Ellenőr, 1870. október (2. évfolyam, 16-46. szám)
1870-10-09 / 24. szám
gett s körülbelül három hónap múlva újra saját régi énjének engedtetik át. St. Germain a száműzött Stuartok részben újra épült, részben romokban heverő fészke jelenleg szintén ment minden veszélytől s noha még nem lakják sebesültek, tetején a vörös keresztes lobogót hordja. E két hely elég szerencsés helyet foglal el, egyik sem esik közel az ostrom szinteréhez. Egészen másként áll a dolog azonban Meudon és St.-Clouddal. Napoleon hg. fényes lakhelye s a császár kedvencz magánya a csata kellő vonalában feküsznek. Meudon körül az erdőket porosz előőrsök foglalják el, a kert fel van dúlva, a palota tömve katonákkal, ágyak, derekaljak, székek tarka rendetlenségben egymáson hevernek; a számtalan banketet látott ebédlő rögtönzött kivonakhelylyé jön. St.-Cloudban mindig talpon állnak a németek; a csatározások itt sokkal gyakoriabbak, mint más helyeken s golyók fütyölnek a lombok között. A császárnő boudoiját, a koronahgy játszószobáit hadfiak foglalják el, kiket minden pillanatban leteríthet aSzajnán átrepülő franczia golyó. Kereskedői nyelven fejezve ki magunkat: a forgalom lanyha, a vidéki nép csak félve jő a piaczra vajával és gyümölcsével, s nagy az aggodalom a városiak közt az élelmiszerek mikénti beszerzése végett, ha Páris ostroma még hosszú időre nyúlnék. Nyomorról még legkevésbé sem lehet szó s a lakosság, látva a porosz katonák becsületes magaviseletét, napról napra nyugodtabb, hogy azonban nem bánnák, ha valamely áradat elseperné a kontyos vendégeket, az nagyon természetes. Párisból sem hír, sem hírlap ; van nekünk azonban itt Versaillesban egy kis lapunk, az „Union Libérale“, mely egy levélből állva helyi híreket s hivatalos közzétételeket közöl s mely minden kicsinysége mellett is érdekes fejezetet fog képezni a háború történetében. Első hasábján ott találjuk az ellenséges tábor közepette a sept. 25-én megválasztott városi tanács tagjainak neveit, olvasunk benne továbbá polémiát egy másik helyi lappal, majd a porosz parancsnoknak egy proklamációját, végül egy öt soros jelentést Strassburg elestérő. Menjünk most a főhadiszállásról az előőrsi vonalra. A németek erélyes készülődéseket tesznek; az ágyúzást még nem kezdették meg, mivel nehéz ágyukat várnak. S a király bármennyire nem szeretné a pompás város nagyszerű épületeit halomra lövetni, mégis bizonynyal inkább lerombolja azokat, semhogy felsülve térjen vissza Németországba. Én részemről legalább félek, hogy ha az alkudozások meghiúsulnak, oly bombázás fog bekövetkezni, mely egész Európát sajnálkozással tölti be, mert borzasztó lesz a rombolás, mihelyt az ágyú párviadal kezdetét veszi s a mostani aránylag csendes napokat, midőn csak itt-ott hallunk ágyudörgést, rémítő pusztítás napjai fogják követni. Strassburg, Pest régibb lakói ismerik a bombáztatás élményeit s igy realizálhatják maguknak a rajnai nagyváros kinézését is Uhrich capitulatioja után. Egy angol levelező — October 1-én — következőleg ir róla. Egy német, ki Hamburg leégését látta volt, azt mondja, hogy ama nagy tűz pusztításainak látmánya távolról sem volt oly rettentő, mint amit szemlélünk Strassburg rombadúlt részein. Szent Péter kaputól a nemzeti kapuig valami félmértföldnyi vonalon, alig maradt fen egyetlen fal a több százra menő házakból. Itt ott állott egy-egy épület. Egyet megnéztem, oldalán és tetején bombák mentek át. Némelyek szétrobbantak a behatolás alatt s romlást idéztek elő mindenfelé, sf Függönyfoszlányok, tört üvegek s edények, ágynemű, könyvek, bútordarabok, vakolat, tégla, fatöredékek mind összevissza elegyedtek. Épen csak néhány hirlapot láttam egy szögletben. Valószínű hogy az asztalon hevertek, midőn a pusztulás történt. Sept. 8-dikáról volt az utolsó szám. A félig zúzott falnál megmaradt egy vén hollandus óra. Kezei mutatták a romlás idejét: 9 óra 15 perc, mert ekkor állott meg kétségtelenül a ráhulló kő és tégladaraboktól megrongáltan. S minthogy az ostromütegek tüze többnyire este dühöngött, reggel pedig elgyengült, merném állítani, hogy ezen házat sept. 8-án esti 9 óra után egy ■negyeddel érte a