Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)
1874-11-01 / 300. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre, , 5 frt. — kr Félévre . . . IO „ - „ Egy hónapra , l „ 8” . Egyes szám ára 10 kr.jczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sí. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentesleveleket fogadunk el 300. szám. Hirdetések felvétele Budapesten, nádoruteza 6. SZ. (légrádyi testvérek irodájában). Ki~ló hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján: nádor-uteza 6at A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcan 6. sz.) intézendők. POLITIKAI NAPILAP. TI. évfolyam Budapest, vasárnap, november 1. 1874. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre......................... . 20 forint kr. Félévre .......................................10 « " Negyedévre................................ ” na ír' Egy hóra .......................................180 hr. Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadóhivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. _______ TÁVIRATOK. Bécs, okt. 31. Az itteni piac áruüzleteiben az igen jelentékeny összegre szóló lejárati határidő minden zavar nélkül folyt le. Berlin , okt. 31. A birodalmi gyűlés Foockenbecket majdnem egyhangúlag elnökké választó alelnökökké Strunenbergi Schenk (bajor nemzeti szabadelvű) és Haenel (haladópárti) választottak. . . . „ Berlin, okt. 31. A „ Norddeutsche Zeitung“ azt írja, hogy Arnim küldöttségi tanácsos Lissabonban, nem saját kérelme folytán hivatott el állomásáról. A „Post“ írja: A lapok által közlütt Bulow államtitkár és Arfim közt folyt levelezés, többféle tévedéseket tartalmaz. Grátz, okt. 31. A főparancsnokság helyettes igazgatója Kocpes tábornok megőrült, s tegnap szállíttatott át a tébolydába. Konstantinápoly, okt. 31. A „Nautilius osztrák-magyar állomáshajó parancsnoka és tisztjei a Madsidie rend jelvényeivel ruháztattak fel a szultán által. . ... Bayonne, okt. 31. Egy spanyol hajó a Bordeaux nevű franczia gőzösre lövöldözött, úgyszintén Fontarabia erőd is lövöldözött egy franczia kereskedelmi hajóra, mind a kétszer tévedésből nem sebesült meg senki. Spanyolország részéről már érkeztek mentegetődzések. Würzburg, okt. 31. Kullmann fogságbüntetését a Bayreuth melletti St.-Georgen fegyházban fogja kiállni. . . .. , Bukarest, okt. 31. Az utolsó hírek a romániai kereskedelmi szerződések kérdése állására itt nagy megelégedettséget keltettek. A „Pressa kifejezést ad a continens három nagyhatalmassága, de különösen az osztrák-magyar monarchia iránti hálaérzetnek. , New-York okt. 30. Sheridan tábornok egy táviratban az indiánok elleni bábom befejezését jelenti, valamennyi fölkelő vezér már fogva lévén. _ Gubából érkezett hírek szerint Concha az insureens főnökökkel amnestia melletti alávetések iránt alkudozik. Berlin, okt. 31. (Zárlat.) Galicziai 108.75. Lombardók 81.—. Ezüst-töv. 67 74. 1860-iki 104.25. Bécs 91 — Romár 10. 36.75. Államvaspálya 181.75. Papirjövedék 63.75 Hitelsorgyek 111,25 1864-iki 97.— Hitelrészvények 13875. Magyarsorsjegy 55.—. Bndnpesti gzinlapok. Vasárnap, nov. 1-én. