Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)
1892-01-09 / 6. szám
Tizenharmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA Belmagyar-utcza 47-ink szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Egész évre Félévre 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. o. szám. Kolozsvár, szombat, január KIADÓHIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utcza 33. szám HIRDETÉSI DÍJAK: Egy 1~| centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclám sora: I fzt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Vakondok-politika. Választások küszöbén állva az országos politikai pártok egyenként lépnek a nemzet elé hitvallást téve politikai elveikről és számot adva politikai törekvéseikről. Az országos 48-as párt és a függetlenségi párt már korábban kiléptek a nemzet elé a maguk manifesztumaikkal. Most legutóbb a nemzeti párt cselekedte meg. Egyedül a kormánypárt az, mely nem látja szükségesnek — most a választások előestéjén — legalább általánosságban tájékoztatni a nemzetet a felől, hogy az a nagy, az a hatalmas és az a „kompakt“ többség mit akar tenni a nemzeti érdekek javára a nemsokára egybeülő új országgyűlés alatt. Nyilván abban a hitben élnek, hogy a mely rétegekben a hatalom diktál és diktálhat — ott nincs szükség tudásra, politikai meggyőződésre, szabad lelkiismeretre, de még tán komoly tisztességre sem, mert hát ezek a hatalmi eszközök fegyvertárában merőben ismeretlen, vagy legalább is minden súly nélkül való dolgoknak vannak ismerve. Ugyan mire való tudomással bírni az úgynevezett mameluk hadnak arról, mit tervez a kormány, minő politikai elvek és rendszerek szerint kívánja végezni jövőben az országkormányzás teendőit, mely jogait kívánja megvédni a nemzetnek, és melyeket fog a Haza javára (?) áruba bocsátani? Ugyan minő jogon lehetne kiváncsi a hatalmi érdekkörbe belekergetett választópolgárság arra, hogy az a kormány, amelyet egy horribilis és hozzá még „kompakt“ parlament, többség olyan bámulatos vaksággal követ úgy a felfelé igyekvésben, mint a lefelé sülyedésben, mit szándékszik ezentúl cselekedni a nemzeti érdekek védelmére és kifejlesztésére alkotott jogintézményekkel? Ugyan mi okból lehetne vagy merne kiváncsi lenni a teljes politikai vaksággal megvert része a nemzetnek arra, hogy a kormány a nemzet komoly akaratával szemben minő jogcímen áll be a nemzeti jogok nyílt fontolgatójának ? Ugyan melyik mameluknak van szüksége csak megtudni is azt, hogy mért kormányoz voltaképen ez a kormány és mért „legjobb“ épen ez a kormányzati rendszer? Hiszen annak az elemnek, amely a jelenlegi kormányzati politika emlőjén úgy nőtt fel, hogy minden érzékét elveszítse még a saját jogai iránt is csakugyan ok nélkül való tudomással bírni arról: mért kering a szabadelvű meggyőződés a kormány , mint bálvány körül, és mért kell a közszabadsági jogoknak, a közlelkiismeretnek és a meggyőződés szabadságának mindig a szenvedő szerepet játszani ott, ahol a hatalmi érdek szolgálatáról van szó. Aki mameluk, annak nincs más szerepe, mint tologatni a kormánypolitika szekerét mindaddig, míg ez a szekér lovastól, kocsisostól és utastól együtt végkép belesülyed a pusztulás, a kiveszés ingoványos mocsaraiba. Hát ezt a múlhatlanul bekövetkező veszedelmet nem kell látniok azoknak az elemeknek, amelyek ma még elvakultan követik a