Ellenőr, 1872. szeptember (4. évfolyam, 202-226. szám)
1872-09-27 / 224. szám
Előfizetési árak Egész évre : 20 frt. — kr. I Évnegyedre ! 1 6 frt. — fer. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra ! 1 „ 80 n Egyes szám ára 10 krajezdr. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamitiók Légrády testvérek irodájába (nádor utcza 6. sz.) Intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-uteza 0. szám. (Légrády testvérek Irodájában). Az előfizetőd pénzek helyben ás vidékről Pest, hát-sai uton 14. is. in vntázendők. Péntek, September 27. 1872. IV. évfolyam. 224. szám. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre.......................10 „ — évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza A* [Ellenőr kiadó hivatal» (Pesten, két sas utcza 14. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg ezeknek megújítását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy késedelmet tapasztaljon. táviratok! Zágráb, szept. 26. (Az Ellenőr távirata) Rauch bárónál tegnap konferentia volt, melyen Vakanovic Hervoic és az uniópárt más vezérei megjelentek. A tanácskozás tárgyát az uniópárt további magatartása képezte. Prága, sept. 25. Arthur angol főherczeg Schwarzenberg Adolf herczeg hajtóvadászatára hír szerint Frauenbergbe lő. Boroszló, sept. 26. Félhivatalosan állítják, hogy a király jóváhagyta a crementzi püspök ideiglenes eltiltását egyházi teendőinek végzésétől, mely rendszabály nov. 1-én lép életbe. Belgrád, sept 26. A fejedelemnek mai napon közzé tett, s a belügyérhez intézett irata megelégedését fejezi ki azon lelkesültségért és ragaszkodásért, melyet a főváros a nagykárusítási ünnepélyek alkalmával ismételve tanúsított a kormány iránt. Southampton, sept. 26- Az angol kereskedelmi kamara itten egybegyűlt képviselői egy resolutióban azon óhajukat fejezték ki, hogy az angol-franczia kereskedelmi szerződés oly módon nyittassék meg, miszerint általa a szabad kereskedés csorbát ne szenvedjen. Rio Janeiro sept. 26. A földmivelési miniszter meghalt. — A fővárosi választások a kormány előnyére ütöttek ki. Mönchen, szept. 26. A német gazdák és erdészek gyűlése elhatározta, hogy a jövő évben nem tart gyűlést, az 1874-ik évre pedig Lipcsét, és 1875-re Berlint választotta összejöveteli helyül, egyszesmind azon óhajának adván kifejezést, vajha tartatnék a jövő évben Bécsben egy nemzetközi gazdasági és erdészeti gyűlés. Bérlet 118. szám Nemzeti Színház. Pest, pénteken September 27-én 1872. A Párbaj Dráma 5 felvonásban. Irta Ferrari Pál. Személyek: Sirchy Rudolf, gróf — — — — — Feleki Serravezza, marquis — — — — Szerdahelyi Amari Mária, ügyvéd — — — — Komáromi Denardi, kapitány — — — — — Náday Calotti, ) , k — — — — Újházi Lorion. ) — — — — — — Benedek Monteferro Laura, grófné — — Prielle Cornélia Emilia — — — — — — — — Lendvayné Tiszt — — — — — — — — Karikás Mario, Sircy és Serravezza barátjai Színhely: Livorno. Idő : jelenkor. Kezdete 7 órakor. FÜRST-féle SZÍNHÁZ. Péntek sept 27-én „A pórul járt finánczkomiszárius.“ Énekes vígjáték 3 szakaszban, irta Árpád Jenő. .Kezdete 7 órakor. Első ) ______ Benkő Második )ur — — — — — — Várföldi Harmadik ) — — — — — — — Sántha Péter, pinczér — — — — — — Leövey Törvényszéki kiküldött — — — — Pintér Hordár — — — — — — — — Gonda Pest, September 26. Amit a vöröskönyv elmulasztott, midőn udvariassági szólamokon és kereskedelem-politikai fejtegetéseken kívül alig nyújtott valami egyebet, azt kipótolták Andrássy grófnak az osztrák delegatió budget bizottsága előtt tett nyilatkozatai. A külügyminiszter dr. Giskrának részletes kérdéseire terjedelmesebb beszédben adott felvilágosításokat külviszonyaink minden nevezetesebb mozzanata felől. A gróf, kit eltérően a monarchia minden volt külügyminiszterétől