugyan el is halt. Az ő kopor­sója volt tehát az, melyet két nap előtt 3000 wür­­tenbergi harcros kísért Toulon keresztül. Némelyek már Moltke elestét rebesgették s ennek holttestét vélték e koporsóban.* Egy eredeti titkos okirat a tuilleriák­­ból, melyet Fiion a császári herczeg nevelője sept. 4-étől intézett Párisból Maubeugebe bizonyos Du­­perré nevű egyénhez. A lakinocus sürgöny igy hangzik: Fiion­s sur la Bielgique. Fiion. (Futunk Belgiumon át, aláírva : Fiion.) A porosz hadicselről tegnap tett köz­leményünket a „Times“ után következőleg egé­szíthetjük ki: A Metzből kicsalt tábornok nem más, mint a híres B­our­baki, ki megfoghatlan módon mystificáltat, de egyszersmind a porosz katonai parancsnokság is áldozata lett e mystificatiónak, a­mennyiben ez a szerencsétlen császárnő iránti ud­variasságból nem tagadta meg az utat a tábornok­nak, ki tisztába jővén a dologgal, levélben tudatta esetét egy magas állású német egyéniséggel. így aztán Vilmos király is értesült a különös esetről s állítólag már f. hó. 1-én meghagyta Károly ■ Frigyes hgnek, hogy Bourbakit Metzbe visszatérni­­ ne gátolja. R­ó­m­­a. Rómából Írják e hó 4-ről: Cadorna tábornok ma szemlét tart az olasz csapatok felett a Farnesina téren Rómától három méldföldnyi távolban. A nép tömegesen követi, hogy élvezze a jelen szép időben e derék hadse­reg látványát. „Ezek a mieink, ezek is olaszok!“ E szavakkal intézik hozzájuk, mintha még most sem tudnák elfelejteni, hogy az idegen bérenczek csapatjai már eltávoztak. Cadorna tábornok pontban 12 órakor délben érkezett ide. Egész törzskara kisérte, köztük volt Chevilly lovas tábornok, Caccialupi és Pumterano ezredesek s. a. t.* Mint az „Il Tempo“ írja ama küldöttség, mely Florenezbe megv­endi a királynak a plebis­­citum eredményét, 8-án utazik el, tagjait: Marcheti, Odescalchi, Ruspoli, Storzaco Cesarini, Tittoni De Angelis, Castellani, Maggiorani, Cad­alli Teano, Silvestrelli és Rossi közik.* Ugyancsak a Tempo-ban olvassuk, hogy Ró­mában a jezsuiták főnöke szétoszlatta a jezsuiták társaságát. Múlt vasárnap, a helyparancsnok rendelete folytán a katonák késő estig laktanyáikban ma­radtak, hogy az egész város szabadon gyakorol­hassa jogát a nyomásnak minden árnya nélkül. * A Rómában megjelenő „Libertá“ szerint a a római hölgyek egy szőnyeget készítenek, hogy azon utczákat diszítsék, melyeken át fog haladni a király, midőn a capitoliumba menend. A junta­ pedig egy diadalív tervén fáradozik, hogy vele a népterét emeljék.* Míg ily módon egyrészt az ünnepi híreket közöljük, másrészt el nem hallgathatjuk, hogy a vatikáni udvar az olasz betörés egész tartamára gyászt rendelt, s hogy Rómában az élet napról napra drágább lesz. Mondják e tekintetben, hogy egy bútorzott hónapos szoba lakbére 100 frank, de ez állítás ha­mis, mert miként az „Italic“ jelenti, még mindig lehet 30 frankért csinos hónapos szobákat kapni. * La Marmora tábornok, mint beszélik, holnap vagyis e hó 9-én utazik Rómába, hol királyi hely­tartói minőségben fog fungálni. * Cosenza tábornok római területi parancsnok­ká lön kinevezve; jelenlegi nápolyi tartózkodása alatt Ferrero tábornok helyettesíti. Meg­jegyezzük e­ helyen, hogy a római terület alatt az azelőtti pápai államok értendők, melyek Comarca, Roma és Cigilavechia, Viterbo és Frosi­­none tartományokból állanak. * A plebiscite szavazásakor az „igen“-nel be­jegyzett szavazóczédulák között egy különös szer­kezetű nem csekély feltűnést okozott. E czédula „igen“-je körül e­ szavak állottak : „V­i­c t­o r i­a e m­a­­nueli omnipotentis Dei gratia Italiae regi lauis.“ Fölötte pedig e mondat volt írva :Re­sur­recti­ojustitiae finisque lati­on­um.“ * „A pápa még mindig a vaticanba zárkózva marad. Még ki nem ment, sőt ki sem fog menni belőle. Fogolynak tartja magát. Különben egész­séges és komolyan elhatározta magát, hogy el nem fogad ez emberektől sem nyugdijat, sem a Leonine városrészt, sem más egyebet.