Ellenőr, 1873. június (5. évfolyam, 126-148. szám)

1873-06-04 / 127. szám

mit, nevezetesen azt, hogy szép czigánynő volt a valódi varázs rejtett hegedűjében. Bandájával, melyhez hasonlítani csak a félszázad múlva feltűnt Bihariét lehet, bejárta az ország minden részét, rendkívüli hatással találkozva ahol csak megfor­dult. Egyetlen leánya volt atyjának, ki Gömörben Lányi János földbirtokos udvari czigánya volt. Ko­rán mutatott hajlamot a zenéhez s földesura a leg­jobb hegedűtanárokat hozatta el számára Rozsnyó­ról. Azonban 14 éves korában már nem volt mit tanulnia tőlük. 1750-ben ment férjhez 15 éves ko­rában egy hires czigány muzsikushoz, kinek két fivére képezte meg a nagy hírre jutott bandát. Év­­va többi közt így ír róla : Czinka Panna nemcsak mint zenész vált ki saját fajából, mivel tudtunkra ő volt az egyedüli czigánynő, ki bandát vezetett, s ha volt is más, őt meg sem közelítette, még inkább kivált ő élet­módjára és erkölcseire nézve. Kortársai nem győ­zik őt magasztalni erényességéért. Jellemében a czigányok közönséges bűnei és kicsapongásai közül majd egy sem volt föltalálható: a művészet meg­­nemesítette lelkét. Házi dolgaiban s gyermekei ne­velésében különös rendet tartott, sohasem lehetett őt vagy gyermekeit tétlenül látni. Ő maga, ha nem zenélt, mosott, kenyeret sütött, szóval gazdasszonyi teendőit végző, vagy férjének segített a kovács­mesterségben. A czigánynép közös jellemvonása, a dologtalan henyélés, igen távol állt tőle, s ebben is nagy ritkaságnak lehet őt neveznünk. Tömérdek alkalma lévén nagyurak termeiben és társaságá­ban megfordulni, némi finomságot sajátított el egész magaviseletében. Öt gyermeke közül négy fia mind híres mu­zsikus lett, leányát csak ő maga múlta felül szép­ségben és zenészi hírben. Férje halála után öt gyermeke képezte bandáját, melynek legkésőbb korá­ig első hegedűse maradt. Rendkívüli szép arczához nem volt méltó kicsiny, görbe termete; nyakán nagy forradás volt, s hogy mindezen hiányai da­­czára oly hires szépség volt, hogy mindig csak a „szép czigánynő“-nek hívták, lehet képzelni, mily kellemes vonásokkal bírhatott. Már ruházata is megkülönböztette a többiek­től. Mindig tisztán és illedelmesen öltözködött, s gyermekeit is rászoktatta az illedelmes öltözésre. Díszruháját ura és pártfogója készíttető; minden három évben újat kapott. Állt pedig ez vörös nadrágból és mentéből, kócsagtollas kalpagból és sárga csiz­mából A Czinka Panna ruhája gazdag aranysuj­­tással volt kirakva, s mentéjén ezüst gombok ra­gyogtak, kalpagján egy rubinkő díszlett. Csak fekete arczbőre árulta el külsőleg, hogy czigány volt. Ezen kívül még két sajátságos czigányvonás maradt fönn jellemében. Egyik volt, hogy szeretett dohányozni, a másik, hogy szerette a szabadban lakást. Ura a Sajó partján egy csi­nos házat építtetett számára, melyben férje kovács­­műhelye is volt. Ő azonban csak télen használta e lakást, s mihelyt a tavasz elközelgett, azonnal kiköltözött a szabad természetbe. A Sajó túlsó partján egy kis erdőcske feküdt, hol is 3 -4 zöld posztósátort állíttatott föl, s egész késő őszig itt lakott családjával, így elkülönítve élt a többi czigányok­­tól, levetkőzve azoknak rész erkölcseit, s mint nő is példányképül szolgált egész fajának. Így halt meg általánosan tisztelve és szeretve 1772 ben, épen azon évben, midőn Csermák és Kisfaludy Sándor — az uj korszak két csillaga zenében és költészetben — születtek, s a mely évtől számít­juk irodalmunk újjászületését és fölelevenítését Bessenyei és társai által. Halálát tömérdek tiszte­lője siratta meg, temetését földesura rendeztette, s a környék egész nemessége megjelent neki a vég­tiszteletet megadni. Egész raja jelent meg az őt ruj­uli, tuuiu ruiouuuva ! UlCgCUCACUCA alakját, arczát, játékát, születését és halálát, hitét és dicsőségét, még nyakán lévő sebforradását is! Valóban ritka czigánynő részesült a kor oly kitüntetésében, mint Czinka Panna. Fiainak tömérdek kincset hagyott hátra, a­mit takarékos életéből könnyen megmagyarázhatunk, ö tömérdeket szerzett hegedűje által, s azt nem pazarolta el. Végrendeletében meghagyta, hogy dísz­ruhájában, ujján egy gyémántgyűrűvel temessék el, s vele együtt kedvencz hegedűjét, egy Amati-­he- i gedűt, melyet Csáky bibornoktól