Ellenőr, 1875. november (7. évfolyam, 303-331. szám)
1875-11-03 / 304. szám
ója, s ettől kezdve írói munkássága magasabb légkörökben kezdett mozogni. Nagy szolgálatot tett hazájának „Ungarn im Vormärz“ czímű két kötetes statistikai munkájával, melyet Fényes Elek könyve után dolgozott ki. A Brockhaus lexiconának 10-dik kiadásába is ő írta a Magyarországra vonatkozó czikkeket. De távoznia kellett Lipcséből is, mert „Kossuth Lajos“ czime és a magyar forradalomról szóló munkája miatt ki volt téve annak a veszélynek, hogy a reactionárius szász kormány kiadja az osztráknak. Brüsselbe menekült tehát, honnét sokat levelezett német lapokba. Itt tanulta meg tökéletesen a franczia nyelvet is, s munkatársa lett az „Indépendance belge“-nek, de csak rövid időre, mert vágyai Párisba vonzották, hová az 1855-iki világkiállítás előtt költözött. Párisban maradt azután évek hosszú során át, s publicistikai téren nagy tevékenységet fejtett ki, sohasem feledkezve hazájáról, melynek elnyomott érdekeiről sokszor emlékezett meg a franczia lapokban. Részt vett az „Avenir National“ czímű nagy lap alapításában és szerkesztésében, s egész sorozatát kezdette meg nemzetgazdasági és politikai nagyobb munkáinak. Nagy feltűnést keltett nemzetközi évkönyve a közhitelről, mely ma is nagy becsben áll, továbbá a bankszabadságról írott munkája, mely nem régen magyarul is megjelent. E mellett állandóan szerződött munkatársa volt a „Journal des Débats“-nak, később a „La Presse11-nek, a „Journal des Économistes“-nak, a „Courrier du Dimanche“-nak és a „Revue Contemporaine“-nek, melyekbe részint nemzetgazdasági tanulmányokat, részint politikai szemléket irt. Barátságot kötött Michel Chevalier-vel, a világhírű nemzetgazdával, kit egy ideig tanszékében helyettesített is. Szónokolt népgyűlésekben, tartott nyilvános felolvasásokat, többnyire a nép és munkás osztályok érdekében, a mi miatt a császári kormány nem jó szemmel nézett reá; népszerűsége azonban annyira növekedett, hogy képviselőjelöltségéről is volt szó, minthogy a franczia polgárjogot tíz évi ottlakás után már ekkor megnyerte. A hatvanas évek elején Jósikával és Ludvigh Jánossal egyetértve ellátta a külföldi sajtót a magyar állapotokról szóló ismertetésekkel, czikkekkel, s itt sok hazánkat érdeklő röpiratot (L’Autriche et la Hongrie, Liberté et Nationality, La Hongrie devant l’Europe, Les finances de l’Autriche stb). 1869 nyarán tért vissza a hazába, s szerkesztette a „Neuer Freier Lloyd“ czimű ellenzéki lapot. 1870 június havában Pozsony városa, 1872 októberében szülőhelye Vágújhely választották országgyűlési képviselővé, s a pénzügyi dolgokról mondott beszédei mindig nagy elismeréssel találkoztak. Amint a két nagy párt egyesülése létrejött, K. Simonyi kereskedelmi miniszter őt kérte fel államtitkárjául, s ő ez állást el is fogadta, nagy elégtételt találván meghívatásában. A folyó évi általános választások alkalmával pedig július elsején Budapest legnagyobb kerülete, a Terézváros őt választotta képviselőül, fényes többséggel. Ez a választás lehetett utolsó öröme. Az orvosi tudomány elkövetett mindent élete megmentéséért, de hiába, s az enyhülésre, mely tegnap állapotában beállott, ma a halál következett. Eszméletnél volt mindvégig, de a veszélyről, mely életét fenyegette, nem bírt tudomással, s folyvást remélt. Küzdelemmel teljes munkás életet élt, hiven szolgálta hazáját mindig, a közelismerés kiséri sírjába. Fájdalommal nézzük az űrt, melyet maga után hagy a képviselőházban, de kivált hivatalában, melyben még sokat, igen sokat használhatott volna! A gyámok felelőssége a gyámságuk alatti kiskorúak adósságaiért. Az állam közművelődési s társadalmi fejlettségének, de az egyes állampolgárok jogbiztosságának is egyik lényeges mérlegéül tekinthető azon rend, mely a gyámsági ügyekben fennáll, azon