kormánypolitika recsegő szekerét. A kormány és pártja számára csak addig van élet, amíg a nemzet elvakított része eddigi vakságában megtartatik. Mihelyt olyasvalami történnék, ami esetleg a választók szemére helyezett hályogot eltávolíthatná — már maga elég volna arra, hogy az elvakítottak meglássák azt a nemzetsorvasztó politikai irányzatot, amely ma még domináns szerepet játszik ebben a szerencsétlen országban, de amely minden bizonynyal elvesztené szemfényvesztő hatását, ha a kormány és pártja csak valami parányi alkalmat nyújtana arra hogy anemzet hől belepillanthassanak e politika szövedékeibe. Ezért nem lép a kormánypárt a nemzet elé a maga politikáját magyarázó és megvilágító manifesztumokkal. A kormány és pártja csak addig tarthatja fenn magát, amíg a nemzet egy része arra van kárhoztatva, hogy keleti fatalizmussal és vak megadással nézze maga körül a világ folyását anélkül, hogy maga is igyekeznek befolyni sorsának miként való alakulására. És mert a kormány csak a vakságból és a mesterségesen felidézett fatalizmusból él — és mert tovább is ebből akar élni — hát ezért nem manifesztál, ezért nem áll a nemzet elé, ezért nem kér a nemzettől nyittan támogatást és ezért fejt ki titokban annál szemérmetlenebb ürelmet arra, hogy a hatalom erejével elnémítson minden meggyőződést és békét rakjon minden lelkiismeretre. Ám a mi hitünk szerint mindez csak ideig-óráig tartó erőszakos mesterfogásnak válhatik be. Mi hiszünk nemzetünk jó szellemében, hiszünk és bizunk nemzetünk józanságában, s reméljük, hogy a nemzet igaz fiai — ilyen manifesztum nélkül és belátnak a kormánypolitika szövedékeibe s az urnák előtt maguk határoznak a saját és a kormány sorsa felett. AZ „ELLENZÉK TÁRCZÁJA“, 1892. január 9. A „mádéfalvi veszedelem“ története. Irta: DOHRÁN GYULA. " (Vége ) Ennyi ellenálláson és férfias magatartáson megtört volna Bukownak minden szándéka, ha ő egy másik eszközhöz nem folyamodik : a megvesztegetés eszközéhez, mely eddig már annyi nemes törekvésnek megásta sírját. Titokban pazarul osztogatott aranyainak és Sikó József szentmiklósi pap rábeszéléseinek, ki ezt püspöki utasításból tette, sikerült mintegy 40 vagyontalan embert a katonai esküre megnyerni, kiket nyomban fel is esketett, mit megtudván a nép, ismét megrohanta Bukow lakását, de őt már nem találta ott, mert az előre készen tartott kocsin Gyergyót elhagyva, Csikba utazott, hogy itt a népet szintén katonai esküre kényszerítse. A csíkiak, valamint a felrendelt háromszékiek, hasonlóan ellentmondtak minden fenyegetőzésnek, és szentesített ősi alkotmányukra hivatkozva, megtagadták a katonai eskü letételét. Azonban itt is találtatott 7 ezen timrei ember, kik a megvesztegetésnek és rábeszélésnek engedve, felesküdtek. Ezekhez később mások is csatlakoztak, összesen mintegy 100-an. Bukow küldetését befejezve, Csikból elutazott. De itt hagyta idegen tisztjeit, kik magukat egyes falukba beszállásolták és ott a népet azzal kezdték fenyegetni, hogy ki a fegyvert fel nem veszi, az fejvesztésre fog elitéltetni, vagyonát pedig konfiskálják. — Ugyanezt mondta Csik főkirálybirója Bornemisza Pál is, ki a székelyeket falunként többször összehívta és elöljáróságaik útján is minden kigondolható módon törekedett őket a fegyverfeltételre rábeszélni. Szépviz, Szent- Miklós, Demne, Pálfalva, Madófalva, Szent- Lélek, Fitód és