Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)

1872-09-27 / 224. szám

Előfizetési árak Egész évre : 20 frt. — kr. I Évnegyedre ! 1 6 frt. — fer. Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra ! 1 „ 80 n Egyes szám ára 10 krajezdr. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamitiók Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) Intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-uteza 0. szám. (Légrády testvérek Irodájában). Az előfizetőd pénzek helyben ás vidékről Pest, hát-sai uton 14. is. in­ vntázendők. Péntek, September 27. 1872. IV. évfolyam. 224. szám. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre.......................10 „ — évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza A* [Ellenőr kiadó hivatal» (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg ezeknek megújí­tását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy késedelmet tapasztaljon. táviratok! Zágráb, szept. 26. (Az Ellenőr táv­irata) Rauch bárónál tegnap konferentia volt, melyen Vakanovic Hervoic és az uniópárt más vezérei megjelentek. A tanács­kozás tárgyát az uniópárt további magatar­tása képezte. Prága, sept. 25. Arthur angol főherczeg Schwarzenberg Adolf herczeg hajtóvadászatára hír szerint Frauenbergbe lő. Boroszló, sept. 26. Félhivatalosan állítják, hogy a király jóváhagyta a crementzi püspök ideiglenes eltiltását egyházi teendőinek végzésétől, mely rendszabály nov. 1-én lép életbe. Belgrád, sept­ 26. A fejedelemnek mai napon közzé tett, s a belügyérhez intézett irata megelé­gedését fejezi ki azon lelkesültségért és ragaszko­dásért, melyet a főváros a nagykárusítási ünnepé­lyek alkalmával ismételve tanúsított a kormány iránt. Southampton, sept. 26- Az angol kereskedel­mi kamara itten egybegyűlt képviselői egy reso­­lutióban azon óhajukat fejezték ki, hogy az an­­gol-franczia kereskedelmi szerződés oly módon nyittassék meg, miszerint általa a szabad keres­kedés csorbát ne szenvedjen. Rio­ Janeiro sept. 26. A földmivelési miniszter meg­halt. — A fővárosi választások a kormány elő­nyére ütöttek ki. Mönchen, szept. 26. A német gazdák és er­dészek gyűlése elhatározta, hogy a jövő évben nem tart gyűlést, az 1874-ik évre pedig Lipcsét, és 1875-re Berlint választotta összejöveteli helyül, egysz­esmind azon óhajának adván kifejezést, vajha tartatnék a jövő évben Bécsben egy nem­zetközi gazdasági és erdészeti gyűlés. Bérlet 118. szám Nemzeti Színház. Pest, pénteken September 27-én 1872. A Párbaj Dráma 5 felvonásban. Irta Ferrari Pál. Személyek: Sirchy Rudolf, gróf — — — — — Feleki Serravezza, marquis — — — — Szerdahelyi Amari Mária, ügyvéd — — — — Komáromi Denardi, kapitány — — — — — Náday Calotti, ) , k — — — —­­ Újházi Lorion­. ) — — — — — — Benedek Monteferro Laura, grófné — — Prielle Cornélia Emilia — — — — — — — — Lendvayné Tiszt — — — — — — — — Karikás Mario, Sirc­y és Serravezza barátjai Színhely: Livorno. Idő : jelenkor. Kezdete 7 órakor. FÜRST-féle SZÍNHÁZ. Péntek sept 27-én „A pórul járt finánczkomiszárius.