“ A hivatalos lapból­ Eperjesy Albert végzett jogász az Ő felsége sze­­mélye körüli minisztériumhoz tiszt, fogalmazósegéddé neveztetett ki. A Csanádi székes-káptalannál megürült utolsó ka­­nonokságra Germann József czímz. prépost, főesperes és fehértemplomi plébános neveztetett ki. A m. kir. pénzügyminiszter ifj. Zarándi Knöpfler Károlyt a kolozsvári bányaigazgatósága kerületébe­n kir. erdőgyakornokká nevezte ki. A pozsonyi m. k. pénzügyigazgatóság által Dra­­hotuczky D­ezső segédtiszt III. osztályú hivatali tisztté a szeniczi m­k. adóhivatalhoz, Lowich György számfeletti segédtiszt II. osztályú rendszeresített hivatali segéd­tisztté ugyancsak a szeniczi m. k. adóhivatalhoz, Bosáczky Sándor pénzügyigazgatósági dijnok III., osztályú segéd­tisztté a zsolnai m. k. adóhivatalhoz, Érdeky Boldizsár jogtanuló pedig III. osztályú számfeletti segédtisztté a malaczkai m­. k. adóhivatalhoz neveztettek ki. Hírek. Pest, oct. 8. — Az őszi lóversenyeket okt. 21. és 23-ik napjain tar­ják meg. Első nap a követ­kező futások lesznek: Két éves verseny 300 db­ arany díjjal; a pesti Jockey-klub díja 2000 írttal és hg. Eszterházy Pál 100 db aranyával; Hunter­­stakes 210 frt; Handicap 1500 írttal; lovag­ díj 310 db aranynyal; akadályverseny 400 írttal. E futtatások déli 12 órakor kezdődnek, míg a másod­napi fél 3-kor, következő programmal: gr. Feste­­tich Pál 300 frtos dija; Import-dij 2000 írttal; császárdij 500 db aranynyal ; kladrubi trialstakes 2000 írttal ; kis handicap 800 írttal; kladrubi steeple-chase, 1000 írttal. — Hodsa és Hurbán tegnap ugyancsak tüntetve léptek föl az ágostai vallásuak főkonvent­­jén. A 48—49-iki szerepléseikből ismeretes két pap érzékenyen kifakadt, hogy az iskolákban ma­gyar elem kezd bejutni. Nevezetesen Hodsa panasz­kodott, mikép a rozsnyói és eperjesi esperesti gyülekezetek megparancsolták, hogy a nagy rő­­czei gymnázium hallgatóinak a bizonyítványokat magyar nyelven is ki kell adni. Esedezett tehát, hogy e rendelet érvénytelensége mondassék ki. Hurbán tót­beszédben támogatta kollegáját. A con­vent akként döntötte el a kérdést, hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon. Ne­vezetesen úgy magyarázta az említett gyülekezetek rendelkezését, hogy a tót nyelven kiállított bizo­nyítványokban a tantárgyak s az érdem­osztályzat magyarul is kitétessék. Ebben aztán mind a két elkeseredett lelkész megnyugodott. Ez ülés volt az utolsó, s ma csak a jegyzőkönyvet írták alá. Leg­­érdekesb tárgyát azon válasz megállapítása ké­pezte, melyet a konvent a pápának a schismatiku­­sokhoz és valamennyi protenstanshoz intézett ama köiratára akart adni, melyben a pápa felszólíta a protenstánsokat, hogy a katholika egyházba visz­­szatérjenek. P r­ó n­a­y­b. elnök először is kiemeli, hogy e tárgy már túl van haladva, különben — téve hozzá — a legjobb válasz a­mit a pápa kör­iratára adni lehet, az, melyet a pápa Vilmos porosz­­ királyhoz, az eretnekek egyik fejéhez intézett, s melyben mondja, hogy Isten azért áldotta meg a porosz fegyvereket, mert a király jámbor, istenfé­lő ember. A convent nagy tetszéssel fogadta az elnök beszédét s elejti a válasz eszméjét. Olvasta­­tik a convent jogtanácsosának Lontagh Kálmán urnak évi jelentése, egyszersmind olvastatik a hon­védelmi minisztérium azon leirata, melyben vála­­­­szol a convent abbeli kérelmére, hogy a prorens­­tans theologusok míg külföldi tanulmányaikat be­­végezték, mentve legyenek a katonakötelezettség­­től. A convent ez ügyben újból fel fog írni a mi­nisztériumhoz. Ezután kérdésbe jött miként osszák meg a superintendentiák között az ágostai egyház czéljaira ajánlott 20.009 frt államsegélyt. Az osz­tás kérdése egyelőre elejtetik s a­ convent Zsebé­­dényi indítványára elhatározza, hogy az államse­gély felemelése végett folyamodni fog a törvény­­hozáshoz. — Egy magyar zeneszerzőről, Gobbi Henrikről nagy elismeréssel szól a lipcsei tekintélyes „Zeitschrift für Musik“ czímű szaklap. Tüzetesen ismerteti