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 143. szám. A háromszéki leányok. Eredeti népszínmű 3 szakaszban, dalokkal, Jókai Mór után irta Szigligeti Ede. Zenéjét szerkesztette Erkel Gyula. Kezdete 7 órakor. VÁRSZÍNHÁZ. Nagy béllét 18. szám. Kis bérlet 1. szám. Először: Mi a jelszó? Vígjáték 1 felv. Garand után francziából ford. K. T. Ezt követi: Tudtán kívül kém. Vígjáték 2 felv. Mellesville és Duverrier után fordította Csepregi. Kezdete 7 órakor. ISTVÁNTÉRI SZÍNHÁZ. Molnár és gyermeke. Népdráma 5 felv. Irta Raupach. A rendszer bűnei számokban. Augias istállóját könnyű volt kitisztítani, csupán vállalkozó Herkules és egy alkalmas folyam mosdató habjai kellettek hozzá. A jobboldal gazdálkodása nyomán támadt istállóra még egy Herkules sem elég, mert annak rondasága úgy hozzátapadt a rendszerhez és embereihez, hogy csak gyökeres, az intézményekre és emberekre kiterjedő, reform segíthet rajta. Tavalyi eredetű a takarékosság jelszava, de bár az összes sajtó zajt ütött, mégis megszavazták a közösügyi rendes kiadásoknál az 1874-re megszavazott összeghez képest az 1.558,267 forintnyi többletet. A rendkívüliek között pedig ott találunk ez évben is 1.597,402 forintot. A kettő együttvéve tesz 3 155.669 forintot. Hogy meggondolatlan volt a delegátiók részéről megajánlani ez összeget, holott utasíthatták volna a közös hadügyminisztert nagyobb megtakarításokat tenni a hadügyi administrate körül, annak legnagyobb bizonysága a honvédelmi minisztertől 6 lovas század felállítására kért összeg, mely 28.190 forinttal kevesebb a sorhadban ugyanannyi idő alatt felhasznált kiadásnál. Nem érdemel az a rendszer semmi kíméletet, mely egy és azonos czélt, a véderőnek fejlesztőét, háromszor akkora összeggel iparkodik megközelíteni a delegátiokban, mint itthon a képviselőházban. Nagyon jellemzők az uralkodó politikára a nyugdíjt képviselő számtételek is. Tulajdonkép a név: „nyugdijasok“ szerfölött tisztességes, korrectebb volna a „herék“ czimén elszámítolni e fejezet alá tartozó egyéneket, kik a csekély és érdemes kivételeken kívül, valóságos ingyenélő fajzatát képviselik az országnak. Kivált a volt központi kormány közegeinek 234.537 forintra rugó nyugdíjai gyűlöletes terhet képeznek. De a nyugdíjélvezet kimérése nem valami lelkiismeretes módon történhetik a most fennálló minisztérium embereire vonatkozólag sem. Különösen a végkielégítések körül a visszaéléseknek oly szabad vásárt enged a miniszteri kegy, mely jellemzi a rendszert, és nem maradna szó nélkül az egészséges parlamentarizmussal bíró államok egyikében sem. Kedvencz sajtóbarnellbeli embereket 3000 forinttal bocsátottak el, noha inkább megvetésre, mint fizetésre tarthattak volna számot az országtól. Legközönségesebb egyébiránt a nyugdíjaknál, hogy a királytól nyert kegyelem útján eszközük ki az oly egyének számára a nyugdíjat, kik semmi czímen sem tarthatnának rá igényt. Ehez járul még, hogy egy csomó mihaszna, élhetetlen, olykor tehetséges embert idő előtt nyugdíjaztak, vagy azért, hogy helyét protegált emberrel töltsék be, vagy azért, mert egyáltalán hasznavehetetlen volt, de a bűnös könnyelműség bölcsnek híresztelt politikája leltár szerint vette át az előbbi kormányzattól. Így eshetett aztán meg, hogy a minisztériumok fennállásának rövid ideje dacára 2.736,929 forintot tesz a jövő évben nyugdíjakra kiadott összeg, s csak a tavalyinál többet 83,971 forinttal. Ajánljuk e körülményt a zárszámadások megvizsgálásával foglalkozó bizottság tüzetes figyelmébe. A nyugdíjakra fizetett