nyomorúság. Tulajdonosának ízléséről már nem csak sejtelmi, hanem bizonyos véleményt mondhatok. A fölső szobák tele voltak tömött madarak és bogarak gyűjteményével. Egy bombadarab a lepkeszekrények egyikébe csapott s nehány pillangót elvitt a meghagyott gombostűkről. A madarak idétlenült tömegekben hevertek TÁRCZA. Zadig. vagy: A végzet Keleti történet Voltairetól. „Moabdart e szavak anynyira megrenditék, hogy elméje zavarodni kezdett. Az isteni szózat, melyet én hangoztattam és Missus zsarnoksága elég volt, hogy megfosszák őt ítélő tehetségétől s néhány nap múlva megörült. „Őrültsége, mely az ég büntetésének látszott lenni, jeladás volt a lázadásra. A forradalom kiütött, mindenki fegyvert fogott, s Babylon, mely oly sokáig volt tétlen renyheségbe merülve, most szörnyű polgári harcz színhelyévélön. Engem kihoztak szobrom rejtekéből s egy párt élére helyeztek. Cador Memphisbe sietett, hogy téged vissza hozzon Babylonba. A hyreaniai fejedelem, midőn e szomorú híreket meghallotta, azonnal eljött seregével s Chaldaeában egy harmadik pártot alakított. Megtámadta a királyt, ki hóbortos aegyptusi nejével sietett eléje . Moabdar a csatatéren halt meg számtalan seb következtében , Missuf a győző kezeibe került. „Szerencsétlenségem úgy akarta, hogy magam is egy hyreaniai csapat foglya lettem, mely épen akkor vitt a fejedelem elé, midőn Missufot is oda hozták. Talán szereted hallani, hogy a fejedelem engem szebbnek talált az aegyptusi nőnél, de aligha szívesen hallod azt, hogy engem szeráljába szánt, kérlelhetlen határozottsággal adta tudtomra hogy mihelyt visszajön egy katonai vállalatról, melyre indulóban volt, azonnal hozzám jön. Képzelheted fájdalmamat. Moaddárhoz mi sem kötött többé. Zadigé lehettem volna, s e barbár bilincsei közé kelle kerülnöm! Rangom és érzelmeimnek megfelelő büszkeséggel feleltem neki. Mindig azt hallottam, hogy az ég a hozzám hasonló egyéneket bizonyos jellemnagysággal ajándékozza meg, mely egy szóval, egy tekintettel vissza sújtja a legalázatosabb tisztelet mélyébe azokat, kik azt megsérteni merészlek. Úgy szóltam, mint királyné, de úgy bántak velem, mint szolgálóval. A hyreaniai engem egy szóra sem méltatva fekete eunuchjának azt mondá, hogy én ugyan vakmerő vagyok, de ő szépnek talál; elrendelte, hogy gondja legyen reám, s hogy a kegyeneznek életmódjában részesítsen, hogy ez által felüditse kellemeimet, s hogy méltóbb legyek kegyeire, ha neki tetszeni fog engem azokkal megtisztelni. Azt felelem neki, hogy megölöm magamat, ő nevetve válaszolá, hogy az ember nem oly könnyen öli meg magát, s hogy megszokta ő már az ilyen szóbeszédet. Ezzel ott hagyott engem, mint ha egy papagájt zárt volna állatseregletébe. Mily állapot a mindenség első királynéjára, sőt mi több, azon szívre nézve, mely Zadigé volt!“ E szavakra Zadig Astarte térdeihez borult s könyeivel áztatá azokat. Astarte gyengéden feleme- lé őt, s folytatta elbeszélését. „Egy barbár hatalmában voltam, s vetélytársnője egy hóbortos nőnek, a kivel együvé zártak. Missus elbeszélé nekem kalandját Aegyptusban, a vonásokból, melyekkel téged leirt, az időből, a tevéről, melyen voltál, s minden körülményből azt következtetem, hogy te voltál az, aki érte küzdött. Nem kételkedtem, hogy Memphisben vagy s elhatározom, hogy oda vonulok vissza. „Szép Missus — mondám vetélytársnőmnek — te sokkal kellemesebb vagy, mint én, és sokkal jobban fogod mulattatni a hyreaniai fejedelmet, mint én: könyitsd meg szökésemet; te magad fogsz uralkodni s engem boldoggá tehetsz az által, hogy megmenekülsz vetélytársnődtől.