Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)
1882-01-13 / 10. szám
1 — — A képviselőházban ma pénteken a görög újév miatt nem volt ülés, s a ház holnap folytatja a vitát. Szólásra fel vannak írva az ellenzék részéről: Hoitsy Pál, Orbán Balázs, Győrffy Géza, Krisztinkovich Ede,Turgonyi Lajos, Duka Ferencz, Hermann Ottó, Bódogh Albert, Grecsák Károly, Németh Albert, Grünwald Béla, Horánszky Nándor, Kovács Albert és Ónody Géza. A képviselőhöz tegnapi ülésében a függetlenségi párt részéről Eötvös Károly az 1882. évi költségvetés tárgyában a következő hat javaslatot terjesztette elő : „Az 1882 ik évre szóló költségvetési javaslat világos bizonyságot szolgáltat arra, hogy az ország kormány. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. január 13. A kis tündér. Angolból. I. ( Folytatás.) A kastély többnyire üres, a Gerard ur édes anyja lakik benne egyedül. Egyetlen egy fia majd mindig távol van. Szenvedélyes vadász. A nagy előcsarnok tele van kitömött állatokkal, tigrisekkel, párduczokkal, egy roppant nagy oroszlánt is láttam ott, s még többféle vad állatokat. — Milyen borzasztó! mondá Ella. — Öreg ember az a mi rokonunk ? kérdő Viola. — Nem gyermekem, azt hiszem harminczöt — vagy legfeljebb negyven éves lehet. Az étkezésnek vége volt, az asztalt elszedtük, s mindnyájan a tűz körül ültek. — Atyám ■ mondá Ella élénken — már •Best beszéljen el mindent. — Kimenjek a szobából? kérdé Viola, komoly dolgokról beszélnek? —• Nem, nem, maradj. Jer ide közelebb hozzám édes kisleányom, mondá Gatti ur, a mint Violát a jobb karjával átölelve magához szoritott Drága gyermekem, folytató remegő hangon, ne haragudj reám, ne vess meg. — Atyám! Gatti ur beszélni akart, de remegő ajkai megtagadták a szolgálatot, egyetlen egy szót sem tudott kimondani. Arczát kezébe vette, hogy égő könnyeit eltakarja, de a vékony fehér ujjak között nagy könnycseppek hullottak. Mari sokat jelentőleg szokta meg az Ella kezét. — Ne kérdezősködjünk, suttog, szomorúan, hagyjuk Violára. Gatti úr néhány percz múlva lecsendesült , s Violát még mindig átölelve tartva folytató : — Lásd édes kis leányom, nagy csapás fenyegetett bennünket, s mi a bajt eltitkoltuk előtted , de most már neked is tudnod kell mindent. — Atyám, ne busoljon, mondá Viola vigasztaló hangon. Akár mi történjék velünk, mi szeretjük egymást, s mindnyájan összetartunk, s akár merre megyünk, édes othont alkotunk magunknak. — Nem az a baj gyermekem. Most már azt kívánom, bár inkább az volna! Nézd Mari. S a tárczájából egy „Gérard Allan“ aláírása kötelezvényt tett a kezébe. Mari rémülve nézett a papirosról az atyja arczára. — Atyám mit tett ezért? Mire kötelezte magát? E szívességet minő árral fizette meg? — Ne vádolj gyermekem, válaszoló Gatti úr lassú elfojtott hangon. Megszakadt volna a szivem, ha mindnyájatokat koldussá és hajléktalanná tettelek volna. — Mit jelent ez? Nem értem? kérdé Viola. Mielőtt apja szólhatott volna, Mari válaszolt. Mert a leányoknak az atyjok önvádját volt a legkeservesebb hallgatói. — Vance úr nagyon sok olyan adósságot hagyott hátra, melyet atyánk kénytelen helyette kifizetni, s azért volt Gerard urnál, hogy tőle pénzt kölcsönözzön. Már most folytassa édes atyám. — Kedveseim, mondá Gatti úr a kötelezvényt idegesen hajtogatva, ha akarjátok én viszszaküldhetem a kötelezvényt. Ez a papiros egy áldozatot jelent mindnyájatok helyett. Mit tehettem volna egyebet? Gerard úr nem volt hajlandó pénzt kölcsönözni, csak egy feltétel alatt. — És az mi volt? kérdé Mari aggodalmas hangon. — Gerard urnak az anyja öreg, beteges asszonyság, nem jár ki és nem fogad társaságot, a fia kastélyában