Ellenőr, 1871. április (3. évfolyam, 198-226. szám)

1871-04-22 / 218. szám

r­á, hogy Magyarországon ezentúl többé semmiféle vállalatba nem fog bocsátkozni. Szidta a rosz igazságszolgáltatást és panaszkodott az emberek megvesztegethetősége ellen. Ez bizonyosan sok pénzébe került a jó madárnak. Mióta itt vagyok, alig volt szép napunk. Folytonosan esős és hideg idők járnak. Fűteni kell. Csávolszky Lajos. magyarországi tanulmányi alap.*) 1­. as ok­­m­ány Folyó-------------------------------­------------|-------------------------------------------------------------------------------------------------------­kelténekl szám : 7~ . száma­­ tartalma éve hava napja a‘jau‘a 1­ 17 1792 máj. 21 2946 A cs. kir. általános udvari kamarának 1. f. elhatározás­sal ellátott 1. a. előterjesztése, mely szerint ő felsége magá­nak fenntartani méltóztatott, hogy az egyházi javadalmaknak ezentúl a kincstár részéről beszedendő jövedelmeit az idővi­szonyokhoz képest legsürgősbeknek és leghasznosabbaknak mutatkozó czélokra fordittathassa. 18 1803 márcz. 12 2272 II. Ferencz császár és magyar király 1. f. leirata a m. kir. helytartótanácshoz, a Benczék, Premontreiek és Ciszter­­cziták szerzetes rendének teljes visszaállításáról, és a vallás­alapba kebelezett összes javaiknak azon feltétel mellett elha­tározott kiadásáról, hogy több gymnasiumot saját erejükön ellássanak. 19 1803 aug. 19 8073 A m. kir. udvari Cancelláriának a m. kir. helytartóta­nácshoz intézett rendelvénye, a püspökség szabályozása s az érseki és püspöki jövedelem maximumának meghatározása tárgyában. Ugyanebben javaslat rendeltetik létezni a káptala­nok jövedelmi fölösségeinek mire fordítása iránt, az egyházja­vadalmak idősközi jövedelmei a vallásalapnak ígérteinek, a tényleges adományozás azonban kedvezőbb időre elhalaszta­­tik, stb. 20 1803 novemb. 25 4321 A m. kir. udvari Cancellariának a cs. kir. Apostoli Fel­ 140-1801 ségéhez intézett és 1. f. elhatározással ellátott előterjesztése az érsekek és püspökök jövedelmeinek szabályozását illető fennebbi udvari rendelvény tekintetében a m. kir. helytartó­­tanács által tett észrevételek tárgyában. Ő Felsége helyben hagyja a kir. helytartótanács kisebbségének javaslatát, mely­szerint az illető udvari rendelvény haladék nélkül kihirde­tendő, minthogy Ő Felsége abban királyi kétségtelen jogá­val élt és foganatosítását mindenesetre követelheti. 21 1808 aug. 5 8148 A m. kir. udvari Cancelláriának a m. kir. helytartóta­nácshoz intézett rendelete, mely szerint a g. kath. püspöki és kanonoki javadalmak időközi jövedelmei a g. k. lelkészek özvegyei és árváik számára alakítandó alapba szolgáltatandók. 22 1810 jun. 10 6525 A m. kir. udvari Cancelláriának a m. kir. helytartóta­nácshoz intézett rendelete, mely szerint azon javaslat, hogy a szabályozott püspökségek alapja a vallásalappal egyesittessék, mellőztetett: 23 1853 febr. 6 661 A vallás és közoktatási cs. kir. minisztériumnak a ma­ 528 gyár- és horvátországi, továbbá a temesi, bánsági és szerb­vajdasági helytartóságokhoz intézett rendelete, mely szerint a vallásalap 1853. évi költségvetésének megállapítása mellett elhatároztatik, hogy a szabályozott püspökségek alapját illető bevételi kiadási tételek a vallásalap költségvetésében lesznek ezentúl, — habár külön csoportokban — kimutatandók. — (A szabályozott püspökségek alapjának egyesítése a vallás­alappal.) 