Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-09-12 / 213. szám

ötödik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA: Biskirily-uttza 16. az. hová a lap­­szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva 5.én .................16 írt.­­ Negyedévi. ... 4 írt. film*..................... 8 írt. '­­ Egy hóra helyben . 1 M 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 2113. szám* ELLENZÉK. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, péntek, szeptember 12, 1884. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 80 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond aora után 20 kr. fizetendő. Tudomásul. Hát jól van. Legyen tudtára mindenkinek, hogy az­­Ellenzék” megalapításában nagy része volt Szász Grerőnek, a függetlenségi párt e ki­próbált hívének. A lap megindulásakor ő tette le a biztosítékot, másfél éven keresz­tül irt is apróbb aeszthetikai czikkeket és tárcákat Cassius álnév alatt. De az erdélyi függetlenségi párt programmjának az ő tud­tával és beleegyezésével is történt szerkesz­tésén kívül az .Ellenzéki irányára, maga­tartására, czikkeinek ilyen vagy amolyan voltára, soha a legparényibb befolyást sem gyakorolta, sőt azt elutasította magától. Most valami gazember ama gyanúsító rágalmakat hirdeti a városon, mintha az „Egyetlen fiú papájáéról irt czikkeimet s egyáltalában a társadalmi fekélyek ellen kivetett magamtartását ő sugalmazná, oly személyes érdekért, mely tisztelt barátomtól mindig távol volt. A függetlenségi párt érdekében tett intetlen szolgálataiért szomorú jutalom, melytől megkímélve óhajtottam volna látni, annyival inkább, mert lapunk irányáért, szelleméért a felelősség tisztességét és ték­­eit egyedül magamnak követelem. Midőn ezt kijelentem s egyszersmind hogy Szász Gerő barátomat a gonosz vád­iak még gyanújától is fölmentsem, kinyilat­koztatom, hogy a mai napról megtettem intézkedésemet, hogy az­­Ellenzéki kau­ciója ne általa legyen garantirozva. Kolozsvárt, 1884. szeptember 12. BARTHA MIKLÓS: Anarchia. Anarchia! Ki hitte volna, hogy ez idő szerint Magyarországban az anar­chia dúl, még­pedig nem is csak egy­féle, hanem háromféle anarchia, úgy­mint tár­sa­d­a­l­m­i, faji és nemze­tiségi. Na ki hitte volna, hogy az erélyes Tisza Kálmán, a bölcs Tisza Kálmán, a szabadelvűen erélyes és eszélyesen­zabadelvű Tisza Kálmán kilenc­évi kormányzása anarchiába döntse az or­szágot. És ez az anarchia, ez a fejet­lenség már­ évek óta dúlja a magyar nemzetet! Aki pedig­ nem hiszi, hogy „anar­chia dúlja évek óta a magyar nemzetet“, az olvassa el a Nemzetet. A miniszterelnök lapja, egy olyan újság mondja ezt, melynek dolgozó társai egy Hegedűs Sándor, Beksics Gusztáv, Ber­­leviczy Albert, tehát mind csupa inti­­musai a miniszterelnöknek. Következőleg igaznak kell lenni, hogy Magyarorszá­gon anarchia uralkodik. És a­ki netalán nem adna hitelt a Nemzetnek, az olvassa el a miniszter­­elnök nagyváradi beszédjét és menten meg fog győződni, hogy igenis Magyar­­országon a legnagyobb mérvű anarchia dühöng. Fel vannak itt kérem bomolva a társadalmi és állami rend minden kö­telékei, hatóságok és törvények elvesz­tették minden tekintélyüket, dühöngő csordák csatangolják be az országot egyik