Menaság lakosai hasztalan álltak ellen az ilynemű eljárásoknak, mégis mind többen és többen akadtak olyanok, kik fölvették a fegyvert és felesküdtek. Most az idegen tisztek a katona-székelyeket kivonták polgári törvényeik alól, ők peig nemhogy fegyelmet gyakoroltak volna felettük, hanem inkább a polgári székelyek ellen ingerelték. Mit lehetett várni — mondja Losteiner atya — a nemzeti megoszlástól egyebet, mint csak pusztulást a sztokás eme szavai szerint: „Minden magában meghasonlott ország el fog enyészni.“ A felesküdtek ugyanis tisztjeik biztatására elkezdtek mindenfelé garázdálkodni; a fegyvertelen székelyeket megtámadták és bántalmazták, lakásaikat kirabolták; sem bünt, sem bent nem volt biztonságban, a testvér testvér ellen, a rokon rokon ellen, míg aztán az is, kinek fegyvere nem volt, csak azért is, hogy magát megbosszulhassa és elégtételt vehessen, fegyvert kért a tisztektől és katonának felesküdött. A jog, igazság és törvény lábbal tiportatott, sem egyházi, sem világi tekintély tiszteletben nem állott; sem szegény, sem gazdag a garázdálkodások ellenében ment nem volt, minek bizonyítványául — írja a krónikás Losteiner — több mint száz, a szék (most megye) tisztviselői által összeírt egyes sérelmeket hozhatnék fel, ha nem tartanám tanácsosabbnak ily gyalázatos dolgokat inkább fájó érzéssel a feledékenység leple alá örökre eltemetni. Ilyen módokat használtak Bukow tisztjei, hogy minél többeket bírjanak a fegyver fölvételére. Felizgatott és felbiztatott katonáikat nem büntették, nehogy lerakják a fegyvert és miután a polgári törvények alól kivonták őket, a szék tisztviselőinek felettük nem volt semmi hatalma, sőt arra kellett vigyázniok, nehogy valamely katona-székelyt megsértve, veszélyt hozzanak saját fejükre. A csíkiak, kik a felfegyverzésben királyaiktól szentesített jogaik és ősi alkotmányuk megsértését látták, e miatt és a katonaság által előidézett türbetlen állapotok megszüntetéséért vacsárcsi születésű Lázár Imrét, Csikszék főjegyzőjét Bécsbe a királynőhöz küldötték. Lázár küldetését siker koronázta, mert 1763. január 6-tól keltezve, megérkezett a Felség leirata, melyben azt mondja: senki az uj katonák közzé máskép be ne vétessék, „hanem ha önként való jókedvéből adná arra magát.“ A királyi leirat említett kifejezése leírhatatlan mozgalmat idézett elő. — A felfegyverzettek után-útfélen rakták le fegyvereiket s mint megtért bűnösök, Övéikhez hazatértek, a nem-katona székelyek pedig, hogy a további fölfegyverzési kísérleteknek elejét vegyék, egy örökbecsű és a székely ősjogokat elősoroló iratban a királynőhöz fölterjesztették sérelmeiket s a nemzeten elkövetett erőszakoskodásokat. Feliratukat következő megható szavakkal végzik: „Midőn egyfelől ezen legszentebb ügyünk, másrészről alkotmányos jogaink, személy- és vagyon-biztonságunk sértve és veszélyezve jóvód, Felségedhez folyamodunk orvoslásért; az Isten szent Anyjának szeretettre, ki a mi nemzetünknek védanyja; a Szent István koronájának méltóságára — melynek tagjai vagyunk — esedezünk! ne engedje Felségednek anyai gyöngédsége, hogy ez után mi és maradékaink alkotmányos jogainkkal együtt eltitiportassunk; ne hagyjon minket Felséged szelid lelküséged elsülyedni a vészek árjában, kiknek jólétéért mind Felségednek dicső elődei, mind Felséged szelid lelküsége eddigelé minden méltatlan