Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)
1884-09-12 / 213. szám
ötödik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA: Biskirily-uttza 16. az. hová a lapszellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva 5.én .................16 írt. Negyedévi. ... 4 írt. film*..................... 8 írt. ' Egy hóra helyben . 1 M 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 2113. szám* ELLENZÉK. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, péntek, szeptember 12, 1884. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 80 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond aora után 20 kr. fizetendő. Tudomásul. Hát jól van. Legyen tudtára mindenkinek, hogy azEllenzék” megalapításában nagy része volt Szász Grerőnek, a függetlenségi párt e kipróbált hívének. A lap megindulásakor ő tette le a biztosítékot, másfél éven keresztül irt is apróbb aeszthetikai czikkeket és tárcákat Cassius álnév alatt. De az erdélyi függetlenségi párt programmjának az ő tudtával és beleegyezésével is történt szerkesztésén kívül az .Ellenzéki irányára, magatartására, czikkeinek ilyen vagy amolyan voltára, soha a legparényibb befolyást sem gyakorolta, sőt azt elutasította magától. Most valami gazember ama gyanúsító rágalmakat hirdeti a városon, mintha az „Egyetlen fiú papájáéról irt czikkeimet s egyáltalában a társadalmi fekélyek ellen kivetett magamtartását ő sugalmazná, oly személyes érdekért, mely tisztelt barátomtól mindig távol volt. A függetlenségi párt érdekében tett intetlen szolgálataiért szomorú jutalom, melytől megkímélve óhajtottam volna látni, annyival inkább, mert lapunk irányáért, szelleméért a felelősség tisztességét és tékeit egyedül magamnak követelem. Midőn ezt kijelentem s egyszersmind hogy Szász Gerő barátomat a gonosz vádiak még gyanújától is fölmentsem, kinyilatkoztatom, hogy a mai napról megtettem intézkedésemet, hogy azEllenzéki kauciója ne általa legyen garantirozva. Kolozsvárt, 1884. szeptember 12. BARTHA MIKLÓS: Anarchia. Anarchia! Ki hitte volna, hogy ez idő szerint Magyarországban az anarchia dúl, mégpedig nem is csak egyféle, hanem háromféle anarchia, úgymint társadalmi, faji és nemzetiségi. Na ki hitte volna, hogy az erélyes Tisza Kálmán, a bölcs Tisza Kálmán, a szabadelvűen erélyes és eszélyesenzabadelvű Tisza Kálmán kilencévi kormányzása anarchiába döntse az országot. És ez az anarchia, ez a fejetlenség már évek óta dúlja a magyar nemzetet! Aki pedig nem hiszi, hogy „anarchia dúlja évek óta a magyar nemzetet“, az olvassa el a Nemzetet. A miniszterelnök lapja, egy olyan újság mondja ezt, melynek dolgozó társai egy Hegedűs Sándor, Beksics Gusztáv, Berleviczy Albert, tehát mind csupa intimusai a miniszterelnöknek. Következőleg igaznak kell lenni, hogy Magyarországon anarchia uralkodik. És aki netalán nem adna hitelt a Nemzetnek, az olvassa el a miniszterelnök nagyváradi beszédjét és menten meg fog győződni, hogy igenis Magyarországon a legnagyobb mérvű anarchia dühöng. Fel vannak itt kérem bomolva a társadalmi és állami rend minden kötelékei, hatóságok és törvények elvesztették minden tekintélyüket, dühöngő csordák csatangolják be az országot egyik végétől a másikig, izgató forradalmárok fanatizálják minden felé a tömegeket, a nép ellene áll a hatósági intézkedéseknek, lábbal tiporja a törvényeket; a nemzetiségek és hitfelekezetek nyílt harczban állanak egymással; szóval a békés együttélés lehetetlenné vált s megjelent közöttünk a modern czivilizáczió legnagyobb ellensége: az anarchia. No ki hitte volna? — ki álmodta volna, hogy valaha egy „alkotmányos“ és „erélyes“ kormány alatt ennyire jussunk ? Pedig hát ez nem tréfa, kérem. Ez komoly, ez irtózatos valóság. A szomorú, rideg, megdöbbentő valóság. A magyar állam összeomlik, a társadalom széthul, a haza elvész, ha