gondosság és egyöntetűség, melylyel a gyámság alatti személyek ügyei intézhetnek és kezeltetnek. Ez az oka, hogy minden műveltebb államban a törvényhozás legelső s legsürgősb teendői közé van sorolva az árva- és gyámügyekben való eljárás szerves megállapítása. Hazánk, mely még sok kultúrás intézményben hátra van, az árva- és gyámügyek országos rendezésével is elmaradt. Az ide vonatkozó anyagi törvények nagyon is hézagosak, az eljárási és kezelési szabályok pedig rendszer hiányában szenvednek, az egyöntetűséget nélkülözik, sőt úgyszólván minden törvényhatóságnál különbözők. Innen származik azután a sok súrlódás a bíróságok és gyámhatóságok közt, innen a határozatokban való ingadozás s azon sokféle panasz, mely az öröklési eljárásnál s különösen az árva- és gyámi ügyek körüli intézkedésnél felmerül. Ezen abnormis állapot idézte elő, hogy maga az igazságügyminisztérium pár hó előtt szükségesnek találta véleményt kérni a m. kir. curiától és semmitőszéktől az iránt, hogy az árvák és gondnokoltak peres ügyeiben a gyámok és gondnokok ellenőrzése hatályosabban miként lenne eszközlendő. Mindenfelé csak tapogatózás, bizonytalanság és ingadozás kimerítő szerves jogszabályok hiányában. Ennek gyakorlati illustratiójául szolgáljon azon kérdés: meddig terjednek a gyámság alatt álló kiskorúak életszükséges fedezésének határai? s ezzel kapcsolatban: hol van a gyámok ebbeli felelősségének s kötelezettségének jogi határa ? Az nem szenved ugyan elvileg kétséget, hogy a gyámoltak életszükségei a gyámok által fedezendők, e tekintetben azonban csak azon jogszabály szolgál irányadóul, hogy a kiskorúak szükséglete azoknak vagyoni, polgári és családi viszonyainak megfelőleg fedezendő a gyámilag kezelt jövedelemből. De a mellett, hogy ezen temérdek árnyalatot megengedő viszonyok a szükségbeli költekezés határát bizonytalanul kiterjeszthetik, az életszükséglet ürügye alatt a kiskorúak törzsvagyonát veszélyeztető visszaélésekre is utat nyithatnak s alkalmat szolgáltathatnak. Az utóbbi szempontból hozunk fel most egy esetet, mely azonban, főleg az ország fővárosában, naponként s ezerféle alakban fordul elő a gyámi és bírói hatóságok előtt. N. N. gyámság alatti 22 éves fiatalember, saját ingatlan vagyona jövedelméből a gyámhatóság intézkedése folytán évenként 1500 forintot kap gyámjától, ki neki a megszabott összeget, nagyobb biztosság okáért havi részletekben szolgáltatja ki. Azonban a gyámolt kiskorú a részére gyámhatóságilag megállapított pénzösszegből állítása szerint ki nem jöhetvén, tulajdonképen pedig könnyelmű életmódja miatt ki nem jővén, a fővárosi szabóknál számos hitelbeli tartozásokat csinál a részére állítólag kiszolgáltatott öltözék ürügye alatt. Ezen számlabeli tartozások félévenkint 600 forintra is felrúgnak. A szabók fizetés végett megjelennek a gyámnál, előmutatván a kiskorúnak abbeli elismerésével ellátott számlákat, hogy ő a kitett összegig felszámított ruhaneműeket valósággal megrendelte és megkapta. A gyámnak gyanús színben tűnik fel a dolog, utána néz és kutatja a tényállást és nyomára jön, hogy gyámfia aránytalanul felcsigázott életszükséglete, illetőleg vétkes könnyelműséggel párosult tékozlással határos élvezetei miatt, a részére különben elég bőkezűen megszabott évjáradékból ki nem jővén, szabójával összebeszélt, attól 100 irtot felkölcsönzött s ennek fejében irta alá a 600 frtos ruhaszámlát, az abban foglalt öltözék tényleges átvételének beismerésével. Ennek folytán a gyám a számlabeli összeg kifizetését megtagadja, a szabó által viszont bepereltetik. És ezen eljárás több ízben és különböző bíróságok előtt ismételteik. Egyik bíróság a szabószámlán alapuló keresetnek helyt ad s a gyámot elmarasztalja, mert a gyámolt kiskorúnak életfenntartási szükségletei fedezendők s a gyám által kielégitendők. A másik bíróság ellenben a keresetet elutasítja, mert a kiskorúak önjogú személyek nem lévén, törvényes képviselőik hozzájárulása nélkül tett kötelezéseik jogérvénytelenek. Ily ellentétes ítéletek keletkeznek azután felsőbb bíróságoknál is. És itt áll már elő azon kérdés, hogy mikép lehet ezen a bajon segíteni, mert hogy bármikép segíteni kell, kétséget nem szenvedhet, minthogy a baj, mely itt szőnyegen forog, többé nemcsak magánjogi vita, melynél az 1802. 