Ellenzék, 1885. július-december (6. évfolyam, 149-302. szám)
1885-09-12 / 210. szám
Hatodik évfolyam.m m. Kolozsvár, szombat, szeptember 12.1885. SZERKESZTŐI IRODA: Bokirily-Brcza u.6. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények csimzendők. AZ „ELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva.in mi....................16 trt. 1 negyedéve . . . 4 frt. Félévre......................... 8 trt. 1 Egy bóra Inlyben . t frt 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 38. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Lapunk mai számának tartalma: A 3 dr. irányitikk. — Politikai hírek. — Román irredenta — S.G .-henyi társulat első naggyülése. — E. M. K. E. kimutatásai. — Művészet és tudomány. — Az ellenzék tádittai. — Mindenéle. — Közgazdaság. Tárcsák: Üdvözlet. (E. Kovács Gyula.) — A hét története. — Dávid királynéja, angol regény. A 3 dr. Jeles kotyvasztó elég a Trois freres provenceaux minden franczia városban. Versenytársa akadt dr. Jenei, dr. Kolozsvári, dr. Szász Béla személyében, akik már régen testvérek, ha nem is Provence völgyeiből, legalább a kameratikum ormairól. Ha még hatszor dr. is, vastagkotyvalék azon ingyen törvényjavaslat, melyet az erdélyi ev ref. egyház számára kifőztek Rekettyó-Erdőszlakon. Rekettyó-Erdőszlak! Uj dátum a világtörténelemben. Ahol ők,a 3 dr. összejönnek, az ismeretlen nem maradhat. Ezt nem adhatta meg neked oz Erdőszlak ! Géléi Katona István, Bod Péter, a kik kanont és törvényt szabának; de nem ismerték az egyházi törvényhozás első kellékét: a magányt, a hegyet, a barlangot. A hegyet, melyen Mózes imádkozott, a barlangot, melyben Mohamed böjtölt, az erdőszlakot, a hol a 3 dr. — 9 z omazott. Az imádság felemel, a böjt látományokkal kápráztat, a szomjúság szivárványt láttat. A szivárvány összefolyó színeiből van mázolva egünkre e javaslat. Presbiteri rendszert hirdet és konzistoriális rendszerbe téved; képviseleti fejlődést szaval és a korosabbat hívja meg; autonómiáról beszél és jogot koboz el a szent igazgató tanács részére ; egyházi és világiak között nem ismer különbséget, hogy a papokat nullifikálhassa; a püspököt megbecsüli, hogy elnökségben még a legutolsó státusgondnoka után se következzék, ellenőrzést követel és a vizitáczió közvetlen helyi fel- ügyeletét átalakítja központi, közvetett felülvizsgálássá. És a többi. Részletesen nem méltó foglalkozni ezen javaslattal, hanem némelyeket példaként feltüntetünk. A zsinati törvény 9. §-a, a képviseleti rendszerrel egyező fejlődést kíván. Az új alkotmány pedig ezen irányt hanyagolja el leginkább, mivel a 06 választott tagon és néptanítóknak képviselőin kívül, minden elem, épen a túlnyomó elem nem képviseleti: a gondnokok, az esperesek hivataluknál, a tagnárok és kollégium gondnokok hivataluk és koruknál, az igazgatótanácsosok és hivatalnokai hivataluknál fogva tagjai a kerületi közgyűlésnek. A kollégiumok tanárai, „hivatali idősbség szerint“ hivatnak meg, a képviseleti rendszer dicsőségére, mert a czél nem a tart od át, hanem az időt képviselni, hogy így „minden választási izgalom és versengés mellőzve légy/ 1.