Ellenőr, 1872. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1872-01-13 / 10. szám
Előfizetési árak Egész évre . . 20 frfc. — kr. I Évnegyedre . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „ f Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyedüí évi ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utca® 6. szám. Semmit sem költünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Köziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden éncsités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 10 szám. iwwmar !»....i!». Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor utcaa 6. as.) intézendők. Szombat, január 13. 1872 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 M Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, hátsasuteza 14. sz. 12* intésen dek. 10. (Molyam Pest, jan. 12. —7— Messze van e még azon idő, midőn hazánk megszabadulhat jelen kormány rendszerétől, mely a fogalmak megzavarását valóban példátlan rendszerességgel űzi? Ily félig remény, félig bánatsugallt kérdést teszünk magunk elé, valahányszor a kormánypárt által szónoklat és sajtóban képtelen eszmék és helytelen elvek következetes terjesztését látjuk, és az elundorodás érzete vissza akar bennünket tartani polemikus küzdelmünk oly hasztalan folytatásától, mely nem gátolhatja meg a legnagyobb botorság érvényesülését sem. Az utókor bámulni fog a ferdenézetek tömegén, mely egy időre uralomra tudott vergődni a kormányrendszerben és a sajtó egy részében, — bámulni fog, hogy mily visszás felfogás és csodás előitéletek ellen kell gyakran síkra szállnunk. Kormánypárti sajtónk olyan állításain, hogy a municipális törvény a műveltségnek szerzett befolyást a megyékben, és hogy a baloldalnak a virilis intézmény eltörlésére irányzott agitatiója merőben jogtalan, egy szerencsésebb kor, amelynek közelségét erősen reméljük — csak nevetni fog ugyan, de nekünk nem marad egyéb a német költő fájdalmas felkiáltásánál: Unsinn, du siegst! Hogy a virilis intézmény behozatala által a műveltségnek szereztetett befolyás a megyékben — ezt a fölfedezést tenni Magyarországnak s Magyarországban a jobboldali sajtónak jutott a szerencse. Mi már több ízben elmondtuk nézeteinket ez intézmény felett. S legkevésbé lehet tartózkodó kímélettel viseltetnünk ezután is a virilis szavazat intézménye iránt. Nem oly kérdés ez, mely elvben és elméletben nem volna már rég eldöntve minden haladottabb és a civilisátió követelményeivel megismerkedett országban. Mutassanak fel a kormánypárt irodalmi championjai csak egy műveltebb országot, lett légyen az önkormányzat kiapadhatlanul dajkáló emlőin nagygyá és virágzóvá, mint Anglia. EsTíi.lifiíUHi'iha ó. ix.!, pozia, vagy ha csak újabb időben ismerte is fel a selfgovernement roppant államfentartó erejét, mint Franczia és Spanyolország, hol ily minden modern jogfogalmat megtagadó politikai szörnyűségre csak gondoltak volna. És nálunk Magyarországban, hol húsz év óta írtak és beszéltek legjelesebb államférfiaink és publicistáink a megyék szükségessé vált reformálásáról, volt-e közöttök csak egy is, ki e félig ázsiai, félig középkorilag európai intézmény megalkotását valaha indítványozta volna ? Volt-e az országban újságolvasó ember, ki az időben, midőn a kormány már bizottságot küldött ki a megyerendezési törvény elkészítésére, a virilis szavazat szándékolt behozataláról sejtelemmel bírt volna ? Létezett-e összes sajtónk munkásai között csak