Ellenőr, 1876. március (8. évfolyam, 60-89. szám)
1876-03-01 / 60. szám
tagosok özönén végig, mely össze-összecsap, mint az áradás, ahol a kocsik sora meg-megszakad. Aki bámulni akar, oda megy, aki segíteni akar, oda siet, aki megdöbbenni akar, arra veszi útját. És mind a három kategóriából vannak igen sokan. S azon kivül a női kíváncsiság sem pihen. Bundagallért és muffot ritkán lehet annyit egy rakáson látni. Bundában és muffba dugott kézzel, feltéve, hogy a czipelli fel nem ázik, érdekes is a látvány nagyon. De azért csak menjetek, jó asszonyok , bizonyára még több jó meleg ételt, tápláló gulyáshúst, s párolgó bográcsost fogtok főzni azoknak a szegény átázott-fázott kimerült embereknek, akiket ott a vízben gázolni, nehéz munkát végezni láttatok, és azoknak a szegény gyermekeknek, beteges nőknek, kik kihordott butyorkáik mellett ott dideregnek nap- és éjhosszat az útszélen. Csak menjetek oda, menjetek. A kíváncsiság vezet ki, a munkás könyörület kisér haza. Menjetek. Egész Újpestig ha lehet. Azok az újpesti romok meghatóan beszélnek Kincs szívhez szólóbb eloquentia a pusztulás néma beszédénél. Hátha még a romok tövében az ínség zokog csendesen. Ezek itt nem drága paloták, nem gazdag telepek romjai. Szegény sárházak, vályog-vityillók leginkább. Ablakaikon benézett volna a lúd, ha lett volna, ereszük az út töltésével kaczérkodott. Alacsony küszöbeik mögött az egyszerűség terített rövid dél-ebédhez kisdod asztalt, mely mellől a szapora család három negyedrésze a nagy zöldkemencze padkájára szorult. Egy kis elemózsia a konyhaszekrényben ; egy kis száraz szalma és meleg dunyha az ágyban; egy pár nyaláb rőzse az eresz alatt. Bizony ott több földi jó nem igen volt. Egy sarokban a műhely, a másikban a salon. De hát az töké idesen egyre megy az illetőre nézve, akár egy négyemeletes ház összeomlásával pusztul el salon, műhely és minden vagyon, akár egyetlen szobai temeti romjai alá. Akinek egy ilyen szobája beomlott, annak elveszett mindene. Akinek ott ágya szalmáját feláztatta a víz, dunyháját elkapta és szapora családját az útszélre tette ki, annak sincs ma semmije. Kézmives szerszámaival még keresetmódja is oda lett. És mennyi ott az ilyen. Hiszen vannak derék kőházak, takaros téglaépítmények, értékes gyártelepek is romokban ott. De szegények szegénységén lett a pusztulás legnagyobb. Már a lóvonatú vasút pályaudvarának éjszaki kijárójánál egy fenyősudarakkal megtámogatott keskeny emeletes épületen kezdődik a düledezés sora Ezen felül még egy másik kőház szorult a fenyőfa támogatására, hogy legalább akkor ömöljék össze, mikor majd szárazra fekhetik. Ezek az előőrsök. A rombolás derékhada a „Csillagi” kávéház fölött kezd kibontakozni. Itt már düledékről düledékre nem nagy ugrása van a szemnek; a kikötő oldalon minden harmadik ház omladék. De az ármentő töltésen felül a megyeri szőlők aljában, mindennél szomorúbb kép fogad. Ott már az ép házat kell keresni, s a jó negyedórányi hosszú vonalon, melynek dunamenti oldalán fal fal mellett guggolnak az apró házak s terpeszkednek a kisebbnagyobb ipartelepek, alig lehet tiz-tizenöt ép házat számlálni. S ezek épsége is csak olyan, hogy máról holnapra belefeküdhetnek az országút sánczába. Ami azonkívül van, az már nem épület, még csak nem is rom. A rom fogalma meredező falak, beszakadt kémények, horpadozó tetőkre emlékeztet. Hát ilyen itt nincs. Egy egész hosszú vonalon nem látszik egyéb, tökéletesen szétverődött zsindelyfedeleknél, melyek lehettek volna akár kerítések is. Falnak nyoma sincs; az széttört izreporrá, puffadó vályoga szétmált a vízben; terméskövét elsodorta az ár; s most a szétrongyollott tetőzet maradványai alatt összegyúrt, törmeléknél és iszapos szeméthalomnál egyéb nem maradt. Ritka kivételként egy-egy szilárdabban épült ház homlokzatán