egy parlamentáris küzdelmekben gazdag múlt emelt jelen állásának magaslatára, meg tudja becsülni azon drámai erőt, mely előnye a mondott szónak az írott fölött, és azért politikai irányának, vezérlő elveinek kellő megvilágítását szándékosan a szóbeli előadásokra tarthatta fenn. Nem is csalatkozott a hatásban, melyre számított, és teljes oka lehet megelégedni az elért sikerrel, mely a közvéleménynek elégedettségét tükrözteti vissza. Az utóbbin távolról sem uralkodik ugyan az a szertelen bámulás érzete, melyet a félhivatalosság természete olykér fejleszt ki néhány hírlapíróban, amint a kovács mesterség csepegős szemüekké teszi a vele foglalkozókat. Andrássy grófot nem kiséri azon csodálat, melyet váratlan eredmények és a reményeket meghaladó államférfias tények ébresztenek. De teljes mértékben megtalálta azt a bizalmat, mely saját bizalmát jutalmazza meg. Magatartásában megragad és hódít, hogy mindig az emberi cselekvés jobb és nemesebb rugóihoz fordul támogatásért és teszi ezt sok bátorsággal jelen hivatásában, melynek hagyományos elemei a fondorlat és áltatás. Nyilatkozataiban nincs semmi a diplomatia szokott sablonjaiból, őszintén és világosan fejti ki czéljait és ha van bennök valami keresettség, az talán épen az egyszerűségben rejlik. Ő nyíltan a közvéleményben keres szövetségest, melynek hatalmát elődei vagy nem is sejtették, vagy oly ellenséges tényezőnek tartották, mit leküzdeni és kijátszani szükséges. A bizottság előtt tartott beszédében államról államra menve tüntette föl külviszonyaink zavartalan derűjét és politikájának alapgondolatául a békét mutatta ki. Azt az állítást, hogy a monarchia külpolitikájának absolut czélját a béke képezi, nem találjuk ugyan teljesen szabatosnak, mert minden kivált nagy államnak megvan saját missiója, melyet földrajzi helyzet és történelmi múlt szabnak eléje, melyet békében elérni legyen a főtörekvés, de a béke kedvéért egészen föláldozni nem lehet. Van egy kis segélyzés abban, ha a külügyminiszer azon kérdésre, hogy mik az ő politikájának czélpontjai látszólag egy enthusiásta naiv őszinteségével azt feleli: az, hogy a földmíves békén művelje földjeit, hogy a városok építhessenek, hogy a tőke gyümölcsöző vállalkozásra serkentessék. Mikor a hadibudget felemelését kérjük, hogy „barátul megbízhatók, ellenségül félelmesek lehessünk“, azt a teljes megnyugvást nem várhatni, mert ha semmi egyéb, megszüli utóvégre a háborút maga a mindig fokozott fegyverkezés. Ily körülmények között a béke mindig csak a háborúnak marad eszköze, mint ideje az erőgyűjtésnek és föllendülésnek, úgy hogy a mondatot: si vis pacem, para bellum, helyesebben mondanék megfordítva para pacem, si vis bellum. Azt azonban meg kell adnunk, hogy az a nyelv, melyen Andrássy gr. a bizottság tagjaihoz szólott, nagyban mozdítja elő a békébe vetett bizalom megerősödését, mit egy ismert államférfin csak legközelebb a békével egyenértékű dolognak mondott. Megnyugvást fog kelteni mindenütt azon méltányos felfogás, melyben az idegen államok érdekeit vésziti. Minden hódítási gondolatot visszautasít, főkép az osztrák-magyar monarchia szükségleteinek helyes átérzését bizonyítja, úgyhogy a beszéd nem csak azért kölcsönöz megnyugvást, mert barátságos viszonyok létezéséről biztosít, de azért is, mert hozzájárul ahhoz, hogy barátainkká legyenek, kik még nem azok, és lefegyverezheti ellenségeinket. Nem szándékunk s terünk sem engedi, hogy a beszédnek egyes részleteibe bocsátkozzunk, mi különben is csak az összbenyomást erősítené meg. Ezúttal egyedül a Szerbiára vonatkozó részt akarjuk kiemelni, mert itt Andrássy gróf ellentétbe jő a magyar kormánysajtóval s a Budáról származó sugallatokkal. Olvasóink emlékeznek, hogy többször éreztük magunkat indíttatva