ez az iszonyatos állapot még így tart sokáig. Talán méltóztat kételkedni ? Talán azt tetszik mondani, hogy soha olyan békés hangulat már évek óta nem uralkodott Magyarországon, mint épen most? Talán azt mondja valaki, hogy a zsidóhecczelődések soha nem voltak olyan ártatlan színezetűek, mint épen ez idő szerint ? Shogy például a mostani idők csöndességével öszsze sem hasonlíthatók azok az izgalmas napok, melyek a tiszaeszlári affaire idejében valóságos lázba hozták a közvéleményt és Vas megyében, Pozsonyban, sőt a fővárosban a zsírosan dotált állami rendőrség szeme láttára utczai verekedésekben és a zsidók tettleges bántalmazásában érték el tetőpontjukat? Na hát azok a zsidóhecczek mind kismiskaságok voltak azokhoz képest, amik most folynak országszerte. Akkor csak eldöngették egy-két izraelita hazánkfiát; most most nyárra húzzák az egész felekezetet. És a társadalmi anarchia? Fessük-e annak irtózatos mivoltát, amint az ez idő szerint hazánkban tapasztalható? Nem áll-e az úr a paraszttal, a szegény a gazdaggal, a napszámos a gazdával, a munkás a gyárossal valóságos élethalálharczban ? Nem üldözi-e az iparos a birtokost, a birtokos a szegény börziánert, a bőrziáner a kereskedőt, a honoracziórok a burgereket és a burgerek a honoracziorokat, a polgári osztály az arisztokracziat. Van-e ez osztályok, e társadalmi rétegek között csak egy pillanatig is fegyverszünet? Nem néznek-e mindezek egymással farkasszemet ? S nem nyiltan fenekednek-e egymásra a különböző társadalmi rétegek, úgy hogy már rendőri fedezet nélkül utczára lépni, utazni sem mer az ember. Hát mit akar többet az ellenzék? Nem kézzelfogható tény, hogy ma Magyarországon teljes társadalmi faji és vallási anarchia dühöng? Olyan anarchia, melylyel szemben közrend és közszabadság megmentésére csak egy út maradt fenn: a kivételes intézkedések útja, a sajtószabadság, a gyülekezési, egyesülési és szólási szabadságnak, bár egy ideiglenes megszorítása. Hiszen kérem világos: tulajdonkép az alkotmányt magát kellene, bár ideiglenesen, felfüggeszteni, sőt még az ostromállapot sem volna fölösleges. Egyelőre azonban elégséges lesz a „kivételes“ intézkedés, így van ez elhatározva s így is lesz. Tisza Kálmán, Magyarország miniszterelnöke adta ki a jelszót Nagy Váradon. És Tisza Kálmán meg fogja még csinálni a rendet Magyarországon. Erről biztosíthatunk mindenkit. Véget fog vetni az anarchiának. No még ilyen tartuffériának is keresni kell párját a világtörténetben. Soha annál vastagabb cinizmus, mint amilyen a miniszterelnök és fizetett sajtójából kirí. A legvakmerőbb ráfogással anarchiát kiabálnak, hogy a nemzetet megfoszthassák szólás- és sajtószabadságától. Nemzetiségi, faji, társadalmi és vallási anarchiáról beszélnek, midőn 17 év óta talán soha sem volt e tekintetben akkora szélcsend Magyarországon, mint ez idő szerint. Még ha Miletics izgatásaira, a turócz-szentmártoni affaire-ekre vagy a tiszaeszlári boszorkánypert megelőzött és követett, napokra hivatkoznának; ha akkoron állott volna elő ilyen reakezionárius intézkedésekkel az a derék, hazafias, erélyes kormány, akkor még meglett volna bár a látszata az igazoltságnak. De most! Édes istenem, most beszélni anarchiáról: ehez valóban határtalan szemérmetlenség kell. Hát tudják önök: mi az az anarchia? — tudják-e, hogy p. o. Angliában miként állottak a dolgok, midőn a közszabadságok ideiglenes felfüggesztésére került a sor ? No ha tudják, akkor nem pirulnak ilyen frázisok jezsuitizmusával takarózni, anarchiáról mesélni és ez ürügy alatt a haza veszedelméről kiabálva, a legvastagabb reakczió karjába dobni magukat ? hallgatni, hogy ismét a régi harezon kell keresztül mennie, hogy Dolores az özvegy épen oly veszélyes lehet, mint leány korában volt. A leány nem akarta elhinni, hogy ilyen szerencsétlenség vár