Ellenőr, 1872. október (4. évfolyam, 227-253. szám)

1872-10-09 / 234. szám

dobbanás ellen biztos s oly csinos kiállítása, tisz­taság tekintetében annyira kifogástalan, hogy akármely terembe be mernek helyezni, melyben varrógép áll, hogy emezt mozgásba hozza s meg­kímélje a testet a mozgástól, mely sok orvos nyilatkozata szerint, kivált női gyönge alkatok­nál, az egészség ártalmára van. Egyébként, mert épen varrógépekről szólunk megemlítjük, hogy e kiállításon több varrógépet volt alkalmunk szemügyre venni, miket sem gőz­­mozdony, sem testi erő, hanem óraműszerű készü­lék tesz mozgásba. Ez mint bármely óra, kulcs­osan felhuzatik, mire a tűtartó-kar elég erős moz­gásba jő, hogy a tű a várandó viszonyon keresz­tül hasson. Nem érezzük magunk illetékesnek e különben eszes találmány felett ítéletet hozni, de nem hallgathatjuk el, se a drágaságát mit igen összetett volta természetesen von maga után, sem azt, hogy az óramű rövid varrás után lejár s igy gyakorta felhúzandó, mi a kérdést, ha vájjon nyeretik-e általa erőkimélés, legalább is kétessé teszi. Ez osztály közepén egy pompás kioszk von­ja magára figyelmünk, melynek másik érdeme, hogy csupán tiz nap alatt állíttatott ki Pária egyik kitűnő vasgyárában. Egy szögletben a méhészet körébe vágó eszközök gyűjteményét láttuk, egy rendszerterve­zettel együtt, melyként többé nem menne veszen­dőbe méhraj s mely a rajzást igen elősegitené.J . Az „asophagéne“ ha nem is szépészeti, ta­­gadhatlanul szellemdua­s merész találmány. Erős börcső ez, végén lyukakkal ellátott csontgombbal. Eddig persze semmi merész nincs benne, hanem ha kérődző marháink felfúvódnak, erővel alkal­­maztatik beléjök s a gázak, melyek oly sok áldo­zatokat szoktak mezei gazdáktól követelni, elsza­badulnak , a veszélyben forgott állat meg van mentve. E készülék több elismerésben részesült, hogy sem hasznosságát még kétségbe vonhatnék s igy ajánlanunk kell honi gazdászaink figyel­mébe. Körfürészszel csupán határolt vastagságú fá­kat fűrészelhetünk; a szalagfűrész, mely két ke­rekre feszítve a két kerek között párhuzamosan fut, bármely vastagságú s hosszúságú szálfa elfű­­részelésére is alkalmas. Ha a szalag fűrész szé­lessége a legkisebbre szoríttatik, vele hasonlít­­hatlan finom fájú faműveket állíthatni elő, olya­nokat, miket Helvécziában az iparos nép kézzel szokott teremteni. Egy kút számos kiváncsit gyűjt maga körül. A „perpetuum mobile“kutja ez, ha — igaz. Fenn víztartó, lenn víztartó, jobbra, balra, mindenütt víztartó. Mindez üveg és érczcsövekkel egymással összeköttetésben áll. Megindításnál a legfelső víz­tartó vizzel töltetik meg ,az innen lefolyó víz a kút mélyében elhelyezett idényben légnyomást szül­ő légnyomás tolja fel aztán a kút vizét. Ez ér­dekes találmányt láttuk munkán, midőn szabá­lyos időközökben, egyegy vízsugarat ad, aztán alig ad valamit, mert a felemelt vizet légnyomás előidézésére legfelső víztartójába önti. Ha ez meg­telt, vízadó önműködése tovább folyik. A legnagyobb feltűnést azonban az első osz­tályban egy bámulatos emelőgép okozza. Ott, hol az első és második osztály egyesül, óriási torony emelkedik magasba. Az egész a legmerészebb faszerkezet. A mily magas e torony, oly magas, félláb átmérőjű vashenger emelkedik középen. E henger legfelső végéhez két négyszögölterületű padolat van erősítve, s ez karfákkal ellátva. A hengeroszlop most tizenhatos mélységre földbe sü­­lyed ; a vendégek helyet foglalnak padolatán, a gőzgép füttyent s az oszlop gyorsasággal emelke­dik magasba. Itt a „szépkilátás“ czimü vendég­lőben lépünk ki, mely mint megelőzött levelem­ben irám, a kiállítási palota legmagasabb tornyá­nak tér rászán kínál frisitőkkel. Ha ezeket is s a szép kilátást is megelégeltük, a regényes podo­­latra lépünk, mely mint szinpadi szülyesztő, le­szállít. Ez osztályban még egy jégkészitő kép ér­demel figyelmet, mely óránkint tiz mázsa jeget állít elő, s a légnyomatú távírda táviratok s cso­magok tovaszállitására. A második osztályban minden rendszerű varrógépeket láthatunk, középen varrógépekből összeállított pyramis, de legnagyobb figyelmet