végétől a másikig, izgató forra­dalmárok fanatizálják minden felé a tö­megeket, a nép ellene áll a hatósági intézkedéseknek, lábbal tiporja a törvé­nyeket; a nemzetiségek és hitfelekeze­­tek nyílt harczban állanak egymással; szóval a békés együttélés lehetetlenné vált s megjelent közöttünk a modern czivilizáczió legnagyobb ellensége: az anarchia. No ki hitte volna? — ki álmodta volna, hogy valaha egy „alkotmányos“ és „erélyes“ kormány alatt ennyire jussunk ? Pedig hát ez nem tréfa, kérem. Ez komoly, ez irtózatos valóság. A szomo­rú, rideg, megdöbbentő valóság. A ma­gyar állam összeomlik, a társadalom széthul, a haza elvész, ha ez az iszo­nyatos állapot még így tart sokáig. Talán méltóztat kételkedni ? Talán azt tetszik mondani, hogy soha olyan békés hangulat már évek óta nem uralkodott Magyarországon, mint épen most? Talán azt mondja va­laki, hogy a zsidóhecczelődések soha nem voltak olyan ártatlan színezetűek, mint épen ez idő szerint ? S­hogy pél­dául a mostani idők csöndességével ösz­­sze sem hasonlíthatók azok az izgal­mas napok, melyek a tiszaeszlári affa­ire idejében valóságos lázba hozták a közvéleményt és Vas megyében, Pozsony­ban, sőt a fővárosban a zsírosan do­tált állami rendőrség szeme láttára ut­­czai verekedésekben és a zsidók tett­leges bántalmazásában érték el tető­pontjukat? Na hát azok a zsidóhecczek mind kismiskaságok voltak azokhoz képest, amik most folynak országszerte. Ak­kor csak eldöngették egy-két izraelita hazánkfiát; most­ most nyárra húzzák az egész felekezetet. És a társadalmi anarchia? Fessük-e annak irtózatos mivoltát, a­mint az ez idő szerint hazánkban tapasztalható? Nem áll-e az úr a paraszttal, a szegény a gazdaggal, a napszámos a gazdával, a munkás a gyárossal valóságos életha­­lálharczban ? Nem üldözi-e az iparos a birtokost, a birtokos a szegény börziá­­nert, a bőrziáner a kereskedőt, a hono­­racziórok a burgereket és a burgerek a honoracziorokat, a polgári osztály az arisztokracziat. Van-e ez osztályok, e társadalmi rétegek között csak egy pil­lanatig is fegyverszünet? Nem néznek-e mindezek egymással farkasszemet ? S nem nyiltan fenekednek-e egymásra a különböző társadalmi rétegek, úgy hogy már rendőri fedezet nélkül utczára lépni, utazni sem mer az ember. Hát mit akar többet az ellenzék? Nem kézzelfogható tény, hogy ma Ma­gyarországon teljes társadalmi faji és vallási anarchia dühöng? Olyan anarchia, melylyel szemben közrend és közszabadság megmentésére csak egy út maradt fenn: a k­i­v­é­t­el­­­es intézkedések útja, a sajtószabadság, a gyülekezési, egyesülési és szólási szabad­ságnak, bár egy ideiglenes megszorí­tása. Hiszen kérem világos: tulajdonkép az alkotmányt magát kellene, bár ideiglenesen, felfüggeszteni, sőt még az ostromállapot sem volna fölösleges. Egyelőre azonban elég­séges lesz a „kivételes“ intézkedés, így van ez elhatározva s így is lesz. Tisza Kálmán, Magyarország mi­niszterelnöke adta ki a jelszót Nagy­ Váradon. És Tisza Kálmán meg fogja még csinálni a rendet Magyarországon. Erről biztosíthatunk mindenkit. Véget fog vetni az anarchiának. No még ilyen tartuffériának is keresni kell párját a világtörténetben. Soha annál vastagabb c­inizmus, mint a­milyen a miniszterelnök és