“ Énekes vígjáték 3 szakasz­ban, irta Árpád Jenő. .Kezdete 7 órakor. Első ) ______ Benkő Második )ur — — — — — — Várföldi Harmadik ) — — — — — — — Sántha Péter, pinczér — — — — — — Leövey Törvényszéki kiküldött — — — — Pintér Hordár — — — — — — — — Gonda Pest, September 26. A­mit a vöröskönyv elmulasztott, mi­dőn udvariassági szólamokon és kereskede­lem-politikai fejtegetéseken kívül alig nyújtott valami egyebet, azt kipótolták Andrássy grófnak az osztrák delegatió budget bizott­sága előtt tett nyilatkozatai. A külügymi­niszter dr. Giskrának részletes kérdéseire terjedelmesebb beszédben adott felvilágosí­tásokat külviszonyaink minden nevezetesebb mozzanata felől. A gróf, kit eltérően a monarchia minden volt külügyminiszterétől egy parlamentáris küzdelmekben gazdag múlt emelt jelen állásának magaslatára, meg tudja becsülni azon drámai erőt, mely előnye a mondott szónak az írott fölött, és azért politikai irányának, vezérlő elveinek kellő megvilágítását szándékosan a szóbeli előadásokra tarthatta fenn. Nem is csalat­kozott a hatásban, melyre számított, és teljes oka lehet megelégedni az elért siker­rel, mely a közvéleménynek elégedettségét tükrözteti vissza. Az utóbbin távolról sem uralkodik ugyan az a szertelen bámulás érzete, me­lyet a félhivatalosság természete olykér fej­leszt ki néhány hírlapíróban, a­mint a kovács mesterség csepegős szemüekké teszi a vele foglalkozókat. Andrássy grófot nem kiséri azon csodálat, melyet váratlan eredmények és a reményeket meghaladó államférfias tények ébresztenek. De teljes mértékben megtalálta azt a bizalmat, mely saját bizalmát jutal­mazza meg. Magatartásában megragad és hódít, hogy mindig az emberi cselekvés jobb és nemesebb rugóihoz fordul támogatásért és teszi ezt sok bátorsággal jelen hivatásá­ban, melynek hagyományos elemei a fon­dorlat és áltatás. Nyilatkozataiban nincs semmi a diplomatia szokott sablonjaiból, őszintén és világosan fejti ki czéljait és ha van bennök valami keresettség, az talán épen az egyszerűségben rejlik. Ő nyíltan a közvéleményben keres szövetségest, mely­nek hatalmát elődei vagy nem is sejtették, vagy oly ellenséges tényezőnek tartották, mit leküzdeni és kijátszani szükséges. A bizottság előtt tartott beszédében ál­lamról államra menve tüntette föl külvi­­szonyaink zavartalan derűjét és politiká­jának alapgondolatául a békét mutatta ki. Azt az állítást, hogy a monarchia külpoli­tikájának absolut czélját a béke képezi, nem találjuk ugyan teljesen szabatosnak, mert minden­­ kivált nagy államnak megvan saját missiója, melyet földrajzi helyzet és történelmi múlt szabnak eléje, melyet béké­ben elérni legyen a főtörekvés, de a béke kedvéért egészen föláldozni nem lehet. Van egy kis segélyzés abban, ha a külügymi­­niszer azon kérdésre, hogy mik az ő politi­kájának czélpontjai látszólag egy enthusi­­ásta naiv őszinteségével azt feleli: az, hogy a földmíves békén művelje földjeit, hogy a városok építhessenek, hogy a tőke gyü­mölcsöző vállalkozásra serkentessék. Mikor a hadibudget felemelését kérjük, hogy „ba­rátul megbízhatók, ellenségül félelmesek le­hessünk“, azt a teljes megnyugvást nem várhatni, mert ha semmi egyéb, megszüli utóvégre a háborút maga a mindig foko­zott fegyverkezés. Ily körülménye­k között a béke mindig csak a háborúnak marad eszköze, mint ideje az erőgyűjtésnek és föllendülésnek, úgy hogy a mondatot: si vis pacem, para bellum, helyesebben mon­danék megfordítva para pacem, si vis bel­lum. Azt azonban meg kell adnunk, hogy az a nyelv, melyen Andrássy gr. a bizott­ság tagjaihoz szólott, nagyban mozdítja elő a békébe vetett bizalom megerősödését, mit