kapott ajándékba. Sírkövét, melyet fiai állítottak számára, az idő vas­foga megemésztette, ma már nyoma sincs többé. Arczképét nem bírjuk. Nemcsak híres hegedűs, hanem jeles zeneköltő is volt. Gyönyörű zeneszerzeményeit Czinka Panna aggkorában Vászek kanonok tette hangjegyekre. Fájdalom, hogy csak három darab maradt meg, melyek egyikét Fáy István a „Régi magyar zene gyöngyei“ második füzetében adott ki­; de egy da­rab is elég, hogy tehetségéről elismeréssel lehessen nyilatkozni. Siriratát magyar fordításban Évva így közli: Csillagokig híres hegedűs, Czinka Panna, e sirban Alszik, örök hirnév fedje be szent porait! Asszony szült engem, de a hirt én szültem e névnek; Hirem messzire száll, majd ha e sir befogad. Édes anyámtól csak keserű halált örököltem, Én maradékimnak hírnevem általadom. Az orn. képzőművészeti társulat kiállítása (Akadémia­palota 2-ik emelet) minden nap nyitva áll reggel 9 órától d­é 5 óráig. KÖZGAZDASÁG Iparegyesületi ügyek. Az orsz. m. iparegyesület nemzetgazdasági szakosztálya május 30-án ülést tartott Horn Ede elnöklete alatt. Napirenden az adóreform ügyében kidolgozott pontozatok tárgyalása és a részvény­társulatok törvényhozási rendezésének kérdése ál­lott. Az első tárgyra nézve a szakosztály albizott­ságának javaslatára előbbi ülések alkalmával ki­mondatott, hogy a jelenlegi egyenes adók helyett összjövedelmi adó hozassék be, hogy azonban en­nek alkalmazásával tekintet legyen a jövedelmet szolgáltató tényezők illetőleg dolgok különféle ter­mészetére melyek is öt kategóriába lennének osz­­tályozandók. Jelen alkalommal az adókulcsnak a jövedelmi tényezőkre való alkalmazása képezte a tanácskozás tárgyát. Mudrony Soma a kiküldve volt bizottság nevében a következő propositiót terjesz­tette elő: „Az egyes személyek összjövedelmét képező ötféle tényező, (föld, ház, minden egyéb tőkeüzlet személyes kereset) a jövedelmet, mint már említve volt, nem egyenlő mértékben szolgáltatván, azon kérdés merült fel, hogy váljon a különbségek a jövedelem kiszámításáról vétessenek-e tekintetbe, úgy hogy azután a kiszámított jövedelem egy és ugyanazon kulcs szerint legyen megadóztatható, vagy pedig a jövedelem kiszámítása a jövedelmi forrás különbségének tekintetbevétele nélkül eszkö­zöltessék; ellenben, a már kiszámított jövedelem különféle kulcs szerint, adóztassák meg, a szerint, amint állandó vagy csak egy ideig tartó forrásból ered é s aszerint amint a jövedelem előállí­tása több vagy kevesebb koc­kázattal jár. E kérdésre nézve , tekintve, hogy czélszerű, miszerint a polgárok tiszta öntudatára jussanak annak, hogy az adóteher mindennemű jövedelemre nézve egyenlő, é­s hogy amennyiben levonások engedtetnek, e levonások a tárgy természetéből folyók és olyanok, melyeknek indokoltságát mindenki átláthatja, sőt utána szá­míthatja, e czel pedig csak egyenletes adókulcs megállapítása által érhető el; tekintve, hogy ezen első pillanatban az ed­diginél bonyolultabbnak látszó adókiszámítás a gya­korlati alkalmazásban egyszerűbb és könnyebb, azonkívül az önkénynek kevésbbé van kitéve ; tekintve, hogy az adónak az államszükségle­tekhez való idomítása, illetőleg emelése vagy csök­kentése is ezen módozat mellett a lehető legköny­nyebben eszközölhető, úgy hogy az adókulcsot szük­ség esetében iennen egyes évben a budgetben lehet megállapítani, mondja ki a szakosztály, hogy azon összeg, mely adó alá eső jövedelemnek tekintetni fog, egyenlő kulcs szerint legyen megadóztatva, de épen ezért az adó alá eső jövedelem constatálásánál figyelem fordíttassék az illető tényező természe­tére és az amortizálásra, biztosításra, elhaszná­lásra, értékcsökkenésre stb. szánt hányadok levo­násba vétessenek a bevételként kimutatható össze­gekből. Ezen levonások százalékokban lesznek meg­­állapítandók az egyes jövedelmi tényezőkre nézve külön-kü­lön és ezek eleinte átlagos számítások út­ján lesznek megszabandók, később azonban erre nézve részletes statistikai adatok lesznek gyűj­tendők, melyek alapján a levonandó százalékokat esetleg emelni vagy csökkenteni fog lehetni. Az erre kifejtett eszmecserében D­o­b­n­e­r Rudolf, Hegedűs Sándor, Mud­r­o­n­y Pál, György Endre, Horn Ede, Mudrony Soma, Matlekovics Sándor és K­an­itz Mór vettek részt, mindannyian kiemelve a