ér­demelnek itt a selyemkészítésre vonatkozó gépek és eszközök, m­iét sehol sem találhatnánk oly tö­kélyre vive s oly teljes számban, mint Lyonban, a világ legkitűnőbb selyemtermelési helyén. Csoko­ládé, élelmi czikkek, szappan, gyertya, vegytani szerek, kalap sat. gyártására vonatkozó gépek nagy mennyiségben. A harmadik osztályban kályhák s hasonne­­műek állítják ki. Hármat emelünk ki: a rovatos kályhát, mely e természeténél fogva a legnagyobb mennyiségű meleget sugározza ki; a szabóműhe­­lyek s mosodák Bat. számára kitűnően alkalmas vasalómelegítőket; igen csinos, kevés helyet fog­laló, pyramis alakú kályhák ezek, kicsi tűzhely­­lyel, mely körül nyolcz, sőt több vasaló melegít­hető nagy gazdálkodással; a Stocker féle gyors melegítőket, melyek igen ízletes alakkal bírnak s a bennök égetni szokott szén oly tulajdonsággal bir, hogy az semmiféle ártalmas gázt nem fej­leszt, nem füstöl s igy szolgálatot teritett asztalon étkezés közben is tehet. A negyedik osztályt a legközelebbi háború alkalmával használt kórházi eszközök, mentőko­csik, továbbá czél- és pompakocsik, lószerszámok sat. törték meg. Az ötödik nagy terem hangversenyek, szini előadások, ülések sat. tartására szolgál. Előtérben szölőszegi s vegyészeti eszközök állítják ki. A legújabb s bizton méltán érdekelhető az elektro­­chemiti vízszűrő, mely valóban bámulatosat végez. Tudjuk, mily egészség veszélyeztető az ivóvíz tisztátalansága. Az új találmány megszünteti e ve­szélyt. Egy két láb magas edény ez, melynek belsejében villanyoszlopok alkalmazzák: ezek vil­lanyfolyama decomponálja a vízben felolvadt szerves anyagokat, a­mi aztán több szűrőn halad lefelé, visszahagyva minden idegen testrészt, vé­gül mint kristálytiszta hagyja el az alsó csapot, napjában ezer iteze mennyiségben. Feltalálója előttünk téve a kísérletet: vett több iteze vizet, mely őrünk elé téteté zsebbevalónk; ez illatos erzbe még meszelynyi petróleumot, szappant, Csiz­­szamázt s több efféléket tett, mik irtózatosak szájnak, orrnak. E kétesszinü keveréket leirt idényébe önté. Kevés idő multán az ajtó csaphoz tartott pohárba viz ömlött. Előbb szemüflyre vet­tük s láttuk kristálytiszta; bátorságot merítettünk zsebkendőnk eltávolítók s meggyőződtünk, hogy a víznek legkisebb szaga sincs: megvalljuk, izére nem valánk kiváncsiak, de mert e részben is ér­tesülnünk kelle, lehajtottuk. Nem volt biz annak semmi íze. Oh Babhus, mennyire dicsőbb a te találmá­nyod! Nem teszesz te abba sem fénymázt, nem kőolajat, még csak szappanlevet sem és mégis! A hatodik osztályban Francziaország gazdag éléstára, Algír van képviselve. A hetedik osztály egy óriási kupola fából. Remek mű, mely maga megérdemli a lyoni utat. E kupola alatt az ipar művészete látható: viasz, porezellán tárgyak, finom asztalosság termékei, arany, kristály, bronz sat. tárgyak, végül zene­szerek. Ez utóbbiak közül kiemeljük a zongorát, mely hangjegyekben adja azt, mi rajta játszatott, egy másik megtanít, mely hangok illenek össze s adnak harmóniát; egy harmadik e feliratot vi­seli : „Grüner de Hongrie.“ Egyedüli, mi Magyar­­országra emlékeztet. Egyébként Grüner lyoni zon­goragyáros , nem tudtuk megérteni, miért teszi neve elé, „de Hongrie.“ Találmánya franczia álló zongora (Piano á cassiers), mely alsó részében sa­játságos kihúzható fiókkal bir a hang hatalma­sabb visszaadására. A nyolczadik osztály az előbbinek folytatá­sa ; itt csupán a szellemdús villanytávirdát emel­jük ki, melyen bárki is s minden előkészültség nélkül is táviratozhat. A sürgöny az elküldés va­lamint rendeltetési helyen is nyomtatásban jele­nik meg . A kilenczedikben ruhá­s hasonneműek állít­ják ki. Egy feltaláló, mint hosszú évek gondol­kozásának gyümölcsét, oly esernyőt s napernyőt mutat fel, miknek nincs nyelük, hanem sajátos készülékkel a fejen levő kalaphoz erősittetnek" Nagyon kételkedünk jövőjében. A tizedikben szövetek állítják ki. A tizedik s bezáró osztály a tanítás eszkö­zei, tudomány s művészetnek van szentelve. Ez osztály a legszegényebb s különösen a képző­mű­vészet tárgyai alig érdemelnek figyelmet. Festmé­nyek között ott