egy, ki ez eszme előleges népszerűsítését megkísértette? Hiszen jól emlékszünk, minő hideg tartózkodással, mondhatni reszelés látszatával fogadták kezdetben deákpárti laptársaink a beterjesztett törvényjavaslatot. Ma azonban már úgy beszélnek Horváth Lajos gyártmányáról, mintha legalább is az emberiség egyik ősigazságát sikerült volna megvalósítania, és öröktől fogva vallott meggyőződéseiknek képezné kifejezését. Tetőpontját éri azonban vagy az elmefictam vagy a szemérmetlenség, midőn a baloldal elé lépnek azon követeléssel, hogy a meghozott törvény módosítását, sem mint küzdő kisebbség, sem mint győzelmes többség czéljául, ne ismerje. Minden habozás nélkül akarjuk biztosítani kormánypárti ellenfeleinket, kik rémülve borzadnak vissza a kilátástól, hogy az ellenzék kormányrajutása esetén egy alig meghozott organikus törvény eltörlését venné foganatba, s semmi kétség, hogy a virilis szavazat monstruosus intézménye nem fogja túlélhetni az ellenzéki elvek győzelmes érvényre jutását. Eszünk ágába se jut elfogadni egyik jobboldali laptársunknak törvény ésjavaslat közt tett ferde megkülönböztetését, mely minden jogos és a törvényes határok között, kötelességszerű küzdelmet lefegyverezhetni vél egyszerűen az által, ha a hazaellenes pártérdeket kellő paragrafus-mezbe bújtatva igtatja az országos törvények közé. Nincs példa, nincs eset a parlamentáris élet történetében, hol egy győztes oppositió elismerte volna a kötelezettséget, bevárni egy általa mindig ellenzett vészes kísérlet romlásteljes eredményét. Eltekintve attól, hogy valamely résztörvény eltörlésének időszerűségére nem ismerünk más illetékes bírót, mint az alkotmányos értelemben vett közvéleményt, mely pedig előre megadta szentesítését, mihelyest az eltörlés pártolóit juttatja a szükséges többségi erőre és törvényhozói hatalomra ; eltekintve e döntő tényezőtől, mégis irtózatos dőreséget tanúsítana egy országos párt részéről, ha önkezűleg gátolná meg elveinek megvalósulását, és elhalasztaná egy vesztére alkotott gyűlöletes intézmény megszüntetését oly időre, midőn már anyavétkes rendszer méhéből származott tények és érdekek folyton erősbödő logikája százszorta nehezebbé teendette az előre meggyűlt baj és veszedelem elhárítását. Ha nem botor értelmetlenséget jelentene az ily eljárás, akkor csak az elveken elkövetett árulásnak és politikai lelkiismeretlenségnek nevezhetnék. Micsoda jogosultsága volna az ellenzék kormányrajutásának, ha a körülmények kedvezésének daczára nem valósítaná meg szívós küzdelme óhajtott czélját, midőn az ország többségétől nyerne erre megbízatást. A baloldali kör szombaton f. hó 13 án délután 5 órakor saját helyiségében értekezletet tart. Az országgyűlések tartamának 3 évről 5 évre való meghosszabítására vonatkozó törvényjavaslat nemsokára az országgyűlés elé terjesztetik. Mint a P. Lloyd hallja, a törvényjavaslatot nem a belügyminiszter, hanem a miniszterelnök nyújtja be az összes minisztérium aláírásával, miből azt lehet következtetni, hogy a kormány a törvényjavaslat elfogadásából kabinetkérdést csinál. — Tudomásunkra van, hogy a belügyminiszter Küküllő megye szervezkedését az előfordult törvénytelenségek miatt megsemmisítette, s a főispán, ki közelebbről Pesten időzött, már erről értesítve is van. — A Jászkunság kerületi szervezkedése megtörtént transactio folytán a baloldal előnyére ment végbe, két harmad részben baloldaliakból, egy harmad részben jobboldaliakból. A Nákó-ház