javaslat elvi hord­­erejét, mire az változatlanul elfogadtatott, s elfo­gadtatott a bizottság utolsó propositiója is, mely így hangzik: „Azon kérdésre nézve, váljon a kipuhatolás adóalanyonkint vagyis az egyes gazdálkodó és adózó személyekre nézve, vagy pedig adótárgyan­­kint, vagyis tekintet nélkül a tárgy birtokosára vagy birtokosaira vétessék foganatba. Tekintve, hogy az alanyonkint való kivetés mind az adózókra, mind az adóhivatalokra nézve egyszerűbb és kényelmesebb, ennélfogva kevesebb munkával járó és olcsóbb, hogy az alkotmányos polgárhoz méltóbb, amennyiben az általa fizetendő adó megállapítá­sánál könnyebben befolyhat, sőt befolynia köte­lessége, hogy az adózó személyek evidenciában tartá­sára nagyobb gond lévén fordítható, nehezebb lesz a most általános szokássá váló jövedelemel­­tagadás. Mondja ki a szakosztály, hogy a jövedelem kipuhatolása illetőleg az adókivetés adóalanyonként foganatosíttassék, oly módon azonban, hogy az illető adókipuhatoló közeg már előzetesen fölsze­relve legyen mindazon tárgyadatokkal, melyek lehetetlenné tegyék, hogy egyes adótárgyak kima­radjanak. György Endre e propositiók kapcsán egy pótjavaslatot adott volt be a progressiv adó érde­kében, mely így hangzik: „Ámbár az egyenes adók súlyának minden honpolgárra kiterjesztése mellett nevezetes politi­kai okok harc­olnak: 1) tekintettel arra, hogy a megélhetési mini­mum nem vonattathatik észszerűleg a nagy jöve­delemmel egyenlő mérvben adó alá; 2) tekintettel arra, hogy az adózás helyes alapját az adóképesség szabályozza, mely pedig a jövedelem emelkedésével több, mint egyszerű arány­ban emelkedik; 3) tekintettel arra, hogy az összes jövedelmi forrásokból létesülő összjövedelem az adóalanyra or­­ganikus hatásában a tőke accumulatiójához hasonló jelenség; 4) tekintettel arra, hogy az állam magasabb feladata az adózást egyúttal a vagyon-egyenlőtlen­­ségek elhárítására is eszköz gyanánt, s pedig nem­csak közvetve, de közvetlenül is felhasználni, mondja ki a szakosztály, miszerint minden honpolgártól akar ugyan egyenes adót vétetni; — ez egyenes adó főösszege azonban, — amennyiben átalános, vagy kiegészítő jövedelmi adóról van szó, — progressiv természetű s a kisebb jövede­lemmel bírót nemcsak aránylagosan kisebb mérv­ben sajtoló legyen. Erre nézve a bizottság előadója megjegyzi, hogy a szakosztály az adóreformok ügye tárgyalá­sának első stádiumában kimondta, hogy adómen­tességek és kedvezmények a termelés érdekében adandók, de a bizottság eme kedvezmények meg­szabását, (melyek az egyenlő teherviselés szabálya alól kivételt képeznek) mindaddig tanácskozás alá nem akarta vonni, míg maga a szabály tisztába a PITI A­z inrlítió díjr­a ------­- miután az indirect adók által a szegényebb osztályok aránylag erősebben jujtatnak, mint a vagyonosabbak, s ezt mellőzni nem igen lehet, ennek ellensúlyozására indokoltnak tartja, hogy egy bizonyos összegen alóli jövedelem lefelé bizo­nyos fokozatban kedvezményben, illetőleg részleges adóelengedésben részesüljön. A szakosztály rövid eszmecsere után ily értelemben el is fogadta a pótjavaslatot. A részvénytársulatok ügyének tárgyalása jövő gyűlésre halasztottak s ugyanazon gyűlésre, mely Vegyes. — Egy kellemetlen sajtó-hiba foglaltatott va­sárnapi lapunk ugyane rovatának első sorában. „Első magyar á 1l­a­t-biztositó társulat“ helyett ugyanis a corrector hanyagsága „általános bizto­sitó társulat“-ot tett a lapba, mit ezennel helyreigazítunk. Az e rovatot figyelemmel kisérő olvasó egyébiránt észrevehette, hogy tévedésnek kell lenni a dologban, mert az első magyar álta­lános biztosító társulat már régebben magtartotta az évi közgyűlését. — Uj postahivatalok. Folyó évi junius 1-vel vasmegyebeli Pörgőlin községben postahivatal lép életbe, mely levél- és kocsipostai küldemények fölvételével, leadásával és továbbításával foglalko­­zand s a Léka és Kirchschlag közt közlekedő ko­­csiküldöncz postajárattal nyerendi összeköttetését. Kézbesítési kerületéhez Alsó-Ramócz, Khogl, Le­benbrunn, Német-Gyirot, Pörgölin, Puchendorf, Osto­ros, Redelschlag, Répczefő, Steinbach helységek tartoznak. Folyó évi június hó 1-vel vasmegyebeli Hidegkút községben postahivatal lép életbe, mely levél- és kocsipostai küldemények fölvételé­vel, leadásával