többnyire egyedül lakik, s egy társalgónőre van szüksége, de Gerard ur nem akar idegent venni a házhoz, olyan műveit nőt óhajtana anya mellett tudni, akiben bízhat s felteheti róla, hogy beteges anyjához gyöngéd lesz. úgy intézkedtünk, hogy valamelyik leányomat engedjem elmenni. Mit volt mit tennem, azt gondoltam jobb lesz egyik gyermekemtől megválni, mint mindnyájunknak szétszóródni. A két rész között a kisebbiket választottam. — Hála az égnek, hogy csak ennyi az egész! Mondá Mari. — Atyám én szívesen elmegyek. Egy pillanatig mély csend volt a szobában, s Viola a nénja mellé térdelt ée átölelte. — Mari, mondá, hadd menjek én, te reád több szükség van idehaza. Engedj el, én szeretnék elmenni, ereszszetek ! — Kedvesem, hát nem vagy boldog itthon ? — Mindig itthon, olt az olyan egyhangú unalmas, mondá Viola görcsös neveléssel Ideje már, hogy az otthon négy falán kivül egyebbet is lássak. Engedjetek el! — Nem, nem, az lehetetlen, mondá Gatti úr kezét a Viola fényes fürtjeire téve. Te még nem tudod, hogy milyen az élet a mi csendes házunkon kívül. — Nem ám — de tudni akarom édes atyácskám, válaszolá Viola zokogását hősiesen visszafojtva. És a család soha sem álmodó, hogy menynyit szenvedett e leány, midőn áldozatkészsége a gyermekkorból rögtön kiragadt; soha sem sejtették, hogy látszólagos könnyű, gondtalan modora mennyi fájdalmat takar, egész addig, mig az elválás órája megérkezett s a csendes házra, az illatos körire és kedveseire utolsó pillanatot vetett. H. Dagály volt, a jellegtelen tiszta kék ég alatt a habzó s tündöklő víztömeg a szürke szíkekben megtörve tajtékzó hullámokat hányt, a parton levő fehér homoknak a régi-régi dallamot dalolta. A kis falu vasúti állomása a tengerpart mellett volt, mégpedig oly közel, hogy a podgyásza mellett álló Viola a hullámok susogását hallhatta; és a leány most, midőn a tengert először meglátta, annyira meg volt lepetve, hogy minden mást elfelejtett, a szellő a tenger fris életet adó leheletével terhelve szállt feléje, felemelve fürtjeit, s a kalapjára visszavetett úti fátyoléval játszva. A parton a homokban gyermekek szaladgáltak, s a meztelen lábú fiuk és leánykák, játék közben vidáman csevegtek s nevetgéltek. Alig néhány lépésnyire sötét szirtek emelkedtek, szürke és barna színűek, hosszúkás zöld vonalakkal bevonva ottan, ahol a kurta fű a megélhetésre némi kis alapot találhatott. A homok felett egy kis halász kunyhókból álló falu volt s az erdővel borított hosszú sötét völgyből egy ódon kastély nézett a tengerre. Viola megnevezhetetlen, fájdalommal nézett a völgyre. Ez volt az ő rendeltetésének helye, az a kastély lesz otthona, az a barátságtalan sötét kőépület lesz börtöne. A leány egész testében megrázkódva a tehetetlen fájdalm érzetével fordult el. A vasúti irodán keresztül egy leírhatatlan egyenruhájú ember jött ki az állomásfőnök kíséretében. Kalapot emelt Viola előtt. A kisasszony az a fiatal uri asszonyság a ki Allanstonba jött ? be ide. Viola igennel felelt, s az ember roppant mentegetődzések mellett egy ronda járműhöz vezette. — Allan ur többnyire távol van hazulról, asszonyom pedig nem szokott kocsikázni, jegyzé meg az ember a festetlen döczögös primitiv járműre mutatva. A podgyászt festették s a szekér elindult. (Folyt. köv.) ‘Harmadik évfolyam. SZleliKtISZTŐI IKOD.4 . Bel-király utca 16. sz. hová a lap szellemi részét illeti SSzlemények cíimzenek AZ „ELLENZÉS" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Égész évre.......................16 írt. Ifj Negyedévre ... 4 írt. félévre ...... 8 írt. (I Egy bóra helyben . 