egy ismert államférfin csak legközelebb a békével egyenértékű dolognak mondott. Megnyugvást fog kelteni mindenütt azon méltányos felfogás, melyben az idegen államok érdekeit vésziti. Minden hódí­tási gondolatot visszautasít, főkép az oszt­rák-magyar monarchia szükségleteinek he­lyes átérzését bizonyítja, úgy­hogy a be­széd nem csak azért kölcsönöz megnyug­vást, mert barátságos viszonyok létezéséről biztosít, de azért is, mert hozzájárul ahhoz, hogy barátainkká legyenek, kik még nem azok, és lefegyverezheti ellenségeinket. Nem szándékunk s terünk sem en­gedi, hogy a beszédnek egyes részleteibe bocsátkozzunk, mi különben is csak az összbenyomást erősítené meg. Ezúttal egyedül a Szerbiára vonatkozó részt akarjuk kie­melni, mert itt Andrássy gróf ellentétbe jő a magyar kormánysajtóval s a Budáról származó sugallatokkal. Olvasóink emlékez­nek, hogy többször éreztük magunkat in­díttatva felszólalni azon dőre legénykedés ellen, mely a kormány sajtó­ban örökkön örökké Szerbiának mutatta öklét és nem kevesebbről, mint rögtön megindítandó há­borúról őrjöngött. Kifejeztük volt remé­nyünket, hogy a külügyminiszter nem fogja követni ezt a hányavetiséget egy szomszéd kis állam ellen, mi nemhogy méltóságot mutatna, de inkább gyengeséget árul el s egyszersmind megbocsáthatlanná teszi azt. És a következés megmutatta, hogy nem csalódtunk. Andrássy gróf kinyilatkoztatta, hogy államunk Szerbiához mindig jó vi­szonyban állt, és még az sem igaz, hogy magyar alattvalók Belgrádban a szerb ki­rályt éltették. Kiváncsiak vagyunk tudni, mit jelentsenek azon folytonos alarmhírek külpolitikánk fenyegető lépéseiről és Szer­bia ellenséges fegyverkezéseiről ? Ostoba tréfa-e az egész? vagy valami titkos érdek működik a maga hasznára és a nemzetnek kár­ával? Sajátságos, hogy a franczia-porosz há­ború és a párisi szerződésnek megváltozta­tása után ez a szerb kérdés képezi a har­madik esetet, melyben a független ellenzéki sajtó képviselte a külpolitikánk vezetése ál­tal helyesnek talált álláspontot. Az a legnagyobb érdeme Andrássy grófnak, hogy fogékony a közvélemény jogos inspiratiója iránt, és az ily államférfiúnak nem lehet hasznára a fizetett sajtó. Valóban örülünk azon, hogy ezt maga is belátta, és kijelen­tése szerint semmit sem fog a rendelkezési alapból a sajtóra fordítani, mert — úgy­mond — egy jó politika magától is utat tör magának és egy rész hiá­ba folyamodik a sajtóhoz. Mint ma­gyar miniszerelnök más nézeten volt és bi­zonyára keserű tapasztalás tanította meg annak elhagyására. — A baloldali kör pénteken f. hó 27-kén délelőtt 11 órakor értekezletet tart. — A pénzügyi bizottság tegnap d. u. 5 órától 8-ig tartott ülésében a Ferencz csatorna engedélyokmányának módosításáról szóló trvjavas­­latot tárgyalta. Jelen volt a pénzügyi és a közleke­désügyi miniszter. A bizottság a­­javaslatra nézve kijelentvén, hogy a költségek részletes kimutatá­sát kívánja, s egyszersmind azt is, hogy a mi­niszter azzal együtt a szakértők véleményét is mutassa be a háznak, s a felelősséget a szakértők nyilatkozataiért vállalja el.