24 18581 febr. 3­­02 . A magyarországi cs. kir. főkormányzóságnak a bibor-i nők herczeg-primáshoz, továbbá az egri és kalocsai érsekek­hez intézett értesítése, mely szerint ő cs. apostoli kir. Felsége, 1857. évi november hó - án kelt 1. f. elhatározásával — a magyar­, horvát , és szlavón­országi püspöki kar által a pap­növeldék számára felajánlott 3 milliónyi alap alakítását­­. k­­jóváhagyván, a püspöki kart ennek folytán a „Subsidium ec­­clesiasticum pro fortalitio“ czimén, továbbá a szabályozott püspökségek alapjába és a vallásalapba „pro Cassa Parocho­­rum­“ tartozó járulékok fizetéséből 1. f. felmenteni méltóztatott. 25 1859 jan. 31 430 . A magyarországi cs. kir. főkormányzóságnak, a bibor-U I­nok-herczegprimáshoz, továbbá az egri és kalocsai érsekek­hez intézett értesítése, mely szerint a fennérintett 3 milliós papnöveldéi alap alakítása, az 1858. évi deczember 3-án kelt pápai Breve által helybenhagyatott. Hozzá egy kimutatás az egyes érsekségek, püspökségek, káptalanok, javadalmas apát­ságok és prépostságok által fizetendő járulékokról. 26 1865 novemb. 29 18262 A m. kir. udvari Cancelláriának a m. kir. helytartóta­nácshoz intézett rendelvénye, mely szerint 6. cs. apostoli kir. Felségének 1865. évi november hó 24-én kelt 1. f. elha­tározása folytán, elrendeltetik, hogy a cs. kir. pénzügyminisztérium által kezelt magyar horvát alapítványok és alapítványi javak a m. kir. helytartó­­tanács kezelése alá átvétessenek; hogy az alapokat terhelő kincstári előlegek megállapít­­tassanak és törlesztessenek ; hogy a horvát alapítványi jutalék, végleges külön­választásának kérdése alkotmányos úton lévén tárgyalandó, ezt előkészitőleg egy vegyes bizottmány alakitassék, mely a különválasztás kérdését eltárgyalván, e tekintetben kimerítő véleményes javaslatát terjesztendő elő. (Az okmányt lásd a tanulmányi alap okmányjegyzékének 14. száma alatt.) lesiakra nézve, hogy a sebéből alig kiépült Dom­­brovskinak személyesen kellett Neuillybe rándulni a fenyegetett pontok megerősítése végett. Azon­ban oly nagy volt a rémület a felkelők között, hogy Dombrovski minden ember fölötti vitéz­sége és elszántságával sem volt képes a fu­tókat visszatartani, sem az odahagyott ágyukból egynél többet megmenteni, főleg midőn hire jött, hogy a versaillesiak az egész vonalon előnyo­­mulnak. N­e­u­­ 11­0- ből tehát rendetlen futásban hát­ráltak a felkelők tömérdek halottat, sebesültet s összes ágyúikat a kormány csapatainak hagyva zsákmányul. Hasonló vereséget szenvedett a com­mune ugyancsak 19-én Asniéresben is, melynek elfoglalását a versaillesiak által, Thiers még az napon külön kiáltványban tudatta a franczia nem­zettel. E két határozott vereségen kívül az­nap este Levallois körül is heves csata folyt, melyben szintén a felkelők húzták a rövidebbet úgy, hogy a visszavonulás átalánossá lett min­denfelé. P­á­r­i­s­b­a­n erre leirhatlan zavar támadt; átalános rohamot várt mindenki s a commune Páris egész déli oldalán, minden utcza végén, torlaszokat és sánczokat készíttetett, hogy ezek mögöl folytassa a kétségbeesett küzdelmet, sőt hallomás szerint a concorde téren s a tuileriák kertjének bejáratánál pokolgépeket is helyezte­tett el. A támadás azonban elmaradt, noha az ágyú­zás a rákövetkező éjjel annál hevesebb lett. Courbevoieból a versaillesiak a Maillot kaput ismét összerombolták, s az utczákra hullott bom­báik mintegy 40 polgári egyént ejtettek áldozatul, Mont - Valérienből pedig, angol tudósítás sze­rint , a 7 millió frankba kerü­lt „Arc de l’Étoile“ pompás diadalívet ha­lomra lőtték. A nemzetgyűlésnek alkot­mányozó gyűléssé leendő átváltoztatás eszméje napról napra számo­sabb pártolókra talál. Sőt azon javaslattal is fel akarnak lépni a kamarában, hogy az 1848 nov. 4-ei alkotmány 