1 írt 50 kr. Egyes széni áru helyben 5 kr. vidéken 6 kr.Megjelenik az .Ellenzéki mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratozalm adatnak Tiaarsa. POLITIKAI, KÖZGAZDASAGI ES TÁRSADALMI NAPILAP. .ES«»«15JS.J nnajus. . . péntek janár 13 iff2. KIADÓHIVATAL: Szem János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltszek küldendők. HiRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasáhozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt . kiadóhivatal Nyílttéri caikkok partyond sora után 20 kr, feten. Központi parliament. Magyarul úgy hívják, hogy delegatio. Ez és az egységes hadsereg legszomorúbb megtestesülése Magyarország provincziális alárendeltségének. S a delegatio, ez a csodálatosan veszedelmes intézmény, kezdi magát a leggyönyörűségesebben valóságos törvényhozó testületté kinőni. Törvényeket nem alkot, legalább formailag nem. De mit ér az a szerénykedés, hogy megállapodásait nem törvénynek, csak határozatnak nevezik s mégis azok a határozatok törvényerővel bírnak s olyan tényeket és helyzeteket teremtenek, melyek a törvénynél is erősebbek ? Most a delegátiókkal ismét ilyen törvényhozási adtásra készülődnek. Többre: politikai actióra, mely majd ha befejezett tény lesz, akkor aztán hiában van ott a magyar parliament, az osztrák parliament. Meglesz a tény s a parliamenteknek szentesitni kell azokat. Ismét a nemzet véréről, pénzéről s legvitálisabb érdekeiről van szó. Most is úgy veszi kezdetét a dolog, mint ezelőtt 12 évvel, mikor a keleti háború első tagjait vetették el; most is ép úgy járnak el, mint az orosz-török háború kitörésekor; s épen azzal az alkotmánysértő stratégiával kerülik meg a nemzet közvéleményét és parliamentjét, mint amidőn a bosnyák kalandra indultak. Alig ült össze a képviselőház s már is arról van szó, hogy már kora tavaszszal bezárják ezt az ülésszakot. És miért ? Miért? Hát tekintettel a dalra át lázongásra s tekintettel arra, hogy a Bocchéban foganatosítandó „katonai rendszabályokra“szükséglendő költségeket a delegátiókkal meg lehessen szavaztatni. íme tehát új kiadásban a bosnyák expedit'd. A magyar parliamentnek még ideája sincs, hogy hát mit akar tulajdonkép a külügyi és hadügyi kormányzat. Nincs is szükség reá. Majd meg tudja utólagosan. És hát miről van szó? A krivocsiai lázadás elfojtásáról. Punctum. Igen de akkor mire összehívni a delegációkat? a költségek megszavazása végett? Hát, olyan óriási összeget fog fölemészteni az a rendcsinálás, hogy ne lehetne azokat a folyó jövedelmekből virement útján födözni? vagy hát miért nem vesznek egyszerűen póthitelt igénybe, amit a bosnyák occupatió alkalmával is megtettek ? Oh! nem is ez a való indok. Egyébütt és egyébben kell azt keresni. A legfelsőbb döntő körök és a tábornok urak úgy látszik, eljöttnek látják az időt, hogy az osztrák kétfejű sast továbbvigyék Bosznia határain, tovább tova Novi- Bazár felé egészen Salonichiig. Az a felséges szélcsend, mely Európa szerte uralkodik, az a zűrzavar, mely Franczia-, Német- és Oroszország figyelmét belső bajai miatt lekötve tartja, épen alkalmatossá teszik a pillanatot. Most épen aprapos menne a dolog, olyan szépen meg lehetne rohanni úgy hátulról azt a szerencsétlen Törökországot és azt a rakonczátlan Montenegrót, igen elsősorban Montenegrót, mely valóságos fészke a dalmát zavargásoknak. Most is kijelentette a Fekete hegyek ura, hogy az élelmiszerek szállítását a Bocchóba humanitási tekintetből nem zárhatja el. No meg a munitio szállítást sem akadályozhatja meg. Persze, a külügyminisztérium minden felé biztosítja a kabineteket, hogy Ausztria- Magyarország rá sem gondol arra, hogy Novi-Bazár vagy Montenegró felé kacsintgasson. De