21-ik törvényczikknek különben elég világos és határozott 2-ik §-a ugy látszik már kellőkép nem respectáltatik, hanem valóban társadalmi baj, mely igen sűrűn fordul elő. Ha a kiskorú gyámoltaknak megengedtetik, hogy az életszükséglet ürügye alatt leggyalázatosabb uzsora-kölcsönöket jogérvényesen köthessenek, akkor rutul kijátszatik azon üdvös czél, melyért a gyámi intézmény felállittatott, s akkor mire való a gyám és gyámhatóság? Bírói ítéletek által érvényesíttetvén a felhozotthoz hasonló számlák kifizetése, ez után zárt kapu nyittatik a kiskorúaknak a legkorlátlanabb tékozlásra, törvény oltalma alatt álló vagyonuk elfecsérlésére s anyagi létük tönkretételére. Ily helyzetben a gyámság és gyámhatósági intézmény valóságos jogi satyra. Egyes conkret esetek miatt nem szólalnánk fel, de itt általános jogelvek s fontos társadalmi érdekek forognak kérdésben, mert nem respectáltatik azon jogelv, hogy a gyámság alatt álló kiskorú személy nem önjogú s mint ilyennek terhes kötelezései jogérvénynyel nem bírnak és hogy a gyámság, illetőleg gyámhatóság alatt álló kiskorú tulajdon keresményén kívül másféle vagyonával szabadon nem rendelkezhetik. De az általunk idézett bírói ítéletek ezen jogelvet ignorálják, a kiskorúnak megengedvén, hogy gyámjának tudta és beleegyezése nélkül jogerejűleg kötelezhesse magát. Továbbá, a gyámság rendeltetése a nevelésben s a vagyon biztosításában állván, ez utóbbit a fennebb jelzett eljárás tökéletesen meghiúsíthatja, lehetővé tévén, hogy gyámság alatti kiskorúak örökölt vagyonukat rövid idő alatt elfecsérelhessék. Egyszersmind a közerkölcsiség sülyesztésére is vezetnek az illustrált esetek, mert azok a törvény czíme alatt az immoralitást terjesztik és támogatják, holott az álkölcsönzők eljárása a legszemtelenebb csalást involválja. Ezen métely főleg a fővárosban már nagy mértékben elterjedt, azért helyén látjuk az igazságügyi minisztériumnak valamint a gyámhatósági intézmény érdekében az ebbeli legfelsőbb fórumot képező belügyminisztériumnak figyelmét is felhívni rája. Kármán Lajos, TÁRCZ Á. A PARISIAK. IFATA Lori LITTON BULWEB EDWARD. IV. Kötet. TIZENEGYEDIK KÖNYV. VIII. FEJEZET. Ezen szavakkal Lebeau föltevé kalapját s távozni készült. De a lengyel, ki mellette ült, fölugrott és így kiáltott: — Áruló, nem fogsz megmenekülni! Bajtársak, el akar bennünket adni! — Téged legalább van jogom eladni, mert megvásároltalak, és pedig rosz vásárt csináltam veled, — szólt Lebeau szétzúzó sarcasmus hangján. — Hazug ! kiálta a lengyel s bal kezével megragadó Lebeaut, jobb kezével pedig revolvert vett elő ruhája aló. Ferrier és Grimm így kiabálván : „A bal le rénégat“ segítségére akartak rohanni a lengyelnek, de Monnier közéjük veté magát és ordításukat túlharsogó hangon kiáltá : „Hátra! — nem vagyunk gyilkosok!“ Ezt még el sem mondá s a lengyel már térdre bukott. Lebeau, oly erővel, melyet a 60 évesnek látszó emberben senki sem sejtett volna, megragadá megtámadója karját s azt oly könyörületlenül csavará meg, hogy majdnem kificzamitotta könyökét és vállkapcsát. A revolver egyik csöve elsült s ártalmatlanul a falnak lőtt, a fegyver pedig kihullt a gyilkos elerőtlenült kezéből, s az izmos lengyel a fájdalomtól és hirtelen megrendüléstől könyörgő helyzetben hullott nem sejtett legyőzője lábaihoz. Lebeau elbocsátá a lengyel karját, fölvevé a fegyvert s csöveit Ferrier Edgárra irányozva, ki tátott szájjal és fölemelt karral mereven állott előtte, nyugodtan szólt. „Monsieur, legyen olyan szives, nyissa ki azt az ablakot.