fizetett sajtójából kirí. A legvakmerőbb ráfo­­gással anarchiát kiabálnak, hogy a nem­zetet megfoszthassák szólás- és sajtó­­szabadságától. Nemzetiségi, faji, tár­sadalmi és val­lási anarchiáról beszélnek, midőn 17 év óta talán soha sem volt e tekintetben akkora szélcsend Magyarországon, mint ez idő szerint. Még ha Miletics izgatá­saira, a turócz-szentmártoni affaire-ekre vagy a tisza­eszlári boszorkánypert meg­előzött és követett, napokra hivatkozná­nak; ha akkoron állott volna elő ilyen reakezionárius intézkedésekkel az a de­rék, hazafias, erélyes kormány, akkor még meglett volna bár a látszata az igazoltságnak. De most! Édes istenem, most beszélni anar­chiáról: ehez valóban határtalan sze­mérmetlenség kell. Hát tudják önök: mi az az anarchia? — tudják-e, hogy p. o. Angliában miként állottak a dol­gok, midőn a közszabadságok ideiglenes felfüggesztésére került a sor ? No ha tudják, akkor nem pirulnak ilyen frázisok jezsuitizmusával takarózni, anarchiáról mesélni és ez ürügy alatt a haza veszedelméről kiabálva, a leg­vastagabb reakczió karjába dobni ma­gukat ? hallgatni, hogy ismét a régi harezon kell keresztül mennie, hogy Dolores az özvegy épen oly veszélyes lehet, mint leány korá­ban volt. A leány nem akarta elhinni, hogy ilyen szerencsétlenség vár reá. Szerelmi ál­mának boldog befejezését várta. Sir Kari visszatér — gondolá magá­ban ; ő lesz az első, akit felkeres , és ek­kor elmondja, hogy mennyire nélkülözte, el­mondja, hogy barátsága mily becses előtte, s megkéri, hogy tetézze jóságát azzal, hogy legyen felesége. Meg fogja hallani,­­hogy hányan jár­tak utánna, hány kérőt utasított vissza és érezni fogja a nélkül, hogy Lola szólana, hogy mind­ez ő érte történt. És elhitette magával, hogy sir Karlnak nem illene lady Rhysworthra gondolni. De ugyan­ekkor el­határozta magában, hogy a lehetőségig sok időt tölt Doloressel, hogy annál jobban meg­figyelhesse , őrködjék felette. Sir Kari nem írta meg visszajövetelé­­nek napját s Lola sem tudta azt meghatá­rozni. De türelmetlenül várta; megtudására végre egy ügyes fortélyt gondolt ki. Az anyja cselédjei közül az egyiket Scarsdaleba küldte s megbízta, hogy ottléte alatt a Sir Kari megérkezésének napját tudja meg. Terve ügyesen sikerült; küldöncze azt mondta, hogy Sir Karit julius harmadikára várják. És e pillanattól kezdve, midőn Lola e hitt hallé, egész addig, mig az ifjú előtte állott, folytonosan e szavakat ismétlé: „Ju­lius harmadikán.“ Azt remélte, hogy e na­pon minden bánata elenyészik s kezdetét veszi az a paradicsom e földön, melyre oly régóta várakozik. Valóban, ha valami a nemzetet, a nagy tömeget az anarchiát, szoczia­­lizmus és az antiszemitizmus karjaiba képes hajtani, az bizonnyára nem lesz más, mint a szemforgató Tartuffék ezen hada, mely politikai c­inizmusával még a legmérsékeltebb elemeket is odáig fogja elkeserítni, ahol már a kétségbeesés kezdődik. Botond. tr.ELLENZÉKI TÁRCZAJA. 