azért olyan hadikészülődést visznek véghez az egész monarchiában, mintha legalább is egy második bosnyák hadjáratra készülődnének. Azután megindítják a dolgot: meglesz a „séta“ ezúttal már nem Boszniába, hanem egy kissé tovább. A központi parliament — a delegátiók — majd titkos üléseket tartanak, azokban nagy készségesen belátják a teendő és tett „katonai rendszabályok“ czélszerűségét, megszavazzák rájuk a költségeket, kirendelik a nemzet drága fiatalságát a csatasikra. Azután majd ősszel ismét öszszehívják a magyar parliamentet s az legálisan meg fogja adni a történtekre az absolutoriumot. Ez a mi alkotmány biztosította befolyásunk a külügyi politikára s a nemzet legdrágább, vér- és pénzbeli érdekei mikéntvezetésére. Es ist eine alte Geschichte!“ Zata rosszul vezettetik és hogy a kormány oly politika folytatására teljességgel képtelen, mely a nemzet önállóságát s anyagi és szellemi jólétének állami fejlődését biztosítaná.“ „A társadalom adóképessége teljesen kimerült, az állam rendes jövedelmeinek nagy része csak kényszerítő rendszabályok segélyével áll elő, az ország minden vidékén az elszegényedés kétségtelen jelei mutatkoznak s mindezek daczára évenkint új adók és ujabb adóemelések hozatnak be. Az anyagi kimerültség, a nemzet közgazdasági életének szomorú pangása romlással fenyegeti a közerkölcsöket is és sok vidéken lanyhulni kezd a ragaszkodás az állam iránt, mely úgy, a mint ma kormányoztatik, csak súlyos teher gyanánt nehezedik a népre a nélkül, hogy annak igényeit biztosítani s érdekeit előmozdítani teljes képességgel birna.“ „Az állam pénzügyi helyzete kétségbeejtő. Az adóképesség legszigorúbb megerőltetése daczára is többmint 50 millió évi hiány mellett kimerül az államnak még hitele is s az a kormányzat, mely a napról napra való megélhetés érdekében a legridegebb fiskalitás kényszerítő politikájánál magasabb czélt maga elé kitűzni sem nem tud, sem nem akar, lerombolja még a nemzet jövendő jólétének feltételeit is.“ „Az Austriával fennálló és függetlenségünket megsemmisítő államjogi viszony aránytalanul súlyos terheket ró reánk, s ezenfelül meggátol bennünket abban, hogy állami és nemzetgazdasági erőink kifejtésével pénzügyeinket rendezhessük, nemzetünk szellemi és anyagi jólétét, s ezzel együtt tekintélyét és méltóságát biztosíthassuk S a fennálló kormány ahelyett, hogy ez államjogi viszony javítására törekednék, azt napról-napra súlyosbítja, s a nemzet legfontosabb érdekeit annak mindinkább alárendeli.“ „Ily kormánynak, mely ezt cselekszi, oly költségvetést, mely ezen államjogi rendszeren nyugszik s mely azon kivül is oktalan, könnyelmű és veszélyes politikának eredménye, mi meg nem szavazhatunk. S ezért mély tisztelettel indítványozzuk : határozza el a képviselőház , „hogy a kormány által 1882. évre előterjesztett költségvetési javaslatot a tárgyalás alapjául még átalánosságban sem fogadja el.“ 10. szrvi. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 12. Enök: Pécsy Tamás. Jegyzők: Baross Gábor, Duka Ferencz. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Trefort Ágost, Szende Béla, Ordódy Pál, Kemény Gábor báró, Orczy Béla báró, Bedekovich Kálmán. Az előzetes bejelentések után kezdetét vette az 1882. évi budget tárgyalása. Hegedűs Sándor előadó előrebocsátja, hogy nemcsak az 1875. év előtti időben és nemcsak a főleg 1875. és 1878-ban történt adóemelések következtében, de állandóan, évről-évre tapasztalható rendes bevételeink és kiadásaink emelkedése, és ha 1875 től 1880-ig is átlag kiadásaink 8 millióval, bevételeink 9 millióval emelkedtek. Igaz ugyan, hogy az említett 6 évből az elsőben a rendes kiadások