“ Ferrier gépileg engedelmeskedett. — S most, bérencz, folytatá Lebeau, a legyőzött lengyelhez fordulván, —válaszsz az ajtó és az ablak között. — Menjen, barátom, suttogó az olasz A lengyel nem szólt egy szót sem, hanem sebesen fölkelt, megdörzsölé karját s az ajtó felé ment. Itt pillanatra megállt és mondá: — Engedek az erőszaknak — és eltűnt. •— Messieurs, folytatá Lebeau nyugodtan, — ismétlem: a Tanács föloszlott. Czélja beteljesült, még pedig gyorsabban, semmint akármelyikünk sejthető, és olyan eszközök által, melyeket én legalább, Páriából sokáig lévén távol, nem gondoltam volna lehetségeseknek. Most látom, hogy a párisiakra nézve minden észbeli eltévelyedés lehetséges. A czél, mely bennünket egyesített, a császárság bukása volt. Mint mindig őszintén megmondom önöknek , ezen czél beteljei sültével, elválásunk kezdődik. Mindegyikünknek megvan a maga bogara, mely különbözik a másikétól. Járjanak a maguké után, a hogy tetszik, — én majd járok a magamé után. — Lebern Jánost nem fogják önök többé Párisban látni : il s’efface. Au plaisir, mais pas au revoir. S ezzel a titkos ajtóhoz menvén, eltűnt. Le Roux Márk, a düledező tanácsház kapusa, vagy őre, nagyon megijedt a fegyverdurranáson, a terembe sietett s most észrevétlenül tátott szájjal ott állt az ajtóban, midőn Lebeau a gyűlést ily rövidszerrel feloszlató. De midőn az elnök a titkos ajtón eltűnt, Le Roux is visszavonult. Amilg gyorsan csak bírták lábai, lefutott a lépcsőn , a ház mögé nyíló folyosóhoz sietett, melyen Lebeaunak kijönnie kellett. Lihegve, lelkendezve ért oda s még éppen ideje volt az ex-elnök karját megragadni. — Bocsánat, citogen, — dadogá, — jól értettem-e, hogy ön pokolra küldötte a Tizek Tanácsát ? — Én ? Dehogy, jó Pálom, csak elbocsátottam őket, hogy menjenek a merre tetszik. Ha oda akarnak menni, ahová ön mondja, hát az az ő dolguk. Én el nem kísérem őket s ezt önnek sem tanácslom. — De, citogen, meggondolta-e, hogy mi lesz Madame-ból ? Hát majd kiteszik őt a kapusiakból? Fizetésemet nem kapom többé s neki nem lesz mit aprítania a tejbe? — Olyan roszul éppen nem állunk; éppen most fizettem ki előre ezért a viskóért a negyedévi bért, s íme az ön negyedévi előleges bére is. Szives üdvözletemet Madame-nak, s mondja meg neki, hogy vigyázzon az ön bőrére ezen őrültek tervei ellen. — S ezzel néhány aranyat kezébe csúsztatván a kapusnak, Lebeau fejével bólintott és elsietett. Gondolataiba merülve, hátra sem tekintett, de ha hátratekintett volna is, nem láthatta volna a kapus sötét alakját, amint ez az utczák mély árnyában távolról, de vigyázva suhant utána. IX. FEJEZET. A conspirátorok, egyedül maradván, mély, de nem zajos haraggal oszlottak szét. De sokkal inkább is el voltak kábulva, semhogy hangosan nyilatkozhattak volna; s különböző osztályokhoz tartozván s különböző nézeteket is vailván, egymáshoz való bizalmuk azonnal elveszni látszott, mihelyt a főnök, ki összegyűjtő és összetartó őket, visszavonult egyesületüktől. Az olasz és az atheista egymással suttogva ballagtak el. Grimm szemére lobbantottáa Ferriernek, hogy elpártolt a lengyeltől és Lebeaunak engedelmeskedett. Ferrier meg német származását hányta föl Grimmnek, értésére adván, hogy följelenti, mint porosz kémet. Le Noy Gáspár Monnier karjába fűzé karját, s midőn kiértek a sötét utczára, mely kietlen sikátorok útvesztőjébe vezetett, a Szegények orvosa igy szólt a kézműveshez: — Ön derék ficzkó, Monnier. Lebeau nagy köszönettel tartozik önnek. Ha ön azt nem kiáltja, hogy „nem vagyunk gyilkosok“, a lengyel falán nem maradt volna segítség nélkül. Nincs olyan ragályos légkör, mint az, melyben ugyanazon bosszuérzettől