“ Képviseleti rendszer választás nélkül, mert a választásnak izgalma, versenye van. A választás a protestantizmus alapelve, éltető eleme: püspök, pap, gond- nok, tanár, tanító, presbiter mind vá-lasztva van. Saját alapelvétől ijedne meg Kál-vin egyháza ! Igenis, Kálvin és nem VII. (Grergely egyháza! Kálvin organisztiája választást ismer és a tanai szerint szervezkedett amerikai egyesült államok mindent választás útján konstruálnak. Az egyesült , államok nem hanyatló, hanem emelkedő ( politikai eszmény, melyben meg van dicsőülve maga Kálvin. A 3 dr leczkét ad mesterének ma a tanodák képviseltetésével. Pia e felfogás egyszer érvényesül, el is terjedhet. A tanárok választása helyett kinevezés, tanító választás helyett kinevezés, pap választás helyett kinevezés, hisz a versengés, az izgalom óriási ezen állások betöltésénél, mivel akkor kenyeret adnak és nem, mint a közgyűlési kiküldetésnél csak ingyen kolozsvári jegyet. A választások izgalma, érdeke ítélete erőt adó, ébrentartó, buzdító volt mindig, melytől a protestáns egyházak fejlődtek, s amelyben varázsuk is volt, amit a magyar közélet mindig elismert és reczipiált, csak Thun Leó és a 3 dr borsódzik tőle. A püspök „élethosziglan választatik.“ Mindnyájan tudjuk, hogy régi törvényeink szabatosan ezt is elmondják: „kijelölés nélkül“ „szaba-don“ választandó, ami nem felesleges szószaporítás, bizonyára annyira szükséges, mint az, hogy az „egyházkerület kebelében működő“ legyen, ami védvámos rendszer a tehetségesebbek — bizalmatlanság Magyarországi testvéreink ellen. Hasonló törvény mellett a működő minisztertanácsos aki nem is volt lelkipásztor, a működő poéta aki nem is volt felszentelt hittanár. Szász Károly, püspök nem lehetett volna. „A püspöki hivatal üresedésbe jön: lemondás, halál, törvényszéki elmozdítás által.“ Ugyan micsoda törvényszék mozdítja el? Az egyházkerületi fegyelmi bíróság ? A polgári törvényszék? A hadi törvényszék ? Szabad ilyen kényes kérdésben ilyen könnyelműen mondani valamit? Elmúlt talán örökre a küzdelem eshetősége? Nincsen még minden ellensége a szabadságnak és a protestáns egyházaknak hatalomként konstruálva? Végül, az esperesi vizitácziónak nem hiányait orvosolják, hanem azt csaknem megszüntetik és központi számvevőséget kontemplálnak. Most a püspöki vizsgálat alatt álló egyházközségek számadásai központilag vizsgáltatnak meg. Elég ez elrettentő példának azok számára, kik a helyszínét, közvetlenül foganatosított ellenőrzésnél hatályosabbnak vélik a távolból, papirosról, történő holt ellenőrzést. Közéig az idő. A rendkívüli közgyűlés rázza le magáról a nyelvelők jármát és elvetve a férc javaslatot egész Rekettyó-Erdőszlakig a 3 drnak kiáltson javaslatukhoz méltó 3-szoros aochot. «„ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1885. Szeptember 12. Üdvözletül A Széchenyi társulatnak“ — sept. 12 én tartandó naggyűlése alkalmából. Irta: E. Kovács Gyula. zengő zászlók, tündöklő tekintet, néphullámlás — — báli mi zaj riad ? Mért tolul könny a lángzó szemekbe 2 Nagy öröm — vagy nagy bánat miatt ? ünnep van ma ! — Szathmármegye népe. Színe java hévvel ünnepel, egy magas czél imádatában Dobban össze minden hit kebel. S égi szózat hallszik a fényürből. — Gyökeréig rázva a szivet — : „Öröködből, magyarom, ne engedj, Ne egy morzsát soha senkinek. Álmodoztál rabságod korában Nagy napokról boldog hon felett, Nemzetnagyság büszke diadalmin Ringatott a tündér képzelet. Föl tehát most ! Szívvel, ésszel, karral ! Európa bámul, néz reád — Ragyogd túl most a dicsőült írsek’ Rád lenéző szellem táborát. Karod, kardod rettegett volt egykor ; Legyen az most: lelked, szellemed. Szellemharczra Szittya daliáim Küzdjetek most észszel, vas helyett ! Fut az árnyék , ragyog a jég már is, Mosolyog rád a tiennyboltozat. Szárnyra szökken a börtönzött lélek, kg felé tör a rab gondolat. Uj honszerzés, új honfoglalásnak Uj életre keltő hajnalát Üdvözölje e szent mozzanatban Miljó szívben, mil jó dobbanás ! isten ! a ki századok viharján Csodamódon óvtad népedet, Hallgass meg áthatott kebellel, Esdekelve kérünk tégedet: Terjeszd ki e föl támadt hazára Győzhetetlen áldó karjaid, Tedd magyarrá ennek összes népét, Mindenrendű rangú tagjait ! Ki köztünk él, tedd, hogy vallja büszkén Hogy magyar, és sírig az marad, Legyen tette minden porczikája, Egy-egy szirtszál, egy-egy érezdarab ; Hogy bár merről dől reánk az ellen, Mint érerbástya álljunk ellene, Ne csábítson e hon üdve nélkül, Idegen föld semmi kelleme. Tedd, akarjon élni, halni velünk, Ha orkán zug, ha fény andalít, Unokáink együtt simogassák Együtt küzdött testünk hamvait. Mindenható tüzeidnek lángján Tedd kristálylyá mi ma sárelem. Feltisztultam mint örök szivárvány, Hintsen áldást majd e nemzeten. Fogjunk össze, vessük össze vállunk Tévedt társak, rossz testvéreink ! S meglátjátok mint peregnek össze Boldog szünkből ömlő könnyeink . A mi jólét, hir, dicsőség mostan Európán dúltam tévelyeg : Világokra fénylő glóriában Árad össze Hunniánk felett .... Polifikai Sirek Bethlen Gábor gr. hazafiságát a trónnal szemben a korom ítélheti meg illetékesen, a ki főispánjává tette. Bühlen gróf Olaszországban a légióban volt, de tettlegesen fegyverét Ausztria ellen nem használta, területét meg nem támadta, mint a Klapka légióban Károlyi István gróf, a fenséges trónőrökös barátja. Miért főispán Bethlen, miért kedvelt Károlyi? Mert az udvar tudja, hogy amint ellenségek voltak nyíltan, barátok is egész lélekkel, nem alattomos összeesküvők és nyílt hivatal keresők, mint a Tribunát olvasók tömege. Sejtjük mi fáj a Tribunának: az olaszországi magyar légió Calabria brigantáziáját vette le, irtotta ki, kiknek hálózata egy országrész biztonságát veszélyeztette, tehát Bethlen gr. elnöksége részemen a latin töredéket beszélő banditáknak. Az erdélyi ev ref. egyház f. hó 20-án és 21 én renkivüli közgyűlést tart Kolozsváron. Ez alkalommal igtatják be az új püspököt és választják meg a főjegyzőt. A horvát klérus tíz rossmayer diakovári püspök vezetése alatt tudvalevőleg élénk részt vesz a Magyarország ellen Horvátországban folyó izgatásban, ezért-mint a „Budapesti Hírlap“ értesül — a király Pozsegán, midőn fogadni fogja a horvát klérus hódolatát, inteni fogja őket, hogy viseljék magukat legálisan és tartózkodjanak minden politikai izgatástól. Román irredenta. Bukarestből írják, hogy ott valami Okazeanu és Sakkazeanu urakra hárult a gyanú, hogy ők szerkesztették a lázító proklamációt, miért is kiutasítással fenyegették őket. Ennek folytán megjelentek a rendőrségnél és fehérre mosni igyekeztek magukat. Tervben volt az is, hogy A hét története. — Az „Ellenzék“ eredeti tárczája. — Budapest, szept. 