még kivehető: ez itt ablak volt. Az ajtóra az udvarrész felül már ritkábban akadni, s legritkábban olyan romra, melyen a ház régi körvonalai megsejthetők. Unicum egy hosszú földszintes épület skeletje, melynek fő- és közfalait bedönté a zajló árvíz, de minden sarka megmaradt a fő- és keresztfalak metsződésén. Ez állapotában úgy néz ki, mint a téglavető félszerek, vagy szénatárak, melyeket nem falakra, csak oszlopokra építenek. Közbe az ipartelepek rommal borított udvarai. Az egyiken egy 20—30 öles hosszú épület teteje egy hullámzó vonalat mutat, ahol a közfalak beszakadtak, mélyen behorpadt a tető, ahol fennállanak még, a fedél kúpot képez. Mintha csupa teveházak volnának sorjában. A falakból nem látszik semmi. Mindez még most is víz alatt áll. Víz alatt az ország felső oldalán is a lapályos telkek, s roskadozó házak arra is vannak még be egészen a dombok aljáig, csakhogy itt alig van összesen tíz mezei lak vagy majorság. És amint az utolsó omladékot felfelé menve balkéztől elhagyják, egy tapodtat se mehetni tovább. Tengertől az öbölig, a csendes óceántól le a Balatonig sok mindenféle nedves hasonlaton keresztül meghordozták az újságok az emberiséget ez árvíz idején. De kérjük, ne sajnáljanak olvasóink az újpesti váczi út végére kifáradni. S ha az, ami ott előttük kitárul, nem egy valóságos tengeri kikötő látképét fogja felidézni emlékezetükben : hát akkor nem is láttak tengeri kikötőt soha. A víztükör, melybe a tekintet fél után belesül, mélyen bekanyarodik a nagy katlanba, melyet Szent-Endrétől Békás-Megyerig a budai hegyek hagynak a Duna partján. A diagonálison végig nézve legalább két mértfölde víz lapály; felfelé a szem el nem éri végét, a hol legkeskenyebb, ó budai halmai felé egyenest keresztül mérve, ott is van fél mértföldnyi. Kelet felé nincs kiátás. A káposztásmegyeri erdős lankák zárják el, csak egyes eveken követhető a víz árja, fák és cserjék között, hol csendesen elsimulnak felborzolt hullámai. Az árvíz itt méternyi magasan borul át a töltésen, s csupán az egyenes fasor jelzi, beláthatatlan messzeségig, merre van itt az országútja? Itt minden közlekedés megszűnt. A megyeri csárda épületei egy révfő erődje gyanánt emelkedik a hullámok fölött, melyek kőfalain megtörődve csapkodnak. Átellenben egy téglavető kettős kőháza szabályos négyszöget képezve áll őrt a vizsivatag közepén. S a békásmegyeri part felé a bivalosi csárda képezi a réverődök vonalán a szélső pontot. Igen, egy tengeri kikötő ez itt várművekkel a rév torkolatán. A tenger bodros árjain nehéz hajókat ingat a nyugati szél. Az apály után áradás következik: egy fél lábnyi emelkedést jelentenek. Vissza, vissza a biztos szárazföldre. Csak az istenért ne lóvasúton valahogy. A főváros, Ámbátor a főváros felől elvonult a fenyegető veszély, s az árvíz újabb bekövetkezésétől nincs mit tartani, mert nemcsak a felső, de az alsó Duna tükre is megtisztult a jégtől, így a nagyobb víz minden veszély nélkül lefolyhatik, az árvízbizottság mégis permanentiában van mindez ideig, s derék elismerésre méltó éberséggel és tevékenységgel működik áldásos tisztében. Tegnap számban meggyarapodott, s ma uj erők állottak ki a munkára. Munkásságuk leginkább a segély beszedésében, s a segély kiosztásában nyer ez idő szerint kifejezést. Hol a bizottsági tagok jelenléte szükséges , ott vannak. Reggel a ferenczvárosi elöljáróság és lakosság egy küldöttsége az üléstermében megjelent, előadta, hogy a soroksári töltésen át a legmagasabb vízállásnál beomlott víz le nem folyhatik, s levezetéséről intézkedni kell. A bizottság legott mérnököt külde ki a helyszín megvizsgálására. A munkakészség sehol sem csökken. Önkénytes tűzoltók, mentők, mérnökök, árvízbizottsági tagok serények egyenlőkép. Még a két betegség nyűgzött is az ágyhoz, az is siet