1884. szeptember 12. Dolores: A Dóra Menüjétől. Fordította Amica (Folyta­tás) XIV. Lola igy okoskodott: ha Sir Kari­sze- Dolorest, és az viszonozta szerelmét, tudja, hogy semmi sem volt utjuk­­házasságukat megakadályozta volna. .a megtörtént félreértésekről mit sem tu­­. Midőn az a gondolat megfordult agyá- Jj®’ hogy hát ha ugyan azok a nehézségek, ‘m ok és veszélyek, melyekkel a Dolo­­/’ferjbe/menetele előtt találkozott és melye­­együttesen legyőzött, most ismét elötalál­­fordulni, akkor mit tegyen? de ez a eset imétlődhetik. Mindent elkövet annak a ^hdályozáséra, hogy Dolores Sir Karit nyerbesse. Figyelmeztette barátnéját, J* Jaj annak, aki közibük jön. Igazságo­­s... ,agy igazságtalanul, de ő Sir Karit a W]­uiak gondolta. |#t ^ a szel­­lem úgy növekedett szivé­­. ®'g életébe olvadt, s annyira azonosult Csak életével szűnik meg. Lolá­­“dvarlója volt, sok házassági aján­ló. aP°tt, s Madame de Ferras csudál­­t­ n­y­­óért kosarazta ki kérőit. Mi­­nt országból haza jött, az volt a hajtása, hogy gazdag házasságot , minden más érdeket mellőzött. H­ily a­rról ír megfeledkezett, hogy gondolata lehetett, volt­­, és valaha Az egy sokáig visszatartóztatott szen­vedélyes természet teljesen felébredt. Any­­nyira szerette Sir Karnt, hogy érte minde­nét, utolsó csepp vérét is oda adta volna s ezt téve, boldognak érezte volna magát. Madame de Ferras azt kérdezte tőle : — Lola, kire vársz? A vidék legtekin­télyesebb férfiait utasítod vissza. Soha sem akarsz férjhez menni ? — Mama, ha az igazi eljön majd meg látod akkor, volt a válasza. Kikosarazta lord Marleyt, egy gazdag öreg főurat, ki öt év óta a legszebb asz­­szony után nézett, akit találhat s végre el­határozta, hogy Lolánál soha sem látott szebbet. De a leány minden további gon­dolkozás nélkül túl adott rajta , s lord Marley ismereteit azon előtte egészen uj tapasztalással bővítette, hogy pénzével nem vehet meg mindent. Kikosarazta sir Forbes Aleccet, egy szép, fiatal, tehetséges skótot, ki még a lá­ba nyomát is imádta. Sőt Newton úrnak, a milliomosnak is nemet mondott, ki egyikévé tette volna az ország leggazda­gabb asszonyainak. Az anyja boszúságára, a szomszédság meglepetésére minden kérőjét elutasította. És senki sem tudta eltalálni az okát, hogy miért teszi ezt. Az emberek a fejüket ráz­ták, midőn egyik imádó a másik után ment el. Lady Fielden azt mondta hogy a leány bizonyosan egy főherczegre vár. Ismerősei közül senki sem hitte volna el, hogy a szép, büszke de Ferras Lola szi­­vének egész szerelmét kéretlenül adta vala­­­­kinek oda; a leány büszke szépségével, parancsoló modorával senki sem látszott a „szerelem“ szót egyesíteni. Lola nem akart a gyűlöletes feltevésre Széll Kálmán, a fiatal, merész fan­­táziájú egykori pénzügyminiszter önbi­zalommal eltelten fogott azon herkulesi munkához, hogy a közös ügyek Augias istálóját kitisztítsa, vagyis pénzügyeink rendezésével államháztartásunk egyen­súlyát helyreállítsa, azonban csakhamar meggyőződött arról, hogy emberfeletti munkára vállalkozott, mert nem létezik oly lángész s oly emberi hatalom, a mi a lehetetlent lehetővé tegye; már pedig a közösügyes rendszer alapján pénz­ügyeinket rendezni és oly képtelenség, XV. Julius harmadika megérkezett; midőn Lola reggel felébredt s a balzsamos jég beeresztésére ablakait kinyitotta, boldog­sággal telt szive sebesebben dobogott. Nem csuda, ha a madarak vidáman énekelnek, nem csuda, ha a föld ünnepi ruháját lát­szott felölteni, mert­­ j­ön, kinek jelenléte mindent széppé fog tenni