lihegünk, midőn egy ember erőszakoskodása tettre serkenti a többiek haragját, vagy gyanúját: olyanok, mint egy ebfalka, mely utána ugrik az első ebnek akár a vadkanra akár tulajdon gazdájukra. Még magam is, ki pedig éppen nem vagyok heves vérű, késemhez kaptam, midőn a „gyilkos“ szó megriasztott és lefegyverzett. — Hanem azért, szólt Monnier komoran, — már félig-meddig bánom is felindulásomat, mely azon ember megmentésére közbelépni ösztönzött. Jobb, hogy meghaljon, semmint hogy éljen és elrárulja ügyünket, melynek vezetését neki átengedtük. — Nem, mon ami, őszintén szólva, meg kell vallanunk, hogy ő elejétől fogva sohasem mondá, hogy védeni fogja azon ügyet, melyért ön conspirál. Ellenkezőleg, mindig azt mondá, hogy a császárság bukásával egyesülésünk megszűnik s mindenkinek szabadságában lesz saját útján haladni saját utó czéljai felé. — Igen, viszonta Monnier, kedvtelenül; elmondta ő ezt nekem még nagyobb nyíltsággal, mint a tanács előtt. De én is hasonló nyíltsággal feleltem. — Mit? — Azt mondtam neki, hogy annak az embernek, aki megteszi az első lépést a forradalomra és rábír másokat, hogy kövessék, nem lehet megállnia vagy visszavonulnia, mikor a második lépést kell tenni. Vagy „en avant11, vagy á la lanterned ! Úgy fog járni ő is. Szabad legyen-e egy embertársamnak élni azon szellemem fölötti hatalmával, melyet fensőbb neveltetésből vagy tapasztalásból merített, — darabokra zúzni életemet, mely addig nyugalmas, rendes, boldog volt, — fölhasználni bármely nézeteket, melyek akkor csupán jámbor óhajtások voltak, hogy szolgáljon velők saját czéljának, mely homlokegyenest ellenkezik a tettre serkentett nézetekkel, —igy szólni hozzám: „Kölcsönözd ide magadat megdöntésére az első akadálynak, mely egy hajlamaid szerint való társadalom megalakitásának útját állja“, s azután, midőn ezen akadály meg van döntve, így kiáltani: „Megállj! Nem megyek veled tovább; nem segítek neked összerakosgatni életedet, melyet az én ösztönzésemre tördeltél szét; nem segítek neked azon társadalom helyébe, melyben szenvedsz, olyan társadalmat alakítani, mely neked tetszenék; magadra hagylak, küzködve, dúlt kebellel, őrjöngve, közepette a haosnak, mely benned és közötted van ?“ Szabad legyen-e egy embernek ezt tenni s azután tovatűnni, gúnyosan kiáltván: „Eszköz! eléggé használtalak; félredoblak, mint értéktelen lexot?“ Áh, vigyázzon magára! Mert az az eszköz vasból van ám, és élesre és hegyesre lehet köszörülni! A nyers ékesszólás szenvedélyessége, melylyel Monnier ezeket mondá s a vad, vésztjósló kifejezés, mely komolyságában is rendesen nyílt és férfias arczán mutatkozék, megijesztő és rémületbe ejté Le Noyt. — Ugyan, barátom! szólt dadogva. — ön most sokkal ingerültebb, semhogy igazságosan ítélhetne. Menjen haza és csókolja meg gyermekeit. Soha se tegyen olyat, ami elrettentse őket atyjoktól. S ami Libeaut illeti, törekedjek őt elfeledni. Azt mondja, hogy el fog tűnni Portéból. Hiszem. Világos előttem, hogy ez az ember nem az, aminek mi néztük. Egy 60 éves ember oly könynyed kézszorítással nem nyomhatta volna térdre azt az óriás lengyelt. Ha Lebern újra megjelenik, más nevet fog viselni. Nem vette észre, hogy a pillanatnyi viaskodásban szösz parókája félrecsúszott s fekete fürtök látszottak ki alóla? Azt gyanítom, hogy nem csak ifjabb, mint a minőnek látszott, hanem magasabb rangú is, conspirál egy trón ellen, talán azért, hogy miniszter lehessen egy másik trón oldalán. Vannak olyan emberek. Mielőtt Monnier, ki ezen sejdítések által meglepettnek látszott, rendbeszedhette volna gondolatait, hogy feleljen, egy magas, alhadnagyi egyenruhát viselő ember állott meg egy homályos gázlámpa alatt s megpillantván a kézműves arczát, megragadá kezét s fölkiálta: — Armand, mon frire! de jó hogy találkozunk , furcsa egy idő, ugye ? Jer, beszélgessük meg a Café de Lyonban egy csésze puncs mellett. Fizet em. — Helyes, kedves Károlyom. — És ha ez az ur barátaid egyike, talán szintén velünk tart. ? — Nagyon lekötelez uram, felelő Le Noy, örülve, hogy megszabadulhat ingerült társától, — de ma nagyon sok dolgom volt, s le kell feküdnöm. Ne igyék sok puncsot, Amised. Máris nagyon lázas ön. Jó éjszakát, Messieurs ! (110. folyt. köv.) A szerb színház ügyéről. A kormány tudvalevőleg megtiltotta azt a visszaélést, hogy a „Zásztava“ és szerb papság pressiója alatt segélypénzeket zsaroljanak ki az egyházaktól az újvidéki szerb színház részére. E színház ügyéről újvidéki levelezőnk a következő ismertetést közli: „A szerb nemzeti színház 1861 óta áll fönn Újvidéken. De mivel vándorolni kénytelen, mert Újvidéken egyedül még nem élhetett, Miletics idejekorán gondoskodott róla, hogy saját befolyása alá kaphassa s a színházi személyzetben maga és tervei számára igen hathatós propagandát is talált. Ez a propaganda olyan szemtelen volt, hogy a színpadon mindennemű rögtönzésekkel insultáltatta Miletics elleneit; természetesen, hogy a magyarok kikapták a magukét. Hanem aztán Mileticset annál fényesebbre mázolták. „Hymnuszát“ (mert Mileticsnek, „demokrata“ elve daczára van „hymnusza“, akár egy potentának) — hymnuszát minden előrántott alkalommal elénekelték, ezen hymnusz őt Dusán czárhoz hasonlónak (car Dusán ravni) dicsőíti. Ennek az volt következménye, hogy a szerb hazafiak nem segélyezték többé a színházat, mely így nagy deficzitre jutott; a deficzitet úgy akarták fedezni, hogy a tőkéhez nyúltak, s csakugyan annyira is vitték, hogy az egykor 80,000 frtnyi tőke most kevesebb 20,000 frtnál, mely összeghez a 15,000 frt értékű ideigl. színház is hozzájárul. Hogy Mileticséknél lelkiismeretes számvitelre nem szabad tekinteni, az magától érthető. Mindezen körülmények közreműködtek abban, hogy a színházi társaság ez idei közgyűlésén Pont elnök azt indítványozta, hogy szólíttassanak föl a szerb egyházközségek, hogy községi pénztáraikból az évenkinti 8—10,000 frt deficzitet födezzék, mert különben VIDÉK. Sopron, okt. 28-án. Tisztelt szerkesztőség! A „Kelet Népe“ i. e. 125-ik száma Sopronból, a legközelebb megtartott megyebizottmányi ülés lefolyásáról, egy hosszadalmas, nagyrészben valótlan, és csakis pártszellemből felfogott és így egyoldalú közleményt hozott. Ezen, ráadásul még életnek gondolt sületlenségekkel is garnitozott, és több napi távollétem alatt megjelent közlemény részletezésére kiterjeszkedni nem áll szándékomban ; annak egyedül azon passusára vagyok kénytelen némileg reflektálni, amenynyire a jövői képviselői választást illetőleg abba csekély személyemet is, és volt elnöki eljárásomat belevonni jónak látta. S miután egy izben már volt alkalmam tapasztalni azt, hogy a „Kelet Népe“ a pártja érdekében tett közleményeknek igen, de az ez elleni nyilatkozatoknak, még a szerkesztőség lovagiasságára tett hivatkozás után is, lapja hasábjain helyt adni nem szokott, teljes bizalommal fordulok az „Ellenőr“ tisztelt szerkesztőségéhez és felkérem, szíveskedjék becses lapjában jelen soraimnakhelyt adni. Az említettem közlemény úgy adja elő a jövői képviselői választásra vonatkozókat, mintha azokat olyképpen és oly alakban, mint azokat a közlemény tartalmazza, a megyebizottmányi ülésében Ürményi Miksa országgyűlési képviselő úr mondotta volna el. Én ez idő szerint Sopron sz. kir. város törvényhatósági testületének tagja lévén, a megyei bizottmány kérdéses ülésében részt nem vehettem, és így közvetlen tudomásom nincs arról, hogy ki és hogyan nyilatkozott a kérdéses tárgy felett, annyit azonban képviselő úrról, kinek politikai képzettségét és tapintatosságát ismerni szerencsém vagyon, okvetlenül fel kell tennem, miként tudja azt, mi a különbség a tisztviselői felfüggesztés és a képviselő-választási eltávolítás között; az első ideiglenes intézkedés, a második bevégzett tény, az első semminemű választási elnöknek sincs jogában és hatalmában, a másodikat a választási elnök a választás folyama alatt az 1874. 