óriási összeg önkényt eszünkbe juttatja, mennyire helyén volna már egyszer a nyugdíjazás rendszerével és szabályaival tisztába jönni. Minden arra mutat, hogy a meglepetések és a váltakozó kormányrendszerek hazájában legelégtanácsosabb az állami nyugdíjrendszerrel abbahagyni. Száz meg egy ok szól nálunk e mellett, mindenek fölött pedig az a könnyelműség, melynek rabja lesz minden hivatalnok, mihelyt számot tart ama nagy közös emlőre, mely sokszor erőteljes és vagyonos embereket dajkál szegények és tehetetlenek rovására. De hát mikor jelszó volt játszani a nagylelkűt, mert ezt hittük „bölcs“ politikának. És meg kell adni, virtuozitással tudták pocsékolni, a bölcseség glóriájának egyedül üdvözítő fényözönében, a nemzet vagyonát. Miként roszul nevelt „urfiak“ szokása, írták vagy íratták alá a sok váltót s a „fehér lap” históriája addig füstölődött a kormányzati gyámoltalanság aszalóján, mig kikerült teleirva és a százados kapcsok szétszakgatásán, a vasútajándékozásokon kívül, még kerek 3.000.000 forintot fizettet az országgal. Hanem azért ez a politika maradt bölcs és nemzeti. Volt már gyakran szó, újságokban és röpiratokban, hogy akkor a kis határok között ritka népességgel bíró államnak, vagy talán csak államocskának, sok a jóból tíz ügyérség, tíz miniszterrel. Nem azért sok, mert köztudomás szerint a gonoszak törvényes száma egy collegiumban hét, hanem azért, mert e tíz minisztérium hivatalnokstátusán kívül, még három közös miniszter apró szentjeinek kell tömnünk a száját. Már az igaz, hogy tréfás ötletnek is fura lett volna kitalálni egy oly gépezetet, mely áll közös osztrák-magyar fenhatóság, magyar alárendeltség és magyar-horvát mellérendeltség hálózatos összebonyolításából; mindamellett rendnek tisztelik. Egyszerűsítés és megtakarítás szempontjából javasolták ugyan már sokszor, hogy a miniszterelnök is vállaljon tárcát. De azért bizony csak fizetünk ezentúl is 14.000 forinttal többet. Meglehet, hogy Bittó úr szakértelmiségét akarják megkímélni ily szerény összeg árán, a megpróbáltatástól, s egyúttal feledik, hogy az összevonás rendesen megtakarítással jár a személyzetben úgy a fogalmazói, mint az irodai ágnál. Látunk a budgetben egy minisztériumot a földmivelés, ipar és kereskedelmi ügyérség neve alatt is 11.419.615 forintnyi költségvetéssel. Ennek a minisztériumnak úgy, amint áll, az eddigi ügybeosztásra nincs semmi létjoga. Vagy ha van, legjobb, nevezzék el ménesigazgatónak, vagy mértékhitelesítő felügyelőnek, mert a jövő évben ide fog irányulni összes tevékenysége, minthogy a métermértékek készítésére megszavazott 128,400 forintnyi póthitel majdcsak ekkor kerül munka alá. Máskülönben mint ipar és kereskedelmi miniszter igénye a központi igazgatásra 160,868 forintot, tehát krajczárról-krajczárra annyit, mint tavaly, az „ipar, kereskedelmi és külkereskedelmi czélok előmozdítására“ 28.000 forintot. Éppen, mintha a tenger zabolázni akarná a patakot. S e baj szerencséje mégis, hogy a postát és távírdát ott hagyják földmivelésinek és iparnak, bár egyszerűbb volna áttenni közlekedésinek. Ha adósságcsinálás helyett azon igyekeznek, hogy a vallás- és közoktatásügyérséget hagyják közoktatásügyinek, „vallásos“ jellegét pedig szétosztják a felekezetek között, úgy e minisztériumnál is néhány osztály fölöslegessé válik, maga az