előtte. Lola elhatározta, hogy ma nem moz­dul hazulról, nehogy Sir Karit elszalassza. Ki tudja mikor jön, jöhet reggel, délbe, estve, de bármikor jön, mindig otthon találja. A világ minden kincséért sem mu­lasztotta volna el, hogy ne ő legyen az első, ki arczát meglátja s hangját meghallja. Hónapok óta vágyott jelenlétére és most közeledett a perez, hogy lássa. Anyja hiába kérte e szép napon, hogy menjenek ki együtt kocsikázni vagy sétál­ni ; a lány határozata mellett maradt; ha királynévá tették volna, sem koczkáztatja a sir Karllal való találkozást. Nem menthet­te magát főfájással, mert nagyon jó szín­ben volt s boldognak látszott. Csak azt mondhatta: — Mama, ma nincs kedven kimenni a házból. A hosszú reggeli órákon keresztül, mű­vészi gonddal öltözködve várakozott. De a reggel, dél és délután a várt vendég meg­érkezése nélkül múlt el. Az ifjú fogadá­sára a legszebb ruháját­ vette fel, boros­tyánkő színű selyem ruhát, fekete csipkével díszítve, melyből karjai s gömbölyű vállai fehér márványként tündöklöttek. Sárga ró­zsát tűzött a hajóba, s a felhőszerü csipke­fátyol hasonló rózsákkal volt felfűzve. Hosz­(Folyt- követ.) Politikai hírek. — A három császár találkozásáról a következőket írják Berlinből. Az összejöve­telnek az államférfiak jelenléte európai fon­tosságot kölcsönöz a nem tévedünk, ha azt hisszük, hogy a császárok és minisztereik közt megegyezés fog létre­jönni a békés, de egyszersmind határozott politikára vonatko­zólag, tekintettel az érdekszolidaritásra. A Nat. Zzgnak jelentik Varsóból, hogy a talál­kozás 8 nappal elhalasztatott. Minden más jelentés az összejövetel napját 15-ére teszi, a Kreuz-Zeitung igen beható intőczikket in­téz a galicziai és pozeni lengyelekhez, kie­melve, hogy különösen az utóbbiaknak kell őrizkedniük attól, hogy Oroszország bizal­matlanságát föl ne ébresszék. — Egy királyi válasz. Az olasz királyt meghívták, hogy látogassa meg a bordeno­­nei lóversenyeket. A király a következő tá­virattal felelt: „Bordenoneban ünnepélyeket rendez­nek ; Nápolyban meg­halnak. Én Nápolyba megyek. Umberto.“ — Anarchisták Bécsben. A titkos sajtó befoglalásakor Bécsben elfogott öt egyénen kikul azóta a városban még öt, a külváro­sokban pedig négy embert fogott el a rend­­dőrség. Kiderült az is, hogy a sajtót az anarchisták nem pénzen vették, hanem ma­guk készíttetők. Egy ideig Inzersdorfban volt egy párttag lakásán elrejtve. Augusztus ele­jén Bécsbe szállították azon helyiségbe, hol a rendőrség lefoglalta. Hübner, az elfogott szedő, mindig úgy szokott dolgozni, hogy szekrényén hatlövetű töltött revolver feküdt felhúzott kakassal. E revolvert elfogatása­­kor nála megtalálták. A pinczehelyiségben, hol a sajtó el volt rejtve, tegnap ismét ta­láltak egy revolvert. Mit vesz és mit hagy nekünk az osztrák.