reá. Szerelmi álmának boldog befejezését várta. Sir Kari visszatér — gondolá magában ; ő lesz az első, akit felkeres , és ekkor elmondja, hogy mennyire nélkülözte, elmondja, hogy barátsága mily becses előtte, s megkéri, hogy tetézze jóságát azzal, hogy legyen felesége. Meg fogja hallani,hogy hányan jártak utánna, hány kérőt utasított vissza és érezni fogja a nélkül, hogy Lola szólana, hogy mindez ő érte történt. És elhitette magával, hogy sir Karlnak nem illene lady Rhysworthra gondolni. De ugyanekkor elhatározta magában, hogy a lehetőségig sok időt tölt Doloressel, hogy annál jobban megfigyelhesse , őrködjék felette. Sir Kari nem írta meg visszajövetelének napját s Lola sem tudta azt meghatározni. De türelmetlenül várta; megtudására végre egy ügyes fortélyt gondolt ki. Az anyja cselédjei közül az egyiket Scarsdaleba küldte s megbízta, hogy ottléte alatt a Sir Kari megérkezésének napját tudja meg. Terve ügyesen sikerült; küldöncze azt mondta, hogy Sir Karit julius harmadikára várják. És e pillanattól kezdve, midőn Lola e hitt hallé, egész addig, mig az ifjú előtte állott, folytonosan e szavakat ismétlé: „Julius harmadikán.“ Azt remélte, hogy e napon minden bánata elenyészik s kezdetét veszi az a paradicsom e földön, melyre oly régóta várakozik. Valóban, ha valami a nemzetet, a nagy tömeget az anarchiát, szoczializmus és az antiszemitizmus karjaiba képes hajtani, az bizonnyára nem lesz más, mint a szemforgató Tartuffék ezen hada, mely politikai cinizmusával még a legmérsékeltebb elemeket is odáig fogja elkeserítni, ahol már a kétségbeesés kezdődik. Botond. tr.ELLENZÉKI TÁRCZAJA. 1884. szeptember 12. Dolores: A Dóra Menüjétől. Fordította Amica (Folytatás) XIV. Lola igy okoskodott: ha Sir Karisze- Dolorest, és az viszonozta szerelmét, tudja, hogy semmi sem volt utjukházasságukat megakadályozta volna. .a megtörtént félreértésekről mit sem tu. Midőn az a gondolat megfordult agyá- Jj®’ hogy hát ha ugyan azok a nehézségek, ‘m ok és veszélyek, melyekkel a Dolo/’ferjbe/menetele előtt találkozott és melyeegyüttesen legyőzött, most ismét elötalálfordulni, akkor mit tegyen? de ez a eset imétlődhetik. Mindent elkövet annak a ^hdályozáséra, hogy Dolores Sir Karit nyerbesse. Figyelmeztette barátnéját, J* Jaj annak, aki közibük jön. Igazságos... ,agy igazságtalanul, de ő Sir Karit a W]uiak gondolta. |#t ^ a szellem úgy növekedett szivé. ®'g életébe olvadt, s annyira azonosult Csak életével szűnik meg. Lolá“dvarlója volt, sok házassági ajánló. aP°tt, s Madame de Ferras csudált nyóért kosarazta ki kérőit. Mint országból haza jött, az volt a hajtása, hogy gazdag házasságot , minden más érdeket mellőzött. Hily arról ír megfeledkezett, hogy gondolata lehetett, volt, és valaha Az egy sokáig visszatartóztatott szenvedélyes természet teljesen felébredt. Anynyira szerette Sir Karnt, hogy érte mindenét, utolsó csepp vérét is oda adta volna s ezt téve, boldognak érezte volna magát. Madame de Ferras azt kérdezte tőle : — Lola, kire vársz? A vidék legtekintélyesebb férfiait utasítod vissza. Soha sem akarsz férjhez menni ? — Mama, ha az igazi eljön majd meg látod akkor, volt a válasza. Kikosarazta lord Marleyt, egy gazdag öreg főurat, ki öt év óta a legszebb aszszony után nézett, akit találhat s végre elhatározta, hogy Lolánál soha sem látott szebbet. De a leány minden további gondolkozás nélkül túl adott rajta , s lord Marley ismereteit azon előtte egészen uj tapasztalással bővítette, hogy pénzével nem vehet meg mindent. Kikosarazta sir Forbes Aleccet, egy szép, fiatal, tehetséges skótot, ki még a lába nyomát is imádta. Sőt Newton úrnak, a milliomosnak is nemet mondott, ki egyikévé tette volna az ország leggazdagabb asszonyainak. Az anyja boszúságára, a szomszédság meglepetésére minden kérőjét elutasította. És senki sem tudta eltalálni