­­ A magyar delegatió hadügyi albi­zottsága tegnap d. u. 5 órakor ülést tartott, mely­ben a határozatok fölötti bírálatot folytatta és a hadügyminiszter felvilágosításait legnagyobb rész­ben megegyezőknek találta a mait delegatió hatá­rozataival. Behatóbb eszmecsere támadt a múlt delegátiónak a csapatoknak hadkiegészítő kerüle­teibe, vagy azok közelébe való elhelyezése és az azon elhelyezés alapján készített kerületi divisió fölött. Az albizottság határozata előtt a hadügy­­miniszer az általa előterjesztett szóbeli felvilágosí­táson felül részletes kimutatást adott: 1. Az állandó elhelyezési tervről; 2. A magyar újonczoknak az egyes ezredek és fegyvernemhez való beosztásáról; 3. A tartalékintézeteknek és felszerelési tár­gyaknak a területi divisiók eszméjével összefüggő decentralisatio érdekében eddig tett és még teendő lépéseiről . A magyar delegátió meggyőződött arról, írja „P. N.“ hogy a hadügyminiszter a megszavazott pénz erejéhez képest a delegátió határozatait foganatosította. Ürményi Miksa interpellációt intézett a had­ügyminiszterhez az iránt, várjon az altiszteknek a szolgálati idő letelte utáni új szerződését czélzó rendszer kielégítőnek mutatkozik-e ? A hadügymi­niszter válaszában érinti, hogy a lajtántúli tarto­mányokban ez iránt 2 év óta törvény létezik, Magyarországon ily törvény nincsen, mindazonál­tal a rendszer czélszerűnek bizonyult be és jelen­leg a tényleges állományban 12,000, a tartalék­ban 14,000 utánszerződött altiszt van; továbbá jelenti, hogy ép a magyarországi csapatoknál na­gyobb a hajlandóság az újra szerződésre.­­ Az osztrák delegátió budgetbizott­­sága ma délelőtt tartott ülésében, melyen A­n­­drássy és Kuhn közös miniszterek jelen vol­tak, a hadügyi költségvetés II. és III. czime, s az ezekkel kapcsolatos XVIII, XIX. és XX. czi­­mek tárgyaltattak. A II. czimnél („Felsőbb parancsnokságok és törzsek“) az előadó elvileg a hadseregi fő­felü­gyelőségek intézménye ellen szólott, s sokalta a főtörzskari tisztek 80—400 írttal előirányzott szol­gálati pótlékát. — A bizottság hosszas vita után, Kuhn és Gab­lenz felszóllalásai daczára, nem szavazta meg a kért felemeléseket, s e czím alatt úgy a mint a múlt évben 1.750.000 frtot vett fel. A III. czim és a fentebb elősorolt czimek a csapattestekről és a csapattestek átalános kiadá­sairól szóljának. Dr. Bee­rbauer előadó szóllott az ezre­desi állomások ellen a tartalék-ezredeknél, melyeknél 1869 ben csak czimzetes őrnagyok voltak alkalmazva, továbbá szállott a gyalogsági és vadászcsapatok szolgálati létszámának több mint 28.000 emberrel és 8.761.211 írttal felvett szaporítása ellen, s ez összeg meg nem szavazását inditvá­­n­y­ozza. E felett nagy vita támadt, melyben dr. G­i­s­­k­r­a, dr. H­e­r­b­s­t, dr. B­r­e­s­t­e­r és az előadó ismételve vettek részt, míg a kormány részéről Kuhn hadügyminiszteren kívül dr. Andrássy külügyminiszter is szóllott, s statistikai adatokra valamint katonai tekintélyek véleményére hivat­kozva, támogatta Kuhn miniszter indítványait. Végül dr. Kardasch a vita befejezését in­dítványozta, s a bizottság 16 szavazattal 4 ellenében elhatározta, hogy a kor­mán­y­t­ó­l a l­é­t­s­z­á­m f­e­l­e­m­e­l­é­s­é­re kért 3.761,511 frtot nem szavazza meg. A negyvennyolc­as párt felirati javaslata*) Felséges úr! A múlt országgyűlésnek törvényes időszaka lejárván, Felséged a törvény értelmében alkalmat nyújtott a nemzetnek, hogy alkotmányos jogaival élve, bírálatot mondjon a múltban követett tör­vényhozási politika felett s akaratának a képvi­selők szabad választásában nyilatkozó kijelentése által