állam, melynek nincs vallása, nyer a modern világ előtt tekintélyben. Trefort úr ressortja ellen nem volna sok panasz más oldalról, csak aztán fejébe férne a viszonyokkal ismerős embernek, mirevaló a tankerületi főigazgatóságok czíme alatt 49.930 forintnyi előirányzat, noha tudvalevő, hogy a jobbatlan papokkal betöltött állás emberei még csak az állami jogok szempontjából sem gyakorolják jól a felügyeletet. Előbb értesül a sajtó, előbb a megyék, előbb a nagyközönség, mint e „nagyságos“ urak, ha valahol államellenes üzelmekről van szó. Példa rá a pánszláv gymnasiumok története. Lehet bátran törölni viszonyaink között a külföldről behozandó szaktanárok 12.000 forintos tételét is, míg léteznek stipendiumok külföldi tanulmányozás előmozdítására. Hol a tudományszomj nem elég nagy még a jelesebbekül ismert és e miatt külföldön képezett ifjakban, ugyan miként képzelik, hogy nagyobb lesz, ha elvont tárgyakat néhány ifjú itt benn hallgat kevésbbé tekintélyes külföldi professoroktól. Egy miniszter sem erőltette meg azonban magát annyira a megtakarítások körül, mint az igazságügyét. Képzeljék csak tisztelt olvasók, a királyi törvényszékek, járásbíróságok és ügyészségek kiadásainál a múlt évhez képest, megtakarított 344.776 forintot. Csak az hiányzott, hogy a drágán berendezett igazságszolgáltatásnál megtakarítás gyanánt öt krajczárral nem szúrja ki a az ország szemeit. Nem is több e megtakarítás, mint öt krajczár, ha számításba veszszük, hogy a perrendtartás módosításával a tyúkperek újra a szolgabírák illetékessége alá jutnak. Hogy e „megtakarítás“ még boszantóbbá váljék, a belügyminiszter meg a törvényhatóságok igazgatásánál 1.896.336 forintot saját tárczájában számol fel megtakarítás gyanánt, a mi gúnynak csakugyan az, mert a házi adóban viselni fogja az ország úgy, mint eddig, s e gúny fejében kapja a bagatell-eljárást saját közigazgatásának körébe és terhére. És igy megy az végtől-végig a budget nagyobb s apróbb tételeinél egyaránt. Jeléül, hogy a rendszer roszaságánál csak mozgatói lelkének előítéletes makacssága nagyobb. Na de majd lesz gondja a választóknak, hogy ne graszálhasson soká. Horváth Gyula országgyűlési képviselő úrtól egy igen érdekes röpirat jelent meg. „A válságról“ szól erőteljes higgadtsággal. Sajnáljuk, hogy késő este jutván hozzá, nem adhatunk mutatványt már most, s kénytelenek vagyunk hétfőre halasztani minden idézést; de előre is figyelmeztetni akartuk a közönséget ezen röpiratra, mely önálló észjárással, minden személyeskedés nélkül mond el sok igazságot több irányban, az ország aggasztó helyzetének kérdéseiről. A röpirat 56 lapból áll s alkalmasint kapható lesz minden könyvárusnál a jövő héten; eziránt azonban nincs a füzeten semmi értesítés s igy mi sem tudjuk, hogy hol és mily áron lesz megszerezhető. A román egyházi congressus holnap választja meg a metropolitát. Minden valószínűség szerint Popasu fog mégválasztatni, azonban — mint a „P. N.