1. évi junius 1-jével ismét életbe lépjen s erre vonatkozólag egy 30 tagú bizottság már május 1-jére megállapítaná a szükséges mó­dosításokat, melyek körülbelül ezek lennének: a köztársaság elnökét a nemzetgyű­lés választja (s nem az egész ország átalá­nos szavazata;) a képviselők mandátuma öt évre szól; végül a szavazás minden községben és nem pusztán a cantonok székhelyén történhet. A nemzetgyűlés működésével a versaillesi la­pok egy része legkevésbbé sincsen megelégedve, így a Siécle a közelebb megszavazott municipális törvény által Páris községi szabadságát csaknem megsemmisítve érzi; az Avenir­ National pedig egyenesen oda nyilatkozik, hogy a nemzetgyűlés magatartása a kibékülést a communeval lehetet­­lennné teszi. Fabrice oda nyilatkozott, midőn főhadiszál­lását Rouenból írt. Denisbe tette át, hogy csak a legnagyobb sajnálattal fogna fellépni a jelen zava­rok lecsillapítására. A német tisztek bőven költe­nek Rouenban s igen illedelmesen viselik magu­kat, a lakosság mindamellett is szeretné őket lerázni mielőbb nyakáról. — Franczia katonák folyvást érkeznek Rouenba, de nem oly tisztán és egészségesen néznek ki, mint a Belgiumból haza­kerülök. Döllinger a 17-én kimondott ítélet sze­rint csakugyan a nagyobb kiközösítés és az azzal járó összes kánoni következmények alá esett. Az erre vonatkozó anathema e szavakkal záródik: „Miután főtisztelendőséged a kath. egyház világos, biztos hitszabályait köztudomásúlag konokul taga­dásba vette és még mindig tagadásba teszi; mi­után ön továbbá főpásztorának több ízben ismételt atyai intésére és figyelmeztetéseire nem hallgatott, sőt inkább nyilván kikel az egyház ellen s párt­feleket toborz; miután végre a hívőkre nézve ez által támadt nagy veszély a hosszabb idő óta szem előtt tartott figyelmet az ön magas egyh. és világi állása, az ön kétségbevonhatlan érdemei iránt *) Tegnapi közleményünk vége. Külföldi szemle. Pest, ápril 21. Mac-Mahon ugyan még mindig nem rendel­kezik a kellő erővel, hogy a felkelőket saját fész­kükben megtámadhassa, mind a mellett annyira érezteti fölényét a communevel, miszerint ez utób­binak napjai kétségen kívül megszámlálják. 19-én az ágyúzás és puskatűz egész napon át folyt Cour­­bevoie, a Maillot kapu, Puteaux és Levallois közt, még­pedig oly kedvező sikerrel a versail­ TARCZA, vagy a Monte Beni család rege. Irta HAWTHORNE NATHÁNIEL. második kötet, IV. Fejezet. Donatello mellszobra. Kenyon, mint emlékezhet az olvasó, kikérte Donatello engedélyét, hogy mellszobrát lemin­tázhassa, a­mi ez idő alatt nevezetes haladást tett és szükségképen sokat és gyakran foglalkoz­tatta a szobrász gondolatait házigazdájának sze­mélyes tulajdonságaival. Azon nehéz feladattal kellett itten megmérkőznie, hogy felhozza azokat mélységeikből s megmagyarázza mindenkinek, fel­tüntetvén előttök a mit magoktól föl nem talál­hattak volna, de a mit egyetlen tekintetre felismer­hetővé kell tenni egy márvány tömb felületén. Sohasem kezdett még oly mellszoborba, mely annyi zavart okozott volna neki, mint Donatellóé; nem mintha valami különös nehézséggel járt volna a hasonlatosságot eltalálni, noha e tekintetben is összeférhetően­­ek tűnt fel az arczvonások kelleme és ös­szhangz­ata az egyéniség túlnyomó kifejezé­sével, de különösen zavarba hozta őt azon kérdés, mikép adja vissza e nyájas és kedves magatartási jelleget kapcsolatban az értelem kifejezésével. Éles felfogása és rokonszenve némileg azonban egyaránt hátrányára volt azon igyekezetében, melyel a gróf bensejében ez idő szerint mutatkozó erkölcsi állapot iránt felvilágosítást