“ Missus segítségemre volt menekülésemnél s én titokban eltávoztam egy aegyptusi rabszolganővel. „Már közel voltam Arabiához, midőn egy Arbogar nevű hires rabló kezeibe estem, ki kereskedőknek adott, el, ezek pedig e várba hoztak, melynek ura Ogul. Megvett a nélkül, hogy tudná, ki vagyok. Kéjelgő ember, ki csak tobzódásra gondol s azt hiszi, isten nem teremte egyébre, mint hogy egyék. Teste oly nagy terjedelmű, hogy minden pillanatban közel van a megfuláshoz. Orvosa, akire nem igen hallgat, ha jól emészt, s zsarnokilag uralkodik rajta, ha nagyon sokat evett, s most elhitette vele, hogy meggyógyítja egy rózsavízben főtt basiliskkal. Ogul kezét ígérte rabszolganői közöl annak, aki ez állatot neki meghozza. Láthatod, hogy én reátok bízom, hadd vetekedjenek e szerencséért, és soha kevesebb kedvem nem volt e basiliskát megtalálni, mint amióta az ég megengedte, hogy viszont láthassalak ! * Ezután Astarte és Zadig elmondák egymásnak mindazt, a mivel régen elfojtott érzelmek, szerencsétlenségeik és szerelmek törté el a legnemesebb és legszenvedélyesebb szíveket, s a szerelem szárnyas szellemei Venus körébe vivék szavaikat. • A nők mit sem találva tértek vissza Ogulhoz. Zadig eléje vezetteté magát s következőleg szólott hozzá: „A halhatatlan egészség szálljon le az égből, hogy gondját viselje élted minden napjának ! Én orvos vagyok ; betegséged hírére hozzád siettem s egy rózsavízben főtt basiliskát hoztam számodra. Nem tartok ugyan igényt arra, hogy engem nőül végy; csak egy babyloni fiatal rabszolganő szabadságát kérem tőled, ki néhány napja van birtokodban; ha pedig nem volnék oly szerencsés kigyógyíthatni a kegyelmes Ogula magasságát, beleegyezem, hogy én maradjak helyében rabszolgáid között.“ Az ajánlat elfogadtatott. Astarte Zadig inasával Babylonba ment, s megígérte, hogy haladéktalanul küldönctőt küld, aki mindenről értesítse. Búcsúzásuk épen oly gyengéd volt, mint találkozásuk. A viszont találkozásnak és az elválásnak pillanatai az élet két legfontosabb időpontját képezik, mondja Zend nagy könyve. Zadig úgy szerette a királynőt, amint esküvő neki, a királynő pedig sokkal jobban szerette Zadigot, mint ahogy mondta. Azalatt Zadig következőleg szólt Ogulhoz: „Az én basiliskámat, kegyelmes uram, nem lehet megenni; gyógyerejének a pórusokon át kell belsődbe hatolnia. Egy felfújt s finom bőrbe burkolt kis tömlőbe tettem őt. E tömlőt neked gyakran teljes erődből el kell dobnod magadtól, s én azt mindannyiszor visszavetem neked; néhány napi mértékletes életmód után meg fogod látni, mily eredménye van tudományomnak.“ Ogul az első nap egészen oda volt, s azt hitte, megöli a fáradtság; a második napon már kevésbbé fáradt el s jobban aludt; nyolcz nap múlva visszanyerte legszebb éveinek minden erejét, egészségét, könnyűségét és vidámságát. „Labdáztál és józanul éltél — mondá most neki Zadig; — tanuld meg, hogy a természet nem ismer basiliskát; hogy az ember mindig jól érzi magát józan élet és testmozgás mellett, s hogy a művészet, mely mértéktelenséget és egészséget akar összeegyeztetni, épen olyan légből kapott, mint a bölcsek köve, a csillagjóslás és a mágusok theologiája.“ Ogul főorvosa, érezvén, hogy ez ember mily veszélyessé válhat az orvosi tudományra nézve, összeszólalkozott a gyógyszertárnokkal, hogy Zadigot a más világba küldjék basiliskát keresni, s így Zadig, ki mindig meg volt büntetve jó tetteiért, most közel volt ahhoz, hogy éltét veszitse, a miért egy mértéktelen nagy urat kigyógyitott. Fényes ebédre hívták meg őt. A második fogásnál kellett volna megmérgeztetnie, de mindjárt az elsőnél egy küldöncz jött hozzá a szép Astartétől. Zadig fölkelt az asztaltól s elment. „A kit egy szép asszony szeret, — mondja a nagy Zoroaster — az minden veszélytől meg van óva e világon.“ (Folyt, köv.) Vasárnaptól szombatig. (Forr a világ. Adjatok! Ollivier és Deák. Széchen ante portás! Vörös mozgalmak. Herczeg Karagyorgyevics Sándor, a közhonvéd és társának a köpenye. Az első dákótörés. Hányadik már . . . ? Jó kívánat.) Ám itt tátong az éhes örvény. Ott bősz habok torlása van .... Forr a világ, forr, mint a tenger, Izgalmasan, borzalmasan. Szász Károly igy kezdte volna „Francziaországhoz“ czimű költeményét, ha Tompa meg nem előzi ebben. Csakugyan „ott bősz habok torlása van.“ A porosz-ár a világváros közvetlen közelében , „tátong az éhes örvény“ — Bismarck pickelhaubéje alakjában, mely úgy látszik Parist mindenestől elnyeléssel fenyegeti: jó, rosz szokásaival. És Páris — minek pedig Szajna mellettisége szójátékra is nyújtott alkalmat — nem veti bájait készséggel a kéjencz karjai közé ? Bájait ? Hisz azoktól megfosztotta azon hite, hogy igy tán csak nem fog „tetszeni.