11. Néhai való jó Beöthy Lászlótól azt kérdezte egy ízben ugyancsak néhai való jó Tóth Kálmán : Te, Laczi, mi tartja benned az életet ? Azt felelé az örök víg kedélyű Beöthy Laczi: A lelkesedés s a dudunaparti szilva ! Hagyjuk el a dunaparti szilvát s Beöthy Laczi mondásában megtaláljuk a helyzet szignaturáját. Mert ha egyben-másban akad is párja a daliás magyarnak, a lelkesedésben nem. Mikor a franczia irók jártak nálunk, azt hittük : no, most elértük a netovábbot. Hazafias örömmel konstatálom, hogy kellemesen csalódtam. Nálunk a lelkesedésnek lehet fokozata, de nincs netovábbja. Mi csak egy „netovábbot“ ismerünk, azt a gyöngyös szalagot, melyet tündérujjak hímzenek a könyvünkbe, mondván, hogy : netovább ! És ebben az egy dologban hallgatunk is az intőszóra, s jól eső megkönnyebbüléssel lélekzünk fel, ha e téren minél hamarabb sikerült elérnünk a „netovábbot. Ám nagy különbség van Velencze és Gelencze, deszkakert és vesszőkert s könyv és a lelkesedés közt. De végre is kinek mi köze ahhoz, ha a magyarnak vérében van a lelkesedés, a testvérisülés, dikezió ? Ki lelkesedik ? Az, a kinek van miért. Ki testvérisül ? Az, a kinek van kivel. S ki dikeziózik ? Az, a ki tud hozzá. Mindennek meg van a maga ideje. Mi most „benne* vagyunk. Maradjunk is „benne“, amig lehet. Lám az osztrák szomszéd is maradna ha volna miben. Lelkesednék, ha volna miért ; testvérisülne, ha volna kivel, s diketióznék is, ha tudna. A büszke Bécs, mely hajdan Mátyás király bús hadát nyögte, most meg az irigységtől sápadoz, látván, hogy Budapest leányasszonyt menynire körülcsongja az udvarlók nagy serege. Budapest maga az élet, Bécs egy köszvényes, kökécselő öregember, kinek a fóliába a koporsóban. Este, reggel varázsitalt iszik, hogy egykori ereje, élénksége visszatérjen. Kereskedői illuminálnak, hogy kicsalják odújából a szendergő lakosságot. A töméntelen sok drága gáz mind kárba vész, a nép nagyot ásit, aszondja, hogy nem kell világosság, süssétek meg s azzal a más oldalára fordul és tovább alszik. Bezzeg Budapesten a kereskedőknek nem kell haszontalan költségbe verni magukat. A városi tanács sem látta még eddig szükségét, hogy csak egy lámpával is többet gyújtson meg (ehhez persze előbb még először több lámpa is kellene), a külvárosok ma épen oly ijesztő sötétek, mint máskor, a belváros egy szikrával se ragyogóbb, mint tavaly s mégis hullámzik a néptől minden utcza; kora reggel kezdődik az élet s nem végződik éjfélkor (különösen mióta itt vannak a haza reményei), kell is itt világítás, a lelkesedés mindent pótol. (A lelkesedést pedig nem pótolja semmi. Valami ilyesfélét mond egyik poétánk, nemde ?) Egy modern népvándorlás az, melynek mi boldog pestiek szemtanúi vagyunk nap nap után. Nincs az a szemfüles riporter, (titkos rendőrről nem is beszélek, mert egy riporternek a kis ujjában több szeme van, mint száz titkos rendőrnek), mondom, nincs az a riporter, aki számot tudna adni arról, hogy ezen meg ezen a napon az ország és a külföld mely részeiből jöttek látogatók, azok hol jártak, mit csináltak. Annyi az idegen, hogy már saját magunkat se látjuk tőlük s egy szórakozott barátommal már az is megesett, hogy önmagát idegennek vélve, minden embert megállított, hogy aszongya , kérem, merre van a lánczkid'“ Valamennyi nemzetbéli vendég közt, mondjam-e, hogy a lengyeleket tüntettük ki leginkább vendégszeretetünkkel. A bécsi vendéglősöket a budapesti