az okát, hogy miért teszi ezt. Az emberek a fejüket rázták, midőn egyik imádó a másik után ment el. Lady Fielden azt mondta hogy a leány bizonyosan egy főherczegre vár. Ismerősei közül senki sem hitte volna el, hogy a szép, büszke de Ferras Lola szivének egész szerelmét kéretlenül adta valakinek oda; a leány büszke szépségével, parancsoló modorával senki sem látszott a „szerelem“ szót egyesíteni. Lola nem akart a gyűlöletes feltevésre Széll Kálmán, a fiatal, merész fantáziájú egykori pénzügyminiszter önbizalommal eltelten fogott azon herkulesi munkához, hogy a közös ügyek Augias istálóját kitisztítsa, vagyis pénzügyeink rendezésével államháztartásunk egyensúlyát helyreállítsa, azonban csakhamar meggyőződött arról, hogy emberfeletti munkára vállalkozott, mert nem létezik oly lángész s oly emberi hatalom, a mi a lehetetlent lehetővé tegye; már pedig a közösügyes rendszer alapján pénzügyeinket rendezni és oly képtelenség, XV. Julius harmadika megérkezett; midőn Lola reggel felébredt s a balzsamos jég beeresztésére ablakait kinyitotta, boldogsággal telt szive sebesebben dobogott. Nem csuda, ha a madarak vidáman énekelnek, nem csuda, ha a föld ünnepi ruháját látszott felölteni, mert jön, kinek jelenléte mindent széppé fog tenni előtte. Lola elhatározta, hogy ma nem mozdul hazulról, nehogy Sir Karit elszalassza. Ki tudja mikor jön, jöhet reggel, délbe, estve, de bármikor jön, mindig otthon találja. A világ minden kincséért sem mulasztotta volna el, hogy ne ő legyen az első, ki arczát meglátja s hangját meghallja. Hónapok óta vágyott jelenlétére és most közeledett a perez, hogy lássa. Anyja hiába kérte e szép napon, hogy menjenek ki együtt kocsikázni vagy sétálni ; a lány határozata mellett maradt; ha királynévá tették volna, sem koczkáztatja a sir Karllal való találkozást. Nem menthette magát főfájással, mert nagyon jó színben volt s boldognak látszott. Csak azt mondhatta: — Mama, ma nincs kedven kimenni a házból. A hosszú reggeli órákon keresztül, művészi gonddal öltözködve várakozott. De a reggel, dél és délután a várt vendég megérkezése nélkül múlt el. Az ifjú fogadására a legszebb ruháját vette fel, borostyánkő színű selyem ruhát, fekete csipkével díszítve, melyből karjai s gömbölyű vállai fehér márványként tündöklöttek. Sárga rózsát tűzött a hajóba, s a felhőszerü csipkefátyol hasonló rózsákkal volt felfűzve. Hosz(Folyt- követ.) Politikai hírek. — A három császár találkozásáról a következőket írják Berlinből. Az összejövetelnek az államférfiak jelenléte európai fontosságot kölcsönöz a nem tévedünk, ha azt hisszük, hogy a császárok és minisztereik közt megegyezés fog létrejönni a békés, de egyszersmind határozott politikára vonatkozólag, tekintettel az érdekszolidaritásra. A Nat. Zzgnak jelentik Varsóból, hogy a találkozás 8 nappal elhalasztatott. Minden más jelentés az összejövetel napját 15-ére teszi, a Kreuz-Zeitung igen beható intőczikket intéz a galicziai és pozeni lengyelekhez, kiemelve, hogy különösen az utóbbiaknak kell őrizkedniük attól, hogy Oroszország bizalmatlanságát föl ne ébresszék. — Egy királyi válasz. Az olasz királyt meghívták, hogy látogassa meg a bordenonei lóversenyeket. A király a következő távirattal felelt: „Bordenoneban ünnepélyeket rendeznek ; Nápolyban meghalnak. Én Nápolyba megyek. Umberto.