felgyulására, szolgálatát felajánlani, így általános érdeklődés közt olvastatott fel délelőtt Gerlóczy Károly alpolgármester levele. Gerlóczy megemlítve, hogy a sors kérlelhetlen végzete nem engedte meg a közveszély napjaiban az emberiség javára működni, a vészt jelző ágyuk dördülése — úgymond — a helyszínére ösztönzött, testi ereje azonban makacsul megtagadta a szolgálatot; már jobban van s reménye, hogy nemsokára megjelenhetik a bizottságban. Különben a segélyezés minden haladék és hiány nélkül folyik. Tegnapról a kerületi elöljáróságok beküldték jelentéseiket a történt kiosztásokról és feleslegekről, és a szükségről. A VI. kerületben szükséges 1500 db. kenyér. A IV. kerületben 100, Újlakon 115, a III. kerületben 900 kenyér szükséges, az V. kerületben 4—5000 db. van készletben. A VIII. kerületből Barth László jelenti, hogy 300 db. kenyér tegnap átküldetett az V. kerületbe, és még 400 darab felesleg van, melyet az elöljáróság Újlakra vél átküldeni. A bizottság Havas Sándort bízza meg, hogy az élelmiszerekre vonatkozó mindennemű bejelentéseket átvegye, és azok felett rendelkezzék, s e végett őt külön élelmezési biztosnak nevezi ki. Barth László Újlakra megy, hogy ott a szükségről személyesen meggyőződjék és ahhoz képest felhatalmaztatik a VIII. kerület élelmiszere feleslegét átadni. A harmadik kerületi előjáróságnál 11 órakor előlegül élelmezés s fuvar fedezéséül 500, az első kerületnek 100 főt utalványoztatik utólag-'9 % támadás mellett. A bizottság a vidékre is kiterjesztheti már gondoskodását. Ezt meg is ígérte a szigetszentmiklósiaknak. Teheti annyival inkább, mert a főváros egyes részei, Buda, Ó-Buda és Újlak utczáiról, s házai közül lassan-lassan levonul a viz, s a menekültek visszatérhetnek lakóikba; az élet rendes medrébe tér, a munka megkezdődik s a károsultak saját emberségökből is megélhetnek. A ráczvárosból a Széchenyi-utczából s a templomtérből már csak egy kis részecske van víz alatt; a Vízivárosból ellenben még víz borítja az ötpacsirtautczát, szerecsen-utczát, a főutczát a kapuczinusoktól a kórház-utczáig, a harminczad-, plébános-, 3 szerecsen utczát, a 3 nyúl-, kacsa- és kórház-utczákat, valamint a kis-czelli utczát egész környékével. A mentés és mindennemű segítség munkájában a budai részek lakói különös hálával emlékeznek meg a katonákról és tűzoltókról, kik semminemű dologtól nem riadva vissza a felebaráti szeretet lelkesedésével segítenek. Főérdem illeti minden esetre a főparancsnokokat, Fo rm ann és Krause urakat, s az alparancsnokokat, kik éjjel-nappal férfias kitartással lelkesítő például szolgáltak, az árvíz-bizottságban nagy méltányolással szólnak érdemeikről. Az árvíz-bizottság délután is apró folyóügyeket végzett. Az árvíz délutáni jelentések szerint egy kissé emelkedett, mert a Vág és Rába áradása most érezhető a Dunán. Az árvízbizottság elhatározta, hogy az iskolákba elhelyezett árvízkárosultakat valamelyik kaszárnyába helyezi át, hogy így az iskolák ismét megnyílhassanak. Ma délután a király szárnysegéde, Németh őrnagy, Tisza Kálmán miniszterelnökkel, Kamermayer polgármesterrel és több állami mérnökkel megszemlélték a soroksári védgátat, s örömmel tapasztalták, hogy az árvíz következtében beállott földcsúszásoknál való munkálatok már annyira haladtak, hogy a védgát már erősen és kijavítva áll. A soroksári után azonban arra a meggyőződésre jutottak, hogy az útolsóbb helyeit okvetlenül fel kell emelni még ez év folytában. Budáról jelentik, hogy némely részeken a víz lefolyt, s azért oda a közlekedés helyreállítása végett több kecskebak és palló küldetett. A vízállás ma 11 órakor 21* 10“, 5 órakor 21* 10“, 6 órakor 21* 10“, 5 órakor 21* 101*-tól 11 hüvelykkel emelkedett, 10 óra 25 perczkor a karajjég elindult, a vízállás változatlan. Az alsó Dunáról délig érkeztek. Promontor d. e. 10 óra 25 p. A vízállás mai nap d. e. 9 órakor 21 láb, 5 hüvelyk. Té té ny, d. e. 9 óra 24 p. Tökölön 100 ház viz alatt, 20 ledült s 70 dülőfélben van. Sz.Miklóson 200 ház omlott össze, Csépről semmi bizonyost nem írhatunk. Adony, éj. 4 óra 45 p. Vízállás 1911.1 h., idő tiszta, apadás lassú, de folytonos. 