vendéglősök foglalták le s — azt mondják, bár én nem tudom elképzelni, hogy vendéglőseink ezúttal megfordították a jelszavukat: „Ma pénzért, holnap ingyen* s a menük fölé odapingálták : „Ma ingyen, holnap pénzért*. Hallom azt is, hogy vendéglőseink kitettek magukért étel és ital dolgában s megmutatták, hogy Budapesten is lehet kitünően enni és inni a bécsi vendéglősöknek. A brünni iparosokat lefoglalta Gelléri, a vándorgyülésező iparos ifjak lefoglalták egymást, a kongresszusozó nyomdászok nem beverik a bukaresti magyar-osztrák követség ablakait, a rendőrség azonban elég okos volt meggátolni ezt a szemtelen demonstrációt. * A nagy-szibeni „Telegraful roman“, a gör. kel. román érsekség lapja, hosszú hallgatás után tudomást vett az irredenta proklamáczióról és most kimondja véleményét. De a lap ravaszul egy kalap alá akarja vonni az irredentát az erdélyi magyar kultúregylettel, mert egy csapással sújtja s mindketet, ekképen : „A magyar sajtó által prédikált fajharcz ellen, a román sajtó ritka becsületességgel harczolt és mégis igazán hazafias magatartása miatt denuncziálva lett és a megharczolva a kolozsvári esküdtszék előtt. — A nem tudjuk ki által proklamált polgárháború ellen, — mindenkor férfiassággal fogunk harczolni, habár merjük elhinni, hogy a magyar sajtó gyanúsítása nem fog csökkenni. De tudniok kell, hogy mi a rendnek emberei vagyunk, akarjuk, hogy ez alkalommal is konstatálva legyen, hogy reánk nézve nem létezik esküdtszék, amidőn arról van szó, hogy egynéhány ürjöngőnek irredentismusa ellen harczoljunk, akik politikai konfigurációt keresnek nemzetiségünk megsemmisítésével, amely azonos az állam megsemmisítésével. Vérrokoni kötelékek nem léteznek, amidőn arra vagyunk felhíva, hogy az aktuális állam ellen működjünk, hogy működjünk institúciói ellen, főleg pedig a Habsburg-ház ellen. Becsméreljük a magyarosítási cselszövényeket, — becsméreljük az irredentista tendenciákat, — a melyek könnyebbülés helyett még inkább elkeserítik napjainkat, — melyek úgyis elég keserűek a jelenlegi bánásmód által. — Hogyha zavargó elemekről van szó, azokat nem kell a románok között keresni. Mi békés, rendszerező és jogérzékkel bíró emberek vagyunk, és már bebizonyítottuk, hogy reánk alkalmazhatók Vörösmartynak e szavai: „Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell.“ Ez mondjuk tájékozás végett a kulturegyletnek és a bukaresti irredenta proklamácziónak.“ A Széchenyi-társulat első nagygyűlése. A szatmármegyei Széchenyi társulat ma tartja Nagy Károlyban első nagygyűlését. A gyűlés megnyitásáról a következő táviratot vettük : Nagy Károly, szept. 12. A gyűlés 10 órakor vette kezdetét a megyeszékház, széktermében, mintegy 300 társulati tag s nagyszámú hallgatóság jelenlétében. Még a karzatokat is díszes hölgy közönség foglalja el s meglátszik az arczákon az ünnepélyes pillanat tudata, annak büszkesége, hogy most az öntudatra ébredt magyar társadalom nagy és szépnek tevésére vállalkozik. — Ujfálussy Sándor alispán, mint házigazda a következő rövid, talpraesett beszéddel üdvözölte a társulat tagjait: „Nagyméltóságu elnök úr ! Tisztelt uraim ! Honfiúi igaz lelkesültséggel üdvözlöm a Széchenyi társulatot Szatmár megye közönségének tanácskozási termében. Úgy is mint a társulat alelnöke, de ez alkalommal