láttuk a zenék nagy mestere, Lisztnek életnagyságú képét, mely Rómában tar­tózkodása alatt látszik készültnek. A kiállítási pilótához még kert is tartozik, kertészetbe vágó kiállításokkal; ezeket s a kertet még elég rendezetlen állapotban találtuk. A Rhone folyam mentében oszlopokon álló, egyes pályavonalat láttunk, mely sajátos, új rend­­szerű szállító akarna lenni gőzerőre. Működésében még ki sem látta, mert feltalálója nem akarja meg­indítani, míg a találmányi szabadalom kezében nem lesz. Az egész kiállítás kellemes benyomást tesz a szemlélőre s elmondhatja: haladunk, haladunk ! Figyelmes vizsgáló szemét nem fogja azonban ki­kerülni, hogy e haladás gyakorta mily nehezen szülött, erőltetett s csak szintezes, legtöbbnyire a nagy­közönség kizsebelésére irányzott. Máskor ismét őszinte, de tehetségnélküli. Alkalmunk volt látni egy kiállítót, ki megőszült s megtébolyodott találmányok utáni hajhászatában. Találmányai ott szerepeltek a kiállításon; úgy látszik, a bíráló bi­zottmány rettentő például bocsátá e szerencsétlent kiállításra. Magát egyszerűen „feltalálónak* nevezi s maga irt magának találmányi okmányokat. Figye­lemmel megnéztük minden egyes „találmányát* , egygyel kísérletet is tett előttünk : vett három közönséges „moderateur* olaj lámpát s ezeket úgy helyré egymás mellé, hogy a lámpacsövek felül összeértek; elővevő „találmányát“ egy pléh edényt, meleyn alulról fölfelé három üres cső jutott, s ezt úgy alkalmazá a lámpák három csö­vére, hogy a kiömlő meleg az edény három csö­vén keresztül futott; az edény tartalmazta víz hosszas várakozás után természetesen forrásnak indult. A nagy kísérlet sikerült! Midőn azonban az edény eltávolításához fogott, ebből kevés víz a lámpa csövegre ömlött, s mindhárom elpattan­­tan csörömpölt alá. Megtettük számításunk : há­rom lámpacső 90 cent, három 10 frankos mode­rateur lámpa ára 30 frc, ennek kamatja, javítási költségek, három lámpában félóráig égetett olaj­ára s a t, s igy találtuk,­ hogy egy iteze viz fel­forralása körülbelül két frankba kerül a szeren­csétlen őrült „nagy” találmányán. Nem hagy­hattunk volna kártalanítás nélkül, s midőn egyút­tal kifejeztük rendszerének hiányosságát, különö­sen, hogy a lámpacsövek mily könnyen pattan­hatnak el, emelkedetten szólott; az utókor fela­data e bajon segíteni s oly lámpacsöveket gyár­tani, melyek, bár jeges viz is öntessék reájuk, midőn legforróbbak, el ne pattanjanak. K. M. TÁRCZA. JANE EYRE. — ÖNÉLETÍRÁS — írta CUBEEE BELL. (Folytatás) A válaszolás kellemetlenségétől meg lettem kimélve, mert Bessie sokkal inkább látszott sietni, hogy sem magyarázataimra hallgatni ideje lett vol­na ; a mosdó asztalhoz vezetett tehát és kímélet­len de szerencsére nagyon rövid ideig tartó súro­lás alá vette arczomat, vízzel, szapannal és egy durva törölközővel, hajamat egy igen kemény ke­fével lesimította, leoldozta kötényemet, kivezetett a lépcsőre és lelkemre kötötte, hogy egyenesen lemenjek, mivel a reggeliző szobában várnak reám. Szerettem volna megkérdezni, hogy ki vár reám: szerettem volna megkérdezni vájjon Reedné asszonyság is ott van-e, de Bessie már elment és becsukta maga után a gyermekszoba ajtaját; le­mentem tehát a lépcsőkön lassú léptekkel. Közel három hó óta nem lettem Reedné asszonyság szí­ne elé idézve , oly sokáig száműzve lévén a gyer­mekszobába, a reggeliző, ebédlő- és nappali szo­ba borzalmas regiókká váltak reám nézve, me­lyeknek küszöbét átlépni valóban remegtem. Ott álltam most az üres előcsarnokban, a reg­geliző szoba ajtaja előtt, félve és reszketve. Mily nyomorult gyávává tettek engem akkor az igaz­talan büntetések! Féltem visszatérni a gyermek­szobába , féltem előre menni, mintegy tíz perczig izgatottan és habozva álltam , de a reggeliző szo­ba csengetyűjének heves csengése véget vetett a bizonytalanságnak: be kellett lépnem. — Vájjon ki várhat engem ? kérdem ma­gamban, midőn két kézzel megfogtam az ajtó ne­hezen járó kilincsét, mely két vagy három másod­­perczig ellentállt erőfeszítésemnek. „Vájjon kit fo­gok találni Reedné nagynénémen kívül a szobá­ban, férfit-e vagy nőt?