“ megjegyzi — aligha nyeri meg a korona helybenhagyását. — A műegyetemnél tartandó mérnöki és gépészmérnöki szigorlatokra néve megállapított ügyrendet, mint a hivatalos lap jelenti, 5 felsége jóváhagyván, az a folyó 1874/B-ki tanévtől életbe lép. ______ A Kullmann-per. A „Kissingeni merénylet“ czime alatt május 13-ikán oly sokat igérőleg megindult s azóta a kuliszák közt lassacskán folydogáló rémdráma fölött tegnap gördült le a függöny. A würzburgi esküdtszék „bűnöst“ mondott az eszelős kádárlegényre, ki, saját vallomása szerint, verebeken kezdvén, birodalmi kancelláron akarta végezni a pisztollyal való ezellövészet nemes sportját, mely uriós kedvtöltésért még csak nem is sok, vadászati birság fejében, az a 14 évi fogság, tíz évi becsületvesztés és rendőri felügyelet, amire a törvényalkalmazó bíróság elitélte. Elég gyönge „katastropha“ lesz ez a szerfelett hatásos „expositió“ s az érdekfeszítőnek híresztelt, de cselekményül elő nem adott „bonyolítás“ után, melyről anynyi szörnyűséges mindent tudtak a kuliszák mögül kisuttogni, s aki figyelemmel végig kisérte a vontatott, s többnyire vakéren bujkáló előadást, összecsapja a két kezét és felkiált: Szent atyám! micsoda silány „da- rab“ lett ebből a kitűnő thémából! Hogy-hogy? Tehát csakugyan sehol, semmi ? Épen semmi a cselekménynek ama hatalmas lánczolatából, melyet oly iszonyú „Kulisseneisserei“-jal csörgettek a berlini félhivatalos lapok zsinórpadlásán s melynek egy rémséges összeesküvés, amit összeesküvés ? egy igazi vallásháború nagyszabású mozgalmait kellett volna impozáns egészszé fűzni? Semmi. Bismarck herczeg hiába utalt az első felvonás „erkélyjelenetében“ a „sötétség fondorkodásaira“, hiába harsogtatá a hivatalos „Staats-Anzeiger“ a trombitát s verte a nagy dobot az öreg medve s hírével, és hiába lett a credóban Pilátussá s az öreg Hauthaler: a vizsgálat nem hozott világosságot ama sötét fondorlatokba, a medve elpárolgott s még a nagy nehezen megkeritett egy szál papot is el kellett ereszteni a színpadról. S hogy teljes legyen a „fuci“,még Kullmann ő hatalmassága is nagy kegyelmesen kijelenteni méltóztatott az utolsó jelenetben, hogy „ő sem akart vallási háborút.“ Ez mégis sok ! S a megátalkodott gonosztevőnek bizonyára ezt a bűnét fogja legnehezebben megbocsátani az erkélyjelenet hőse és „Staats-Anzeiger“. Szegény Kullmann nem tehet erről. Ő nem őrült, a boldogtalan, mint az a vallási háborúkról való ábrándozáshoz mai napság okvetlenül megkívántatik: ő csak szerény tébolyodott, aki beéri azzal, hogy a német birodalom cancellárját a kapuja előtt strázsálja, virrasztván egész éjen át, hogy el ne „ illanjon“ előle Berlinbe, s öröme telik benne, ha a bíróság előtt is „Kerl“-nek nevezheti. Neki még azt is tiltja vallásos érzete, hogy ünnepnapon vadászszon, ha mindjárt cancellár is a várt vad, s annyira követi az anyaszentegyház szabályait, hogy meg sem gyónte múlt húsvétkor, mivel a gyilkos szándékot forgatván agyában — gyónása úgy sem ért volna semmit. És igy tovább, amint bőven meg van írva a Kullmann-per tárgyalásáról közlött kimerítő tudósításunkban. Ilyen beszéd tanubizonysága mellett, valóban fölösleges Rynecker jeles tudományos fejtegetése Kullmann tébolyáról: normális agy nem gondolkozik úgy, s megrögzött öntudatos gonosztevő nem beszél úgy a törvény előtt, mint Kullmann tette, így s csak téboly beszél az emberből; s akiből ez beszél, eszes gonosztevők nem szokták azt vak eszközül felhasználni. De mihelyt tébolyodott számba veszszük a kissingeni merénylet elkövetőjét, s a vizsgálati iratokból és a tárgyalásból kiindulva, lemondunk arról, hogy benne akár egy gonosztevő génjét, akár a mások gonoszsága alkalmas vak eszközét lássuk, igen