és továbbításával foglalkozand, s a Gyá­lfalva és Regede közt közlekedő kocsikül­dönczpostajárattal nyerendi összeköttetését. Kézbe­sítési kerületéhez: O-Beznócz, Uj-Beznócz, Bodoncz, Borhida, Brezócz, Felső-Csernecz, Domaiicz, Gede­­sócz, Goricza, Györlincs, Nyulfalu (Hasendorf), Hi­degkút (Kaltenbrunn), Koprecsa, Korosecz, Krajna, Krasicz, Pecsnarocz, Ottocz, Predánócz, Pósócz, Sa­­lamonc és Skakocz, Pobancz puszta, Strukócz, Tivadarcz Topolócz, Vanecza és Zenkócz községek tartoznak. — F. évi június hó 1-én somogy megyei Büsü helységben postahivatal lép életbe, mely levél- és 10 fontot túl nem haladó kocsipostai küldemények­nek értékük megszorítása nélkül való felvételével, leadásával és továbbításával foglalkozand, s a bátei postahivatal életbeléptetéséig összeköttetésben lesz egyrészt N.-Berkivel, másrészt Szilien át Igal­­lal naponkint közlekedő kocsiküldöncz postajáratok útján; kézbesítési kerületét pedig: Büsü, Gölle, Gyalan, Magyar-Atád, Patalom és Zimány közsé­gek, valamint Hetény, Inám és Ráczegres puszták képezik.­­ Az első­ magyar szeszfinomitó társaság ma délelőtt tartotta közgyűlését, melyen 42 részvényes jelent meg 636 részvénynyel. Az igazgatóság je­lentése a múlt évet kedvezőnek mondja. A bruttó nyeremény 245,736 frt 89 kr, miből az 1872. évi veszteség, és az alapszabályszerű levonások után, 62,788 frt 89 kr. marad. A közgyűlés az igazgató­ság indítványára elhatározta, hogy e nyeremény ne osztassék ki, hanem 60,000 frt külön tartalék­­alapot képezvén, a maradvány h­assék át a folyó évre. — Számvizsgálókat megválasztattak a múlt éviek, az igazgatóságba pedig Kopper, Pirnitzer és Mandl. — Bakonyi jegyzőkönyvi elismerést inditványoztt az igazgatónak, mit a közgyűlés megszavazott. — A pesti banknak május 31 -én 259.900 frtig voltak pénztárjegyei forgalomban. Tőzsde és galmacsarnok. Budapest, jun. 3. Értéküzlet. A tőzsde a szilárdabb bécsi árfolyamok folytán kedvezőbb hangulatban volt, s némely papir iránt kereslet mutatkozott, de a vevők csak a szombati árakat akarták megadni mindazáltal több érték mégis magasabban záródik. Angol-m. 69—70, municipális 591/2—60, földhitel­társ. 711/2 franco­ m. 47—48, takarék- és hitelegylet 73—75- tel kötve. Budapesti fővárosi takarékpénztár 220, ferencz-, di­gvel fizetve. Valuták lanyhábbak,­20 frankosok 8.82—84, arany 5.26—28, porosz p. u. 1.67­/a—68-czal. Gabona. A készlet fogyatékán van, s a kínálat csekélysége miatt is búzáért a vevők 10—15 krral ma­gasabb árakat voltak kénytelenek fizetni; a forgalom jelen­téktelen volt. Usancebuza sept.-oct. 5 frt. 94-95 kr. — Rozs 5 krral drágább, elkelt 1000 m. 78—80 fntos 4 frt 60 krral. — Zab változatlan, eladatott 1000 m. 50 fntos 1 frt 80 krral, 1500 m. 1 frt 72 krral. Máj.-júniusra 1 frt. 72 kr., sept.-oct. 6 frt. 63—64 kr. - Kukoriczából 1500 mázsa bánáti 3 frt. 45 krral eladva; bánáti máj.-jun. 3 frt. 47—48 kr. — Repcze, káposzta-repcze 10’/, frt., bánáti 101/, frt. ■J ....... . A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései Junius 3-án. FRAHCO-KASTAK BANK. Hirdetmény. Az igazgató­tanácsnak f. é. május 25-iki ülé­sében hozott határozata alapján a t. ez. részvényes urak ezennel felhivatnak, hogy ideiglenes részvényeikre további 10 %-ot azaz darabonkint 30 forintot fizessenek be. Ezen befizetés két 10-10 forintos részletben oly módon teljesítendő, hogy az első 10 frtos részlet f. é. június 1-én az ugyanaz­nap esedékessé váló osztalék­­szelvény bevonásával, illetőleg ezen szelvény 10 forintos értékének lebélyegzésével, a második szintén 10 forintos részletfizetés pedig f. é. September 1-én készpénzben és pedig mindenkor a franco magyar bank főpénztáránál Budapesten (feldunasor 10. sz. saját házában), vagy a franco-magyar bank fiókjánál Bécsben (Schottenring 12. sz.) lesz teljesítendő. N. B. A szelvények számszerűit rendezett kettős jegyzéken nyújtandók át a pénztáraknál. Ugyanezen igazgatótanácsi ülésben­­ ----------------------------------­egy rendkívili közgyűlésnek behívása határozatott el folyó évi augu­st­us 3 óra déldtti 10 tfzÁra a bank helyiségeiben feldulasor 1( bz..), melyre a t. részvényes urak ezennel meghivatnak. A tanácskozás tárgyai: 1. igazgatósági jelentés és a félévi mérleg előterjesztése. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. Határozathozatal az I. II., III. és IV­ kibocsátású ideiglenes részvényjegyeknek teljesen befizetett I. és II. kibocsátású végleges részvényekre leendő átváltoztatására. _ A t. ez. részvényes urak ezennel felhivatnak, hogy ideiglenes részvényjegyeiket az alapszabályok 50*) és 51**) §§-ai értelmében a bank főpénztáránál, Budapesten, Bécsben pedig a frankó-magyar bank fiókjánál (Schottenring 12. sz.) és pedig legkésőbb f. é. julius 12-ig mint az alapszabályszerü zárhatárnapig letéte­­ményezni szivekedjenek. 277 ________ Budapesten, 1873. május 26-án Ag igazgatói tailácS I 50. §. Minden részvény egy szavazatot képvisel, tíznél több szavazatot azonban akár a saját nevében, akár mint meghatalmazott, egy részvényes sem adhat. ) 51. §. A részvények az alapszabályok értelmében 14 nappal a közgyűlés előtt letéteményezendők. Laptulajdonosok: Csernátony Lajos, Légrády testvérek. Nyomatott Légrády testvéreknél* Puhlmann-féle szabadalmazott GAR­UM-TISZTÍTÓ gépek megvizsgálva a malomszak legnagyobb tekintélyei által éa úgy működési képessége, mint szilárdsága és csekély kopása tekintetében kitűnőnek bizonyult be; az 1869 ki lipcsei malom-kiállításon kitüntetve, tisztit óránként 2—4 lóerejes erőkifejtés mellett , és a nagyság szűnni jsu—10 mázsa búzát vagy rozst kitűnőé* 5 még fiatogea q i búza is egészen tiszta én szagtalan lesz, a eltávolítja a fokhagyma-v­agy szintén G­­ más magvakat is. Ara nagysága és szerkezete szerint 260—600 o. A frtig Peat- fi ,­ről elszállítva, a csomagolást is beleértve. rt 1 Közelebbi felvilágosítást szívesen ad a szabadalomtulajdonon: Puhlmann H. § 1­135 Berlin, Lankwitzstrasse 14. 8 Képviselve Grabin Frigyes által, (Pest, Unio-gőzmalom), hol található e fi gépek raktára is. r n­­T 1 V nélkül eltávolítom csontos bőrkemény- V O fif­ül­désekkel párosult legavultabb tyuksze- V U nitn meket, továbbá minden nem köröm és , ö bütyök bajokat Keszler Erzsébet , Berlinből. D. e. 11—12 ig, d. u. 4-6-ig. P­e­s t­e­n a t v Sándor- és ötpacsirta - utcza szegletház, az országház szomszédságában .fel se 2 ,0­ -2 Adva Tartva © -2 5 g M p a| j s • J ^ ! Adva Tartva 5 « £ P © : Panuonia gőzmalom — .— Egy. m. gőzhajózás 6%. . . . 70.60 71.— Arany......................................... 5.28— 5.30— Pénzek és váltók. Securitas (300 frt)...........................................* —.—| —.— Hotel (200 frt.)................................................................... 250.— Üveggyár..............................................................—.— —.— Aradi keresk. bank............................................—.— —.— Szől-rák­odi tégla­gyár...............................—.— —.— N.­­Váradi keresk. és iparbank . . . . —.— —.— Győri kereskedelmi bank...............................—.— —.— Sz.-fehérvári keresk. bank (80 frt.). . . 1 —.— —.— Kecskeméti közp. takp. (50 frt.). . . . 1 —.— —.— Adya Tartva Franco-oszt. bank befl. 60 frt. ez. . . . ,04.— 106. — Nemzeti bank.................................................. ,62.— 165.— Dunagőzhajó-társulat 500 frt. pp. . . . 61.—616.— Erzsébet-pálya 200 frt. pp.............................. 282— 135.— Ferdinand északi pálya 1000 frt. pp. . . 2200— 2200— Ferencz­ Józsefpálya 200 frt. o. é. ez. . . a19—231.— Kassa-oderb. vaspály. befsz. 10 ft. ez. . . ,64.­ 220.— Tries« Lloyd 500 frt pp................................. 5S0— 135.— I. erdélyi pálya 20 frt. ezüstben . . . . --------- 535.— Államvaspálya 200 frt. pp. ezüst. . . . ,27— —.— Déli vaspálya 200 frt. o. é. ezüstb. . . . ,84— 185.— Tiszamelléki vasp. bac. 100 frt. pp. . . . ,14 — 116.— Tramway befsz. 200 frt. o. é.......................... '265__'26».— Magyar nyugoti vasút....................................... —.— —.— Osztr. földhitelintézet ezüst 5°^0 . . . . 99.75 100.25 „ 33 évben visszafizetendő o. e. . . . 87.10 87.50 Osztrák nemz. bank 5% o. é......................... ..........—.— Alföld-fiumei vasp. 200 frt. ez. 5% • • • 90.— 9050 Dunagőzhajó-társ. 5% pp............................... —— —.— Ferdinand északi vasút 5% p. p. . . . — 88.— Pécs-barcsi vasút 200 frt. o. o...................... 86.— 87.— I. érd. pálya ezüstben 5%............................ 86.— 87.— Államvasut 500 frank....................................... ,31.