iparkodott ma­gának szerezni. Ha valamelyik ülés alkalmával valamely látszólag sajátos és állandó vonásra buk­kant, más alkalommal ez már kevésbbé volt észre­vehető, s harmadszorra talán egészen el is tűnt. Az ily tünékenynek mutatkozó jellem kétségbeesé­sig vitte a szobrászt; nem márvány vagy agyag, de felhő és köd volt az anyag, melyben elő kel­lett azt tüntetni. Még azon mély lehangoltság, mely szakadatlanul Donatello szivére nehezedett, sem volt képes őt oly nyugalomra birni, minőt a képlegesítő művészet megkiván. A kellő siker fölött kétségbe esve, Kenyon minden előzetes fogalmát elvesztette tárgyának jelleméről s ellenőrzés nélkül dolgozni hagyta ke­zeit az agyaggal, mintegy szellemi közvetítővel, mint midőn tollat fogunk és nem saját akaratunk­nak, de egészen más láb­atlan vezetőnek engedjük azt át. Néha azt hitte, hogy terve már-már sike­rült. Valamely tudatán kívül eső ügyesség és be­látás látszott alkalmilag magára vállalni a felada­tot. A rejtély, a csoda, mely a lelketlen anyagba gondolatot értelmez s a lélek összes érinthetlen tulajdonait önti, a bevégzettség tetőpontján tűnt fel. És a midőn hizelgeti önmagának, hogy ba­rátjának hű képmása fog kiemelkedni az engedé­keny anyagból, inkább magán viselve Donatello jellegét, mintsem a legügyesebb szemlélő is felfe­dezhetné azt bármely pillanatban az eredetinek arczán. Hasztalan várakozás ! Valamely érintés, melylyel a művész a sikert tökéletesíteni avagy siettetni vélte, ellenkezésbe jött lát­atlan szellemi segítőjének tervével s az egészet megsemmisítette. Meg volt ugyan a nyirkos, barna agyag, meg vol­tak Donatello arczvonásai, de az értelmiség és rokonszenves élet minden látszata nélkül. „Én valóban azt hiszem, hogy e nehézség utóljára is őrültté tesz!“ kiáltott fel a szobrász idegesen. „Tekintsen e nyomom munkára, bará­tom, s mondja, talál-e legcsekélyebb hasonlatot is rajta azon emberhez, mely az ön bensejében lakik ?“ „Semmit,“ válaszolá Donatello, egyszerű igazságot mondván. „Arczában egészen idegennek néz ki.“ Ez őszinte kedvezőtlen bizonyítás olykép ha­tott az érzékeny szobrászra, hogy egész szenve­déllyel bánt el a makacs képpel s nem törődött vele, mi fog történni azzal ezután. Vezetve ama csodás hatalmat, melylyel a szobrászok a nyirkos agyag fölött birnak, bármily makacsnak mutassa is magát bizonyos tekintetben, összenyomta, kihosz­­szabbitotta, kiszélesítette s más módon változtatta a mellszobor vonásait és minden változtatásnál megkérdezte a grófot, kielégitőbb-e némileg a ki­fejezés. „Álljon meg!“ kiáltott végre Donatello, meg­ragadva a szobrász kezét. „Hagyja úgy amint van!“ Az agyag bizonyos esetleges kezelése közben, mely teljesen független volt akaratától, Kenyon az alaknak eltorzított és heves tekintetet adott, mely ál­latias büszkeséget értelmes gyűlölettel egyesített. Ha Hilda avagy Miriam látta volna a mellszobort mostan felvett kifejezésével, fölismerték volna Donatello arczát, mint a­hogyan látták azt azon borzasztó pillanatban, midőn áldozatát a meredek széle fölött tartotta. „Mit cselekedtem ?“ mondá a szobrász, ma­ga is megütközve esetleges művén. „Vétek lenne ily tekintettel hagynom megkeményedni az agya­got, mely az ön arczvonásait viseli, Káinnak soha sem volt ennél undokabb tekintete.“ „Épen azért hagyja meg ön !“ felesé a gróf, ki oly halvány lett mint a hamu bűnének megte­kintésére, mely ily különös módon volt előtün­­tetve azon számtalan álarczok egyikében, melyek alatt a bűn a bűnös képébe szokott meredni- „Ne változtassa meg. Inkább vésse örökös márványra! Oratóriumomban fogom elhelyezni és szakadatlanul szemem előtt tartani. Szomorúbb és borzasztóbb az arcz, mint ez is, élve, saját bűnömmel, mint a holt koponya, melyet elődeim származtattak le reám!