7 óra 50 perczkor. Vízállás 19 láb; veszélytől nincs mit tartanunk. Kalocsa, 10 ó. 20 p. Tegnap Soltról Kalocsára lővén, ladikon jég által elsodortattam; két emberem, irományaim és podgyászaim eltűntek, magam és két emberem jégtáblákon a legcsodálatosabb módon tudtunk csak menekülni. Emberek, ladikok után Pakson és Duna-Földváron tudakozódtam , magam most értem ide. Felső belvíz erősen nyomul Kalocsa felé. Fogda, Úszód, Lak, Benedek erősen fenyegetve. Belvédelem elrendeltetett, valamint a netán szükséges töltési átvágások megtétele. Viz Úszódnál újra árad. Gőzhajó iránt kérek intézkedni. Úszódnál várjon reám. Eddig tudtomra Solt, Madocsa, Bölcske szükségesnek élelmiszert és hiszem, Dömsöd és Dab is. Jankovich Miklós: Tolna, éjjel 2 óra. A Dunán jég nem megy, vízállás 5.08 m. —4 órakor. A Duna jégtől ment, vízállás 5.14 Szabadszállás, a. e. n óra 00p.A víz újra nagy erővel tör, a város menthetéséről szó sincs, távirda veszélyeztetve, el vagyunk már zárva. Segélyt kérünk. Paks, d. o. 10 óra. Viz 19 láb 8 hüv., semmi jég, felényi vizsebesség, mint tegnap; paksi nagy karajjég alig ha el nem akadt Dets felé, az okozhatja a víz lassúbb folyását. Kalocsa körül van vízzel, Gederlak és Ordas száraz. Mohács, de. 10 óra. Viz 19 láb, nem árad, partokat és szigeti töltéseket áthágta, város alatti töltések tartják a vizet, csendes meleg idő, szél nincs, veszély nincs, jégzajlás csekély. Újvidék, délelőtt 8 óra 15 p. Kiállás 4.29 eméter, a jég egyre megy, időjárás borult. Orsóvá, délelőtt 8 óra 40 p A vízállás 3.37. A jég folyvást megy. A felső Dunáról éjjel érkeztek. Pozsony, 6 óra. Ma délután 5 órakor a vízállás 17' 9 p. Győr, 1 óra 15 perckor. A vízállás 18' 8“, 5 órakor vízállás 18' 7“. Komárom, 4 óra 10 perczkor. A vízállás 3 órakor 19' 7“, 4 órakor 19' 8“. Esztergom, 5 óra 20 perczkor. A víz áradása emelkedik, jelenleg 20 láb 2 hüvelyk. Körülöttünk semmi akadály, utczáinkat jég borista. Szob, 5 órakor. A víz folytonosan emelkedik , vízállás most 21 1. 7*/* hüv. Vácz, 5 óra 10 p. A víz lassan bár, de növekedik, hajnal óta 3 hüvelyket emelkedett, most a vízállás 22 1. 1 hüv. Az alsó Dunáról estig érkeztek. Promontor, 11 óra 50 perez. Délelőtt a vízállás 21 5. 2 óra 15 perez. A vízállás délután se változott. 6 órakor a vízállás 216‰. Ercsi, 3 óra 50 perez. Sziget-Újfalu egész községe el van árasztva, 15 ház bedőlt, a szántóföldeken a viz négy méter magas, az ínség nagy, Sziget-Szent-Mártont szintén elöntötte a viz, az inlég nagy. Adony, 3 óra 15 perez. Ráczkeviben a pusztulás nagy, 300 ház dőlt össze, kenyér kevés. Ma nagy apadás. Kalocsa, 12 óra 30 percz. Podgyászok és emberek menekülnek Madocsánál, a Duna medre lassan bár, de folyton árad. TÁRCZA. Hasonszenvi kúra. (Életkép angolból.) (Vége.) Kedvesem, mondá Márton engesztelő hangon, midőn a gyermekek kényezve engedelmeskedtek, — vájjon nem vagy-e túl szigorú szegénykékhez? — Ejnye Márton, neked soha sem lehet kedvedet lelni, te mondtad, hogy zavarnak, tudod jól, hogy nekem nem alkalmatlanok a gyermekek, akármilyen lármát csinálnak! Márton elhallgatott, látszólagosan az újság olvasásába merült, de valósággal azon töprenkedett, hogy vájjon mi lelte feleségét ? — hiszen ha ez sokáig így megy, valóságos pokol lesz az otthonra;— vájjon nem csalódott-e Faithben, s nem egy nehéz természetű, zsémbes asszonyhoz kötötte-e életét ? Másnap reggel Westné asszony még sokkal haragosabb volt, mint az az előtt való estve. Márton alig kóstolhatta