felszólalni azon dőre legénykedés ellen, mely a kormány sajtóban örökkön örökké Szerbiának mutatta öklét és nem kevesebbről, mint rögtön megindítandó háborúról őrjöngött. Kifejeztük volt reményünket, hogy a külügyminiszter nem fogja követni ezt a hányavetiséget egy szomszéd kis állam ellen, mi nemhogy méltóságot mutatna, de inkább gyengeséget árul el s egyszersmind megbocsáthatlanná teszi azt. És a következés megmutatta, hogy nem csalódtunk. Andrássy gróf kinyilatkoztatta, hogy államunk Szerbiához mindig jó viszonyban állt, és még az sem igaz, hogy magyar alattvalók Belgrádban a szerb királyt éltették. Kiváncsiak vagyunk tudni, mit jelentsenek azon folytonos alarmhírek külpolitikánk fenyegető lépéseiről és Szerbia ellenséges fegyverkezéseiről ? Ostoba tréfa-e az egész? vagy valami titkos érdek működik a maga hasznára és a nemzetnek kárával? Sajátságos, hogy a franczia-porosz háború és a párisi szerződésnek megváltoztatása után ez a szerb kérdés képezi a harmadik esetet, melyben a független ellenzéki sajtó képviselte a külpolitikánk vezetése által helyesnek talált álláspontot. Az a legnagyobb érdeme Andrássy grófnak, hogy fogékony a közvélemény jogos inspiratiója iránt, és az ily államférfiúnak nem lehet hasznára a fizetett sajtó. Valóban örülünk azon, hogy ezt maga is belátta, és kijelentése szerint semmit sem fog a rendelkezési alapból a sajtóra fordítani, mert — úgymond — egy jó politika magától is utat tör magának és egy rész hiába folyamodik a sajtóhoz. Mint magyar miniszerelnök más nézeten volt és bizonyára keserű tapasztalás tanította meg annak elhagyására. — A baloldali kör pénteken f. hó 27-kén délelőtt 11 órakor értekezletet tart. — A pénzügyi bizottság tegnap d. u. 5 órától 8-ig tartott ülésében a Ferencz csatorna engedélyokmányának módosításáról szóló trvjavaslatot tárgyalta. Jelen volt a pénzügyi és a közlekedésügyi miniszter. A bizottság ajavaslatra nézve kijelentvén, hogy a költségek részletes kimutatását kívánja, s egyszersmind azt is, hogy a miniszter azzal együtt a szakértők véleményét is mutassa be a háznak, s a felelősséget a szakértők nyilatkozataiért vállalja el. A magyar delegatió hadügyi albizottsága tegnap d. u. 5 órakor ülést tartott, melyben a határozatok fölötti bírálatot folytatta és a hadügyminiszter felvilágosításait legnagyobb részben megegyezőknek találta a mait delegatió határozataival. Behatóbb eszmecsere támadt a múlt delegátiónak a csapatoknak hadkiegészítő kerületeibe, vagy azok közelébe való elhelyezése és az azon elhelyezés alapján készített kerületi divisió fölött. Az albizottság határozata előtt a hadügyminiszer az általa előterjesztett szóbeli felvilágosításon felül részletes kimutatást adott: 1. Az állandó elhelyezési tervről; 2. A magyar újonczoknak az egyes ezredek és fegyvernemhez való beosztásáról; 3. A tartalékintézeteknek és felszerelési tárgyaknak a területi divisiók eszméjével összefüggő decentralisatio érdekében eddig tett és még teendő lépéseiről . A magyar delegátió meggyőződött arról, írja „P. N.“ hogy a hadügyminiszter a megszavazott pénz erejéhez képest a delegátió határozatait foganatosította. Ürményi Miksa interpellációt intézett a hadügyminiszterhez az iránt, várjon az altiszteknek a szolgálati idő letelte utáni új szerződését czélzó rendszer kielégítőnek mutatkozik-e ? A hadügyminiszter válaszában érinti, hogy a lajtántúli tartományokban ez iránt 2 év óta törvény létezik, Magyarországon ily törvény nincsen, mindazonáltal a rendszer czélszerűnek bizonyult be és jelenleg a tényleges állományban 12,000, a tartalékban 14,000 utánszerződött altiszt van; továbbá jelenti, hogy ép a magyarországi csapatoknál nagyobb a hajlandóság az újra szerződésre. Az osztrák delegátió budgetbizottsága ma délelőtt