­ 326.50­ 0 1867 500 frank............................ ,09.25 09.— Déli vasút „ 500 „ ......................... —— —.50 _ 6% Dons 1870—1874 500 fr.................... Tiszamelléki vasút 87 5% 500 fr. . . . —.— *— Magyar keleti vaspálya 500 frank . . . 71.50 Magánsorsjegyek (darabonkint.) Hitelintézet . .. . 100 frt. o. é. . . 177.—. 173.— Clary............................pp. 40 frt. . . 38.— 89.— Dunagőzhajózási társ. . „ 100 „ . . . 98.­99.— Keglevich . . . . . „ 10 „ . . . —. .— Budai.................................„ 40 „ . . . 80.50.­ll.— Pálffy.................................. 40 . . . . 27.50 28.— Rudolf Sorsjegy. . . „ 10 „ . . . 14.50 15.— Sahn.................................. 40 „ . . . 38.— 39.— St.-Genois............................„ 40 „ . . . 27.25 27.75 Triest városa. . . . 0. é. 10 „ . . . U6.—118,— Waldstein 20 frt pp........................................... 25.— 26.— Windiscbgrátz 20 frt. pp................................. 22.501 28.50 Alsó-ausztr. leszámít, társ. 50 frt. . . . 1070— 1080— « . . . „ Vámmazsánkint ®­­ ‘2 'a Gabona-árak. Hang. _________. La­j§ font frt. frt. « $ g Búza, bánsági ó. ▼. u j......................... 83 7.70— 7.80 1 n »»»»»•*••* 85 8. ■ ■■ 8.05 I» » » » • •I ^ I 87 I—.----------I HvuA „ „ „ .................................^ 83 7.80— 7.75 !• »»»»»»*•••* fi 85 8.10— 8.15 »» »»»*»».................................& 87 —. — ......— 315 100._ Post. m. „ „ „ ................................„ 83 7.70— 7.80 80 — »» »» ?» u ................................. 85 8.— 8.05 200 10._ »» »» I» fi................................. 87 —.——.— 800 80.—. Fehér m.., „ „ .............................................83 7.80— 7.85 300 1 9.­ n ti »» ........................................* 85 8.10— 8.15 60 —._ » ♦?»»»».................................81 87 200 26.— bácskai „ ........................... 83 —.---- 3oo 30.— ___ » "M I...............................“ — g>’1*nUt frt- frt- 2“ Rozs . . . . 80 font után szilárd 4.55— 4.60 200 — s­arpa, malátának . 72 „ „ „ 3.30— 3.60 100 — abraknak. . 72 „ „ 3.— 3.20 200 Lab.........................50 „ n „ 1.70— 1.80 200 — Kukoricza bánsági mértje „ 3.40— 3.45 200 — S másnemű „ „ 3.35— 3.40 Kies.........................82 „ „ 2.80— 8.— 200 —' Repcze fekete . . 75 „ „ —. - .. ...— , „ bánáti . . 62 , ——--------­js 11 Értékpapírok. Adya Thrtva jS n.Z 8 5 Állampapírok. rep ia.7 L50 — Magy. vasuti köles. 120 frt. . . 98.50 99.— .80 — L00 — Gömöri államvasut kötv. . .. —. — . l00 —• — Magy. sorsjegy köles........................ 88.50 89.50 60 Földteherm. kötv. magyar . . . 77.50 78.— „ „ 1867. járadék . 76.­ 77.— 50 — „ „ temesi . . . 76___ 77.— 50 — „ „ 1867. járadék . -----------------50­­.­„ „ horvát-szelvény —.— —.— 50 *14.— Dézsmaválts. kötv. 100 frt. . . 71.50 72.— Egys. állam­adóssági papir. . . 67.50 68.50 — „ „ ezüst jan.-nal.. j 71.50 72.— fíjjj „ - apr.-okt. . . I 71.50 72.— ^ 10-­Kisorsolással 1860. á 500 frt. . 100.53 101.50 50 5,14 „ 1860. á 100 frt.. . 114.—116.— 100 14*““ Kisorsolással 1864. á 100 frt. . ur __ 142.— 2oa 20.— 1871-ki pestvárosi köles. 6% . . 87’.— 8750 500 85.— Részvények. 200 4*­—1 100 7— Első magy. biztosító-társaság . . 810.— 820.— 70 12—­ Atlas viszbizt...................................... — You Haza.................................................. —.— —•—Iear —, Pannónia........................................... 330.— 340.— Pesti ................................................... 87__ 90.— 100 15— Kronos................................................. —.— —.— 100 7,—­ Hunnia................................................. 130— 140— 1000 10— Unic................................................. 255 —260— 50 —— top 20.—* Pécs-barcsi vasút............................... —— —— 100 —— Pesti közúti..................................... 346.­348— IOO­W— Budai közúti ...................................... 140— 145— 40 4­56 Újpest-palotai................................ —.— —— 60 Alföld-fiumei ..................................... —.— —.— É­szakkeleti ..................................... —----------— 500 —— Magyar keleti............................... —.—• —. — 500 Első erdélyi ...................................... —— —.