“ A csapongó, pezsgővérű ifjú lányka határozott, nyugodt jön, az öröm által hullámzásba hozott belső kedélymozgalom szülte tekintetet, a merészség és csüggedés, a fáradhatlanságot és lankadást célzó vegyes érzetek által életre hívott belső háború kölcsönözte tekintet váltja föl; az eddig tiszta, gondtalanságot tükröző homlokbarázdáit nem rejtheti el. Páris akkor, Páris ma! Ki tudja úgy volt-e szebb, vagy így szebb-e ? Akkor volt-e szebb, midőn a kényelem ezer nemét találta benne föl az is, ki pedig nem kereste azt, vagy most szebb-e, midőn a legcsekélyebb kényelem sem kínálkozik még azok számára sem, kik pedig keresve keresik azt? Akkor volt-e szebb, midőn boldog volt az ifjú, ha kedvese üres perczeit arra szentelte, hogy nyugodtan olvashassák ki egymás szemeiből a hű szerelmet; vagy most szebb-e, midőn boldog az ifjú, ha kedvese minden idejét tőle távol tölti, enyhítvén ott, hol enyhítésre,, segítvén ott, hol segítségre van szükség? Akkor volt-e szebb midőn az Antoinette-ek csak énekelték a „Piff paff“-ot, vagy most szebb-e, midőn — mindmegannyi újkori amazon — az éneket ténynyel is illusztrálják ? De hisz a nyomorban nincs szépség! Pedig, mi Páris nyomora azon városok nyomorához, melyek egyben megelőzték az irányadó világvárost: a lőpor föltalálójának „áldhatásában.“ Pedig, mi Páris nyomora, azon városok nyomorához, melyek — anélkül, hogy a schleswig-holsteini Sonderburg helységének korcsmárosával fölirták volna házak fehérre meszelt homlokzatára: „Ich wollte, der König kehrt hier ein, Und ich soll sein Hofmundschenk sein.“ itt egy csomó toll, ott lábak, orrok. Némelyek azonban épen maradtak. A háztulajdonos értesített, hogy a gyűjtemény egy lakójáé volt, ki 15 évet fordított rendezésére. Ami a házat illeti, ennek romlását elég bölcselkedőleg vette, mert bizonyosnak hiszi a kártérítést. Csak fizessék meg veszteségét, bánja is ő, akár a német, akár a franczia legyen is az úr Strassburgban. Mások azonban nem így beszéltek. Panaszkodtak ugyan a kár miatt, de meg vannak győződve, hogy a dolognak még nincs vége s el vannak készülve egy második bombáztatás eshetőségére is, mert hisznek a francziák jövetelében s a németek kiűzetésében. E hitet nem tudják indokolni egyébbel, mint a megemlékezéssel, miszerint Francziaország nagy dolgokat műveit 1793- ban s ismételheti ezeket. E vélemény valódi hitágazattá kezd lenni minden francziánál. . . . Amint önök is tudják, a köztársasági kormány Valentin urat nevezte volt ki kormánybiztosnak az al-rajnai megyében, rábízván a Strassburgba jutás útjának kitalálását. Valentin úr nem is habozott. Átöltözve parasztnak, érvényesítő német nyelvtudományát s összebarátkozott a porosz katonákkal Bischeimban. Itt aztán kitanuló, hogy déli 1 órakor leggyengébb az ostromtűz és az őrök ébersége, mert hát ebéd ideje van. Ez órában ballagott át a porosz vonalakon, a vízzel tölt sánczig, hol egy ugrás után úszni kezdett a vár felé. A francziák azonban lövéssel fogadták, szerencsére, sikertelenül. Kiabált rájuk, hogy ne bántsák, hanem engedjék partra szállni s aztán fogják el, mi meg is történt, egy két újabb lövés után. Midőn a kormányzó előtt állott, kivette inge alul s megmutatta a megyefőnöki kineveztetéséről szóló hivatalos értesítést. Rangja és hatásköre elismertetett azonnal s este már egy proclamatióban tudata megérkezését és működésének kezdetét. Egyébiránt Strassburg bámulatosan szedi rendbe magát. A boltok nyitva, a piaczok népesek; a kereskedés megújult, s a rajnai vasúti híd készen lesz két hét alatt. Francziaország. A „Moniteur Universel” oct. 3. száma a toursi kormány következő proklaraatióját közli, melyben a nemzetet folyó hó 16-ára az alkotmányozó gyűlésbe leendő választások eszközlésére hívja fel: „Francziák!“ „A párisi kormány által oct. 16-ára tűzött választási határnapot oct. 2-ára tettük, azon reményben, hogy kedves Jules Favre-ünknek sikerül a porosz kormányt engedményekre bírni, lépései azonban eredményre nem vezettek.