megvétele semmi oldalról sem találkozik helyesléssel. Nem képzelhető el, hogy e régi ház oly parlamentté volna átalakítható — bármily nagy költekezéssel is — mely a czélnak s egyszersmind az ország méltóságának tökéletesen megfelelne. A P. Lloyd megjegyzi, hogy e ház évenkint 8086 - al jajennn n . - „------«.cégi adót fizet , a mellette lévő ház pedig, melyet a kormány szintén meg akar vásárolni, fizet évenkint 2664 frt 85 kr államadót s igy az állam, ha e két házat megveszi, veszit évenkint az adóban 10.751 ft 35 krt, amellett Pest városa is veszit évenkint egypár ezer frtot. Nem sokkal tanácsosabb volna tehát valamely üres telken egy arra való díszes épületet emelni, mint az itteni lakás szűk világban bérházakat vásárolni össze, s egyúttal az állam adóját fogyasztani. Mint a középszolnoki esemény is mutatja, a megyei tisztújításnál a legnagyobb visszaélések a kijelölés alkalmával történtek. A köztörvényhatóságokról szóló 1870. 42. törvényczikk 68. pontja az, mely legtöbb alkalmat adott a főispánoknak erőszakoskodásra. Azért igen helyesen jegyzi meg valaki a Honban, hogy e kérdést szükséges volna megvitatni, mit saját részéről a következőkben legott meg is kisért. Ugyanis a törvény 68. §-a ezt mondja : „A jelöltek névsorát............a kijelölő választmány állítja össze.“ Azután elmondja, kikből áll e választmány, de egyebet egy szóval sem mond. Már most az a kérdés, hogy az 1870. 42. t. sz. értelmében, köteles-e a jelölő választmány dolgozatát jóváhagyás végett jelentésképen a közgyűlésnek előterjeszteni? Más szóval: Van e joga a tisztújító közgyűlésnek — mielőtt a választáshoz lépne — a jelölő választmány dolgozata felett belátása szerint határozni ? Feleletem erre: igen, ha mindjárt a legtöbb főispán, így a zólyommegyei is ezt kétségbe vonja. Érveim következők : A jelölő választmány a törvényből veszi mandátumát, de a közgyűlésben s annak tagjaiból állíttatik össze. A törvény betűje nem rendeli, hogy dolgozatát előbb jóváhagyás végett a közgyűlés elébe terjeszsze , de azt nem is tiltja. A törvény szelleme pedig egyenesen oda mutat, hogy a közgyűlésnek joga van ezen választmány dolgozata felett is határozni. Ugyanis: 1. A törvényben sehol sem áll, hogy a jelölő választmánynak valami privilegiált állása volna, tehát a többi választmányok sorába tartozik. Márpedig a többi akár micsoda választmányok dolgozatai felett határoz, s határozni jogosítva van a közgyűlés . 2. A törvényhatóság hatáskörébe vágó minden ügyekben (tehát a tisztválasztásokban is) legfőbb orgánum és fórum a közgyűlés. Ha tehát a közgyűlés nem volna jogosítva, egyik kebeléből kiküldött választmány dolgozata felett határozni, hanem köteles volna ahhoz feltétlenül tartani magát , akkor léteznék testület, mely fölötte állana a közgyűlésnek, ez pedig még az 1870. 42. t ez. szellemével sem egyező anomalia lenne. Páris, jan. 7. (Saját levelezőnktől.) Ma van a nap, melyen Párisnak újra alkalma nyílik republikánus érzületét világ elé tárni. Daczára a közeli véres polgárháborúnak, daczára a jelenleg uralkodó monarchikus elem engesztelhetlen, sőt fenyegető magatartásának, mint sokszor bebizonyitá, Páris ma sem fog késni őszintén nyilatkozni. Ma reggel hat órától folynak a választási szavazások, esti hat órakor fognak bezáratni. Az előkészületeknél a monarchisták a legnagyobb erőlködésnek adták jeleit; előbb feltétlenül egyesültek s egyetlen czéljuk volt a republikánus győzelmet lehetetleníteni. Az