“ A kilincs fordult, az ajtó kinyílt és én belépvén és mélyen meghajtván ma­gamat, megpillantottam — egy fekete oszlopot! — legalább ilyennek látszott előttem első tekintetre azon egyenes, vékony, halcsont-merevségű alak, mely a szőnyeg közepén állt : e komor arcz egy faragott álarczhoz hasonlított, melyet mintha dí­szítmény gyanánt tettek volna az oszlop­ tetejére. Reedné asszonyság szokott helyén ült a kan­dalló mellett; intett, hogy menjek közelebb, tel­jesítem parancsát, s ő e szókkal mutatott be a kő­­merev idegennek : — Ez az a kis leány, kinek ügyében önhöz fordultam. Az idegen lassú mozdulattal felém fordítá fe­jét, és sűrü szemöldei alatt pislogó fürkésző szemei­vel végig nézvén rajtam, ünnepélyes és mély han­gon szólt: — Alacsony termete van , vájjon hány éves ? — Tiz éves. — Nem hittem volna, volt a kétkedő válasz, mely után még néhány perczig nézett reám für­készve. Aztán hozzám intézé szavait: — Mi a neved, kis leány ? — Jane Eyre, uram. E szókat kiejtvén feltekintettem ; az idegen úr rendkívül nagynak látszott előttem , de én ak­kor nagyon kicsi voltam, vastag arczvonásokkal birt és egész alakja szögletes és feszes volt. — Jól van Jane Eyre, és aztán jó gyer­mek vagy te ? Lehetetlen volt e kérdésre igenlőleg felelnem: egész kis világom ellenkező véleményen volt ; sem­­mit sem feleltem tehát. Reedné asszonyság ellenben igenis felelt helyettem és igen kifejezőleg csóválva fejét igy szólt: — Talán annál jobb, minél kevesebbet be­szélünk e tárgyról, Brocklehurst úr. — Sajnálom, hogy ezt kell hallanom ! egyéb­iránt majd beszélünk egymással, ezzel elhagyván függélyes állását, lebocsátkozott egy karszékbe, Reedné asszonysággal szemközt. Jer ide! mondá aztán. Végig mentem a szőnyegen, az idegen meg­fogta karomat és egyenesen maga elé állitott. Csak most láthattam, hogy mily arcza van, midőn velem egy szin­vonalon állt; mily óriási orr ! mily rengeteg száj ! mily előnyuló fogak ! — Nincs szomorúbb látvány egy gonosz gyermeknél, mondá, főleg egy gonosz kis leánynál. Tudod e, hova jutnak a gonoszok haláluk után? — A pokolba jutnak, volt gyors és ortho­dox válaszom. — És mi a pokol ? Meg tudnád nekem ezt mondani ? — Egy tüzes mélység. — És kivánnál-e­­beleesni e mélységbe, bele­esni és ott örökké égni? — Nem, uram. — És mit kell tenned elkerülésére ? Egy perczig elgondolkoztam és válaszomat némileg kifogásolhatónak kell most, utólagosan tartanom. — Iparkodnom kell egészségemet megőriz­nem nehogy meghaljak felelém. — Hogyan őrizheted meg egészségedet ? Hi­szen naponkint halnak meg nálad fiatalabb­­gyer­mekek. Én magam is ezelőtt néhány nappal te­mettem el egy öt éves gyermeket ,egy jó kis gyer­meket, kinek lelke most az égben van. Félő, hogy rólad nem lehetne ugyanezt mondani, ha elszólít­­tatnál ez árnyék­világról. Nem lévén azon helyzetben, hogy e kételyét eloszlathassam, lesütöttem szemeimet, letekintettem arra a két óriási lábra, mely a szőnyegen nyugo­dott, és felsóhajtottam, óhajtván vajha minél távo­­lolabb volnék e helytől. — Szeretem remélni, hogy­ e sóhajtás szi­vedből fakadt és te őszintén sajnálod, hogy vala­ha keserűséget okoztál nagylelkű jóltevőnődnek. — Jóltevőnő ! jóltevőnő! mondom magamban’. Reedné asszonyságot mindnyájan jóltevőnőmnek nevezik; ha csakugyan így van, akkor egy jólte­­vőnő igen kellemetlen dolog. — Szoktál imádkozni minden este, volt a legközelebbi kérdés. — Igen uram. — Olvasgatod a bibliát. — Némelykor. — És örömest olvasod ? van kedved hozzá ? — Nagyon szeretem szent János jelenéseit és Dániel könyvét Genesist és Sámuelt, az Exo­dus némely részét, egyes részleteket a királyok és a krónikák könyvéből végre Jobot és Jónást.