a jövendő törvényhozásnak irányt adjon. A magyar nemzet annál nagyobb érdekkel nézett az alkotmányos élet ezen ünnepélyes cse­lek­ményének eléje, minél bizonyosabb, hogy az 1867 óta követett törvényhozási politika a nem­zet többségének megnyugvásával nem találkozott. E részben nem hagy fel semmi kétséget a legközelebb megejtett országos választások törté­nelme. Nem hagynak fel kétséget a hasonló mérték­ben hazánkban ekkorig soha, s még a legromlottabb nemzetek legromlottabb korszakában is alig tapasztalt vesztegetések, erőszakolások, törvénysértések és ha­talommali visszaélések, melyek az 1867. közjogi alappal magát azonosított párt érdekében nyíltan, tartózkodás nélkül, s felséged kormányának támo­gatása mellett elkövettettek, s melyeknek elköve­tése mindig oly bűn, melyet eléggé kárhoztatni nem lehet, a jelen esetben pedig világos bizonyí­téka annak, hogy azon ügy, amelynek támogatá­sára ily eszközökre vetemedni szükségesnek ér­tetett, a nemzet többségének megnyugvását s ro­konszenvét nem bírja. Pedig ez nem oly kérdés, felséges úr, mely­­nél a fenálló törvények iránti szenvedőleges en­­gedelmesség kötelességére hivatkozás minden te­­kintetet kimeríthetne, melyre a politikának ügyel­ni kell. Itt azon kérdések egyike forog fen, mely­nél az összes nemzet rokonszenvének biztosítására kell a józan politikának törekednie. *) E javaslatot nagy terjedelme miatt csak tömör kivonatban adhatjuk. Szerk. Mert jöhetnek idők — úgymond — mikor az összes áldozat készségére leend szükség, mely nélkül egy újabb Solferino és Sedán várhat ez államra. Itt áttér a magyar államjogi kérdésre, s ki­meríti mindazon érveket me­lyek Magyarország állami függetlensége mellett felhozhatók. Kimu­tatja mennyire és mennyiben sértik az ősi magyar államjogot­­az 1867-iki kiegyezési törvények, sőt elbénítják még az oly ügyekben is államin­tézkedési jogát, melyek a világ minden, még leg­csekélyebb nemzeténél is a szorosan vett belü­­gyekhez számíttatnak. Ilyen az adórendszernek az ország érdekei­nek s a nemzet geniusának megfelelően szabályo­zása, ami után a túlterhelt nemzet évek óta hiá­­ban cseng, bár az a naponként súlyosodó állam­költségek mellett a nemzet türelmét már-már ki­merítő szükségnek bizonyult. Ilyen az országos pénz-­s hitelügy, melynek másoktól függése az ország iparát és kereskedel­mét szilárd, egészséges alapra fektetni nem engedi. Ilyen az államháztartás és közgazdászat csak­nem minden ága, mert e téren a visszás közjogi állapot bénító befolyása minden lépten-nyomon érezhető. Növeli az e jog­i érdeksértések által indo­kolt ellenszenvet azon tapasztalás is, hogy az 1867. közjogi átalakítás a kitűzött czélt merőben elté­vesztette, mert a Felséged uralkodása alatt élő népek s nemzetek barátságos egyetértése helyett napról napra mérgesedő gyűlölködéseknek vált for­rásává elannyira, hogy a magyar s osztrák biro­dalmak egy, czéltalan irányban nemcsak szétágazó, de sőt több tekintetben ellentétes törekvések egy­velegének tekinthető. Aminek ha okát elfogulatlanul vizsgáljuk, lehetetlen azt másban, mint abban találnunk fel, hogy az 1867. közjogi alap népjogot népjoggal, nemzeti érdeket, érzelmet, aspiratióval állitván ellentétbe, nemcsak a nemzetek közt zavarja meg a barátságos egyetértést, de még a társas viszo­nyokba, sőt a családi életbe is viszály