“ „Nekünk jutott a megtiszteltetés, hogy a kormányt, mely e pillanatban nem szállhat Francziaországhoz, képviseljük. Az é s a magunk nevében hívjuk fel tehát ma polgártársainkat a köztársasági élet legmagasztosabb s legfontosabb tényének végrehajtására. Nyilatkozzék az átalános szavazat, jusson köztudomásra a nemzet óhaja, üljön össze a nemzeti alkotmányozó gyűlés. Hozzák meg az események s a párisiak hősiessége a szabadulás óráját! Ha még harczolnunk kell, lehelje maga e gyülekezet a Párisi felmentendő seregbe a hazafiság és becsület lelkét, hadd lássa az ellenség, miként nyomul előre az egész franczia nemzet, mint egy ember, imádott hazánk taposói ellen. „Polgárok! ti felfogjátok az előttetek álló nagy lépés egész fontosságát, teljes szabadságot hagyunk nektek, a hatóságok nem fognak nyomást gyakorolni akaratotokra, a hivatalos jelöltségek közmegvetésben részesültek. Fontoljátok meg a kérdést azon 15 nap alatt, mely képviselőitek megválasztásától még elválaszt benneteket. Nincs szükség csoportosulásokra, viharos gyűlésekre. A nemzetek történetében ennél komolyabb és ünnepélyesebb helyzet soha nem fordult elő. Fájdalommal emlékezvén meg azon polgártársainkról, kiket az ellenség tőlünk elszakít, reméljük, hogy az általunk megválasztandó képviselők annál inkább meg fognak emlékezni azon dicső feladatról, melyet nemcsak saját nevökben teljesítenek, hanem egyszersmind a távollevőkében is, kik részükről a polgártársaik által legérdemesebbekül kikiáltottak kezeibe teszik le mandátumaikat.“* Barrachin az első zuáv ezred ezredese Wiesbadenből, hol jelenleg belebbezve van, f. hó 2-áról egy levelet intéz az „Indep. beige,,-hez, melyben csodálkozását s felháborodását fejezi ki, a fölött, miszerint a lapok a Clamartnál sept.19-én gyáván megfutott zuávokban az 1-ső ezred zuávjait látják. Ő tehát egész határozottan visszautasítja a nem érdemlett megbélyegzést s kijelenti, hogy az 1-ső zuáv ezred nincsen is Párisban, s hogy továbbá ezen ezred bátorsága s vitézsége által az egész hadjáratban a közbecsülést és tiszteletet vonta magára. Ha tehát Párisban csakugyan van iső zuáv ezred, az nem lehet más mint valamely ideiglenesen szervezett hadtest.—S valóban, jegyzi meg a nevezett lap. — Trochu jelentése csakugyan egy ideiglenes 1-ső ziárezredről szóllott. Ulrich Toursban f. hámán a legnagyobb lelkesedéssel fogadtatott. Alig érkezett meg, a nép rögtön elözönlötte az érseki palota udvarát, hol a strassburgi hős megszállott. A tömeg öröme határtalanvolt s vége hossza nem lett a felkiáltásoknak, melyekkel a tábornokot megjelenésre szólították föl, ki a kormány tagjaitól körülvéve, csakhamar véget vetett a türelmetlen várakozásnak ; erre harsány hangon törtek ki: az Éljen Uhrich! Éljen ELsass!Éljen Francziaország felkiáltások. A tábornok, mintegy 50 éves alacsony termetű férfiú meghalva e lelkes fogadtatás által, a toursi maire üdvözlésére következőleg válaszolt: „Önök bennem a szegény Elsasst éltetik, e hősi földet, a mely egy szívvel, lélekkel franczia, a mely franczia akar maradni s a melyet nincs hatalom tőlünk elrabolni. E nap hosszú katonai pályám legszebb napja leend és az önök részéről tapasztalt szívélyes fogadtatás emléke követni fog egész síromig.“ „Nincs sir oly hős számára, mint ön tábornok ur,“ kiáltott fel Crémieux, kezét Uhrich vállára nyugtatván: „Uhrich nem hal meg, neve élni fog örökre Strassburg neve mellett.“ — Crémieux ezután rögtönzött beszédben ügyesen és nagy ékesszólással emelte ki a hősnek, és Strassburg városának hallhatlan érdemeit, az ország erélyességét, mely semmi megaláztatást nem fog tűrni soha. Beszélt a vélemények egyesülésének szükségéről, a haza iránti odaadásról. Beszéde után a nép eloszlott, miután megnyitotta volna elismerésének lelkesült kifejezését Strassburg hős védője iránt. A pénzügyi zavarokról az északi departementokban következőket írják az „Ind. belge“-nek Beauvaisból f. hó 4-éről: Hála a franczia bank példabeszédszerű gondatlanságának nincsenek apró bankjegyeink. Ez aztán egyes társulatok alakulására adott okot, mely czélul tűzte ki a bajon segíteni, így Lille-ben is alakult egy anonyme társaság 100,000 frank tőkével „Banque d’émission de Lille“ czím alatt, mely 5, 10 és 25 frankos jegyeket bocsát forgalomba. Közkézen járnak továbbá a lensi kőszénbánya-társulat