— 560 •—•—, Déli vasút. ..................................... — —— 200 —• — Budai hegypálya............................... —.---------— 160 — 200 10.—­ Municzipiális hitelintézet . . 59.50 69.—. 500 — Angol-magyar bank......................... 69.75 70.25 300 — Bánáti keresk. és ipar . . . . 510 25—­ Magy. ált. hitelbank......................... 147.— 148.— 100 —.— Pranco-magyar . . . . . 48.­ 49.— 1000 — .—­ Magy. ált. földhitel tára. . .. 74.— 75.— Magy. jelzálogbank......................... —. — — 80 — Nyugatmagy. jelzálogbank . . . —— —.— 80 —— Nyugatmagy- leszám. és hitelb. . —.— — 500 46.—­ Pozsonyi hitelb­ . . * —.— —.— 200 20.—­ Pozsonyi iparb.................................... — —.— 200 30.—■ Takarék- és hitel 0?ylefc • • • 73-50 74.— 500 70—1 „ certificat. . . —.— —.— 200 — Takarék- és hitel Pénztár bécsi . —.— —.— 500 60.—| Pesti bank 5°/o............................... 200 30—­ Pesti népbank............................... 66*^ 68*“” 210 “—1 B®da-abndai népb an^ * * * * 46.- 47.— 200 326.— Iparbank . .....................................| 90.— 91.— 200 25 — Budai keresk. és iparb..................... 9R(% 9aK __j Pesti keresk. bank......................... ~ 8«o’~ 2nd “d Pesti iparb. .................................... 696­ I m/~ °° Z -Budapesti kézmüvesb........................ 98 160 Z -Pesti egyl. bank............................... e!'Z 6s'~ inn u Z Első erdélyi bank.......................... ^ « or _ 3*«b bank..................................... -ZZ Z;Z 200 ~ - Ferencz-józsefv. takarékpénztár . , 3®9 Orsz. központi takp. 5% . . . ~ 1 00 20. Pesti hazai...................................... «^Z 2 Z'­J Lipótvárosi takp................................. r __ __ Budapesti fővárosi..........................l223'_23n' lm __'_J Kőbányai takp..................................... Z SZ 2 Z'­Külvár­i takp.................................... ../ * tak n­ya Szente n­ei takp............................... lln ~ Ino I újpest .akp. ................. @ z “:z mo z,z , 200 24.— Árpád­alom..................................... 100__ 105.— 200 15.— Blumf ......................... . . 100.— 105.— Conco la........................................... 385._ 390.— Erzsé­b­y...........................................110.—115.— Luiza ......................... . . 153.— 157 Moln­árok és sütök . . . 210.— 215.— Hengermalom..................................... 810.— 820.— Victoria............................................ 120__125.— Első budapesti............................... 645__ 650.— Budai gyárudvar...............................1­45______48.— Panno­n­a . . . . .­­ 470.— 480.— Pesti építő társ.................................. 1 —.— —.— Cottage építő társ. . . .. —.— —.— 300 — Első magy. serfőzde. . . 480.— 490.— 200 — Sertéshizlaló . . . . . 186.— 185.— 200 — Athenaeum..................................... 325.— 330 — 100 — Pesti könyvnyomda......................... 715.— 725.— 100 — Egy. magy. gőzhajót . . . . 64 — 65.— 150 — Ganz féle vasöntöde......................... 490*— 500.— 100 — Gschwindt féle szeszgyár . . . 250.— 252.— — — Keresked. épület............................... —*— — .— Kártolyfonoda............................... Bőrgyár . ............................... 125 —130.— Adva Tartva | _______ Mátrai kax......................................­ —.— —.— Központi gyógytelep..... —.— —.— Rima-murányi bánya......................... — •— —.— Gyapjúmosoda..................................... 97.— 100.— Salgó­tarjáni kőszénbánya . . . 125.— 130.— Schlickféle vasöntöde . . . . 280.— 290.— Loda- és vegygyár...... —.— —.— Sóskúti kőbánya........... 151.— 160.— Spodiumgyár . . • • •­­ 175.— 176.— Első magyar szeszfinomító . . 230.— 240 — Köszénb. és tégla­gyár . . • 245.— 250.— Magy. ált. kőszénb............ —.— —.— Varietés színház............... —.— —.— Alt. vagyon köles............... —.— —.— Alagút.................................. IOO.— HO.— Zarzetzky gyufagyár. . . . -------— Budapesti téglagyár............ —.— — Újpesti téglagyár...................... 133.— 135.— Kőbányai téglagyár társulat . . 245.— 350.— Záloglevelek. Magy. földhitel i­ti 5'/,% . . . ' 83.25 88.75 Magy. jövedék 5%......... —.