tartott ülésében, melyen Andrássy és Kuhn közös miniszterek jelen voltak, a hadügyi költségvetés II. és III. czime, s az ezekkel kapcsolatos XVIII, XIX. és XX. czimek tárgyaltattak. A II. czimnél („Felsőbb parancsnokságok és törzsek“) az előadó elvileg a hadseregi főfelügyelőségek intézménye ellen szólott, s sokalta a főtörzskari tisztek 80—400 írttal előirányzott szolgálati pótlékát. — A bizottság hosszas vita után, Kuhn és Gablenz felszóllalásai daczára, nem szavazta meg a kért felemeléseket, s e czím alatt úgy a mint a múlt évben 1.750.000 frtot vett fel. A III. czim és a fentebb elősorolt czimek a csapattestekről és a csapattestek átalános kiadásairól szóljának. Dr. Beerbauer előadó szóllott az ezredesi állomások ellen a tartalék-ezredeknél, melyeknél 1869 ben csak czimzetes őrnagyok voltak alkalmazva, továbbá szállott a gyalogsági és vadászcsapatok szolgálati létszámának több mint 28.000 emberrel és 8.761.211 írttal felvett szaporítása ellen, s ez összeg meg nem szavazását inditványozza. E felett nagy vita támadt, melyben dr. Giskra, dr. Herbst, dr. Brester és az előadó ismételve vettek részt, míg a kormány részéről Kuhn hadügyminiszteren kívül dr. Andrássy külügyminiszter is szóllott, s statistikai adatokra valamint katonai tekintélyek véleményére hivatkozva, támogatta Kuhn miniszter indítványait. Végül dr. Kardasch a vita befejezését indítványozta, s a bizottság 16 szavazattal 4 ellenében elhatározta, hogy a kormánytól a létszám felemelésére kért 3.761,511 frtot nem szavazza meg. A negyvennyolcas párt felirati javaslata*) Felséges úr! A múlt országgyűlésnek törvényes időszaka lejárván, Felséged a törvény értelmében alkalmat nyújtott a nemzetnek, hogy alkotmányos jogaival élve, bírálatot mondjon a múltban követett törvényhozási politika felett s akaratának a képviselők szabad választásában nyilatkozó kijelentése által a jövendő törvényhozásnak irányt adjon. A magyar nemzet annál nagyobb érdekkel nézett az alkotmányos élet ezen ünnepélyes cselekményének eléje, minél bizonyosabb, hogy az 1867 óta követett törvényhozási politika a nemzet többségének megnyugvásával nem találkozott. E részben nem hagy fel semmi kétséget a legközelebb megejtett országos választások történelme. Nem hagynak fel kétséget a hasonló mértékben hazánkban ekkorig soha, s még a legromlottabb nemzetek legromlottabb korszakában is alig tapasztalt vesztegetések, erőszakolások, törvénysértések és hatalommali visszaélések, melyek az 1867. közjogi alappal magát azonosított párt érdekében nyíltan, tartózkodás nélkül, s felséged kormányának támogatása mellett elkövettettek, s melyeknek elkövetése mindig oly bűn, melyet eléggé kárhoztatni nem lehet, a jelen esetben pedig világos bizonyítéka annak, hogy azon ügy, amelynek támogatására ily eszközökre vetemedni szükségesnek értetett, a nemzet többségének megnyugvását s rokonszenvét nem bírja. Pedig ez nem oly kérdés, felséges úr, melynél a fenálló törvények iránti szenvedőleges engedelmesség kötelességére hivatkozás minden tekintetet kimeríthetne, melyre a politikának ügyelni kell. Itt azon kérdések egyike forog fen, melynél az összes nemzet rokonszenvének biztosítására kell a józan politikának törekednie. *) E javaslatot nagy terjedelme miatt csak tömör kivonatban adhatjuk. Szerk. Mert jöhetnek idők — úgymond — mikor az összes áldozat készségére leend szükség, mely nélkül egy újabb Solferino és Sedán várhat ez államra. Itt áttér a magyar államjogi kérdésre, s kimeríti mindazon érveket melyek Magyarország állami függetlensége mellett felhozhatók. Kimutatja mennyire és mennyiben sértik az ősi magyar államjogotaz 1867-iki kiegyezési törvények, sőt elbénítják még az oly ügyekben is államintézkedési jogát, melyek a világ minden, még