igazgatója által kibocsátott 5 frankos jegyek is, melyek mindenesetre nagyobb biztosítékot nyújtanak a közönségnek az előbbieknél. Colmárból Keller a következő kiáltványt intézte választóihoz: „Fegyvereket fogok köztetek kiosztani s életekre állok. Falaink közé egy vitéz és erélyes tábornok érkezett, egyesítsük erőnket katonatestvéreinkével. Egész Elsass kelljen fel, fékezhetlen magatartása mutassa meg a világnak, hogy ő franczia akar maradni. Fegyverre tehát, polgárok, fegyverre! Isten nem engedi megszégyenítetni országunkat, a szent szűz mint Strassburg és Francziaország védasszonya védi zászlóinkat és segélyünkre lesz a haza megmentésében. Rheims alatt nem rég a franctizeurök megtámadták és halálosan megsebesítették a nassaui hget, ki sebében csakugyan el is halt. Az ő koporsója volt tehát az, melyet két nap előtt 3000 würtenbergi harcros kísért Toulon keresztül. Némelyek már Moltke elestét rebesgették s ennek holttestét vélték e koporsóban.* Egy eredeti titkos okirat a tuilleriákból, melyet Fiion a császári herczeg nevelője sept. 4-étől intézett Párisból Maubeugebe bizonyos Duperré nevű egyénhez. A lakinocus sürgöny igy hangzik: Fiions sur la Bielgique. Fiion. (Futunk Belgiumon át, aláírva : Fiion.) A porosz hadicselről tegnap tett közleményünket a „Times“ után következőleg egészíthetjük ki: A Metzből kicsalt tábornok nem más, mint a híres Bourbaki, ki megfoghatlan módon mystificáltat, de egyszersmind a porosz katonai parancsnokság is áldozata lett e mystificatiónak, amennyiben ez a szerencsétlen császárnő iránti udvariasságból nem tagadta meg az utat a tábornoknak, ki tisztába jővén a dologgal, levélben tudatta esetét egy magas állású német egyéniséggel. így aztán Vilmos király is értesült a különös esetről s állítólag már f. hó. 1-én meghagyta Károly ■ Frigyes hgnek, hogy Bourbakit Metzbe visszatérni ne gátolja. Róma. Rómából Írják e hó 4-ről: Cadorna tábornok ma szemlét tart az olasz csapatok felett a Farnesina téren Rómától három méldföldnyi távolban. A nép tömegesen követi, hogy élvezze a jelen szép időben e derék hadsereg látványát. „Ezek a mieink, ezek is olaszok!“ E szavakkal intézik hozzájuk, mintha még most sem tudnák elfelejteni, hogy az idegen bérenczek csapatjai már eltávoztak. Cadorna tábornok pontban 12 órakor délben érkezett ide. Egész törzskara kisérte, köztük volt Chevilly lovas tábornok, Caccialupi és Pumterano ezredesek s. a. t.* Mint az „Il Tempo“ írja ama küldöttség, mely Florenezbe megvendi a királynak a plebiscitum eredményét, 8-án utazik el, tagjait: Marcheti, Odescalchi, Ruspoli, Storzaco Cesarini, Tittoni De Angelis, Castellani, Maggiorani, Cadalli Teano, Silvestrelli és Rossi közik.* Ugyancsak a Tempo-ban olvassuk, hogy Rómában a jezsuiták főnöke szétoszlatta a jezsuiták társaságát. Múlt vasárnap, a helyparancsnok rendelete folytán a katonák késő estig laktanyáikban maradtak, hogy az egész város szabadon gyakorolhassa jogát a nyomásnak minden árnya nélkül. * A Rómában megjelenő „Libertá“ szerint a a római hölgyek egy szőnyeget készítenek, hogy azon utczákat diszítsék, melyeken át fog haladni a király, midőn a capitoliumba menend. A junta pedig egy diadalív tervén fáradozik, hogy vele a népterét emeljék.* Míg ily módon egyrészt az ünnepi híreket közöljük, másrészt el nem hallgathatjuk, hogy a vatikáni udvar az olasz betörés egész tartamára gyászt rendelt, s hogy Rómában az élet napról napra drágább lesz. Mondják e tekintetben, hogy egy bútorzott hónapos szoba lakbére 100 frank, de ez állítás hamis, mert miként az „Italic“ jelenti, még mindig lehet 30 frankért csinos hónapos szobákat kapni. * La Marmora tábornok, mint beszélik, holnap vagyis e hó 9-én utazik Rómába, hol királyi helytartói minőségben fog fungálni. * Cosenza tábornok római területi parancsnokká lön kinevezve; jelenlegi nápolyi tartózkodása alatt Ferrero tábornok helyettesíti. Megjegyezzük e helyen, hogy a római terület alatt az azelőtti pápai államok értendők, melyek Comarca, Roma és Cigilavechia, Viterbo és Frosinone tartományokból állanak. * A plebiscite szavazásakor az „igen“-nel bejegyzett szavazóczédulák között egy különös szerkezetű nem csekély feltűnést okozott. E czédula „igen“-je körül e szavak állottak : „Vic to r ia e manueli omnipotentis Dei gratia Italiae regi lauis.