magvait szórja el , a polgárok közt politikai ellenfelekből ellenségeket csinál. „Ezen egész közjogi kérdés — mondja to­vább — azon érdek körül forog, melyet a kétol­dalú diplomatikai szerződés erejével biró 1723. sarkalatos törvények világos értelmét erőszakolva az 1867. XII. t. sz. a „közös és együttes véde­lem“ biztosításának nevezett el. Ennek egyik eszközéről a külügyi politiká­ról azt mondja, hogy a diplomatiának csakis a parlamenti szabad vitatkozásban nyilatkozó köz­vélemény és parlamenti ellenőrzés adhatja meg a kívánatos súlyt. E nélkül a diplomatia nyomaté­­ka csak az úgynevezett kabinet-politika arányaira maradhat leszállítva. A hadügyekre nézve kimutatja, hogy az ön­álló magyar hadsereg nemcsak hogy semmi ve­széllyel nem jár, de sőt egyedüli biztosítéka az állam fenállásának s elősororolja a módozatokat, melyek szerint egy magyar hadsereg felállítandó lenne. A magyar hadsereg felállításával el lesz érve az, hogy a közös minisztérium s vele a de­­legationális intézmény fentartásának minden ürügye elenyészik; ezek pedig a magyar nemzet szívéből soha ki nem irtható ellenszenvvel találkoznak, mely annál indokoltabb, minél tagadhatlanabb, hogy e két intézménynek sem egyike, sem másika az ország törvényes önállásával össze nem egyez­tethető, s a valódi képviseleti kormányrendszernek merő tagadását képezi; az utóbbit pedig a tapasz­talás még ezen felül haszontalannak s hatástalan­nak bizonyította. „Biztosíthatjuk is Felségedet,—folytatja to­vábbá — hogy a magyar nemzet a hadügyi költség­­vetésnek delegációk útján tárgyalását saját akara­ta kifolyásának nem tekinti; azt ellenben igen sajnosan érzi, hogy az országgyűlés e fontos ügy közös némaságra s csakis azon szerepre lévén kár­hoztatva, hogy minden áron fedezze a kiadásokat, melyeket nem maga állapított meg, ez­által a nemzetnek az államháztartás körül intézkedési s ellenőrzési joga igen érzékeny csorbát szenve­dett ; a képviseleti kormányrendszer, pedig egye­nesen meg lett torzítva, mert a törvényhozás végrehajtóvá lett változtatva. Nehogy pedig az ez ügyekről fenforogható tekintetek közül valamit mellőzni látszassunk, megemlítjük világosan is, ami különben maga is érthető, miképen a hadügynek a fentebb jel­zett alapra fektetése teljességgel, ki nem zárja azt, hogy Felséged összes haderejének azon össz­­hangzatos szervezése, mely taktikai tekintetben kívánatosnak ítéltettetek, de mely a szellemölő merev technikai egységet egyátalában nem felté­telezi, egyenlő elvek alapján eszközöltessék, s Felségednek a vezérletre vezényletre s belszervezetre vonatkozó, s az illető minisztériumok felelőssége mel­lett alkotmányosan gyakorlandó legfőbb had­vezér­i jogai teljes épségben maradjanak.“ Áttérve ezután, a közjogilag makacs védel­méből származó calamitásokon át, a belügyi poli­tikára, így szól: „Általjában az utolsó két országgyűlés politi­káján szakadatlan fonalként oly irány vonul végig, mely, amily kiáltó ellentétben áll az intézményes önkormányzattal, tehát a szabadsággal, és oly ve­szélyes a trón és ország jövendőjére. Ezen irány a közigazgatási hatalom mérték­telen központosításának iránya. Harminczezernél többre, egy egész hadse­regre megyen a kormány kinevezésétől függő mindenféle hivatalnokok száma, kiknek kezeivel ezrenyi utakon nyúl a kormány a polgárok min­den