megtámadtatások ellen oltalmul és védbástyául állottak, hogy eként azon más országok nemzeteivel egyetemben, kik a harczi viharok után a béke áldásos kedvezményeinek örvendenek, mi is a veszélytől, melybe sülyedve vagyunk, biztos révparthoz jutva, ezekkel együtt áldásos békének örvendhessünk. A béke Istene Felségednek csendes uralkodást és tartós boldogságot engedjen, kívánjuk Felségednek legalázatosabb és mindig hit alattvalói a két Csik, Gyergyó és Kászon egyesült székek primorai és széktisztjei.“ Ezen feliratot küldöttség vitte Bécsbe, honnan Siskovits József tábornok küldetett a dolgok megvizsgálására. — Siskovits le is jött Szebenbe, innen Csikba indult, de útközben megbetegedvén, Szebenbe visszatért. A székelyek hozzá is küldtek egy memorandumot; hivatkoznak abban Leopold császár és király oklevelének már már említett 14-ik czikkére és elmondják, hogy a legkeményebb büntetés terhe alatt erőszakoltak minket a fegyver felvételére, s a kik közölünk nem engedelmeskedtek, azokat bebörtönözték a legkegyetlenebbül megbotoztatták s ezen kegyetlen eljárást a jelen perczig mind folytatják.* Atyáink ősi alkotmányunk védelmére tollal is megtették mindazt, mit az erőszakkal szemben megtenniük kellett; nemes és jogos küzdelmükön végre is tán megtört volna minden erőszak és ármánykodás, ha nem lett volna e kornak egy második Nerója Bukow, ki ágyúival, lovas és gyalog katonaság élén 1763. november 24-én ismét Csikba érkezett a vele jött három tagú commisióval együtt. Csikón nagy katonai tüntetéssel átvonulva, Gyergyóba ment. A kétségbeesett nép mindenfelé menekült Bukow elől, de ő nem tágított: a menekülőket halálbüntetés és minden javaiknak elvesztése alatt visszarendelte és felerőszakolta a fegyvert. Mialatt Bukow a felcsiki falukban ugyanezt tette, a nép, hogy ősi alkotmányának és szentesített törvényeinek ily hallatlan megsértése ellen óvást tegyen, a Csomortán határában levő „Szalonka-völgyben“ gyűlt egybe; mintegy ötezeren lehettek, kikhez 700 háromszéki küldött is csatlakozott. Komoly és megfontolt tanácskozás után azt határozták, hogy kérelmet nyújtanak be Bukowhoz és a vele működő commissiohoz, mert miután az 1763. január 6-ról kelt királyi leirat azt mondja, hogy senki az uj katonák közé ha nem vétetik, hanem ha önként való jóakaratából adná arra magát — nem értik, hogy mit akarnak velök végbevinni fegyveres erővel; mikor az egész felfegyverzési kísérlet úgy sem egyéb, mint alkotmányuk megsértése. Kérelmük megírásával az előkelő»M«mm mm mmlll^^ll■Mlll■l■^n irmuinnn■ i családból származott csikszenttamási Boros Istvánt bízták meg, ők pedig, hogy a lapolczán tartózkodó Bukowtól gyorsabban megkaphassák a választ, lejöttek Mádéfalvára. Boros egy küldöttség élén 1764. január 6-án az ezrek aláírásával ellátott kérvényt Tapolczán átnyújtotta Bukownak, ki azt átvette , a nélkül, hogy elolvasta volna, azt felelte: „Holnap nyolcz órakor megkapjátok a választ“; egyúttal meghagyta a küldötteknek : mondják meg a háromszékieknek, hogy őket itt nem hallgatja meg, hanem menjenek haza s majd ott nekik is válaszolni fog. Azonban a háromszékiek is kiváncsiak lévén a csíkiaknak másnap adandó válaszra, miután a gyűlések miatt úgyis annyi időt együtt töltöttek volt, nem mentek haza, hanem Mádéfalván maradtak. A küldöttség alig távozott el, Bukow összehívta tisztjeit, kiadta