­ — Hát a zsoltárokat? remélem azokat is szereted ? — Nem uram. — Nem ? Oh ! az nagyon boszantó ! Nekem van egy kis fiam, ki jóval fiatalabb mint te és már hat zsoltárt tud könyv nélkül, és ha megkér­dezed mit akar inkább, egy diót kapni vagy a zsoltárból egy verset megtanulni, mindig azt feleli: Oh ! egy zsoltárverset tanulni! az angyalok is zsoltárokat énekelnek és én kis angyal akarok lenni már itt e földön; ilyenkor aztán mindig két diót kap gyermeki áj­tatosságának jutalmául. — A zsoltárok nem érdekesek, mondám. — Ez azt bizonyítja, hogy gonosz szived van és kérned kell az Istent, hogy azt megvál­toztassa, új és tiszta szivet adjon neked, vegye el kőszivedet és adjon helyette olyat, mely húsból van alkotva. Épen kérdést akartam hozzá intézni eziránt, hogy mily módon véli e műtéteit végrehajtható­­nak, de Reedné asszonyság közbeszólt, megparan­csolta, hogy leüljek, és saját kezébe vette a társal­gás fonalát. (Folyt. köv.) — A b or­s­o­d-m­i s k­o l ez­i kiházasitó egylet ügyében a miskolczi törvényszéknek ha­tározata értelmében az egyleti könyvecskék f. évi September 30-ig az illető bíróságoknál bemutatan­­dók voltak. Ne­m tudom, mily eredménye volt e felhí­vásnak országszerte, de Pesten bizonyára vannak sokan, kik azt várták napról napra, hogy majd közzé fog tétetni azon hely, hol e könyvek hely­ben benyújtandók: ez alatt a határidő lejárt a nélkül, hogy sok egyleti tag — önhibáján kí­vül, mert nem tudták hol — jelentkezhetett volna. Óhajtandó e szerint,­hogy a hely megjelölé­sével egy pár napi újabb határidő engedtetnék az egyleti tagoknak könyveik bemutatására; a ha­lasztás, mely e késedelem által újabban okoztat­­nék, csekély, az illető közegek pedig tartoznak e kis figyelemmel, a már úgy is eléggé megkárosult egyleti tagoknak. Mert ha ez meg nem történik, e tagoknak pénzek elvesztése (?) mellett még arra is van kilátásuk, hogy a t. ez. fogoly urakkal czimboráknak tekintetnek. Egy egyleti tag. — A krakkói „Kraj” a magyar ügyek­kel foglalkozik és azt jósolja, hogy a centralisták lesznek az elsők, kik a dualizmuson halálos dö­fést ejtenek, hogy magukat a magyarok döntő befolyása alól megmentsék. A magyarok jól tud­ják, hogy csak erős és önálló Austria biztosítja nemzetiségük fenállását, holott annak szétrombo­­lása a magyarokat a szláv nemzetek s Oroszor­szág kegyelmére bízná. Ennél fogva támogatják a magyarok a kormányt a hadi költségvetés kér­désében. A lengyel delegátusok szintén azt teszik, de nem azért, hogy gondolnák, miszerint az po­litikai tekintetben a galicziai ügyekre nézve elő­nyös volna, hanem mivel látják, hogy az által a centralisták és a dualizmus közti viszály minél inkább terjed, így történik, hogy a­mit nem vol­tak képesek a nemzetiségi ellenzékek véghez vinni, azt a körülmények által kényszerítve, a c­entralisták teljesítendik. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése okt. 8-án. Elnök: Bittó. Jegyzők: Széll, Wächter Kiss. A kormány részéről jelen vannak : Pauler Tisza. Jegyzőkönyv hitelesítése után elnök be­mutatja Trencsén megye kérvényét az északnyu­gati vasút kiépítése tárgyában. Kaucz Gyula az orsz. közép tanodai tanár­egylet kérvényét nyújtja be, melyben a tanárok fizetését javítani kérik. Következik a n­a­p­i­r­e­n­d, vagyis a Sopron-r­,nny, Lundenburg-vágvölgyi elsőrendű moz­­donyvasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat tár­gyalása. A központi bizottság elfogadásra ajánlja. Tisza Lajos miniszter a vasút engedélyezésé­vel figyelembe veendő nézpontokat jelezvén, kimu­tatja hogy e vasút irányára nézve ugyan csak helyi érdekeknek fog szolgálni, de mivel ez érde­kek összesége a maga erejéből — állami garantia nélkül akarja azt létre hozni — annak engedélye­zése semmibe sem ütközik. Ezután a törv. javaslat átalánosságban elfo­­gadtatik s jegyző az engedély okmányt olvassa föl szakonként, mely a 24-ik §-ig csekély módsitások­­kal a közp. bizottság szövegezése szerént fogadta­­tik el s a 24-ik szakasz Prileszki Tádé módosit­­ványával s azután végig a közp. b. szövegezése szerint. Következik a törvényjavaslat részletes tár­gyalása. A czím és az 1-ső §. elfogadtatnak. A 2. §. szakasznál felszólal Simonyi Ernő. Miután én azt hiszem, hogy minden ily közlekedési ügyeknél sokkal czél­­szerűbb, ha a felelőség egy miniszterre van szo­rítva, nem látom át, miféle dolga van a pénz­ügyminiszternek is ezen ügynél. Ennélfogva kí­vánnám, hogy ezen törvényjavaslat 2-ik­­­ból ezen szavak „és pénzügyi“ hagyassanak ki. Arra való a közlekedési miniszter, hogy ő vállalja