legcsekélyebb nemzeténél is a szorosan vett belügyekhez számíttatnak. Ilyen az adórendszernek az ország érdekeinek s a nemzet geniusának megfelelően szabályozása, ami után a túlterhelt nemzet évek óta hiában cseng, bár az a naponként súlyosodó államköltségek mellett a nemzet türelmét már-már kimerítő szükségnek bizonyult. Ilyen az országos pénz-s hitelügy, melynek másoktól függése az ország iparát és kereskedelmét szilárd, egészséges alapra fektetni nem engedi. Ilyen az államháztartás és közgazdászat csaknem minden ága, mert e téren a visszás közjogi állapot bénító befolyása minden lépten-nyomon érezhető. Növeli az e jogi érdeksértések által indokolt ellenszenvet azon tapasztalás is, hogy az 1867. közjogi átalakítás a kitűzött czélt merőben eltévesztette, mert a Felséged uralkodása alatt élő népek s nemzetek barátságos egyetértése helyett napról napra mérgesedő gyűlölködéseknek vált forrásává elannyira, hogy a magyar s osztrák birodalmak egy, czéltalan irányban nemcsak szétágazó, de sőt több tekintetben ellentétes törekvések egyvelegének tekinthető. Aminek ha okát elfogulatlanul vizsgáljuk, lehetetlen azt másban, mint abban találnunk fel, hogy az 1867. közjogi alap népjogot népjoggal, nemzeti érdeket, érzelmet, aspiratióval állitván ellentétbe, nemcsak a nemzetek közt zavarja meg a barátságos egyetértést, de még a társas viszonyokba, sőt a családi életbe is viszály magvait szórja el , a polgárok közt politikai ellenfelekből ellenségeket csinál. „Ezen egész közjogi kérdés — mondja tovább — azon érdek körül forog, melyet a kétoldalú diplomatikai szerződés erejével biró 1723. sarkalatos törvények világos értelmét erőszakolva az 1867. XII. t. sz. a „közös és együttes védelem“ biztosításának nevezett el. Ennek egyik eszközéről a külügyi politikáról azt mondja, hogy a diplomatiának csakis a parlamenti szabad vitatkozásban nyilatkozó közvélemény és parlamenti ellenőrzés adhatja meg a kívánatos súlyt. E nélkül a diplomatia nyomatéka csak az úgynevezett kabinet-politika arányaira maradhat leszállítva. A hadügyekre nézve kimutatja, hogy az önálló magyar hadsereg nemcsak hogy semmi veszéllyel nem jár, de sőt egyedüli biztosítéka az állam fenállásának s elősororolja a módozatokat, melyek szerint egy magyar hadsereg felállítandó lenne. A magyar hadsereg felállításával el lesz érve az, hogy a közös minisztérium s vele a delegationális intézmény fentartásának minden ürügye elenyészik; ezek pedig a magyar nemzet szívéből soha ki nem irtható ellenszenvvel találkoznak, mely annál indokoltabb, minél tagadhatlanabb, hogy e két intézménynek sem egyike, sem másika az ország törvényes önállásával össze nem egyeztethető, s a valódi képviseleti kormányrendszernek merő tagadását képezi; az utóbbit pedig a tapasztalás még ezen felül haszontalannak s hatástalannak bizonyította. „Biztosíthatjuk is Felségedet,—folytatja továbbá — hogy a magyar nemzet a hadügyi költségvetésnek delegációk útján tárgyalását saját akarata kifolyásának nem tekinti; azt ellenben igen sajnosan érzi, hogy az országgyűlés e fontos ügy közös némaságra s csakis azon szerepre lévén kárhoztatva, hogy minden áron fedezze a kiadásokat, melyeket nem maga állapított meg, ezáltal a nemzetnek az államháztartás körül intézkedési s ellenőrzési joga igen érzékeny csorbát szenvedett ; a képviseleti kormányrendszer, pedig egyenesen meg lett torzítva, mert a törvényhozás végrehajtóvá lett változtatva. Nehogy pedig az ez ügyekről fenforogható tekintetek közül valamit mellőzni látszassunk, megemlítjük világosan is, ami különben maga is érthető, miképen a hadügynek a fentebb jelzett alapra fektetése teljességgel, ki nem zárja azt, hogy Felséged összes haderejének azon összhangzatos szervezése, mely taktikai tekintetben kívánatosnak ítéltettetek, de mely a szellemölő merev technikai egységet egyátalában nem feltételezi, egyenlő elvek alapján eszközöltessék, s Felségednek a vezérletre vezényletre s belszervezetre vonatkozó, s az illető minisztériumok felelőssége mellett alkotmányosan gyakorlandó legfőbb hadvezéri jogai teljes épségben maradjanak.