“ Fölötte pedig e mondat volt írva :Resurrectiojustitiae finisque lationum.“ * „A pápa még mindig a vaticanba zárkózva marad. Még ki nem ment, sőt ki sem fog menni belőle. Fogolynak tartja magát. Különben egészséges és komolyan elhatározta magát, hogy el nem fogad ez emberektől sem nyugdijat, sem a Leonine városrészt, sem más egyebet.“ A hivatalos lapból Eperjesy Albert végzett jogász az Ő felsége személye körüli minisztériumhoz tiszt, fogalmazósegéddé neveztetett ki. A Csanádi székes-káptalannál megürült utolsó kanonokságra Germann József czímz. prépost, főesperes és fehértemplomi plébános neveztetett ki. A m. kir. pénzügyminiszter ifj. Zarándi Knöpfler Károlyt a kolozsvári bányaigazgatósága kerületében kir. erdőgyakornokká nevezte ki. A pozsonyi m. k. pénzügyigazgatóság által Drahotuczky Dezső segédtiszt III. osztályú hivatali tisztté a szeniczi mk. adóhivatalhoz, Lowich György számfeletti segédtiszt II. osztályú rendszeresített hivatali segédtisztté ugyancsak a szeniczi m. k. adóhivatalhoz, Bosáczky Sándor pénzügyigazgatósági dijnok III., osztályú segédtisztté a zsolnai m. k. adóhivatalhoz, Érdeky Boldizsár jogtanuló pedig III. osztályú számfeletti segédtisztté a malaczkai m. k. adóhivatalhoz neveztettek ki. Hírek. Pest, oct. 8. — Az őszi lóversenyeket okt. 21. és 23-ik napjain tarják meg. Első nap a következő futások lesznek: Két éves verseny 300 db arany díjjal; a pesti Jockey-klub díja 2000 írttal és hg. Eszterházy Pál 100 db aranyával; Hunterstakes 210 frt; Handicap 1500 írttal; lovag díj 310 db aranynyal; akadályverseny 400 írttal. E futtatások déli 12 órakor kezdődnek, míg a másodnapi fél 3-kor, következő programmal: gr. Festetich Pál 300 frtos dija; Import-dij 2000 írttal; császárdij 500 db aranynyal ; kladrubi trialstakes 2000 írttal ; kis handicap 800 írttal; kladrubi steeple-chase, 1000 írttal. — Hodsa és Hurbán tegnap ugyancsak tüntetve léptek föl az ágostai vallásuak főkonventjén. A 48—49-iki szerepléseikből ismeretes két pap érzékenyen kifakadt, hogy az iskolákban magyar elem kezd bejutni. Nevezetesen Hodsa panaszkodott, mikép a rozsnyói és eperjesi esperesti gyülekezetek megparancsolták, hogy a nagy rőczei gymnázium hallgatóinak a bizonyítványokat magyar nyelven is ki kell adni. Esedezett tehát, hogy e rendelet érvénytelensége mondassék ki. Hurbán tótbeszédben támogatta kollegáját. A convent akként döntötte el a kérdést, hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon. Nevezetesen úgy magyarázta az említett gyülekezetek rendelkezését, hogy a tót nyelven kiállított bizonyítványokban a tantárgyak s az érdemosztályzat magyarul is kitétessék. Ebben aztán mind a két elkeseredett lelkész megnyugodott. Ez ülés volt az utolsó, s ma csak a jegyzőkönyvet írták alá. Legérdekesb tárgyát azon válasz megállapítása képezte, melyet a konvent a pápának a schismatikusokhoz és valamennyi protenstanshoz intézett ama köiratára akart adni, melyben a pápa felszólíta a protenstánsokat, hogy a katholika egyházba viszszatérjenek. P ró nayb. elnök először is kiemeli, hogy e tárgy már túl van haladva, különben — téve hozzá — a legjobb válasz amit a pápa köriratára adni lehet, az, melyet a pápa Vilmos porosz királyhoz, az eretnekek egyik fejéhez intézett, s melyben mondja, hogy Isten azért áldotta meg a porosz fegyvereket, mert a király jámbor, istenfélő ember. A convent nagy tetszéssel fogadta az elnök beszédét s elejti a válasz eszméjét. Olvastatik a convent jogtanácsosának Lontagh Kálmán urnak évi jelentése, egyszersmind olvastatik a honvédelmi minisztérium azon leirata, melyben válaszol a convent abbeli kérelmére, hogy a prorenstans theologusok míg külföldi tanulmányaikat bevégezték, mentve legyenek a katonakötelezettségtől. A convent ez ügyben újból fel fog írni a minisztériumhoz. Ezután kérdésbe jött miként osszák meg a superintendentiák között az ágostai egyház czéljaira ajánlott 20.009 frt államsegélyt. Az osztás kérdése egyelőre elejtetik s