meg az ízletesen elkészített hornyaszeletet, Faith felkapta a tálat s kiküldte, hogy ehetetlen, ki van száradva és sós; a kávét gyengének találta, a tej el volt főzve a megkozmásodva, a tojás kemény volt, vagy nagyon is hig — — egy szóval, elégedetlen volt mindennel, s mielőtt férje jóllakhatott volna az étkekből, mindent kiküldött. Evés után panaszkodni ment Faith, hogy milyen temérdek a dolga, a Kati ruháját alig végezheti el, már Jankó nadrágját kell varrni, — s mennyi a költség! — Ferinek ismét könyveket s rajzeszközt kell venni, Árnynak kalapja az a szerre való, vagy madárijesztőnek; a főzőedényeket is újítani kell, annyit törnek, hogy alig győzi az ember! Hogy véget vessen a sopánkodásnak, Márton úr a zsebébe nyúlt, s oly hamar kivette pénzes tárczáját, mint még soha, és tizenhárom esztendő óta most történt meg rajta először az a hallatlan eset, hogy a pénzt jó kedvvel adta át, anélkül hogy a drágaság, rosz időjárás és Faith prédasága ellen zúgolódjék. Felesége nem tudta, hogy nevessen-e vagy sírjon könnyű győzedelmén. Midőn Márton délután hazajött, két kisebbik gyermekét egy szegletben kapta, kondor fejeket összedugták, most bezzeg nem lármáztak, oda volt jó kedvök, csak úgy suttogva értekeztek. Márton megállóit s a kicsinykéktől észre nem véve végig hallgatta őket. — Jánoszta, — mondá Kata, egy nagyot sóhajtva — rettenetesz ! jettenetesz ! papa nincs itthonn, azt nem bánom, ha haragszik isz; de mama! oh istenem ! az jettenetesz! — Borzasztó! — válaszolá öt éves bátyja — sokkal roszabb, mint papa; mert papa mindig haragszik, mindig szid, azt hiszem, nem tehet róla, hogy olyan szidos, de mama, oh, a mama olyan jó volt mindig! Kati, ha nagyobb volnék, elszökném, elmennék a világra! — Oh Jánoszta! zokogta Kata — ne menjen el! — Feri azt mondja, hogy ő nem állja ki, elmegy; ha mama is olyan lesz, mint a papa, azt ő sohasem állja ki. — Attol hát én isz a világra megyet, szöttünt el mind — mondá Kata; de bátorsága hamar elpárolgott s Jánoskára borulva nyöszörgött: rettenetesz ! rettenetesz! oh milyen az a mama ! West nem nézhette tovább ezt a jelenetet, lábujjhegyen haladt el mellettök, dolgozó szobájába vonult, leült s gondolkozott. Váljon igaz-e a mit hallott ? Csakugyan olyan borzasztó-e ő saját gyermekei előtt, hogy csak a legnagyobb csapásnak képzelik, ha a mamájuk is olyan lesz, mint a milyen a papa? Elmélkedését az ajtaján való kopogtatás szakította félbe. „Szabad!“ kiáltá türelmetlenül, s Jeny és Sári léptek be hozzá. — Kérem, — mondá Jeny — Sári és én azért jöttünk, hogy fizetésünket kérjük ki, ma úgy is a hónap utolsó napja van. — De csak nem akartok mind a ketten elmenni ? — kiáltá West. — Mind a ketten elmegyünk. Testvérek vagyunk s megegyeztünk, hogy együtt állunk szolgálatba, s együtt távozunk. — De miért akartok elmenni ? Eddig nem panaszoskodtatok; sok dolgotok van s nem győz szitek ? — Nem, uram, a dolog ellen nincs kifogásunk. — Betegek vagytok ? — Nem vagyunk betegek. — Valami baj van a családotoknál? — Nincsen semmi baj, szüleink is jól vannak. — Nem vagytok fizetésetekkel megelégedve? — Már ha minden áron tudni akarja a tekintetes úr, úgy hát megmondjuk. Olyan felfordulás van itt, hogy azt ki nem álljuk, asszonyunkkal nem tudunk kijönni. — Mit beszéltek! Hisz feleségem egy angyal! — Mi is mindig azt hittük, egész tegnap délutánig, eddig is eléggé kijutott nekünk a tekintetes az örökös zsémbelődését tűrni, akár hogy igyekeztünk, sohasem tudtunk semmit a kedvére tenni; de míg asszonyunk olyan jó volt hozzánk, mint egy darab kenyér, addig csak megjárta, mindig azzal vigasztalt bennünket, hogy ne vegyük olyan nagyon szívünkre, mert az úr jó lelkű ember, nem haragszik igazán, csak olyan a természete. De már most mind a ketten szidnak bennünket, mindenben hibát találnak, egy