fontos kérdéssé válik, mitől lett az a lelki állapota, mely a mondott kiváló qualificatióktól megfosztja ugyan, de mégis fogékonynyá teszi eszeveszett tervek s eltökélések iránt? Ezen fordul az eset megítélése. A tárgyalás folyamában többféle ujjmutatást találunk erre. Kullmann nagyatyja öngyilkos volt, anyja az őrültek házát is lakta: két adat, mely a téboly öröklött voltát teszi hihetővé. De arra, hogy mely irányban fejlődjék a természetes inclinatió alapján az elmebeli vagy erkölcsi betegség, (ez utóbbinak tartja Rynecker) a környezet és a körülmények voltak elhatározók. A vallási fanatizmus mételyét lerakni s kifejleszteni igen alkalmas társaság lehetett a katholikus legényegylet, melybe Kullmann „unalomból“ lépett be, s még alkalmasabb az olvasmány, melyben ott, kellő szóbeli fűszer mellett, részesült. Mily romboló hatással lehetett a tébolyra incsináló szerencsétlen ember agyrendszerére az ultramontán lapok őrjöngő beszéde az egyház üldözéséről, vérkönyeket siró katholiczismusról, mártyriumról, s a pápa keserves raboskodásáról, nemkülönben a rablókról és templomfertőztető eretnekekről! Hiszen ismerjük e lapokat, ismerjük eszeveszett izgatásaikat eléggé. Nem kell e tételhez semmi commentár. És, ha az ultramontán tábor ellen emelt czinkossági vagy bűnszerzési vádat azon határozott s egyenes vonatkozású alakjában, melyben a kissingeni merénylet után félhivatalos tollak kifestették, a teljes fiascó sorsára látjuk is jutni: az indirekt befolyás vádja alól, melyet a bűnös gondolat keletkezésére gyakoroltak, soha nem oldhatja föl az ultramontán izgatás szóló és író közegeit, sem az ész sem a szív. Az a szerencsétlen elmeháborodott, kire az igazság sajtoló keze tegnap nehezült, az ő áldozatjuk, s esete örökös szemrehányás nekik; fájdalom, nem merjük hinni, hogy egyszersmind intő tanulság is. Ez utóbbivá Bismarck és a berlini fizetett tollasok számára hamarább válhatik. Az Arnim-esetnél már eléggé megdöbbentő mérvben tapasztalhatták, hogy akit egyszer rajtakaptak, mint fest kevés festékből nagy ördögöt a falra, azt könnyen nem szavahihetőnek s még könnyebben nevetségesnek tartják, ha majd igazi ördögökkel kerül is viaskodása. A metaplora utolsó részét egyébiránt épen nincs szándékunk az Arnim-ügyre alkalmazni, mely szintén ama rémmutató, nagyitó üveg optikai hatása alatt szenved, mitől a kissingeni merénylet iránydrámáját tegnap szabadította meg az Ítélő biró kíméletlen keze. Jótékonyság és uzsora. Halason f. évi szeptember 24. halt megBerky János s hátrahagyott végrendeletében 4—5000 forintra menő összes vagyona örökösévé a halasi főgymnasiumot tette. „Berky János alapítvány“ czimen kezelendő hagyománya mindaddig tőkésítendő, mig annak évi jövedelme 600 írtra emelkedik. A 600 frt annak idejében — megosztatlanul — egy a halasi gymnasiumot végzett s egyetemre vagy műegyetemre készülő ifjúnak adandó ösztöndíjat oly formán, hogy ha arra érdemesnek bizonyítja magát, pályája végeztével külföldi útra is neki adományozható 1 vagy 2 évre. Az ösztöndíj odaítélésével a halasi reform, egyháztanács és községi iskolaszék van a végrendeletben megbizva. Ezen magát eléggé dicsérő hagyomány átvétele közben a következő kötelezvény mutattatott be és a rávezetett nyugtatvány szerint ki is fizettetett a reform, főgymnasium pénztárnoka