— —• — Magy. jelzálog bank 5Va°/0­ • • 81.— 82.— Pesti keresk. bank 6% . . . 89.50 90 — M. ált. földhitel részv. társ. 6% . , 87.50 88.— n » n n n ^ V j 85.50 86.— Szebeni földhitel társulat . . . —.— —.— Soproni jelzálog bank 6% . . . 88.—■ 88.23 Elsőbbségek: Éjszakkeleti vasút 5% . . . . — —.— Magy. gal. vasút 6%­­ . . . —.— —.— Első erdélyi vasút 5% sz. . . . —.— —.—. Lánczhid................................... 88.50 89.— Borsod­ misk. malom......... —.— —.— Budapasti malom 6% . . . . 165.— —.— Adva Tartva ___w 20 francosok........................................................ 8 83— 8.58— Ezüst....................................................................110.­111* — Porosz p. n.......................................................... 1.67— 1.67— Augsburg deln. 100........................................... 92.75 93.— M. Frankfurt deln. 100...............................I 93.50 94.— Hamburg M. B. 100.....................................I 54.25 54.75 London 10 font st..............................................1110.50 110.75 Milano 10) lira..................................................—.— —.— Paria 100 frank..................................................­ 43.20 43.30 Nem hivatalos jegyzése­:. A bécsi tőzsde hivatalos árjegyzései Május 31-én. Adva Tartva Jövőd. máj.—no.T. szelv. bank­. 5%. . . 67.9* 69.40 „ „ „ ezüst . . . . 72.67) 78.90 1839-ki sorgj egész (250 100 frt pp.) . . 1854-ki sorsj. (250 frt. pp) FVo. • • • 96. 25 96.75 1868-ki sorsj.­egén (500 ft. o. é.) 5% . . 190.— 100.25 1864-ki (100 frt. o. é.)..................................—.— ----------­Como-jövedékj. (42 lira) diraboak . . . 25.50 26.— Magy. vasúti kölcsön (120 ft. ezüst,. . . 117.50117__ Alsó-Austr. földteherm. kötvény . . . . 94.— 95— Angol-osztr. bank defiz. (100 ft. ez.) . 198.— 200.— Osztr. földhitel, beh­. 80 frt. ezüstb. . 284.— 286__ Hitelint­ézet................................. ... 280.59 283.— pénteken jun. 6-ára tűzetett ki a szakosztály újból alapulása, illetőleg elnökének és jegyzőjének meg­választása is napirendre tűzetett. Vízállás és időjárás. Pest, máj. 30. 11* 4" esős. Pozsonyban, máj. 29. 8' 8" esős. M.-Szigeten, máj. 30. 9' 6" felhős. Szathmáron, máj. 30. 8' 0" felhős. Tokajban, máj. 30. 16' 1" felhős. Szolnokon, máj. 30. 16' 2" száraz. Szegeden, máj. 30. 17' 3* esős. Aradon, máj. 29. 0' 2" száraz. Nagybecskereken, máj. 29. 2'1.7" száraz. Bezdánnál, máj. 26. 7' 4" száraz. Verbászon, máj. 26. 4' 5" száraz. Barcson, máj. 19. 5' 4" száraz. Eszéken, máj. 27. 7' 2" száraz. Mitroviczon, máj. 19. 16' 2" száraz. Sziszeken, máj. 19. 16' 6* felhős. Zimonyban, máj. 19. 17' 11“ esős. Felelős szerkesztő: Csernátony Lajos. MYIXITTER. Bereczky Endre. . orvos-, sebésztudor és szülészmester a közönségnek szolgálatára áll. Lakása: Kerepesi út 63-ik szám alatt. A legelegánsabb férfi- és gyermek disz- és utazó­­ruhák. Magyarország 3 legnagyobb férfiruharaktárálma SlŰifBáU® és WEINER magy. kir. udv. szabók Pesten. I. Deák­ téren az evang. templom átelienében. II. Hatvani­ utcza és országút szegletén, a Zrinyi­­kávéház átelienében. Ill. A régi színháztéren levő bazárban, a „Magy. király“ azimü szálloda átellenében.­­■frísSs*­Megrendelések a legpontosabban teljesi­letnek. Tcethez nem jól álló ruhák kicseréltetnek. pap ARELENGEUES.­­pp ____|| Gyakorlott mak­yur javitnok ki németből folyékonyan fordítani is tud, al­kalmazást nyer Légrády testvéreknél, nádor-uteza C sz. &IE5H££5“£SHSE5b­f2­­jf Egy utezai bolt­helyiség azonnal bérbe adatik* fU Bővebb értesítés Légrády testvérek­né­vTI . Pest, nádor-uteza 6. sz. #isiss5i_5asa5iifli­f 02•w fiwtefififififi­­t a wneeser es wilson-féle varrógépek | gyári­ társaság f | NEW-YORKBAN * »tisztelettel jelenti, hogy t «készítményeinek árát! » Sl leszállította és hogy t j csakis \ ' Pesten Ohm C. C. \ főképviselőjénél, \ József tér 15. z „m, j legjobb hűtben álló családi varrógép.,! 1 minőségben beszerez­h tők. ■ figyelmeztetjuk a t. ez. Koldutétet, hogy minden mir d&n­­lata valódi készítményünknek csak csaláson alapszik és n­.­ézjel vagyunk lelkiismeretlen gépkereskedők ellenében, a kik nem valla­nak védbélyegeinket meghamisítani. Képes árjegyzékek kiv­onat­a kiszolgáltatnak és elkü­ldetnek. 1201 1—* n­ * •sh­nifTuriany -JH&

Next