falat étel sem jó, szégyenszemre kiküldik, még meg se kóstolják!; tegnap a kalács olyan jó volt, hogy az angyalok is megehették volna, ma pedig a sültet küldték ki és a tojást, pedig olyan jól el volt találva, hogy jobban nem lehet. „Egy nap sem múlt el — folytatásák — hogy az úr a fűztőmben hibát ne talált volna; régóta elmentem volna én már innét, de az asszony olyan szépen bánt velünk, hogy fájt a lelkem itt hagyni. — Legyen eszetek — mondá Westa— ne hirtelenkedjétek el a dolgot, mert megbánjátok. Viseljétek jól magatokat, s beszélek a feleségemmel. — Nem bánom hát — hunyogott Jény — próbáljuk meg még továbbra is; mikor érezzük, hogy hibásak vagyunk, akkor jól teszik, pirongassanak meg, nincs szónk ellene,de mikor nem érdemeljük a pironságot, akkor hagyjanak békét. A szobalány és szakácsnő elégedetlenül távoztak. A háziúr ismét magára maradt, s a félbeszakított elmélkedést folytathatta. „Beszélni kell feleségemmel“, gondolá magában. Ha a szobaleány elmegy, az csekélység, de Sári pompásan főzött, ilyen kitűnő jó szakácsnét nem egyhamar lehet kapni. A lelkiismerete bántotta, kénytelen volt elismerni, hogy gyakran a legjobban sikerült ételeket becsmérelte, s feltette magában, hogy ha feleségét eszére tudja téríteni, úgy ő sohasem fog a Sári főzésében gáncsoskodni; ha saját tapasztalatából nem tudná, az ebédre hívott vendégei dicséretéből tudhatná, hogy egy jó szakácsnő megbecsülhetetlen kincs a háznál. West Mártonnak jó leczke volt az utolsó huszonnégy óra ; magába tért. Midőn vacsorálni hívták, komolyabb, de egyúttal okosabb fővel ült az asztal mellé. A négy gyermek lesütött fővel, szomorúan s hallgatva foglalt helyet, Faith haragos tekintettel s redős homlokkal ült az asztalfőn. — Mi a baj, kedvesem ? kérdé Márton — úgy látszik, mintha bosszankodnál. — Van elég baj — válaszolá Faith; azt kívánod tőlem, hogy három fejérnépnek a dolgát végezzem; varrónő, gazdasszony és pesztonka vagyok egy személyben, a gyermekek után szaladgálok, s aztán üljek le varrni, mikor olyan fáradt vagyok, hogy alig bírom magamat, s azt mondod, hogy haragos vagyok. — Én nem mondtam,a lelkem, egy szóval sem. — Nem mondtad, de gondoltad ! Szép mulatság volna lesz az, ha én mindig számba kérném tőled, hogy mi a bajod, valahányszor roszkedvűnek látszol. Ha te nem zúgolódnál annyit, ha megérném, hogy jókedvű vagy, s nem zsémbelsz, akkor nekem jó kedvem volna, de örökös elégedetlenségedet meguntam. Ez nagy igazság volt, de azért Faith mégis reszketett, midőn kimondta. Márton igazságosnak találta a szemrehányást, s hallgatva kente kenyerére a vajat, hosszú kellemetlen csendesség volt, a gyermekek siettek az evéssel, közbe közbe félénken pillantottak a szüléjükre, s mihelyt megengedték, hogy felállhatnak az asztaltól, rögtön kiosontak a gyermekszobába. Ekkor Faith is felállott, keze már az ajtókilincsen volt, midőn férje odament hozzá, két kezét a vállára tette, s felesége arczát a magáé felé fordítva, szomorú hangon azt kérdezte: — Faith, hát csakugyan igaz ? — Mit kérdezel, hogy igaz-e? — Hogy zsémbes vagyok, sokat kívánok tőled, és sohasem vagyok semmivel megelégedve? Faithnek nagy megerőltetésébe került, hogy válaszoljon, de mégis rászánta magát. — Ugyan, édes Márton, valld meg őszintén, házasságunk óta volt-e egyetlen egy nap, melyen ne zúgolódtál volna, s vagy az étel, vagy a szobarendezés nem volt jó, de nem is tudom egyenként elszámlálni, mert hiszen mindenben hibát találtál. Te gazdag ember vagy, s mégis minden szükséges kiadásért szót teszel. Fényűzési czikkekre nem költök, s nem képzelem, hogy préda volnék. — Nem, kedvesem, nem; takarékosságod, gondosságod, szorgalmad s okos felgondolásod által sok pénzemet megmarasztottál. — Azt sem mondhatod, hogy az asztalodra mindig rész étkeket adnának fel. — Sőt