ily győzelem kétessége, de még inkább, mert önmaguk törekvései is homlokegyenest ellenkeznének egymással csakhamar feloszlaták ez egyesületet. Ekként tisztán maradt a tér Hugo Viktor, a radikális republikánusok jelöltjének, és a magát mérsékelt republikánusnak mondó Vautrainnek. Ily körülmények között kivált a legitimisták és bonapartisták, tehetetlenségükben a szavazástól való tartózkodás szenvedő állását foglalják el, míg a lapok, melyek a jelen kormányt feltétlenül követik, egyúttal Vauutraint is pártfogásukba vették, kiről, ha nem is akarjuk azt állítani, hogy kormányjelölt, de taglalatlanul áll, hogy Vautrainról ép oly kevéssé lehet tudni, tulajdonkép mily határozott czél felé törekszik, mint magáról a kormányról. Gyakrabban halljuk a kormány részéről, hogy ő komolyan meg akarja kísérteni a „Republica“ kormányformáját, de cselekményei ismét minden, csaknem republikánusok. Vautrain hallatja ugyan kiáltványában, hogy ő már 1848- ban a respublikát szolgálta, de e hang nem szilárd, nem elég nyílt, szóval nem őszinte, s ha elolvassuk kiáltványát, még mindig nem tudjuk, miként fogna majd Vátrain szavazni a főkérdésekben, melyek a kedélyeket jelenleg foglalkoztatják. A kegyelemre, vagy ellene, az ostromállapot megszüntetésére, vagy ellene, a ház feloszlatása javaslatára vagy ellene, a részleges megújítás tervére vagy ellene, az átalános hadkötelezettség sat. mellett vagy ellene fogna-e szavazni. Mindezt nem tudhatni, kik tehát rá szavaznak, tulajdonkép nem tudják mire szavaznak, s ha jobbpárti, azért szavaz Vautrainre, mert jobbpártinak hiszi, balpárti azért, mert balpártinak véli, egyikök vagy talán mindkettejök megcsalatnak. Pedig ideje volna már egyszer, hogy Francziaország, de egész Európa tisztába jönne a nép végleges intenzióival, hogy megtudnék tulajdonkép mit akar, haladást vagy maradást, respublikát, vagy legitim, Orleans, bonaparte, absolutismust ? Megengedem, Vautrain republikánus, — de ez nem elég; jónak és igaznak is kell lenni, főkép őszintének, ki nyiltan megmondja, mik ezélzatai. Hallgatásból mit sem tudunk meg; a jelenlegi nemzetgyűlés, melynek tagjai ily hallgatás mellett lőnek megválasztva, és e miatt nem képes adni a nemzetérzület kinyomatát Mert az hát kétségtelen, hogy Francziaország intelligens néposztályai, a városok, de kivált a fővárosok polgárai egyátalán határozott republikánus érzületnek, ép oly kétségtelen, hogy ezek a monarchista párttöredékek ellenben absolut többségben állanak, tehát hogy ekként Francziaország valósag republikánus és mégis e republikánus nép oly testületiálkelytelesére válnék. Hiszen csak az imént adá új bizonyítékát a versaillesi ház reactionaries jellemének, melyet az ország tüntetéssel nyilatkozott csúlzatai ellen táplál. Tegnapelőtt választottak meg a bizottmányi tagok, kik a tanügyi miniszter által a tanköteezettség behozatalára irányzott javaslata tanulmányozására kiküldettek. A tizenhárom megválasztott közül csupán kettő kedvező ajavaslat eszméjének, s a többiek ellenségei, ezek között a legsötétebb clericalisok, mint a Dupanloup püspök, Jaffre apát s ezek képmásai. Így jutott a leghangosabban követelt haladás első és legfőbb törvénye a legkonokabb ellenségek kezeibe, melyek között, hogy menthetienül elvesz, ami kétség sincs benne. Ismétlem és megengedem, Vautrain lehet republikánus, de hallgatása legalább is félénkséget árul el, mitől a gyávaságig csupán még egy lépés hiányzik. Ily férfiak