nekik a parancsot, hogy a katonaság tartsa készen magát az indulásra és hogy a gazdák, kiknél a katonák részben elszállásolva voltak, semmit, észre ne vegyenek, bevárta az éjjelt. Éjfélkor a katonaság összegyűlt Tappolczon és minden feltűnő zaj nélkül elindult az 1 órányi távolban levő Madéfalvára, hol a nép semmi rosszat sem sejtve nyugodtan aludt övéinél. Madéfalva házai három csoportban épültek. Miután a nagyszámú leves és gyalog katonaság titokban körülvette e falut, Bukon minden házcsoportnak egy-egy ágyút állíttatott. Négy órakor megdördültek az ágyuk és felriasztották álmából a népet. Sokan, miután újabb lövés nem hangzott, csak megijjesztésre szánt tüntetésnek vették az imént hallott ágyúzást, mások azonban látva, hogy az egész falu körül van véve katonasággal, s minden ki- és bejárati út el van zárva: a legrosszabbtól kezdtek tartani és kétségbeesett helyzetükben a teendőkről tanácskoztak. Megállapodtak abban, hogy bármi történjen velük, ellen ne álljanak, ha rögtön egy „pardon kérelmet“ irnák, melyben kijelentik, hogy ha tegnapi alkotmányszerű kérelmükre tekint Pártélet. A széki kerületben a sz.doboka megyei főispáni titkár, megkezdte a kortea akcziót minden vonalon dr. Huszár Károly érdekében. Mint levelezőnk írja valóságon ,ostromállapotot teremtett ezeken a jeles főispáni titkár. A választópolgárokat, kiknek legnagyobb része ellenzéki, minden eszközzel rá akarják bírni, hogy a szabadelvű párt vékony dongájú jelöltjét támogassák. A hivatalos presszió máris olyan nagy, hogy dr. Bornemissza Károly főispán jól tenné, ha embereit egy kissé jobban a kordában tartaná A hatalmi túlkapások ideig óráig reuszálhatnak, de legtöbbnyire megboszulják magukat. A II.Somlyói kerületben úgy látszik Bánffy Dezső báró komolyan meg akar verekedni. A hivatalos evaratus legalább annyira mozog az ő érdekben, mintha csak pár nap választana el a választás napjától. Ziláhon erős küzdelem lesz Meszlényi Lajos függetlenségi és Lőrinczy György kormánypárti jelölt között. Mindkét párt bízik győzelmében. Tasnádon az ellenzék jelöltje dr. Szadoszky Gyula. A kormánypárt nem kapván más embert, Bölöni Bálint ottani szolgabírót léptette fel. A Mz.-esehi kerületben az ellenzék Benkő Gyulát léptette fel, kinek biztos kilátása van Neményi Ambrus kormánypárti jelöltet megverni. A diósad kerület ellenzéki választópolgárai újra Dobay Antalt léptették fel. Hivatalos részről, mint tudósítanak gr. Almássy Imrét akarják felléptetni. Sz.Udvarhelyről írják, hogy ott a gr. Bethlen Gábor felléptetése rendkívül megnehezítette a kormánypárt dolgát. Az egész kormánypárti apparátus mozgásba jött s attól félnek, hogy a László Mihály mellett kifejtendő hivatalos pressziót is legyőzi a Bethlen Gábor gróf népszerűsége. Nagy a druk a miatt is, hogy Bethlen jelöltetése által a kormánypártnak nagyobb mérvű aktiót kell kifejteni, a mire eddigelé kevés a pénz. Oláhiában nagy a csendesség. Tartalékba tartatik kicseppent ruámelukok számára. A kormány egyik másik elbukott támaszát fogja 6 kerülettel megajándékozni, ha lehet. A komoródi kerületben rég megkezdődött a hivatalos etetés és itatás. A főszolgabíró ur kiváló kortesnek bizonyult s a székelyeket tűzzel vízzel szorítja a kormány támogatására. A független érzelmű és józan eszü nép rendületlenül áll Benedek Elek mellett a hivatalos dinom-dánom daczára