növekedését inkább csak a rendkívüliekből való átvétel és az évi deficitek fedezéséből eredt teher okozza, míg az utóbbi évben a 153 milliós kölcsön konvertácziójának terhe, a boszniai kiadások kamatterhe és a vízveszélyek által okozott kiadások is növelik azokat, amit azért említ meg, hogy rámutasson, miszerint ezek is uj kiadások, melyektől jövőben meg lehetünk kimérve; de a kiadások ez emelkedéséből az 1881. s 1882-ki előirányzatok közti emelkedés nagy összege is némi magyarázatot nyer és ha fennhagyja is az összehasonlítás az igazolás és indokolás szükségét minden egyes tételre nézve, legalább a bevételekre nézve meg van annak azon jogosultsága, hogy az előirányzat emelését bizonyos mértékig, több években tapasztalt tényleges eredmények már általában is igazolják. De másfelől, az összehasonlítás egyszersmind arra int, hogy ha államháztartásunkat rendezni akarjuk, akkor egyfelől a kiadások fokozatában szigorúbb korlátokat kell tartanunk és másfelől kedvezőbbekké kell tennünk a kiadások és bevételek emelkedése közti arányokat, mert ha csaknem paralell haladnak azok, akkor soha sem fognak a mérleg helyreállításában találkozni. Ezután részletezvén a költségvetés egyes főbb tételeit, így folytatja: Nagy részben úgy az államadóssági teher, mint a folyó kiadások növekedése az állam kulturális, közgazdasági tevékenységével áll kapcsolatban, melyeknek bizonyára lehet az államháztartási mérleg érdekében szűkebb és tágabb korlátokat szabni, de amelyek hasznosan felhasználva, nem meddő terhet, sőt fejlődést biztosító beruházást képeznek már a rendes kiadások keretében is. A bevételek emelkedését nem újabb adóemelés okozza, a már megszavazott törvények következménye és a fejlődés kétségbevonhatatlan eredménye az. Ezért az egyenes adóknál csak azt a változást tapasztaljuk, ami a szállítási adó új tételeinek egész évi alkalmazásából és a hadmentességi adónak rendeltetésére fordításából keletkezik, és ha a fogyasztási adók különböző ezimein csaknem 3 millióval növelhettük bevételeinket, ez nem új adótételekből, de a régiek sikeresebb alkalmazásából és a visszatérítés fejlődéséből keletkezik. Épgy a fejlődés eredménye az, ha a vasutak, a posta, az állami gépgyárak többet jövedelmeznek, úgyhogy most már konstatálhatjuk azt, hogy egyenes terheink mellett más közvetett, vagy közvetlen állami bevételeink is jelentékeny összegekkel járulnak az államkiadások fedezéséhez. Ha tehát kiadásaink közt a kulturális irány, bevételeink közt az adóterhen kívüli bevételek szaporodása észlelhető, ez mindenesetre oly fejlődése államéletünknek, mely a jövőre nézve is biztató jeleket tár fel, nemcsak fejlődésünk tényezői és biztosítékai tekintetében, de államháztartásunk mérlegére és terheink elviselhetőségére nézve. De a fejlődés minden kedvező jele és szükségének teljes érzete mellett sem fojthatjuk el aggodalmunkat azon nagy terhekkel szemben, melyek azzal járnak és azon nagy követelményekkel szemben, melyekkel elénk áll az a jelentékeny, állandó államháztartási hiány, mely a mérleg eredménye. Mert ha akár az 1882-ik év költségvetésének még fedezetlenül maradt 26 milliónyi hiányát, akár pedig ezzel együtt általában a hitelművelet útján fedezendő 49 millióra menő összeget tekintsük : ez az összeg mindenesetre oly nehéznek tünteti fel az államháztartás rendezését, ha csak az eddigi eljárást és az eddigi eszközöket csak az eddigi mértékben alkalmazzuk, hogy okvetlen kötelességünk arra gondolni, hogy jövőre kiadásaink emelkedését lehető szűk korlátok közé szorítsuk , bevételeink fokozását pedig még nagyobb mértékben idézzük elő. Ne feledjük el azt, hgy a