ma­gára a törvény végrehajtása iránti felelősséget. Ha a felelős az tökéletesen elég. Tisza Lajos közlekedésügyi miniszter: Bocsánatot kérek te hát ! erre bátor vagyok azt megjegyezni, hogy igen­is a közlekedésügyi mi­niszternek, nagyon nagy szüksége van a pénzügy­­miniszterre, miután a pénzügyminiszter biztosítja neki az építési tőkét, és ott is, midőn papirosok kibocsátásánál, a cassa meghatározásáról van szó, azt tartom igen helyes, hogy azt egyenesen a pénzügyminiszter eszközölje, kinek ez ressortjába tartozik. (Helyeslés.) A ház az eredeti szerkezetet fogadja el. Következik a napirend második tárgya vagyis Gyártól Sopronyon át Éberfurt irányában az ország határáig vezetendő elsőrendű mozdony­­vasút építéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A közp. b. elfogadásra ajánlja. Elfogadtatik — s az engedély okmány olvastatik fel, — s a közp. bizottság módosítványaival elfogadtatik. A törvj­avaslat ezután szintén elfogadtatik. Következik a Vojtek-németboksáni másod­rendű vasútvonal kiépítéséről szóló törvényjavas­lat és engedély okmány tárgyalása. Nikolics Sándor a törvjavaslat elfogadása mellett nyilatkozik. Úgy­szintén a központi bizottság előadója. Általánosságban elfogadtatik. Ezután az engedély okmány olvastatik fel s úgy ez mint a törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatik. Bittó Kálmán a központi bizottság előadója. Kötelességemmé tette a központi bizottság a t. háznak bejelenteni, hogy egy osztály részéről a kebelében tett azon indítvány folytán, hogy uta­­síttassék a közlekedési minister az országos vas­úti hálózat tervezetének mielőbbi beterjesztésére a minister úr azon nyilatkozatot tette, hogy nem csak a vasúti, hanem az összes közlekedési vona­tok hálózatáról szóló javaslatot legközelebb a képviselőházban be fogja adni. Következik a válaszfelirati javaslatok­nak tárgyalása. Zsivkovics János beszéde elején pármonda­­tlatot horvát nyelven mond el , azután magyarul mond szólva a bizottság felirati javaslatának el­fogadása mellett nyilatkozik, miután Miletics ja­vaslatát részéről tárgyalhatónak nem tartja. Ezen válaszfelirati pártolásom indokául úgy­mond — még azon körülmény is szolgál, hogy a­mi az én állásomat mint Horvát-Slavonországi képviselőt illet, a Horvát-Slavonország álladalmi állása s külviszonyuk rendezése nem csak azon szervezetbe, a­mint most fennáll, hanem abba is, ha az a nevezett ország kívánalmához képest módosíttatik a Sz. István korona mostani állam­­szervezetébe és annak keretébe könnyen beleillik tehát valódi okom itten nagyobb magyar állam függetlenségért küzdeni, mint osztrák m­agyaror­­szágnak törvényes többsége maga jónak és czél­­szerűnek találja. (Helyeslés jobbfelől.) Ezután áttér a Horvát és Szlavonországot különösen érdeklő tárgyakra s megelégedéssel veszi, hogy a trónbeszéd újabb egyezkedések czéljából regnicolaris küldöttségek kiküldésére hívja fel az országgyűlést. Reménye annak jó eredményét. Óhajtotta volna, hogy a függőben maradt fiumei kérdés végmegoldása is kilátásba helyeztetett volna. *— Ha nem csalódom, Brocklehurst úr, azon levélben, melyet három hét előtt intéztem önhöz, megemlítem, hogy e kis leány nem bír a kívána­tos jellemmel és hajlamokkal, ha ön szíves lesz őt befogadni a lowoodi iskolába, igen czélszerűnek tartanám figyelmeztetni a felügyelőnőt és a taní­tókat, hogy szigorúan ügyeljenek reá és mindenek előtt óvják meg legnagyobb hibájától, a kétszínű­ségre való haj­amtól. A te jelen­létedben mondom ezt Jane, nehogy kísérletet tégy megcsalni Brockle­hurst urat. Eddig is féltem freedné asszonyságtól, eddig se szerettem őt, mert természetében feküdt engem kegyetlenül sértegetni, soha sem éreztem magamat boldognak jelenlétében; bármily lelkiismeretesen engedelmeskedtem neki, bár­mennyire iparkodtam tetszését megnyerni, minden törekvésem a fenneb­­bihez hasonló nyilatkozatokkal lett visszautasítva. Most egy idegen előtt kiejtett eme vád, m­egsebző szívemet ; homályosan éreztem, hogy máris meg­­semmisíté a reményt azon új életpálya küszöbén, melyet maga választott számomra; éreztem, bár ezen érzést