“ Áttérve ezután, a közjogilag makacs védelméből származó calamitásokon át, a belügyi politikára, így szól: „Általjában az utolsó két országgyűlés politikáján szakadatlan fonalként oly irány vonul végig, mely, amily kiáltó ellentétben áll az intézményes önkormányzattal, tehát a szabadsággal, és oly veszélyes a trón és ország jövendőjére. Ezen irány a közigazgatási hatalom mértéktelen központosításának iránya. Harminczezernél többre, egy egész hadseregre megyen a kormány kinevezésétől függő mindenféle hivatalnokok száma, kiknek kezeivel ezrenyi utakon nyúl a kormány a polgárok minden érdekébe, viszonyába, életébe, imitt kecsegtetést, amott megfélemlítést, imitt javadalmat, amott üldözést használva fel, hogy a hatalomban maradás pártérdeke elhallgattasa a hazafiús lelkiismeretet, a meggyőződést. És, mert a hatalom összpontosítás mindig korruptióval jár, mindig demoralizatióra vezet, az eredmény már eddig is az, hogy a hivatal vadászat valóságos kórsággá fejlődött a nemzetben, a productív munkatér nagy hátrányára, s egyrészről azon, hazánkban ekkorig hallatlan tapasztalás, hogy a kormányban vagy a kormánynyal viszonyban lenni, igen nyereséges üzletekre nyújthat kilátást, melyeknek nyomán paloták, uradalmak s a hirtelenül meggazdagodás kései kelnek, már ily rövid idő alatt is demoralizáló hatással volt a nemzet jellemére, hogy a legirtózatosabb következésektől kell tartani, ha az eddig követett központositási irány az intézményes önkormányzat egészséges elvéhez visszatéréssel fel nem cseréltetik, az üzérek és üzérkedések a közügyek templomából ki nem üzetnek s kiüzetésekkel az erkölcstelenség mételye ki nem irtatik. Pénzügyi és államgazdászati tekintetben az 1867. óta követett törvényhozási és kormányzati politika, — ha lehetséges volna, — még aggasztóbb állapotra vezetett. Az önkény kezéből activ budgettel vette át a felelős minisztérium a kormányzatot, s az évi deficit hat évi kormányzat után 60 millió frtra növekedett. Az államadósság csinálás folytonos napirenden van, a legnagyobb meggondolatlansággal kerestetnek ki újabb meg újabb ürügyek újabb meg újabb adósságokra, melyek azután oly szédelgő módon köttetnek, s oly pazarul kezeltetnek, mintha az adózó nemzet vagyona szabad zsákmány volna mely csak arra van rendeltetve, hogy egyes üzéreket, ügynököket, közbenjárókat gazdagitson. Maga a 60 milliónyi első kölcsönnel, hivatalos kimutatások szerint is csupán kibocsátási költségek czime alatt, az árfolyamveszteséget a kölcsönkötvények értékesítése és névértékek közti különbözetét ide nem számítva, — 3.700.000 írtnál többet volt kénytelen a nemzet a kormány üzéreinek s ügynökeinek fizetni. Tehát a tettleg bevett öszszegnek több mint 14%-át. E szédelgő gazdálkodás pedig, ha lehet, még nagyobb arányokban űzi játékát a közlekedési eszközök s egyéb közmunkák körül, melyeknek körében a nyerészkedő üzletiség s a magánhaszonlesés a közérdekeknek annyira nyíltan, s annyira minden tartózkodás nélkül föléje kerekedett, hogy e téren oly botrányos corruptio fejlődött ki, aminőre ily rövid idő alatt alig mutat példát a történelem. Rettenetes nyavalya ez, Felséges úr, mely magán a nemzet életerején rágódik, és melynek pusztító hatása annál aggasztóbb, minthogy, ha egy vagy más botrányos esetnek megvizsgálására indítvány létetett az országgyűlésen, a képviselőház többsége, melynek igen jelentékeny részét a kormány kinevezésétől függő hivatalnokok