magyar sonátáját, s Gobbit a legkiválóbb tehetségek közé­ sorozza. — A delegácziók, melyek ülésezéseit novemberre reményük, a muzeum és akadémia termeiben fognak ülésezni. A magyar delegátió a múzeumban, az osztrák pedig az akadém­iában. — Dora Destria, kinek neve nálunk is ismeretes, közelebb egy terjedelmes értekezést irt a magyar költészetről „Poesie populaire des Ma­­gyars“ czim alatt a Revue de Deux Mondes-­ban. — Több fiumei polgár az ottani olasz konzulnak egy számos aláírással ellátott ad­­resst nyújtott át, melyben örömüket tolmácsolják a fölött, hogy Róma egyesül Olaszországgal. — Az este kigyult nagyon gyár a kormány tulajdona volt, melyet közelebb vásárolt meg. Az ott történt kárt 40.000 írtra teszik. A gyár azonban biztosítva volt. — Halálozás. Kabos Imre a szilágy­­­somlyói kerület képviselője e hó 3-án elhunyt Tas­­nádon, hosszas betegség után 40 éves korában. A boldogult a 48-as párthoz tartozott. Földi marad­ványait végső kívánsága szerint széplaki lakására vitték s onnan a bályogi sirkertben nyugvó szü­lői mellé f. hó 6-kán temették el. — Megjelent az „Igazmondó naptára“ 1871-re, változatos tartalommal és számos képpel. Kiadta az­,,Athenaeum“ s ára 50 kr. — Álarczosok. Szegeden sajátságos álar­cosokat lehet látni, külön-külön csoportokban, melyeket fegyveres őrizet vesz körül. A várbeli foglyok ezek, kiket gyakran friss levegőre bocsát­­nak ki, s mintegy 40 lépés hosszú és 20 lépés széles téren járnak-kelnek fel s alá. Mindnyájok képét fekete álarcz fedi. — Az örmény nemzet kétszáza­dos jubileuma Erdélyben. A szamosujvári kép­„anélkül volt alkalmuk az „olle Willemot“ be­vonulni látni. Enyhítsük a nyomort, segítsük, kik segítsé­günkre szólulnak. Adjatok! A nyomor számára alamizsnát gyűjtő kéz lehanyatlott egy pillanatra; eszembe jutott 2 011­i­v­i­e­r. De miféle összeköttetésbe van az olaszor­szági Ollivier a m­a­i Francziaországgal ? Ola­­vier, a megalázott Francziaországgal ? Ollivier, Francziaország füstölgő romjaival; Francziaország patakokban folyó vérével, Francziaország nyo­morával ? Mint ok és okozat ? — Itt a legtöbb ember vállat vinit. Sok még ettől is megkiméli magát, hanem eszébe jut, midőn azt mondták: Ollivier D­e­á­k­o­t választá példányképének. Hogyan ? A tanítváy m­e­g­e­l­ő­z­te m­e­s­t­e­r­é­t ? Tagadhatlan, sajátságosan össze van fűződve sorsunk Francziaországéval. Ott ár, itt ár a küszö­bön. Ott Bismarck, itt Széchen ante portás! S azu­tán, midőn azt mondjuk: bár megelőzte is a tanít­vány a mestert, messze nem maradt el — mint látjuk — utóbbi előbbitől — rámondják a „lehe­tetlent.“ Pedig ma már csak a lehetetlenség­e lehetetlen. De, hát ha minden oknélküli a haran­gok félreverése, bizonyára arra mutat a félre­­verés, hogy az elővigyázatnak van oka az ár közeledtét észrevenni, pedig e szót ismernünk nem lenne szabad! Actio reactionem parit! Vörös mozgalmak vehetők észre közelünkben. Ha a „N. Fr. Pr.“ ügybuzgó levelezőjét, ki­nek Dalmátiában csak azért nem vágták el füleit, mert fárasztó munka lett volna, mondom ügybuzgó levelezőjét „számos érdemei elismerésével“ egy „boldogabb hazába nem szólítja," a rólunk édes­­deden gondoskodó szerkesztőség kulissái mögé, akkor — bizonyára — a „N. Fr. Pr.“ konsta­­■ zárja vala a „vörös mozgalmat“ Magyarországon. s Erre másnap Andrásy az általa kieszközölt egy mitrailleuse-t is fölállitatja a citadellára, és a­­ jogászsegélyegyleti­ elnök megválasztása még elő nem fordult módon történik meg, ostrom-állapotban. Mint villanyütésre, megnépesedtek az utczák, villámgyorsasággal pezsdültek életre. A szét­szórt ifjúság összejött, hogy együttes testü­letet képezzen. Pártokra szakadt. — „Éljen Benyiczky !“ — annyit jelent, mint vörös toll. „Éljen Beöthy!“ — zöld toll. Sajátságos! — azután azért vívnak élet­­halál-harczot, mert az egyik vörös, másik a zöld tol­lat szereti. És belev­egyítik ádáz küzdelmükbe a „semleges“ félt is, ki egész önelégülttséggel legelteti

Next