főképen mint alispán, — tehát e teremnek gazdája. Köztudomású, hogy e megye termében lángoltak fel a 30-as években báró Wesselényi Miklós és Kölcseynk gyűjtő szavai, a melyek a nemzetet apathhiájából felrázván, azt tevékenységre ébresztik vala. Hiszen e teremben proklamálta a 40-es évek derekán Kovács Lajos, Ujfalussy Miklós és Somogyi Antal ama nagy hirű 12 pontot, a melyek „szatmári 12 pont“ nevezete alatt, mint futótűz bejárván minden vármegyét, büszke önteltséggel állíthatjuk, hogy az 1830-iki szabadelvű törvényeknek azok képezték főbb vonásokban alapját, kiindulás pontját. E termet tehát joggal tarthatjuk az 1848 iki öröktörvények bölcsőjének. A hazafiság eme felszentelt templomában hadd zengjenek fel tehát a Széchenyitársulat zsolozsmái, amelynek zsoltára a magyar államegység, nemzeti szellem és műveltségnek terjesztése, végczélja Magyarországnak második kulturális, erélyes bár, de békés visszahódítása a tévelygő és nagyzási hóbortban szenvedő nemzetiségi agitátoroktól, akik nem bíznak fajunk uralmának állandóságában, nem Magyarország örökkévalóságában. Midőn tehát Szatmár megye lelkes közönsége nevében egy szívből jött „hozott Isten benneteket, mondanék, átadom a szót a társulat nagynevű elnökének, kérvén őt, hogy jelen közgyűlésünket ismert szellemi fensőségének erejével vezetni kegyeskedjék.“ Schlauch JLöriacz beméde. Schlauch Lőrincz szatmári püspök, tiszteleti elnök, a következő nagyszabású beszéddel nyitotta meg a nagygyűlést: Ha valaki Magyarországnak közhangulatát tekinti, ha megvizsgálja és figyelemmel kíséri azon mozgalmak természetét és irányát, melyek az Adriától a Kárpátokig mindinkább magukkal ragadják a szellemeket, egy jelenség fog szemébe tűnni, és ez az, hogy szilárdulni kezd azon öntudat, miszerint, ha Magyarország mint önálló állam élni kíván, előbb a nemzeti consolidate nagy művét kell végrehajtania. A kormánynak tevékenysége, hogy a törvényhozás intézkedéseinek megfelelőleg mindenütt, ahol a felekezetek vagy törvényhatóságok ereje elégtelen, állami iskolák emeltessenek ; a magyar állam eszméjének terjesztésére és a magyar nyelv megtanulására alakult társulatok, a közművelődési és iskolai egyletek, — mindez azon meggyőződésnek a kifolyása, hogy Magyarország csak akkor lehet erős, ha tizenöt millió magát magyar állampolgárnak vallja. És ezen mozgalom, ezen meggyőződés nem parancsszóra keletkezett ; egész vidékek ösztönszerűleg sorakoztak, az eszme a szellemekben meg volt, életre hívta azt a szükség érzete, tevékenységre ösztönözte az épfentartás sugallata. Nem politikai ügynökök, nem hírlapi izgatások, nem külföldről jövő hitegetések vagy buzdítások, nem kormánykényszer teremtette a meggyőződést ; kifejlődött az a viszonyokból, érezte mindenki, hogy tökéletlen azon egység, aha az egységnek összekötő kapcsa centrifugai erők által gyengíttetik. Jellemző még ezen mozgalomban az, hogy eltérve más államok eljárásától, nem a vallások vagy nemzetiségek nivellírozásában keresi az egységet; nem kívánja, hogy valaki ősei hitét, fajának nyelvét megtagadja; nem kényszerít senkit, hogy templomát vagy családjának hagyományait vagy iskoláit áldozatba hozza. — Nem ! — csak egyre törekszik , hogy a magyar állameszme lebegjen mindezek fölött, mint a vallás, a nemzetiségek külféleségének védője.