nagyon ritkán, legfeljebb olyankor történik meg, hogy valami nem jó izó, ha te beteg vagy s nem láthatsz utána. — Gyermekeid mindig tiszták, nincsenek elhanyagolva, szelídek, engedelmesek, neveletlenségök miatt nem hoznak szégyent fejedre. — Igazad van, az isten áldjon meg érte, jól nevelted őket. — És látod, Márton, tizenhárom év óta vagy az egyik vagy a másik hibával vádoltál, mégpedig minden nap. — És meguntad életedet velem, angyali szelídségedet s türelmedet kifárasztottam. Kedves nőm, türelmeddel szeretetedet is elveszitettem ? — Nem, Márton, szeretlek mint eddig szerettelek, oh mint szomjazon egy jó szavad után, mily boldoggá tennél, ha elégedettnek látnálak! A szobaleány bejövetele véget vetett a társalgásnak, de midőn Faith férje karján a gyermekek szobájába ment, a félénken reájuk tekintő gyermekek arcza rögtön kiderült, s mindnyájan tudták, hogy a mama ismét jó régi kedves, jó mamt, ámbár egy kissé ki volt sírva a szeme Másnap délelőtt egy hordár egy Wilson-féle varrógépet hozott házhoz egy levélkiséretében. Faith férje kéziratát ismerte meg rajta; a következő néhány szó volt a levélben: „Kedvesem! A hasonszenvi kúra jól sikerült; meggyógyultam. E csekélységet fogadd el emlékül.“ Táviratok a vidékről. A felső Dunáról délig érkeztek. Pozsony, d. e. 9 ó. Ma reggel 8 órakor a vízállás 18. vagyis 5.70 m. Győr, d. e. 10 óra 14 perc. Vízállás 18 láb 8 hüvelyk. Komárom, 1. 6 óra 48 p. A Duna vízállása éjjeli 12 órától nem változott. Vág vize árad. D. e. 9 órakor a vízállás 19 láb 7 hüvelyk. 11 órakor a vízállás változatlan. Az emelkedést a Vág és Rába okozza. Esztergom, d. e. 11 óra 10 p. A viz tegnap este 19. és 7 hüvelykről 20 lábra emelkedett, mentőeszközök és erők még szükségesek, az ínség és pusztulás terjed. Szebb, d. e. 9 óra 30 p. Tegnap reggeltől áradás 11, 5 h., vízállás 21 láb 6 httv.; aggódunk újra Nagymarosra nézve. D. e. 12 óra 20 percz. A vízállás 21 láb 61/, hüvelyk, 9 órától 1/a hüvelyk az emelkedés. Vácz, 7 órakor reggel. Éjfél után 2 órától reggel 5 óráig egyenlő a vízállás, 21 láb, 3 óra Egy lakás ember reflexiói az árvíz következtén. Hogy az új szabályozás conceptiójában jó, azt bemutatta a tapasztalás, de bemutatta azt is, először, hogy néhány házi úr kedvéért nem szabad eltérni attól, amit a tudomány jónak talált; másodszor, hogy a tudósok is tévedhetnek egyben-másban. A lánczhíd nyitásai közt és a lánczhíd alatt létező szelvényben (querprofil) elfér az egész Duna, attól mindkét parton 70—80 méterre elég magasak a felső rakpart falai; elég magas a rakpart az új vámház előtt, a budai oldalon a császár fürdőnél és a Gellérthegy alatt, elég magas a természetes part, nem szabad egynéhány házimr kedvéért megtörni a szabályozási vonal színét, hogy azután a plébániatértől a sóutczáig veszélyeztetve legyen a város, a „bomba téren“ és „Debreczen“ előtt pedig ellepje az árvíz a felső rakpartot. Itt az utczák felemelését elrendelendőnek tartom még akkor is, ha néhány háznak földszintes ablakai harmadában eltemettetnének is. Úgy vélem, ha kész lett volna a két új híd egészen a kapcsolatos töltésekkel, a baj még nagyobb lett volna. Úgy hallottam,a két új híd belső világossága kevesebb, mint a lánczhíd belső világossága. Váljon — ha ez így van — nincs-e ennek befolyása Újpest és Ó-Buda oly nagyszerű eláraztására, és a víz kitörésére az új vágóhíd felett? az alsó hídnál pedig tömérdek víz és jég elment, — nem a híd alatt, hanem a régi Nádor-kert felé; váljon mi lett volna Budapestből, ha az összekötő vasút kész és annak erős töltései nem eresztik tovább a vizet? Azt vélem: azon keresztszelvény, amelyet a Duna a lánczhíd alatt igénybe vett, mind a Margit-, mind a vasúti híd alatt mindenesetre és minden levonás nélkül helyreállítandó , most még aránylag csekély költséggel