is. Benedek jelenleg ott tartózkodik s politikai hitvallásáról tesz tanúságot az atyafiaknak. Ezt a vallást követi a többség és nem a mamelukság nyomorúságos pictulás elveit. A székelykeresztúri kerület megint képviselője, Szentkirályi Árpád nagy falusi kirándulásokat rendez és hinti a konkolyt a székely nép lelkébe. Igen sok faluban fizetett kortessei vannak, akik a népet a kormánypárt üdvözítő tanaira oktassák. A nép pedig Ugrón Gábort várja, aki meg fogja tisztítani lelkét a Szentkirályi féle salaktól. Vigyázzon a székely nép mert öt esztendőre bízza sorsát másra. Jól nézze meg kit választ. Politikai hírek. A béke ismét biztosítva van. A félhivatalos hírben álló „Düsseldorfer Zeitung“ szerint Vilmos császár az újévi tisztelgések fogadása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy az általános helyzet kielégítő, a béke pedig az új évben is jó formán (?) biztosítva van. Az osztrák baloldal. Az egyesült német baloldal csütörtöki klubülésében Preuer beszédet tartott a helyzetről. Kifejezte, hogy már a legutóbbi nyári ülésszak alatt a kormány és a párt között bizonyos modus vivendi létesült. Már akkor felmerült a kérdés, hogy a párt egyik tagja hivassék meg a kabinetbe. Pártvezérről szó nem volt, mivel a kormány a pártok feletti állását meg akarta óvni. — Khuenburg grófnak a kormányba történt belépése által az egyesült baloldal egyáltalában nem alakult át kormánypárttá, sőt a párt határozottan fentartotta magának cselekvésének és elhatározásainak szabadságát a mindenkori politikai helyzet megítélése mellett. Rendelet a főispánokhoz. A belügyminiszter 431/1—1. szám alatt a következő sürgős rendeletet intézte Magyarország összes főispánjaihoz: „Méltóságos főispán ur! Ő császár és apostoli királyi felsége a kormánynak azt a szándékát, hogy a jövő 1891—97-ki országgyűlési egybehívása czéljából szükséges előintézkedéseket megtehesse, legkegyelmesebben helybenhagyni méltóztatván : részemről akként intézkedtem, hogy a jövő országgyűlésre szóló kegyelmes királyi meghívólevelek a törvényhatóságoknak és a külön képviselőküldési joggal felruházott városoknak innen folyó évi január hó 5-ik napján megküldessenek. ) Midőn erről Méltóságodat most eleve értesítem, egyúttal felkérem Méltóságodat, hogy a kegyelmes királyi meghívólevél kihirdetése végett tartandó rendkívüli közgyűlés egybehívása iránt jelen rendelet vétele után azonnal és akként szíveskedjék intézkedni, miszerint az, a törvény által megengedett legrövidebb idő alatt mulaszthatatlanul megtartassák. Fogadja Méltóságod tiszteletem nyilvánítását. Budapesten, 1892. évi január hó 5-én. (Sürgős.) Szapáry gróf s. k. A nemzeti párt kiáltványa Az Apponyi gróf vezérlete alatt álló nemzeti párt a választások alkalmából következő manifesztumot intézte a választókhoz : Az országgyűlés feloszlatása ténynyé vált; küszöbön állanak a képviselőválasztások ; kezdődik a nagy alkotmányos harc., melyben egyetlen fegyverünk, az egyetlen, melylyel bárminő körülmények közt élni akarunk, eszméink előadása és érvekkel támogatása. Ezeknek vázlatával lépünk most a közönség elé. Pártunk a „nemzeti párt“ nevet vette föl, mert ez a név fejezi ki legjobban törekvéseinknek lényegét. Nemzeti politika volt a mi hitvallásunk a múltban és az lesz a jövőben is. A kormánypolitikának mind veszélyesebbé váló elfajulása tette szükségessé.