33 ik törvényezikk 67. és 77. §§-ai értelmében bárkire is alkalmazhatja, aki a közrendet zavarja, avagy épp veszélyezteti, sőt a törvény és a közrend fentartása feletti felelősségénél fogvást köteles is alkalmazni, tudnia kell továbbá azt, hogy a polgári biztos mint ilyen, bárki legyen is az, valamint a közrendnek minden más közege, a választás tartamára a választási elnöknek alája van rendelve. Eme feltevésből kiindulva nem hiszem, hogy képviselő úr a megyebizottmányi ülésben mindazokat, és úgy elmondotta volna, amiket és amiképp a közlemény szájába adni szeretné, és úgy hiszem, nem tévedek, ha azt tartom, hogy azok a közlemény írójának pártmámora okozta visióiból szülemlettek meg. Ezeket előre bocsátva, a jövői országgyűlési képviselői választás folyama alatt Csontos M. szolgabiró úr általam nem szolgabirói állásától függesztetett fel, hanem polgári biztosi állásától eltávolíttatott, és ez a megyei központi bizottmánynak rögtön táviratilag bejelentetett, mert elnöki előleges intézkedésemet nem teljesítette, mert a választás folyama alatt ellene ismételve felmerült panaszok folytán meghivatásomra a választási helyiségben, ahol a küldöttség működött, meg nem jelent, mert a katonaságot az általam kijelölt vonalon túl hírem és tudtom nélkül az egyik párt kiszorítására kirendelte, és mert egyáltalán üzelmei folytán személyesen magam oly ingerültséget tapasztaltam, hogy abból a tettlegesség kitörése minden pillanatban várható volt. Nem igaz tehát, hogy a két nappal megelőzött koholt hírekre és instructiókra tettem emez intézkedést ; tanulja meg a névtelen közlő, hogy instructio ott, ahol a tettet a meggyőződés vezérli, nem szükséges, meggyőződés ellen instructiót csak a szolgalelkűség fogad el, a szolgalelkűséget pedig még az irigység sem sütheti reám. Hogy az előleges vizsgálat a tényállást híven ki nem derítette, az a közmorál érdekében sajnálandó; én azonban mindennek ellenében annyira meg vagyok győződve eljárásom korrectségéről, hogy jövőre is hasonló esetben és hasonló körülmények között csak így tudnék eljárni. Hogy harminc évet meghaladott közpályámon az alkotmányos szabadságunk felderülése óta folyton a szabadelvűség mellett küzdöttem, és hogy most is a szabadelvű párt tagja vagyok, ez nem titok; de hogy akkor, amidőn a választási elnökséget elfogadtam, saját politikai nézetemet háttérbe tettem, és igyekeztem a választásnál egészen pártatlanul eljárni, tanúsíthatják azon éles szemrehányások, amelyeket egyes, nekik nem kedvezett intézkedéseim miatt, a szabadelvű pártiak részéről nyertem. Mindezek ellenében azonban megnyugvást találtam, és a jobboldali ellenzék utóbbi megtámadásai ellen is megnyugvást találok abban, hogy a vezetésem alatti képviselői választás becsülettel lefolyt és bevégezve jön. Hogy az eredmény a vesztett pártnak nem tetszett, hogy vesztesége bűnbakjául tán az én eljárásomat állította oda, azt a veszteség első s közvetlen idejéből felfogni tudom, de hogy most már hónapok múltával a pártszenvedély még annyira túlcsapong, az alkotmányos viszonyaink nem egészséges jelenségéül tekintendő. Záradékul még néhány szót a sopron megyei jobboldali ellenzéknek okt. 11. és 12-iki győzelmére. A párt-felülkerekedés alkotmányos életben nem valami új, ma ez van többségben, holnap lehet a másik, ezt nem mindég a közérzület, hanem igen gyakran a viszonyok idézik elő. Sopron megyében ezelőtt a „Deákpárt“ volt absolut többségben, utána a fusionált „szabadelvű párt“, hogy mégis ennek ellenére az okt. 11. és 12-ei gyűlésen a „jobboldali ellenzék“ győzelmet vívott le, azt