kifejezni képtelen lettem volna, hogy elhinte az ellenszenv és rosz bánásmód magvát jö­­vőm ösvényén; láttam, hogyan változom át Brock­lehurst úr szemei előtt alattomos,új veszedelmes gyermekké, és vájjon mit tehettem volna ennek elhárítására ? — Semmit, valóban semmit, gondolom magam­ban, mielőtt iparkodtam elnyomni egy fohászt és gyorsan letörültem néhány könyvt, lelki aggályaim lehetetlen bizonyítékait. — A kétszínűség valóban szomorú hiba egy gyermeknél, mondá Brocklehurst úr; teljesen ugyanazonos a csa­fasággal és minden hazug ember elnyerendi osztályrészét a kénköves lángokból, min­denesetre őrszemmel fogjuk kisérni, Reedné aszonylag; beszélni fogok ez iránt Temple kis­asszonnyal és a többi tanítóval. — Óhajtanám, hogy helyzetéhez mért mó­dokban neveltessék, folytató jóltevőnőm , alázatos­ságra és hasznavehetőségre oktattassék; ami pedig a szünidőt illeti, azokat, az ön engedelmével, min­denkor Lowoodban fogja tölteni. — Ez ön határozatai aszonyom, teljesen helye­sek, viszonza Brocklehurst úr. Az elégedettsség oly k­resztényi erény, mely kiválólag illik a lowoodi növendékekhez; én ennélfogva fő figyelmemet for­dítom erre, hogy ez köztük különös gonddal ápol­tassák. Tanulmányaim egyik tárgyát képezte azon mód, mely által legkönnyebben kiirtható keblükből a büszkeség hiú érzés és csak a legközelebbi napok­ban tapasztaltam eljárásom s kerének fényes bizo-A Dalmátiát illetőleg pedig megjegyeznem kell — úgymond — azt, hogy ne menjén tovább Dalmátia a kiegyezési törvény 65 és 66 .§-a­ sze­rint a Horvát és Slavon országi területi épségé­­hez tartozik, a 65-ik szakaszban pedig megígérte a Magyarország követelni a k. korona jogon an­nak visszacsatolását s egyszersmind követelni an­nak Horvátországhoz kapcsolását. Itt tehát, va­lamint az 1867. év II. t­ez. harmadik szakaszá­ba és nem csak a Szt. István korona, hanem kü­lönösen, a Horvát és Szlavonország integritása pedig a ház asztalára letett bizottsági felirati ja­vaslatában kellő kifejezést nem talált s ennélfogva fentartom magamnak a jogot a 1. képviselőháznak ez iránybani megfelelő módosítást annak idejében beadni. Végül Irányinak azon szavaira, hogy Hor­vátországban nem a legpéldásabb alkotmányosság van, megjegyzi, hogy a kormány az alkotmányt ott is megtartja. Podmanitzky Frigyes dr. Scwarz Gyula feirati javalatát pártolva ezt következőleg indokolja: A hatalom, a biztosított befolyás élvezete, a leggyakrabban és rendesen visszás befolyást gyakorol nemcsak egyesekre, hanem a pártokra is. A hatalom, a befolyás érzete gondatlanságba ringatja a pár­tokat, elpuhultságot idéz elő, meg­fosztja azokat a ruganyosságtól, élelmességtől, mert hisz mindenki azt hiszi és azon meggyőző­désben van: a többség a miénk, úgy tehát az fog történni, a­mit mi akarunk. Hogy az így van, ezt­­úgy hiszem bőven tapasztaltuk a lefolyt évek alatt. Ilyenkor az ellenzék természetesen felhasználja az alkalmat, ez pedig nálunk rendesen a válaszfel­­irat, hogy az elpuhult, a magát tétlenségre kár­hoztatott többséget felrázza azon dolce famenté­ből oly eszmék megpendítése által, melyek által hiszi és reméli az ellenzék, hogy a kezdeménye­zést kiragadja a többség kezéből, és a kezde­ményezés következtében magának a jövendőbeli győzelmet ha nem is biztosítja, de legalább előse­gíti. Hogy ez nem történt meg eddig, annak okát abban látja, mert a többség évek óta tétovázott, majdnem minden kérdésben mellék érdekeknek engedve, igen sok, nem egészen azonos elemeket egyesített. Ezen többséggel szemben pedig az ellenzék oly főeszméket vallott, melyek keresztül vitele vagy épen nem, vagy pedig csak nagy rázkódta­­tások segélyével lett volna keresztül vihető. Ennek következtében az ellenzék nem bírt azon számbeli túlsúlyra vergődni, mely szám szükséges arra, hogy egy parlamentben két egymással szemközt álló párt létesíttessék, mely pártok felváltván egymást, előidézzék azon nemes versenyt, mely abból áll, hogy mindenik párt vetekezlik a másikkal, minél jobban, minél üdvösebben és ügyesebben viselni az ország közügyeit. (Helyeslés jobbfelől) Azért választotta azt a független