a convent Zsebédényi indítványára elhatározza, hogy az államsegély felemelése végett folyamodni fog a törvényhozáshoz. — Egy magyar zeneszerzőről, Gobbi Henrikről nagy elismeréssel szól a lipcsei tekintélyes „Zeitschrift für Musik“ czímű szaklap. Tüzetesen ismerteti magyar sonátáját, s Gobbit a legkiválóbb tehetségek közé sorozza. — A delegácziók, melyek ülésezéseit novemberre reményük, a muzeum és akadémia termeiben fognak ülésezni. A magyar delegátió a múzeumban, az osztrák pedig az akadémiában. — Dora Destria, kinek neve nálunk is ismeretes, közelebb egy terjedelmes értekezést irt a magyar költészetről „Poesie populaire des Magyars“ czim alatt a Revue de Deux Mondes-ban. — Több fiumei polgár az ottani olasz konzulnak egy számos aláírással ellátott adresst nyújtott át, melyben örömüket tolmácsolják a fölött, hogy Róma egyesül Olaszországgal. — Az este kigyult nagyon gyár a kormány tulajdona volt, melyet közelebb vásárolt meg. Az ott történt kárt 40.000 írtra teszik. A gyár azonban biztosítva volt. — Halálozás. Kabos Imre a szilágysomlyói kerület képviselője e hó 3-án elhunyt Tasnádon, hosszas betegség után 40 éves korában. A boldogult a 48-as párthoz tartozott. Földi maradványait végső kívánsága szerint széplaki lakására vitték s onnan a bályogi sirkertben nyugvó szülői mellé f. hó 6-kán temették el. — Megjelent az „Igazmondó naptára“ 1871-re, változatos tartalommal és számos képpel. Kiadta az,,Athenaeum“ s ára 50 kr. — Álarczosok. Szegeden sajátságos álarcosokat lehet látni, külön-külön csoportokban, melyeket fegyveres őrizet vesz körül. A várbeli foglyok ezek, kiket gyakran friss levegőre bocsátnak ki, s mintegy 40 lépés hosszú és 20 lépés széles téren járnak-kelnek fel s alá. Mindnyájok képét fekete álarcz fedi. — Az örmény nemzet kétszázados jubileuma Erdélyben. A szamosujvári kép„anélkül volt alkalmuk az „olle Willemot“ bevonulni látni. Enyhítsük a nyomort, segítsük, kik segítségünkre szólulnak. Adjatok! A nyomor számára alamizsnát gyűjtő kéz lehanyatlott egy pillanatra; eszembe jutott 2 011ivier. De miféle összeköttetésbe van az olaszországi Ollivier a mai Francziaországgal ? Olavier, a megalázott Francziaországgal ? Ollivier, Francziaország füstölgő romjaival; Francziaország patakokban folyó vérével, Francziaország nyomorával ? Mint ok és okozat ? — Itt a legtöbb ember vállat vinit. Sok még ettől is megkiméli magát, hanem eszébe jut, midőn azt mondták: Ollivier Deákot választá példányképének. Hogyan ? A tanítváy megelőzte mesterét ? Tagadhatlan, sajátságosan össze van fűződve sorsunk Francziaországéval. Ott ár, itt ár a küszöbön. Ott Bismarck, itt Széchen ante portás! S azután, midőn azt mondjuk: bár megelőzte is a tanítvány a mestert, messze nem maradt el — mint látjuk — utóbbi előbbitől — rámondják a „lehetetlent.“ Pedig ma már csak a lehetetlensége lehetetlen. De, hát ha minden oknélküli a harangok félreverése, bizonyára arra mutat a félreverés, hogy az elővigyázatnak van oka az ár közeledtét észrevenni, pedig e szót ismernünk nem lenne szabad! Actio reactionem parit! Vörös mozgalmak vehetők észre közelünkben. Ha a „N. Fr. Pr.“ ügybuzgó levelezőjét, kinek Dalmátiában csak azért nem vágták el füleit, mert fárasztó munka lett volna, mondom ügybuzgó levelezőjét „számos érdemei elismerésével“ egy „boldogabb hazába nem szólítja," a rólunk édesdeden gondoskodó szerkesztőség kulissái mögé, akkor — bizonyára — a „N. Fr. Pr.“ konsta■ zárja vala a „vörös mozgalmat“ Magyarországon. s Erre másnap Andrásy az általa kieszközölt egy mitrailleuse-t is fölállitatja a citadellára, és a jogászsegélyegyleti elnök megválasztása még elő nem fordult módon történik meg, ostrom-állapotban. Mint villanyütésre, megnépesedtek az utczák, villámgyorsasággal pezsdültek életre. A szétszórt ifjúság összejött, hogy együttes testületet képezzen. Pártokra szakadt. — „Éljen Benyiczky !“ — annyit jelent, mint vörös toll. „Éljen Beöthy!“ — zöld toll. Sajátságos! — azután azért vívnak élethalál-harczot, mert az egyik vörös, másik a zöld tollat szereti. És belevegyítik ádáz küzdelmükbe a „semleges“ félt is, ki egész önelégülttséggel legelteti