a haladni akaró Francziaországot nem képesek biztosítani az éhes ultramontanismus, papismus, jezsuitismus, royalis vagy imperialis absolutismus ellen. E pillanatban jövök a quartier latin szavazási helyiségéről. Szavazók és nem-szavazók ezrei öntik el a cselekvés terére vezető utakat. A nyugalom teljes és komoly, mint ily fontos cselekvéniy méltán igényli. Itt-ott fiatalabb férfiak, kik ez előtt mint huszonegy évesek, már részt vettek a választás küzdelmeiben, s kik önállótlan műveltségük mellett csak homályosan ismerik választói jogaik jelen állását, csoportot képezve kérnek egymástól s jobban értesült választóktól felvilágosítást: várjon megilleti-e őket a szavazati jog most is, mert még huszonötödik évüket be nem tölték, vagy mert még hadkötelezettek. Más csoportokban a nap két hőséről értekeznek : az egyik Hugót a másik Voutraint akarná, az egyik véglegest akar, a másik szeretné ezt, mint jobbat, de fél a fordulatoktól s a status quo-nál marad; egy hamadik még mindig nem határozta el magát: a dolog megfontolást igényel, mondja s a körülállók szánalommal mosolyognak. De mindnyájan szeretnék tudni a szavazás pillanatnyi állását. Fontoskodó arczjátékkal hiszi az egyik: Vautrain győz. — „S honnan tudja azt ön ?“ — „Láttam a polgármester urat, midőn kétszer szippantott, mit csak akkor szokott tenni, ha győzelmének örül.“ — Ah, ön még mindig a császárság boldog idejébe képzeli magát, midőn a polgármesternek csupán a hivatalos jelölt megválasztatásán volt szabad örülni.“ — „Enfin, nous verrons.“ A távirda bizonyosan nem fog késni a szavazás eredményét a szélrózsa minden irányában elvinni. (Meghozta Vautrain győzelmét. Szerkesztő.) Ugyancsak ma egy másik választásnak is van helye Párisban. Ugyan melyiknek, nemde ? A lapok, a sodrony mit sem tudnak erről. Megmondom : a párisi magyar egylet, mely a háború kiütése alkalmával az első vesztett csatákból Páris szomorú jövőjét ösztönszerüleg sejté, — néhány tag kivételével elhagyá a fővárost, s az egylet, tagok hiányában, tényleg megszűnt létezni. Megszűnvén a küzdelem, a polgárháború, részben régi, részben új tagok érkeztek Párisba, kiknek egyik fő törekvésük a bár szerény, de biztos életre való egyletet új életre hozni. A tagok csekély száma kezdetben, de kivált a fenálló társulási tilalom megakadályozák a kivitelt. Ma már, misem áll ellen s az összegyűlt magyarok ma esti 8 órakor fogják az egylet feltámadását kikiáltani, s az uj életet az egylet közeges megválasztása által tovább folytatni. Az egylet hirtelen kimúlta, hosszú halotti álma feltámadása, s hogyléte, valamint a ma megválasztandó hivatalnokokra vonatkozó jelentés késedelem nélkül meg fog küldetni a hazai lapoknak. K. M. : A bécsi urak háza által kiküldött bizottmány elkészítette felirati javaslatát. Az urak háza ugyanazon elvből indul ki, s ugyanazon elveket tartalmazza javaslata, mint amelyeket az alsóház feliratában találtunk. Újat nem mond, s azért egész terjedelmében való közlését feleslegesnek is tartjuk. Ez is, mint az alsóház felirata, bírálat alá veszi az előbbi kormány kiegyezkedési szervét s hálát ad az egek urának, hogy a terv a tizenkettedik órában megbukott. Az urak háza teljesen hozzájárul a jelen kormány abbeli nézetéhez, hogy az alaptörvények érintetlenül megőriztessenek. Nekik az mindegy, meg vannak-e elégedve a népek a törvényekkel, az alkotmányos élet legfőbb biztosítékát abban látják, hogy ha az egyszer meghozott törvények