állást, me­lyet a házban elfoglal s melyet közművelődési nézeteivel is támogatva­: helyes voltát kimutatni igyekszik. Bobory Károly a 48-as párt felirati javaslata mellett szólva, azt bizonyítja, hogy ők valódi conservativek s nem Sennyey Pál báró. —Beszéde végén azon felhivást intézi a többséghez, hogy hagyjon fel az osztrákossággal s éltesse a tiszta magyar állami függetlenséget. Miskatovics József horvát nyelven foglalkozik tüzetesebben a horvát ügyekkel, s kifejezést ad azon bizalmának, hogy a kiegyezés most sikerülni fog. Bizalomra hívja fel a magyarokat ő irányuk­ba is, szólván. Az 1848-as események után, és az utolsó időkben Horvátországban volt kormányforma mel­lett, a kölcsönös bizalmatlanság megfoghatónak tetszik előttem, de igazolatlan és összhangzattan a nyolczszázados történelemmel. Igaz ugyan, hogy mi mindenek előtt a mi kedves honunkat szeret­jük s annak érdekeit leginkább szivünkön hord­juk, sőt ha máskép cselekednénk, nem hiszem, hogy önök, mint kipróbált hazafiak tiszteletét ké­pesek lennénk megszerezni. De az is igaz, hogy az 1860-ik év óta tartott országgyűlésünk orszá­gunk érdekeit, a magyar korona országaival való együttlétben s annak állami függetlenségében ke­reste még azon időben is, midőn önök jelenlegi szövetségesei minden áron minket arra utasítani törekedtek, hogy Horvátország szerencséjét és jö­vőjét legbiztosabban Magyarország romjain épít­hetjük. Politikai belátásunkról lehet különfélekép ítélni, de oly rövidlátók még nem vagyunk, hogy honunk ügyét azon hatalmas és consolidált Ma­gyarország ellen intézett ellenséges esélyek és ve­szélyeknek kitegyük, a­melyet mi földhöz terített és fegyvertelen állapotából fölemelni segítettünk. Szóval Magyarország oly kedvező helyzetben van, nyitványát. Ifjabb leányom Augusta anyja kíséreté­ben meglátogatta az iskolát és hazatértekor így ki­áltott fel: „Oh ! kedves papám , mily egyszerű és nyugodt kinézéssel bírnak a lowoodi leányok! hát­rafésült hajakkal, hosszú kötényekkel és egyszerű ruháikkal csaknem úgy néznek ki, mint a szegény emberek gyermekei, az én ruhámat és a mamáét úgy megbámulták, mintha életükben soha sohase láttak volna selyem szoknyát. — Tökéletesen helyeslem a dolgok ezen álla­potát, viszont a Reedné asszonyság; egész Angol­országot felkutatva alig­ha találtam volna rend­szert, mely alkalmasabb lenne oly gyermekre nézve, mint Eyre Jane. Szilárdság, édes Brocklehurst, minden körülmények közt szilárdság a jelszavam. — A szilárdság, asszonyom, a legelső ke­resztényi kötelesség, mely szem előtt is lesz tartva a lowoodi intézet berendezésének minden részleté­ben ; egyszerű élelem, egyszerű ruházat, minden fényűzéstől ment életmód, tevékeny és munkás szokások , ebből áll a ház lakóinak napirendje. — Nagyon helyesen van, uram, számolhatok tehát reá, hogy e gyerm­ek felvétetik a lowoodi iskolába és ott helyzetéhez és kilátásaihoz alkalma­zott nevelésben részesülend? — Számolhat asszonyom, — ő felvétetik a kiválogatott növények emez üvegházába — és re­mélem háladatos leend e megbecsülhetlen kivált­ságért. — Ennélfogva el fogom őt küldeni, mihelyt lehetséges, Brocklehurst úr, mert biztosítom önt, hogy forró óhajtásom mielőbb megmenekülni oly felelősségtől, mely már-már nagyon is terhessé kezdett válni. — Kétség kívül, asszonyom, kétség kívül, és most elbúcsúzom öntől. Egy vagy két hét alatt visszatérek Brocklehurst-Hallba; jó barátom az az esperes nem engedi, hogy hamarább elhagyjam őt. Temple kisasszonyt értesíteni fogom, hogy egy új leányka érkezik és igy semmi sem áll útjában felvételének. Isten önnel. — Isten önnel Brocklehurst ur, üdvözlöm Brocklehurstné asszonyságot és Brocklehurst kisasz­­szonyt, Augusztát és Theodort és Brocklehurst Broughton urat. — Köszönöm asszonyom. Kis leány, nesze egy könyv, melynek czime a „Gyermek kalauza” olvasd áhítattal, különösen azon fejezetet, mely a G . . . Mártha egy alattomos és kétszinű­ gonosz gyermek borzasztó hirtelen haláláról szól. E szókkal Brocklehurst ur egy borítékba fű­zött vékony röpiratot adott kezembe, kocsija után csöngetett és eltávozott.

Next