érdekébe, viszonyába, életébe, imitt kecsegte­­tést, amott megfélemlítést, imitt javadalmat, amott üldözést használva fel, hogy a hatalomban mara­dás pártérdeke elhallgattasa a hazafiús lelkiisme­retet­­, a meggyőződést. És, mert a hatalom összpontosítás mindig korruptióval jár, mindig demoralizatióra vezet, az eredmény már eddig is az, hogy a hivatal vadá­szat valóságos kórsággá fejlődött a nemzetben, a productív munkatér nagy hátrányára, s egyrész­ről azon, hazánkban ekkorig hallatlan tapaszta­lás, hogy a kormányban vagy a kormánynyal vi­szonyban lenni, igen nyereség­es üzletekre nyújt­hat kilátást, melyeknek nyomán paloták, uradal­mak s a hirtelenül meggazdagodás kései kelnek, már ily rövid idő alatt is demoralizáló hatással volt a nemzet jellemére, hogy a legirtózatosabb következésektől kell tartani, ha az eddig köve­tett központositási irány az intézményes önkor­mányzat egészséges elvéhez visszatéréssel fel nem cseréltetik, az üzérek és üzérkedések a közügyek templomából ki nem üzetnek s kiüzetésekkel az erkölcstelenség mételye ki nem irtatik. Pénzügyi és államgazdászati tekintetben az 1867. óta követett törvényhozási és kormányzati politika, — ha lehetséges volna, — még aggasz­tóbb állapotra vezetett. Az önkény kezéből activ budgettel vette át a felelős minisztérium a kormányzatot, s az évi deficit hat évi kormányzat után 60 millió frtra növekedett. Az államadósság csinálás folytonos napiren­den van, a legnagyobb meggondolatlansággal ke­restetnek ki újabb meg újabb ürügyek újabb meg újabb adósságokra, melyek azután oly szédelgő módon köttetnek, s oly pazarul kezeltetnek, mintha az adózó nemzet vagyona szabad zsákmány volna mely csak arra van rendeltetve, hogy egyes üzé­reket, ügynököket, közbenjárókat gazdagitson. Maga a 60 milliónyi első kölcsönnel, hivatalos kimuta­tások szerint is csupán kibocsátási költségek czime alatt,­­ az árfolyamveszteséget a kölcsönkötvé­­nyek értékesítése és névértékek közti különböze­tét ide nem számítva, — 3.700.000 írtnál többet volt­ kénytelen a nemzet a kormány üzéreinek s ügynökeinek fizetni. Tehát a tettleg b­evett ösz­­szegnek több mint 14%-át. E szédelgő gazdálkodás pedig, ha lehet, még nagyobb arányokban űzi játékát a közlekedési eszközök s egyéb közmunkák körül, melyeknek körében a nyerészkedő üzletiség s a magánha­szonlesés a közérdekeknek annyira nyíltan, s annyira minden tartózkodás nélkül föléje kereke­dett, hogy e téren oly botrányos corruptio fejlő­dött ki, aminőre ily rövid idő alatt alig mutat példát a történelem. Rettenetes nyavalya ez, Felséges úr, mely magán a nemzet életerején rágódik, és melynek pusztító hatása annál aggasztóbb, minthogy, ha egy vagy más botrányos esetnek megvizsgálá­sára indítvány létetett az országgyűlésen, a kép­viselőház többsége, melynek igen jelentékeny ré­szét a kormány kinevezésétől függő hivatalnokok és olyanok képezik, kik úgy a vasutaknál, mint más, a kormánynyal szerződési vagy üzleti vi­szonyban álló pénz- s hitelintézeteknél érdekelve vannak, vagy ezekből nevezetes javadalmakat húznak, a vizsgálatot mindannyiszor kereken meg­tagadta, mely tapasztalás után a bűnös üzérkedés felemelt fővel jár az országban, és a corruptio nemcsak közbeszéd tárgyává lett a társas élet­ben, hanem a nyilvánosság közlönyeiben is állandó rovatot képez még külföldön is“. Ezután