­ i, mintha valaki a csillagokat akarná lám­pába szegezni, hogy a légszesz helyet azokkal világítsa meg utczáinkat. Széll Kálmán bár ragaszkodott a bársonyszékhez, jobb érzéseit követve még­is ott hagyta, a midőn átlátta, hogy ígéretét beváltani nem tudja, mert hát ő még adott valamit az őszinte becsü­letességre. Nemcsak ott hagyta, hanem az igazság szellemétől egy perezre át­hatva, a legelső költségvetés tárgyalá­sa alkalmával oly éles kritika alá vet­te Tisza Kálmán élhetetlen bosnyák politikáját, miszerint nem létezik olyan ország széles e világon, hogy az így — saját kabinet tagja által — leleplezett ember csak egy perc­ig is kormányon maradhatott volna. Az csak szerencsétlen hazánk ab­­normis viszonyai közt történhetett meg, s oly képviselőházban, a­hol a többsé­get nem a polgárok szabad választása, hanem az undok lélekvásárlás és erő­szak ruházza fel mandátummal; csak oly képviselőházban történhetett meg, a­hol szabad véleményt, önálló gondol­kozást és férfias meggyőződést nem tűr meg az ember, a­ki előre megvásárol­ja a lelkeket a választási költségek li­­terálása által, a­ki vétkes üzelmekkel kötözi oda a bűn szekerének vontató kötelére, a ki az ekként lekötelezett sze­gény párokat a szolgai megalázkodás kényszerzubbonyába bujtatja, s csinál ily módon szabad emberből akarat sze­rint mozgatható bábot. Széll Kálmán hosszú évek során át volt a pénzügyi bizottság előadója s igy ismernie kellett volna pénzügyi helyzetünk kioldhatatlan gordiusi cso­móját, hogy azt csak pénzügyminiszter­sége alatt ismerte fel egész iszonyatos­ságában, az arra mutat, hogy az igaz­ság, a valódi állapot elleplezése is egyik fogását képezi a fusió bölcseségének. Széll Kálmán leleplezései és össze­hasonlító kimutatásai megdöbbentő ada­tokat tártak fel. Ő összeszámította a hazára fordított gyümölcsöző és az Ausz­triába kimenő gyümölcstelen kiadásokat s azon gyászos végeredményre jutott, hogy a magyar államkincstárba befolyó minden 100 írtból csak IS irtot fordí­tunk belszükségleteinkre, 82 pedig ki­megy Ausztriába. Nincsenek most kezeim közt Széll Kálmán felsorolt adatai, de főbb voná­saiban könyv nélkül is tudom, s a ne­talán kétkedők meggyőzésére úgy nagy­jában elő is tudom sorolni. Akkor a további adóemelés lehe­tőségét kizáró Tisza Kálmán fusioná­­lis kormánya még nem hozta volt be s nem emelte volt fel a fogyasztási szalon és komolyan nézett magára a tü­körben, s a Dolores kedves halvány arczá­ra s arany hajára gondolt. Mind a kettő­jük érdemeit mérlegelve, saját magának ad­ta az elsőséget; a Dolores szelíd természetű szépsége nem volt összehasonlítható az ő ragyogó szépségével. — Nincs okom félni, mondá magában, köztem és Dolores közt egy perczig sem habozhat, azt egy férfi sem tehetné. Félre téve azt­ a tényt, hogy én szeretem, s sze­relmem viszonzást kíván, soha sem tehetné Dolorest elibem. Madam de Ferras sejteni kezdte az igazságot, midőn a leánya arczát hirtelen elsáppadni látta. Kocsizörgést hallottak, s melyet az előcsarnok ajtaján erős csenge­tés követett. — Ki lehet ez ? kiáltá a madame. Lola említette volt ugyan a sir Kari hazajövetelét, de a napját nem mondta meg. Talán csak nem sir Kari ? folytatá a madame. Egy tekintet a leányára s tisztába volt. Most már tudta, hogy Lola miért utasította el kérőit, tudta, hogy élete vi­lágában, szépsége tetőpontján miért nem látszott érdeklődni senkiért, mert sir Karit szerette. A madame őt rémület fogta el, mi történik akkor, gondolá, ha sir Kari nem viszonozza a leánya szerelmét. Mielőtt többet szólhatott volna, mi­előtt ő a meglepetésből, Lola pedig felin­dulásából magukhoz jöttek, a fiatal báró be lett jelentve.

Next