saját erélyének, meg a háta mögött lévő clerusnak, és a „szabadelvűpárt“ erélytelenségének köszönheti. Sopron megyében még máig is a „szabadelvű“ elem túlnyomó többségben van, de ha folyton particulári vagy személyi politika űzetik, ha egyik a másikra utal, ha nincs tevékenység, erény és öszszetartás, akkor a közlő jóslata, hogy Sopronmegyét a „jobboldali ellenzék“ dominálja, könnyen bekövetkezhetik. Ideje tehát, hogy Sopron megye „szabadelvű” közönsége ezen eshetőséggel komolyan foglalkozzék, és tanuljon összetartást és erélyt az ellenpárttól. Nagy Sándor: a szerb nemzeti színházat a legközelebbi évben meg kell szüntetni. Az indítvány el is fogadtatott. Mint láthatják, az egész ügy már nagyon desperátus volt. S most jó a miniszteri rendelet, mely megadja neki a kegyelemdöfést. Ez különben szükséges sem volt, mert az újvidéki szerb színház semmiesetre sem maradhatott fönn tovább, és a miniszteri rendelet nélkül is alig adakozott volna egyik-másik egyházközség a színház fönntartására. Ha ezen tilalmat ezelőtt néhány évvel adták volna ki, a szerb színház egész dicsősége már rég eltűnt volna ebből az árnyékvilágból. Persze itt volt akkor Mándics úr! Miletics úr és társai megint rátámadnak majd a magyarokra és a kormányra, akik megfojtották „virágzó“ színházukat. A magyarok lesznek a villámhárító, s törekedni fognak, hogy a „magyar üldözés áldozata“ minél meghatóbb mozdulatokkal bukjék el. Csak tegyék! Nincs igaz hazafi, aki Miletics egy agitationalis eszközét megsiratná ! Requies cat in pace!“ KÜLFÖLD. November 2. Oroszország. (Gyűjtések a herczegovinaiak számára.) Az orosz Dpokban a herczegovinaiak számára eszközölt gyűjtésekre vonatkozólag következő kimutatást olvashatni a múlt. hó végzisz: 1) A „Golos“ szerkesztősége összesen 14 604 rubelt 23 kopajkát. 2) Az „Odeskij Viestnik“ 581 rubelt. 3) A moszkvai szláv egylet 8999 rubelt 82 kopajt. A „Mokoszvskija Viedomosti“ szerkesztősége 3130 rubelt 33 kopajt 4) A moszkvai szerb archimandrita Száva össesen 5299 rubelt 93 kopajt (ezek között a kievi szláv egylettől 722 rubelt). 5) A pétervári szláv egylet újólag egy hét alatt 2000 vht. A „Pcsela“ nevű képes újság szerkesztősége ígérte az egyletnek egyhavi előfizetését rendelkezésére bocsátani (1876 évben), ha arról gondoskodik, hogy négy első száma szlávokra vonatkozó csikkekkel és rajzokkal jelenhessen meg. A „Golos“ moszkvai levelezője szerint az adakozások gyűjtésében már a rendőrség is kezd részt venni s egy rendőri cvatalnok 4000 rubelt gyűjtött volna. Miután több kormánykerületi, városi és megyei képviseletek (zemszvá) a rendelkezések alatt álló országos pénzekből ezerekre merő összegeket szavaztak meg a törökországi menekültek felsegélyezésére, az orosz belügyminiszter egy körrendeletet bocsátott ki, melyben figyelmezteti az illetőket, hogy az országos pénzek csak helyi jótékony czélokra fordíthatók, a törvényszerűség czéljából tehát a herczegovinaiaknsak szánt pénzutalványozások érvényesítése tekintetéből előleges legfelsőbb engedély kérendő ki. Szerbia. (A háború.) Szerbiából csak a minap (szombaton) jelentettük, hogy a fejedelem ismét fölvetette a szkupstinában a bizalmi kérdést, mielőtt a szkupstina elnapoltatott volna. A 28 iki zimonyi „Granicsár“ nyilván ezt megelőzőleg azon hírt hozza, hogy a szkupstina egyik legutóbbi ülésében, mely zárt ajtók mellett tartatott meg, a török elleni háború 61 szavazattal 49 ellenében elhatároztatott. A miniszterek közül a háború mellett nyilatkozott Boskovics Sztoján cultusminiszter és Nikolics Tésa hadügyminiszter, kik az ülés végeztével távozóikat a fejedelem rendelkezésére adták. Káljevics elnök szintén az rcgió mellett lévén, ebbeli elhatározása miniszterválságot idézett elő, mely könnyen személyváltozást eredményezhet. Egy másik belgrádi közlemény szerint Milán