a jelenlegi országgyűlés törvénytelen voltát vitatván, felhozza mindazon visszaéléseket, melyeket a kormány közvetlenül, vagy közegei és párthívei által közvetve a múlt választások alatt elkövetett. Kimutatja ez állapot veszélyeit s aztán így folytatja: „Ha ezen testület törvényhozási hatóságot tulajdonítana magának, ez nem volna egyéb, mint a képviseleti kormányrendszer külső üres alakjá­ba rejtezkedő önkény és bitorlás, melyre nézve a nemzettől sem kívánni, sem várni nem lehet, hogy annak működését saját szabad akarata ki­folyásának tekintse , s ilyennek nem tekinthetvén azon szomorú kilátás áll előttünk, hogy a nem­zetnél teljesen ki fogna irtatni a törvény iránti tisztelet, melyet már különben is rémületesen megingatott a hat év óta követett törvényhozási és kormányzati politika. Megingattak az elpalás­­tolhatlan törvénysértések, melyek már egyebek­ben is, de különösen a lefolyt választások körül nyíltan tartózkodás nélkül épen azok által követ­tettek el, kiknek a törvény részrehajlatlan foga­­tosítása és a törvény szentsége feletti őrködés esküvel is fogadott kötelességekhöz tartozott. És megingatott végre a napról napra terjedő s már­­már rendszerré vált corruptio, mire nézve el nem titkolhatjuk azon meggyőződésünk, hogy ily erkölcstelen eszközökkel törvénytelenül összeho­zott gyülekezetet országgyűlésül működni hagy­ni annyi volna, mint a corruptiót megörökíteni. A corruptió elharapódzása pedig kapcsolat­ban a törvény iránti tisztelet megingatásával oly nagy következményeiben, annyira veszélyes sze­rencsétlenség. Felséges Úr, hogy mi sem polgári, sem hazafiús kötelességünknek nem felelnénk meg, ha Felséged magas figyelmét a világtörténelem azon intésére legalázatosabban felhívni elmulasz­tanék, hogy ahol a törvény iránti tisztelet a nemzet érzelmeiben aláásatott, ott maga a társa­dalmi rend is ingatag alapon áll, s ahol a köz­­erkölcsiség corrumpáltatott, ott a hűség is, hogy eladóvá legyen, csak vevőre vár. Ez aggasztó állapotnak csak Felséged igaz­­ságszeretete, törvényszerűsége és alkotmányossá­ga vethet véget. Méltóztassék, Felséged, ezen minden törvé­nyességi alapot nélkülöző országgyűlést eloszlatni s az elkövetett törvénysértések feletti neheztelésé­nek kijelentése mellett a magyar nemzetnek al­kalmat nyújtani, hogy akaratát új képviselővá­lasztások által szabadon nyilváníthassa. Az ily módon alakulandó törvényes ország­gyűlésnek azután feladata lenne az elkövetett tör­vénysértések okozóit és az erőszakos eljárások intézőit kikutatni felelőségre vonni és ez által üdvös és elrettentő példát állítván a megingatott törvény iránti tiszteletet a nemzetben újra helyre állítani.“ Ezután a következő szavakkal végzi: „Felséged hű magyar nemzete a leglénye­gesebb joga gyakorlatában szenvedett méltatlan­ságok és jogsértések közepette is oly hosszú tü­relmet mutatott, minővel hasonló ingerlések és kihívások között más nemzetnél nem igen lehetne találkozni. „De a leghosszabb és legönmegtagadóbb tü­relemnek is van határa, s hogy minek kellene elkövetkezni, ha a jogaiban halálosan megsértett népnek kétségbe kellene az iránt esnie, hogy igazságra talál, azt Felséged bölcs megítélésére bízzuk. De a következményekért isten, a világ és a történelem előtt azokat teszsiük felelősekké, kik hatalomvágyuk s haszonlesésük érdeke miatt

Next