“ — Anarchisták Bécsben. A titkos sajtó befoglalásakor Bécsben elfogott öt egyénen kikul azóta a városban még öt, a külvárosokban pedig négy embert fogott el a renddőrség. Kiderült az is, hogy a sajtót az anarchisták nem pénzen vették, hanem maguk készíttetők. Egy ideig Inzersdorfban volt egy párttag lakásán elrejtve. Augusztus elején Bécsbe szállították azon helyiségbe, hol a rendőrség lefoglalta. Hübner, az elfogott szedő, mindig úgy szokott dolgozni, hogy szekrényén hatlövetű töltött revolver feküdt felhúzott kakassal. E revolvert elfogatásakor nála megtalálták. A pinczehelyiségben, hol a sajtó el volt rejtve, tegnap ismét találtak egy revolvert. Mit vesz és mit hagy nekünk az osztrák. i, mintha valaki a csillagokat akarná lámpába szegezni, hogy a légszesz helyet azokkal világítsa meg utczáinkat. Széll Kálmán bár ragaszkodott a bársonyszékhez, jobb érzéseit követve mégis ott hagyta, a midőn átlátta, hogy ígéretét beváltani nem tudja, mert hát ő még adott valamit az őszinte becsületességre. Nemcsak ott hagyta, hanem az igazság szellemétől egy perezre áthatva, a legelső költségvetés tárgyalása alkalmával oly éles kritika alá vette Tisza Kálmán élhetetlen bosnyák politikáját, miszerint nem létezik olyan ország széles e világon, hogy az így — saját kabinet tagja által — leleplezett ember csak egy percig is kormányon maradhatott volna. Az csak szerencsétlen hazánk abnormis viszonyai közt történhetett meg, s oly képviselőházban, ahol a többséget nem a polgárok szabad választása, hanem az undok lélekvásárlás és erőszak ruházza fel mandátummal; csak oly képviselőházban történhetett meg, ahol szabad véleményt, önálló gondolkozást és férfias meggyőződést nem tűr meg az ember, aki előre megvásárolja a lelkeket a választási költségek literálása által, aki vétkes üzelmekkel kötözi oda a bűn szekerének vontató kötelére, a ki az ekként lekötelezett szegény párokat a szolgai megalázkodás kényszerzubbonyába bujtatja, s csinál ily módon szabad emberből akarat szerint mozgatható bábot. Széll Kálmán hosszú évek során át volt a pénzügyi bizottság előadója s igy ismernie kellett volna pénzügyi helyzetünk kioldhatatlan gordiusi csomóját, hogy azt csak pénzügyminisztersége alatt ismerte fel egész iszonyatosságában, az arra mutat, hogy az igazság, a valódi állapot elleplezése is egyik fogását képezi a fusió bölcseségének. Széll Kálmán leleplezései és összehasonlító kimutatásai megdöbbentő adatokat tártak fel. Ő összeszámította a hazára fordított gyümölcsöző és az Ausztriába kimenő gyümölcstelen kiadásokat s azon gyászos végeredményre jutott, hogy a magyar államkincstárba befolyó minden 100 írtból csak IS irtot fordítunk belszükségleteinkre, 82 pedig kimegy Ausztriába. Nincsenek most kezeim közt Széll Kálmán felsorolt adatai, de főbb vonásaiban könyv nélkül is tudom, s a netalán kétkedők meggyőzésére úgy nagyjában elő is tudom sorolni. Akkor a további adóemelés lehetőségét kizáró Tisza Kálmán fusionális kormánya még nem hozta volt be s nem emelte volt fel a fogyasztási szalon és komolyan nézett magára a tükörben, s a Dolores kedves halvány arczára s arany hajára gondolt. Mind a kettőjük érdemeit mérlegelve, saját magának adta az elsőséget; a Dolores szelíd természetű szépsége nem volt összehasonlítható az ő ragyogó szépségével. — Nincs okom félni, mondá magában, köztem és Dolores közt egy perczig sem habozhat, azt egy férfi sem tehetné. Félre téve azt a tényt, hogy én szeretem, s szerelmem viszonzást kíván, soha sem tehetné Dolorest elibem. Madam de Ferras sejteni kezdte az igazságot, midőn a leánya arczát hirtelen elsáppadni látta. Kocsizörgést hallottak, s melyet az előcsarnok ajtaján erős csengetés követett. — Ki lehet ez ? kiáltá a madame. Lola említette volt ugyan a sir Kari hazajövetelét, de a napját nem mondta meg. Talán csak nem sir Kari ? folytatá a madame. Egy tekintet a leányára s tisztába volt. Most már tudta, hogy Lola miért utasította el kérőit, tudta, hogy élete világában, szépsége tetőpontján miért nem látszott érdeklődni senkiért, mert sir Karit szerette. A madame őt rémület fogta el, mi történik akkor, gondolá, ha sir Kari nem viszonozza a leánya szerelmét. Mielőtt többet szólhatott volna, mielőtt ő a meglepetésből, Lola pedig felindulásából magukhoz jöttek, a fiatal báró be lett jelentve.