“ De a nélkül, hogy legkevésbbé is hallgatna Dona­tello tiltakozásaira, a szobrász ismét az agyagra illesz­tő művészi kezét s elereszteni kényszerítette a mell­szobrot azon kifejezést, mely mindkettejüket annyi­ra megdöbbentette. „Higgyen nekem — mondá szemeit komoly és gyöngéd rokonszenvvel tele barátjára emelvén — ön nem tudja, mi kívántatik az ön szellemi növekedésére, a midőn lelkét szakadatlanul a lélek­­furdalás egészségtelen légkörében igyekszik tarta- t ni. Önnek szükséges volt áthaladni ami sötét völ­gyön, de rendkívül veszélyes nagyon sokáig ott maradni; meg van mérgezve a levegő, ha leülük és töprenkedünk benne ahelyett, hogy felvegyünk keresztünket s kifelé siessünk. Nem csüggeteg­­ségre, nem henye aggályra van önnek jelenleg szüksége — de erőfeszítésre! Fordult elő valami kimondhatlan gonosztett az ön ifjú életében ? Úgy tetőzze be azt jóval, vagy romlasztóan ott fog örökre­ feküdni s közleni fogja jobb dolgok iránti fogékonyságával veszélyes romlottságát!“ „Ön sok mindenféle gondolatot felbolygat — mondá Donatello, kezeit homlokára szorítva — de a melyeknek sokasága és körforgása egészen elszédit.“ (Folyt. köv.) Az udvari bolond. (A Teleky-alapitványból 100 arany pályadijjal jutalma­zott vígjáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti. Először ada­tott a nemzeti színházban ápr. 21-én.) „Én Hancsik vagyok!“ — mondja igen sok­szor e vígjáték egyetlen mulatságos alakja, melyet Szigeti József még mulatságosabban személyesít. „Én pedig Szigligeti vagyok,“ — mondja rende­sen egy levélke az akadémia drámai pályázatain, évről évre s elviszi a száz aranyat anélkül, hogy gyakran elvinné a koszorút is. Ez­úttal sem vitt el koszorút, s noha az akadémiai bírálat a színpadi hatást emelte ki leg­jobban a vígjátékban, e hatás is csak egyes he­lyeken jelentkezett, s az egész nem tartozik azok közé, melyekről azt szokás mondani, hogy „kiváló élvezetet nyújtott a közönségnek.“ De abban iga­za volt az akadémia bírálóinak, hogy szerző is­meri a nemzeti színház színpadi erőit, mert eze­­ket valóban nem terhelte túl és Hancsik kassai bíróban mondva csinált köntöst szabott Szigeti Józsefre. Hogy a tisztes korú Deodátát, ezt a sze­relmes, hiú­vén leányt pedig Szathmárinénak szánta, abban sem kételkedünk. Csakhogy míg az első alakban van eredetiség, ez a második olyan színpadi vén kisasszony, milyen száz meg száz van színdarabokban, de aligha van az életben. Ennek hiúsága már valódi félkegyelműség, s in­kább szánalomra méltó, mint komikus. A darab meséje rövid, és csak azért nem egyszerű, mert erőszakolt. Úgynevezett udvari vígjáték, milyent Seribe szokott volt írni, de a­hol végre is van finomság, eleganczia, míg ez a darab azzal végződik, hogy egy nemes ember, ki csak akkor szólal meg elő­ször, összevissza szidja a királyt az egész udvar előtt, mondván, hogy járja otthon a bolondját. Csel­­szövőket is keresett Szigligeti, de nem talált ügyest és leleményest sem Ágnesben, sem Pető­ben, sem pedig senkiben. III. Endre özvegyének, Erszébetnek udva­rában foly le a történt. A nemzet mindenképen férfi kezekre akarván bízni a kormányt, az özvegy királyné úgy akarja ezt a kívánságot és a maga nagyravágyását is betölteni, hogy leányát Erzsébetet , a cseh király jámbor fiával, Venczellel szeretné elvé­­tetni, hogy aztán annak nevében ő kormányozzon. Ily helyzetben vannak a vígjáték egyes szereplői, midőn a