és olyanok képezik, kik úgy a vasutaknál, mint más, a kormánynyal szerződési vagy üzleti viszonyban álló pénz- s hitelintézeteknél érdekelve vannak, vagy ezekből nevezetes javadalmakat húznak, a vizsgálatot mindannyiszor kereken megtagadta, mely tapasztalás után a bűnös üzérkedés felemelt fővel jár az országban, és a corruptio nemcsak közbeszéd tárgyává lett a társas életben, hanem a nyilvánosság közlönyeiben is állandó rovatot képez még külföldön is“. Ezután a jelenlegi országgyűlés törvénytelen voltát vitatván, felhozza mindazon visszaéléseket, melyeket a kormány közvetlenül, vagy közegei és párthívei által közvetve a múlt választások alatt elkövetett. Kimutatja ez állapot veszélyeit s aztán így folytatja: „Ha ezen testület törvényhozási hatóságot tulajdonítana magának, ez nem volna egyéb, mint a képviseleti kormányrendszer külső üres alakjába rejtezkedő önkény és bitorlás, melyre nézve a nemzettől sem kívánni, sem várni nem lehet, hogy annak működését saját szabad akarata kifolyásának tekintse , s ilyennek nem tekinthetvén azon szomorú kilátás áll előttünk, hogy a nemzetnél teljesen ki fogna irtatni a törvény iránti tisztelet, melyet már különben is rémületesen megingatott a hat év óta követett törvényhozási és kormányzati politika. Megingattak az elpalástolhatlan törvénysértések, melyek már egyebekben is, de különösen a lefolyt választások körül nyíltan tartózkodás nélkül épen azok által követtettek el, kiknek a törvény részrehajlatlan fogatosítása és a törvény szentsége feletti őrködés esküvel is fogadott kötelességekhöz tartozott. És megingatott végre a napról napra terjedő s mármár rendszerré vált corruptio, mire nézve el nem titkolhatjuk azon meggyőződésünk, hogy ily erkölcstelen eszközökkel törvénytelenül összehozott gyülekezetet országgyűlésül működni hagyni annyi volna, mint a corruptiót megörökíteni. A corruptió elharapódzása pedig kapcsolatban a törvény iránti tisztelet megingatásával oly nagy következményeiben, annyira veszélyes szerencsétlenség. Felséges Úr, hogy mi sem polgári, sem hazafiús kötelességünknek nem felelnénk meg, ha Felséged magas figyelmét a világtörténelem azon intésére legalázatosabban felhívni elmulasztanék, hogy ahol a törvény iránti tisztelet a nemzet érzelmeiben aláásatott, ott maga a társadalmi rend is ingatag alapon áll, s ahol a közerkölcsiség corrumpáltatott, ott a hűség is, hogy eladóvá legyen, csak vevőre vár. Ez aggasztó állapotnak csak Felséged igazságszeretete, törvényszerűsége és alkotmányossága vethet véget. Méltóztassék, Felséged, ezen minden törvényességi alapot nélkülöző országgyűlést eloszlatni s az elkövetett törvénysértések feletti neheztelésének kijelentése mellett a magyar nemzetnek alkalmat nyújtani, hogy akaratát új képviselőválasztások által szabadon nyilváníthassa. Az ily módon alakulandó törvényes országgyűlésnek azután feladata lenne az elkövetett törvénysértések okozóit és az erőszakos eljárások intézőit kikutatni felelőségre vonni és ez által üdvös és elrettentő példát állítván a megingatott törvény iránti tiszteletet a nemzetben újra helyre állítani.“ Ezután a következő szavakkal végzi: „Felséged hű magyar nemzete a leglényegesebb joga gyakorlatában szenvedett méltatlanságok és jogsértések közepette is oly hosszú türelmet mutatott, minővel hasonló ingerlések és kihívások között más nemzetnél nem igen lehetne találkozni. „De a leghosszabb és legönmegtagadóbb türelemnek is van határa, s hogy minek kellene elkövetkezni, ha a jogaiban halálosan megsértett népnek kétségbe kellene az iránt esnie, hogy igazságra talál, azt Felséged bölcs megítélésére bízzuk. De a következményekért isten, a világ és a történelem előtt azokat teszsiük felelősekké, kik hatalomvágyuk s haszonlesésük érdeke miatt