mindenkorra változatlanul föntartatnak. Úgy látszik, ez érdemes urak azon nézetben vannak, miszerint a törvényeket nem a népek szokásai, óhajtásai, aspiratiói követelései szerint kell alkotni vagy ha már roszul megalkottattak, módosítani, hanem a törvények szerint kell a népeknek az ő szokásaikat és óhajtásaikat idomítani. A csehek az utóbbi időben engesztelhetetlen ellenségeivé válltak a lengyeleknek. Oka ezen gyűlöletnek az, hogy a lengyelek nem tartanak a csehekkel. A prágai „Correspondece Slave“ egy heves szemrehányásokkal teli czikket hoz újólag a gácsországi lengyelek politikája ellen. Ha a hajdani Rómának oka volt nem bízni a görögökben, akkor a jelenkori szlávok annál inkább bizalmatlankodhatnak a lengyelekben. Puskinnak igaza volt „Varsó bevétele“ czímű költeményében így kiáltani fel: „Nem sokára meglátjuk ki marad a győztes a szláv világban a hűt oroszok-e, vagy az álnok lengyelek.“ S valóban — folytatja a prágai lap — a lengyel történelemnek nincs párja, ahol annyi politikai hűtlenség, ellenmondás, hitszegés és árulás fordulna elő, mint épen a lengyelben. A szerencsétlenségnek kellene megedzeni a nemzetek jellemét, ahelyett, hogy őket a kötelesség ösvényéről letereli. A lengyelek gyakran színlelték, hogy hozzánk (a csehekhez) közeled- Jog&a.is.'J'Tingy A szövetségesek táborából fegyverrel és málhával együtt szökjenek meg. Ők ezen gyakori arczváltozatokat a czélszerűség politikájával leplezik, nézetünk szerint ez azonban annyit jelent, mint „szökés“ és „árulás.“ Czikkiró itt bebizonyítani törekedvén, hogy a cseh és lengyel követelések közt lényeges különbség nincs, arra utal, hogy a lengyelek a helyzet urai, s kérdi a centralistákat, bizonyosok-e ők arról, hogy azok valamint most a csehektől pirulás nélkül elpártoltak, úgy egykor nem szökhetnek-e táborukból megint vissza a csehekhez, mihelyest ezen új hűtlenséget érdekeiknek megfelelőnek találandják? A lengyel kérdés tehát épenséggel semmiféle megoldást sem hoz létre, az csak a birodalom morzsolását segíti elő, ki nem elégít egy népet sem, s csak új erőt ad a lengyel pártnak, melynek végczélját a habsburgi birodalom felbomlása képezi. A prágai „Národni Listy“ „Egyszer mondtak igazat“ feliratú czikkében, a Herbst által szerkesztett feliratot bírálva, azon tételt emeli ki, melyben állíttatik , hogy a cseh kérdés, mint állami kérdés, az alkotmányos térre sohasem lesz hozva, az alkotmány híveinek nincs vele semmi dolga. Ezen állásponttal, melyet az alkotmányhívek a Cseh jogi párttal szemben elfoglaltak — mond a cseh lap — tökéletesen egyetértünk, mivel mi is ugyanazon álláspontot foglaljuk el. Herbst igazat mondott, midőn azt állítja, hogy az alkotmány álláspontjáról és az alkotmány útján, azon „követelések“ nem érhetők el, melyekről az állami alaptörvények kijelentik, hogy azok az egyes királyságokra nézve kötelező erővel nem bírnak, és melyeket ellenökben a cseh államjog állít fel, melyek azt bizonyítják, hogy a cseh királyság önálló államot képez. Azon szavak által az alkotmányhű párt vezére igazat vallott, midőn mondta, hogy az „alkotmány“ a cseh kérdést nem képes elintézni, s nem is intézi el. Ezen szavak által a cislaibániai parlament elismerte, hogy a cseh kérdés nem alkotmányos, hanem állami kérdés, mely a deczemberi alkotmányos szervezésen kívül áll; ezen szavak által ki van hagyva a cseh korona az „alkotmányos rámából,“ és az alkotmányhű párt által, a cseh jogpártnak legyőzhetlensége kijelentve. Lehet e még többet ellenségünktől várni, mint hogy ők maguk államjogi küzdelmünkben, győzelmünket elismerjék ? Már most nem beszélnek mint ezelőtt, hogy a birodalom jóléte, annak eszméje és létezése nem fér össze a cseh államjog elismerésével; most csak az alkotmány álláspontjára szorítkoztak, — és abban hagyjuk őket békében. Valóban — így végzi be a „N. L.