darab megkezdődik. Jő először Pető, ki valami rejtélyes előkelő nemes, noha sokáig mint iródiák szolgált Kassán Hancsik biró házánál, kinek Jusztinka nevű uno­­kahugába belé szeretvén, el is csapatott. Most azért jön az udvarhoz, mert Jusztinka is ott van. A királyné ugyanis Kassán járván, és a biró há­zánál pihenvén meg, megtetszett neki Jusztinka s elhozta magával udvarhölgynek. Hanem utána jön Hancsik uram is abban a reményben, hogy a vendéglátásért majd úrrá teszik az udvarnál. Jön még Venczel herczeg is Prágából, még pedig ál­ruhában, hogy titokban körülnézzen, mert szereti a kalandokat. Azonnal szemébe tűnik Jusztinka, s egy levelet ir neki, melyet Petőre biz, hogy adja át. De a csintalan lány felügyelőnőjének Deodá­­tának adja, ki azt hiszi, hogy a névtelen levelet Pető írta és rögtön belé is szeret, émelygősen és unalmasan. A lappangó Venczel fölismertetvén az ud­varnál, most az események a körül folynak, hogy Ágnes királyné mindenképen siettetni akarja az egybekelést leánya Erzsébet és Venczel közt, s mindenképen el akarja távolítani Jusztinkát Ven­czel közeléből. Venczel azonban szerencsétlensé­gére Petőhöz folyamodik, a­ki Jusztinka mellett természetesen a maga jóvoltát tekinti. Ezt nem­sokára meg is tudja Venczel, s hogy Petőt meg­­tromfolja, a számára kilátásba helyezett kitüntetés fejében kinevezi udvari bolondnak, a tolakodó Hancsikót pedig udvari szabónak, a­ki aztán ször­nyen oda van a kinevezésért, mert voltaképen régente is szabó volt, a­mit restél. Pető ekkor felfogadja, hogy a bolond sipkát, mit Vermözeitől kapott, annak fejére fogja húzni. Azt mondja, hogy szégyenli magát bohócz ruhá­ban járni, s azért álarccal fedi el szégyenlős ábrázatát; de szineskedik másképen is, mert Deo­ sokkal fölülmúlta: az ön lelkének megmentésére s mások intéséül külön ítélet által ki kellett önre mondanunk a nagyobb egyházi átkot, gondoskod­ván egyszersmind e lépésünk megfelelő nyilvános­ságra hozataláról.“ Walcourt vicomte felolvasásai Londonban. A vi­comte, ki előbb Bazaine törzskari tisztje, később Gambetta magán titkára volt, három felolvasást hirdetett Londonban a jelen franczia háborúról, főtárgyakul Bazainet, Gambettát és Thierst jelölvén ki. Első felolvasását f. hó 17-én tartotta, melyre a londoniak a magas belépti díjak daczára is nagy számmal jelentek meg. A felolvasó, ki franczia törzstiszti ruhában jelent meg, igen jól beszél an­golul. Ez napi felolvasása tárgyául Bazaine s Metz bukását vette fel, érdekesen adván elő Metzből való megszökését, mint szegény amerikai hírlap­író. Elmondá, hogy midőn Bazaine Napóleonnak Gravelotteból Chalonsba futását meghallotta, fel­kiáltott: Hála istennek, végre elment az a haszon­talan!“ Majd hevesen megrótta Bazaine tétlensé­gét , álnokságát, melylyel az őrséget a dolgok állásáról tévelygésben igyekezett tartani. Bazaine, szerinte, szerfölött nagyravágyó s azt hitte, hogy a kezében levő sereggel, markában tartja egy­szersmind Francziaország jövőjét is. A felolvasás átalában érdekes volt s a hallgatóság melegen megéljenezte a vicomteot. A második felolvasás 19 éve volt kitűzve, melynek tárgya Gambetta, ennek erőködései, utolsó tévedései és bukása. A harmadik felolvasás pedig e hó 26 án lesz Páris ostromáról és rögtöni kapitulatiójáról. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház mai ülését azon gyá­szos eset hire szakitá félbe, mely a házat legjobb tagjai egyikétől fosztá meg. Midőn Nyáry Pál szomorú halálának hire a terembe jutott a fájdal­mas megdöbbenés átalánossá lett. A képviselők és miniszterek siettek a folyósóra bővebb értesü­lést szerzendők a végzetes esetről, mely egy ren­­dithetlen hazafit és nemes jellemű embert áldoza­tul ejtett. A roppant izgatottság folytán elnök az ülést felfüggesztette, s midőn tíz percznyi szünet után meghatva jelenté a szerencsétlenséget, Justh­au kifejezést adott a ház érzelmeinek, melyek a további tanácskozást lehetetlenné tették. A tárgya­lás folytatása holnapra tűzetvén ki, a ház a fájdalom és részvét csendjében feloszlott Megelőzőleg az irtványokról szóló törvény­­javaslat tárgyaltatott s átalánosságában vita nélkül elfogadtatván, a részletes vitánál némi módosítás­sal a 9. szakaszig szavaztatott meg. A főrendiház is tartott ma rövid ülést, melynek tárgyát a képviselőházi üzenet átvétele képezi. Bujanovics Sándor jegyző átadta a köze­lebb megszavazott törvényjavaslatokat s miután ezek bizottsági jelentéstételre kiadattak, elnök az ülést feloszlatta.* — Kihirdettetik. Bizottsági jelentés. Huszár Imre bemutatja a közp. bizottság jelentését a Spanyolországgal és guatemalai köztársasággal kötött kereskedelmi és hajózási szerződések s a kereskedelmi tengeri hajók köblözéséről szóló­ törvényjavaslatok felett. — Következik napirenden: az irtványokról szóló törvényjavaslat tárgyalása. — A közp. bizottság e törvényjavaslatot áta­­lánosságában elfogadta, részleteire nézve azonban többféle módosításokat ajánl, melyekhez a minisz­ter is hozzájárult. — A törvényjavaslat vita nélkül elfogadta­tik a részletes tárgyalás alapjául. — Az 1. §. egy Huszár Imre által ajánlott stylá­­ris módosítással a 2. és 3. §. pedig észrevétel nélkül a bizottság szövegezése szerint fogadtatott el. A 4. §-nál, mely a vissza nem váltható irtvá­nyokról szól, Huszár Imre többféle módosítást ajánl, melyekhez szólnak Horvát miniszter, Justh József, Paczolay János és Nehrebeczky Sándor. Sza­vazásnál a vita úgy dőlt el, hogy Huszár módo­­sítványai közül kettő, valamint az igazságügymi­­niszter által ajánlott módosítás is elfogadtatott, a többire nézve pedig megmarad a bizottság szöve­gezése.­­ Az 5. §-nál, mely a visszaváltható i­t­ványokról rendelkezik, Tisza Kálmán utolsó pon­tul a következő módosítást ajánlja, mely átalános visszhangra talált: Az e) pont helyébe, „a­mennyi­ben pedig az irtványbirtokos ez irtvány után semmiféle szolgáltatást vagy fizetést nem teljesí­tett, és ilyennek teljesítésére sem a múltban nem volt köteles, sem jövőre nézve nem lenne kötelez­hető, az irtvány őt illeti. Ellenben ha a volt föl­­desur — bár az irtványbirtokos semmi szolgálta­tást vagy fizetést nem teljesített is, közte és az irtványbirtokos között valamely szolgáltatás vagy fizetésre nézve semmi megállapodás nem létezett is — bebizonyítja — hogy : ily szolgáltatást vagy fizetést követelni jogosítva lett volna — az irt­vány­nak 78­ része őt illeti a többi pedig az irt­ványbirtokos tulajdonában marad. — A ház e módosítást elfogadja s vita nél­kül megszavazza a 6. 7. és 8­­k §§-át. A 9. §-nál Dezső Szaniszló kezd szólni, de a gyűlést egyszer­re roppant nyugtalanság fogta el, melyet a Nyáry Pál gyászos végéről vett hír okozott. Elnök erre az ülést tiz perczre felfüggeszti. — Szünet után: Elnök: Bocsánatot kérek a t. háztól, hogy az imént felfüggesztettem az ülést, s hogy most kénytelen vagyok a tanácskozást egy szerencsét­len eset folytán, melynek áldozata t. képviselő­társunk Nyáry Pál, elhalasztani. Részletesebb tu­domásom ez esetről e peretben nincs, halálát mély fájdalommal jelentem be a háznak. Justh József: Hiszem, hogy a t. ház minden egyes tagjának kebelét e szörnyű esemény ép annyira rázkódtatta