által. * Kötelezvény: 100 frt. azaz egyszáz forintról ansztr. ért, mely összeget várt Szabó István urtól kölcsön felvevén készpénzben leolvasva, hogy ezzel adósa vagyok elismerem, — kötelezvén magamat ezen 100 frt tőkét s ennek e mai naptól számított kamatiba 6 irtot, mától számított négy hétre készpénzben lefizetni. Nem fizetés esetén alávetem magamat a hitelező által szabadon választandó sommás szóbeli bíróságnak, s felhatalmazom hitelezőt, hogy a 100 frt. tőkét s ennek minden 4 hétre egész a befizetésig számítandó kamatiba 6 frtot rajtam megvehessen. Biztosítására jelzálogul lekötöm a halasi .... száma tikában A -f . . . . fölvett ingatlanaimat, s beleegyezem, hogy saját költségemen hitelező tetszése szerint ez összeg s járulékai bekebeleztessék. Kelt Halason, 1874. február 22. Előttünk: Berky János, s. k. Tegres Imre, m. k. mint tanú. Fridrich Alajos, m. k. ügyv. mint tanú. A fentebbi tőke összeget, 100 frtot, ennek 1874. febr. 22-től, október hó 3-ig 7 hó 10 napra kialkudott kamatát 46 frtot, összesen 146 frtot, azaz egyszáz negyvenhat forintot o. é., néhai Berky János hagyatéki tömegéből mai napon, hogy fölvettem elismerem, s ez összeget nyugtatom. Halas, 1874. október 3-án. Vári Szabó István, s. k. hitelező. Előttünk: Orlay Károly, tanú. Nagy Antal, tanú. * Minthogy a fent magát megnevező hitelező a reform, egyháztanácsnak is tagja, ezen testület, október hó 27-én tartott gyűlésében, — nehogy a gondviselésére bizott alaptőkék s hagyományok lelkiismeretlen kezelésével gyanusíttathassék, kényszerítve érezte magát azon határozat kimondására, hogy ezen egyik tagja által követett eljárást, mely a nemes czélű hagyományt a mai világban is szokatlan — kamatfizettetéssel devalválja, határozottan roszalja. Különben a kielégített hitelező még a felügyelettel szintén megbízott községi iskolaszéknek is elnöke, s ezenfelül ez idő szerint Halas városa polgármestere. Ezen megtörtént dolog nyilvánosságra hozatalát aljas fenyegetések tették mindenek fölött szükségessé. __________ Egy kis mathezis, T. szerkesztő úr! Nem lévén szerencsés az országgyűlés padjairól szólhatni, szabadjon az „Ellenőr“ hasábjaiban szót emelnem, s az igen tisztelt pénzügyminiszter úr s egyúttal a t. képviselőház, valamint az összes olvasóközönség figyelmét oly tényekre felhívnom, melyekről meg fogják engedni, hogy figyelemre méltók. A pénzügyminiszter úr beterjesztette javaslatait, melyek útján, állítása szerint, a deficitet be fogjuk szüntetni s az államot további adósságcsinálástól meg fogjuk menteni. Ezen javaslatokról, valamint a költségvetés egyes tételeiről nem szólok semmit ez alkalommal, hanem megengedem, hogy az új, valamint a régi adók mindnyájan jogosak, méltányosak, czélszerűek; továbbá azt is, hogy az egyes teherviselők, szemben a tervezett kényszereszközök fenyegetésével hajlandók is lesznek a rájuk eső adókat leróvni. Megengedvén, vagyis inkább feltévén mindezt, s elfogadván tökéletesen a kormány nézpontját, mathematice bizonyítható be mégis az, hogy a magyar adófizető nem képes a tőle követelt összegeket az államnak befizetni, valamint maga az állam sem bírja a contemplált után a deficitet megszüntetni, vagyis újabb adósság kizárásával a rája rótt terheket elviselni. Bebizonyítom azt pedig nem phrasisokkal vagy theóriákkal, hanem hiányokkal és számokkal.