“ — sohasem mondtak az alkotmányhívek nagyobb igazságot, mint azt , hogy a cseh államjog és az alkotmány közt (t. i. deczemberi alkotmány) a kiegyezés lehetetlen. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 12-kén. Elnök: Somssich Pál. Kérvények: Nagy János galántai képviselő betegség miatt szabadságidőt kér. Megadatik. Több vaskuti szárazmalom tulajdonos kéri mondja ki, a ház, hogy malombér nem szedhető a földesurak által a tulajdonosok magán telkén fekvő száraz malmok után. — Szilágyi Virgil a számvizsgáló bizottság vizsgálata eredménye felett határozatra kéri a házat. A holnapi napirendre tűzetik. Ezután az 5. bíráló bizottságba választandó egy tagra kezdetik meg a szavazás, melynek megtörténtével a ház napirendre tér. Napirenden van a népnevelési szükségletek tételének folytatólagos tárgyalása. Táncsics Mihály sajnálkozását fejezi ki, hogy a közoktatási miniszter az idén e czim alatt csak 703,022 frtot irányzott elő, holott a múlt évi budgetben egy millió állott; ehhez képest indítványozza, hogy a ház most is egy milliót szavazzon meg, vagy ha pedig ezt nem tenné, utasítsa a minisztert, hogy az előirányzott összegből 100.000 főt kizárólag magyarosodási czélokra fordíttassék, fele részben ily irányú iskolák felállítására és segélyzésére a testvér fővárosban és idegenajkú vidékeken, fele részben pedig a magukat e téren kitüntetendő néptanítók jutalmazására. Várady Gábor nem kíván közvetlenül a tárgyhoz szólani s csak azt kívánja felemlíteni, hogy a kisdedóvodákat Magyarországon terjesztő egyesület egy kérvényt adott be segélyezés végett a képv. házhoz, mely a p. v. bizottságnak adta azt ki; e bizottság már beadta erre vonatkozó véleményét, kéri tehát azt felvetetni, akkorra tartván fen jogát, hogy e tárgyban felszólalhasson. E jelentés a p. v. bizottsághoz utasított más apróbb jelentésekkel együtt a miniszterek költségvetései után egyszerre fog napirendre tűzetni, miben Várady G. megnyugszik. Madarász József a népnevelés terén szigorúbb s erélyesebb eljárást ajánl a miniszternek, és kívánja, hogy legalább a jövő országgyűlés elé trvjavaslatot terjesszen a tanítók kellő kiképeztetése, fizetése és hadmentessége tárgyában. Kéri továbbá, hogy a népnevelési szükségletekre nagyobb összeg szavaztassák meg, mégpedig a különböző ágak pontos részletezésével, mire nézve beadja hat javaslatát. Tekintettel azon sokféle, nagyfontosságú, s mellőzhetően népnevelési kiadásokra, melyek a népnevelési szükségleteknél a miniszteri előterjesztésben is felsoroltatnak, tekintettel arra is, hogy az ország törvényhozása az elemi oktatás, a népnevelés iránti kötelességet csak akkor teljesítheti, ha az azon czél elérésére megkívántató összeg irányoztatik elő. Utasíttatik a közoktügyi miniszter, hogy jövőre mind az iskolai tanácsok, mind a tanfelügyelők által nyert és egyéb adatok alapján a népnevelési szükségletekre az e czélnak kellőkép megfelelő részletezett összeget terjesszen a ház elé. Pauler Tivadar Madarász József indítványára építésére, póttanfolyamokra, tornázásra, segélyezésekre, kitűnőbb tanintézetek