vasútépítés és államivá tétel terén nagy mértékben — a nemzetközi versenyképesség szüksége által űzetve — haladtunk előre, hogy e téren kényszerűség nélkül költekeznünk nem kell; ne feledjük el, hogy a hadügyi kiadásokra, nem szabad, hogy egyéb kényszeresen, nemzetközi béke idején is, mint a többi államoknak jobb útra terelendő irányával szemben lehető helytállás, hogy a befektetések nem oly rögtön jövedelmeznek, hogy terhük egy részét, sőt a nélkülözhetőket általában a jövő nemzedékre ne háríthatnék, és különösen ne felejtsük el, hogy ha javultak is hitelviszonyaink, pénzügyeink nem államik ott, hogy veszély nélkül szaporíthatnék a kormányzati kiadásokat. Parlamentáris országban kormány és országgyűlés sokkal inkább hatása alatt áll a közvéleménynek, hogy sem ez korlátoka nem akatna azon vágyaknak, melyek vidéki, vagy személyi érdekekből, az államháztartás mérlegének rovására újabb költekezéseket akarnának. Ezután a közvetett adók nagyobb mérvű fejlesztésének szükségét hangsúlyozva, így végzi beszédét: Ha helyzetünket gyakorlatilag, elfogulátlantul fogjuk fel és ítéljük meg, akkor államháztartásunk jelen helyzetét éppen azért fogjuk a jövő szempontjából is elfogadhatónak és bíztatónak tekinteni, mert annyi kulturális erőt táplál és annyi pénzügyi forrás fejlődését mutatja maga az állataélet, hogy ha költekezésünkben kellő határokat és a jövedelmi források megállapításában kellő elfogulatlanságot tanúsítunk, nemzetgazdasági és kulturális fejlődésünket, pénzügyeink rendezése mellett is biztosíthatjuk. E nehéz feladatok megoldására a helyzet által megengedett mértékig terjedő komoly kísérlet e költségvetésben is megvan és ezért azt elfogadásra ajánlom. (Helyeslés jobbfelől.) Ezután Somssich Pál szólalt fel. Somssich Pál beszéde bevezetésében néhány rövid észrevételt tesz az előadó beszédére, nevezetesen amit a bevételek és kiadások parallel emelkedéséről mondott. Szóló éppen ezt a parallel emelkedést tartja sajnálatosnak, mert ez a parallel emelkedés nem szünteti meg soha a deficitet. Ha most már-már a 12-dik órában nem segítünk bajainkon, nemsokára elmerülünk a érvényben. Hat évvel ezelőtt, 1875. végén, mint kormánypárti, figyelmeztette a kormányt és a házat, hogy első teendő a közös költségek apasztása. Ma ugyanezt kell, hogy mondja. A monarchia nagyhatalmi állását oly eszközökkel kívánják fenntartani, melyek pénzügyi tekintetben elviselésére a magyar korona országainak népe képtelen. (Helyeslés a szélső balról.) Áttér ezután a jelenlegi és a 7 év előtti pénzügyi helyzetnek összehasonlítására. Ez — úgymond — meglepő eredményeket tüntet fel. 1. 1875. óta a közös költségek 30 millióról több mint 37 millióra mentek fel; a kiadások összege volt 1875-ben 238 millió, 1880-ban a zárszámadás szerint 289 millió, ma 1882-ben a költségvetési előirányzat szerint 325 millió, tehát 7 év alatt a kiadások 87 millióval szaporodtak. Maga a hiány 1880-ban 2 millióval volt nagyobb, mint 1875-ben, s az idei hiány is lesz 40—50 millió. Önként merül fel a kérdés, hogyan jutottunk ide? Idéz Wenckheim és Széll 1876-os nyilatkozataiból, melyek szerint a két párt egyesülésének és a kormány alakulásának czélja a pénzügyi egyensúly helyreállítása volt Mikor a jelenlegi kormányelnök ugyanazon év őszén átvette az elnökséget, magáévá tette e nyilatkozatokat, s az első két évben szépen is ment a dolog. A hiány 37 milliórólszállittatott 26 millióra. De ismét utolért bennünket a nagyság átka. A monarchia hatalmi eszközeinek nagyszerű berendezése felemészt mindent. Ezt belátta az1867—75-diki többség, s ezért csinált helyet a fúzió által az uj kormánynak. Az első két év