lehetséges, nem szabad arra várni, hogy: „majd kimossa magának medrét a viz“! Az 1838 után emelt töltések mennyire czélszerűek, bebizonyult most is. Áldja meg az ég József nádor emlékét ezért is. Sok háziúr panaszkodott akkor, hogy a töltések és utczák emelésével betemetik ablakját, kapuját; nem vették e panaszt semmibe, helyesen, még több utczát kell Pesten keresztül-kasul kellő magasra emelni, hogy így még több elszigetelés támadjon a város belsejében is. Régen tudjuk, hogy a Dunából vett ivóvíz egészségtelen, most hogy árvíz van, s a kútvizek is megromlottak nagyrészt, még inkább tapasztalja az egész város lakossága. Nem leteremuői, focipéldás nyugodalmat és komolyságot tanúsított a vész óráiban az egész lakosság, de az ivóvíz által kénytelenítve van akkor szaporítani leginkább a csatornák tartalmát, mikor azok kiürítése a legnagyobb költekezéssel jár. A gödi pusztán, gróf Széchenyi Ödön nyaralója mellett van a legjobb ivóvíznek oly gazdag forrása, hogy malmot lehetne vele hajtatni; a „disznófőből“ legjobb üde viz elfolyik. Nem kerülne 1/10 részébe sem a bécsi vízvezetéknek, hogy Buda és Pest jó ivóvízzel legyen ellátva. Még egy régi kedvencz eszmémre térek viszsza. A kormány, azaz a minisztériumok összes irodáit Budára kell áthelyezni. Itt vannak a legfontosabb minisztériumok : belügy, pénzügy, honvédelem, közoktatásügy ; jöjjön vissza a közlekedés, és utal a kereskedelem és igazságügy; itt van a főhadparancsnokság is, véletlenül, igen helyesen itt lakik a judex curiae. A kormányzás legfőbb intézőinek minden viszonyok közt, akár víz, akár más ostromolja a fővárost, együtt kell lenni, könnyen kell érintkezhetni egymás közt monarchiában a királyi palotákhoz juthatni, s az ország archívumait árvízveszélynek kitenni nem szabad; az irományok tömeges hurczolása a földszintről az emeletre és vissza, mindig káros. Bizony-bizony kár volt a városházát nem a lánczhídtérre építeni; nem lesz az az új ház sohasem „a város közepe“. Azt vélem, érdemes lesz ezek felett tovább gondolkozni. * ____ ____ _ L Vasiparunk s a közös vámterület. II. Rákóczy és Bercsényi ildomos és bölcsen számító politikája, a fölkelők által elfoglalt bányavidéken egészen más irányt adott a vasiparnak, nevezetesen Lányi Pál gömörmegyei vasipar főinspectorának erélyes vezetése és felügyelete alatt, ki a Gömör és Zólyom megyékben felállított nyersvasolvaszdák, golyóöntődék, kasza- és fegyvertárak üzeme által nagy terjedelmet és lendületet adott a vasiparnak. Ezen bölcs politika befolyása alatt Metzenzel és Gölnitz völgyét a kapa-, ásó- és késgyártással foglalkozó hámorok és műhelyek, a Gömör völgyeit 54 hámor, temérdek szerkovács és késműhely, és két finomabb vasáru-műhely szorgalmas robaja élénkíté. A beszterczebányai fegyvergyár híres damaszk kardpengéi igen becses kiviteli tárgyak ; Körmend, Kis-Márton és Kis-Czell kovácsai és lakatosai jeles munkáik után az ország határain túl is ismeretesek voltak. Iparunk ez időbeni felvirágzását tanúsítja legbiztosabban az, hogy az 1715-iki országos küldöttség jelentése szerint, a honi vastermelés minőségileg és mennyiségileg a belfogyasztást kielégítvén, szükségét látta annak, hogy ezen iparágunk különösen a styriai ellen védvámok által biztosíttassák. Fájdalom, hogy a Rákóczy-féle forradalom lecsillapítása, és az osztrák uralom helyreállítása után az osztrák kamara szűkkeblű és ellenséges politikája azon szép kifejlődésnek indult és máris meggyökeresedett vasiparunkat ismét végkép elnyomni, és e czélból az osztrák kincstár részére honunkban a vas-monopóliumot biztosítani törekedett, ami ellen azonban a bányavárosok az *) Nem mindenben értünk egyet a fennebbiekkel, s legkevésbbé a kormány összes osztályainak Buda várába költöztetését illetőleg, de adtak a czikket, mint egyéni nézetet. Szerk.