meg, mint az enyémet. Ily kedélyállapotban ma nem folytathatjuk a tanács­kozást. Felkérem tehát az elnök urat, méltóztas­­sék a tárgyalás folytatását holnapra halasztani. (Általános helyeslés.) Elnök: Holnap 10 órakor tehát folytatjuk a tárgyalást. Ülés vége 12 óra 5 perc­kor. A képviselőhöz ülése ápril 31-én. Elnök: S­i­m­s­s­­­c­h Pál. Kérvények. Elnök bemutatja Nyitramegye kérvé­nyét, melyben a Vág folyó szabályozásának minél előbbi keresztül vitelét sürgeti ; továbbá Zemplénm­­egye felira­tát, melyben Sátoralja-Ujhely város feliratát felterjeszti, az ott szállásoló közös hadseregbeli és honvédtisztek szállás­pénzét illetőleg. — Zeyk Károly Doboka megye, Hidalmas és magyar Egregyi lakóinak kérvényét nyújtja be, melyben a hidalmasbéli járásbíróságnak a kolosvári társasbirósághozi beosztását kéri. Berecz Ferencz benyújtja Heves vármegye és a Jász-kerület gazdasági egyesületének feliratát, a melyben Vassvármegye gazdas­ági egyesületének a köz­munka viselés aránytalansága ellen benyújtott kérvényét pártolja. — Ányos István Győr és Komárommegye több községétől nyújt be kérvényt járásbíróság tárgyában. — Klementis Gábor több budapesti polgár folyamo­dását adja be az alsó dunai híd kiépítésére nézve. Interpelláció. Stratimirovics György következő interpellációt intéz a honvédelmi mi­niszterhez: Fiume megye legtöbb községeiben aggo­dalmas alakot kezd ölteni az újonczállítás körül nyilvánuló ellenszegülés, minek oka főleg abban rejlik, mivel Fiume városa az ujonczállítás alól föl lett mentve, és az ezen városra eddig kivetett ujoncz jutalék Fiume megyének esik terhére. Kérdi, van-e erről a miniszternek tudomása és szándékozik-e oda hatni, hogy az 1868-iki véd­­törvény értelmében ujonezok állítására Fiume vá­ros is kötelesztessék s az által az ellenszegülés elhárittassék ? Kormányi beterjesztés. Horvát Boldizsár igazságügyét kihirdetés végett benyújtja a pesti kir. tábla ítélő biráinak szaporításáról szóló szen­tesített törvényczikkel. A londoniak a commune mellett. A nemzetközi demokrata társulat által hosz­­szabb idő óta előkészített republikánus tüntetés a párisi commune mellett f. hó 16-án csakugyan végbement Londonban. Reggel a menet megindu­lására kitűzött időben eső kerekedett, mi a tün­tetést kissé késleltette, míg végre megindultak a republikánusok, Finsburyból s a Clerkennel park­nál egy másik menettel csatlakozván a Blackbo­ard utczán Pali-Mail és Piccadillyre s innen a Hyde parkba vonultak. A menetben mintegy 300- an vehettek részt, élükön a „Marseillaise” játszó zenebandával s több új vörös zászlóval. A parkban már mintegy két-három ezer ki­váncsi várakozott az érkezőkre; vállalkozó szel­lemű emberek és gyermekek lepték el a fákat, melyeknek gályáit összevissza tördelték s dobál­ták le a néptömeg közé úgy, hogy a park fái alig szenvedtek annyit valamely korábbi tüntetés alatt, mint e napon. A ponyva-irodalom szintén nagyban szerepel füzetkéket árultak mindenfelé, melyek élesen meg­támadtak s gúnyoltak mindent, a miről tudva van, hogy a nemzet előtt átalános tisztelet tárgya, így előkerült Louisa hgnő házassága; egy másik röp­­irat Gladstonet tüntette fel czimlapján egy angol hajóban fekve, kihez emez egykor Jónáshoz inté­zett szavakkal fordul: „Mit gondolsz, te alvó?“ Voltak aztán ily czimi füzetkék: „Egyetlen szer a királyok, királynők, főherczegek, papok és rend­őrök kiirtására." Továbbá: „Az előkelő osztályok hogyan harapdálják el a szegény ember czipóját.“ stb. De a legnagyobb érdekeltséget keltett egy tiszteségesen öltözködött ember, bánatos arczkife-

Next