támogatására, felszerelésekre adattak különböző összegek s nincs ellenére, hogy e tétel részleteztessék, de e mellett az előre nem látható szükségletek fedezésére egy külön átalános rovat tartassák fen, különben fölöslegesnek tartja a hat javaslatot, mert a zárszámadásokból úgy is kitűnik, mi mire fordíttatott. Péchy Tamás nézete szerint Madarász azért kívánja a részletezést,hogy minden egyes pontra annyi szavaztassák meg, amennyi szükséges, de kéri a a minisztert, hogy jövőben nagyobb ügyszeretettel, buzgalommal és szorgalommal járjon el (ah ! ah! jobbról) ; igen, mert e nagy tétel indokolásánál is bizonyos lanyhaságot lehet észrevenni, és a p. v. bizottságnak kellett az egyes tételekre vonatkozó felvilágosításokat mintegy kicsikarni a minisztertől, melyekből aztán az tűnt ki hogy semmi sem történt a népnevelés egyes ágainál, csupán tárgyalások folytak. Elfogadja Madarász indítványát. Pauler Tivadar közokt. miniszter hivatkozik az, a bizottság tagjaira, hogy a budgetje elővevése előtt minden felhívás nélkül egész készséggel adta meg a kellő felvilágosításokat. Kerkapoly Károly pénzügyér a határozati javaslatnak, és épen a határozati javaslat azon részének, melyet Féchy képviselő úr emelt ki, érdeméhez kíván szólni. Az elemi oktatás ügyét ő is olyannak tekinti, melyért semmi áldozattól visszariadni nem kell, nem szabad, és ha annál, hogy szükséges pénzbeli eszközök rendelkezése alá adassanak, egyéb nem kellene arra, hogy a népnevelés "ügyét oda emeljük, ahová emelni mindnyájan őszintén törekszünk, akkor a határozati javaslatot ugyan mint van, szó szerint elfogadná , de azt tartja, hosszasan nem kell bizonyítgatnia, hogy ha a szükséges összeg az utolsó garasig rendelkezésünkre állana is, még mindig nem volnánk azon helyzetben, hogy az elemi oktatás és népnevelés ügyét átalában a kívánt magaslatra felemelni lehessen egy rövid év alatt. Ez a legjobb törekvés és a legnagyobb liberalitás mellett is évek munkája leszen, és pedig nem csekély számú évek munkája. Ugyanazért ő a határozati javaslatot imigyen kívánná kibővíteni: „a szükségnek megfelelő összeget amennyiben az egy évfolyamán hasznosítható is, mert vannak e tekintetben is határok és az előévnek kell megmérni az eszközöket, melyek rendelkezésünkre állanak, nem érti a pénzbelieket, hanem inkább az intellectuális és morális eszközöket, hogy mennyit lehet azok segélyével egy évben eltüntetni ezen szükségletekből, amennyiben pedig erre pénz kell, legyen az megszavazandó ; én mint az országnak jelenlegi pénzügyminisztere sohasem fog ebben nehézséget csinálni, sőt ennél többet is kész megszavazni. Ámde a czél nem a pénz kiadása, hanem a czélra pénznek kiadása árán az ügynek előmozdítása. (Helyeslés.) Madarász József belenyugszik a módosításba. Schwarcz Gyulát több indok készti a felszólalásra; már maga a „népnevelési költségek“ cím nagyon átalános; ide tartoznak egyebek közt a kormány által kiadandó tankönyvek és iskolai felszerelések is s igy helyén lesz felemlítenie a tanszabadság gúnyára fenálló tankönyvbíráló bizottságot, mely uttaa ad utasításokat saját tagjainak az illető tankönyvek megírására maga birálja meg az igy készült munkákat s maga jutalmazza a szerzőtagokat, felemlíti továbbá a tankönyvek áruba bocsátását monopolisadó egyetlen könyvárust, mivel a kormánynak a tanszabadság ellenére szerződése van. Roppant hiányosnak látja egyszersmind a tanfelügyelők, s a miniszter rendelkezésére álló